Ők voltak a metál illegális bevándorlói

2015. június 26., 22:11 Módosítva: 2015.06.27 16:39
153
Volt idő, amikor nem lehetett megkerülni őket, hanyatlásuk nem csak a magyar metálról szól, de a legextrémebb műfaj belső ellentmondásairól is. De az okoskodást elsöpörte a búcsúkoncert. Vége az Isten Háta Mögöttnek. Végleg. De azért volt egy új szám is.

Minden búcsúkoncerthez dukál egy Nagy Áttekintés, egy érzelmes, de nem érzelgős, méltató, de ironikusan távolmaradó nekrológ. Hiszen - gondolhatnám - maga a koncert ugyan mi újat is nyújthat? Az elmúlt hetekben ezért el is kezdtem újrahallgatni az Isten Háta Mögött 4 és ½ lemezét, végigscrollozgattam néhány interjút, és tisztességgel nekiláttam egyfajta krónikának – egészen addig, amikor elkezdtem dilemmázni:

A kronológia semmit nem mond el a lényegről.

Ezért úgy gondoltam, akit érdekel a zenekar története, annak úgyis kéznél van az Internet. Én pedig gyorsan kilúgoztam a sallangokat a történelemből. Ez maradt:

Tovább

Agyrázkódás helyett még több cirkusz kellene

2015. június 26., 12:12 Módosítva: 2015.06.28 16:35
101

Egészen pechesen indult a Budapest Essentials első napja: az egész fesztivál legismertebb fellépőjének számító La Roux alig pár órával a koncert előtt mondta le a margitszigeti bulit, köszönhetően egy szerencsétlen balesetnek a hotelszobában. A brit énekesnő margitszigeti koncertje helyett mindenki a Fővárosi Nagycirkuszba ment, ami nagyszerűen debütált fesztiválhelyszínként: két magyar zenekar, a Fran Palermo és a Carbonfools lépett fel bohócok és zsonglőrködő fókák helyett.

Tovább

Michael Jackson holtában is keresett 2 milliárd dollárt

2015. június 26., 09:54 Módosítva: 2015.06.26 19:32
8

A pop királya hat éve hunyt el, akkor, amikor egykoron hatalmas vagyona a meglehetősen kockázatos befektetések és az esztelen herdálás miatt (Neverland nevű kastélya kertjében vidámpark és állatkert is állt, ugye, mert csak) alaposan megcsappant, hogy finoman fogalmazzunk. Ha meg nem akarunk eufemizálni, akkor mondjuk azt hogy Jacko a csőd szélén állt halálakor.

Ehhez képest a TMZ nevű bulvárportál szerint mostanra már kétmilliárd dolláros pluszban van a hagyaték, és Jackson örökösei igencsak elégedettek lehetnek - a gyerekei például konkrétan jobban állnak anyagilag, mint apjuk a halálakor. És hogy honnan folyt be ez a pénz?

  • a This Is It című filmből
  • a Michael Jackson: The Immortal World Tour című Cirque de Soleil-előadássorozat bevételéből,
  • az elmúlt hat évben eladott 50 millió Jackson-albumból
  • stb. 

Az összes költség (menedzseri és jogkezelői jutalékok, ügyvédi díj és egyéb piócák kifizetése) után maradt belőle tisztán 800 millió dollár, amiből még le kell adózni, így a kétmilliárdos bevétel 450 millió dolláros nettó jövedelmet jelent a három gyerek számára, ami, ha figyelembe vesszük, hogy Jackson halálakor éppen félmilliárd dolláros mínuszban volt, nem is olyan rossz, sőt.

A gyerekek egyébként most még nem kapják meg a pénzt, hiszen 18 éves korukig letétbe helyezik a hagyatékból befolyó összeget. A TMZ szerint ha ma oldalák fel a zárlatot a letétek felett, a gyerekek kb. 100-100 millió dollárt kapnának.

Elmarad a legolcsóbb magyar fesztivál

2015. június 25., 21:20 Módosítva: 2015.06.26 08:16
24

"Sajnálattal közöljük, hogy az idei Pannónia Fesztivált akaratunk ellenére sem tudjuk megtartani a folyamatos háttérben zajló lejáratások miatt" - közölte Facebookján a fesztivál vezetősége.

Azt írják, az interneten terjedő információk miatt szponzoraik, partnereik nem támogatják a fesztivált, így ellehetetlenedtek. 

Az elővételben vásárolt jegyek árát visszafizetik, és azt írják, mindent megtesznek, hogy jövőre megtarthassák a fesztivált.

A fesztivált érintő jogvitáról június 1-én számoltunk be egy hosszabb cikkben.

A szántódi Pannónia Fesztivált a legolcsóbb magyar nagyfesztiválként ismerik. Az idei PAFE-val kapcsolatban a fesztiválozók annyit láthattak, hogy átrakták a helyszínt Szántódról Miskolcra, a szervezők egymásnak üzengettek Facebookon, eltűntek a korábban bejelentett fellépők, majd mintha mi sem történt volna bejelentették, hogy mégis csak Szántódon lesz a buli, viszont május helyett júliusban. Az alapító-főszervezőtől fizetési hiányosságok miatt az egyik alvállalkozója elcsaklizta a fesztivált, és végül az eredeti rendező nélkül tartották volna meg ugyanúgy Szántódon, mint tavaly.

Az idei, 9. Pannónia Fesztivál idén július 2-6-ig tartott volna ilyen nagyszerű felhozatallal.

Baleset miatt elmarad a La Roux-koncert

2015. június 25., 20:32 Módosítva: 2015.06.26 00:34
211

Elly Jackson énekesnő ma délután a budapesti szállodai szobájában fejsérülést szenvedett, ezért a csütörtökön, fél 9-re a Margitszigetre tervezett La Roux-koncert orvosi utasításra elmarad - közölték a Budapest Essentials szervezői. Valószínűleg agyrázkódást kaphatott, kollégánk úgy tudja, azt tanácsolták neki, 36 órán keresztül ne lépjen fel. Nem megerősített hírek szerint úgy történt a baleset, hogy az énekesnő magára nyitotta az ablakot.

A Palatinuson helyette nem lép fel más, akinek van La Roux koncertjegye, az bármilyen napijegyre becserélheti, vagy aki koncert vagy csütörtöki napijeggyel rendelkezik, annak holnap délig visszaváltják a jegyét.

Tavaly interjút is készítettünk vele a Sziget utolsó napján az interjúkonténerben, itt olvashatja.

Az új Ørdøg-klip olyan, mint a Sin City

2015. június 25., 16:26 Módosítva: 2015.06.25 19:26
80

Az utóbbi évek egyik legjobb jelensége a magyar keményzenében (na jól legyen metál, hogy a hamerworldös kollégák is felkúrhassák az agyukat) az egykor Superbutt-tagokból megalakult Ørdøg, mert olyan laza, de mégis feszes, néhol zúzós, másutt meg simán énekelhető nótákat játszanak, hogy öröm hallgatni. Az első videóklipjük is jó volt, de a második, az album egyik legjobb nótájához, a Natasához készült animációs kisfilm még annál is élvezetesebb. A videót a Million Workshop készítette.

A Mastodon gitárosa rühelli a heavy metált

2015. június 25., 14:40 Módosítva: 2015.06.25 17:43
6

Ami úgy egyébként nem hír, meg eleve, kit érdekel, én meg az elektronikus zenét rühellem (kivéve Kraftwerk, az fasza), mégsem lesz belőle poszt, azaz de, éppen most, jaj, mindegy, szóval ez most azért említésre méltó, mert Brent Hinds gitáros egyébként a heavy metálhoz igen közel álló Mastodonban tolja az ipart. A Mastodont márpedig nagyon sokat szeretik, sőt, akik annyira nem is, azok is elismerik, hogy mennyire fasza zenekar, az újságírók meg egymást agyontaposva igyekeznek velük interjúzni. És erre jön ez? Hinds ezt a Guitar Player magazinnak mondta, így:

Soha nem szerettem a heavy metált. Alabamából származom, countryban, surf rockban, rockabillyben utaztam, bár húszas éveimbe volt egy korszakon, amikor metálos voltam, leginkább azért, mert rebellis dolognak tűnt, az meg bejött nekem. Aztán megismerkedtem Brann-nel (Brann Dailor a Mastodon dobosa) és Bill-lel (Bill Kelliher a Mastodon másik gitárosa) ők meg teljesen odáig voltak a metálért. Nagyon régóta próbálom a Mastodont is úgy terelgetni, hogy ne kibaszott metálzenekar legyen már, mert kurvára rühellem ezt a műfajt, és nagyon nem akarok metálzenekarban játszani. 

Persze ha itt megáll, még csak röhögünk, de most jön a meta része a dolognak, hiszen egy interjú adása közben, egy magazinban küldi el a picsába a sajtót is:

Kurva jó lenne, ha a magazinok, lapok, meg minden interjú egyszer csak eltűnne a Földről a cigifüsttel és minden olyan szarsággal együtt, amit rühellek. Utálok interjúkat adni, nem olvasok interjúkat, mert nem érdekel, hogy más mivel foglalkozik. Iszonyatosan frusztrál az egész folyamat, mert olyan dolgokról kell beszélnem, amiről korábban már ezerszer, és eljutottam arra a pontra, hogy már nincs olyan elmondható dolog a zenekarral kapcsolatban, ami akár csak egy kicsit is felizgatna. 15 éve, minden kibaszott napom a Mastodonról szól, hadd ne akarjak már erről beszélni állandóan. 

Namármost, ha én rajongó lennék, a "nem nagyon izgat a Mastodon" és a "15 éve, minden kibaszott nap" kitételek kicsit megijesztenének, de mivel nem vagyok az, hát leszarom, felőlem ki is szállhat a zenekarból. A Trónok harca eleve jól állt neki.   

Nagybátyja lopással vádolja Kis Grófót

2015. június 25., 08:49 Módosítva: 2015.06.25 20:34
75

Mint arról mi is beszámoltunk, erős a gyanú, hogy uralja majd az idei nyarat Kis Grófo és Pixa közös szerzeménye, a Bulibáró, amit egyébként leginkább a videoklippel lehet eladni, de úgy tűnik, ez sikerült. A klipben egy-egy pillanatra feltűnik Fluor és Szombat Éva fotós is. Úgy tűnik tehát, Kis Grófo kitörni készül a kocsmai mulatós vonalból, ebben mondjuk nem segítség, hogy folyamatosan lopással vádolják. Méltatlankodott már Fásy Ádám is, jelezve, Kis Grófo az ő feldolgozásával, „A nézését meg a járását” szövegűvel futott be. Grófo szerdán tette ki új klipjét, a „Vedd fel az öltönyöd” című dal azonban már két éve fellelhető a neten. Előadója épp Grófo nagybátyja, Palika. Ő Lejlával az oldalán, Csá csumi címmel énekelte a dalt, írja a Bors.

Kis Grófo nagybátyja, Palika most csalódott, hiszen, mint mondta, az volt megbeszélve, hogy fellépéseken énekelheti Kis Grófo a dalt, arról azonban nem volt szó, hogy klipet csinál belőle. Palika le akarja szedetni a netről a dalt, és perelni is akar.

Közben előkerült Kis Grófo egy másik zenésztársa, Jolly is, akinek No roxa áj című slágere hallható a Bulibáró című dalban is, de Jolly szerint tőle sem kértek engedélyt. Csak mellékesen jegyeznénk meg, hogy a No roxa áj 17 milliós nézettségnél jár a YouTubon. Az egész mulatós ügy kezd már-már vizes himnuszi bonyolultságokat ölteni.

Kis Grófo a Borsnak egyelőre nem nyilatkozott.

Tovább

67 év után ismét lehet táncolni Japánban

2015. június 24., 16:32 Módosítva: 2015.06.24 17:28
3

Még a második világháború után hozták azt az egészen megdöbbentő törvényt Japánban, hogy kizárólag olyan helyeken lehet csak táncolni, amiknek erre külön engedélye van, de azt is be kell fejezni legkésőbb éjfélig. Ezt a törvényt még azért vezették be, mert akkoriban a táncházak a prostitúció melegágyának számítottak. Az Independent cikke szerint az utóbbi pár évtizedben már senki sem foglalkozott igazán a törvénnyel, még a rendőrség is inkább szemet hunyt felette, mivel képtelenség betartatni. A 21. századra azonban a rendfenntartók ismét razziázni kezdtek, köszönhetően több japán híresség drogbotrányának és verekedéseknek.

Tovább

Óriási szívás Magyarországra rapbulikat szervezni

2015. június 24., 12:52 Módosítva: 2015.06.25 08:57
291

Aki egy kicsit is követi a hazai klubszínteret, az biztosan hallott arról a legendás sztoriról, amikor Nas megérkezett a budapesti fellépésére, majd egész egyszerűen lelépett a gázsival anélkül, hogy egy szót is szólt volna a színpadon. Ez csak egyike a furcsa hiphoptörténeteknek itthon, de most újabb sztorival bővül a katalógus, miután a trapzene Pitbulljának számító Tyga június 23-i koncertje egyszerűen elmaradt, de olyan körülmények között, hogy azt mindenképpen érdemes eltenni mutatóba a következő generációknak.

Tovább

Galla Miklós még mindig a földet túrja

2015. június 24., 11:01 Módosítva: 2015.06.24 17:28
132

Galla Miklós elkészítette élete első igazi videoklipjét, ami a humorista régi zenekarának egyik régi dalához készült. A GM49 a nyolcvanas évek elején alakult új hullámos ska zenekarként, miután Galla – aki korábban az Ikarusban zenélt – belátta, hogy habitusánál és alkatánál fogva nem igazán alkalmas a rockzenére. Ekkoriban fedezte fel az olyan ska és reggae zenekarokat, mint a Madness, a Bad Manners, az UB40 vagy a Specials, ő maga pedig ironikus dalszövegeivel hamarosan az akkori értelmiség egyik kedvencévé vált.

klp

A zenekar később inkább a szintipop felé fordult, tulajdonképpen ennek az érának a lenyomata a GM49 egyetlen hivatalosan megjelent nagylemeze, az 1985-ös Digitális Majális is. Ezt egyébként a hanglemezgyár meglehetősen mostohán kezelte: Boros Lajos döntéséből fakadóan gyereklemezként tüntették fel, és 14 éven felülieknek nem is ajánlották a hallgatását. Az együttes nem sokkal később feloszlott, és csak több mint húsz évvel később, 2009-ben élesztette újra az akkor már egyértelműen humoristaként ismert Galla, aki képzett zenészeket gyűjtött maga köré (többek között a Mocsok egy kölyök zenekarból), és GM több mint 49 név alatt ismét koncertezni kezdett – igaz, már új dalok és a régi zenésztársak nélkül.

Tovább

Fel lehet kerülni ezeréves dalokkal a Billboard-listára?

2015. június 23., 15:52 Módosítva: 2015.06.23 19:15
34

Természetesen az ezeréves csak képletesen értendő. A szóban forgó cédén hallható dalok egy része valójában 1200-1300 éves is lehet. A dolgot súlyosbítja, hogy a korabeli zenéket egyáltalán nem dolgozták fel, a felvételen nemhogy elektronika, de  hangszerek sem  szerepelnek, és az a néhány spanyol fickó, aki felénekelte őket, nem volt profi zenész. Ja és a "felkerülni a Billboardra", azt jelenti, hogy az amerikai lemezeladási lista harmadik helyét csípték meg vele két évtizede. 

A Stenk zenetörténeti sorozatát egy kis jelenkori kitérővel folytatjuk, mielőtt belevágnánk a középkor rejtelmeibe. 

Tovább

Fogadjunk nem látott még női cipőboltban rappelő embereket!

2015. június 22., 17:09 Módosítva: 2015.06.22 21:17
640

Viszonylag ritka, hogy valakik a legeslegelső számukkal hazai szinten egészen hamar nagy figyelmet kapjanak, ebből a szempontból a Passed pont kivétel, akiknek a Mesmerized című számuk 2014 ősze óta egész szép kis utat járt betőlünk egészen a köztévés dalversenyig, bár ott ugye Boggie ledózerolta a mezőnyt. Az azóta kisebb tagcserén áteső zenekar most összerakta az első EP-jét, illetve az On The Grind című számukhoz ez új videót, ami nálunk debütál.

11391489 1601417536783210 955685280485846936 n
Tovább

Ha azt gondolta, Magyarországon nincsen pszichedelikus jógafesztivál, nagyon tévedett

2015. június 22., 13:25 Módosítva: 2015.06.22 15:08
115

Na jó, nagyot talán nem, ugyanis idén először rendezik meg Siófok-Törekin a Samsara fesztivált, így újabb darabbal gyarapodik Magyarország hippifesztiváljainak sora. Három éve még csak O.Z.O.R.A. volt, aztán jött a S.U.N., most pedig itt a Samsara, ami karakterében hasonló a két régebbihez, de a program picit más hangulatot ígér, és más közönséget szólít meg. 

Tovább

Taylor Swift haragjától az Apple is megijedt

2015. június 22., 08:18 Módosítva: 2015.06.22 15:48
43

A countryénekesnőből nemzetközi popsztárrá vált szőke csaj kicsit berágott az Apple-re, mert az Apple Music nevű szolgáltatást elindító cég az első három hónapban nem szed majd előfizetési díjat a felhasználóktól, márpedig ha az nincs, akkor neki sem jut(na) lóvé, már ha egyáltalán engedné az Apple-nek, hogy a műveit streamelje, ugye. Mivel nem engedi, így a Tumblrre kirakott,  „Apple-nek szeretettel Taylortől” kezdetű nyílt levele kicsit okafogyottnak tűnik, de sebaj.

Mindenki tudja, hogy az Apple Music az első három hónapra ingyenes lesz mindenkinek, aki feliratkozik rá. Abban viszont nem vagyok biztos, hogy ez is köztudomású-e, hogy az Apple Music erre a három hónapra egy fillért nem fizet a zeneszerzőknek, előadóknak vagy szövegíróknak. A döbbentettől szóhoz sem jutok: hogy képes ilyen lépésre egy olyan innovatív, haladó cég, mint az Apple? Ezek nem egy elkényeztetett, hisztis kölyök panaszai, hanem minden olyan, az ismeretségi körömbe tartozó előadó, producer és a zeneszerző szavai, akik nem mernek kiállni a nagy nyilvánosság elé, mert túlságosan is tisztelik az Apple-t. Ez a húzás egyáltalán nem a cégre vall.

A posztban Swift arra kéri az Apple-t, hogy vegye fontolóra a három hónapos ingyenes periódus eltörlését, és hogy ne csak a szája járjon, 1989 című, meglehetősen sikeres albumát nem engedi, hogy az Apple Music előfizetői meghallgathassák.

Nem ez az első eset, hogy Swift kiakad az ingyenes streamingszolgáltatás intézményére, tavaly a Spotifyról távolíttatta el összes albumát, mondván, nem fogja élete munkáját egy olyan kísérlethez odaadni, ami nem becsüli meg sem a zeneszerzőket, sem a producereket és főleg nem az előadókat, és nem nyújt nekik megfelelő anyagi kompenzációt a művészetükért cserébe. A szakma Swift levelét egyöntetű kalaplengetéssel fogadta, és leginkább azért tisztelik, mert istenigazából nem is neki fog hiányozni az a lóvé, amit a lejátszások után az ominózus három hónapban jár, azaz a világ egyik legsikeresebb előadójának, hanem a keményen dolgozó kisembereknek, akik nem arénákat, hanem jó esetben 300 fős klubokat töltenek meg esténként, mégis kinyitotta a száját.   

És ha azt hinnénk, hogy Swift csak a falnak beszélt, és az Apple egy legyintéssel elintézte a dolgot, ahogy pl. a Spotify is, akkor tévedünk: Eddy Cue, a cég online szolgáltatásokért és szoftverfejlesztésért felelős alelnöke tegnap este a Twitteren jelentette be, hogy a művészek a 90 napos ingyenes időszak alatt is megkapják járandóságukat.

A Billboard menten fel is hívta, Cue pedig elmondta nekik, hogy a cég közvetlenül Swift levelének hatására változtatott hozzáállásán, de közel sem ő volt az egyetlen zenész, aki aggodalmát az elmaradó jogdíjak miatt. Érdemes megjegyezni, hogy az erre az időszakra jutó jogdíjakat az Apple – jobb híján – saját zsebből fizeti ki, hiszen előfizetői díjak nélkül nehéz lenne más forrásból pótolni a hiányzó összeget.

Cue a döntést követően felhívta az éppen Amszterdamban turnézó Swiftet is, aki természetesen nagyon örült a döntésnek, és minden bizonnyal visszaengedi 1989 című albumát az Apple Musicra. 

Sikerült a megújulás

2015. június 21., 18:09 Módosítva: 2015.06.22 09:13
6

A hét legizgalmasabb megjelenésének ezúttal a skót Ross Birchard – ismertebb nevén: Hudson Mohawke – legújabb albumát, a Lantern választottuk, de rajta kívül is sok más előadó új lemezét is meghallgattuk. A High on Fire például megmutatta, hogy a Dopesmoker után is van élet, a Saint Etienne énekesnőjének új szólólemezére megérte közel húsz évet várni, a Fucked Up viszont óriási csalódást okozott. Heti lemezajánlónkba befért még egy Mac Demarco-epigon, egy pornófilmes hangulatú lemez, és egy olyan zenekar is, amelyik átadja az érzést, hogy milyen begombázva vadkacsákra lövöldözni egy aknavetővel.

Az idén 29 éves Birchard 2009-ben adta ki Butter címmel az első lemezét a Warpnál, azóta pedig megcsinálta azt, ami kevés brit producernek szokott sikerülni: a nevét ma már az amerikai hiphop, EDM, és elektronikus szcénákban is jól ismerik, főleg mióta Kanye West kiadója, a GOOD Music is leigazolta miután Birchard  közreműködött Westtel a Yeezusön.

Tovább

Nehéz dolga van a magyar szamurájnak

2015. június 21., 00:48 Módosítva: 2015.09.02 19:24
158
Lelkes András szinte beleszületett a népzenébe, szülei ugyanis részt vettek az első budapesti táncház megszervezésében. 18 éves korára már az akkori népzenetanítás minden lépcsőjét kijárta, később a Cifra és a Tükrös zenekarokba került. Az ezredforduló után Liber Endre társával alapította meg a számos elismerésben részesült FolkEurópa kiadót, majd társalapítója lett az egyik legnagyobb magyarországi folk- és világzenei lemezterjesztőnek, a Hangvetőnek, amivel megnyerték a világzene legrangosabb eseményének számító World Music Expo rendezésének jogát. Lelkes emellett lemezproducer, műsort szerkeszt a Bartók rádión, idén pedig beválogatták a budapesti WOMEX nemzetközi zsűrijébe is. A hét szamuráj (így hívják a zsűrit) egyikével a rendezvény szervezéséről, a kormány támogatásáról, illetve arról is beszélgettünk, van-e értelme több tucat bevándorló zenészt vendégül látni egy olyan országban, amelynek kormánya óriásplakátokkal és kerítésépítéssel kelt menekültellenes hangulatot.

Hogyan tudtad meg, hogy te leszel a hét szamuráj egyike a WOMEX-en? Mit érez ilyenkor az ember?

Az igazat megvallva, nagyon banálisan: egyszerűen csak kaptam egy emailt, hogy volna-e kedvem elfogadni a felkérést, a levél maradék részében pedig megpróbáltak felkészíteni arra, hogy ez mekkora munka. Ezt persze akkor még nem hittem el.

Valahol azért számítottál rá vagy teljes meglepetésként ért a felkérés?

A WOMEX történetében van annak egy hagyománya, hogy a rendező országból megkeresnek valakit, és mivel a magyar WOMEX-re járók közül már többen kaptak felkérést, ezért lehetett azért gondolni arra, hogy esetleg közülünk kerül ki a szerencsés. Ettől függetlenül nagyon jó érzés volt, amikor megérkezett a felkérés.

Tovább

Orfűn nem feledkeztek meg a pécsi futballról

2015. június 19., 12:50 Módosítva: 2015.06.19 17:34
111

Már három hónapja, hogy a Budapest–Keszthely-tengelyen megalakult Néhai Bárány megnyerte az Index online dalversenyét. A zenekar nemrég fellépett a Fishing on Orfű fesztiválon, ahol megnéztük, hol tartanak a verseny óta, milyenek élőben, és mik a terveik a jövőre nézve.

Tovább

Mi van, ha Lovasinak igaza van?

2015. június 18., 14:07 Módosítva: 2016.04.08 13:34
260

A feloszlás óta a Kispál és a Borz tradicionálisan összeáll évente egyszer a Fishing on Orfű fesztiválon, aminek ugyebár a főszervezője Lovasi András. A csordulásig megtelt orfűi nagyszínpad környékén arra voltunk kíváncsiak, miért tud egy 1987-ben alakult magyar rockzenekar még mindig megmozgatni több ezer embert, és milyen történetnek köszönhetően kötődnek az együtteshez.

Tovább

Egy magyar fellépő már biztosan zenél a Womexen

2015. június 18., 13:40 Módosítva: 2015.09.02 19:24
9

A világ talán legrangosabb világzenei eseménye, az idén Magyarországon megrendezett World Music Expo (Womex) nyilvánosságra hozta a fesztiválra bejutott fellépők első körét. Az előadókat egy magyar tagot is számláló, nemzetközi zsűri választotta ki, akiket a szakmában csak a hét szamurájnak neveznek. A bejutottak között egyaránt találni már befutott (például a nyugat-szaharai Aziza Brahim) és még feltörekvőben lévő (a guineai Moh! Kouyate vagy a kongói Pierre Kwenders) neveket is.

A Womexre több mint ezer előadó pályázott, akik közöl most 19 nevet jelentettek be. Ezek között van egy magyar is: Balogh Kálmán és Lukács Miklós cimbalomduója, akiknek nemrég jelent meg lemezük, ami jelenleg is előkelő helyen áll a világzenei slágerlistán.

Tovább

Demjén szerint átverték, és nem fizették ki őket a vizes himnuszért

2015. június 18., 08:51 Módosítva: 2015.06.18 15:39
171

Egy fillért sem kapott a 2017-es vizes vb-re írt, Ússz, amíg élsz című daláért Demjén Rózsi és csapata, ráadásul fogalma sem volt arról, hogy Orbán Viktorral tömik majd tele a videoklipet. Demjén a Borsnak panaszkodott, hogy az utolsó pillanatban, rohamtempóban kellett megírniuk a dalt, ami nekik egy csomó pénzbe került: stúdiót kellett bérelniük, az Operaházban dolgoztak, kórust alkalmaztak, mindezt saját zsebből.

Sietnünk kellett, hogy a pályázati határidőre elkészüljünk. Abban maradtunk Gyárfással, hogy ha megnyerjük a rendezés jogát, visszatérünk az anyagiakra. A rendezést megnyertük, viszont azóta azt hallom, hogy mi ingyen vállaltuk a munkát. Erről szó sincs! A szervezésre majdnem ötvenmilliárd forintot fordít az ország. És nem képesek bennünket kifizetni?

Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke azonban úgy tudja, Demjén igenis ingyen vállalta a dalt, ami nagyon szép gesztus volt a részéről, fizetni tehát, úgy tűnik,  továbbra sem terveznek. Gyárfás szerint nem tolták túl a videót, igaz, hogy Orbán Viktor kilencszer, Kósa Lajos pedig hétszer szerepel a klipben, de

Ha bármely párt első embere nagy örömünkre ilyen tevőleges szerepet vállal az úszó-vb sikere érdekében, akkor természetesen helyet kap a filmben.

Mindez persze nem változtat azon a tényen, hogy lehetett volna jobb dalt is írni.

Tovább

Elgurult a gyógyszere a gépzenésznek

2015. június 17., 18:15 Módosítva: 2015.06.17 21:28
1

Evian Christ kiállítást szervez a Trance-háború alatt meghalt 30 ezer kutya emlékére a londoni Instute of Contemporary Artsba – írja a Fact. Az angol producer, aki még Kanye West Yeezus albumán is közreműködött, a Warp Artsszal és David Rudnick tervezővel együttműködve csinálja a kiállítást. Mellesleg az is kiderült, hogy Evian Christ az egyik legmenőbb elektronikus kiadóhoz, a Warphoz igazol.

A producer azt mondta a Factnek, hogy a kiállításon a Trance-háború eseményeit fogják bemutatni egészen 1998-tól napjainkig. Kiállítanak majd egy csomó archív posztert, pamfletet és lemezt a Trance felfutásától a hanyatlásáig, és lesz egy installáció, ami pedig a konfliktus ideje alatt elhunyt nagyjából harmincezer ebről fog nyilvános helyen először megemlékezni Angliában. A kiállítást július 23. és 26. között lehet megtekinteni.

Tovább

Kezdünk leszakadni a nemzetközi fesztiválversenyben

2015. június 17., 17:34 Módosítva: 2018.07.18 23:41
329

Csütörtökön kezdődik a Fishing on Orfű, vele együtt pedig a szokásos nyári fesztiválszezon az országban. Mostantól egyszerűen nem lehet olyan napot találni, amikor ne lenne vagy Budapesten, vagy egy másik magyar városban valami monstre zenés rendezvény.

A hatalmas választékot látva az ember hajlamos azt hinni, hogy Magyarország fesztivál-nagyhatalom. Ez az állítás csak félig igaz, mert ugyan nyáron tényleg nincs már szabad hétvége hazai fesztivál nélkül, de közben a csapból is ugyanazok a fellépők folynak – éppen tavaly néztük meg, hogy tíz éve ugyanazokra az előadókra váltunk jegyet.

Megnéztük, hogy mi a helyzet a régióban, hova menjen az ember, ha semmiképpen sem akar találkozni a Dub FX/Parov Stelar/Pendulum DJ-set/Faithless-sokszög egyik szereplőjével sem.

Tovább

Kettéroppant a Foo Fighters turnéja

2015. június 17., 12:50 Módosítva: 2015.06.17 17:22
3

A frontember, Dave Grohl lábtörése miatt elmaradnak a Foo Fighters júniusi európai koncertjei, olvasható az amerikai zenekar honlapján. Nem lépnek fel 19-én és 20-án londoni Wembley stadionban, 23-án Edinburgh-ben, 25-én a belgiumi Werther Festivalparkban és 26-án a Glastonbury-n. Vasárnap a Pinkpop fesztiválon, kedden a svájci St. Gallenben koncerteztek volna, ezeket korábban lefújták.

Tovább

Miénk a világ legrégebbi orgonája

2015. június 16., 21:19 Módosítva: 2020.06.17 00:01
2418

Hogy hol van a világ legrégebbi orgonája? Egy francia dómban? Egy római bazilikában? Egy angol katedrálisban? Ugyan! Itt van Budapesten. Ha érdekel, nemcsak megnézheted, de akár meg is hallgathatod. Bár aStenk zenetörténeti sorozata eddig leginkább könyvek és hangfelvételek alapján íródott, most fogtam magam, és elballagtam az Aquincumi Múzeumba, ahol Fényes Gabriella régész egy csomó titokba beavatott.

Tovább

Demjén Rózsi legalább annyira énekel az úszóinkért, mint Orbán Viktorért

2015. június 16., 14:10 Módosítva: 2015.06.16 17:33
597

2017-ben Magyarországon rendezik a vizes világbajnokságot, pontosabban Budapesten és Balatonfüreden – Putnokon kevésbé valószínű. Ennek örömére a Magyar Úszó Szövetség megrendelt egy egész himnuszt, amit nem más énekel, mint maga Demjén Ferenc, méghozzá egy javarészt Orbán Viktor-videókból összerakott montázsra. 

Tovább

Balatoni retró Balaton nélkül

2015. június 16., 13:55 Módosítva: 2015.06.16 20:43
345

Nyelved hegyén címmel új klipet forgatott Magyarország talán egyetlen aktív beachpop zenekara, a Meztelen Diplomaták. Nem csak a videó, hanem a dal is vadonatúj, aminek Prieger Zsolt volt a producere és Schram Dávid a hangmérnök. A tengerparton forgatott kisfilmet a zenekar gitárosa, Seltsam János rendezte, és abszolút olyan hangulata van, mint egy balatoni retró videónak, vagy évtizedekkel előbb készült kelet-német tengerparti családi film. Premier a Stenken!

Tovább

Szerdán startol a Fishing On Orfű

2015. június 15., 15:56 Módosítva: 2015.06.15 17:47
182

Szerdán, azaz június 17-én szerdán startol, pontban 12:00-kor startol Orfűn a nyolcadik alkalommal megrendezett Fishing fesztivál, ahol a közönség szavazta meg a nagyszínpad nevét:

Boldogság, te kurva

A belépésre várókat a nyitónapon a Pomázi Tűzoltózenekar szórakoztatja majd egy különleges programmal.

viziszinpad illusztracio
Fotó: FOO / Fishing On Orfű
Tovább

Zagar és Kama, az éjszaka bárói

2015. június 15., 13:00 Módosítva: 2015.11.30 12:07
340

Zságer Balázs, azaz a Zagar zenekar frontemberének neve már annyira nem ismeretlen filmzenés berkekben, írt egy komplett zenét Török Ferenc második egészestés filmjéhez, a Szezonhoz, illetve a későbbi tévéfilmjéhez, a Csodálatos vadállatoknak, közben meg szerepelt a zenéje két Helyszínelőkben és a Las Vegas című sorozatban is. Most egy újabb magyar filmhez írt betétdalt, Dési András és Móray Gábor Az éjszakám a nappalod című thrilleréhez (beszámolónk a forgatásról itt) készült a passzoló című Sleepwalking, a Mary Popkids énekesének, Kamának a közreműködésével.

A számhoz készült egy videoklip, a rendíthetetlen tempóval dolgozó Miki357-től (nemrég a közös Kis Grofó & Pixa klipje debütált nálunk is), amit itt, az Indexen lehet először megnézni:

Tovább

Megőszült a pornóbajusz

2015. június 14., 16:08 Módosítva: 2015.08.07 15:31
26

30 év után hozott ki új nagylemezt Giorgio Moroder, az elektronikus zene egyik legfontosabb alakja, ezért még az új Muse album is háttérbe szorult a Deja Vu mögött. Az olasz producer friss kiadványa mellett foglalkozunk még az előbb említett Muse, az Of Monsters and Men, Kölsch és a Prinzhorn Dance School új stúdióalbumával, na meg a Franz Ferdinand és a Sparks közös lemezével. Bónuszként egészen részletes elemezést is adunk a No Joy kanadai shoegaze formáció mostani megjelenéséről.

Tovább