új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Egy hónapra rá pedig jöhetett az esküvő.

    Azt, hogy a szerelem nem ismer határokat, a 25 éves Willow több románccal is tudná bizonyítani, hiszen nem is olyan régen még egy másik, nála jóval idősebb férfivel alkotott egy párt, mostanra azonban úgy néz ki, más mellett találta meg a boldogságot. Az énekesnői babérokra törő szőkeség szívét ezúttal egy 60 éves férfi, Rob rabolta el, mégpedig elég gyorsan: mint mesélik, mindössze néhány órával azt követően, hogy először találkoztak személyesen, a fiatal nő oda is költözött randipartneréhez, akit a Tinderen ismert meg. 

    Willow gyakorlatilag három órával az első randi után beköltözött hozzám. Szerintem ennek így kellett történnie!

    – mondta lelkesen a férfi, aki Willow-t már évek óta ismerte, de csak üzeneteket váltottak egymással. Végül a nő kérte, hogy emeljék új szintre kapcsolatukat: éppen Los Angelesben tartózkodott, amikor eszébe jutott, hogy Rob is odavalósi, ezért ráírt, hogy találkozzanak.

    Igazából félálomban voltam, hullafáradtan feküdtem az ágyamban, aztán kaptam egy hangüzenetet tőle, amelyben elmondta, hogy éppen Los Angelesben van. Na erre megejtettem életem leggyorsabb zuhanyzását és hajszárítását

    – emlékezett vissza a Love Don’t Judge adásában a férfi, aki azelőtt, hogy randizott volna a szőkeséggel, 25 évig szingli volt. Válása után nem keresett új kapcsolatot, de Willow kedvéért újra házasságot kötött, mégpedig 30 nappal az első randijukat követően. 

    Rob már túl volt egy váláson, amikor mostani felesége, Willow a világra jött. A férfi úgy emlékszik vissza, hogy a válása után mondta is az anyjának, hogy ha életében még egyszer házasságkötésre adja a fejét, akkor biztosan egy olyan nőt fog elvenni, aki még meg sem született. És így is lett.

    Willow kiemelte: nem érti, miért nevezik fekete özvegynek, hiszen korábbi párjai még mindig élnek. Állítása szerint életében most van együtt harmadjára nála idősebb férfival.

  • A fiatal énekesnő a várandóssága 14. hetében jár.

    pataianna.png
    Fotó: TV2

    Patai Anna múlt héten jelentette be, hogy első gyermekét hordja a szíve alatt, akit férjével, Pallus Bencével már nagyon várnak. A Megasztár egykori felfedezettje a várandósságát csak nagyon nehezen tudta titkolni, de most már esze ágában sincs tagadni, milyen boldog; hétfőn a Mokkában kezdték a napjukat férjével, akivel nyolc éve alkotnak egy párt. Igazi tiniszerelem az övék, régóta tervezték, hogy összeházasodnak.

    A Küldd el a mosolyod című dal előadója a TV2 reggeli műsorában többek között arról is beszélt, hogy nem aggódják túl a dolgokat.

    Azt gondolom, abból adódóan, hogy ilyen kis vagány, fiatalos szülők leszünk, nem aggódjuk túl a dolgot. Hála istennek! a családtól, közeli ismerősöktől rengeteg tanácsot kapunk azzal kapcsolatban, hogy most is mit hogy kéne, kellene, ők hogy csinálták és nekik mi vált be

    – magyarázta az énekesnő.

  • Rögös út vezetett a luxusjárgányhoz.

    Molnár Anikó nemrég hozzájutott álmai autójához, amelyre már régóta vágyott, de elmondása szerint egyelőre csak félve használja azt. Az egykori Nagy Ő, aki tartalomgyártóként rengeteg pénzt keres, azt sem titkolja, hogy nem volt egyszerű megvásárolni a felső kategóriás Land Rover Evoque típusú autót, amely még 2010 környékén keltette fel az érdeklődését, amikor Amerikában élt. Mint mondja, másfél hónappal ezelőtt kezdett nézelődni a magyar autópiacon, ám csak egy eladó darabot talált. 

    Nem hagyott nyugodni a dolog, így egy német oldalon is szétnéztem, ahol rátaláltam az álomkocsira. Tudtam, hogy az enyém lesz. Kiraktam a telefonom képernyőjére a fotóját, naponta többször megnéztem, és milliószor elképzeltem, hogy benne ülök. (…) A hírekkel ellentétben nem vagyok milliárdos, és nem volt meg rá a pénzem. Nem szeretek kölcsönkérni vagy hitelhez folyamodni, de még ez is megfordult a fejemben” – árulta el a Ripostnak Molnár, hozzátéve, az események akkor pörögtek fel, amikor L.L. Junior ajánlott neki egy megbízható céget.

    „Ők vették fel a kapcsolatot a kereskedővel. Mikor megtudtam a pontos összeget, mennyibe kerülne behozatallal, forgalomba helyezéssel az autó, szembesültem azzal, hogy nekem nincs annyi pénzem. Leültem, papírt és számológépet vettem elő, összeadtam minden lehetséges forintomat, de még jócskán híja volt, a hiányzó összeget segítséggel tudtam volna összeszedni. Hívtam őket, hogy indítsák el az üzletet. Aláírtam a megbízási szerződést, átutaltam a pénz egy részét.

    Végül olyan jól alakultak a dolgok, hogy nem kellett csak anyukámtól egy nagyon minimális összeget kérnem, mert megérkezett az Onlytól az utalás, így a teljes vételárat rendezni tudtam. Nem hittem el, hogy sikerült, de az univerzum, a gondviselés mindent elintéz

    – magyarázta a sminktetováló, aki arra ugyan nem tért ki, hogy pontosan mennyibe került az álomautó, de a Ripost szerint egy ilyen Range Rover 38-40 ezer euróba (körülbelül 15 millió forintba) kerül. A járműről fotót akkor láthat, ha ide kattint.

  • Furcsa dolgot vettek észre rajta a rajongók.

    Ami az öltözködést illeti, idén is kitettek magukért a hírességek az Oscar-gálán, ahol a vörös szőnyeges bevonulás legalább olyan nagy hangsúlyt kap, mint a díjak. Az immár 96. alkalommal megrendezett, grandiózus díjkiosztó eseményen egymást érték az elegáns, extrém, furcsa és kihívó ruhakreációk – ide kattintva láthatja a legemlékezetesebbeket. És mint ahogy az minden évben lenni szokott, a rajongók most sem feledkeztek meg arról, hogy ízekre szedjék, ki miben pózolt a fotósoknak.

    Néhányan egészen extrém outfitet választottak maguknak; John Cena például látszólag teljesen meztelenül lépett a közönség elé, de többen arra a ruhakölteményre is felkapták a fejüket, amelyet Emily Blunt viselt – írja az Unilad.

    A 41 éves színésznő, akit a legjobb női mellékszereplő Oscar-díjára jelöltek, a férjével, John Krasinskivel lépett a vörös a szőnyegre. A rajongók már csak azért sem tudtak betelni a házaspárral, mert szépen összeöltöztek, voltak azonban, akiknek egyből szemet szúrt, hogy valami nem stimmel Blunt csillogó ruhájával: annak egyik jellegzetességét ugyanis a vékony, merev pántok jelentették, amelyek nem simultak a színésznő vállára, olyan hatást keltve, mintha lebegnének.

    A nagy rés csak akkor vált igazán feltűnővé, amikor a visszavonulását nemrég bejelentő Blunt oldalra fordult vagy leült.

    Érdekesség, hogy Florence Pugh is hasonló stílusú ruhában mutatkozott a vörös szőnyegen. A lebegő pántok legalább nem adták meg úgy magukat, mint Emma Stone öltözéke a díj átvétele előtt.

  • Ahogy azt mi is megírtuk, Chris Evans tavaly szeptember elején egy szűk körű ceremónia keretében feleségül vette 16 évvel fiatalabb párját, Alba Baptistát. A hollywoodi szerelmespárt azóta elég ritkán lehetett látni nyilvánosan, még a színész vörös szőnyeges filmbemutatóira sem kísérte el Baptista, mostanáig.

    A házaspár ugyanis az Oscar-gála afterpatiját évről évre rendező Fanity Fair vörös szőnyeges eseményén debütált először. Az Amerika kapitány 42 éves sztárja nyakkendőben és egy piros öltönyben, míg felesége egy fekete-fehér estélyiben állt a kamerák elé.

  • Túl kockázatos lett volna.

    GettyImages-2066800875
    Fotó: Frank Micelotta / Getty Images Hungary

    Az idei Oscar-gála legfurcsább pillanata kétségkívül John Cena húzása volt, aki meztelenül adta át a legjobb kosztümnek járó díjat. 

    A legjobb jelmeztervezés kategóriában a Szegény párák jelmeztervezője, Holly Waddington győzött. Az arany szobrocskát a 46 éves pankrátor adta át, akire a díjátadó műsorvezetője, Jimmy Kimmel végül egy függönyt tekert rá, amolyan tógaként. A backstage-ben készül fotókból viszont kiderült, hogy a hollywoodi sztár mégiscsak viselt egy testszínű ruhadarabot, ami egy baki esetén is megóvta volna attól, hogy az egész világ előtt villantson.

  • Vanessa Hudgens az utóbbi időben többször találta magát találgatások kereszttüzében, amiért sokat takaró ruhákat viselt, illetve mert egyáltalán nem lehetett egész alakos fotókat látni róla.

    Most viszont bebizonyosodott, hogy azért igyekezett a közösségi oldalán kevesebbet posztolni a 35 éves színésznő, mert az idei Oscar-gálán szerette volna felfedni, hogy első gyermekét várja férjétől, Cole Tuckertől. A High School Musical-filmek sztárja tavaly decemberben ment hozzá a 27 éves baseballjátékoshoz, akivel 2020 óta alkotnak egy párt. Hudgens egy áttetsző szettben mutatta meg gömbölyödő hasát a fotósoknak – leendő kisbabája pedig minden bizonnyal a gála legfiatalabb résztvevője volt.

  • Jól érzi magát, és továbbra is aktívan éli az életét.

    GettyImages-621447266
    Fotó: Sean Gardner / Getty Images Hungary

    Kimondani is elképesztő, de március 10-én az amerikai színész-harcművész Chuck Norris betöltötte a 84. életévét. Az egykori texasi kopó már szögre akasztotta a kalapját, és 2012-es visszavonulása óta a rivaldafénytől távol tölti nyugdíjas éveit 23 évvel fiatalabb nejével. Most egy Instagram-videóban jelentkezett be a születésnapján, amiben azt láthatjuk, ahogy egy bokszzsákot püföl a születésnapja megünnepléseképpen.

    Jól érzem magam, és aktív vagyok! Köszönöm a csodás születésnapi jókívánságokat! Az Isten áldjon titeket!

    – köszönte meg rajongóinak a túláradó szeretetüket.

  • Magyar siker született a díjátadón.

    10-story gala 2018-180210-A40A6535
    Fotó: Szécsi István / Dívány

    Mint azt az Indexen is követhették, hazai idő szerint hétfő hajnalban lezajlott a 96. Oscar-gála. Az amerikai filmakadémia által szervezett díjátadón magyar nyertes is született Mihalek Zsuzsa személyében, aki a Szegény párák egyik berendezője volt, és a legjobb látványtervezés kategóriában lett jelölve. Bár ő nem lehetett ott személyesen a gálán, így nem vette át a díjat.

    A rangos eseményt Liptai Claudia és párja is élőben nézte, ugyanis Instagramon gratulációját fejezte ki a film készítésében részt vevő hazai szakembereknek.

    Tegnap este rápihentünk az Oscar-díjra. Megérte. A magyar filmes világ ismét gazdagabb egy arany szobrocskával Mihalek Zsuzsa berendező által. A Szegény párák című, most már 4 Oscar-díjas film Magyarországon forgott

    kezdi Liptai a posztjában, amelyből kiderült, hogy a munkálatok oroszlánrészét az egyik legjobb barátnője, Antal Ilona produkciós cége végezte. 

    Icáék végigélhették a gyerekkori álmom: a vörös szőnyeg, a gála, sikítva örülni a díjaknak, és a semmihez sem fogható after party! Szívből gratulálok a legjobb film kiszolgáló cégnek!

    – fogalmazott a műsorvezető.

  • Egy közel két méter magas nő nemrég elárulta, hogy szabályosan elijeszti a partnerjelöltjeit, amikor azok az első találkozáskor meglátják, milyen magas. A Los Angelesben élő 36 éves Jacki Jing tartalomkészítő már fiatalon megtapasztalta, hogy milyen az, ha a magassága miatt bántják, majd felnőttként a randizás is rémálommá vált számára. A fiatal nő kezdetben öt évig volt egyedülálló, és bevallása szerint küzdött azzal, hogy randipartnert találjon.

    Jing úgy gondolja, élete nagy részét azzal töltötte, hogy megpróbálta magát kisebbnek mutatni, elhalványítani a testi adottságait, hogy ne ijedjenek meg tőle az emberek, és megkedveljék. Manapság már ez nem így van. Rengetegszer randizik nála alacsonyabb és magasabb férfiakkal, akiket elsősorban a személyiségével próbál megnyerni.

    „Soha nem törődtem a magassággal, randiztam akár olyan srácokkal is, akik az átlagnál is jóval alacsonyabbak voltak. De határozottan úgy gondolom, hogy a magasságom megijesztett és elbizonytalanított néhány férfit. Azt hiszem, a múltban küzdöttem az önbizalomhiánnyal a magasságom miatt, de most már nem” – jelentette ki.

  • Lassan haladnak a munkálatok.

    Ridley eddig három alkalommal játszotta el Rey karakterét a Disney égisze alatt készült új Star Wars-trilógiában, ám a jövőben egy saját filmet is kap, melyet a kétszeres Oscar-díjas Sharmeen Obaid-Chinoy rendez majd. A IGN írása szerint a projektet eddig csak New Jedi Order-ként ismeri a sajtó, és legutóbb maga Ridley sem tudott ennél többet mondani az amúgy hivatalos cím nélküli alkotásról.

    Most a színésznő a SXSW elnevezésű filmes és zenei fesztiválon elárulta, hogy sajnos még mindig nem olvasta a forgatókönyvet, egyelőre csupán a történet fontosabb részeit ismeri: „Tudom, hogy a forgatókönyvet írják, és hamarosan majd el is fogom olvasni, ami nagyon izgalmas a számomra.”

    Mint időközben kiderült, a Ridley főszereplősével készülő film bemutatását megelőzheti a Dave Filoni felügyelete alatt készülő The Mandalorian and Grogu, ami 2026 májusában várható. A legtöbben azt feltételezik, hogy ugyanabban az év decemberében érkezhet a New Jedi Order is. Ennek forgatási időpontjáról a következőt mondta a színésznő:

    Azt hiszem, már idén elkezdődhet. Benne van a pakliban, de nem mondom biztosra. Hogy őszinte legyek, az írói sztrájk miatt nagyon sok minden megcsúszott. De az eredeti terv az idei év második feléről szólt. Remélhetőleg, ez nem változott. Ha pedig mégis, akkor úgy vélem, a következő év eleje.

    – fogalmazott.

  • Schobert Zalán is időközben kiskamaszkorba lépett.

    Rubint Réka és férje, Schobert Norbert három gyerek büszke szülőinek mondhatják magukat, akik a fitnesz vállalkozásukat és családi életüket is egyaránt tudatosan építették fel. A házaspár két idősebb gyermeke, Schobert Lara és Norbi Jr. mostanra az önállósódás útjára léptek, hiszen lányuk már el is hagyta a családi fészket, illetve idősebb fiuk a továbbtanulása miatt hasonlóban gondolkodik. A legkisebb gyermekük, Schobert Zalán is szép lassan kiskamasszá nőtt, hiszen 13. születésnapját töltötte be, melyről édesanyja most érzelmes Instagram-videóban emlékszik meg.

    Csak potyognak a könnyeim, miközben ezt a videót újra és újra nézem... Az életem egyik legcsodálatosabb KINCSE vagy! Köszönöm, hogy az anyukád lehetek! Nincsenek rá szavak, hogy mennyire SZERETLEK! Isten éltessen kicsim!

    – olvasható a fitneszlady bejegyzésében.

  • Több dalban is visszautaltak a nevére.

    Csepregi Éva, a Neoton Familía énekesnője a Duna TV Névjegyek című műsorának volt a vendége, melyben egyebek mellett megosztott néhány személyes történetet dalszövegekről és saját nevének eredetéről is. Az eMeRTon-díjas énekes a műsorban felfedte, hogy édesanyja miért pont ezt a gyakori nevet választotta neki:

    „Édesanyámtól kaptam a keresztnevemet, a nőiességet szerette volna átadni ezáltal nekem. Vallásos volt, és nagyon tetszett neki a gondolat, hogy így hívták az első nőt a Földön” – mondta Csepregi, akit zenei pályafutásán is kísérte a neve, a Neoton Família több dalában is visszautaltak erre.

    „Többször játszottunk azzal a dalszövegeinkben, hogy a gitárosunkat Ádámnak, engem pedig Évának hívnak. A duettlemezünk Ádám és Éva címmel jelent meg, és erről vált slágerré az Éva, Éva, ez a nevem, így hívnak című dalunk” – idézi a Blikk a 70 éves előadóművész szavait.