Budapest

Tarlós: A HÉV-et 5-ös metrónak nevezni a világ vicce

2019. július 19., 17:31 Módosítva: 2019.07.20 19:00
2091
Megszólalt a szentendrei HÉV 5-ös metróvá nevezése ügyében Tarlós István főpolgármester, közröhejnek minősítve az ötletet.

Mint arról beszámoltunk, az óbudai önkormányzat a honlapján foglalta össze a fővárosi közgyűlés által elfogadott Budapesti Mobilitási Tervben szereplő, kerületet érintő fejlesztéseket. Az összefoglalóban kétszer is kitértek a szentendrei HÉV-re, miszerint

  • a fővárosi önkormányzat kezdeményezi a H5-ös HÉV vonal fejlesztését érintő kormányhatározatok módosítását annak érdekében, hogy a vonal Békásmegyer és a belváros közötti szakaszát metróüzemre alakítsák át
  • és hogy a közgyűlés arról is döntött, hogy a H5-ös HÉV vonalat, tekintettel annak fontosságára, utasforgalmának nagyságára, 2019. szeptember elsejétől a főváros M5-ös metróvonalaként hivatkozza, és felkéri a BKK-t a szükséges módosítások átvezetésére.

Ez utóbbi pontból azt a következtetést lehet levonni, hogy a szentendrei HÉV-et szeptembertől átnevezik 5-ös metróra.

De nem a főpolgármester szerint, aki lapunknak elmondta, hogy az átnevezésre nincs is jogosítványa a fővárosnak. A HÉV-et ugyanis visszaadták az államnak, egészében a MÁV tulajdonában van. Hozzátette, szó sincs az átnevezésről szakmailag sem. A tervezett összekötés ugyanis nem klasszikus metróépítés, csak egy minimális szakaszon mélyépítés, és még akkor se nevezné metrónak, amikor megvalósul.

Ez ellen tiltakozom, ez kezelhetetlen, ez így egy ostobaság

– mondta. Arról, hogy a főváros mégiscsak elfogadott egy olyan határozatot, ami erre utal, Tarlós közölte: Bús Balázs, óbudai polgármester kezdeményezte, hogy majd a tervezésnél metróként vegyék figyelembe a szentendrei HÉV-et.

Tovább

Ki állította le a parkolásomat?

2019. július 19., 14:09 Módosítva: 2019.07.20 12:28
122

Nem elegáns, ha az ember újságíróként a saját, meglehetősen pimf ügyéről ír, de most mégsem tudom, mi mást tehetnék, annyira idegesítő helyzetbe hozott a budapesti telefonos parkolási rendszer.

Tovább

A HÉV 5-ös metróra keresztelése egy nagy harc kezdete

2019. július 17., 16:25 Módosítva: 2019.07.18 12:09
863
Az előző főpolgármesteri ciklus a 4-es metróról szólt, a mostani a 3-as metró felújításáról, a következő pedig a HÉV-ek fejlesztéséről, tudtuk meg városházi forrásból. A kérdés, hogy ki fogja fejleszteni és mivé? – a szentendrei HÉV átnevezése 5-ös metróvá ennek a harcnak a kezdete.

Nagy derültséget okozott az interneten, hogy kiderült, szeptembertől hivatalosan is 5-ös metrónak titulálja a szentendrei HÉV-et a fővárosi önkormányzat, ilyen gyorsan ugyanis nem épült/termett elő a semmiből metróvonal Budapesten. Az átnevezésnek azonban jelentős üzenetértéke van. A HÉV-ek (a szentendrei, a gödöllői és a csepeli–ráckevei) fejlesztésére ugyanis két érdekcsoportnak két különböző elképzelése is van.

Egy jeggyel két járaton?

Sokakban felvetődött, hogy a szentendrei HÉV átnevezésével hivatalosan egy újabb metró lesz, ahol a metró tarifái érvényesek. Eszerint, ahogy az a metróknál most lehetséges, egy jeggyel egy órán belül két külön vonalat is igénybe lehet majd venni itt is. Ez azonban nem lehetséges, mert a szentendrei HÉV-re is vonatkozó tarifarendszert a főváros és a MÁV-HÉV 2023-ig szóló szerződése rögzíti, azon változtatni így nem lehet.

Az egyik koncepció a MÁV-HÉV és a Fürjes Balázs nevével fémjelzett KKBK párosé, a másik pedig BKV–BKK–főváros tengelyé. Az előbbi inkább vasúti alapon, a jelenlegi hálózat felújításával, de rövidebb távon, és olcsóbban kínálna megoldást, míg az utóbbi nagyobb ívű, a HÉV-et a metróhálózatba integráló koncepció mellett teszi le a garast. 

Tovább

Olyan vicceset írt a DK az 5-ös metróról, hogy az Index kukázott egy cikkötletet

2019. július 17., 11:20 Módosítva: 2019.07.18 11:41
2297

Az Indexen a legritkább esetekben szoktuk pártok közleményeit önmagukban leközölni, legfeljebb utólag idézzük őket, annak a cikknek a részeként, aminek a témájára a közlemény reagál. Most azonban kivételt teszünk, mert a Demokratikus Koalíció váratlanul szórakoztatót írt a készülő, (sőt, valójában a világ legelső metrójaként már 1888-ban beüzemelt) óbudai 5-ös metróról. Emiatt kénytelenek is voltunk elvetni egy indexes cikk ötletét, amiben mi is mindenféle dolgok átnevezésére tettünk volna építő javaslatokat. Íme a DK közleménye:

Tovább

Szeptembertől 5-ös metró lesz a szentendrei HÉV új neve

2019. július 16., 21:20 Módosítva: 2019.07.17 18:49
21108
A szentendrei HÉV föld alá süllyesztése, villamos a Bécsi úton Aranyvölgyig és a Pacsirtamező úton, Aquincumi híd – ezek a legfontosabb óbudai fejlesztések a főváros által nemrég elfogadott Budapesti Mobilitási Tervben, amiket most a III. kerületi önkormányzat foglalt össze a honlapján.

Mint írják, a Tarlós István főpolgármester által vezetett budapesti közgyűlés elfogadta a főváros 2030-ig szóló közlekedési fejlesztéseit összefoglaló Budapesti Mobilitási Tervet, amely az eddigi legátfogóbb fővárosi közlekedési fejlesztési koncepció. Erről lapunk is írt korábban. A tervben a H5-ös HÉV föld alá süllyesztése mellett számos, a III. kerületiek közlekedését érintő fejlesztési elképzelés is hangsúlyosan szerepel.

A terv szerint a fővárosi önkormányzat kezdeményezi a H5-ös HÉV vonal fejlesztését érintő kormányhatározatok módosítását annak érdekében, hogy a vonal Békásmegyer és a belváros közötti szakaszát metróüzemre alakítsák át, tekintettel a H5-ös HÉV fontosságára, utasforgalmának nagyságára. Az elgondolást az is indokolja, hogy Óbuda közlekedési problémái a várost kettészelő HÉV négy III. kerületi, szintbeli kereszteződésére vezethetők vissza, amelyek akadályozzák a helyi közúti közlekedést.

Tovább

Hatvankét fát vágnak ki a Szentendrei úton

2019. július 13., 09:32 Módosítva: 2019.07.13 19:23
12261

A Szentendrei úton körülbelül két HÉV-megállónyi szakaszon ígértek februárban felújítást. A munkálatok megkezdése megcsúszott, viszont közben az adott szakaszon szürke jelölésekkel látták el az ott lévő fasort. Úgy néz ki, a felújítás lassan megkezdődik, ennek pedig több tucat öreg fa látja majd a kárát.

Tovább

Benne volt a rendszerben egy tragédia

2019. július 12., 07:23 Módosítva: 2019.07.13 00:25
261
A Hableány katasztrófáját mai tudásunk szerint a nagy hajóforgalom idején elkövetett emberi hiba okozta. A történtek tisztázása és a felelősség megállapítása még hosszú időbe telhet, az azonban kijelenthető, hogy minél tisztábbak a viszonyok és minél ésszerűbb a szabályozás, annál kisebb az esély az emberi mulasztásra. Ebben a cikkben a Duna budapesti szakaszának hajóforgalmával kapcsolatos legfontosabb tényeket és problémákat foglaljuk össze, amelyeknek külön-külön és együtt közük lehetett a tragédiához vezető helyzet kialakulásához.

A dunai hajózást gazdasági szempontból alapvetően három, valamennyire elkülönülő szegmensre lehet bontani:

  • az egyik az önjáró vagy kicsi tolóhajók által tolt óriási, hosszú uszályok formájában megjelenő vízi áruszállítás. Az ilyen hajók alapvetően csak áthaladnak Budapesten;
  • a szállodahajók, amelyek tipikusan külföldi cégek tulajdonában vannak, és több hetes utak részeként érintik Budapestet;
  • és a kisebb városnéző hajók, amelyek magyar cégek tulajdonában küzdenek egymással a Budapestre látogató turistákért, valamint az esküvőkért, céges bulikért és hasonlókért.
Tovább

Az utasok is csak bámulták, ahogy a két biztonsági őr kivonszolja az ájult utast a metróból

2019. július 11., 13:57 Módosítva: 2019.07.12 12:17
696

A metrókocsiban esett össze egy utas kedden, a 3-as metróban. A 444.hu által közzétett videó szerint ezután két biztonsági ember és egy civil ruhás vonszolta ki a férfit a kocsiból, miközben az utasok csak nézelődtek, illetve van, aki elővette a telefonját és mindezt rögzítette.

Az ájulás előzményei nem ismertek, az látszik, hogy a férfi rettenetesen nagy darab, a két megtermett biztonsági őr sem bírja megemelni. A BKV a cikkünk megjelenése után azt írta, hogy „a kedden, 14.55-kor, a Deák téri M3-as metróban, az E5-ös metróvonat 6046-os kocsijából eltávolított utas, – ahogy arról a vele utazó ismerőse tájékoztatta a biztonsági személyzetet –, alkoholmámor miatt volt magatehetetlen. Erről a helyszínen lévő kollégák is meggyőződtek. Hangsúlyozzuk, hogy a férfit – amint erre képes volt – a metróügyeleteshez kísérték, mentőt hívtak hozzá, ami el is vitte.”

Kivonult a Lime a Belvárosból

2019. július 11., 13:02 Módosítva: 2019.11.05 08:29
1731

Bekeményített az V. kerület: begyűjtötte a nem szabályosan elhelyezett elektromos rollereket és segwayeket, és csak közigazgatási eljárás után adta vissza, írta a napokban a kerületi sajtó. A Lime válaszul kivonult a kerületből.

Belváros-Lipótváros önkormányzata nemrég hozott rendeletet, ami alapján az elektromos közroller felvétele az utcán közterületi értékesítésnek minősül, erre pedig nincs engedélye a Lime rollermegosztó cégnek. 

A jogszabály alapján a helyi közteresek begyűjtöttek több mint ötven Lime elektromos rollert, valamint néhány segwayt. A kerület célja a közlésük szerint a közterületen sétáló emberek védelme és a szolgáltatás szabályozása volt. A távlati tervekben szerepel, hogy a rollereknek majd dokkolókat alakítanak ki, ahol szabályosan lerakhatók és felvehetők.

A Lime válaszul kivonult

A Lime minden esetben tiszteletben tartja a helyi működési szabályokat és helyi szabályozásokat, írták lapunknak. Az önkormányzatokkal, városvezetéssel és helyi közösségekkel együttműködve igyekeznek a lehető legjobb szolgáltatást nyújtani felhasználói részére. 

A Belváros döntéséről értesülve, a Lime működési zónájából azonnal kikerült az V. kerület területe, hogy a szolgáltatás megfelelhessen a törvényi előírásoknak. Ez az applikációban is jól látható, ahol piros színnel jelölték meg a kerületet, mint a működési területen kívüli városrészt.

Tovább

Beért az Etele térre az 1-es villamos, de tovább jár mellette a busz

2019. július 11., 12:09 Módosítva: 2019.07.12 05:21
441
Átadták az 1-es villamos új, Fehérvári út és Etele tér közötti szakaszát, a beígért buszhálózati fejlesztéseket azonban minden tájékoztatás nélkül visszavonta a fővárosi önkormányzat és a BKK, ehelyett inkább értelmetlen és pazarló módon üres buszokat közlekedtetnek a villamossal megegyező útvonalon, állítja a Közlekedő Tömeg Egyesület. A szervezet szerint a BKK által visszavont fejlesztésekre szükség van, és mihamarabb el kell indítani a tervezett új buszjáratokat.‬ A BKK még utasforgalmat elemez.

‪Mint az egyesület emlékeztetett, a BKK május közepén társadalmi egyeztetést tartott az 1-es villamos meghosszabbításához kapcsolódóan tervezett buszhálózati változásokról. A tervek között 3 buszjárat fejlesztése szerepelt:‬

  • az új 153-as busz a XI. kerület központi részei és az Infopark, illetve a Kopaszi-gát között,‬
  • az új 203-as busz a Szerémi út térsége és Kelenföld vasútállomás, valamint a Móricz Zsigmond körtér között,‬
  • ‪a módosított 251-es busz pedig Budafok és Kelenvölgy, illetve Kelenföld vasútállomás között biztosított volna közvetlen eljutást.‬
Képkivágás

A BKK az egyesület szerint a társadalmi egyeztetés során azt ígérte, hogy az 1-es villamos meghosszabbításával együtt a 3 új buszjáratot is bevezeti, azonban a nyilvánosságra került menetrendi adatokból az látszik, hogy:‬

  • a BKK végül a saját maga által szorgalmazott és a XI. kerület által támogatott fejlesztéseket indoklás és mindenféle tájékoztatás nélkül visszavonta,‬
  • ezzel szemben viszont a BKK érthetetlen módon továbbra is közlekedteti a 103-as buszt, melynek útvonala a meghosszabbított 1-es villamossal szinte teljes egészében megegyezik, lévén a buszjárat korábban épp a most átadott szakasz pótlására jött létre.‬
Tovább

Mindennap 10 percenként jár a reptéri 100E járat július közepétől

2019. július 10., 10:22 Módosítva: 2019.07.10 14:41
890

A 2017. júliusa óta a belváros és a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér között közlekedő repülőtéri buszjárat utasszáma folyamatosan emelkedik, ezért július 14-től a hét minden napján 10 percenként indulnak a buszok - közölte a BKK. 

A BKK már több fejlesztést is bevezetett: a buszok követési időköze 30-ról 20 percre változott, majd a legforgalmasabb hétfő, péntek és vasárnapi napokon napközben már 10 percenként indultak a buszok. A kora reggeli és a késő esti repülőgépekhez eléréséhez igazodva bővült a járat üzemideje, és a belváros felől érkező buszok már közvetlenül a repülőtér indulási szintjére érkeznek. 

Július 14-től pedig tovább sűrítik a 100E közlekedését, már minden nap a repülőtér forgalmához igazodva 10 percenként közlekednek a buszok. A BKK továbbra is figyelemmel kíséri az autóbusz kihasználtságának alakulását és szükség esetén mentesítő autóbuszokat állít forgalomba.

 A járatra egyébként júniustól már mobil applikációban is lehet jegyet venni.

Jövőre szerelhetnek klímát a 3-as metró kocsijaiba

2019. július 9., 17:32 Módosítva: 2019.07.11 13:57
2842

Idén lehet tendereztetés, jövőre elindulhat a kivitelezés – válaszolta Tarlós István főpolgármester egy keddi sajtótájékoztatón arra az újságírói kérdésre, hogy mikor szerelhetnek klímát a 3-as metró felújított orosz kocsijaiba.

Hozzátette, hogy addig meg kell egyezni a gyártó Metrovagonmassal, hogy hozzájáruljon a szereléshez, mert ha nincs hozzájárulás, könnyen ugorhat a kocsikra vállalt 30 éves garancia. Ezért, mondta Tarlós, ha nincs hozzájárulás, nem lesz klíma sem.

Mint hétfőn írtunk róla, a BKV felvette a kapcsolatot egy speciális klímagyártó céggel, aminek alapján megvalósíthatónak tűnik a a 3-as szerelvények klimatizálása.

Tovább

Beért az 1-es villamos az Etele térre

2019. július 9., 16:33 Módosítva: 2019.07.10 16:20
2676
Kedd délután 4 órakor elindult a forgalom az 1-es villamos új, Fehérvári út-Etele tér közötti szakaszán. A beruházást Tarlós István főpolgármester adta át kora délután.

A főpolgármester az átadáson elmondta, hogy az 1,7 kilométer hosszú meghosszabbítást 2004 óta tervezik, de elakadt az előkészítés, ami 2013-ban folytatódott. Időközben felújították az 1-es villamos pályáját körben a Hungária-gyűrűn, és új CAF villamosokat vásároltak a vonalra. Hozzátette, hogy 2019 végén újabb CAF villamosok érkeznek ide.

 Így tettük tönkre Budapestet.

– fejezte be a beszédét a polgármester a tarlósi humor jegyében.

Tovább

Tarlós és Orbán mégis nekifut a tabu témának

2019. július 8., 18:43 Módosítva: 2019.07.09 13:10
511

Tarlós István főpolgármester közölte, egy hete sikerült megegyezni Orbán Viktor miniszterelnökkel, hogy "mégiscsak kinyitják a vitát és az egyeztetést a parkolás központosításáról", írta az MTI a főpolgármester M1-nek adott interjúja alapján.

Egy korábbi, a Válasznak adott interjújában Tarlós azt mondta:  a miniszterelnökkel kötött tavalyi megállapodásának eredetileg 16 pontja volt – ebből 15 teljesült, de a parkolás rendbetételét Orbán Viktor „nem tudta teljesíteni”. Az ugyanis a kerületekben „alig kezelhető politikai feszültségeket eredményezett volna”.

Ez a válasz arra a kérdésre született, amiben az újságíró a 444.hu leleplező videója alapján azt boncolgatta, hogy megy a mutyizás a parkolópénzekkel a kerületekben.

Miért kellett idén is feltúrni a síneket?

2019. július 8., 17:58 Módosítva: 2020.06.13 18:42
408
Csütörtök hajnalig még jó nagy dugókra lehet számítani Budapesten az Oktogon és a Széll Kálmán tér között a 4-6-os villamosok pályafelújítása miatt, de a Margit körúton tanévkezdésig se lesz jobb a helyzet. Miért kell már megint felújítani a villamosvonalat? Tavaly is fúrtak?

Mint arról reggel már beszámoltunk, hatalmas közlekedési dugókkal indult a hét Budapesten a 4-6-os villamos északi szakaszán megkezdett felújítási munkák miatt. A villamosok helyett július 6. és 11-e között pótlóbuszok járnak az Oktogon és a Széll Kálmán tér között, a 17-es villamost pedig nem is pótolják a lezárt szakaszon. Csütörtök hajnaltól valamivel jobb lesz a helyzet a fővárosban, de a Margit híd budai hídfő és a Széll Kálmán tér között tanévkezdésig dolgoznak a síneken.  

A Nagykörút és a Margit híd egy átlagos hétköznap reggel is rendre bedugul, ma azonban több szakaszon is irányonként csak egy-egy sávban mehettek az autók, az egymást érő pótlóbuszok és a menetrend szerinti buszok. Olyannyira feltorlódott a forgalom a körúton, hogy kollégánk fél nyolc körül majdnem fél óra alatt jutott át a Margit hídon a villamospótló busszal. A helyzetet ráadásul tovább rontja, hogy a Nyugatinál hetekkel ezelőtt lezártak egy sávot vízvezeték-felújítás miatt.

A hétvégén életbe lépett forgalmi változások azonban nem csak közvetlenül ezt a szakaszt érintették, Buda nagy része szívott a dugók miatt, és az se járt jól, aki reggelig maradt a Balatonnál vagy a Velencei-tónál, és autóval próbált meg bejutni a városba. Egy olvasónk például azt írta, hat órakor indult a Balaton északi részéről, fél nyolcra már az M1-M7-es bevezetőjénél tartott a Budaörsi úton, innen viszont még másfél óra volt, mire a Széll Kálmán térre ért, ami egyébként kevesebb mint öt kilométer.

Budáról és Pestről indulva is szívás volt a reggel

Több kollégánk is a szokásosnál jóval hosszabb idő alatt ért be az Index Kolosy tér melletti szerkesztőségébe. „Eddig a 17-es villamos háztól házig hozott, a Mechwart ligettől kb. 13 perc alatt. Ennek az idillnek most vége. A pótlóbusz a Margit hídig lépésben haladt, gyalog gyorsabb lett volna. Itt a 19-es pont elment az orrom előtt, a 41-esre nyolc percet kellett várni, majd kb. háromezer emberrel együtt szálltunk fel rá. Az út háromszor annyi ideig tartott, mint azelőtt, egy kereszteződésbe beragadt busz, és az autóforgalom akadályozta a villamost. Mostantól csak biciklivel jövök” - írta Anna.

Tovább

3600 darab BKK-mobiljegyet vettek az első hónapban

2019. július 8., 13:36 Módosítva: 2019.07.08 18:06
62
Zökkenőmentesen működik a 100E reptéri járatra váltható mobiljegy pilot projektje, áll a BKK Zrt. és a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. közleményében.

A mobilapplikáción keresztül megváltható mobiljegyből az elmúlt egy hónapban összesen 3598 darabot vásároltak az utasok, amely 3.238.200 Ft forgalmat jelent. A Közlekedési Mobiljegy alkalmazást 2019. június 3. és június 23. között a Play Áruházból és a AppStore-ból összesen 7630 alkalommal töltötték le, a legtöbben Magyarországról, de több mint 500 alkalommal Egyesült Királyságból, valamint együttesen közel 600 alkalommal Németországból és az Egyesült Államokból történt installálás.

A mobiljegyet június elején elsőként teszteltük:

Tarlós: Négy éven belül az összes fővárosi földutat leaszfaltozzák

2019. július 8., 13:22 Módosítva: 2019.07.08 15:57
1766

A tervek szerint négy éven belül az összes budapesti belterületi földutat leaszfaltozzák, mondta Tarlós István főpolgármester hétfőn, a budapesti útépítési program keretében elkészült első, XVIII. kerületi út átadóján az MTI tudósítása szerint.

A program első körében 13 kerület pályázott eredményesen, és így 181 földutat, mintegy 41-42 kilométer hosszúságban látnak el szilárd burkolattal. A két legnagyobb támogatást a XVIII. és a XXI. kerület kapta – közölte Tarlós István.

Ughy Attila (Fidesz–KDNP) XVIII. kerületi polgármester kiemelte: egy közel egy évtizede tartó példás és eredményes együttműködés újabb állomásához érkeztek, és az állam, a főváros és a kerületi önkormányzat közös munkájának köszönhető, hogy egyre nagyobb ütemben aszfaltozzák le a földutakat.

Beállt Budapest belvárosa hétfő reggel: a Nyugatitól Budáig dugó volt

2019. július 8., 08:12 Módosítva: 2019.07.08 14:30
3318

Elég komoly dugó alakult ki Budapest belvárosában hétfő reggel, miután a hétvégén elkezdődött a 4-6-os villamos újabb szakaszának felújítása, így a Margit körút Széna tér és Török utca közötti szakaszán pótlóbuszok járnak. 

Ahogy az a Google Mapsről reggel nyolc után készült képen is látszott, a dugó is erre a szakaszra koncentrálódott, és csak délelőtt fél tizenegy környékére javult valamelyest a helyzet, főleg a pesti szakaszon.  

Nagykörúti dugó a 4-6-os felújítás első hétfő reggelén
Nagykörúti dugó a 4-6-os felújítás első hétfő reggelén

Kollégánk arról számolt be, hogy a Nyugati pályaudvartól egészen a Margit híd budai hídfőig lépésben sem nagyon lehetett közlekedni, a pótlóbuszok és az autók is álltak. A pótlóbuszok ráadásul nem tudnak végig a síneken közlekedni, és az utasokat is a csak a buszmegállókban tudják felvenni, lerakni. 

Az Árpád fejedelem útján, az Óbudáról a Margit híd felé tartó oldalon is nagy torlódás alakult ki.

Fotó: Nagy Attila Károly / Index

De a hétvégén sem volt jobb a helyzet, ugyanis a hármas metró helyett csak pótlóbuszok közlekedtek, így a Nyugatitól kezdve gyakorlatilag egymást érték a pótlóbuszok. 

A zölddé varázsolt Árpád út tervét féltik a kerékpárosok

2019. július 3., 13:07 Módosítva: 2019.07.04 12:14
1224
A fővárosi közgyűlés legutóbbi ülésén elfogadta, hogy felújítják az Árpád úti metrópótlási útvonalat. A Kerékpárosklub szerint a metrópótló buszok miatti kényszeraszfaltozással 15-20 évre eltolódik Újpest egyik legfontosabb útjának tervbe vett zöld átalakítása, élhetővé tétele.

Amilyen örömmel fogadták a Kerékpárosklub tagjai az Árpád út élhetőbbé tételének terveit, olyan megrökönyödéssel olvasták, hogy nem lesz belőle semmi. Értjük, hogy a metrópótló buszok annyira szétverték a Váci és Árpád út burkolatát, hogy gyorsan fel kell újítani, de nagy hiba lenne elvetni a kész terveket. 

– áll a Magyar Kerékpárosklub levelében, amit az újraaszfaltozásról szóló döntés apropóján írtak.

Az Árpád út úgynevezett humanizálására nagy sikert arató terveket készített 2017-ben a Lépték-Terv Tájépítész Iroda. Mint közösségi oldalukon írták, pályafutásuk során először fordult elő, hogy egy fővárosi útfelújítást megelőzően az illetékes kerület a főépítész kezdeményezésére tájépítész generáltervezéssel egy humanizációs tervet készíttet, kérve a BKK-t, hogy az itt megfogalmazottak kerüljenek bele az úttervezési elképzelésekbe.

Tovább

A BKV feladta a harcot a megállóba parkoló autósokkal szemben

2019. július 1., 15:06 Módosítva: 2019.07.02 05:28
571

A Budagyöngye megállót egykor parkolásgátlók védték a mindenhova beparkoló kocsiktól, de az oszlopokat rendszeresen kidöntötték, a BKV pedig feladta a harcot. Most lehet kerülgetni az autókat, vagy ha épp nem áll bent valaki, akkor a bokatörő kátyúkat, vizes gödröket. 

Olvasónk fotója
Olvasónk fotója

A harctéri állapotokról így számol be olvasónk:

Az 56/61-es villamos Budagyöngye villamosmegállójának Széll Kálmán tér irányú peronja és annak közvetlen környezete hosszú hónapok óta keseríti meg a villamosra várakozók, ill a megállót megközelíteni kívánó (sok esetben óvodáskorú gyerekekkel érkező) emberek mindennapjait. Napközben a megálló hátsó részét alig lehet megközelíteni a szabálytalanul ráparkoló autóktól, másrészt akkora kráter éktelenkedik a peron járdájában, hogy esőben tengert képez benne a víz, szárazon pedig bokatörő létével teszi próbára az utasokat. Csak egy picike kis aszfaltozásra és három parkolásgátló U-korlátelem telepítésére volna csak szükség.

Tovább

A világot nem váltja meg, de Budapest sokkal jobb tőle

2019. június 30., 09:46 Módosítva: 2020.01.06 18:46
6817

Budapest egyik legnagyobb kihagyott ziccere a várost kettévágó Duna, aminek vízi közlekedése ugyan folyamatosan fejlődik, de a két partját autópályává változtató két rakpart miatt a folyóval nagyon nehéz közvetlen kapcsolatot találni, ami alól a szintén betonozott töltéssel körberakott Margitsziget sem kivétel.

Ez változott egy picit most szombaton egyetlen délután idejére, amikor most szombaton a Valyo Város és Folyó Egyesület szervezésében létrejött, egynapos tesztüzemmel futó Római Szabadstrand végre megvalósult. (Az ötletről és az előkészületekről videónkban mesélnek a kezdeményezés mögött állók.)

Tovább

Botrányba fulladt felújítás után konténeröltözőkkel nyitott ki a csepeli strand

2019. június 28., 20:21 Módosítva: 2019.06.29 20:28
600
Év elején kezdték el átépíteni a Csepeli Strandfürdő épületét és öltözőit, a vállalkozó azonban elcsúszott a munkával, a polgármester pedig június elején felmondta a szerződést. A kivitelező cég szerint biztonsági őrökkel tiltották ki őket a strandról, Borbély Lénárd ugyanakkor azt állítja, a munkások levonultak az építkezési területről. Egy hónap múlva, péntek reggel mégis kinyitott a strand, igaz, idén csak ideiglenesen kialakított konténeröltözők vannak, és a fürdő lezárt része még mindig fel van túrva.

Bár az eredeti határidő szerint már június elején ki kellett volna nyitnia a Csepeli Strandfürdőnek, csak péntek reggel engedték be a nagyközönséget a Hollandi úti strandra. Az átépítési munkák – ami miatt április óta a fürdő zárva volt – még nem készültek el, reggel azonban zavartalanul elindult a csepeliek strandszezonja.

Már tíz óra előtt rengetegen álltak sorban a Hollandi úton, gyerekek és felnőttek várták, hogy végre bejussanak, és idén nyáron először csobbanhassanak a vízben. A strand nagy részét az elmúlt években már felújították, az idei ütemben az öltözők és a fogadóépület következtek. A korábbi bejárattól kétszáz méterre, a büfénél van az ideiglenesen kialakított jegypénztár egy kék konténerben, mellette az öltözők, szintén konténerekben. Idén kénytelenek lesznek ezzel beérni a csepeliek, mert a korábbi retróöltözők helyén nem készültek el az új épületek, a csúszda melletti feltúrt részt kerítéssel zárták el a strandolók elől. 

Tegnap délben került ki az önkormányzat honlapjára, hogy péntek reggel megnyit a Csepeli Strandfürdő. „A strandfejlesztés munkálatai a nyitás ellenére sem állnak le, ezek a fürdőzni vágyók nyugalma érdekében egy jól elzárt, elkülönített részen folytatódnak ”– olvasható a kiírásban, amely azt is részletezi, hogy milyen kedvezményekkel lehet a standot látogatni.

Tovább

Pornókönyvből, Szent Orbán-képből és sorozatgyilkos szobrából készültek az Indexes szerzők műalkotásai

2019. június 27., 14:02 Módosítva: 2019.06.28 07:00
88

Négy szerkesztőségi irodában 19 évet töltöttem el eddig az Indexszel, úgyhogy tudományos megalapozottsággal állíthatom:

ha nagyszámú újságíró jelentős időt tölt el egy helyen, akkor a sajtótermékek, belépőkártyák, poszterek, pizzás dobozok, kampányajándékok és gumicsizmák úgy halmozódnak fel a környezetükben, hogy azok egy idő után sajátos műalkotásokká állnak össze.

A folyamat észrevétlenül zajlik, mert a tornyokban álló kacatok eltakarják a kialakuló műveket, másrészt pedig amúgy sem nagyon néz fel senki a képernyőjéből.

De most, hogy költözünk, és darabjaira bontjuk a szerkesztőséget, hirtelen feltárulnak e csodás kaleidoszkóp (a.k.a. disznóól) izgalmasabb szegletei. Ismerkedjenek meg organikus műalkotásaink legjobbjaival, mielőtt a költöztetők darabokra szedik azokat.

Tovább

A taposásos kátyúzási technika csak ideiglenes megoldás a BKV szerint

2019. június 27., 13:33 Módosítva: 2019.06.28 09:32
701

A BKV közlése szerint a cég dolgozói hideg aszfalt felhasználásával "balesetmegelőzési célú helyreállítást" végeznek azon a videón, amelyet szerdán az Index is közölt. A videón az látható, hogy két munkás valamilyen anyagot borít a villamossínek melletti egyik kátyúba, majd egyikük apró lépésekkel megtapossa az anyagot. A BKV az Index kérdésére a munka szakszerűségéről nem foglalt állást.

Tovább

Széll Kálmán-szobrot kapott a Széll Kálmán tér

2019. június 27., 13:19 Módosítva: 2019.06.28 07:00
2109

Ma is szükség van Széll Kálmánhoz hasonló, méltóságot sugárzó vezetőkre, akik rendszerető közszolgaként teszik a dolgukat

- mondta a főpolgármester csütörtökön, a dualizmus korának pénzügyminiszterét, kormányfőjét ábrázoló szobor átadóján.

Tarlós István az MTI beszámolója szerint azt mondta, az elmúlt évszázadok tapasztalata alapján lényegesen több figyelmet érdemelnének a reálpolitikában alapos munkát végző, szorgalommal és szaktudással rendelkező politikusok. Nevéhez fűződik ugyanis az 1873-as nagy krach után kialakult pénzügyi válság kezelése, az államháztartás rendbe tétele, az állami bevételek jelentős növelése, a pénzügyi igazgatás átszervezése.

Tovább

Lerobbant busz okozott közlekedési káoszt a Clark Ádám téren

2019. június 26., 18:04 Módosítva: 2019.06.26 23:05
244

Lerobbant egy busz a Clark Ádám téri körforgalomban szerda délután, így a teljes Lánchíd bedugult Buda irányába.

Tovább

Akkor innen most kipakolunk

2019. június 26., 13:12 Módosítva: 2019.06.27 09:21
666

Itt van ez a málhás hátizsák a hátam mögött a földön. Tíz éve nézegetem, a régi siklóernyőm van benne. Pár hónappal azután hoztam be, hogy az Index ebbe a Flórián téri épületbe költözött, 2009 augusztusában. Egy éve dolgoztam az Indexnél, és épp kórházban feküdtem egy zűrös magánéleti időszakot követő komoly ernyős baleset után. Csak reméltem, hogy egyszer majd rendbe jönnek a dolgaim, a szó minden értelmében megint lábra állok, és bejöhetek megnézni az új helyet.

Tovább

Baleset miatt nem járt a 4-6-os villamos a Széll Kálmán tér és a Jászai Mari tér között

2019. június 24., 18:01 Módosítva: 2019.06.24 18:24

Rengeteget kellett várni a pótlóbuszra.

Tovább

Karácsony Gergely egy nap alatt bejárja mind a 23 kerületet

2019. június 23., 18:57 Módosítva: 2019.06.23 20:24
539

Karácsony Gergely főpolgármester-jelölt június 24-én, hétfőn a főváros mind a 23 kerületébe elmegy, hogy az ott élőkkel közösen beszélje meg a legfontosabb problémákat, amelyeket főpolgármesterként később meg kell oldania

– közölte a főpolgármester-jelölt sajtóosztálya.

Tovább

Az UNESCO a Liget-projekt szüneteltetését kéri a kormánytól

2019. június 22., 23:45 Módosítva: 2019.10.10 12:21
4595

A világörökségi helyszínek megőrzésére tett erőfeszítésekről készített jelentést az ENSZ oktatási, tudományos és kulturális szervezete, az UNESCO. A magyar főváros nagy beruházásaival kapcsolatban konkrét kritikákat is  tartalmazó dokumentumot a Hvg.hu vette észre.

Tovább