190 találat az Indexről, és a környékéről.
Lehet, hogy mégis van igazság a jogszolgáltatás világában? Olvasónk másodfokon jár a szavatossági perével, most bizakodó.
A valótlan állítások ellen lépnek fel az online térben.
Óvatosságra int a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Csoportos perbe fogták a céget.
Egy hónapos határidőt kaptak, hogy változtassanak.
A kormányhivatalok is segítik a megemlékezők biztonságát.
Tizennégy év alatt mindössze kilenc alkalommal ment át ellenzéki törvényjavaslat.
Nem tartották a hivatal határozataiban előírt határidőket.
Kiderült, mi áll az ellenőrzések fókuszában.
Üzentek a kínai óriáscégnek.
Kiemelt figyelmet szentel az új hatóság a külföldi webshopok etikus működésének, ha kell, szankcionál is.
2024.10.10. 09:51 Módosítva: 2024-10-11 10:24:11
Minden megváltozik az ellenőrzésekben.
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFKH) januárban áll fel.
Még mindig tart a nyomozás.
Akadt belőlük bőven.
Van olyan show, ahol a legolcsóbb állójegy is több mint 300 ezer forint.
A kormány szerint ismét brutálisan elszálltak az árak, fellépnek a boltokkal szemben.
2024.08.28. 13:33 Módosítva: 2024-08-29 09:36:34
A jegyző elmondása szerint felelősséget éreznek a városban élők pihenéshez való jogának megóvása iránt.
Ceruzákat tolltartókat és egyéb tanszereket vizsgált a fogyasztóvédelem a laboratóriumában.
Tiltott lesz a hamis közösségimédia-aktivitás árusítása is.
A cég szerint ez a helyi szabályozásoktól függ.
A kereskedelmi weboldalak háromnegyede igyekszik manipulálni a fogyasztókat.
A fogyasztóvédelem szerint káosz alakult ki egyes európai reptereken.
Kátrányt, ólmot, rákkeltő krómot, de még meddőséget okozó szereket is kimutattak.
Több szabályt is módosítottak.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) gyanúja szerint a City Taxi megtéveszti a fogyasztókat.
Megérkeztek a tavaszi ellenőrzés adatai.
A jótállás ideje egyes termékek esetében jelentősen megváltozik a fogyasztó javára.
Nem árt résen lenni vásárlás közben.
Március elsejével hatályba lép a kormány legújabb rendelete, ami a zsugorinflációt igyekszik visszafordítani.
Vásárlás előtt érdemes ellenőrizni, ki is az eladó.
Megússzák a 300 millió forintos pénzbüntetést.
2024.01.26. 13:47 Módosítva: 2024-01-27 16:01:19
Másfél milliárdos bírságot értek a mesébe illő ajánlatok.
Aki spórolni akar, az végül többet költ. Azt gondoljuk, hogy az EU-s piac megóv majd minket ettől a buktatótól, de a kapitalizmus ellen az sem véd.
A jogsértők azonnali retorzióra számíthatnak.
2023.12.20. 10:32 Módosítva: 2023-12-21 11:25:07
A panaszos magyar ügyfelek nem rúghatnak labdába idehaza.
2023. december 13., 16:43
Összegyűjtöttük a módosított törvényeket.
2023. november 27., 18:12
Januártól már nem tudnak kifárasztásra játszani a fogyasztóvédelmi panaszukat intézni akaró ügyfelekkel a cégek – végrehajtás kérhető ellenük.
2023.11.10. 09:22 Módosítva: 2023-11-10 21:42:05
A minimális bírságösszeg a jelenlegi 15 ezerről százezer forintra, míg a maximálisé ötmilliárdra nő.
Felmerült, hogy megtévesztő módon használják az újrahasznosított megjelölést a palackokon.
Többmilliós tételben.
2023. szeptember 29., 06:06
Az autóvásárlás stresszes folyamat, néha azt sem nézik a vevők, mi kerül a szerződésre. Pedig nagyon nem mindegy, hogy ki az eladó.
Nem zárt csomagolásban forgalmazták a homoszexualitást megjelenítő könyveket.
A szórakozóhelyek mellett a fesztiválokat és a kulturális rendezvényeket is ellenőrzik.
2023.06.17. 15:55 Módosítva: 2023-06-17 20:25:39
Itt a válasz, ha leválik a cipő talpa, kilyukad a póló, vagy kiszakad a nadrág.
Az ellenőrzések kiterjednek az árcsökkentés tényére és mértékére is.
Úgy vélik, a légitársaság tisztességtelenül járt el.
Meg akarják tiltani, hogy pénzzé tegyék a kiskorúak adatait.
A bolti reklamációk között akad olyan, amitől égnek áll a hajunk is, de a túlkapások ellenére sokat köszönhetnek a reklamációknak a fogyasztók.
Az ítélet szerint a légitársaság tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósított meg.
Az online meghallgatás válik fő szabállyá a békéltetőtestület előtt.
Nem lankad a fogyasztóvédelem figyelme.
A fogyasztóvédelmi hatóság nem enged a fokozott figyelemből.
A magyar kultúra napján veszi kezdetét.
Az amerikai törvényhozás is komolyan foglalkozik ennek lehetőségével.
2022. december 27., 12:18
Elektronikai szakértők figyelmeztették az embereket, vigyázzanak, hova teszik a készüléket.
2022.12.27. 06:05 Módosítva: 2022-12-28 06:13:30
Nem árt résen lenni, hiszen akciókkal folytatódik az ajándékozási őrület.
2022. december 20., 06:16
Megegyezett az amerikai fogyasztóvédelemmel az Epic Games.
2022. december 19., 15:20
Mesterséges intelligencia segít a lebuktatásban.
2022. december 17., 16:37
Nagyon sok a panasz.