A fagylalt. És az a pávaszerű néni

2015. július 4., 15:33 Módosítva: 2015.07.05 08:50
701
Mit csinál az ember, ha egy fesztiválra úgy kell indulnia, hogy egy hat- és nyolcéves gyerek lesz a társasága? Amikor ezzel szembesül, pánikba esik, és izzadó tenyérrel próbál bébiszittert találni, akár olyan óradíjért is, amennyiről menő belvárosi ügyvédek szoktak álmodozni? Vagy olyan érzéssel, mintha L. Simon László melegházasságról írt szabadversét olvasná, lemondja a bulit? Jó nagy hülye, ha ezt választja. Gyerekekkel fesztiválozni ugyanis majdnem akkora élmény, mint egy Kocsis Máté-fotót kisminkelni transzvesztita bárzongoristának. Az esti koncertek idején mondjuk nagyon hiányzik egy szülőmentesítő gyerekmegőrző, de az igazi csalódás – nekik – a Vidámparknak nevezett izé volt.

A tavalyi Szigeten kellett szembesülnöm azzal, hogy kislányom (Mici, akkor ötéves) megérett a fesztiválozásra. Mármint hogy ő úgy érzi ezt. Aznap csak igen rövid időre ugrottunk be, de az az egy-két óra is elég volt neki, hogy kinyilatkoztassa, még ott a helyszínen: jövőre ide mi sátorral jövünk!

Hát persze.

Végül, számos szempontot mérlegelve, kompromisszumot kötöttünk: elmegyünk idén a Voltra, egy napra, de szinte teljes napra, és ha jó lesz a móka, akkor jövőre lehet szó sátrazásról is – mondjuk, bár ezt még nem tudja, első körben Orfűn, hátha jövőre kevésbé fog a Mangrove mocsárvidékéhez hasonlítani a fesztivál.

Tovább

Akinek ezzel baja van, az múzeumba se járjon

2015. július 4., 15:33 Módosítva: 2015.12.29 08:52
489

Pénteken egész egyszerűen megtelt a Volt, a teltházasnak tűnő embertömeg már-már egy latin-amerikai majális élhetetlenségét idézte. Nem véletlenül, hiszen a szervezőknek sikerült egy napra rakni egy rakás olyan zenekart, amikre több ezer ember kíváncsi külön-külön is. Most azt hagyjuk, hogy ez jó vagy sem.

Tovább

Ekkora csillezést még nem látott a Balaton

2015. július 4., 14:09 Módosítva: 2015.07.26 18:08
16

A Balaton legnagyobb kerti partija - így hirdeti magát a tihanyi ARTplacc: július 22-től július 26-ig a Balaton partján, a tihanyi révnél lehet majd lazulni mindenféle jó dologra. Lesz egy csomó érdekes dolog, és még az Index is belekeveredett: a Kultúra rovat képviseletében több órán át csináljuk majd a hangulatot Klág Dávid kollégámmal, majd a Popméter színeiben Kovács M. Dávid gyakornokunk is zenél majd a Dorothy's legs koncertje után. De mi lesz még, amiért érdemes lenézni Tihanyba?

Tovább

USA: 135 milliárd steamelt zeneszám fél év alatt

2015. július 3., 23:02 Módosítva: 2015.11.11 10:33
3

Bődületes számokat hozott nyilvánosságra a Nielsen az online zenehallgatást illetően. Egy nappal az Apple Music nevű újabb streamingszolgáltatás beindítása után közölte a közönségméréssel foglalkozó cég, hogy az amerikaiak 2015 első felében, azaz hat hónap alatt 135 milliárd alkalommal hallgattak online zenét vagy néztek videóklipeket az streming szolgáltatókon keresztül, mint a Spotify, a Slacker vagy a YouTube. És ami ebben a legmegdöbbentőbb: ez a szám a duplája a 2014 januárjától júniusáig eltelt időszak alatt rögzítettnek.

A streamelés széles körű elterjedése (online zeneszolgáltató felületén hallgatott zeneszámok, azaz nem letöltjük őket, csak hallgatjuk) alapvetően megváltoztatja zenefogyasztási szokásainkat, áll a Nielsen közleményében, hiszen a digitális zeneletöltések száma 10,4 százalékkal csökkent (531 millió zeneszámot vettünk így fél év alatt), a fizikai adathordozók, azaz CD-k és lemezek vásárlása pedig 4 százalékot esett vissza, és 116 millió eladott példánynál állt meg.

Az év legsikeresebb albuma Taylor Swift 1989 című anyaga, amiből kétmillió példány fogyott el CD-n vagy digitális letöltés formájában, és bőven 400 millió felett van az album dalainak online streamjeinek száma. A második helyen Drake áll az If You’re Reading This It’s Too Late című anyaggal amiből 1,4 millió példányt adtak el, és ehhez jön még 409 millió stream is.

A beatzene alvilági, erotikus eltévelyedés

2015. július 3., 22:01 Módosítva: 2020.07.04 00:02
908
B1374314

Nemrég jelent meg Csatári Bence Az ész a fontos nem a haj című tanulmánykötete, amiben a rockzenerajongó történész ismét a kedvenc témáját, a Kádár-korszak könnyűzenei politikáját járta körbe. Csatáriról köztudott: az elmúlt évtizedekben olyan szinten beleásta magát a hazai zenei élet kutatásába, hogy sokszor részletesebben és viccesebben tud előadni egy-egy P- Mobil- vagy Beatrice-anekdotát, mint maguk az előadók, akikkel mindezek megtörténtek.

Csatári ráadásul ezeket a sztorikat rendszeres visszatérő vendégként mondta el korábban a Hír TV megboldogult Retrográd című műsorában (de hogy miért pont a látszólag kommunistafaló Fidesz egykori párttévéjén ment éveken át a legélvezetesebb, Kádár-korszakba visszavágyó nosztalgiaműsor, az máig rejtély számomra), így tényleg igazi retró- és rockrajongóként vártam a kötetét.

Az ész a fontos nem a haj viszont annyiból más Csatári korábbi „celebmunkásságához” képest, hogy a magyar popkirálynők és rocksztárok személyes visszaemlékezései helyett ezúttal a Központi Bizottság állásfoglalásain, a városi tanácsok jegyzőkönyvein és az MSZMP-tagok hivatali levelezésein keresztül mutatja be a Kádár-korszak zenei életét.

Ebből is következik, hogy a könyv a rengeteg bürokratanyelvű idézet miatt sokszor talán száraznak és nevetségesen tudálékosnak tűnik, de a téma iránt érdeklődők azért így is rengeteg izgalmas és szomorú történetet olvashatnak. Össze is szedtük a tíz legérdekesebbet.

Tovább

Félmilliárd forintot kap az államtól a Sziget-birodalom

2015. július 3., 17:31 Módosítva: 2015.07.03 20:09
7

Tavaly még csak 415 millió forint állami támogatást kaptak a legnagyobb magyar fesztiválok, idén 487 millióra emelkedett az összeg. 150 millió forintot kap a Sziget, a Volt és a Balaton Sound, a Nagyon Balatonra 337 millió állami támogatást költ az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Ahogyan legutóbb, most is azt emelték ki, hogy milyen fontos turisztikai erőt képviselnek ezek a fesztiválok, most annyit tettek hozzá, hogy "Magyarországról számos európainak a nyári fesztiválok jutnak eszébe; sok fiatal, ha igazán szabadnak és önfeledtnek szeretné magát érezni, magyarországi fesztiválokra látogat el."

A fesztiválbelépők áfaterhét is már tavaly csökkentették, a nemzetközi versenyre hivatkozással 27%-ról 18-ra csökkent ez az adóteher. 

Tovább

Áder János is benéz szombaton a Voltra

2015. július 3., 17:31 Módosítva: 2015.07.03 19:24
5

Szombat délután 14:00 órakor még maga a köztársasági elnök, Áder János is a Volt fesztiválon volt: az Élő Bolygó klímavédelmi kampány keretében tart előadást a soproni dzsembori zárónapján.

A Volt és a Sziget fesztivál ugyanis több programmal támogatja a köztársasági elnök által május 7-én indított Élő Bolygónk klímavédelmi kampányt.

5 embert vittek el droggyanúval a Samsara fesztiválról

2015. július 3., 17:25 Módosítva: 2016.07.11 13:35
1206

Samsara néven hirdettek meg idén egy, az Ozora fesztivál szellemiségét csak részben továbbvivő, szigorúan drogmentes nemzetközi hippibulit a Siófokhoz tartozó Töreki közelében lévő magánerdőben július 2-5. között.

A szervezőtől azonban úgy tudjuk, a rendőrség már az első nap óta nagy erőkkel jelen van a helyszínen: helikopterek köröznek a fesztivál területe fölött, a drogkereső kutyás járőrök pedig napok óta minden buszt és autót megállítanak. 

Egyelőre annyit tudni, hogy az egyik buszból öt embert droggyanú miatt vizeletvizsgálatra és ujjlenyomatadásra köteleztek.
Tovább

A Bastille 2015 Take That-je

2015. július 3., 16:53 Módosítva: 2015.07.03 21:19
9

“Nem túl szoros szerinted? Jól áll?” - kérdezi, mire a másik a telefonból fel sem nézve csak annyit mond, hogy “Hát igen, mindent megmutat. A kérdés már csak az, hogy meg akarsz-e mindent mutatni”.

“Ne szórakozz már, tudod, hogy ez a koncert nekem fontos. Csapathatom ebben, vagy ez már tényleg túlzás?” - kérdez vissza erre már elég hisztérikusan, mire a tömegből többen felfigyelnek rájuk, és előkerülnek a telefonok és az Instagram-accountok is.

És most itt az ideje visszacsévélni a lejátszóban a fenti párbeszédet, mert ez nem két 22 éves egyetemista lány között zajlott egy tűzpiros bikinifelső kapcsán, hanem két harmincas, pocakos szellemi szabadfoglalkozású férfi kapott össze egy két mérettel kisebb Bastille-póló miatt. Merthogy a Bastille az a zenekar, aminek a koncertjére nagyon sok férfi megy el csak azért, hogy megnézze, milyen is az amikor több száz lány eksztázisban sikoltozik. A Bastille ugyan nem az új Beatles, de azért annyit kijelenthetünk: ők 2015 Take That-je.

Tovább

Hurrá, itt a negyedik balatoni Jazz Piknik

2015. július 3., 16:30 Módosítva: 2015.07.03 17:20
19
Ön tudta, hogy van a Balaton északi partján egy Paloznak nevű település?!?

Mert én nem. De augusztus 7-8-án itt rendezik meg már negyedjére a Paloznaki Jazz és Bor Pikniket. Íme a fellépők listája:

  • Amoeba,
  • Fábián Juli & Zoohacker,
  • Jazzanova
  • Infinity
  • Soul Surge,
  • a szaxofonlegenda, Candy Dulfer
  • Marosi Zoltán Band,
  • Pribojszki Mátyás és zenekara,
  • Myra Monoka,
  • Gubás Gabi és zenekara,
  • Barabás Lőrinc Quartet,
  • a Snétberger Zenei Tehetség Központ növendékei,
  • és nem utolsó sorban Little G. Weevil, akivel két éve az Index együtt volt kinn Amerikában!
Tovább

Ázsiai szexmunkások közt tér vissza a Libertines

2015. július 3., 13:11 Módosítva: 2015.07.03 14:24
15

2004-es címnélküli albuma után a napokban jelentette be soron következő, harmadik lemezét az ezredforduló utáni brit indie talán legfontosabb zenekara, a Libertines. Az anyag, amire több mint egy teljes évtizedet kellett várni, az Anthems for Doomed Youth címet fogja viselni, és szeptember első felében fog megjelenni.

A visszatérés persze már korábban megtörtént, hiszen a viharos körülmények közt szétszéledt, majd újra egymásra találó zenekar egy ideje már koncertezik, hangzóanyagot azonban 2004 óta egyáltalán nem adtak ki – a tagok inkább a saját projektjeikre fókuszáltak.

Tovább

Magyarul rappelt Marky Mark, azaz Mark Wahlberg

2015. július 3., 13:09 Módosítva: 2015.07.04 14:03
2434

Az úgy volt, hogy a Tv2 riporternője eredetileg a nálunk július 16-án mozikba kerülő Ted 2 című, kokainozó kismackós vígjátékáról akarta kifaggatni Mark Wahlberget. De persze szóba került a 44 éves hollywoodi sztár bűnös múltja is, amikor még Marky Mark művésznéven, Calvin Klein alsógatyában nyomta a hip hopot és markolászta a golyóit.

markymark
Fotó: Tv2 / Aktív

Az Aktív műsorvezetője arra kérte Wahlberget, próbálja elrappelni a Wellhello slágerét, a Rakpartot, de a színésznek beletört a nyelve, és inkább csak ilyeneket mondott:

Budapest, fuckyeah! Rakpart! I'll fuck your girl! Rakpart! Rakpart! I like this shit, motherfucker!

Tovább

Minden jegy elkelt a pénteki Voltra

2015. július 3., 08:36 Módosítva: 2015.07.03 11:27
19

Minden jegy elkelt a David Guetta és a Motörhead nevével fémjelzett pénteki napra a Volt fesztiválon - adta hírül a Sziget Kulturális Menedzser Iroda alá tartozó Volt Fesztivál Sajtóiroda.

Több, mint 35 000 ember érkezett Sopronba a július 1-4. között megrendezésre kerülő dzsemborira, ez minden idők legerősebb napja a fesztivál eddigi történetében. David Guetta, a Motörhead és Parov Stelar mellett a Punnany Massif és a Halott Pénz is ma lép fel, utóbbi koncertjén 10 000 lufi emelkedik majd a magasba az Élő Bolygónk kampány jegyében.

Szombatra, John Newman, Fatboy Slim és Ákos koncertjére még kaphatók jegyek.  

Tovább

Egyszerűen ömlik belőlem a zene

2015. július 2., 14:01 Módosítva: 2015.07.03 20:38
500

Alapvetés: az a jó a fesztiválokban, hogy mindenféle zenét hallhat az ember egy helyen, egy jegy áráért, és ha szerencséje van, egy estére jut mondjuk két olyan zenekar, ami érdekli, és akkor már pénzénél van. A Volt Fesztivál idei programját elnézve az lett volna az ideális, ha a nyitónapon a nagyszínpad(ok) programja valahogy így alakul: Ignite, Tankcsapda, Slash, Motörhead, de a szervezők nem akarták az összes zúzást egy napra besűríteni. Így az Ignite ma, a Motörhead meg pénteken lép majd fel, szerdára jutott a Tankcsapda meg Slash, szóval így sem panaszkodhatott az egyszeri rockzenerajongó.

Az idei nagyszínpad-megoldás egyébként szerintem nagyon szimpatikus: két színpadot állítottak fel egymással szemben, középen a keverőpulttoronnyal, és míg az egyiken ment a móka, a másikon kényelmesen át lehetett szerelni, az ember meg vagy sétált 100 métert, vagy csak megfordult, és máris láthatta a következő koncertet. Nem magyar találmány ez egyébként, másutt a két nagyszínpadot egymás mellé szokták felállítani, ami a backstage kialakítása miatt kényelmesebb (nem kell kettő, elég egy nagy), de ez már technikai és részletkérdés.

A két színpad hangtechnikája között nagy eltérés nem volt, mintha az amin a Tankcsapda és Slash is játszott, egy kicsivel halkabb lett volna, de szebben szólt, minden hangszert kristálytisztán kihallottunk, és nem az volt, hogy a gitáros birkózik a hangszerrel, mi meg nem hallunk belőle semmit.

A Tankcsapda a mai napig megmozgatja a fesztiválközönséget is, saját bulijaikra ugye eleve elmennek a rajongók, itt meg eljuthatnak azokhoz is, akik a Mennyország touriston kívül nem sok nótájukat ismerik, ráadásul idén, a tavalyi évhez hasonlóan, már nem minden fesztiválon lépnek fel, így simán el tudom képzelni, hogy tegnap, Sopronban voltak olyanok a közönségben, akik csak miattuk jöttek el.

A koncertprogram annak megfelelően, hogy nem hardcore rajongók voltak a közönségben, nem az utóbbi két-három album számaira épült, a régi slágereknél pedig jobban megmozdult a tömeg, volt pogó meg közös éneklés, és ezt láthatóan a zenekar is élvezte, ami ugye nem árt ahhoz, hogy egy jó koncert összejöjjön a dologból. Az újabb (értsd: Cseresznye kiválása utáni) számokra is ment a csápolás egyébként, szóval nem az volt, hogy ha nem Jönnek a férgek, akkor megyünk sörért, a buli meg jól szólt, dübörgött a basszus meg a lábdob, és még Lévai Balázst is láttam óvatosan headbangelni valahol oldalt.

Ez a vigyorgós hangulat egyébként az egész napra jellemző volt, az Ivan & The Parazoltól a Kiscsillagon át a Quimbyig mindenki rohadt jól érezte magát a színpadon, a nép meg ezért nagyon hálás volt, és sikoltozva rázta a seggét/csápolt üvöltve, ami persze kihat a zenészekre, hiszen a napvilágban adott koncertek egyetlen előnye, hogy fentről pontosan látja a zenekar, hogy az első sorban unott arccal facebookoznak-e a csajok, vagy éppen az eszük megy el a Legyen vörösre.

Tovább

Elmarad a Kingdom of Hegyalja

2015. július 2., 13:08 Módosítva: 2015.08.06 16:18
1281

A Hegyalja.info információ szerint nem tartják meg a Kingdom of Hegyalja rendezvényt. A fesztivál elmaradását hivatalosan még nem jelentették be, a Hegyalja.info már tegnap kereste emailben az illetékeseket, választ még nem kaptak. „Arról, hogy ebben az évben sem tartják meg a programot, már napok óta beszélnek a helyben, de azt reméltük, hogy ez csak pletyka. Egyelőre annyit tudunk, hogy a világszerte ismert fellépők koncertjeit Budapesten tartják meg. Igaz, a Nightwish és a Rudimental weboldalain még Tokaj/Rakamaz szerepel koncerthelyszínként" – áll a honlapjukon

A programot várták a térségben élők, mert a tavalyi elmaradás is hatalmas károkat okozott. Tokajban rengeteg az üres szálláshely, több szállásadó a Facebookon panaszkodott arról, hogy nincs foglalása.

A szervezők: Gond van a fesztiválterülettel

A Lángoló Gitárok elérte Kovács Pétert, a fesztivál egyik főszervezőjét, aki megerősítette a hírt, valóban elmarad a rendezvény. Az ok: a fesztivál területének birtokba vételével váratlanul olyan bizonytalanságok léptek fel több helyrajzi számmal kapcsolatban is, hogy nem merték bevállalni a nyitást, ezért úgy döntöttek, hogy inkább nem tartják meg a rendezvényt.

Mivel viszont a zenekarok nagy része már ki van fizetve, így alternatív helyszínt keresnek mindnek (valószínűleg Budapesten lesz a legtöbb koncert), illetve a jegyvásárlókat is a maximális mértékig igyekeznek kárpótolni. A szervezők hivatalos közleményt adtak ki, melyben a fentieket kiegészírve azt közölték, hogy a teljes fesztiválterület nem áll rendelkezésükre, ezért marad el a fesztivál.

Elmarad Tokaj-Rakamazon a július 15-19-re tervezett Kingdom of Hegyalja

A négy fesztiválterületből három nem áll rendelkezésre, ezért a szervezők úgy döntöttek, nem rendezik meg a fesztivált az eredeti területen, de még dolgoznak azon, hogy néhány koncertet más helyszínre átszervezzenek.

„Nem áll rendelkezésünkre abban a formában a helyszín, ahogy azzal eredetileg kalkuláltunk, ezért úgy döntöttünk, nem rendezzük meg a fesztivált Tokaj-Rakamazon. Dolgozunk még azokon a lehetőségeken, hogy a leszervezett koncertek egy részét más helyszínen megtartsuk, ezzel kapcsolatban később tudunk bővebb információval szolgálni” – tájékoztatott Kovács Péter, a fesztivál egyik főszervezője.

Azoknak, akik már megvásárolták a jegyüket, illetve bérletüket, a kifizetett összegeket természetesen visszatérítik a szervezők. Ezzel kapcsolatban további információ itt kérhető: jegy@kingdomofhegyalja.hu

Rakamazi önkormányzat: A terület rendelkezésre áll 

Rakamaz polgármestere az Index.hu megkeresésére azt mondta, nagyon furcsállja a szervezők kijelentéseit, mert szerinte minden rendben van a területtel. "14 hektárnyi területre szóló bérleti szerződést kötöttünk a szervezőkkel, 1 forint/négyzetméter áron, ami rendkívül kedvezőnek tekinthető. A szerződést még tavaly aláírta mindkét fél, és mivel egyelőre nekem csak telefonon jelezte az egyik szervező, hogy 99 százalék, hogy nem lesz fesztivál, ezt érvényesnek tekintem."

Bodnár László azt sem érti teljesen, hogy milyen területi vitája lehet a Kingdom of Hegyaljának, hiszen amit kértek, és amire a szerződés vonatkozott, megkapták. "Minden vállalásunkat teljesítettük. Nekünk az volt a dolgunk, hogy a területet olyan állapotban adjuk át, ami megfelel egy fesztivál megrendezésére, ennek feltételeit a szerződésben rögzítettük. Tavasszal lekaszáltuk a füvet, és jelenleg is ezzel foglalkozunk, a munkásaink most is a területen dolgoznak. Az, hogy a területtel kapcsolatos problémák miatt nem lehet megrendezni a fesztivált, az nem felel meg a valóságnak, ha valaki ezt állítja, nem mond igazat."

Arra a kérdésre, hogy ha kaptak tájékoztatást, hogy nem lesz fesztivál, miért kaszálják a füvet most is, a polgármester megismételte, hogy amíg írásban fel nem bontják a szerződést, azt ő érvényesnek tekinti, és minden, ezzel kapcsolatos költségüket ki fogják számlázni a szervezőknek.

A papírmunka eleve nem az erőssége a szervezőknek, legalábbis Bodnár László elmondása szerint. "A fesztivál megrendezésére még mindig nincs engedélyük egyébként. Ezt elég hamar be lehet szerezni, a jegyző adhatja ki, de írásban kell megkérni. Mi el is küldtük nekik a papírokat, jeleztük is, hogy ezt mihamarabb ki kellene tölteni, de erre sem voltak hajlandók."

Megkerestük a szervezőket, de telefonon nem adtak felvilágosítást, amint reagálnak írásos megkeresésünkre (email), a cikket kiegészítjük. 

Tovább

Rihanna nem szarral gurít, hanem Mads Mikkelsenes véres horrorral

2015. július 2., 12:52 Módosítva: 2016.03.16 10:57
503

A Paul McCartneyval és Kanye Westtel készített FourFiveSeconds és az American Oxygen után Rihanna most kijött a Bitch Better Have My Money-nak a videójával is. Klipnek nem is mondható, tulajdonképpen egy hétperces kisfilm, - az első másfél percben nincs is zene, - amiben az énekes brutálisan áll bosszút egy nőn, aki pénzzel tartozik neki. A filmben van minden: kések, láncfűrész, vér, Rihanna meztelenül meg hát Mads Mikkelsen, aki a pórul járt nő férjét alakítja. A rendőr szerepében pedig egy másik ismert színészt, Eric Roberts szerepel.

A meglehetősen lagymatag, sőt kifejezetten idegesítő FourFiveSeconds és American Oxygen után, a Bitch Better Have My Money sokkal jobb lett. Íme:

Otthon is fesztiválhangulatba kerülhet

2015. július 1., 17:31 Módosítva: 2015.07.03 14:00
15

Ahogyan a korábbi években, idén is élőben közvetítik a Volt Fesztivál koncertjeit: a fesztivál honlapjára kattintva, vagy a Volt hivatalos Youtube-csatornáján több koncertet is nézhetünk élőben. A hajtás utáni részletesen összeszedtük az élőben közvetített koncertek napi bontását és időpontjait.

Tovább

Az AC/DC-t utolérte a modern kor

2015. július 1., 16:43 Módosítva: 2015.07.02 11:41
40

Baromi ijesztő lehet ebben a modern digitális világban veterán rockbandának lenni, nem véletlenül jött el csak 2015-ben az ideje annak, hogy az AC/DC végre felengedje a katalógusát a világ elsőszámú zenestreaming szolgáltatásának számító Spotifyra. Ezt a Billboard írja, és egy nagyon rövid keresés után kiderült, hogy tényleg felkerült az összes AC/DC a Spotifyra, szóval örülhet mindenki. Az AC/DC azon kevés együttesek egyike, ami nem igazán volt hajlandó eddig digitálisan is terjeszteni a zenéjét, azonban három éve beadták a derekukat az Apple-nek, most pedig a svéd cégnek.

Nem tudnak leakadni a Balatonról

2015. július 1., 15:22 Módosítva: 2015.07.02 11:15
641

Ahhoz képest, hogy a Kelemen Kabátban feltűnésekor még a legtöbben nem tudták eldönteni, hogy csak egy vicczenekarról van szó, vagy egy vicces zenekarról, az együttes mára rendszeres szereplője lett a fesztiváloknak és a Petőfi Rádiónak. Most elkészült a Köszönöm szépen c. számuk új klipje, ami itt debütál a Stenken.

Tovább

Nem is gondolnánk, ki keresi az igazán nagy lét az online mulatós zenével

2015. július 1., 11:32 Módosítva: 2015.07.02 10:23
32

Azt állítja Fásy Ádám mulatós cézár és Kothencz Lajos, hogy levédették azt a Nézését meg a járását c. dalt, ami január óta közel 10 millió nézőt hozott Kis Grófónak, írja a Nol.hu. Az ügy azonban ennél sokkal bonyolultabb.

Tovább

Dave Grohl lábtörése sem állítja le a Foo Fighterst

2015. június 30., 14:35 Módosítva: 2015.06.30 15:29
1

Szombaton már Washingtonban koncertezik a Foo Fighters, írja az MTI, pedig Dave Grohl énekes június 12-én lábát törte a zenekar göteborgi koncertjén. Grohl a második szám közben lezuhant a színpadról és eltörte jobb szárkapocscsontját. A zenészt kórházba szállították, rögzítették és begipszelték törött lábát, majd egy óra elteltével visszatért a stadionba és egy fotelben ülve gitározta és énekelte végig a koncertet. Kemény a faszi, na. Később Londonban megműtötték, jelenleg hat fémcsavar van a lábában.

A baleset miatt le kellett mondaniuk a londoni Wembley-stadionba, Edinburgh-ba és a Glastonbury Fesztiválra meghirdetett koncerteket, és törölték a turné három további európai állomását is. A Foo Fighters ezen a turnén egyébként 42 koncertet ad Észak-Amerikában, Japánban és Koreában, majd még tíz bulira visszatérnek Európába. A washingtoni koncert egyébként a zenekar fennállásának 20. évfordulójára esik, a színpadon Buddy Guy, Gary Clark Jr, Heart, Joan Jett, Trombone Shorty és LL Cool J is csatlakozik hozzájuk, biztos jó móka lesz.

Kérjen a főnökétől Sziget-jegyet!

2015. június 30., 09:40 Módosítva: 2015.06.30 11:21
8

Érdekes, bár korántsem új felvetéssel igyekszik a fesztivállátogatást elősegíteni a hvg.hu: a lap szerint ha nincs pénzünk Sziget-jegyre (egy napijegy 17 000 forint, a Robin Williams-koncertre 20 000, egy bérlet 80 000), akkor szólni kell a főnökünknek (már ha alkalmazott az ember), hogy a SZÉP-Kártyára töltsön már fel egy kis pénzt, és máris indulhat a buli.

A jeleneg hatályos törvények szerint a Széchenyi Pihenő Kártyára 35,7 százalék közteherrel éves szinten 75 ezer forintot lehet a szabadidő alszámlára feltölteni, emmellett 150 ezer forintot a vendéglátás alszámlán, 225 ezer forintot pedig a szálláshely alszámlán különíthetnek el. Ezt a juttatást kaphatja a munkavállaló a munkáltatójától, és kifizetheti vele a fesztivál-, illetve koncertbelépőket (és természetesen nemcsak a Sziget-fesztiválra, hanem más nyári rendezvényre is érvényes). 

Még ennél is van egy jobb megoldás, mármint a munkáltató számára, mégpedig ha az évente 50 ezer forint értékig adómentesen adható kulturális szolgáltatásra szóló belépőként biztosítja a fesztiválbelépőket. Ez a juttatás nemcsak a munkavállalóknak adható, egy kft. tulajdonosa akár a gyermekének is adhat évi 50 ezer forintig ilyen juttatást. 

És akkor a híveknek elegük lett abból, hogy Alleluja-a-a-a-a-a-a-a-a-a-a-a-a-a-a-a-a-a-a-a-a-a-a-a-a-a-a-a-a-a-a-a-a-a-a-a-a-a-a-a-a-a-a-a-a-a-a-a-a-a-a-a-a-a-a-a-a-a-a-a-a-a-a-a-a-a-a-a-a

2015. június 30., 09:29 Módosítva: 2015.07.03 12:58
395

A címet technikai okokból vettem ilyen rövidre. A legkeményebb ambrozián elhajlások idején egyetlen énekelt szótagra 200 hang jutott, amit leírni is rémes, nemhogy kiénekelni. A Stenk zenetörténeti sorozatában (melyet biztos ti is követtek a Facebookon), most fejest ugrunk a középkorba!

Hetek óta különféle gregorián és gregoriánközeli zenékkel kelek-fekszem, és közben egy csomó szuperizgalmas dologra csodálkoztam rá. Arról, hogy ilyen énekeket a legarchaikusabb előadásmóddal is milliós példányszámban lehet eladni, és remekül lehet rá lebegni a tömegközlekedésben, már múlt kedden írtam. Most viszont jöjjön

10 meglepő dolog a gregoriánról.

Zsidókkal, arabokkal, titokzatos vállon veregetésekkel, hülye alakú kürtökkel és vicces tilalmakkal folytatjuk zenetörténeti utazásunkat. Na de mit sutyorog ez a kacsa?

Tovább

Oszd meg velünk a kedvenc fesztiválpillanatot a Volton!

2015. június 30., 08:28 Módosítva: 2015.06.30 11:31
20

Mit ér egy jó koncert, egy jó fröccs vagy egy jó villázás egy fesztiválon, ha nem készül róla kép? Olyan, mintha meg sem történt volna, akkor meg minek? Az Index idén is segít, hogy minden kolléga és barát lássa: ott vagy a Volt Fesztiválon, és éppen nagyon jól érzed magad.

Somewhere over the rainbow! <3

A photo posted by csicsagatya (@csicsagatya) on

Szerencsére már 2015 van, és már az Index is van annyira menő, hogy van saját Instagram csatornája (amit itt tudsz bekövetni), úgyhogy az Indexnek szánt fesztiválképeket továbbra sem kell sehova sem küldözgetni, elég feltölteni az Instagramra, és hozzáaadni azt a hashtaget, hogy

#indexvolt.

Fontos: a tageléssel minden feltöltő elfogadja, hogy a képeit felhasználhatjuk és megoszthatjuk másokkal is az Indexen, a Facebookon, vagy akár az Instagramon. 

Idén a kedvenc fesztiválpillanatot keressük a Volton: fotózd le a Slash szájából lógó cigarettát, a képzőművészek által készített Sopron feliratot, vagy csak nézd szomorúan, ahogyan szárad a vizes cipő a sütőben. Tehát fotózz le mindent, amit érdekesnek találsz a fesztiválon, de ne csak koncertet.  

Szaritjuk a cuccainkat #indexvolt

A photo posted by @sparkiebeatnik on

A legjobbak közül már a Volt Fesztivál alatt is szemlézünk a Stenkbe vagy az Index Facebok-oldalára, sőt az újonnan indult Instagram-csatornánkon is megfuttatjuk a kedvenc képeinket. Sőt, a fesztivál végén az #indexvolt taggel ellátott képek közül a legjobbakat kiválogatjuk és az Indexre is kikerülnek.

Megváltozott fesztiválfogyasztási szokások

2015. június 29., 16:49 Módosítva: 2016.06.30 16:33
731

Ha már annyiszor átadták, a Várkert Bazár tényleg próbál úgy tenni, mintha egyszer tényleg valami fontos kulturális központtá válna Budapest. Nem fog, pedig az Öntőház alapvetően nem is rossz koncerthelyszín, ez a Budapest Essentials zárónapján derült ki, ahol négy koncerttel fejezték be a másodjára megtartott összfővárosi fesztivált.

Tovább

Meghalt Chris Squire, a Yes basszusgitárosa

2015. június 29., 09:36 Módosítva: 2015.06.29 14:08
116

67 éves korában elhunyt Chris Squire, a Yes zenekar egyik alapítója és basszusgitárosa szombaton, írja a Rolling Stone. A hírt másnap, a legendás progrock-csapat billentyűse, Geoff Downes osztotta meg Twitter-profilján, majd kicsivel később a zenekar a Facebook-oldalán is megerősítette az információt.

A legfájóbb szívvel és elviselhetetlen szomorúsággal kell közölnünk veletek, hogy kedves barátunk, a Yes társalapítója, Chris Squire elhunyt

– írták, majd arról is megemlékeztek, hogy Squire volt az egyik legfontosabb kapocs a zenekarban már a kezdetektől fogva, illetve hogy játéka számos más művészt is inspirált.

A basszusgitáros a leukémia egy ritka formájával küzdött, amit idén diagnosztizáltak nála. A hétvégén szervezete végül feladta a küzdelmet.

Tovább

Haver, azonnal csináljunk egy lemezt!

2015. június 28., 16:38 Módosítva: 2015.06.29 08:20
272

2015-ben felbukkan egy 25 éves, texasi fekete srác, aki egy az egyben az ötvenes-hatvanas évek amerikai soulját nyomja, és olyanokhoz hasonlítják, mint Sam Cooke meg Otis Redding – ez eddig közhelyes történet is lehetne, hasonlókat ugyanis láttunk már az elmúlt években. Leon Bridgesben viszont tényleg van valami nagyon bíztató (az SXSW-n is elájultak tőle és rögtön meg is dobták a legjobb fiatal tehetségnek járó Grulke-díjjal), amitől az ember azt érzi, ő talán nem egy egyalbumos neo-soul csoda a sok közül (bár annak is kifejezetten erős), hanem elképzelhető, hogy a Coming Home épp csak egy első állomása egy még nagyobb ívű történetnek.

Tovább

Vasrúddal mindenki közös szórakozásáért

2015. június 28., 16:36 Módosítva: 2015.06.29 11:14
9

Többek között az egyik legjobban várt fellépéssel folytatódott szombaton a Budapest Essentials, aminek az első két napjáról itt és itt is írtunk. Most két programot néztünk meg külön, a Kruder & Dorfmeister páros felének a fellépését a Zwack-gyárban, illetve az amerikai producer Eskmo különleges fellépését a Teslában.

Tovább

A jó techno 50 árnyalata

2015. június 27., 20:07 Módosítva: 2015.06.29 11:15
105

Az lehet, hogy La Roux-baleset és lemondás miatt a Budapest Essentials fesztivál első napja kicsit döcögősre sikerült, de a második nap elhozta azt a hangulatot, ami hosszú távon is létjogosultságot adhat egy nagyvárosiakat célzó, több helyszínes fesztiválnak. A pénteki programot szinte teljesen kimaxoltuk, végig verettük a Vasúttörténeti Parkban Carl Craig és Solomun buliját, megnéztük Gold Pandát az Akváriumban, illetve a szebb napokat is megélt Vidámparkban próbáltunk meg elvegyülni a javarészt tinédzserekből álló közönségben. Bónuszként másnap levezettünk a Palatinus Strandról a csillebérci gyerektáborba költözött CityMatinén, ahol szívünk szerint vasárnap reggelig maradtunk volna, de az immunrendszerünk közbeszólt.

Tovább

Duke Dumont betegség miatt lemondta a szombati Vásárcsarnok-bulit

2015. június 27., 14:42 Módosítva: 2015.06.28 16:35
1

Egy váratlan vírusfertőzés miatt az összes koncertjét lemondta Duke Dumont, így szombaton sem tud fellépni a Budapest Essentials pesti Vásárcsarnokba szervezett buliján. A szervezők azonban mindenképpen megtartanák, a bulit, a lehetséges új fellépő leigazolásán jelenleg is gőzerővel dolgoznak.

Tovább