Gulyás Attila elmondása szerint a szövetséget a céggel való kapcsolattartásra kijelölt érdekképviseleti osztály tájékoztatta a BKV döntéséről.
Hozzátette: a következő tárgyalás - amelyen minden eddiginél nagyobb esély volt a megegyezésre - csütörtökön lett volna. A szakszervezeti vezető azt mondta: nem tudják mi állhat a háttérben, de biztosan "oka van annak, hogy a munkáltató lemondja a az egyeztetést."
Kiricsi Karola, a BKV szóvivője úgy reagált: a tárgyalásokat hétfőre halasztották el, mert Kocsis István vezérigazgató személyesen szeretne az egyeztetésen részt venni. A csütörtöki tárgyaláson egyéb elfoglaltsága miatt nem tud jelen lenni. "Csak az időpont változott, a megegyezésre irányuló szándék nem" - hangsúlyozta, arra utalva: a BKV továbbra is mindent megtesz annak érdekében, hogy megegyezés szülessen a 2009-es bérekről.
A korábbi tárgyalások során közeledtek az álláspontok, a BKV vezetősége 5 százalékos bérfejlesztést ajánlott, míg a szakszervezetek 6 százalékot követelnek.
Áprilisban köthetik meg a támogatási szerződését az úgynevezett budai fonódó villamosközlekedés kiépítésének, többek között erről tárgyalt keddi ülésén a főpolgármesteri kabinet. A belső budai térség villamosközlekedését javító beruházáscsomag 5,5 milliárd forint értékű uniós támogatásáról március elején született kormánydöntés.
A fejlesztés keretében a 19-es, a 41-es és a 61-es villamosvonal meghosszabbításával átjárható, összefüggő villamoshálózatot hoznak létre. Óbudáról a Bécsi út- Frankel Leó utca - Margit krt - Moszkva tér - Alkotás utca - Móricz Zsigmond körtér útvonalon a 61-es villamos, a Bécsi út - Frankel Leó utca - Bem rakpart - Gellért tér - Kelenföldi pályaudvar útvonalon a 19-es villamos, a Bécsi út - Frankel Leó utca - Bem rakpart - Gellért tér - Fehérvári út - Kamaraerő útvonalon a 41-es villamos közlekedik majd. A kerületi és más hatósági engedélyek beszerzése után idén ősszel írható ki a kivitelezői tender, 2010 tavaszán pedig elindulhat a vágánykapcsolatok kiépítése.
A főpolgármesteri kabinet tárgyalt a Szabadság híd közvilágításának közbeszerzési problémáiról és a Margit híd felújításának legalább egy hónapos csúszásáról is. A Szabadság híd közvilágítására kiírt tendert szerdán a bírálóbizottság újratárgyalja. A felújított Szabadság hidat május végén adják át a forgalomnak.
A Margit híd felújítása kapcsán elhangzott, hogy az engedélyezési eljárások elhúzódása miatt a tervezett május végi munkakezdés helyett várhatóan csak júniusban adható át a híd a közbeszerzési eljárással kiválasztandó kivitelezőnek. Mindez nem befolyásolja a hídrekonstrukció véghatáridejét, a Margit hidat 2010 augusztus végén, iskolakezdésre adják át a forgalomnak.
Az M3-as autópálya bevezető szakasza melletti lakóterületek zajvédelmével is foglalkozott a kabinet. A Zuglót és Rákospalotát az autópályával összekötő főútvonal mentén összesen 21 ezer négyzetméter zajvédő fal építését és 3000 nyílászáró cseréjét tervezi az önkormányzat a Norvég Alap támogatásával.
A fővárosi közgyűlés tavaly 907 millió forintban határozta meg a beruházás összköltségét, ám a közbeszerzési pályázatra 1,6 milliárd forintos ajánlat érkezett. A megvalósíthatóság érdekében 725 millió forintot kell biztosítani. A megoldás érdekében a főváros vezetése tárgyalt a két érintett kerület vezetésével.
A megbeszélés eredményeként Zugló 445, Rákospalota pedig 200 millió forintot költ a beruházásra, cserébe pedig fővárosi tulajdonú ingatlanokat kérnek. A zajvédő fal építése 2010 végéig fejezződhet be.
A kormány lemond kiemelt beruházásainak zászlóshajójáról, a budai Vár fejlesztéséről. Az indok a kerületi önkormányzat akadékoskodása, de a válság is szerepet játszik, hiszen a felszabaduló pénzt a válság enyhítésére költik. Emellett több önkormányzati és magánberuházás is elakadt a válság miatt.
Csúszik a Margit híd rekonstrukciójának megkezdése, május helyett várhatóan csak a nyáron kezdődnek a munkálatok - értesült a távirati iroda városházi forrásokból.
A főgyűjtőcsatorna építését akadályozza a jelenlegi vízállás, a talajvíz megemelkedése miatt az alsó rakparton, valamint az Ybl Miklós téren egy hete nem tudnak haladni a csatornafektetéssel, tájékoztatta az Indexet a főpolgármesteri hivatal.

A csatornafektetést ugyanis 400 centiméteres vízállásig lehetett folytatni (jelenleg 470 centiméter). Amikor ennél magasabb a Duna vízszintje, és ezzel együtt a talajvíz is megemelkedik, nem lehet vízteleníteni a munkagödröket, meg kell várni a vízszint apadását.
Ha a Duna szintje eléri az 570 centiméteres magasságot (az alsó rakparti útpálya szintjét), akkor az alsó rakparti munkaterületet ki kell üríteni. Ekkor a kivitelező az Fővárosi Csatornázási Művek árvízvédelmi főosztályával egyeztetve kialakítja a védelmi stratégiáját. A rakpartszélesítést akkor tudják folytatni, ha a Duna vízszintje 300 centiméter alá süllyed.

A budai alsó rakpartszélesítés körülbelül 1,2 km hosszú szakasza 3 részre bontható. A Margit híd alatti, 400 méteres, függőleges támfalú szakaszon végleges magasságáig elkészült a rakpart új támfala.
Az ezt követő 200 méteres szakaszon még nem készült el az új (rézsűs) töltés.
Itt nagy mennyiségű homokos kavicsot terített el a kivitelező, hogy megvédje a megemelkedett vízszinttől. A kivitelező éjjel-nappali felügyeletet tart a magas vízállás ideje alatt, a további védekezéshez szükséges anyagok és eszközök rendelkezésre állnak a munkaterületen. A kivitelező felkészült az azonnali védekezésre, ha erre szükség lesz.
A kiszélesítendő alsó rakpart utolsó (Óbuda felé eső) 600 méteres szakaszán elkészült a végleges rézsűs partfal, terméskő burkolattal, ez 570 cm-es vízszintig véd.
A főpolgármesteri hivatal szerint bár a rézsűs partfal még nem készült el teljes hosszában, ez nem fokozza a budai alsó rakpart elöntésének veszélyét, hiszen a rakpart régi, meglévő támfalát nem bontották meg, tehát az továbbra is ugyanolyan védelmet nyújt árvíz esetén, ahogy a korábbi években, a rakpartszélesítést megelőzően.
Jelenleg a Duna szintje 470 centiméteren áll, az előrejelzések szerint napokon belül apadni kezd az árhullám. Csak 4-5 napra szóló előrejelzések állnak rendelkezésre, ezért az árvízveszélyt, illetve a vízállás várható alakulását ennél pontosabban nem lehet megjósolni.
Az Országos Vízjelző Szolgálattól kapott adatok szerint a Duna vízgyűjtő területén hétfőn a hóban tárolt vízkészlet: 11,714 köbkilométer. Ez a mennyiség kis mértékben meghaladja a sokéves átlagot, de jelentősen elmarad a 2006. áprilisi árvizet okozó értéktől.
Amint az a "hóvízkészlet" grafikonból látható, az elmúlt napok melegebb időjárása elolvasztotta a február közepén lehullott nagyobb mennyiségű havat, így a hóvízkészlet az átlagoshoz közelít. Ez a mennyiség azt jelenti, hogy átlagos tavaszi időjárási viszonyok közepette nem kell számítanunk a hó elolvadásából kialakuló nagyobb dunai árhullámra.
Ha a következő napok időjárása azonban az átlagosnál jelentősen hidegebben alakul, és az átlagosnál csapadékosabb lesz, akkor a hóvízkészlet megközelítheti a 2006-os értéket. Ha ezt április közepe táján egy extrém felmelegedéssel együtt járó nagy intenzitású meleg eső követi, akkor április végén számítanunk kell a 700 cm-es vízállást elérő, vagy azt meghaladó dunai árhullám levonulására.
Ennek a három kedvezőtlen feltételnek az együttes bekövetkezése a rendelkezésünkre álló adatok alapján csekélynek mondható.
A II. kerületi Gábor Áron utcában, a IV. kerületi Árpád úton, a XII. kerületi Béla király úton, a XIV. kerületi Füredi utcában és a XV. kerületi Szentmihályi úton dolgoznak majd a munkások.
Az évi rendes budapesti nagytakarítás részeként a hétvégén megpucolták az Erzsébet hidat. A munkásoknak nem csak a kosszal gyűlt meg a bajuk.
A szakszervezetek és a cégvezetés ajánlata egy százalékra közelített, távolodik a sztrájk.
A BKV felügyelőbizottsága vizsgálatot indít a tanácsadói szerződésekről.
Emelkedett a szálló por, a minisztérium a forgalmas területek elkerülését javasolja.
Nem azért támadják egyes körök, mert különféle tanácsadói szerződéseket köt, hanem azért, mert megszünteti a korábbiakat, hogy megakadályozza a BKV kivéreztetését, mondta Kocsis István, a társaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón.
A BKV emelt a javaslaton, a szakszervezetek csökkentettek, a sztrájkveszély maradt.
A BKV elmúlt félévben kötött tanácsadói szerződéseinek vizsgálatát kezdeményezi a cég felügyelőbizottsága következő ülésén Vitézy Dávid, nyilatkozta a testület fideszes delegáltja.
A XII. kerületi önkormányzat pert indít a főváros és a szobor tulajdonosa ellen.
Éjjel a Rákóczi úton is korlátozásokra kell számítani.
A talajsüllyedés és a talajvíz szivárgásának megállítása érdekében októberben utasítást kapott a kivitelező az alagutak falazatépítésének felgyorsítására, a talajmozgás és a szivárgás mára csökkent.
A BKV a törvények és a belső szabályok alapján választotta ki tanácsadóit az elmúlt fél évben, áll a cég közleményében, amelyben az Index csütörtökön megjelent cikkére reagál, amiben azt írtuk, hogy a közlekedési cég 100 millió forint értékben kötött tanácsadói szerződéseket 2008 szeptembertől. A szerződések között volt két húszmillió forintos, amelyeket a piacon nem ismert offshore cégekkel kötött a BKV, de előfordult közöttük formacipő-tanácsadásra, sajtóhelyreigazításra, vagy jegygyártásra kötött szerződés is.
Harmincéves volt, ebből tíz évet Budapesten töltött a vidámpark egyik legnépszerűbb játéka. Elődje 11 évig borzolta az idegeket, jelenleg úgy tűnik, jó darabig nem lesz hasonló hullámvasút Magyarországon.
A jegy- és bérletgyártás kérdései, sajtóhelyreigazítási ügyek, válságkommunikáció, devizapiaci változások elemzése, a többi között ilyen jellegű tanácsokat kért cégektől a BKV tavaly szeptember 1-től, összesen több mint százmillió forintért.
Figyelmeztető sztrájk akár hétfőtől, fél- vagy egész napos sztrájk egy hét múlva lehet.
Tarlós István szerint a kritikus költségvetésről kellene tárgyalni, nem csip-csup ügyekről.
A Parking Kft. építheti a parlamenti mélygarázst, díszkerítés jövőre lesz.
A letartóztatott Hunvald György nélkül patthelyzet van a fővárosi közgyűlésben.
A sofőrök ötévente kötelesek továbbképzésen megjelenni.
A Lát-Kép Egyesület szerint senki nem tudja, hogyan hasznosul az automatákba bedobott pénz.
A 3-as vonalon járó kocsik forgóvázcseréje sürgős, de három és félszeresébe kerül.
Pálmafa is jöhetne a klímaváltozás miatt, de az túl tájidegen. Elkészült a sziget stratégiája.
Továbbra is 8 százalékot kérnek, elbocsátásokról hallani sem akarnak.
Az átépített állomás keskeny és balesetet okozhat.
A Szonda Ipsos szerint a fővárosiak kétharmada a belvárosi mélygarázsok és parkolóházak építését is támogatja.
Rovataink a Facebookon