Nap

Óra

Perc

Érdekel
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A Hole zenekar énekese és Kurt Cobain egykori feleségét születésnapja alkalmából kérték meg arra, mondjon 50 dolgot, ami nélkül nem tudna 50 évesen élni. A lista első helyén a szex szerepel. A második a lánya, Frances, a harmadik a rajongói. A többit itt találják, angolul.

  • Ez a sztori a Facebook-on jelent meg, érdemes elolvasni, hogy tudjuk, merre lenne érdemes fejlődni.

    "Szóval tegnap este hazaérkeztem Bécsbe közel 4 hét utazgatás után. A zárt ajtóban egy furcsán törött zárbetét, plusz egy cetli fogadott: kedves lakó, június 28-án betörtek Önhöz, további információért fáradjon az utca végén található rendőrörsre.

    Remek. Az ügyeletes tiszt (?) nagyon kedvesen fogadott, 3 perc alatt kiderítette, hogy valóban jelentettek egy betörést, de mivel a lakó nem volt otthon, nem tudtak bejutni a lakásba, így nem helyszíneltek. Fáradjak vissza, 15-20 percen belül ott lesznek a kollégák. Így is lett, alig kellett várnom, jött 3 kedves rendőr. Megpróbálták kinyitni az ajtót erővel, de nem sikerült, így hívták erősítésnek a tűzoltókat. A Feuerwehr 3 perc alatt kiérkezett, az 5 (!) tűzoltó 20 másodperc alatt kinyitotta az ajtót egy speciális berendezés (sima fogó) segítségével, a zárat ízekre szedve.

    Ekkor a rendőrnéni bement körülnézni amíg a többiek dokumentáltak.

    Meglepetés #1: előre féltem attól, mennyibe fog kerülni este 11-kor egy lakatos kiszállása, plusz a zárbetét, ehhez képest a tűzoltók hoztak egy betétet (!), beszerelték (!!), majd közölték, ez az osztrák állam ajándéka, ha akarok, vehetek egyet magam, beszerelhetem, ezt meg vigyem vissza bármelyik laktanyába, ha nem, akkor megtarthatom. Állam leesett.

    Ekkor megkértek, menjek be a speciális erőkkel körülnézni és nyilatkozzak, a lakás állapota normálisnak tekinthető-e. Mondtam nekik, hogy IT-ban dolgozom, hétköznap szingli férfi vagyok, de ekkora dzsuva azért üzemi körülmények között sem szokott lenni. Minden szétdobálva, stb. de semmi sem hiányzott, a szakemberek szerint tipikusan készpénz plusz ékszer kombóra mentek (készpénzem nincs, hiszen nős vagyok, az ékszer meg a feleségemen van jellemzően). Ekkor elbúcsúztak (éjfél körül), mondván, várjam meg a CSI-t, egy-másfél óra múlva jönnek.

    Kimentem az utcára, nehogy tönkretegyek valamilyen nyomot, ekkor az este szürreálisba fordult: az utcán kiscicákat láttam, lehajoltam, ciccegtem nekik, mire odajött hozzám kettő darab menyét 10 perc múlva (wow!) megérkeztek a helyszínelők, fotó, ujjlenyomat, nyálminta. Miután ismét konstatáltam, hogy semmi sem hiányzik, jegyzőkönyv, schönen abend noch, majd bevonultam terepszemlére, meddig kell takarítanom.

    Ekkor egy olyan fordulat következett, amely láttán Dr. Gil Grissom is elégedetten csettintene: az ágyam szélén találtam egy csinos Nikon DSLR fotóapparátot. Nos, igen, a helyszínelők ottfelejtették Telefon a rendőrségre, 15 perc múlva csapzottan visszatért a néni, majd hálálkodva átvette a fényképezőgépét. Ekkor úgy döntöttem, elég volt, kerestem egy szállodát, benyomtam 2x dupla whiskeyt, majd roló."

    Hasonló története valakinek Magyarországról?

  • Az Index videórovata egészen új szemszögből dolgozza fel a magyar irodalom egyik leggroteszkebb művét, nézze csak:

    Fogadjunk, nem látott még ilyen Örkény egypercest!
  • Ezt a poént nem lehet megunni: a pornóoldalakra annyi videót töltenek fel "Fiatal brazilokat hág meg egy egész német focicsapat" és hasonló címekkel a tegnapi meccsről, hogy azok már könyörgőre fogták: a Pornhub twitterén kérte, hogy több összefoglalót nem kérnek.

    wydxacmontvnkh9lpz9q

    (via Gawker)

  • Washington államban ma sokan totál be fognak tépni. Ugyanis éppen a mai naptól kezdve törvényesen engedélyezik a marihuána kiskereskedelmi árusítását nem orvosi célra is.

    Deb Greene az első szerencsés vásárlója a Cannabis City üzletnek Seattle-ben, büszkén lobogtatja kezében az első zacskó legál füvét, rajta a bolt tulajának autogramjával:

  • Clooney szerdán az USA Todayben vágott vissza a brit bulvárlapnak, a Daily Mailnek, amely rendre beszámol az emberi jogi ügyvéddel, Amal Alamuddinnnal való kapcsolatának fejleményeiről.

    "Először is, a sztori egyetlen állítása sem igaz. Amal édesanyja nem drúz és semmilyen módon nem ellenzi a házasságot - de nem is erről van szó" - idézte a The Hollywood Reporter Clooneyt.

    A The Daily Mail című brit bulvárlap meg nem nevezett barátok beszámolójára hivatkozva írt arról, hogy Amal Alamuddin "a közösségből való kitaszítását" kockáztatja, mivel nem drúz emberhez megy hozzá. A lap azt is hozzátette, hogy "sok nőt meggyilkoltak" azért, mert nem tartották be a szigorú drúz vallási szabályokat.

    A színész-rendező válaszában megjegyezte: már hozzászokott ahhoz, hogy a The Daily Mail "történeteket fabrikál", hetente több alkalommal is. "Kitaláltak egy sztorit arról, hogy Amal gyermeket vár, hogy a Downton Abbey díszletei között kelünk egybe, hogy indulok a választásokon, és rengeteg egyéb idióta mesét is tálaltak, amelyet a számítógép előtt ülve ötlöttek ki, de ez nem érdekel" - írta, hozzáfűzve, hogy ezúttal viszont a bulvárlap alaposan elvetette a sulykot, mert a vallási ellentéteket és lappangó intoleranciát kihasználva akarja növelni olvasói számát. Az 53 éves hollywoodi színész és a Bejrútban született 36 éves emberi jogi ügyvéd áprilisban jelentette be eljegyzését.

  • Mert az LMP társelnöke, Szél Bernadett szerint a kémiai szúnyogirtás az emberekre is veszélyes lehet, a leszórt vegyszerek a táplálékláncban is felhalmozódnak, miközben a biológiai irtáskor csak magukat a szúnyogbölcsőben lévő lárvákat fertőzik meg egy talajbaktériummal.

    Ezért  javaslatot nyújtanak be annak érdekében, hogy jövőben – ahol megoldható - a vegyszerek használata helyett biológiai úton végezzék a szúnyogirtást.

    Mivel irtsák a szúnyogokat?

  • Nick Confalone szabadúszó író, ezért napközben ő van otthon a gyerekkel. Háromhónapos volt a fia, amikor megjelent a Vine, és az otthoni játék hamar átfordult 6 másodperces loopoló videók gyártásába. 

    Mint például ez:

    Elég buta volt a recept ahhoz, hogy elképesztően népszerűek legyenek. Nick gyerekét 224 ezren követik ma. Felkapta őket az MTV és a CNN, aztán bejelentkeztek az első szponzorok is. Gyerekruhák, ingyen belépő Disneylandbe, satöbbi. 

    A Slate beszélgetett Nickkel arról, megérte-e.  Számokról nincs szó a cikkben, de elég beszédes, hogy Nick csupa nagybetűvel említi a MONEY-t.

  • Ma este lép fel az Akváriumban Rebecca Ferguson, a brit X-Faktor hetedik évadának második helyezettje, az MR2-ben agyonjátszott veszélytelen R&B-balladák énekesnője, aki egy kicsit olyan, mint Adele, de még nála is kicsit érdektelenebb. Kivéve valószínűleg az MR2 hallgatói szerint akiktől nagyjából három perccel a poszt élesítése után várok majd egy olvasói levelet.

    Ez még idáig csak egy nem túl lelkes koncertajánló, de szeretném megfejelni azzal a ténnyel, hogy idén tavasszal óta a margitszigeti szökőkút rendszeresen játssza Rebecca Ferguson I Hope című számát. Ami csak azért fura, mert korosztályban az utána következő legfiatalabb zenekar a szökőkút repertoárjában a Rolling Stones. Illetve bocsánat, Wolf Kati, de őt a Vuk dala miatt diszkvalifikáltam.

    A szökőkút a következő könnyűzenéket játssza:

    Wolf Kati: Vuk dala

    100 Folk Celsius: Miki manó

    Koncz Zsuzsa: Micimackó

    Napoleon Boulevard: Legyetek jók, ha tudtok

    The Rolling Stones: Let Me Down Slow

    Rebeca Ferguson: I Hope

    Dave Dee Dozy Beaky Mick and Tich: Bend It

    Simon & Garfunkel: Cecilia

    Rebeca Ferguson: I Hope

    Van videó is:

    Ekkora együttállások a csillagászatban szoktak lenni, amikor pont a felénk jön egy meteor és pont lehet látni, mert pont nem felhős az októberi égbolt. Két napja felhívtam az önkormányzatot, hogy mondják el, egyáltalán kik válogatták a zenéket, mi alapján, és vajon tudták-e, hogy Rebecca Ferguson koncertezni fog Budapesten pár hónappal azután, hogy a szökőkút új zenéit bemutatták. Sajnos azt kérték, hogy írjak levelet, azt pedig minden bizonnyal nem kapták meg, mert azóta várok a válaszra.

  • legiero

    Larry Reid Jr. szereti a munkáját. Ő az amerikai légierő egyik hivatalos fotóriportere és egy feladata van:

    Az F16-osával követi a gyakorlatozó gépeket, és a levegőből fotózza őket. (najó, a Földről is csinál róluk néha képeket)

  • Bár mi azt írtuk, jövő keddig esni fog, kolléganőnk azt üzeni a Balatonról, hogy hétfő óta csak kétszer esett, és amúgy majdnem 30 fok volt és sütött a nap. Mindenki menjen a Balatonra!

  • Kiszivárgott egy felvétel, amin Brintey Spears a hamis hangokat korrigáló program nélkül énekel. Borzasztóan hamis, szinte fáj.

    Britney Spears állítólag így énekel autotune nélkül

    A dal producere, William Orbit azt mondta, ez még nem a végleges, hanem csak egy próbaverzió volt.

    Volt amúgy ennél is kínosabb, nem hagyjuk, hogy elfelejtsék:

    Enrique Iglesias playback-lebukás?
  • méghozzá Balatonszemes (a 135-ös) és Balatonboglár (a 142-es) csomópont között mind a két irányban. A drasztikus intézkedésre azért volt szükség, mert a sintérek csak így foghatják be nyugodtan az úttesten ügető kutyát. (Origo)

  • Két izraeli fiatal épp egybekelését ünnepelte a Földközi-tenger partján fekvő Holon városában, amikor megszólaltak a rakétatámadást jelző szirénák. A mulatságot azonnal fel is függesztették, bár a videó tanulsága szerint nem ezen múlt az életük: az Acélkupola elhárító-rendszer pont a násznép feje felett robbantotta szét a palesztin rakétát. Az éles szemű esküvői videós pedig egy második rakétát is elcsípett, mely pont a kellemes kerthelyiség felett húzott el. (The Telegraph)

  • Ma este lesz a budapesti Müsziben az első Midnight Movies Special, ahol levetítik Novák Erik gengszterfilmjét, a kokainban gázoló Fekete levest értelemszerűen éjfélkor. Ezzel a vetítéssel akarják feltámasztani a Midnight Movies hagyományát, amikor éjfélkor vetítenek különleges filmeket (nem csak) filmőrülteknek.

  • Na mert az Elnök pár másodperces denveri látogatásáról szóló összefoglaló ilyen lesz. A Politikus is Ember sorozat legnagyobb bajnokának a hárompontos- és brofist-szóró médiatörténeti mérföldkövek után most már csak egy Boldog Születésnapot!-ra, egy koccintásra, meg egy kis biliárdozásra telik. Ami viszont tényleg érdekes, mennyire lerövidült akár a 3-4 évvel ezelőtthöz képest is az imázsvideók hossza, 13 másodperc alatt a kommunikációs szakemberek szerint mindent el lehet mondani a választóknak a jelöltről.

  • Bemutatták Jászberényben a három május közepén született perzsaleopárd-kölyköt.

  • Az új külügyminiszter láthatóan azon politikusok közé tartozik, akiket nagyon is érdekel, mit ír róluk a sajtó. Sőt ha már pár napja elkezdett twitterezni, meg is osztja ezeket a cikkeket. Az Eurológus írásán kívül még egy valasz.hu-sat is kiposztolt, amiben a szerző azt találgatja, EU-biztosként milyen területek tartozhatnak majd Navracsics alá. 

    Hogy Navracsics lenne a magyar jelölt a biztosi posztra, régi szóbeszéd, hivatalos felkérés, jelölés egyelőre azonban nem történt.

  • Ma este a budapesti GMK-ban lép fel az amerikai Deap Vally, akikről annyit érdemes tudni, hogy két nagyon szexi rocker csaj amolyan White Stripes-, korai Black Keys-szerű garázsrockot játszik. Mint például ez,

    vagy ez,

    és persze ez.

    Előttük a szintén remek Wattican Punk Ballet zenél, és érdemes időben érkezni, mert korán kezdődnek a koncertek, ráadásul már csak kevés jegy maradt.

  • "Nyolcvanéves vagyok, de nem adom fel" - mondta a kettős jubileumát ünneplő Giorgio Armani olasz divatdiktátor, aki az idén születésnapja mellett divatmárkájának 40. évfordulóját is ünnepli.

    Minden előtanulmány nélkül tervezte meg Hitman nevű kollekcióját, amellyel berobbant a divatvilágba. Sergio Galeotti üzletemberrel önálló stúdiót nyitott és 1974-ben óriási sikerrel mutatták be kollekciójukat, amelyen már látható volt a fekete alapon fehér betűkkel írott Armani márkanév.

    Armani szokatlan összefüggésben használt szokatlan anyagokat és kombinációkat. A férfiak számára egészen új stílust dolgozott ki, a hagyományos fazonokat teljesne átalakította.

    1975-ben nők számára is előrukkolt egy határozott, férfiasabb stílussal. Az amerikai piac számára 1980-ban megtalálta cége legtökéletesebb reklámarcát Richard Gere filmszínész személyében, akinek ruhatárát Armani készítette az Amerikai dzsigoló című filmhez.

    Armani volt az első divattervező, aki hírességeket kért fel ruhái bemutatására és népszerűsítésére rangos eseményeken. Szintén Armani fejéből pattant ki, hogy az Oscar-díjkiosztó vörös szőnyegén Hollywood legnagyobb sztárjai ruhakölteményeiben parádézzanak, de ezért a hírességeknek soha egy fillért sem fizetett.

  • Web DYI Bölcsészeknek címmel ekönyvet készített a témáról egy bölcsész. Ingyen letölthető, nem egészen új dolog, de most találtam rá, és örülök neki, hogy van ilyen. Ma már igenis a bölcsészeknek is illik tisztában lenni a webes megjelenés alapjaival. Főleg, hogy egy leírónyelvet megtanulni sokkal könnyebb, mint bármilyen idegen nyelvet.

  • De ő nem a Belo Horizonte-i stadionban mészárolta le Brazília válogatottját, mint a németek, hanem a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsában aratott ekkora diadalt az óvatossággal szemben:

    matolcs.png

    Itt a bizonyíték. Mondjuk a tét sem a foci vb döntőbe jutás volt, hanem az, hogy csökkenjen-e a jegybanki alapkamat. Ami Matolcsy akaratának megfelelően tovább csökkent.

  • Ez a fiatal hosszúszárnyú bálna Palm Beachnél vetődött partra, a bálnamentők mindent megtesznek, hogy segítsenek neki visszajutni az óceánba.

  • Sebastián Piñera volt chilei elnök egy madridi fórumon úgy fogalmazott, hogy Venezuelában

    komoly veszélyben van a demokrácia, a szabadságjogok és az emberi jogok tiszteletben tartása,

    ami az idén márciusban leköszönt, konzervatív-liberális elnök szerint aggasztó.

    Nicolás Maduro venezuelai elnök erre a lehető legjobb fórumon, a saját, „Maduróval összekötve” című rádióműsorában reagált:

    ha (Piñera) Venezuelával kötekszik, akkor meg fogja égetni magát, nagyon rosszul fog járni.

    A reakciójával a gyakran indulatos Hugo Chávez néhai elnök nyerseségét is felülmúló Maduro azt is hozzátette, hogy Piñerának a chilei oktatási rendszer sikertelen átalakítása miatt nincs erkölcsi alapja arra, hogy Venezueláról beszéljen.

    (via El Comercio)

  • Először is reméljük, hogy nem mobilozik vezetés közben, nagyon nem kell oda még egy baleset! Két kocsi ütközött az M3-as autópálya őri, a 49-as főúthoz csatlakozó csomópontja közelében, ezért alakult ki torlódás. Az egyik kocsi az árokba borult, ketten meg beszorultak, de az arra közlekedők még a tűzoltók kiérkezése előtt kiszabadították őket. (MTI)

  • A négy szomszédos autó eltűnt az eső által alámosott, majd beszakadt út helyén keletkezett gödörben, ennek az egynek azonban sikerült a szakadék szélén maradnia. Igaz, kiállni nem lesz egyszerű feladat.

  • Interjút közölt a francia Libération szerdai számában Dirk Gerkens-szel, az RTL Klub vezérigazgatójával. Gerkens elmondta a magyar sajtóban már többször kifejtett véleményét a főleg az RTL-t sújtó reklámadóról, és beszélt a csatorna Híradójának változásáról is. Amit viszont eddig még nem hallottunk tőle, hogy egy közvetítőn keresztül fenyegetéseket kapott, ezért kénytelen mostanában testőrökkel járni. (444.hu)

  • Olykor csak a kortárs Pink Floydként emlegetik Wayne Coyne pszichedelikus rockzenekarát, a rendkívül kreatív Flaming Lipset, amelyik most újabb elképesztő klippel állt elő. Az LSD által inspirált, bizarr kisfilmben Moby egy rendkívül gonosz és hataloméhes szektavezetőt alakít, aki John F. Kennedy agyára pályázik, ami az öntudatlanul fetrengő Miley Cyrusnál van, és ami az LSD eredeti formuláját is tartalmazza. A többit nem áruljuk el!

    A végeredmény izgalmas és zavarbaejtő, persze nem mindenki elégedett:

    Micsoda szar! Remélem, ezt nem nevezik Művészetnek

    – elégedetlenkedik például az egyik kommentelő.

  • Két férfit, köztük egy amerikai turistát ökleltek fel bikák szerdán, a világhírű pamplonai bikafuttatás harmadik napján. A 32 éves amerikai férfinak a combjába, egy 32 éves spanyol férfinak pedig a mellkasába döfte bele a szarvát egy bika. A spanyol férfit kórházba szállították.

    Három másik ember is kórházba került szerdán, de ők esés következtében sérültek meg.

    A rendezvényen minden évben emberek tucatjai sebesülnek meg a bikák elől futva a navarrai székhely szűk és kanyargós óvárosi utcáin. Egy évszázad alatt 15 ember vesztette életét a fesztiválon. Az utolsó tragédia 2009-ben történt, amikor egy 27 éves madridi férfit öklelt fel egy bika.

    A reggeli futásban résztvevő bikákat délutánonként leölik a torreádorok.

  • Tessék a 10-es gyűjtőjegy, plusz a fedőlap – mondta a pénztáros, elém téve az egyesével printelt jegyeket. De vajon mit fed a fedőlap? Hogyan bírható fedésre?