Hegedüs Péter, az FKGP elnöke szerint a párt most fiatalabb, összefogottabb, fegyelmezettebb, célirányosabb, mint amikor Torgyán József vezette. A pártelnök a Zaol.hu-nak adott igen fiatalos interjút:
A mai napig forinttal fizetünk, amit 1946. augusztus elsején a Független Kisgazdapárt vezetett be, és ma is köztársaság az államformánk. Ez utóbbival kapcsolatban meg kell jegyeznem, hogy én inkább királyságpárti lennék.
Percről percre a választási kampány hírei, a választási eredmények az Indexen. Minket olvasson, ha mindent tudni akar arról, milyen lesz az új parlament.
Amikor egy-egy jól teljesítő jelölt neve feltűnik a képernyőn, akkor kitör a taps. Zömmel a belvárosi kerületek teljesítenek jól, vidéken 2-4 százalékos eredmények pörögnek, de Varga György Fejér megyei jelölt már a 7 százalék felé tart.
Taps és ováció fogadta, hogy Vona Gábor a második helyen áll Gyöngyösön, a Fidesz jelöltje mögött. A pártelnök helyezése után minden esetben tapssal köszöntötték azokat, akik saját körzetükben a második helyen állnak, még ha messze le is szakadtak a Fidesztől: Gyöngyösi Márton például 21 százalékon áll, a fideszes jelölt 50 százaléka mögött. A köszöntés főleg annak szól, hogy a második hely a baloldali kormányváltók megelőzését jelenti.
A Munkáspártnál azt kifogásolják, hogy a köztévé csak az első három jelölt részeredményeit mutatja. Szerencsére a választási irodából telefonon jönnek az infók: mindenki elégedetten bólogat, ha kiderül, hogy valamelyik jelöltjük egy százalék fölötti eredményt ért el.
6,45 százalékos feldolgozottság mellett Pakusz a harmadik helyre csúszott, az első a Fidesz BAZ megye második választókerületében.
Harmincszázalékos feldolgozottság mellett jön a papírforma a 3-as számú budapesti választókerületben. Bauer Tamás baloldali jelöltnek 35,9 százaléka van.
28,45 százalékos feldolgozás mellett Nógrád megye második választókerületében a Fidesz vezet, Horváth László 40,06 százalékkal az első, a második a jobbikos Vona Gábor 34,47 százalékkal, a harmadik 20,84 százalékkal a baloldali pártszövetség jelöltje, Sós Tamás.
51,25 százalékos feldolgozottság mellett. Simicskó 44,27 százalékkal áll az élen. Józsa István baloldali jelölt 37,13 százalékon áll.
Nagyot enyhült a portásdiktatúra az utóbbi években a Munkáspártnál, a biztonsági őr szerint ugyanis elég, ha csak egyikünk felírja a nevét. Aztán persze módosít, hogy mindenki szépen töltse ki az összes rubrikát, de már hiába: nagyot szippantottunk a szabadosságból.
A Munkáspárt irodáinak folyosóin már a technológiailag élvonalbeli, nyugati technika van kiplakátolva: nem csak a wifi jelszót írták ki, de a dropbox elérhetőségüket is.
Mivel Thürmer Gyula irodájába zárkózva várja az eredményeket, a büfépult felé vesszük az irányt. Zsíros deszkára számítunk, de egy látványos svédasztalt találunk olivabogyó válogatással, olasz felvágottakkal és makaronnal. A medvehagyma ezek szerint már nyugati csökevény, ellenben az eper és a prosciutto még a tűrt kategóriába esik.
Nem tudom, kinek, mit jelent a kommunizmus, de nekem egy percre minden idők legjobb tojás salátáját jelentette. Főleg, hogy nem is valami maszek étteremből rendelték, hanem egy aktivista elvtársnő készítette erre az ünnepi estére.
A fideszes Becsó Zsolt fölényesen vezet Nógrád megye első választókerületében, Salgótarján, Kisterenye környékén 9,83 százalékos feldolgozottság mellett. A jelöltnek 43,10 százaléka van, míg baloldali pártszövetség jelöltjének, Boldvai Lászlónak csak 23,94 százalék. Itt indult a saját nevét viselő pártja színeiben Seres Mária (SMS), neki mindössze 1,71 százaléka van.
A fideszes politikus, aki négy cikluson át volt Debrecen polgármestere, közel 25 százalékkal vezet a kormányváltók által indított Dr. Szegedi István előtt 17,46 százalékos feldolgozottságnál.
Czunyiné Dr. Bertalan Judit (Fidesz) 46%, Székely Antal (MSZP) 25%, Szabó Mihály (Jobbik) 20% - ez van 37 %-os feldolgozottságnál Komáromban.
Vas Imre Fidesz-színekben a második helyen áll 37,69 százalékkal, Dúró Dóra Jobbik-jelölt a harmadik 12,74 százalékkal. (Feldolgozottság: 22,72)
Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott is befutott a Bálnánál.
Font Sándor (Fidesz) - 57,53 %, Suhajda Krisztián (Jobbik) - 22,57 %.
Az adatok feldolgozottsága 35, 95 %.
Font Sándor (Fidesz) - 57,53%, Suhajda Krisztián (Jobbik) - 22,57%.
Az adatok feldolgozottsága 35, 95%.
A tolnai második szavazókörzetben, Dombóváron és környékén Potápi Árpád volt eleve az überfavorit. A bonyhádi körzetből már 2006-ban is lealázta a mezőnyt, most talán csak hirtelen háromszorosára növekedett telkének ügye köphetett volna csak bele a levesébe.
De csaknem 30 százalékos feldolgozottságnál úgy néz ki, hogy így is iszonyatosan lebünteti az ellenfeleit, 50,9 százalékkal vezet, második a jobbikos Monostori János 21,91 százalékkal, tőle 5 szavazattal marad el kormányváltó Tigelmann.
Pest megye 8-as szavazókerületében már csak 3 százalék a különbség Kuncze Gábor és a Fidesz-KDNP-jelölt Bóna Zoltán között, a feldolgozottság 18 százalék.
Szili Katalin abban bízik, hogy meghallották a hangjukat.
Az NVI szerint nem lehet több helyiséget kijelölni egy szavazókörnek, ha előre lehet látni, hogy hosszú sorok alakulnak ki, akkor nagyobb helyiséget kell kijelölni, és így kell gyorsítani a szavazást.
Zombor Gábor Zoltán (Fidesz) - 52,35 %, Laskovics Diána (Kormányváltás) - 21,56%.
Az adatok feldolgozottsága 35%.
22,72 százalékos feldolgozottság mellett Rogán Antal vezet 41,59%-kal. Kerék-Bárczy Szabolcs Összefogás jelölt 33,18 százalékkal a második helyen áll, Schiffer András 14,52 százalékkal a harmadik helyen áll.
Az első részeredmények szerint Völner Pál közel kétszer annyi szavazatot szerzett Esztergomban, mint a baloldali ellenzék DK-s jelöltje, Vadai Ágnes. Völner 47%, Vadai 25%, a jobbikos egyetemista Nunkovics majdnem 20%-kal áll a Komárom-Esztergom megyei 2. választókörzetben, ahol a feldolgozás a hírek szerint máris 44%-os.
A koreográfia úgy néz ki, hogy Szél vagy Schiffer kijön a folyosóra, egy telefonon scrollozgatva megtárgyalják a legújabb kedvező részeredményeket, majd pedig átvágva magukat a kamerákon, visszapréselődnek a VIP-szektorba.
46,75 százalékos feldolgozottságnál a fideszes Salacz László nagyon vezet, 52,05 százalékot kapott eddig. Második a jobbikos Gyöngyösi Márton Balázs (20,76 százalék).
3,22 százalékos feldolgozottság mellett 38,11 százalékkal vezet Pakusza Zoltán a Jobbik jelöltje Borsod-Abaúj-Zemplén megye második választókerület, Sebestyén László, a Fidesz-KDNP-jelöltje a második, 33,56 százalékkal. Dr. Varga László, a Kormányváltók jelöltje a harmadik, 23,10 százalékkal.
A fideszes Pánczél Károly, Pest megye 11-es választókörzetében indult, Facebook-oldalán tájékoztatott részeredményekről.
Választókerületi irodánkba várjuk az eredményeket. Az eddig beérkezett szavazóköri adatok alapján mindenhol vezetünk egyéniben és listán is!
A szavazókörök 22,72 százalékának feldolgozása alapján 59,74 százalék szavazott a választáson. A végleges részvételi adatokra még várni kell.
A Hvg.hu információi szerint listán simán vezet a Fidesz a szigetszentmiklósi körzetben, ugyanakkor egyéniben szorosabb a verseny, a szavazókerületből 2002-ben és 2006-ban is bejutott Kuncze Gábor 10 százalékkal marad le a kormánypárti jelölt, Bóna Zoltántól.
A Hír TV riportere a Simon-ügyről kérdezte, mire azt válaszolta: "Ez a kormány elvette a szabadságot. Nincs benne a Simon-ügy Magyarország száz legfontosabb ügye között. De ott van a Rogán-ügy. A Hír TV akkor kérdezzen, ha három órán át vár Rogán Antalra. A Hír TV a Fidesz bunkósbotja, és ön személy szerint is a szégyellni fogja magát. A 20. század van ilyen emberekkel, és ilyen televíziókkal." (A Hír TV-s újságíró a személyeskedést visszautasította, de Gyurcsány azt mondta: személy szerint a riportert nem ismeri, így vele nincs baja.)