59 találat az Indexről, és a környékéről.
A jövő évi műsorra már nevezni is lehet.
Szombaton este véget ért a köztévé dalválasztó show-műsora, melyet László Evelin a Legényes című dalával nyert meg.
2023. december 20., 10:56
A Dal zsűrije vérfrissítést kap.
Nem véletlenül ők a mesterek a fővárosban.
Wolf Kati gyönyörű ruhákban foglalt helyet A Dal 2023 zsűritagjai között.
Április 29-e szombatján tartották A Dal döntőjét. Mutatjuk, a nyolc szerzemény közül, melyik lett az év slágere.
Lezárult A Dal 2023-as évada, nem várt előadót szavazott meg győztesnek a közönség.
Kovács Áron A Dal 2023-ban saját szerzeményét, a Lennél című dalt adta elő. Fia hegedűn kísérte.
Elérkeztünk A Dal utolsó és egyben legunalmasabb válogatójához.
Ismét versenybe szállnak A Dal fődíjáért.
A metál a biztos pont a nézők számára.
Kovács Áronnal az élen megvan az első öt továbbjutó a műsor 2023-as szériájában.
Mező Misi és Wolf Kati idén is a zsűriben kapott helyet.
A Dal 2023 műsorvezető-párosa először vezeti együtt a Duna március 11-én kezdődő dalválasztó műsorát.
Veress Márton egy óceánjárón tartott rockfesztiválon lépett fel.
Kamarás Iván, Pál Dénes és Ganxsta Zolee, hogy csak néhány nevet említsünk.
2023.01.31. 05:05 Módosítva: 2023-02-01 11:41:52
Oláh Ibolya a Megasztárt nem, de A Dal 2022-es évadát megnyerte versenydalával.
2022. november 12., 17:00
Hegedűs Bori és Tempfli Erik készülő lemezének egyik számát adták most ki, a dalhoz klip is készült.
2022. augusztus 22., 10:24
Az Indexen debütál a közönségkedvenc Subtones új, magyar nyelvű lemeze.
Wolf Kati szebbnél szebb kreációkban ragyogott a Duna Televízió élő dalválasztó show-ja, A Dal 2022 zsűritagjaként.
Tízmillió forintot is bezsebelt.
A zsűritől korábban maximális pontszámot kapott, végül a nézők tetszését is az ő dala nyerte el.
Wolf Kati A Dal 2022 harmadik válogatóján a dögös oldalát mutatta meg. Sok bókot kapott a karcsú alakjára.
Oláh Ibolya nyerte a Nem adom el című dallal A Dal harmadik előválogatóját, maximális pontszámot kapott a zsűritől.
Öt versenyző már az elődöntőben van.
2021. december 29., 20:13
Januárban indul a verseny.
A Dal versenyzői éneklik.
A Down For Whatever is világmegváltó tervekkel készítette el első lemezét.
Kontor Tamás A Dal 2021 színpadán lépett fel a Kaukázus zenekar basszusgitárosaként.
2021.03.16. 07:45 Módosítva: 2021-03-16 11:18:04
Radics Gigi káprázatosan nézett ki A Dal 2021 döntőjében, ahol a legjobb négy közé jutott.
VV Vivi már modellkedik-influenszerkedik, Ada csak úgy tudott vezetni, ha beszéltek hozzá telefonon, Lakatos Márk megmutatta, hogy bírja a 70%-os szeszt.
Tízmillió forintot vihetnek haza
2021.03.09. 07:36 Módosítva: 2021-03-10 09:17:15
Radics Gigi A Dal második elődöntőjében nemcsak dalával, hanem ruhájával is lenyűgözött mindenkit.
Fehérvári Gábor Alfréd, vagyis Freddie az évek során rengeteget változott.
Janicsák Veca eddig még soha nem látott formációban állt A Dal színpadára.
2021.02.22. 12:50 Módosítva: 2021-02-22 14:09:13
Radics Gigi ruhája figyelemfelkeltő és különleges volt, de nem mindenkinek nyerte el a tetszését.
Bari Lacit A Dal negyedik fordulójában láthattuk ismét képernyőn a Féltelek című számmal.
Fehérvári Gábor Alfréd, vagyis Freddie a párja várandósságát is titokban tartotta.
A Beatrice énekese is megemlékezett az AWS frontemberéről, Siklósi Örsről.
2021.02.08. 09:55 Módosítva: 2021-02-09 10:04:27
Szabó Leslie ennyit változott a Megasztár legelső szériája óta.
Siklósi Örs két albumra is készült ebben az évben.
A műsorban megemlékeztek a pénteken elhunyt Siklósi Örsről, az AWS énekeséről.
Siklósi Örs leukémiás volt, mindenkit lesújtott a halálhíre.
Veréb Tamás, a rajongói és több kollégája is meglepődött, hogy A Dal legelső válogatójában kiesett.
Bejelentették, kik lesznek a január 30-án induló A Dal 2021 zsűritagjai.
Lola ezeket a ruhákat viselte A Dal 2020 kísérőműsorában.
Kökény Attila házassága 12 évvel ezelőtt a hűtlensége miatt került válságba.
Heincz Gábor Biga A Dal harmadik válogatójában adta elő élőben először új dalát.
Wolf Kati nagyon szexi ruhát választott A Dal 2020 című műsorba.
Annyira kevesen nézték A Dalt 18-49-es korcsoportban, hogy az már rendesen nem is mérhető.
Freddie, vagyis Fehérvári Gábor így vezette A Dal 2020 című műsort.
Pély Barna két évvel a válása után szeretett bele Évibe.
2019. december 17., 18:42
Apáti Bence és Pély Barna váltja A Dal zsűrijében Both Miklóst és Mező Misit.
2019. december 17., 14:50
Kiderült, kik lesznek A Dal 2020 versenyzői, a zsűri és a műsorvezetők kilétére is fény derült.
Rekordszámú, 559 nevezés érkezett a műsorba.