Pedro Pascal is betegesnek tartja szövegtanulási módszerét, amelyet most meg is mutatott
Nehéz elhinni, de a jelek szerint működik a dolog.
![20240107 zea s181 966](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5496/54965/549654/54965447_c76d0d62d010263f9507764b6c940a5d_wm.jpg)
Nem túlzás kijelenteni, Pedro Pascal napjaink egyik legfelkapottabb színésze. A The Last of Us csak a jéghegy csúcsa volt, A mandalóri és a hamarosan érkező Fantasztikus Négyes sztárja valóban megaprodukcióról megaprodukcióra jár, ami eléggé megterhelő lehet szövegtanulási szempontból. Mert bizony szövegből jó sokat kell bemagolnia a színészeknek, ezzel kapcsolatos módszereikről pedig SAG-díjra jelölt kollégáival, Kieran Culkinnal, Billy Cuduppal és Matthew Macfadyennel értekezett nemrég egy online interjúban.
Mutatok egy pszichopata példát arra, hogy most mit csinálok, hogy megtanuljam a szövegeimet
– jelentette ki Pascal, majd gyorsan előszedett maga mögül egy telefirkált lapot, amely az Enigma díszletében is megállta volna a helyét. Még csak bele sem kezdett a magyarázkodásba, társai máris elborzadva néztek rá, tekintetük pedig csak üvegesebb lett, amikor a férfi közölte: tornyokba vagy oszlopokba írja szövegei minden szavának kezdőbetűjét.
Ez egy nagyon-nagyon fárasztó módja annak, hogy megtanuld a szöveget anélkül, hogy változtatnál rajta. Egyáltalán nem művészi, kifejezetten technikai, de azért kellett elsajátítanom, mert rémes tapasztalataim vannak, elfelejtettem, mit kell mondanom.
![Képernyőfotó 2024-02-21 - 0.33.58.png](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5496/54965/549654/54965453_ddede9e91aeb74ccce5700cceef92797_wm.png)
Sandbox Miniapp
(via IGN)