Milliókat fizet tanácsadásért az MTVA a Fidesz háttéremberének
Várhegyi Attila bukott politikusból lett a Prestige Média vezetője és a jobboldal új médiacézára.
Várhegyi Attila bukott politikusból lett a Prestige Média vezetője és a jobboldal új médiacézára.
A meghívásos közbeszerzésen az önkormányzat egyik korábbi fideszes képviselőjének cége győzött. A kiírás pillanatában sejtették, hogy ő fog nyerni.
Elvárja, hogy ne támadja az országot, amiből négy évig jól élt.
Végül 365 szavazat előnnyel nyert Rig Lajos.
Szerinte nem állnak rózsásan a korrupcióval, a Jobbikra pedig egyelőre nincs válaszuk.
A miniszterelnök az Index kérdéseire válaszolva egy szóban elmondta, mi a Jobbik felemelkedésének az oka. És azt is, mit lehet most tenni.
A kormánypárt sajtósai egész nap fogócskát játszottak a Vs.hu munkatársával, még a vécére is követték.
Vona Gáborba botlottunk szombat este, aki elárulta a Jobbik stratégiáját: titokban járta végig a településeket. Így nézett ki a tapolcai jobbikos győzelem alulnézetből.
De az MSZP vereségének persze örülnek. A tapolcai győzelem után a radikális párt kormányzó erőnek érz magát, na de mit mond erre a Fidesz?
Kövér László is hiába kampányolt, de Fenyvesi Zoltánban megtalálták Lasztovicza Jenő méltó utódját.
A tapolcai választás nagyon vicces reakciókat váltott ki, és nem csak a politikusokból.
A tapolcai választás nagyon vicces reakciókat váltott ki, és nem csak a politikusokból.
Volt negatív kampány és ígérgetés, de a végén már tudták, hogy újra bukó lesz, a csodafegyvernek szánt Orbán-látogatás sem jött be. A utólagos kommunikációban maradnak az eddig használt panelek.
Ezek voltak a hét legfontosabb közéleti eseményei.
Ezek voltak a hét legfontosabb közéleti eseményei.
A választási részvétel elmarad a tavalyitól, de magasabb a legutóbbi, veszprémi időközinél. A Jobbik, az MSZP vagy a Fidesz örül este?
A mai miskolci evangélikus ételosztás a fideszes képviselő szerint sokkal jobb volt, mint az előző.
A rendőrök béremléséről szóló kétharmados törvényt kéne megszavazni. Cserébe ellenzéki módosítók elfogadását ajánlotta.
Lesz-e jobbikos egyéni mandátum? Orbán Viktor nix ugribugri beszólása elég a győzelemhez? Vagy a szegfű még mindig lehet nyerő? Öt komoly kérdés dől el vasárnap Tapolcán, ami sok mindent megváltoztathat magyar politikában.
Háromesélyes a Veszprém megyei választás, ezért a fideszes Fenyvesi Zoltánnak besegített a miniszterelnök, aki rég került ilyen közel a tűzhöz.
Megőrültek a pártok, hogy összevissza beszélnek a brókerbotrányról? Dehogy is, a Fidesz, az MSZP és a Jobbik is szépen megtervezte, hogy mire akarja használni a Buda-Cash és a Quaestor bedőlését. Csak olykor a valóság nem igazodik ehhez.
Több napig lebegtették a tévés vitát, aztán bedobták a törölközőt.
De melyik párt profitál a kormány mélyrepüléséből? A Medián elemzett.
A kormány 750 milliárdos autópálya-fejlesztésről beszél, amiből 273-at a választások évében költenének el. Összeszedtük, milyen fejlesztések várhatóak.
Miniszterként tér vissza Szijjártó jól ismert tarajához.
Miniszterként tér vissza Szijjártó jól ismert tarajához.
Ön mit tenne, ha felvenné a telefont, és egy fideszes fórumon találná magát?
Orbán rég nem ünnepli ilyen látványosan a húsvétot.
Orbán rég nem ünnepli ilyen látványosan a húsvétot.
Hat éve nem miniszterelnök már, mégis állandó szereplője a Fidesz-közleményeknek.
Hat éve nem miniszterelnök már, mégis állandó szereplője a Fidesz-közleményeknek.
A Habony-művek úgy gyártja a kommunikációs bombákat, mintha a kormány darabszámra fizetne. Netadó, útdíj, menekültezés, provokátorok. És még egy sor, amire nem is emlékszik, pedig nemrég volt. Szavazzon, melyiken szórakozott a legjobban!
Négy éven keresztül támogatta jogellenesen az élettársát, akivel közös gyermekük is született.
Vakmerő lépésre szánták el magukat a fideszesek: milliós jutalmat adtak a fideszes városvezetőnek.
Az Ipsos szerint 3, a Nézőpont szerint 13 százalék választja el őket egymástól.
Ha összetévesztik az anyagi érdeket a nemzetivel. Gulyás Gergely az euroatlantizmust is méltatta.
Összeszedtük azokat a tényeket és kapcsolatokat, amelyek bizonyítják, hogy a brókerbotrányban érintett Quaestor-vezér kivételezett helyzetben volt a kormányzatnál.
Nyílt háborút indíthat a Fidesz a nyakán lévő Jobbik ellen. Azt mondják, van atombombájuk, de stratégiai okokból ameddig lehetett, a kormánypárt nem akarta bántani a Jobbikot. Most viszont helyzet van.
Lejárató kiadványok miatt tesz feljelentést a Fidesz és az MSZP is.
Szerinte a vasúti kábellopás baleset- és életveszélynek tesz ki másokat, ezért úgy is kéne büntetni.
Liszkay Gábor vezetésével újulhat meg a Napi Gazdaság, a Fidesz nem eresztené a Heti Választ sem.
Emlékeznek arra, amikor a kisgazdák kampányvideóján egy templomtorony kiszúrta egy gyerek szemét? És arra, hogy "nem D, F, SZDSZ!"? 25 éve volt az első szabad választás.
Egy háttérbeszélgetésen már a cég bedőlése előtt mondták, hogy ki lesz a következő.
Egy vagyonalapba lapátolnák a brókerbotrány felelőseinek a pénzét, abból megy a kártalanítás.
A Quaestor-vezér Tarsoly Csabát még ki sem hallgatták.
Orosz alvilági kapcsolatokat talált a titkosszolgálat Kiss Szilárdnál, aki prostituáltaknak nagy tételben szerezhetett be vízumokat. Fazekas Sándor tudta, hogy megbukott az átvilágításon, mégis ragaszkodott hozzá. Később Kiss élettársának irányítása alá került a moszkvai vízumközpont is, amit az orosz titkosszolgálat is kihasználhatott.
Az MSZP-DK közös jelöltje kétszer annyi szavazatot kapott, mint a kormánypárté.
Nincs vége a vasárnapi zárással kapcsolatos vitáknak, érdekes dolog derült ki a héten.
Nincs vége a vasárnapi zárással kapcsolatos vitáknak, érdekes dolog derült ki a héten.
Pedig Harrach Péter szerint az anyaság egy nő önmegvalósításának az útja. A Marx-szobor ellen tüntető Csontos Sandra inkább ifielnök lenne.
Egyes honatyák képtelenek viselkedni, még az ülésteremben is.
Egyes honatyák képtelenek viselkedni, még az ülésteremben is.
Böröcz László azt is megmondta, ki merre provokáljon és pártaktivistáskodjon.
Az adatvédelmi hatóság dörgedelmes állásfoglalást küldött.
Borókai Gábor például orientációs zavarokról ír, és újratervezést javasol a kormánynak.
A házelnök azért önkritikus dolgokat is mondott a Heti Válasznak.
A kormánypárt sokszor provokált, és saját embereit küldte trollkodni a baloldalra. De most hirtelen már veszélyes, új jelenségnek tartja, ha valaki nyíltan hőbörög a rendszer miatt.
Provokátor-adatbázist épít a Fidesz ifjúsági szervezete, nyillvánosságra hozzák a neveket.
Tetkó, náci jelkép, vetkőzés. Kezd kiderülni, mit ért a Fidesz durva negatív kampány alatt.