új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Rohamos gyorsasággal pusztulnak az állatok a hónapok óta tartó ausztráliai bozóttűzben. Szerdán írtunk arról, hogy becslések szerint már legalább 1 milliárd állat pusztult el a katasztrófában, azonban a még élő állatok helyzete sem túl szerencsés, hiszen a menekülő élőlények búvóhely és élelem híján gyakran elpusztulnak.

    Az élelem orvoslására most a National Parks & Wildlife Service munkatársai több tonnányi élelmiszert, főként répát és édesburgonyát szórtak le a levegőből az állatok számára, derül ki Matt Kean, ausztrál politikus Twitter-posztjából:

     Az akcióval a segítők nemcsak a levegőbe beszéltek (dobáltak), a politikus arról is posztolt, hogy egy boldog kenguru már rá is talált az élelemre:

  • A japán McDonald's új édességet vezet be üzleteibe, aminek az Otono no Cream Pie, azaz a Felnőtt Cream Pie (krémtorta) nevet adták, írja a Sora News.

    Az új desszertet az oldal szerint azért vezették be, mert a sok japán gyorséttermi lánc mellett a helyi mekik mindig újdonságokat próbálnak piacra dobni, hogy versenyben maradjanak. Az újév első édes újdonsága pedig nem más, mint a Felnőtt Cream Pie, ami nem egészen az, amire elsőként gondolhatnánk. 

    Az "Otona" jelző Japánban sokat használt, az átlagosnál kevésbé édes, minőségi desszertek neve elé szokták rakni. Angolban azonban a "cream pie" kifejezéssel inkább pornóoldalakon lehet találkozni, a cream pie ugyanis állítólag egy pornós kategória is, aminek lényege, hogy az együttlét egyik résztvevőjét a desszerthez hasonlóan megtöltik valamivel. 

    Az új édesség január 15-én jelenik meg és 150 yenbe (kb. 400 forintba) kerül majd. Az édesszájú japán vásárlók a belga csokoládés és az édes sajtos ízek közül választhatnak. Ők egyébként valószínűleg nem fognak úgy leakadni az édesség nevén, mint az angolok, ugyanis a pornósabb dolgokra a japánok inkább az angolból vett "adaruto" szót, nem pedig az "otonát" használják. 

    ENpLYnPXkAEn2go
  • twins-two-sets-one-year-today-inline-200108 dc87ccd159288bb03e4f
    Fotó: Alexzandria Wolliston

    Annak az esélye, hogy egy éven belül két ikerterhességet hord ki egy anya, gyakorlatilag a lottó telitalálatnál is kisebb. A floridai Alexzandria Wollistonnak mégis sikerült ezt összehozni - igaz, nem szándékosan.

    Wolliston 2019 márciusában hozta világra az első ikerpárját, Kaylen-t és Kaleb-öt. Alig két hónappal később, májusban észrevette, hogy megint gyermeket vár, ráadásul megint két kisfiút. A második ikerpárt decemberben szülte meg a 3 éves kislánya és a 9 hónapos ikrei mellé. A két legfiatalabb kisfiú a Mark és Malakhi neveket kapta. 

    A nő egyébként örömmel vette a második ikerterhességet is, sőt, úgy gondolja, hogy a két párost elhunyt nagymamái küldték neki. Márciusi szülése után ugyanis kiderült számára, hogy annak idején mindkét nagyanyja szült ikreket, azonban mindkét ikerpár elhunyt. 

    Wolliston jelenleg összesen 5 gyerek édesanyja, és jelenleg nem tervez több gyermeket.

    (via CNN)

  • Ki kellett menteni az alaszkai vadonból egy 30 éves amerikai férfit, miután három hete nem hallottak róla a barátai. A CNN írja, hogy Tyson Steele akkor került bajba, amikor leégett kunyhója Susitna Valleyben.

    Mivel a férfi minden értéke a kunyhójában volt, így heteken át kénytelen volt a megmaradt konzerveket és mogyoróvajat enni, hóból és a megmaradt törmelékekből épített magának egy odút, és az egyetlen hőforrása egy fatüzelésű kályha volt. A helyszínre érkező helikopter felvételén azt is látni, hogy a férfi egy hatalmas S.O.S. feliratot írt a hóba.

    Steele az első lakott településtől 20 mérföldre élt a kunyhójában, amikor december közepén lángra kapott az építmény. Igyekezett mindent kimenekíteni, de végül a tűzbe odaveszett a kutyája is. Ahogy a telefonja is, így segítséget sem tudott hívni. Elmondása szerint olyan hidegben kellett túlélnie, hogy pár perc alatt megfagyott a vízelete a vödörben, amit a tűz mellett tartott.

    Végül a helikopter talált rá, és a megmentőinek köszönhetően először lezuhanyzott és vittek neki enni a McDonald's-ból. A férfi azt nyilatkozta, hogy az eset miatt hazaköltözik a szüleihez Salt Lake Citybe az Egyesült Államokba.

  • "A Year of Firsts" azaz "Az elsők éve" címmel indítja el sorozatát Michelle Obama az instáján - szúrta ki a Complex. A sorozat négy elsőéves egyetemistát fog végigkövetni, január végétől júniusig. Szó lesz a lelki egészségről, pénzügyi nehézségekről és az egyetemi nyomásról is.

    "Az első egyetemi év izgalmas, de idegölő is egyben" - írta Michelle Instagram posztjában, amelyben a saját egyetemistaként megélt problémáiról is szót ejtett.

    Michelle mostanában elég aktív a film- és sorozatkészítést illetően. Nemsokára "Crib Camp" címmel jelenik meg egy mozgássérült fiatalokról szóló Netflix-film, amelynek producere az Obama-házaspár volt. 

  • A tulajdonos már arra készült, hogy vasárnap lehúzhatja a rolót, de a 189 éves Neir's Tavern mégsem zár be a New York-i Queensben, írja a Deadline

    A kocsma leginkább arról ismert, hogy központi helyszíne volt Martin Scorsese Nagymenők c. 1990-es maffiafilmjének. Többek között itt tervezte meg a nagy Lufthansa-rablást a filmben Robert De Niro és Ray Liotta karaktere.

    A helyet azért zárta volna be a kocsma üzemeltetője, mert a főbérlő túlságosan megemelte a bérleti díjat, de végül közbeléptek a helyi politikusok, és sikerült megegyezniük öt évre alacsonyabb bérleti díjra. A főbérlő eredetileg havi 1100 dollárról havi 5400 dollárra akarta emelni az összeget a kocsmát 2009 óta üzemeltető férfinek.

  • Hamarosan bakelitlemezen is megjelenik két kultikus japán animációs film zenéje a Studi Ghiblitől, írja a Quietus. Az 1989-es Kiki - A boszorkányfutár és az 1992-es Porco Rosso – A mesterpilóta zenéit a New York-i Turntable Lab adja ki, a zenék újramaszterelve kerülnek rá, és új rajzokat is készítenek a kiadványokhoz.

    A két bakelithez hivatalosan március 30-tól lehet hozzájutni.

  • A hároméves Cheryl Grimmer anyjával és három testvérével 1970. január 12-ét az ausztrál tengerparton töltötte, amikor elrabolták. 

    Azóta sem került elő. A rendőrség szerint a lányt még akkor megölhették. Most, ötven évvel később az ügyet újra elővették, és

    egymillió dolláros (körülbelül 207 millió forintos) jutalmat ajánlottak fel annak, aki valamilyen információval tud szolgálni arról, mi történhetett a lánnyal. 

    Akkoriban tanúk azt állították, látták, ahogy egy férfi a parkolóban egy autóhoz cipeli a kislányt, de azóta sem sikerült előrébb jutni az ügyben. 

    2008-ban egy nő jelentkezett a rendőrségnél: azt gondolta, ő lehet az elrabolt lány,d e végül DNS-teszt bizonyította, hogy nem. 2019-ben aztán elfogtak egy férfit az ügyben, de mivel közvetlen bizonyítékok nem voltak ellene, így az ügyét ejtették. (Sky News)

  • A Nashville Predators 5-2-re verte idegenben a Chicagót, és a finn kapus, Pekka Rinne lőtte az ötödik gólt. A kapus felnézett, átlátta a helyzetet, megpróbálta, és a kapuba emelt. Csodagól volt a kapuja mellől, csak azt sajnálhatja, hogy nem hazai pályán célzott ilyen jól, mert akkor hatalmas őrjöngés lett volna.

  • 2021-ben ismét Tina Fey és Amy Phoeler lesznek a Golden Globe házigazdái - írta meg a Variety

    A műsort közvetítő NBC vezetője szerint Fey és Phoeler a "világ legviccesebb emberei", ráadásul van gyakorlatuk a dologban: ez lesz a negyedik alkalom, hogy ők vezetik a műsort. Ezen kívül több filmben és tévéműsorban is játszottak együtt, például a Bajos Csajokban és a Saturday Night Live-ban.

    Nem olyan szokatlan, hogy a rendezvényt visszatérő műsorvezető viszi: az idei átadón ötödszörre volt Ricky Gervais a házigazda, aki elég keményen beszólt Hollywoodnak. Ezek után talán nem véletlen, hogy több év szünet után újra Tináék kapták meg ezt a posztot.

    Függetlenül a házigazdák nyilvánosságra hozatalától, nem világos, hogy a 78. Golden Globe díjátadót pontosan mikorra teszik.  

  • Egészen bizarr részletet árult el a '60-as években népszerű Batman-tévésorozatról Burt Ward, aki a szuperhős szárnysegédjét, Robint alakította éveken át. Ward a Page Sixnek mesélt arról, hogy a készítőket nagyon zavarta, hogy a színésznek túlságosan ki van tömve az ágyéka, ha felveszi a jelmezt, ezért

    megkérték, hogy szedjen egy olyan szert, amitől kisebb lesz a pénisze.

    Ward a saját bevallása szerint három napig szedte a pirulákat, aztán abbahagyta, mert attól félt, hogy nem lehet majd gyereke. A forgatásokon így az ágyékát igyekezett a köpenyével eltakarni.

    A színész az interjúban arról is mesél, hogy a legtöbb sztárral ellentétben az ő élete nem volt túl vad soha, sosem drogozott, ivott vagy dohányzott, és még életében nem járt kocsmában. Ezzel szemben kitűnő tanuló volt az UCLA egyetemen, amelynek a dékánja annak idején nagyon leteremtette, hogy a harmadik évében otthagyta az iskolát, ahelyett, hogy atomfizikusnak tanult volna tovább.