Budapest

Befalazzák a CEU babalaborját

2019. december 9., 23:43 Módosítva: 2019.12.10 13:01
2078

Egy belvárosi étterem kitelepül az utcára: az ilyesmi Budapesten elég mindennapos, sőt, egy ötödik kerületi sétálóutcában már rég az a meglepő, ha akad olyan szabad négyzetméter, amit még nem foglalt el a vendéglátóipar. Az utcai teraszokat azonban általában az érintett étterem elé szokták felhúzni.

Tovább

Karácsony Gergely kirúgta az FKF vezérigazgatóját

2019. december 4., 18:43 Módosítva: 2019.12.05 18:46
14104

Karácsony Gergely főpolgármester rövid Facebook-posztban jelentette be, hogy meneszti a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. vezérigazgatóját, Nagy László Albertet:

Holnapi hatállyal kezdeményeztem az FKF vezérigazgatójának felmentését.

Tovább

Beszakadt az Október 6. utca egy része

2019. december 3., 13:43 Módosítva: 2019.12.03 18:06
26

Beszakadt az V. kerületi Október 6. utca egy része, ezért lezárták a Zrínyi utca és az Arany János utca közötti szakaszát - közölte az MTI. 

A javítási munkálatok végéig a 15-ös és a 115-ös autóbusz, illetve a CITY trolibusz terelve közlekedik, nem érinti a Hercegprímás utca és a Hold utca (Belvárosi piac) megállót.

A Budapesti Közlekedési Központ menetrendi változása szerint a figyelmeztetés vasárnap délutántól visszavonásig érvényes. 

Ön is látta? Van fotója, vagy videója?
Küldje el nekünk!

Karácsonytól újévig szinte mindenütt ingyenes lesz a parkolás Budapesten

2019. december 3., 12:47 Módosítva: 2019.12.03 16:35
8

Budapest legtöbb parkolóhelyén a december 23-ai üzemzárástól 2020. január 2-án reggel 8 óráig díjmentesen lehet parkolni, közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Néhány helyen azonban ilyenkor is fizetni kell.

A szokásos rend szerint kell fizetni a Várban lévő és a Citadella alatti, a Flórián üzletközpont melletti és a Margitsziget északi részén található parkolóban, valamint a VIII. kerületi Rákóczi tér alatti mélygarázsban.

Tovább

Karácsony: Több mindent el akarok érni a budapestiekért, mint Tarlós István

2019. december 3., 11:51 Módosítva: 2019.12.05 09:40
1557

Interjút adott a Hvg.hu-nak Karácsony Gergely főpolgármester. Néhány fontosabb megállapítás a beszélgetésből:

  • A havazás kezelésében elégtelent kapott az FKF. Az első feladat, hogy megtisztítsák a várost, de aztán lesznek következményei ennek, erre vissza fognak térni.
  • A kormánytól a kerületi szakrendelőkre kért pénz (5 év alatt 50 milliárd forint) szerény összeg a problémákhoz képest. Karácsony szerint politikailag nem vállalható, hogy ezt az összeget sokallja és lesöpörje a kormány az asztalról.
  • Nem akar belemenni számháborúba Gulyás Gergellyel arról, hány kerület és hány CT van Budapesten. Amíg nincs minden kerületben CT, addig nem lesz új atlétikai stadion se. Nemcsak több CT kell, de az is, hogy az állam elegendő vizsgálatot finanszírozzon. Ezzel öt év alatt 15 ezer budapestinek lehetne megmenteni az életét.
  • Karácsony nem alkut köt Orbánnal, hanem a budapestiek érdekeit érvényesíti. Ez a normális politikához való visszatérés. "Rajtam azt kérjék számon, hogy megküzdök-e a nélkülözhetetlen fővárosi fejlesztési forrásokért. A másik meccset – a kormány legyőzését egy politikai versenyben – az ellenzéknek közösen kell elvégeznie."
Tovább

A kormány nem véletlenül tolja Karácsonyra a dugódíjat

2019. november 22., 11:56 Módosítva: 2019.11.22 23:50
264

Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes kedden azt mondta, hogy a főváros be akarja vezetni a dugódíjat Budapesten. A jövőben a dízelautók csak nehezen, a többi pedig csak akkor hajthatna be a városba, ha azért az ember külön fizetne. A tervet a főpolgármester-helyettes részleteiben nem ismertette, sőt amikor erről kérdeztük volna, előbb személyes találkozót javasolt, majd éjjel lemondta, de a téma már az elődeit is megihlette, ezért annyi hatástanulmány, szakértői anyag, politikai állásfoglalás áll rendelkezésre, sőt még törvényjavaslat is készült az ügyben, hogy a dugódíjról, illetve annak bevezetéséről egész pontos képet tudunk adni.

Tovább

Lezárják éjjel az Erzsébet hidat

2019. november 17., 21:00 Módosítva: 2019.11.17 22:55
23

Az épülő távhővezeték nyomáspróbája miatt lezárják az Erzsébet hidat vasárnapról hétfőre virradóra éjjel éjfél és hajnali 4 óra között, írja a BKKA korlátozás ideje alatt a 907-es, a 908-as, a 956-os és a 973-as éjszakai buszok a Szabadság hídon mennek át.

Tovább

Tavasszal felújítják az Allee-t

2019. november 16., 09:49 Módosítva: 2019.11.22 08:36
323

Több mint 5,5 milliárd forintból újul meg a budai Allee bevásárlóközpont, a kivitelezés 2020 második negyedévében kezdődik és várhatóan még 2020-ban megvalósítják a munkálatok jelentős részét - közölte a bevásárlóközpont vagyon- és ingatlankezelője, a Multi Hungary csütörtökön az MTI-vel.

A tervek szerint korszerűsítik a csaknem 47 ezer négyzetméteres létesítmény belső és külső kialakítását, illetve bővítik a szolgáltatásokat. A koncepciót a Multi saját építész csapata, a TT Design alkotta meg, az építési terveket a Finta Stúdió készíti.

Az nem derül ki a közleményből, hogy a felújítás mennyiben fogja érinteni a bevásárlóközpont nyitvatartását.

Frissítés: Az Allee sajtókapcsolatait intéző ügynökség, a Guidency arról tájékoztatta az Indexet, hogy

az Allee a beruházás teljes időtartama alatt változatlan nyitvatartással áll a látogatók rendelkezésére.

Így lázadtunk Áderrel a NER ellen a Puskás VIP-ben

2019. november 16., 07:36 Módosítva: 2020.02.19 08:30
6479

Napokig gondolkoztam, miért csaptam le rá azonnal, amikor múlt héten Tóth-Szenesi kolléga, az Index főszerkesztője megkérdezte, kell-e valakinek a neki felajánlott VIP-jegy a Puskás Aréna nyitómeccsére (ő addigra már megvette a családi belépőjét). Utoljára talán 1978-an voltam Magyarországon meccsen, még gyerekként, egy kettős rangadón a Népstadionban Komjátival, Nyíllal és Törővel, ami annyira végtelenül hosszú és unalmas volt, hogy stadionnak a közelébe se mentem azóta. Focizni mindig szerettem, a válogatott meccseit is meg szoktam nézni, és az élet úgy hozta, hogy egy-egy bajnokit Londonban és Madridban is láttam, de reményeim szerint ezzel a stadionlátogatást egy életre letudtam.

Tovább

Elindult a BKV-sok bértárgyalása, ajánlat még nincs

2019. november 15., 08:10 Módosítva: 2019.11.15 12:45
57

Ősszel bejelentkezett a BKV vezérigazgatójánál a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (BKSZSZ) és a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ), mert januártól 15 százalékos béremelést szeretnének elérni a dolgozók számára. A tárgyalássorozat el is kezdődött csütörtökön, ám a vezetőség egyelőre nem tett ajánlatot.

Az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) közleménye szerint a cégnél működő szakszervezetek felsorakoztak az EKSZ mögé, mely a vezérigazgatónak, Bolla Tibornak írt levélben is szorgalmazza az érdemi bértárgyalások mielőbbi megkezdését. Teszik ezt azért, mert úgy érzik, csütörtökön legfeljebb formálisnak nevezhető tapogatózó megbeszéléssel indított a cégvezetés.

Az EKSZ elnöke, Naszályi Gábor a levelében is felhívta a vezérigazgató figyelmét arra, hogy ezt a 15 százalékos mértéket csupán a teljesíthetőségi korlátok miatt állították be ennyire, holott meglátásuk szerint valójában ennél sokkal nagyobb bérfejlesztés is indokolt lenne. Naszályi emlékeztet: az EKSZ az idei, 2019-es 8 százalékos bérfejlesztést nem írta alá, ezzel is jelezve, hogy méltatlanul kevésnek tartja azt. Az elnök szerint az idő és a tények a őket igazolták, hiszen a cégnél a „bérkiáramlás” jóval magasabb volt az erre az évre elfogadott mértéknél.

Az elnök hangsúlyozza: az előrejelzések szerint 2020-ban határozottan két számjegyű emelés várható. Az elnök szerint egyébként azt is előre tudni lehetett, hogy a BKV-s járművezetők létszámának akár csak részleges feltöltése is jövedelemcsökkenést fog eredményezni a régiek körében. Ez így is lett, szögezi le. Úgy vélik, a BKV-nál kimutatott átlag jövedelemszinthez rengeteget kell túlórázniuk a munkavállalóknak, és súlyos problémának tartja az elnök azt is, hogy a cég rengeteg pénzt költ gyorsan lemorzsolódó új munkatársak kiképzésére is, ahelyett, hogy ezt a pénzt megfelelő bérekre költené. Felhívja a figyelmet arra is, hogy az alacsony bérek miatt a BKV-nál a mai napig kevés a karbantartó és egyéb kiszolgálói területen is súlyos létszámhiány van.

Ha a 17-es, a 61-es és az 59-es villamoson utazik, most nem fog örülni

2019. november 14., 07:48 Módosítva: 2019.11.14 12:55
154

Pályafelújítás miatt változik a budapesti Alkotás utcában a 17-es, 59-es és 61-es villamos közlekedési rendje november 15-től november 24-ig - olvasható a BKK oldalán.

A pálya felújítását a főváros XII. kerületében az Alkotás utcában a Nagyenyed utcánál végzik.

A munkálatok ideje alatt:

  • a 17-es villamos a Villányi út helyett a Krisztina körúton közlekedik,
  • a 61-es villamos pedig két szakaszon, Hűvösvölgy felől a Déli pályaudvarig, a Móricz Zsigmond körtér felől pedig a Nagyegyed utcáig jár. A két megálló közti szakaszon gyalog, vagy a párhuzamosan közlekedő autóbuszjáratokkal lehet közlekedni.
  • Az 59-es villamos helyett ugyanebben az időszakban pótlóbusz viszi az utasokat.

Védett területre építenék a parkolót a Normafán

2019. november 14., 07:23 Módosítva: 2019.11.15 16:50
2323

A Normafára tervezett óriásparkoló ügyében Pokorni Zoltán XII. kerületi polgármester egyeztetést kezdett Karácsony Gergely főpolgármesterrel, aki szintén nem támogatja, hogy 220 fa kivágása árán létesüljön új parkoló a hegyen, valamint Szabó Tímeával, a Párbeszéd társelnökével, aki szombaton 10 órára tüntetést hirdetett a beruházás ellen. Karácsony egy Facebook-posztban azt írta, beszélt Pokornival:

polgármester úr arról tájékoztatott, hogy dolgozik a megoldáson, abban nincs köztünk vita, hogy javítani kell a közösségi közlekedést a Normafára. Közösen támogatjuk ezért a fogaskerekű útvonalának meghosszabbítását a Széll Kálmán tértől a Normafáig.

Pénteken mi is megírtuk, hogy 220 fát, többségükben magas kőriseket és 250 négyzetméternyi cserjét vágnak ki a Normafán, hogy parkolót építsenek a természetvédelmi terület kapujában. A nagyszabású fairtásra a Pest Megyei Kormányhivatal Természetvédelmi Főosztálya adott engedélyt a XII. kerületi önkormányzatnak. A hegyvidéki önkormányzat egy hosszú közleményben reagált a parkoló létesítésével kapcsolatos bírálatokra. (Valamint a mai napon Pokorni a kerületi lapban megjelent interjúban némi konkrét engedményt is ajánlott - lásd cikkünk végén a frissítést.)

Tovább

Már 5500-an aláírták a normafai fakivágások elleni petíciót

2019. november 11., 10:30 Módosítva: 2019.11.15 16:50
3657

Pénteken mi is megírtuk, hogy 220 fát, többségükben magas kőriseket és 250 négyzetméternyi cserjét vágnak ki a Normafán, hogy parkolót építsenek a természetvédelmi terület kapujában. A nagyszabású fairtásra a Pest Megyei Kormányhivatal Természetvédelmi Főosztálya adott engedélyt a XII. kerületi önkormányzatnak, és a fák pótlására sem kötelezték a kerületet. 

A fakivágások ellen a Szabad aHang oldalon indítottak petíciót két napja, amit hétfő reggelre már több mint 5500-an írtak alá. A petíció indítója szerint nem kell több parkoló a Normafához, vagy ha mindenképp akarnak építeni, azt úgy kéne megoldani, hogy ne járjon fakivágással. Mint egyikük írta,

a Normafa könnyen, gyorsan megközelíthető tömegközlekedéssel. Buszok, fogaskerekű, kisvasút, libegő segíti a feljutást. A megoldás az lenne, ha rávennék az embereket a tömegközlekedés használatára, ha már kirándulni mennek, és fenn korlátoznák a forgalmat (pl. a víztoronyig lehessen felhajtani).

Tovább

Üvöltve terelték vissza az embereket a metróba a Batthyány téren

2019. november 7., 08:30 Módosítva: 2019.11.08 15:37
9139

Erdoğan török elnök csütörtök reggel érkezett Budapestre: a reptérről a Várba ment, ahol találkozott Áder János köztársasági elnökkel, majd Orbán Viktorral is. A török elnök a Várkert Bazárban tart sajtótájékoztatót a török elnökkel, majd a Gül Baba türbéjébe ment, onnan pedig vissza a reptérre. A látogatás miatt jelentős forgalmi akadályokkal kellett számolnia csütörtökön mindenkinek, aki Budapesten közlekedett.

Frissítés 18:41: Kollégánk szerint a lezárások miatt mindenhol körbezárták a Frankel Leó utcán közlekedőket – sem az autók, sem a gyalogosok nem tudtak kimozdulni onnan. Egy ideig csak a Margit hídra és a rakpartra engedték ki gyalogosan az így csapdába került 800-1000 embert, de a Széll Kálmán téri tüntetéshez nem tudtak csatlakozni. 

Nem csak a hídfő felől, de a Margit körút egyik külső kijáratából sem lehetett a Széll Kálmán tér felé eljutni – kollégánk szerint állt a kocsisor a Bimbó úton, a legtöbben azon háborogtak, hogy a gyereküket nem tudták elhozni az óvodából vagy az iskolából. 

A Battyhány téri aluljáróban pedig üvöltve terelték vissza az embereket a metrószerelvényekbe

kollégánk szerint: nem lehetett felmenni, a rendőrök lezárták a kijáratokat, és már délután ötkor sem lehetett megmozdulni, írta egyik olvasónk.

Fél hét előtt nem sokkal beálltak a budai fonódó villamosok is: kollégáink a Kolosy tér felől a Komjádi Béla utcáig jutottak, ahonnan leszállították őket. Sem az autók, sem a villamosok nem mozdultak, több sofőr inkább kiszállt és az autója mellett cigizgetett.

Frissítés 20:02: Nem állt meg az M3-as metró a Deák Ferenc téren, de újra elindult a Nagyvárad tér és a Lehel tér között, írja a BKK Info. Emellett azt írták, hogy 

  • újra megáll az M2-es metró a Batthyány téren, és a H5-ös HÉV is újra a teljes vonalon közlekedik, és újra a teljes vonalon megy az M1-es metró,
  • újra a teljes vonalon járnak a 2-es, a 4-es, a 6-os és a 17-es villamosok,
  • a 19-es és a 41-es villamosok is újra az eredeti útvonalon közlekednek,
  • a 11-es, 15-ös, 105-ös, 111-es, 115-ös, 9-es, 39-es, 109-es, 91-es, 191-es, és 291-es buszok ismét a teljes vonalon járnak,
  • ahogyan a 70-es, 72-es, 73-as, 74-es, 74A-s, 75-ös, 76-os, 78-as és 79-es trolibuszok is,
  • sőt, a Budavári Sikló is újra üzemel, 
  • a 100E és 200E reptéri buszok pedig szintén újra a teljes vonalon járnak.

Viszont továbbra sem közlekedett a 16-os autóbusz, a 16A pedig nem állt meg a Dísz tér végállomáson.

Az autósoknak csütörtök éjfélig tilos volt megállni Budapest I., II., V., VI., XIV., XV. kerületeinek egyes részein, továbbá korlátozások voltak az M0-s és az M3-as érintett szakaszain, a Hősök terén, a Lánchídon, és a Vár környékén.

Erdoğan látogatása miatt többezres tüntetést is szerveztek, a demonstráció célja a kurd nép melletti szolidaritás volt. A Facebookon meghirdetett tüntetés egyike délután fél háromkor indult az Oktogonról, fél négy körül nagyjából kétezren lehettek a Jászai Mari térre érő menetben. Délután négykor értek át a Margit hídon, majd a Széll Kálmán tér felé indultak. Öt órakor kezdődtek a felszólalások, a tüntetésről szóló közvetítésünket itt olvashatja. Volt egy másik tüntetés is, ami este hat órakor kezdődött az Andrássy úton, ott gyertyagyújtás is volt a kurdok elleni invázió áldozataira emlékezve. 

Napközben arról írtunk, hogy az Oktogonnál az Andrássy úton reggel 8 óra körül egy tucatnyi rendőr állt furgonokkal, az utak mind az autók, mind a BKK-t használók számára szabadok voltak. 10 óra környékén lezárták a Kacsóh Pongrác úti felüljáró–Kós Károly sétány–Andrássy út–József Attila utca–Lánchíd–Lánchíd utca–Ybl Miklós tér–Attila út–Palota út–Dísz tér–Szent György utca–Szent György tér útvonalat.

A Nagykörút és az Andrássy út érintett szakaszain a gyalogosok sem mehettek át (kb. 20-30 percig), míg a konvoj arra ment, sőt, a lezárás idején a házakból sem engedtek ki senkit. „Ez bűnügyi felügyelet mellett lesz biztosítva" – közölte egy tiszt a Kodály köröndön.

Az Oktogonnál olvasóink szerint öt méterenként álltak a rendőrök (köztük civil ruhás bedrótozott emberek). Itt délelőtt egy mentőautót sem akartak átengedni a lezárás miatt, végül a mentősöknek sikerült letárgyalni azt, hogy áthajthassanak. 

Bár a rendőrségi honlapon közzétett hivatalos lezárások között nem szerepel a kispesti Petőfi utca, egy olvasónk szerint azt is lezárták. Rengeteg civil- és egyenruhás rendőr jelent meg a környéken, a Kispest Szivárvány Óvodában (ahol török-magyar óvodás kulturális program is volt) pedig kis török zászlók lobogtak, írta olvasónk. Mint kiderült, Erdoğan felesége vitt a kispesti óvodának pénzt.

Olvasónk levele szerint a 19-es és a 41-es villamos délelőttől terelve közlekedett. "Leszálltam az Erzsébet hídnál, elindultam gyalog, de a Várbazártól bő száz méterre már el volt kordonozva a teljes út járdástól, sínestől, és tucatnyi rendőr álldogált ott. Kérdeztem, hogy miként juthatnék el a munkahelyemre a Fő utcába, mire mondták, hogy hát itt sehogy..."

A Fő utcában a kukákat is leszerelték, a földön gyűlt a szemét:

A villamosok terelve mentek a Széll Kálmán térre a lezárás ideje alatt. Egy olvasónk épp a villamoson ült, amikor a hírt a jármű vezetője így közölte az utasokkal:

Jönnek a törökök, nem megyünk a Batthyány térre.

Erdoğan konvojának egyébként ugyanúgy nem lehetett az út széléről bemutatni, ahogy nem lehetett múlt héten Putyinénak, erre ugyanis a "méltóság védelmére" hivatkozva a Terrorelhárítási Központ vigyázott. A Népszava kérdésére legalábbis ezzel indokolta a TEK, hogy miért akadályozta meg a múlt héten egy civil ruhás rendőr, hogy egy férfi középső ujja felmutatásával fejezze ki véleményét, amikor közeledett felé a Budapestre látogató orosz elnök Vlagyimir Putyin konvoja.

A jelek szerint Erdoğan méltóságának védelmét is legalább ilyen komolyan vették. Valaki (angolul) háborús bűnösnek nevezte a török elnököt egy vörös festékkel készített feliratban, amit ma reggel villám tempóban próbáltak meg eltüntetni a Gül Baba budai türbéjének faláról – Erdoğan erre a helyszínre is ellátogatott csütörtökön.

Nem csak Budapesten okozott fennakadásokat a látogatás, délelőtt olvasónk szerint elzárták egy órára a külvilágtól a tízezres Csömört. "Csömörre két út vezet be, mind a kettő az M0-ás autóút felett átívelő felüljárókon keresztül. És mivel Csömör zsákfalu, egy-egy órán keresztül se ki, se be, csak azért, mert a felüljárók az M0 fölött vezetnek" - írta. 

Olvasónk, Attila az alábbi molinóval várta a török elnököt, de nem szedette le vele senki az üzenetet:

A buszokon bemondták, hogy csütörtökön a külföldi küldöttség miatt forgalmi változásokra kell számítani, ezért kérték az utasokat, hogy ha tehetik, tájékozódjanak a BKK Info applikációjából – csakhogy információink szerint a mobilverzió nem frissült be időben. 

Amint arról a BKK szerdán  beszámolt, a közösségi közlekedést főleg az Andrássy út és a budai Vár környékén érintették a lezárások, ezért azt ajánlották, hogy aki teheti, inkább a kötöttpályás útvonalakat válassza.

Pótlóbuszos hétvégék jönnek az M3-as metrón

2019. november 5., 11:13 Módosítva: 2019.11.05 15:17
134

Pótlóbuszokkal kénytelen közlekedni a soron következő három novemberi hétvégén (9-10., 16-17., 23-24.) mindenki, aki az M3-as metrót választja, ugyanis ezekben az időpontokban Újpest és a Lehel tér között garanciális javítási munkákat végeznek, derült ki a BKK sajtóközleményéből. A metrószerelvények egyetlen megállóhelyen sem állnak meg ebben az időszakban, végig pótlóbuszokkal érhető el a vonal. A buszok mindenhol megállnak, a Ferenciek terét kivéve: ehelyett az Astoriánál lehet fel- és leszállni. Érdemes tájékozódni, mielőtt felszállnak a buszra, mert akadnak közöttük olyanok, amik csak Kőbánya-Kispest és az Árpád híd között közlekednek.

Öt főpolgármester-helyettes lesz Budapesten

2019. október 30., 21:29 Módosítva: 2019.10.31 15:18
18

Kedden tartja alakuló ülését az új összetételű Fővárosi Közgyűlés. Karácsony Gergely főpolgármester javaslatára dönthetnek a Fővárosi Érdekegyeztető Tanács felállításának előkészítéséről és a Római-part területére vonatkozó változtatási tilalomról is. A képviselők várhatóan öt főpolgármester-helyettest választanak majd meg.

Tovább

Több helyen lezárják az utakat Budapest belvárosában

2019. október 23., 07:29 Módosítva: 2019.10.23 11:01
103

Október 23-án számos eseményt és megemlékezést tartanak Budapesten, ami miatt több helyen változik a közlekedés menetrendje. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint ideiglenes megállási tilalom van érvényben ma éjfélig a Szalay utcában és a Vajkay utcában, 23-án egész nap a Liszt Ferenc tér környékén, az esti órákban az Akadémia utcában, a Báthory utcában, a Balassi Bálint utcában, a Széchenyi felső rakparton, a Markó utcában, a Szemere utcában, a József körút Corvin-közhöz közel eső szakaszán, a pesti alsó rakpart Margit hídhoz közel eső szakaszán, valamint a Trefort utca és a Bródy Sándor utca egy-egy részén.

Tovább

Világítási próba volt a Puskás Arénánál, a környéken elment a közvilágítás

2019. október 14., 23:32 Módosítva: 2019.10.15 11:48
8039

Az arra lakók jelezték, hogy a volt Népstadion helyén heteken belül elkészülő új budapesti focistadion, a Puskás Aréna világításának tesztelésekor hétfő este megszűnt a közvilágítás a környék utcáin. A közösségi médiában ma este posztolt, látványos fotót is találtunk a sötét utca mögött fényárban úszó, vadonatúj stadionról. Az ELMŰ hibabejelentő vonalán megerősítették, hogy Zugló érintett részén valóban áramkimaradás van a közvilágításban.

Tovább

Súlyos a légszennyezettség a fővárosi kórházaknál

2019. október 9., 15:48 Módosítva: 2019.10.09 18:29
372
Kritikus lehet a légszennyezettség több, gyermekeket, kismamákat és tüdőbetegeket ellátó egészségügyi intézmény bejáratának környékén – derül ki a Greenpeace friss mérési eredményeiből. A környezetvédő szervezet jellemzően a dízel járművekből származó nitrogén-dioxid-szennyezettséget mérte tíz budapesti kórház környékén.

A Greenpeace méréseinek eredményei szerint több helyen súlyosabb a légszennyezettség a hivatalos mérőállomások értékeinél. A SOTE Nőgyógyászati Klinikájának Üllői úti részlegénél a légszennyezettség még a 24 órás határértéket is túllépte a vizsgált időszakban. A szervezet azonnali cselekvést vár a budapesti városvezetéstől: a tisztább levegő érdekében mielőbb tiltsák ki a régi, szennyező járműveket Budapestről.

A Greenpeace Magyarország tíz fővárosi egészségügyi intézménynél vizsgálta a légszennyezettséget 2019. augusztus 29. és szeptember 19. között. A mérések azt mutatják: a vizsgált időszakban jóval kritikusabb volt a nitrogén-dioxid-szennyezettség az egészségügyi intézményeknél, mint a környező hivatalos mérőállomásoknál. Hasonlóan szennyezett levegőt kizárólag az órás és éves határértéket egyaránt rendszeresen meghaladó, forgalmas közlekedési csomópontnál működő Erzsébet téri mérőállomás mutatott. 

A legsúlyosabb értékeket a Semmelweis Egyetem (SOTE) Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának Üllői úti részlegénél  (89,4 µg/m3), a Heim Pál Gyermekkórháznál  (79,0 µg/m3), az MH EK Honvéd Kórháznál  (74,0 µg/m3), valamint a Tölgyfa utcai Gyermek-Tüdőgyógyászati Járóbeteg-szakellátás épületénél  (73,4 µg/m3) elhelyezett mérőeszközök mérték.

A három hetes mérés alatt tíz mérési pontból kilenc helyszínen magasabb volt a szennyezettség mértéke, mint az éves nitrogén-dioxid határérték  (40 µg/m3). Az egyetlen, éves határérték alatti szintet az Auróra utcai Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ bejáratánál kitett mérőeszköz mutatta (39,3 µg/m3).  A SOTE  Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának Üllői úti részlegénél mért szennyezettség három hetes átlaga még a 24 órás határértéket (85 µg/m3) is meghaladta (89,4 µg/m3), és több mint duplája volt az egy évre megadott határértéknek.

Tovább

Az őszi szünetre ígérik a városligeti játszótér megnyitását

2019. október 9., 07:29 Módosítva: 2019.10.10 12:21
491

Az őszi szünetre időzítve, október 26-án nyílik meg a városligeti Nagyjátszótér, írja az MTI. A parkrész több mint 13 ezer négyzetméteres, és 50 különleges játékelemmel szolgálja majd a gyerekeket. A játszóteret a megújított Millennium Házával (korábban Olof Palme Ház) egy napon adják át a nagyközönségnek, mondta a projekt miniszteri biztosa.

Baán László szerint a városligeti gyermekbirodalomban minden korosztály számára külön csúszdarendszereket, fészek-, kör-, mérleg- és függőhintákat, kötélpályákat, forgójátékokat, egyéni és páros rugós játékokat, trambulinokat, többféle homokozót és vizes játékokat is telepítettek.

A parkról videót is készítettek:

Tovább

Régóta folyik a fekália a Dunába, de legalább legálisan

2019. október 8., 12:47 Módosítva: 2019.10.09 13:46
9865
  • Évek óta ömlik a szennyvíz a Dunába esőzések után Békásmegyernél és vonul végig egész Budapesten, fedezte fel néhány civil a nyáron.
  • A szennyezésnek nem csak a mérete sokkoló, hanem az is, hogy a Főváros és Óbuda önkormányzata nem is tudott a vélhetően évtizedek óta folyó szennyezésről.
  • A Főváros vizsgálja, hogy megépítsék-e azt a tározót, ami mentesítii a Dunát a Békásmegyeri lakótelepről, Csillaghegyről és Budakalászról ömlő, csapadékvízzel keveredett szennyvíztől.
  • Mint kiderült, további 70 kisebb-nagyobb szennyvíz beömlés van még Budapesten.

Nem nyomozásra, hanem vízitúrára indult egy társaság a Római-partról egy nyár közepi vihar után. A Maradjanak a Fák a Rómain nevű Facebook-csoporton szerveződő társaság körül az idilli Duna váratlanul gyomorforgató helyszínné változott.

Ürülék, pelenkák, betétek, műanyaghulladék, mindenféle szemét kavargott a vízben a résztvevők beszámolója szerint

- írta le a helyzetet az Indexnek a csoport egyik tagja, Spät Judit.

„Korábban hallottunk a szentendrei Postás strandon ömlő szennyvíz esetéről, ezért először azt gondoltuk, onnan jön a szennyezés” – emlékezett vissza a Római megmentéséért dolgozó csoport tagja. „Gondoltuk, hogy a helyzetnek köze lehet a csapadékhoz, ezért nagyobb esők után vizsgáltuk a környéket. Egyszer néhányan az éjszaka közepén kezdődő viharban rohantak ki a vízhez, hogy megtalálják a szennyezés forrását.”

Tovább

Óbuda megtolta az 5-ös metrót

2019. október 3., 17:23 Módosítva: 2019.10.04 13:21
231

Óbuda–Békásmegyer önkormányzatának képviselő-testülete ma egyhangúlag támogatta a VEKE javaslatának megvalósítását, számol be róla az egyesület a közösségi oldalán.

Mint arról beszámoltunk, új nyomvonaljavaslattal állt elő a VEKE a szentendrei HÉV-re. Eszerint a Rómaifürdő és a Békásmegyer állomások között kéregvezetésben, fedett alagútban haladnának a szerelvények. Méghozzá új nyomvonalon: közvetlenül a Szentendrei út és a Batthyány út alatt. A régi pálya a négy vasúti átjáróval együtt megszűnne, így a HÉV területelvágó hatása is jóval kisebb lenne.

Az óbudai önkormányzat csütörtöki határozatában felkérte Bús Balázs polgármestert, forduljon a kormányhoz, hogy a H5-ös HÉV fejlesztésével kapcsolatos, hamarosan kiírásra kerülő megvalósíthatósági tanulmányok, engedélyek és kiviteli tervek a kerület javaslatának figyelembevételével készüljenek el.

A VEKE reméli, hogy a pályázatot kiíró KKBK számára a 130 ezer embert képviselő önkormányzat döntése jelent annyit, hogy beleírják a tervezési diszpozícióba a javaslatot.

Megkezdődött a félig leomlott budavári támfal bontása

2019. szeptember 30., 15:24 Módosítva: 2019.09.30 23:41
4

Megkezdődött a Logodi utca 56-58. szám alatti támfal bontása Budapesten – közölte a Budavári Önkormányzat hétfőn az MTI-vel. A bontásra a kerületi önkormányzat kötelezte a kivitelezőt, amely a meglazult támfal visszabontása után a kiszedett köveket biztonságos módon elhelyezi – olvasható a közleményben.

Azt írták, ezekre a munkálatokra azért van szükség, mert veszélyhelyzetet állapított meg az a független statikai vélemény, amelyet a Budavári Önkormányzat rendelt meg a támfalomlás miatt. Ennek alapján az önkormányzat azonnal veszélyhelyzet elhárítására kötelezte a telek tulajdonosát és a kivitelezőt. A munkálatokat az önkormányzat szakemberei folyamatosan ellenőrzik.

Hozzátették: az I. kerületi kormányhivatal közben megindította az építésfelügyeleti hatósági eljárást, valamint – az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető állapot megszüntetése érdekében végzett munkák kivételével – megtiltották mindenfajta építőipari kivitelezési tevékenység folytatását.

Tovább

Sétányukat féltik a vasúttól a Hamzsabégi útiak

2019. szeptember 25., 09:58 Módosítva: 2019.09.26 05:29
615
Fákra festett narancssárga pöttyök mobilizálták a Hamzsabégi úti lakókat, akik kedvenc ligetes sétányuk eltűnésétől tartanak egy vasúti nagyberuházás miatt. A beruházás részleteiről hallgat a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő, a rémült lakosok pedig aláírást gyűjtenek a sétány megvédéséért. A kerületi önkormányzat szerint kézben tartják a helyzetet.

A játszótér felé sétálva feltűnt, hogy a Hamzsabégi úti sétány vasúti sín felőli oldalán a fákon narancssárga pöttyök láthatók. A választókerületi képviselőt felhívva kiderült, hogy a felfestések parkkal szomszédos vasúti sín bővítéséhez kapcsolódnak, ugyanis a vasúti sínt 3 sínpárosra kívánják bővíteni. Az infrastruktúra fejlesztését a fák kivágásával és a játszóterek területének csökkentésével oldják meg. A több évtizedes fák kivágásáról és a zöldterület jelentős csökkentéséről a lakosság véleményét nem kérdezték, illetve nem is tájékoztatták az újbudai lakosokat sem, mivel a terület jelenleg a MÁV Zrt. tulajdonát képezi

– áll az egyik olvasói levélben a sok közül, amit szerkesztőségünk az ügyben kapott.

A beruházásról található kevés információ heves reakciót váltott ki a helyi lakosokból, akik aláírást kezdtek gyűjteni (850 már összegyűlt) a Hamzsabégi sétány megvédéséért.

Mint írják, a park a helyi kutyasétáltatók, a kisgyerekes családok, a futók és a biciklisták, valamint az ingatlantulajdonosok érdekterületét is képezi, illetve a fák kivágását környezetvédelmi okokból is meg kéne akadályozni.

Tovább

Veszélyhelyzet a budavári Logodi utcában

2019. szeptember 24., 17:54 Módosítva: 2019.09.25 13:47
278
Veszélyhelyzetet állapított meg az a független statikai vélemény, amelyet a Budavári Önkormányzat rendelt meg a Logodi utca 56-58. szám alatti támfalomlás miatt - közölte az önkormányzat kedden az MTI-vel.

Ennek alapján az önkormányzat azonnal veszélyhelyzet elhárítására kötelezte a telek tulajdonosát és a kivitelezőt. A sérült meglazult mellvéd visszabontását és az alatta lévő földterasz védelmét írta elő, amelyet öt napon belül kell elvégeznie - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Kiemelték: a Budavári Önkormányzat továbbra is mindent megtesz, hogy a Logodi utcában élő polgárokat ne veszélyeztesse az ott kialakult helyzet.

Tovább

Itt az ősz, rátört a locsolási láz a Főkefére

2019. szeptember 24., 05:02 Módosítva: 2019.09.24 14:31
1008

Az elmúlt hetekben több olvasónknak is szemet szúrt, hogy sokat dolgoznak mostanában Budapesten a locsolóautók.

Egész nyáron, amikor 30 fok fölötti hőmérsékletek voltak, meg tűző nap, meg hőségriadók, akkor senkinek eszébe nem jutott aszfaltot hűteni. Ezzel szemben az utóbbi pár hétben eszement útlocsolásba kezdtek. Személy szerint a Múzeum körút – Lónyai utca vonalon járok munkába és haza. Kis túlzással reggeltől estig áll a víz az aszfalton

– írta olvasónk, aki nem érti, mire fel a hirtelen támadt nagy buzgóság. 

Tovább

Rendőrség és BKK a Thököly úti buszsáv-káoszról: Nincs itt semmi látnivaló

2019. szeptember 19., 15:26 Módosítva: 2019.12.08 07:41
129

Napokban számoltunk be egy videó alapján arról, hogy több autó használja a Thököly úti buszsávot. Mivel érthetetlen, hogy ez ellen nem lehet semmit tenni, megkerestük az ügyben felelős BKK-t és rendőrséget.

A korábbi cikkünkben látható helyzetet megerősítette egy a Thököly úton is dolgozó buszsofőr is, aki levelében arról írt, hogy a videóban látottak csak a jéghegy csúcsa. 

Ha a motoros tovább haladt a Rákóczi út felé, sokkal nagyobb káosz fogadta volna. Pedig az autósoknak ott már nem egy, hanem két sávjuk van a buszsáv mellett. Nem egyszer jeleztük a menetirányítónak (aki egyébként monitoron látja a buszok lépésben haladását), egyszerűen megoldotta a problémát: jelentsük be mi a rendőrségnek a szabálytalankodást. De hogy is tehetnénk meg, mikor folyamatosan araszolunk, több tucat autó használja illetéktelenül a buszsávot. És a rendőröknek rendszám kell, helyszín. Arra nem lehet rávenni őket, hogy kifáradjanak és osztogassák a sárga csekkeket. Megértem hogy egyre járhatatlanabbak a főváros útjai. De legalább a KRESZ szabályait ne hágjuk át és hagyjuk a közösségi közlekedés járműveit haladni tovább. Gondolom az autósok fejében azért egy kis kárörvendés is van: ha én nem tudok haladni, te se menj sehova. Sajnos ez a fajta magatartás az autósok részéről azt eredményezi, hogy késések adódnak.

– írta a buszsofőr. 

Tovább

A Lime ellentmond a rendőrségnek, nem sért szabályt, aki kerékpárúton megy

2019. szeptember 18., 16:53 Módosítva: 2019.09.19 12:41
373

A biciklisávot használjátok, a járdát lehetőleg ne

- sorolta a tudnivalókat a Lime elektromos közroller-rendszer egyik vezetője az érdeklődőknek. A legérdeklődőbbek mi voltunk: azért jöttünk el a cég első találkozójára, hogy eligazítást kapjunk a rendőrségi ügyünkben. A vidám Lime-ozós videónkra a rendőrség ugyanis azzal reagált, hogy a közlekedési szabályok megsértése miatt megbüntette többek közt e sorok íróját is.

Tovább

A pünkösdfürdői gát elkészül, a park csúszik

2019. szeptember 17., 17:01 Módosítva: 2019.09.18 00:00
172
A helyiek szerint lassan és kissé nyögvenyelősen halad a Római-part fölötti pünkösdfürdői gát építése, és a mellé ígért park kialakítása. A Városháza szerint ugyanakkor a gát határidőre elkészül, a több mint egymilliárdért épített parkot pedig jövő ősszel adják át.

Hetente egyszer vagy többször arra biciklizem, és látszólagosan szinte semmi nem történik, csigatempóban mérhető az előre haladás. Ha így folytatódik a projekt, 2022 magasságában lesz talán kész

– írta a környéken lakó olvasónk arra hivatkozva, hogy Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes a kerületi önkormányzat lapjában tavaly még azt ígérte, hogy a park kivitelezéséhez szükségképpen meg kell várni a nehézgépek levonulását a területről, így a közparkot előreláthatólag 2019 végén adhatják át.

Megkerestük a beruházó fővárosi önkormányzatot, hogy valójában mire számíthatnak az óbudaiak, erre válaszként maga Szeneczey főpolgármester-helyettes kalauzolta lapunkat a helyszínen.

Tovább

Föld alá vinné a szentendrei HÉV-et a VEKE

2019. szeptember 17., 15:26 Módosítva: 2019.09.18 14:15
1504

Új nyomvonaljavaslattal állt elő a VEKE a szentendrei HÉV-re. Eszerint a Rómaifürdő és a Békásmegyer állomások között kéregvezetésben, fedett alagútban haladnának a szerelvények. Méghozzá új nyomvonalon: közvetlenül a Szentendrei út és a Batthyány út alatt. A régi pálya a négy vasúti átjáróval együtt megszűnne, így a HÉV területelvágó hatása is jóval kisebb lenne.

Dorner Lajos, a VEKE elnöke a Magyar Nemzetnek elmondta: most, hogy küszöbön áll a HÉV-ek rekonstrukciója, nem lenne szabad kihagyni ezt a lehetőséget. Az új nyomvonal amellett, hogy megszüntetné az állandó torlódásokat a vasúti átjárókkal együtt, felgyorsítaná 2 perccel a HÉV haladását is. Az új pálya építésekor nem kellene lezárni a HÉV-et, hiszen addig a régi vonalon folyamatos lehet a közlekedés.

Forrás: VEKE
Forrás: VEKE

A III. kerület belső részein is megvannak a tervek a HÉV lesüllyesztésére. Eszerint a Kaszásdűlő állomás után kezdődne az alagút, ami a Bogdáni utat, a Flórián teret és a Kolosy teret felfűzve a Margitsziget alatt haladna a Kálvin tér felé, ahol 5-ös metró néven össze lenne kötve a Csepeli és a Ráckevei HÉV-vel.