új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Ötven kilót kellett fogynia ahhoz, hogy észrevegyék.

    Drasztikus fogyása miatt figyelt fel az internet népe egy 29 éves texasi nőre, aki sokak szerint a megszólalásig hasonlít a Transformers és az Ördög bújt beléd című filmek szereplőjére, Megan Foxra.

    Indya Agosnak nem volt könnyű elérni azt, ahogy most kinéz. Már a gyerekkora sem volt egy álom, hiszen nevelőszülőkhöz került. Frusztrációit evéssel vezette le, amelynek meg lett az eredménye: korábban 117 kilót is mutatott alatta a mérleg. Agos úgy meséli, hogy csak 20 éves korában ébredt rá arra, hogy a stresszevés komoly problémává vált nála, amikor egy családi összejövetelen egész alakját megpillantotta a tükörben. Több diétát is kipróbált, mint például a szénhidrátok teljes elhagyását, de hosszú távon valamiért egyik módszerrel sem ért célt. Végül a makrotápanyagok számítása és a rendszeres testmozgás vált be neki.

  • Visszatért minden idők egyik kedvenc filmes duója: Lindsay Lohan és Lindsay Lohan! Nem, nem káprázik a szemünk, a színésznő első és talán leghíresebb szerepét megidézve újra duplázta magát egy rövid időre – ezúttal azonban nem szüleit szeretné újra összehozni, hanem interjút készített magával a Bustle magazin számára.

    Lohan saját kérdésére elárulta: ha egy tanácsot adhatna fiatalkori énjének, az az lenne, hogy éljen meg minden napot a lehető legteljesebb módon, továbbá szűkszavúan, de az anyaságról is mesélt.

    Igazán áldottnak, szerencsésnek és boldognak érzem magam, meg minden!

    Mint kiderült, bár a színésznő nem tervez visszatérni a zenei pályára, de egy szerep kedvéért szívesen újra mikrofont ragadna. Addig pedig otthon csillogtatja meg hangját:

    „A babámnak azért szoktam énekelni” – nevetett a kismama, és kis ízelítőt is mutatott az altatódalokból álló repertoárjából.

  • Március 15-e alkalmából.

    Különleges felvétellel jelentkezett a közösségi oldalán Nyári Dia. A Barátok közt egykori színésznője az Instagram-oldalán tudatta, hogy életében először utazott Dubajba, de leszögezte, hogy biztosan nem utoljára jár az égig érő luxus földjén, annyira magával ragadta, amit ott látott.

    A színésznő a kisfiával, Zéténnyel együtt a Burdzs Kalifa nevű szupermagas felhőkarcolóban is gyönyörködhetett, amely Magyarország nemzeti ünnepe, március 15-e alkalmából piros-fehér-zöldben pompázott.

    A Burdzs Kalifa is Magyarország színeiben pompázik ma. A @wizzair repített minket egészen #Dubai-ig. Életünkben először, de biztosan nem utoljára

    – írta a színésznő.

  • Annak örülnének a legjobban, ha legalább 70 unokájuk lenne.

    Képernyőkép 2024-03-15 161153.png
    Fotó: YouTube

    „Rabjai lettünk a gyerekvállalásnak” – vallotta be egy brit házaspár, akik 22 közös gyermek után sem szívesen hagynának fel a családbővítéssel. Noel Radford és felesége, Sue könyvet is írtak – ahogy ők hívják – „egészséges függőségükről”, melyben kifejtették, hogy ha a 23. közös gyermekük nem is lesz, de unokát jó sokat szeretnének.

    Hosszú ideje tartó és boldog házasságunk alatt nem csupán a szerelem rabjaivá váltunk, hanem a gyerekvállalás is a függőségünk lett. Úgy gondoljuk, a mi függőségünk egy egészséges dolog, mert semmi más nem motiválja, csak a szeretet – az, amit egymás és a gyerekek iránt érzünk. Mi vagyunk az Egyesült Királyság legnagyobb családja, és büszkék vagyunk erre! Igaz, nem így terveztük. Eredetileg három gyermeket akartunk... 

    – fejtette ki kötetében a házaspár, amely nincs egyedül történetével: nemrég egy 39 éves nő számolt be arról, hogy 19 gyermeke van 19 apától, de már úton van a huszadik baba is.

    Amikor azt kérdezték Radfordéktól, hogy mikor jön a 23. baba, Sue azt felelte:

    Nem, egyelőre nem tervezünk több gyereket. Jóllehet korábban is ezt mondtuk! De nem, egyelőre nincs tervben! 

    Mire férje hozzátette:

    Rengetegszer mondtuk már, hogy nem kell több gyerek... De komolyra fordítva a szót, Heidie már hároméves. Kiélvezzük, hogy végre aludhatunk! És többé nem kell aggódnunk, hogy a gyerekek mikor szednek fel valamit a padlóról, és eszik meg.

    Jelenleg 10 unokájuk van, de ebben az esetben örülnének, ha családjuk tovább bővülne. 2001-ben született lányuk, Millie már három gyermek édesanyja.

    Szerintem körülbelül 40 unokánk lesz, de aztán lehet, hogy 60-70 is...

    (via The Sun)

  • Kimaxolja, amennyire lehet.

    Képernyőkép 2024-03-15 142407.png
    Fotó: TV2

    Immár a harmadik diplomáját tarthatja a kezében Fásy Zsüliett, aki a minap a TV2 Mokka című műsorában büszkélkedett azzal, hogy elvégzett egy újabb egyetemet. Fásy Ádám lánya andragógia szakon végzett – pontosabban geronto-androgógus lett –, méghozzá kitűnő eredménnyel.

    Mint mondja, igazi maximalistaként megviseli, ha valamire négyest kap.

    Számomra fontos, hogy ha már tanulok, akkor azt maxoljam ki, amennyire lehet. El tudok keseredni egy négyestől is... Nekem fontos az, hogy megfeleljek, meg teljesítsek. Ez bennem van. Én kitűztem, hogy ezt jól szeretném csinálni

    – árulta el Fásy Zsüliett, aki az andragógia előtt kommunikáció és média szakon végzett. Később a filmkészítés világában szeretne elmélyedni. Arról is mesélt, hogy 16 éves korában érettségizett le, ezt követően Amerikába ment, ahol nyelvtanulás mellett főzni is tanult.

    Jelenleg nincs tervben a negyedik diploma. Ez most egy intenzívebb időszak volt, illetve, ugye, én levelező tagozaton tanultam, tehát mellette végig ment a munka is. Most egy kicsit azt érzem, szünetre van szükségem, de nem kizárt, hogy a jövőben még azért megyek tovább, mert tanulnunk kell, tanulni jó dolog. Ugye, élethosszig tanul az ember. Azt pedig mindig egy izgalmas dolog, amikor rálátást nyer az ember egy szakmára

    – fogalmazott.

    Ha szeretne fotót látni Fásy Zsüliett diplomáiról, ide kattintva láthat egyet.

  • Nem tagadja, mindig is szerette szórni a pénzt.

    Telegdy Dániel, azaz T. Danny korábban úgy érezte, hogy a pénz egy olyan dolog az életében, ami sosem fogy el, ám a koronavírus-járvány idején rá kellett döbbennie, hogy nagyot tévedett. A Dancing with the Stars című show-műsorban is bizonyító rapper nem titkolja, korábban is szórta a pénzt, és ez ma sincs másként.

    „Ezért volt rossz a Covid... Szörnyű volt, hogy nem lehetett sehová menni, és nem lehetett koncerteket adni. Akkoriban K. Kevin barátommal nagyjából együtt laktunk. Vagyis inkább ő lakott nálam. Ott trógerkedtünk... 

    Felkeltünk egyik nap délután, és volt úgy huszonötezer forint a számlámon, mivel mindig elszórtam minden pénzemet.

    Erre jött a telefon a menedzseremtől, hogy nem lesz több fellépés, mert járvány van” – emlékezett vissza a 25 éves fiatalember Hajdú Péternek a Frizbi TV-n péntek este 19:00-tól látható műsor felvételén, kiemelve, hogy a barátaira szívesebben költ, mint a nőkre.

    Igaz, hogy a YouTube után is kaptam pénzt, de nem voltam elég okos ahhoz, hogy meg is tartsam. Szerettem szórni a pénzt, és ma is szeretem, hiszen azért van. Csajokra nem költöttem, illetve csak egyre, aki megérdemelteA barátaimra is szívesen költök. A pénz igenis boldogít, ha van kivel megosztani

    – vélekedik T. Danny.

    (via Bors)

  • A regényt is olvasó nézőknek feltűnhetett a hiánya.

    Február 29. óta már a magyar mozikban is játszák a Dűne: Második részt, amely legalább olyan grandiózusra sikeredett, mint előzménye. A szövevényes történet ezúttal rengeteg új, kisebb-nagyobb szerepet betöltő karakterrel bővült, ám a film azon nézőinek, akik olvasták Frank Herbert azonos című regényét, feltűnhetett, hogy nem teljesen azonos a könyv és a sci-fi története.

    figyelem! Innentől spoilerek következnek a Dűne 2. kapcsán!

    Tehát, az eredeti műben Paul és Chani szerelme már be is teljesedik még a nagy háború alatt: megszületik első gyermekük, aki a herceg néhai édesapja után a II. Leto nevet kapja. A kisfiú azonban hamar meghal, így a rendező, Dennis Villenuve, valamint a vele közösen dolgozó forgatókönyvíró, Jon Spaihts úgy döntöttek, nem nehezítik meg a saját dolgukat, és teljesen kivágták őt a moziból.

    „Paul gyászolja, de csak kevés ideje van a gyászra, mert éppen egy háború kellős közepén van. Szóval ez a nem túl feltűnően érkező, majd távozó baba alig zavarja a vizet magában a regényben is, és igazából csak zavaró elem lett volna, ami elvonja a figyelmet” – idézte az IGN Spaihts szavait.

    De nem csak a kisfiú volt az egyetlen karakter, aki a könyvvel ellentétben nem került nagyvászonra: Paul húga, Alia sem születik még meg az új film cselekménye alatt, s ugyan egy látomás erejéig láthatjuk őt Anya Taylor-Joy alakításában, valószínűleg a lánynak a következő részben lesz csak jelentősebb játékideje.

  • Ezt nem vártuk jönni.

    Ha akkor élt volna, Péntek-Gyulai Virág a maga módján biztosan kivette volna a részét az 1848-as forradalomból, a bikinimodell legalábbis azt állítja, hogy szívesen segített volna annak idején Petőfi Sándoréknak.

    A fitneszinfluenszer, aki a Bachelor – A Nagy Ő című párkereső műsorban előbb Árpa Attila, később pedig Jákob Zoltán szívét szerette volna meghódítani, az időben is szívesen visszautazna, annyira szereti a történelmet. Ám mivel tisztában van a saját határaival, csupán a háttértámogatás szerepét vállalná el.

    Én szerintem a fiúknak szendvicset csináltam volna, és a teát osztogattam volna. Nem hiszem, hogy ilyen fegyverhordozóként vagy a nehéztüzérség tagjaként bármiben is hasznomat vették volna, de én a háttértámasz lettem volna

    – sorolta a Petőfi-film, a Most vagy soha! premierjén a Borsnak Jákob Zoltán korábbi múzsája, aki többek között a Séfek séfe című műsorban is megcsillogtatta tudását.

  • Rácz-Gyuricza Dóra minden feleség rémálmát tapasztalta meg.

    „Ha évforduló, akkor Bécs” – ezekkel a szavakkal tette közzé legfrissebb videóját az Instagramon Rácz Jenő felesége, Rácz-Gyuricza Dóra, aki azt újságolta el követőinek, hogy ötödik évfordulójuk alkalmából Bécsbe utaztak. A Konyhafőnök sztárséfje – a videó tanúsága szerint – maga gondoskodott a szállásról: kifinomult, ízlésesen berendezett helyet választott, csakhogy volt ott egy kis bibi: a Michelin-csillagos séf véletlen kétágyas szobát foglalt, amit felesége nevetve konstatált.

    Gyerekek, eljöttünk évfordulózni Bécsbe, és a férjem különágyas szobát foglalt... Úgyhogy, ha öt évet lehúztok egymás mellett, akkor már különágyas szoba jár. Nem vicces

    – nevette el magát a fiatal édesanya, mire Rácz az egyik ágyra mutatva megjegyezte:

    Elfekszünk ezen ketten!

    Nem Ráczék az egyetlenek, akik valami megdöbbentő dolgot tapasztaltak szálláshelyükön: nemrég Görög Zita számolt be arról, hogyan ébredt rá arra, hogy egy bekamerázott Airbnb-ben szállt meg három gyermekével.

  • Ledobta a nosztalgiabombát.

    Szabó Erika nemrég őszintén beszélt arról, miért döntött úgy, hogy sohasem posztol fotót kisfia, Nolen arcáról a közösségi oldalaira, ezért is számít különlegesnek az a lapozható bejegyzés, amelyet a minap kitett az Instagramra. Bár a tavaly októberben született kisfiú arcát teljesen ezúttal sem mutatta meg, a felvételek mégis nagy sikert arattak a követők körében – főleg azok esetében, akik nézték Barátok közt című sorozatot.

    A színésznő ugyanis arról tett ki képeket, hogy egykori kolléganője, Lékai-Kiss Ramóna meglátogatta őket. A műsorvezetőnővel annak idején együtt játszottak az RTL népszerű sorozatában – Zsófi és Tilda karaktereit formálták meg –, s bár azóta jó néhány év eltelt, még mindig jó kapcsolatot ápolnak.

    A fotók a különleges, „babalátogatós barátnőzésről” ide kattintva tekinthetők meg.