Zsiday: Egy pánik közepén vagyunk
Két lehetőség van: vagy tartósan gyengébb lesz a forint, vagy nagyobb nemzeti banki alapkamat kell.
Két lehetőség van: vagy tartósan gyengébb lesz a forint, vagy nagyobb nemzeti banki alapkamat kell.
Már 309,5 környékén jár az euró árfolyama.
Legalábbis Ollie Rehn szerint. Christine Lagarde (IMF) viszont még aggódik.
305 felett is járt az euróval szemben. Baljós a jövő, a magyar kötvényekért se tolonganak már.
A spanyol férfi 50 eurós bankjegyeket gyártott. Legalább 2 milliónyi hamis eurót terítettek.
Elárasztják a hamis bankjegyek a piacot. De nem a tízes papírpénzt hamisítják a legjobban.
Lettország 2009-ben még a csőd szélén táncolt, IMF-hitelt kapott, iszonyatos megszorításba kezdett. Most euróval ünnepelnek. A hős miniszterelnök egy pláza tetejének beomlása miatt lemondott.
A balti állam is bevezette az eurót, Athén EU-elnök lett, mehet a romám és bolgár munkás bárhová.
Régióból csak a magyar forint esik, rosszul állnak a devizahitelesek, 248 felett a svájci frank.
302 forint fölé került az euróval szembeni árfolyam.
301 forint felett az euró, most nem segít, hogy alacsony a kamat.
Tele volt apróval a párizsi hotelszoba, mindent azzal fizettek. Szorgos gyűjtőmunka eredménye.
Május óta rekordalacsony az euróövezeti alapkamat.
A kormány ázsiai devizákban adósodna el. Jenhitelünk most is van, de a dollár és az euró jellemző.
303-nál is járt az árfolyam az euróval szemben.
Megint 300 környékén az euró, a frank is olcsóbb lett némileg, a dollár árfolyama nem változott.
Az euró a kamatvágás után 302 forintig ment, és ott is maradt.
A kormány gazdasági céljai tökéletesen ellentétesek. Így 30 év múlva lesz csak eurónk, vagy soha.
Itthonról és külföldről is rossz hírek jönnek, utoljára április végén állt ilyen rosszul a forint.
Szerződést is írtak az átvert nagyatádival.
Reálisan tíz év múlva lépnek be a zónába. Moszkvával is fontos a barátság.
Orbán Viktor megmondta, mikor szeretnénk csatlakozni. Grafikon.
Az eurózóna szorosabb együttműködésére van szükség, de senki se tudja igazán, hogy mit kéne tenni.
Az euró megint 300 forint közelében jár, nagyot romlott a nemzetközi piaci hangulat.
A kisebb bankok adnak nagyobb kamatokat a megtakarításainkért. A Varga-csomag is bezavar.
Legutoljára május végén járt 290 környékén az árfolyam az euróval szemben.
Extrém esetben. A befektetők megint szabadulnak attól, ami kockázatosabb. Borúsabb idők jöhetnek.
Április óta nem voltunk ilyen mélyen, a befektetők félnek, hogy az USA bezárhatja a pénznyomdát.
Kis idő alatt majdnem 1%-ot gyengült a forint, tíz forinttal drágább az euró, mint három napja volt.
Az euró 293 forint fölött jár. Két napja még 285 volt.
Tegnap nagyot erősödött, reggel nagyot gyengült a forint. Most 292 alatt van az euró.
A svájci frankkal szemben héthavi csúcson a forint. Az euró 288-ig ment.
290 alá került az euró, az OTP árfolyama 5000 forint fölé ment és további emelkedés jöhet.
Háromhavi csúcsra erősödött az árfolyam, egy nagyobb bank állhat a háttérben.
A Dal győztesének Malmőben egy olyan versenyt kell megnyernie, ahol 56 óta ABBA-tagokat, zombi rockert és vonagló bomanőket ünnepel a nézőtér.
A forint árfolyamán semmi nem látszik.
Bizalmatlanok az új bankjeggyel, a boltokban sem fogadják el szívesen. Idő kell, míg megszokják.
A rossz német adatok kéthetes mélypontra rántották az eurót a dollárhoz képest.
A válság hatására megszűntek a dugók, zsúfoltak lettek a metrók, sokan sztrájkolnak és elszegényednek Portugáliában. Az adóelkerülés nemzeti sport, a boltokban adószámot kérnek. Portugáliában élő olvasóink meséltek.
Az euró árfolyama 300 forint közelébe került.
Gyengülő forint mellett, sokan jönnek át vásárolni.
A bank elemzői szerint rázós idők jönnek. A részvényeket ideje eladni.
295 alá ment az árfolyam az euróval szemben, legutóbb március elején volt ilyen erős a forint.
Hirtelen mindenki forintot venne, az euró ára már 299 alatt van, ami hónapos csúcsot jelent.
Továbbra is 303 forint és 305 forint között ingadozik az euró árfolyama.
A kormány felelősöket keres, az emberek aggódva sorakoznak a bankok előtt, az EU vitázik jelenleg.
A kormányfő az alkotmányban rögzítené, hogy népszavazni kell. A lengyelek többsége nem akar eurót.
Újabb 14 havi mélypontra esett a forint az euróval szemben. Újabb leminősítés fenyeget.
Elemzők szerint a döntés rövid távon kedvező, de a piacok mégis idegesen reagálhatnak.
Ez tizennégy hónapos, tavaly január óta nem látott csúcs. A frank 252 fölött, nő a csődkockázat.
A forint nem tud eltávolodni a 300 közeli euróártól.
Nem lehet tudni, mi a jobb, a belépés vagy a kivárás, ezért kivárunk. Rosszul kezelik az euróválságot.
Varga, Orbán beszélt. Rogán utazott, Matolcsy jegybankol. A dollár féléves csúcson, a frank 244 fölött.