-
Weisz Róbert a para szakág, Horváth Noémi a SUP szakág élére került.
-
A kenusok mezőnyében Adolf Balázst és Kiss Ágnes Annát díjazták.
-
Az utánpótlás-eredményeket átvezetnék a felnőtt szakágba is.
-
Sportolói karrierjét 2019-ben fejezte be, 2021 óta a szövetség alkalmazásában állt. Megbízatása 2+2 évre szól.
-
Rábeszélné Csipes Tamarát a folytatásra.
-
Maximalista a kajakozó Tótka Sándor: Ha nem adom bele a száz százalékot, az kidobott idő és energia.
-
Az MKKSZ pályázatot ír ki a két posztra.
-
Adolf Balázs révén megvan a magyar küldöttség első aranya Kínában.
-
Bakó Zoltánnak Brazíliában megdézsmálták a fizetését, Dániában edzőként nem jár neki az eredményességi prémium.
-
A többi fináléra vasárnap kerül sor.
-
A párizsi olimpián szereplő csapatból négy kenus is rajthoz áll.
-
A harmadik helyet Czéllai-Vörös Zsófia szerezte meg a 26,2 kilométeres táv végén.
-
Nem érti, hogy lehet, hogy következmények nélkül eltussolnak egy ilyen ügyet.
-
Négy érmet szereztek a magyar versenyzők.
-
A zárónapi program első felében öt olimpiai szám döntőjét rendezték a Maty-éren.
-
Parádésan teljesített a hazai csapat a szombati programban.
-
Jó formában várja a döntőt a magyar férfi kajak négyes.
-
Az előzetes nevezési listák még nem véglegesek.
-
A szakember az illetékeseknek is üzent.
-
Megdöbbenéssel értesültek a sportoló által leírt esetről.
-
2024.05.23. 11:54 Módosítva: 2024-05-24 07:37:01
A szövetség ideiglenesen felfüggeszti az edzői tevékenység alól Csipes Ferencet.
-
A 37 éves sportoló azt állítja, hogy Csipes Ferenc hetek óta „idegeli” a versenyzőket, beleértve a saját lányát is.
-
A 2021-es koppenhágai világbajnokság óta nem láthattuk téthelyzetben hajóban.
-
Az új olimpiai rendszerben is kiemelt szerepet kaphat.
-
Véleményük szerint össze sem lehet hasonlítani, mennyivel jobban állnak most, mint egy éve.
-
100 nap múlva rajt, már lehet jegyeket kapni a viadalra.
-
A kiváló kenus az 1975-ös vb-n egy arany- és egy bronzérmet szerzett Árva Gáborral.
-
A legendás Maty-ér most megmutathatja egy másik arcát.
-
Eltiltását követően nem volt reális esélye arra, hogy visszaverekedje magát a válogatottba.
2023 december 5.
-
2023.12.05. 18:33 Módosítva: 2023-12-06 12:24:55
Kiss Ágnes egyszerre küzd az érettségivel és az olimpiai részvételért.