új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Önkéntes tűzoltókról készült képeket vetítettek ki helyi idő szerint szombat este fél kilenckor a Sydney-i Operaház épületére, írja a 9News. Ezzel az akcióval akarták kifejezni a támogatásukat az ausztrál tűzvésszel harcolók felé – az egyik kivetített felirat is azt írja: „Köszönjük, tűzoltók!” 

    Legalább három tűzoltó halt meg eddig az új-dél-walesi tűzvész mentési munkálataiban, és rengetegen kapnak sérüléseket a lángok miatt – csak pénteken négyen szenvedtek égési sérülést a Guardian cikke szerint. 

    Az időjárás a következő egy hétre ugyan enyhül a kontinensen, de utána még bőven jöhetnek súlyosabb időszakok is, a tűzesetek pedig februárig is kitarthatnak, erről itt írtunk részletesen.

  • Illegális benzinkutat fedeztek fel Las Vegasban a hatóságok - olvasható a város tűzoltóinak a keddi Facebook-bejegyzésében.

    A poszthoz képeket is csatoltak a sárgás kerti tartályokról, amik mellett az egyik oldalon egy kőkerítésnek támasztott partvisok, a másik oldalon pedig egy lestrapált székre feltekert tömlő és egy tankolópisztoly is látható.

    81464455 3427959130554836 8824938585208651776 n

    Azt nem lehet tudni, hogyan zajlott itt az üzemanyagkimérés, de a tűzoltók szerint a tömlő elég hosszúnak tűnt ahhoz, hogy a elérjen az utcáig az útszéli tankolásokhoz.

    Az is kiderül a bejegyzésből, hogy nem ez az egyetlen illegális benzinkút a sivatagi városban. A tűzoltók ezen kívül arra is felhívják a Facebook-követőit, hogy egy ilyen cucc iszonyú tűzveszélyes, ami a szomszédokat is veszélyezteti, sőt azokat a tűzoltókat is, akik egy véletlen tűzesetkor kiérkeznek a helyszínre.

    Szóval bármilyen viccesen  is néznek ki a képek, kérjük, ezt senki ne próbálja ki otthon!

  • Daniel Radcliffe valószínűleg kénytelen úgy leélni a hátralévő életét (Radcliffe amúgy 30 éves!), hogy ő Harry Potter. Igaz a színész azóta szerepelt számos filmben, volt a múlt démonaival küzdő szarvas lény, neonácik közé beépülő rendőr, vagy éppen svájci bicska, de valószínűleg az aláírásért sorban álló rajongók többsége nem ezek miatt a szerepek miatt szokott odamenni Radcliffe-hez.

    Leszámítva azt az esetet, amelyről nemrég vallott a színész a The Graham Norton Show-ban, amikor is New Yorkban mosolyogva odament hozzá valaki

    és a kezébe nyomott öt dollárt azzal a szöveggel, hogy "vegyél magadnak egy kávét pajti."

    A zavart az okozhatta Radcliffe szerint, hogy egy bolt előtt várt a hidegben a barátnőjére az örökbefogadott kutyájukkal, és a testével próbálta melegíteni a didergő ebet.

    Radcliffe éppen azt magyarázza, hogy nyújtotta át neki az idegen az ötdolláros bankjegyet. Na persze! Forrás: BBC / Independent
    Radcliffe éppen azt magyarázza, hogy nyújtotta át neki az idegen az ötdolláros bankjegyet. Na persze! Forrás: BBC / Independent

    "Úgy tűnik többet kéne borotválkoznom" – tette hozzá a színész. Azt azért jegyezzük meg, hogy az egész sztori pont úgy hangzik, mint amit ki szokott találni az ember, a színészek pedig abból élnek, hogy kitalált történeteket adnak elő, szóval vannak kétségeink az egésszel kapcsolatban.  

    (Independent)

  • Carlos Ghosn, a Renault és a Nissan autógyárak dollártízmilliós sikkasztással vádolt volt vezetője, akit tokiói házában folyamatosan megfigyeltek decemberben egy ládába bújva feljutott egy oszakai magángépre, ahonnan Isztambulba szökött, majd onnan Libanonba repült.

    A kalandos menekülés azonnal felkeltette a sajtó és a hollywoodi producerek figyelmét is, a New York Times szerint nemrég egy hollywoodi producerrel is tárgyalt sztorija megfilmesítéséről. Erről egyelőre még nincsenek hírek, arról viszont igen, hogy a szöktetésből videójáték készül.

    A Steamen már elő lehet rendelni a Ghone is gone nevű játékot, aminek a tervezett megjelenési dátuma január 22. A leírása szerint a játékban nem a Nissan, hanem a Nisson autógyártó vézérigazgatóját kell kimenekítenünk Japánból, aki a játékban nem a Carlos Ghosn nevet, hanem a Loscar Gon nevet viseli, hogy még veletlenül se lehessen beprelni a játék készítőit. (Bloomberg)

  • Szombaton már nyalogatta az országot keletről az a hidegpárna, ami vasárnaptól az egész Kárpát-medencét beborítja majd, és nem is ereszti keddig biztosan. De a hideggel csapadék nem érkezik, így hiába lesznek olyan helyek az országban, ahol napközben is fagypont alatt marad a hőmérséklet, a havazás ezúttal is elmarad.

    Nem így Libanonban, ahol ahová észak felől sarkvidéki eredetű légtömeg érkezett és hozott kiadós havazást.

    Libanon mellett Jordániában, Szíriában és Szaud-Arábiában is több fokkal az átlagos alá csökkent a hőmérséklet.

  • Képernyőfotó 2020-01-11 - 12.46.56.png

    Magyar rajzoló illusztrálta az amerikai Hellboy egyik történetét, erről maga az alkotó László Márk posztolt a közösségi felületein. A jövő héten megjelenő Hellboy Winter Special képregény tízoldalas történetét Mike Mignola írta, az illusztrációkat pedig Márk készítette hozzá.

    „Zenghetnék ódákat azzal kapcsolatban, hogy mennyit jelent nekem ez az egész, de egyrészt utálom a fészbukon érzelmeskedést, meg kicsit tartok is tőle hogy könnyen ilyen fura önfényezés szagúvá válna a dolog” – írta bejegyzésében a rajzoló, aki hozzátette:

    Ha az újságosnál az anyukáját folyton képregényekért nyaggató gyermekkori énem ezt előre tudta volna, örömében befosott volna a kisgatyájába. De a mostani énem sincs ezzel nagyon másképp.

  • Szürreális felvételek érkeznek Ausztrália déli államából, a bozóttüzek narancssárgára festik az égboltot: a szálló korom pedig ködbe burkolja a tájat. Így festett Jindabyne strandja január első napjaiban:

    Moruya városának közelében tűzoltók próbálnak haladni a sűrű füstben:

    Ezek a felvétel pedig az új-dél-walesi Edentől 20 kilométerre fekvő Towambában készült tegnap délután:

    A már több, mint két hónapja pusztító és szűnni nem akaró bozóttüzek Ausztráliában egyelőre felmérhetetlen pusztítást végeznek. Legalább 26 ember halt meg, 2000 otthon semmisült meg és csak Új-Dél-Wales államban 800 millió vadon élő állat veszett oda a tüzek miatt. De a tüzek hatása korántsem korlátozódik csak Ausztráliára: a füst és korom elérte Új-Zélandot és Dél-Amerikát is. 

  • Mint írtuk, az év első holdfogyatkozása péntek este volt, Budapestről a legjobban este 8 után lehetett megfigyelni. Ez azonban nem úgynevezett teljes umbrális holdfogyatkozás volt, amikor a Hold teljes egészében a Föld belső árnyékába kerül, így bolygónk a Nap teljes fényét kitakarta, hanem penumbrális fogyatkozás. Vagyis a Hold nagyrészt a Föld külső árnyékában (penumbra) volt, a Föld csak részlegesen takarta ki a Nap fényét a Hold elől. Nem sötétült el teljesen a Hold, inkább csak sötétebb sárgás színezetet öltött.

    Az Időkép olvasói fotói alapján mutatta meg, hogy pontosan milyen volt az év első holdfogyatkozása azoknak, akik valamiért lemaradtak róla. Mint írják, a holdfogyatkozás önmagában is elég látványos volt, de helyenként pazar holdkoszorúk tették még emlékezetesebbé a jelenséget.

  • A washingtoni Capitolium előtt tüntettek több százan pénteken egy klímatüntetés-sorozat keretében, írja a CBS. A Fire Drill Fridays eseménysorozat fő rendezője Jane Fonda volt, hozzá csatlakozott most pénteken a Joker címszerepét alakító Joaquin Phoenix, és Az elnök embereiből is ismert Martin Sheen.

    „Valami olyasmiért jöttünk itt ma össze, amiért megéri harcolni... valami olyasmiért, ami az egész népet és a nemzetet oda emeli, ahol nincs félelem a szívekben, ahol mindenki emelt fővel áll, és ahol a tudás szabad” – idézte az NBC a Bartlet elnököt játszó Sheen szavait a demonstrálókhoz.

    Phoenix, aki nemrég Golden Globe-díjat nyert a Jokerért, azzal buzdította a résztvevőket, hogy minden erőfeszítésnek van haszna a környezetvédelem érdekében.

    Vannak dolgok, amiket én sem tudok elkerülni: repülővel jöttem ide előző este. De változtatni tudok például azon, hogy mit eszek, és csak ösztönözni tudlak titeket arra, hogy csatlakozzatok

    – utalt ezzel a színész a zöldségdiétát hirdető Veganuary kampányra. Mint mondta, bár nem sokan beszélnek róla, de a hús- és a tejipar a klímaváltozás harmadik legfőbb okozója. 

    A demonstrálók rendőri felszólítás ellenére sem hagyták el a Capitolium lépcsőit, így a többi tüntetővel mindhárom ismert színészt letartóztatták.

    „Az első lépésünk nem a polgári engedetlenség volt: petícióztunk, írtunk, meneteltünk és könyörögtünk a kormányzatnak, mégsem hallottak meg minket. Minden demokratikus lehetőséggel éltünk már, de egy lépéssel tovább kellett mennünk” – mondta Fonda korábban Stephen Colbert talkshowjában.

    Fonda október óta vezeti a washingtoni tiltakozásokat, de terveik szerint a pénteki volt az utolsó akciójuk az amerikai fővárosban – a következőt már a nyugati parton, Los Angelesben fogják megtartani.

  • A Vígszínház közleményt adott ki arról, hogy tudomásuk szerint több nézőjük ismeretlen forrásból származó, sok esetben hamisított elektronikus jegyet vásárolt előadásaikra. Mint írják,

    a Vígszínház a korábban „A pál utcai fiúk - 2020 színésztársulati jegyek (Vígszínház)”, jelenleg "PUF jegyek" elnevezésű Facebook-csoporttal és annak szervezőivel semmilyen kapcsolatban nem áll, az ott állítottakkal szemben sem színészsegédek, sem kamarai tagok, sem pártolói tagsággal rendelkezők részére nem biztosít A Pál utcai fiúk című előadásra jegyeket és kedvezményeket. Az oldal szervezői az ott kínált jegyeket a jegyelővétel napján, a Vígszínház hivatalos jegyértékesítési felületein keresztül, az esetek döntő többségében az interneten váltják meg, és ezeket az általuk szabott áron hirdetik további értékesítésre.

     A Vígszínház figyelmeztetése szerint nem vállalnak felelősséget továbbá

    • "A Pál utcai fiúk - 2020 - Eladó jegyek" Facebook csoport
    • "A Pál utcai fiúk rajongói klub" Facebook csoportban

    árult jegyekért sem.

    Azt kérik, hogy jegyeket csakis megbízható, hivatalos jegyértékesítőtől vásároljon mindenki.

  • Képernyőfotó 2020-01-11 - 10.14.26.png

    A legújabb Scorsese-film rengeteg idősávban ugrál, és a néző egy csomószor nem is igazán kap semmiféle kapaszkodót, hogy eldönthesse, hol jár éppen a történet, csak a szereplők digitális fiatalításából kellene rájönnünk, hogy itt akkor most Robert de Niro karaktere 25 éves, vagy 55.

    A helyzetet jelentősem nehezíti, hogy a digitális fiatalítás botrányosan rosszul sikerült.

    Egy YouTuber el is határozta, hogy megcsinálja saját, amatőr eszközeivel, egészen konkrétan egy ingyenes szoftverrel, hátha jobban sikerül.

    Naná, hogy jobban sikerült, pedig állítása szerint mindössze 7 napon át foglalkozott vele. (Business Insider)

  • A kanadai Asbestos vagyis Azbeszt lakói azt fontolgatják, hogy megváltoztatják a kisváros nevét, mert elegük lett a mérgező névből, írja az MTI. A nagyjából 7 ezer lakosú város 170 kilométerre keletre fekszik Montréaltól és azért kapta az azbeszt nevet, mert az ásványt a 19. század vége óta bányászták a térségben.

    A Québec tartománybeli település csaknem egy évszázadon át a világ egyik vezető azbesztellátója volt, ám a legtöbb iparilag fejlett országban mostanra betiltották az azbeszt felhasználását - nem véletlenül, ugyanis az azbeszt súlyosan mérgező.

    Hugues Grimard polgármester szerint

    Asbestos nevének negatív csengése miatt a város elesik a szükséges befektetésektől, amelyekre nagy szüksége lenne bányájának 2011-es bezárása óta,

    ezért kampányba kezdett, hogy meggyőzze a lakókat a névváltoztatásról.

    Azbeszt lakói csütörtökön nyilvános tanácskozáson vitatták meg az átkeresztelés pontos menetét, az új nevet várhatóan még az idén bejelentik.

  • matyko

    Aligha gondolta bárki, hogy még egy újabb csattanó következhet az elmúlt napok egészen biztosan legabszurdabb ügyében, amely azzal a mondattal kezdődött, hogy 

    A gonosz és büdös bácsi rátolat a Subarumra.

    Ezzel a címmel töltötte fel Berényi Matykó, egy kecskeméti civil azt a videót a Youtube-ra, amelyen jól megfigyelhető, hogy egy állítása szerint

    gonosz és büdös bácsi rátolat a Subarujára.

    A felvételen az elmondása szerint az látható, hogy bár az illető bácsi kérésének megfelelően mindenki szabadon hagyja számára a kedvenc parkolóhelyét, neki még ez sem elég: annyira zavarja, hogy valaki foglalja a társasház előtti kevés hely egyikét, hogy hiába szabad a saját helye, akkor is, csakazértis többször nekitolat a mögötte parkoló autónak.

    A 444 valamiért úgy érezte, hogy ez a sztori már önmagában is hírértékű, úgyhogy megírták a sztorit egy cikkben, és ezek szerint nekik volt igazuk: mostanra nemcsak 111 ezer megtekintés lett a videón, de még a jó ideje kormány és a Fidesz feltétlen kiszolgálására berendezkedett TV2 mókásan ironikus módon Tények című műsora is kiment riportot készíteni Berényi Matykóval (és egy másik lakóval, és egy közlekedési szakjogásszal).

    És itt jön a váratlan csavar:

    úgy tűnik, sem a riporter, sem a szerkesztő, sem a vágó, sem senki nem vette észre, hogy a riportalany sapkája a Magyar Kétfarkú Kutyapártot reklámozza.

    Így nagyjából ez lett az első alkalom a TV2 lealjasodása óta eltelt időszakban, amikor a csatorna úgy adott bármilyen, nem lejárató kontextusban helyet az ellenzéknek, hogy arra nem kötelezte őket semmilyen törvény vagy határozat.

    Ön szerint mi lesz a következő fordulat az ügyben?