új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Azt már eddig is tudhattuk, hogy nem éppen szégyenlős.

    GettyImages-1384926260
    Fotó: Matt Winkelmeyer / Getty Images Hungary

    Kristen Stewart mostanság kicsit eltűnt a nyilvánosság szeme elől, melynek nemrég az okát is megtudhattuk. Az Alkonyat sztárja ugyanis enyhe utalást tett arra, hogy színésznőként egy jó darabig nem vállal munkát, mert rendezni szeretne, amely döntéséhez tartani fogja magát.

    A 33 éves Oscar-jelölt színésznő most a Love Lies Bleeding kedd esti premierjén vett részt a Beverly Hills-i Fine Arts Theatre-ben, ahol egy rendkívül merész szettel vonta magára a tekinteteket. Stewart mindössze egy fekete bodyt viselve vonult a vörös szőnyegen. Sokat mutató megjelenését egy magassarkúval és egy blézerrel egészítette ki, amit hanyagul hátra vetve hordott.

  • Családi kapcsolatairól is mesélt. 

    Fördős Zé a napokban Hevesei Tamás YouTube-műsorának vendége volt, ahol egyebek mellett beszélt a vendéglátás rejtelmeiről, a főzés iránti szenvedélyéről, és a családi kapcsolatairól. Mint kiderült, a séf édesapjának cateringgel foglalkozó vállalkozása volt, így már kamaszként kipróbálhatta magát a szakmában. A családfő nem kivételezett fiával, kezdetben pohárleszedőként és felszolgálóként dolgozott, csak később jutott fel a ranglétrán addig, hogy kisebb csapatokat irányíthatott az eseményeken.

    A Konyhafőnök séfje azt is elárulta, hogy vele ellentétben apja, egy kissé morózus, végtelenül fegyelmezett ember:

    A csúcsidőszakban 100-200 fős stábot irányított. Az a gondterheltség, ami akkoriban apu arcára kiült, gyakran teljesen érthető volt. De egyébként ez nem sokat változott, mert még mindig együtt dolgozunk, és ugyanilyen szigorúsággal jön-megy.

    – emlékezett vissza Fördős, akit szülei ugyanakkor nem tereltek tudatosan a vendéglátás felé, sőt, éppen ellenkezőleg:

    Sok családban előfordul, hogy az idősebb generáció megpróbálja bevonni a vállalkozásba a fiatalabbakat. Nálunk ez fordítva volt. Apu mindig azt mondogatta, hogy más irányba induljak. Azért, mert meg akart kímélni attól a stressztől és megfelelési kényszertől, ahogy ő megéli ezt.

    Kitért a testvéreire is, 12 évvel fiatalabb öccsével ugyanis együtt dolgoznak, míg húgával jelenleg nehezebben tudja tartani a nagy kapcsolatot távolság miatt. 

    „Peti már a Street Kitchen napi aktuális vezetésében nem vesz részt. Már a saját személyes dolgaival foglalkozik. Hozzám hasonlóan ő is abban érzi inkább jól magát, ha a maga ura, és nem egy csapat részeként kell megoldani bizonyos dolgokat. A húgommal pedig nehéz most kapcsolatot tartanom, mert ők elköltöztek az Őrségbe, mindig is ez volt a vágyuk. Csodálatos az a hely, de az én befelé fordulásom olyan jellegű, ami igényli, hogy pezsgés mellett legyek, és ott ez nem lenne adott” – idézi Story a sztárséfet.

  • Hatalmas a boldogságuk.

    Tavaly novemberben Shane Tusup és menyasszonya, a többszörös fitneszbajnok Nagy Viktória Zoé egyéves kapcsolatuk után a közösségi médiában bejelentették, hogy eljegyezték egymást. Az amerikai edzőt nagyobb boldogság már nem is érhette volna, hiszen még ebben a hónapban megtudták, a fitneszmodell első gyermekükkel várandós.

    Mint a leendő szülők egyik korábbi interjújából kiderült, a gyermek nevét egyelőre nem tudják, ám abban már biztosak, hogy kislányuk itthon látja majd meg a napvilágot, az amerikai állampolgárságot ugyanis apja által egyébként is megkapná. Tusupék az esküvőjüket is szeretnék a közel jövőben megtartani, de az edző a párjára bízta, hogy mikor kerüljön rá sor. 

    Nagy Viktória Zoé a közösségi oldalán most egy újabb fotót osztott meg magáról, ahol jól látható az egyre csak gömbölyödő terhespocakja. A kismamáról készült képet ide kattintva tekintheti meg.

  • Erre nem számított senki.

    stana horvath
    Fotó: Papajcsik Péter / Kaszás Tamás/ Index

    Horváth Gréta 2022 elején jelentette be, hogy a házasságuk Meggyes Dáviddal több mint egy év után zátonyra futott. Az édesanyát még az Éjjel-nappal Budapest című sorozatban ismerhették meg a nézők, majd az Ázsia Expressz második évadában bukkant fel kedvesével, akivel meg is nyerték a műsort. Mint később kiderült, az üzletember döntött úgy, hogy elhagyja a párját.

    Bár sokáig csak találgatott a nyilvánosság, hogy egy harmadik fél miatt ment-e tönkre a házaspár kapcsolata, erről azonban egyik fél sem kívánt további részleteket megosztani. Valentin napon azonban Meggyes felvállalata, hogy az új választottja a Dancing With The Stars táncosnője, Stana Alexandra lett. Mostanra viszont úgy tudni, hogy a táncosnő és párja már külön utakon járnak, és időközben Horváthra újra rátalálta szerelem. 

    Látszólag azóta Meggyes exei maguk mögött hagyták a múltat. A minap egy egészen meglepő közös Instagram-bejegyzést osztott meg Horváth és Stana, akik egy csajos napot tartottak.

    Volt közös témánk

    – írták a közös fotó mellé egy #girlpower kíséretében.

  • Egy Britney Spears-imitátor nemrég arról számolt be, hogy a világhírű popsztár rajongói rendszeresen bombázzák őt különféle ajánlataikkal, ami már egy ponton túl tarthatatlanná vált. Bár a kísérteties hasonlóság egyéb velejáróit nem bánja, ahogy azt sem, hogy évente több mint 24 ezer dollárt keres a fellépéseiből. – írja a New York Post.

    GettyImages-597563512
    Fotó: Jamie McCarthy / Getty Images Hungary

    Az amerikai Colorado államból származó 33 éves Allegra DuVal profi táncos, azóta imádja Britney Spearst, hogy 1998-ban megjelent az első kislemeze, a Baby One More Time, amikor még csak tízéves volt. Allegra szabadidejét édesanyja tánciskolájában töltötte és hamar eldöntötte, hogy a táncnak szenteli az életét, mert hatalmas boldogságforrás volt számára. Tizenhárom éves korában már Európát is megjárta, és azóta hivatásszerűen táncol.

    A fiatal nő először 2016-ban lépett fel Britney-ként egy rövid fellépés erejéig egy zenei fesztiválon, de úgy találta, hogy neki és a közönségnek is annyira tetszett, hogy rendszeresen imitátorkodik. A szőkeséget még akkor is rendszeresen összetévesztik bálványával, amikor csak az megjelenik az utcán, és rengeteg rajongó kér közös fotót, valamint aláírást tőle. Hogy tényleg ilyen mértékű-e a hasonlóság, azt bárki eldöntheti a következő galériára kattintva:

  • Rosszabb lenne az ananászosnál?

    Noha a kivi néhány éve már megkísérelte meghódítani a pizzauniverzumot, sokan csak a napokban, egy Reddit-posztnak köszönhetően hallottak arról, hogy vannak, akik ezt a gyümölcsöt is feltétként kérik a pizzájukra.

    Már az ananászos, azaz a Hawaii pizza is eléggé megosztja az embereket – az eredeti olasz pizzáért rajongók egy részének vére a gondolatra is forr –, mások viszont szívesen fogyasztják azt. Hasonló a helyzet a kivis pizzával is: egyesek úgy vélik, ez maga a sátán műve, ugyanakkor akadnak olyanok is, akik szívesen megkóstolnának egy szeletet belőle. 

    A szokatlan pizzáról szóló vitát egy, a Reddit nevű platformon megosztott bejegyzés robbantotta ki újra, amelyet eredetileg egy Dániában megforduló turista tett közzé a világhálón – írja a MirrorA kivis pizzáról készült felvétel őrült kommentáradatot eredményezett.

    Ön megkóstolná a kivis pizzát?

  • Nincs kecmec!

    Irigylésre méltóan jó viszonyt ápol kamasz fiával Zséda, azaz Zsédenyi Adrienn, de van pár szabály, amit mindenképpen be kell tartania gyermekének, Nimródnak, aki idén lesz 17 éves. Az énekesnő azt mondja, a kamaszkor egy új szakasz az életükben, de sajátos szabályrendszerük jól bevált.

    „Szeretném, hogy megélje az önállóságát, mivel ez nekem is fontos volt az ő korában. Tizennégy évesen mentem el otthonról, és kollégiumban laktam, szóval még önállóbb is voltam nála. Számomra emiatt az sem jelentett problémát, amikor például elkezdett egyedül közlekedni. (...)

    Anyaként be kell tartatnom pár szabályt. Ilyen például az, hogy hányra kell hazaérnie, vagy ha esetleg csúszás van, akkor azt azonnal jelezze. Ezekben a témákban szigorú szülő vagyok. Vannak olyan szabályok, amikben nincs kecmec! Ezeket nem lehet áthágni, mert muszáj megtanulnia, hogy a tetteinknek következményeik vannak

    – nyilatkozta a hot! magazinnak az énekesnő.

    (via Bors)

  • Nem is a rendezetlen kontyával, hanem különleges szabású szettjével hívta fel magára a figyelmet a minap a párizsi divathéten Palvin Barbara, de nem ez volt az első alkalom, hogy ellopta a show-t a neves divateseményen. Pár nappal ezelőtt, a Rabanne bemutatóján viselt hófehér, láncos öltözékét a férje, Dylan Sprouse sem tudta szó nélkül hagyni.

    Az Egyesült Államokban élő magyar modell a Mugler divatmárka 2024-es őszi-téli kollekciójának bemutatójára már feketében érkezett, amit erős szemsminkkel is igyekezett kihangsúlyozni. Érdekesség, hogy miniszoknyáját csupán egy kapocs tartotta a helyén – hasonlóan a rövidre szabott blézerhez, amelyet csak a szentlélek, pontosabban egyetlen gomb fogott össze a dekoltázsnál.

  • 20 évvel fiatalabb párja, Jenifer is nyitottan áll a gyerektémához.

    Pintér Tibor több mint öt éve alkot egy párt 20 évvel fiatalabb kedvesével, Ilyés Jeniferrel, akivel bár házasságot még nem kötöttek, mégis olyan erősnek érzik kapcsolatukat, mintha férj és feleség lennének. A Nemzeti Lovas Színház igazgatója nem is tudja elképzelni az életét az énekes-színésznő nélkül, akivel arra is nyitottak lennének, hogy közös gyermeket vállaljanak.

    Szeretjük egymást annyira, hogy ha ez valamelyikünknek gond lenne, akkor egyikünk sem lenne az ellen, hogy belevágjunk. Nyitottan állunk a gyerektémához. Nagyon jól megvagyunk így együtt, Jeni szájából sosem hangzott még el az, hogy mindenképp szeretne gyereket szülni és feleségül jönni hozzám. Ez a kötelék, ami köztünk van, bőven olyan erős, mint egy házasság. De nincs kizárva sem a gyerek, sem a házasság

    – árulta el a hot! magazinnak a színész, akinek szavait a Kiskegyed idézte.

    Pintér Tibornak, aki január 21-én lett 50 éves, két házasságból két gyermeke született: Janza Katával közös lánya, Janka 25 éves, és mára ő is a színészi pályán helyezkedett el, második házasságából született fia, Máté pedig 17 éves.

  • pumped.png
    Fotó: YouTube

    Érettségi bizonyítvánnyal ugyan nem rendelkezik, de autodidakta módon sok dolgot elsajátított Pumped Gabo, azaz Szabó Gábor, aki úgy véli, akkor sem tudna több pénzt keresni, ha meglenne az érettségije. A gyúrós táncáról elhíresült, mára több realityt megjárt celeb, aki az elmúlt években többször is kiállt a környezetvédelem mellett, ideges is lesz, ha valaki a végzettségéről faggatja.

    Nem is értem, hogy anyám néha még mindig mondja, »Fiam, egyszer már letehetnéd az érettségit«. Ez annyira felidegesít… Egy fillérrel nem keresnék többet, ha lenne érettségim, tehát akkor meg miért csináljam meg?

    – vetette fel a kérdést az izomceleb a Palikék Világa by Manna adásában, amelyet a story.hu szemlézett, s amelyből az is kiderült, hogy Pumped Gabo teljesen lenyűgözte angoltudásával Palik Lászlót. Az Exatlon Hungary korábbi műsorvezetője elmondta, hogy akkor csodálkozott rá arra, hogy Pumped milyen jól beszéli a nyelvet, amikor a YouTube-on látott egy videót arról, hogy a testépítő influenszer valakivel fennhangon veszekedett tökéletes, akcentus nélküli angollal.

    A beszélgetés ráadásul egy ponton hirtelen angolra váltott; ekkor Pumped elmondta, hogy azzal gyakorolt, hogy az MTV-n nézte a Jersey Shore című valóságshow-t, de már gyerekkorában is eredeti nyelven, feliratozva nézett filmeket. Majd magyarul azzal folytatta, hogy:

    Amikor a Jersey Shore-t bemutatták, én egyfolytában azt néztem, és volt, hogy anyám kidobta a tévét, mert este néztem… Mindig elvette a tévékábelt, de én visszaloptam. Képzeld, volt olyan, hogy bejött a szobába, fölkapta a tévét, kirohant vele – úgy éjféltájt –, majd leb*szta a járdára…

    – mesélte.

  • Videó.

    Nem minden hollywoodi híresség hajolna le csak azért, hogy összeszedje a szemetét, Jennifer Lopeznek és férjének, Ben Afflecknek azonban ez sem derogál, lehetnek bármekkora sztárok. Az énekes-színésznő és az Oscar-díjas színész az emberi gesztusukkal a rajongóikat is meglepték, de azzal még inkább, hogy nem béreltek ki maguknak egy egész mozitermet azért, hogy kettesben filmezhessenek.

    A házaspárt Dűne: Második rész című film csábította moziba, amiről bár véleményt egyelőre nem mondtak, de sokat elárul az, hogy a popcornhoz nem igazán nyúltak: a rajongók szerint meglehet, a film annyira lekötötte őket, hogy rágcsálni is elfelejtettek.

    Lopez és Affleck a film végén megjelenő stáblistát is végigvárták, s csak ekkor kezdtek el takarítani maguk után. Ráérősen szedték össze a szemetet, amiről egy másik mozizó a korábban Twitterként ismert X-re feltöltött egy videófelvételt – jó példát hozva arra, hogy a világsztárok is emberek. 

    (via Page Six)

  • Elsősorban élményekre költené el vagyonát.

    Képernyőkép 2024-03-05 223531.png
    Fotó: TV2

    Az elkövetkező időszakban több figyelmet szeretne fordítani magára, 76 éves édesanyjára és a kutyáira Molnár Anikó. Az egykori Nagy Ő azért döntött így, mert az utóbbi időben éjt nappallá téve dolgozott – hol fotózásra ment, hol tetovált –, a sok munka miatt pedig a konditerembe sem jutott el: elmondása szerint mintegy 10 kilóval mutat többet alatta a mérleg, ezért változtatni szeretne.

    A szőkeség, ami minderről a TV2 Mokka című műsorában mesélt, tartalomgyártóként rengeteg pénzt keres, s az adásban az anyagiakra is kitért: elújságolta, hogy megvette álmai autóját, de a forgatásra még taxival ment, ugyanis nem meri használni a járművet.

    Nagyon nagy félreértés, hogy azt gondolják, milliárdos lettem. Valóban sokkal jobban élek, mint mondjuk egy évvel ezelőttig, könnyebben is keresem meg a pénzt, meg többet is, viszont én már nem szeretnék ingatlanokat vásárolni. Minek? Nincsen örökösöm, nem is lesz már. Nem szeretnék felhalmozni semmit, hanem élményeket szeretnék gyűjteni. Arra szeretném elkölteni, hogy ahol most élek, az szebb legyen. Tegnap vettem, illetve hoztam el egy autót, egy nagy álomautót... (...) Most taxival jöttem, mert még nagyon új, még nem akartam, féltem. Az első utam a varrónőhöz vezet, meg megyek egyedi rendszámot csináltatni

    – árulta el Molnár.

  • Parádés videó következik.

    ADűne: Második rész finoman szólva letarolta a mozikat. Nem csak a kritikusok, a nézők is imádják a Denis Villeneuve rendezésében készült filmet, amely már a debütáló hétvégéjén 81,5 millió dollárt (29,5 milliárd forintot) hozott az észak-amerikai mozikban. Az összbevétel egyébként a rendező, a főszereplő, Timothée Chalamet, és kollégái, Austin Butler és Rebecca Ferguson pályáján is rekordnak számít.

    Nem is csoda, ha a film sokakat megihlet. Meglovagolva a második rész körüli felhajtást, a Cracked.com nevű oldal például újra megosztotta azt a humoros Dűne-paródiát, amelyet mindössze 20 dollárból (körülbelül 7250 forintból) hoztak össze. Érdekesség, hogy a második részre körülbelül 190 millió dollárt (68,8 milliárd forintot) szántak.

    (via PORT.hu)

  • Kevés kutyának van olyan jó dolga, mint annak a hároméves csivavának, amelyik gazdája révén az influenszerek „csillogó” életét élheti. A Bao névre hallgató eb ötcsillagos szállodákban pihenhet, gardróbja pedig a gazdájáénál, a 37 éves Ngoc Tranénál is nagyobb és értékesebb. A kiskedvenc az elmúlt pár évben igazi világutazó lett: többek között Párizsban és Mexikóban is járt. Odaadó gazdája mindenből a legjobbat akarja a kutyának, ezért például amikor Cancúnban jártak, Baót úgy kezelték a szállodában, mint egy királyt: ínyenc ételekkel kedveskedtek neki, a jutalomfalat sosem fogyott el, a medence mellett pedig kényeztető masszázst kapott.