Elhatároztam, hogy megpróbálom úgy nézni az Elkxrtuk című filmet, mintha egy filmkedvelő tornatanár lennék valahol Texasban, aki abban sem biztos, hogy Budapest valódi város, vagy csak kitalálták, mint Gothamet. Az első néhány percben ment is a dolog. A spanyol sztároperatőr, Josep Maria Civit kamerája varázslatokra képes, festménnyé transzformálja a szélvédőn szétfröccsenő esőcseppeket, a várost, az arcokat meg bármit, amit megmutat. Már-már azt éreztem, hogy a látvány képes elrepíteni innen, néző lehetek csak úgy, és várhatom, hogy elkápráztasson a mese. Aztán megjelent a vásznon néhány tüntető, majd egy korszerűtlen tévéstúdió, és durva zökkenéssel pottyantam haza.
– Hazudik a kabinet a költségvetési számokról – mondja a morc főszerkesztőnek a lelkes gyakornok a film elején, de az le se tojja. Itthon vagyunk, akár tetszik, akár nem.
A Megafilm legújabb produkciójához a magyar filmtörténet egyedülállóan sikeres marketinges bravúrja társul. Az Elkxrtuk a készültéről felröppent első hírek óta a közbeszéd része. Gyurcsány-film készül, kurzusfilm, titokzatos forgatás, és a többi lassan csepegtetett hír a produkcióról, amely a bemutatása előtt egy erős forgalmazási botránnyal vette át ismét a vezető helyet a címlapokon.
A felfokozott várakozás befolyásolja a nézőket – ki-ki a saját prekoncepciójával felvértezve tömi szájába az első marék pattogatott kukoricát.
A filmben felidézett, tizenöt évvel ezelőtti eseményekkel kapcsolatban – őszödi beszéd, tüntetéssorozat, rendőri túlkapások – két antagonisztikus és rendíthetetlen dogmarendszer létezik. Az egyik szekta szerint az egész mögött Orbán Viktor és a Fidesz állt, a másik csapat abban hisz mélyen, hogy Gyurcsány Ferenc és a szocik csinálták a felfordulást.
A film a B változatot dolgozza fel.
Repüljünk vissza a múltba, méghozzá úgy, hogy bezuhanunk egy taxiba és ellátogatunk a XXIII. századba. Kicsit ellentmondásos, de az 1997-ben bemutatott (Magyarországon éppen október 16-án) Az ötödik elem című film a 2200-as években játszódik, így egyszerre nosztalgiázhatunk és merenghetünk a jövőn.

Luc Besson akció, sci fi, fantasy filmje nemhogy nem megy ki a divatból, de a korral még édesebbé válik, pedig a mozi tele van hibákkal és furcsaságokkal. De valahogy minden amerikai és európai nézőnek a szívéhez nőtt a futurisztikus Die Hard, amit Bruce Willis még naposcsibe korában forgatott, és ami megágyazott Milla Jovovich színésznőnek Hollywood kaptárában.
Őrült, kattant csaj, romantikus, naiv lány, hangulatingadozásokkal küzdő vérbeli tini, vonzó végzet asszonya, csapodár rapperbarátnő, nagydumás kiscsaj. Bár Brittany Murphynek csak 32 év jutott, számtalan karakterbe bújva mutathatta meg tehetségét, és a legkülönfélébb szerepeket egy dolog fogta össze; vásznon keresztül is szerethető személye.

Az őzikeszemű hollywoodi sztár 2009-ben esett össze zuhanyozás közben férjével közös otthonukban, halálának okáról pedig a mai napig is csak homályos információk láttak napvilágot.
Végre betekinthetünk Peter Jackson, a Gyűrűk Ura rendezőjének a Beatles együttesről készülő háromrészes dokumentumfilm-sorozatába. A The Beatles: Get Back eddig soha nem látott felvételeket és hanganyagokat is bemutat arról, hogyan zajlottak a Beatles legendás 1969 januári stúdió felvételei. Megmutatja a kreatív munkát, a tagok közti kapcsolatot és azt, hogyan készültek két év szünet utáni első koncertjükre, írja az NME.
A háromrészes dokusorozat több mint 60 órányi eredeti videóanyagot és 150 órányi eddig még nem hallott hanganyagot dolgoz fel, melynek nagy része évtizedekig el volt zárva a nyilvánosság elől.
Jó hír, hogy idén karácsonykor nem kell huszonnyolcadjára megnézni A muzsika hangját, az Abigélt, a Reszkessetek, betörők!-et és a Sissit, mert lesz hazai alternatíva arra, hogy ünnepi hangulatba ringassuk magunkat. November 25-én kerül a mozikba ugyanis az első egész estés karácsonyi film, amelyből még annak ellenére sem mutathatunk fel egyetlen valamirevaló darabot sem, hogy az angolszász országokban ennek a műfajnak régóta komoly hagyományai vannak.
Az alkotók a környező országokban korábban ráeszméltek arra, hogy az Igazából szerelem sikerét meglovagolva érdemes előállni valamilyen saját karácsonyi történettel. Így tettek a csehek, a lengyelek – utóbbiak produkciója pedig olyan sikeres lett, hogy mára trilógiává érett. A témához mi csak most nyúlunk, a film elkészítéséhez Tiszeker Dániel vette a bátorságot.

„Esetünkben az sztori onnan indul, hogy egy tűzoltó meg akarja kérni a barátnője kezét, romantikusan, emelőkocsival meg is érkezik a helyszínre, a második emeletre, majd azzal szembesül, hogy a szerelme egy másik férfival tölti az estét. A látottak traumatizálják, kiszédül a kosárból, és ugyan nem hal meg, de tériszonyos lesz, lefokozzák, a negatív spirál végén pedig bekerül egy karácsonyi vásárba, ahol tűzvédelmi ellenőrként betlehemi előadást kell felügyelnie, aminél nincs megalázóbb, főleg ha az ember hős tűzoltónak készül” – meséli a rendező.
Kis túlzással kijelenthetjük, hogy – még ha tudat alatt is, de – minden újdonsült, idegen nyelvű Netflix-sorozat a streamingszolgáltató legnézettebb szériája címért versenyez. Merthogy – megint kis túlzással – sorra dőlnek meg a nézettségi rekordok, a prímet pedig elsősorban az idegen nyelvű produkciók viszik. A szeptember közepén debütáló, dél-koreai Nyerd meg az életed (Squid Game) hamarosan a platform legnézettebb sorozatává válhat.

Lassan Dunát lehet rekeszteni azokból a disztópikus, öldöklős, nyomasztó sorozatokból, amelyek sokszor egy alternatív valóságba kalauzolják a nézőket. Ezekben a párhuzamos univerzumokban – ezáltal pedig magukban a filmekben és a sorozatokban is – talán pont az a legfrusztrálóbb, hogy nagyon is valósághűek. Ami ezekben a műsorokban történik, az bármikor megtörténhet a való világban is.
A New York peremén női főszereplője, Melissa Barrera, miután megnézte a film végső változatát, azt üzente, hogy „nem állunk készen” a 2022-ben megjelenő Sikoly filmre.

Jövő év elején érkezik a mozikba a nem túl kreatívan, de annál egyszerűbben Sikoly névre keresztelt film. A klasszikus horrorfilm legújabb része több mint tíz év után repít minket vissza Woodsboroba, a ma már ikonikussá vált fiktív városba. A horrorszéria első részét 1996-ban mutatták be, a negyedik epizód pedig 2011-ben debütált.
Hollywood moguljait felesleges volna azért kárhoztatni, mert rendre elővesznek olyan filmeket, amelyeket máshol már leforgattak, Európában vagy Ázsiában, azon azonban érdemes elgondolkodni, hogy ha valami nagyon sikeres a világ más országaiban, a Csendes-óceán partján miért gondolják azt, hogy az amerikaiaknak (és így a bolygó többi lakójának) majd az a verzió tetszik jobban, amelyiket hollywoodi stúdiók forgattak.

Ilyen film a The Guilty is, vagyis A bűnös a Netflixen, amelyet a dánok már vászonra vittek 2018-ban. A film olyannyira emlékezetes, hogy a dánok jelölték is a 91. Oscar-díjra, sajnálatukra nem jutott a legjobb öt jelölt közé. Nyert viszont eddig 38 egyéb filmes díjat, az IMDb-n pedig 7,5-ös értékélésen áll.
Az amerikaiak ezt a sztorit vették elő és forgatták újra Jake Gyllenhaal főszereplésével, és azt remélik, hogy a közönség imádni fogja. Az IMDb-n a nézők máris 6,3-ra értékelik.
Beköszöntött a taknyos idő, amikor a szabadtéri programok helyét a találkozók kreatív indokkal való lemondása veszi át, hogy takaróba burkolózva inkább filmnézéssel üssük el a szabadidőt. A tavalyi mozis aszály után, mikor a járvány miatt leálltak a forgatások, vagy csak hónapokra jegelték az új bemutatókat, most bőségesen arathatjuk le a jobbnál jobb alkotásokat.

Az októberi hónapra koncentrálva összeszedtünk egy listát a legújabb mozipremierekről, hogy könnyebben lehessen halászni a bőség tengerében.
Bergendy Péter Post Mortem című filmje képviseli Magyarországot a nemzetközi filmek kategóriájában a 94. Oscar-díjért folyó versenyben – adta hírül a Nemzeti Filmintézet. A magyar horror eddig 13 díjat nyert rangos seregszemléken, itthon október 28-tól lesz látható.
A nulladik percben kezdődik a nyomasztás Fabricius Gábor első nagyjátékfilmjében. Az Eltörölni Frankot a nyolcvanas évekbe kalauzol, hogy a politikai pszichiátria kevéssé ismert arcát mutassa be. Ide a másként gondolkodókat utalták be, ahogy a film egy megfelelő stratégiailag pontján elhangzik:
azért, hogy a nyílt vagy zárt osztályon pihenjék ki a stresszt.
A kényszerpihenő különös és sokszor ismeretlen módszerei filmért kiáltottak. A mozikban október 8-ától látható alkotást a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be először, ahol az alkotás elnyerte a leginnovatívabb film díját. A főszerepet alakító Fuchs Benjámint, aki a magyar underground zene egyik legígéretesebb tehetsége, Starlight-díjjal tüntették ki ugyanitt.
Fabricius első nagyjátékfilmje a brutalista világ ma is élő kulisszái között játszódik.
A dark látványvilágért Eggert Ketilsson izlandi látványtervező felelt, aki a Csillagok háborújában is közreműködött.
Az ő feladata volt annak az orwelli-kaffkai világnak a megkreálása, ahol büdös, rohadt és koszos minden. Erre dolgozott rá szépen a hangeffektekért felelős brigád, gratuláció emiatt Zányi Tamásnak, aki a Saul fia hangjáért elnyerte a cannes-i filmfesztivál technikai nagydíját (Volcano Award) és az amerikai hangmérnökök „Oscarjának” tartott Golden Reel-díjat is.
Nos, eddig azt hittem, hogy csak az iskolatáblán megcsúszó kréta hangját utálom, de kiderült, hogy az írógépét, a falon kaparászó körmökét, a rádióból monotonon szóló szocialista dicshimnuszokét, valamint mindazokat az eddig ismeretlen tartományokban megbújó hangokat is, amelyek világában értő módon vezette a nézőt a film minden percben, szünet és kegyelem nélkül.

Persze a téma sem indokolt semmiféle harmóniát, a Dobos Tamás által létrehozott képi világ legalább olyan felzaklató, mint a dobhártya ellen intézett támadás, de mindez nem volt öncélú. A film 1983-ban játszódik a vasfüggöny mögötti Magyarországon. Frank egy underground zenekar frontembere, aki nem tud beilleszkedni a szocializmus orwelli csendjébe. Pszichiátriára kerül, ahol a rendszer az ellenségeit, köztük az értelmiségieket próbálja titokban elhallgattatni.
Végre megérkezett a várva várt House Of The Dragon (Sárkányok háza) első hivatalos beharangozója. A Trónok harca előzménysorozata George R. R. Martin Tűz & Vér című írása nyomán keletkezett, és a Targaryen-dinasztiát veszi fókuszba, így a sárkánylovasok vérvonalát ismerhetik meg a kíváncsi nézők.

A széria első fotói májusban debütáltak , ezt megelőzően arról szóltak a hírek, hogy alig kezdődtek meg a forgatások, máris menteni kellett egy stábtagot .
Enyedi Ildikó új filmjét, A feleségem történetét nem tudjuk előzetes várakozásoktól mentesen nézni, hiszen itt volt Cannes, vártuk, reménykedtünk, hogy magyar film nyer, és volt is erre esély, a francia lapok és kritikusaik az egekig magasztalták, és nem csak azért, mert nemzetközi hírű színésznőjük, a bájos szépségű Léa Seydoux volt a női főszereplő. A franciáknak amúgy is bejönnek a párkapcsolati felhőkkel színezett történetek, főleg ha szépek, márpedig A feleségem története felhős is, szép is.

Ami rezgette a lécet, az az amerikai filmkritikusok egybehangzó kritikája volt, minek következtében a rendezőnek Cannes-ban hosszasan kellett pátyolgatnia a teljesen összeomlott holland színészt, Gijs Nabert, akit egyébként, ahogy a stáb egészét, a premierközönség állva ünnepelt. Ezenkívül ezek az értetlen angolszászok bírálták a párbeszédeket, hogy a filmben elhangzó angolság nevetséges, hogy nem így beszéltek angolul a 20-as években, de egyrészt a film párbeszédeivel (bár itthon a szinkronizált verziót láthatjuk) semmi baj, másrészt noha Füst Milán eredetijének egy része Londonban játszódik, Enyedi ezt a helyszínt Hamburgba teszi át. Tehát arról az amerikai kritikusoknak talán felszínesebb véleményük lehet, miként beszélt angolul egy francia nő és egy holland hajóskapitány Hamburgban, mert nyilván nem úgy, ahogy angol honfitársaik beszéltek Londonban.
Kár keresni bármiféle korszakos genderszemléletet abban vagy bármiféle LMBTQ-magyarázatot arra, hogy James Bond lehetne-e nő, hiszen a válasz egyszerű:
talán.
Ami a képet árnyalja, az a művészi szabadságban keresendő. Hiszen az alkotás lényege éppen az, hogy folyamatosan újra- és átértelmez mindent, és legfőképpen azok a művek kapnak kiemelt figyelmet, amelyek olyan toposzokhoz nyúlnak, amikről mindenki azt gondolja: érinthetetlenek.

Bond most még Bond. Még akkor is, ha a 25. Bond-filmben a 007-es ügynök karaktere komoly kihívót kapott, bár a jamaicai származású Lashana Lynch csupán egyvalamiben felel meg annak, amilyennek Ian Felming anno James Bondot megalkotta: Angliában született, vagyis angol. Igaz, Bond Jamaicában tölti nyugdíjas éveit, de ez azért nem olyan erős kapocs.
Hatalmas a felháborodás a Netflix új koreai sorozata, a Squid Game feliratozása miatt – igaz, ez csak azokat érinti, akik angol nyelvű felirattal nézik. Egy TikTok-felhasználó és humorista, Youngmi Mayer azt állítja, a felirat gyakorlatilag teljesen átírja a sorozat és a dialógusok jelentését.

Ez ugyanakkor csak azoknak jelent gondot, akik anyanyelvi szinten beszélnek koreaiul, márpedig Youngmi Mayer ilyen. És rajta kívül vannak még így ezzel mintegy 75 millióan, igaz, közülük erről a sorozatról mintegy 25 millió észak-koreai lakos aligha értesül.
A hibás felirat azonban a távol-keleti félsziget lakóit annál inkább bosszanthatja, hiszen a dél-koreai gyártású Squid Game rekordgyorsasággal lett a streamingoldal legnagyobb és legnézettebb produkciója.
Az nem vitás, hogy érdemes volt várni a legújabb James Bond-mozira, mert a Nincs idő meghalni jó film. Más kérdés, hogy a zsáner rajongói nem feltétlenül azt kapják, amire számítottak. Daniel Craig valószínűleg élete alakítását nyújtja, és Léa Seydoux sem marad el tőle.

Fél évszázadnyi moziba járás után életemben először végigvártam, amíg az utolsó név is lepörög a stáblistán, mert egész egyszerűen nem voltam képes felkelni a helyemről. Már olyan stábtagok bukkantak fel a vásznon, mint az „office housekeeper”, vagyis az irodagondnok, de én még mindig ott ültem a nézőtér félhomályában, és azon törtem a fejem, hogy most mi lesz.
Végtelennek tűnő várakozás után végre a rajongók is megnézhetik a James Bond-saga következő epizódját. A No Time To Die – Nincs idő meghalni már 2019 októberében elkészült, a film bemutatóját először 2019 novemberére tűzték ki, aztán előbb 2020 februárjára, majd áprilisra csúszott a premier, végül bekavart a koronavírus-járvány, és a premier csaknem két évet késett.
Most, amikor már csak órák vannak hátra a Nincs idő meghalni csütörtöki magyarországi bemutatójáig, kevesen emlékeznek arra, hogy Daniel Craig annak idején csupán négy rész – a Casino Royale (2006), A Quantum csendje (2008), a Skyfall (2012) és a Spectre (2015) – leforgatására írta alá szerződését. A Spectre bemutatója után kategorikusan kizárta a folytatás lehetőségét. A Time Out magazinnak adott interjújában is egyértelműen fogalmazott:
Hogy még egy Bond-filmet forgassanak velem? Na ne! Inkább összetöröm ezt a poharat, és az üvegszilánkkal felvágom az ereimet. Két éven át éjjel-nappal a filmen dolgoztam, 47 évesen fél évig kellett gyúrnom, hogy megfelelő fizikai állapotba hozzam magam, ezt még egyszer biztosan nem csinálom végig. Kész, befejeztem. Minden, a Bond-figurával kapcsolatos gondolatomat, ötletemet, elképzelésemet beletöltöttem a Spectre-be, a Bond-tartály kiürült. Halvány fogalmam sincs, mivel rukkolhatnánk ki a következő részben. Kimennénk az űrbe? Ezt a poént már elsütötték a Holdkeltében.
Ezt nyilatkozta Craig 2015-ben, de hát pont egy „brit ügynöknek” magyarázzuk, hogy sohase mondd, hogy soha?
Huszonhat külföldi fesztiválon szerepelt, ennek a felén pedig díjat is bezsebelt a Post Mortem, az első magyar horror, pedig csak tizennyolc fesztivál versenyprogramjában vett részt. Finoman fogalmazva is remek arány, így nem csoda, hogy hatalmas várakozás előzi meg a hazai premiert, amelynek időpontja végre körvonalazódott: október 28-tól várják a hazai mozik a borzongani vágyókat.

A filmet Bergendy Péter rendezte, aki már 2004-ben elrabolta a magyar nézők szívét Hámori Gabriellával a kamerája előtt, az Állítsátok meg Terézanyut! című filmmel. Majd összedobott egy nemzetközi viszonylatban is kiváló alkotást, az önmagát is megkérdőjelező kommunista rendszer egy szeletét ragadta ki A vizsga című filmben. Ennek a produkciónak a folytatása lesz A játszma, amely sokunk örömére szintén októberben kerül a hazai mozikba. Aki az első részt kihagyta, ne csüggedjen, a Netflixen megnézheti, rögtön a Trezor című filmmel karöltve, amelyet szintén Bergendy Péter jegyez.
Na, ezért nem feltétlenül érdemes csőbe bújni, legfeljebb csak úgy, ha azon gyorsan, de nagyon gyorsan át lehet jutni. Ahogyan például egy gyorsvonat teszi. Vagy nem.
Az már akkor tudható volt, amikor Anglia és Franciaország között, a La Manche csatorna alatt megépült az alagút, alias Csatorna-alagút, vagyis csalagút (1994-ben adták át), hogy itt – nyilván nem a csőben, hanem annak filmbéli kulisszájában – előbb vagy utóbb katasztrófafilmet, horrort, sci-fit, netán terorrtámadásos mozit forgatnak, de ezt nem nagyon lehet az ötletgyárosok szemére vetni.
Azt már inkább, hogy nem biztos, hogy ebből jó filmet lehetett volna forgatni, de ha már elkészült a SAS: Vonatrablás a Csatorna-alagútban című mozi forgatókönyve, talán kellett volna.
Sajnos (vagy nem sajnos) a megkönnyezést nem lehet megúszni, nekem legalábbis nem sikerült a Karlovy Varyban és a miskolci CineFesten bemutatott Külön falka, Kis Hajni rendező első nagyjátékfilmje nézése közben. Kevés ilyen empatikus filmet látni manapság, ahol ennyire a marginális élethelyzetbe szorultak lelkén, sorsán keresztül látjuk az élet igazságait és főleg igazságtalanságait, az ő világukba vonódunk be, onnan látunk, szinte anélkül hogy a film részrehajló vagy didaktikus lenne, vagy elveszítenénk külső szemünket, józan megítélésünket.
Kis Hajni ugyanis ügyel arra, bármennyire empatikus is, hogy ne fogódjunk el.

A Külön falka a 12 éves, nyiladozó értelmű árva kislány, Niki (Horváth Zorka) és a börtönt megjárt, jelenleg is nehéz sorsú, fix lakhely nélküli, egyik napról a másikra tengődő, az agressziót napi szinten zsigerből alkalmazó apa kivételesen nehéz és kivételesen széppé váló kapcsolatát helyezi a középpontba, amelyet a már eddig is rendkívüli empátiát mutató kisfilmjeiről (Szép alak, Last Call) ismert rendező nem pusztán az egymásra találás, az összeborulás, a szépség felől mutat be, hanem bizony a kapcsolat és a helyzet buktatóit, veszélyeit is elénk tárja.
Azt például, hogy a mintakövetés mint pszichológiai jelenség (a rossz mintáé is) a gyermeknél akkor is jelen van, ha Niki valójában elszörnyed, elborzad apja agresszív tettétől. Egy másik helyzetben mégis – esetleg tudtán kívül – simán alkalmazza. Niki ugyanis az iskolában ugyanazt a módszert használja konfliktusmegoldáskor, amit az apjával való találkozás során a diszkóban látott, konkrétan verekszik, méghozzá ugyanúgy, ahogy apját látta félholtra verni egy balhés vendéget a diszkóban, tehát ebben az egymásra találásban bizony a veszély is benne van.
Újabb közönségkedvenc sorozat folytatása érkezett a Netflixre – a rajongók legnagyobb örömére. A Szexoktatás (Sex Education) című brit széria harmadik évadja szeptember 17-én debütált.

Amikor a premier napján kis híján magamból kikelve kiabáltam a telefon másik végén magyarázó húgomnak, hogy végre itt az új évad, a tizedik „szex” kifejezés hallatán megkérdezte az anyukám, hogy: „Milyen szexről beszéltek ennyit?” Én meg rávágtam, hogy kijött a SexEducation harmadik évadja, mire ő buzgón érdeklődött, hogy miről is szól a sorozat. Zanzásítottam neki a tartalmat:
Velem mi van? Semmi. Most például kurva éhes vagyok, úgyhogy mindjárt beugrok a Mekibe kajálni. Nyomok egy kergemarhás burgert sült krumplival. Lehet, hogy megeszi az agyamat, de legalább nincs benne csalamádé.

Ezzel a pár mondattal ér véget a Moszkva tér című film, miközben a teret mutatja a kamera, ahol hangyaként sürgő emberek haladnak át a képernyőn, az ég pedig fokozatosan csavarja le a napfényt, amitől éjszakába borul a táj, hogy a felkapcsolódó neonfényekkel legyen teljes a filmben lefestett korkép.
Ma lenne 60 éves James Gandolfini, aki hiába próbált leszámolni a leghíresebb tévés maffiózó szerepével, élete utolsó pillanatáig sem tudott megszabadulni tőle.
James Gandolfini mindig azt mondta, nem sokban hasonlított Tony Sopranóhoz, inkább egy 120 kilós Woody Allennek tartotta magát, egy „neurotikus szemétdombnak”. A Maffiózók forgatásán több jelenet felvételét is meg kellett szakítani, mert nem volt képes elviselni az erőszakot. Pedig bármennyire is gyűlölte a figurát, amellyel azonosították, megvoltak a közös démonaik.

Az 1961. szeptember 18-án született Gandolfini viszonylag későn, 25 évesen kezdett el színészetet tanulni, amire mindig is egyszerű munkaként tekintett. Nem nagyon élte bele magát abba, hogy megkaphatja Tony Soprano szerepét, úgy volt vele, hogy egy jóképű olasz, George Clooney mediterrán verziója lesz majd a befutó. A sorozat atyja, David Chase eredetileg Ray Liottában gondolkodott, ami logikus választásnak tűnt, hiszen a Nagymenők rajongójaként 26 olyan színészt igazolt le a szériához, akik szerepeltek Martin Scorsese filmjében.
A Rick és Morty az az animációs sorozat, amiről nehéz úgy írni, hogy a bennünk szunnyadó rajongót addig lerakjuk a sarokba. Nemes egyszerűséggel azért, mert ez a valaha alkotott legzseniálisabb felnőtteknek készült animációs sorozat, ami a kreativitás fokmérőjét még a legrosszabbul sikerült részével is képes kiakasztani. A Rick és Morty érzelmeket vált ki, ami azt jelenti, hogy valakinek vagy állandó szerelem lesz, vagy nem tud azonosulni humorával, stílusával, és beáll az gyűlölők sorába. Ám aki már találkozott az alkoholista, cserébe szuper intelligens tudós és a kedves, empatikus, de kicsit béna unokájával, nem marad semleges.

Az elmúlt pár hétben a sorozat rajongói igenis várták a hétfő reggeleket, mert az új részeket hozott, karácsony reggel-hangulatúvá varázsolva a hétkezdést. Idén először pedig volt olyan szerencsénk, hogy az amerikai premierrel azonos időben minden új rész felkerült az HBO GO felületére, méghozzá magyar felirattal.
Kate az új hősnő. Mert mostanában már úgy jönnek felénk a hősnők, mint egykor a május elsejei felvonuláson a gyári dolgozók. Kezükben zászló, ajkukon ének, zengik a dalt üde mámoros ajakkal, hogy elég volt a Jason Stathamek és Matt Damonok világából, egy nő is képes úgy hentelni, jakuzákat halomra ölni, mint a Steven Seagalok.
Ezúttal Mary Elizabeth Winstead az, aki bérgyilkosként mészárol le bárkit és akárkit, és filmszerű hasonlattal élve: jól áll neki a halál.
Azt mondjuk nem könnyű megérteni, mitől lenne jó egy olyan alkotás, amelyben embereket, családapákat kaszabolnak, lőnek halomra, de ha hihetünk annak a mondásnak, miszerint a filmek csupán a valóság tükröződései, ne legyen kétségünk: a világ sokkal brutálisabb hely annál, mint gondolnánk. Vagy a világnak csupán az a szelete, amelyet nem ismerünk, nem látunk. S valljuk be: nem biztos, hogy ismerni akarjuk, nemhogy látni.
A harmadik évada is felkerült a Netflixre a 2019-ben indult How to Sell Drugs Online (Fast), azaz Hogyan adjunk el drogokat a neten (villámgyorsan) című sorozatnak, és szerencsére megőrizte az első évad magas minőségét.

Az internet térhódításának és hétköznapivá válásának egyik következményként a szülőknek nagyjából fogalmuk sem lehet, hogy gyermekük mit néz, hallgat, olvas, és kivel beszélget neten keresztül a szobájában. Persze vannak eszközök, amik valamelyest képesek bizonyos oldalakat lekorlátozni, de tagadhatatlan tény, hogy az átlagcsaládokban mindig a fiatalabbak értenek jobban a gépekhez, így ha valamit el akarnak kerülni, ki akarnak kapcsolni, fel akarnak törni, erre könnyebben találnak megoldást, mint a szülők ennek megelőzésére.
Králl Bernarda írása
Ha rátaláltunk a sorozatra, forgathatjuk a fejünket, mint a mémbeli Travolta, hiszen sehol nem látjuk az anno dús hajú, intellektuálisan vonzó Spadert. Pedig jelen van már az első percben is mint bűnöző király, aki titokzatos céltól vezérelve feladja magát az FBI-nak. Igen, az a kopasz, köpcös, középkorú gentleman Spader! A színész maga is hibás, nem elég, hogy jókat eszik, a sportot hanyagolja, és megfeledkezett a Hollywoodban szokásos hajbeültetésről, nem sok filmben szerepelt az évtizedek során. Utolsó nagy dobása a Jogi játszmák volt (Boston Legal).
Mit csinált Steven Soderbergh klasszikusa, a Szex, hazugság, videó (amiért elnyerte a legjobb férfi színész díjat is Cannes-ban, 29 évesen), a Csillagkapu (1994) vagy a különleges Karambol (1996) óta? Tény, az 1990 és 2000 közötti évtized volt a legtermékenyebb korszaka, ezekben a filmekben még a szexepiljét aknázták ki a rendezők. Az ezredforduló után is jött pár jó szerep, köztük Maggie Gyllenhaal oldalán A titkárnő, ami nem könnyen feledhető alkotás. De nagyon jól álltak neki a jogi sorozatok is, mint Az ügyvédek (2003–2004) vagy a Jogi játszmák (2004–2008). 2010-től kevesebb filmben láthattuk, A hivatal egy évadában az évtized elején, két filmben és a Feketelistában. Beválogatták egy Marvel-produkcióba is, a Bosszúállók: Ultron korában ő adja Ultron hangját. A karrierje pár sorban összefoglalható, mégis meghatározó színész, a Feketelista többek között miatta olyan jó.
Majdnem sikerült érdekes filmet forgatni 9/11 témakörben, de lett belőle tisztességgel leforgatott amerikai motivációs alkotás. Mintha csak Szabó Péter mesélne a terrortámadásról, a következményeként kialakuló erkölcsi dilemmáról, de azt mélységében azért nem bontja ki. Miközben a téma az, hogy mennyit ér egy ember élete, ám történjen velünk bármilyen nehézség is ezen a világon, a vége úgyis siker. Hepiend.
Ilyen alkotás Sara Conangelo rendező Mennyit ér egy élet? című filmje.
Ám lehet-e hepiendje egy olyan történetnek, amely igaz eseményekre épül, és több ezer ember életét követelte?

Pedig a film címében felvetett kérdés tényleg fontos. Arról szól, hogy a 2001. szeptember 11-i amerikai terrortámadásokban elhunytak hozzátartozóinak, a maradandó sérüléseket szenvedőknek milyen mértékű kárpótlás, juttatás jár. Hány dollárt ér egy ember élete?
Nehéz egy elsőfilmesnek dramedyvel debütálni. Varsics Péternek az Így vagy tökéletessel sikerült, mellyel végre a filmes arcképcsarnokot is megújította.
Mindig mondtam, hogy Fekete Ernő korosztályának legszuggesztívebb színésze, s ha a szarházi szerepében kell szuggesztívnek lenni, hát akkor abban az. Persze nem ilyen egyszerűen szarházi az általa játszott, amúgy kiváló reklámszakember, András, aki, mint minden reklámszakember, előbb-utóbb kiég, mert azért az effajta kreativitásnak is van határa, méghozzá nem is vész wittgensteini távlatokba. Fekete reklámguruja cizelláltan szarházi, nem is tudna nem cizellált lenni.
Épp azért, mert a bőrén érzi, amit az iparág szlogenje kiindulópontnak tekint, a „Több van benned” üzenetét és parancsát, és ezt a tételt ő sem hagyhatja figyelmen kívül, egyszer csak, anélkül hogy pozícióját, pénzkereseti forrását otthagyná, írni kezd. Komoly szépirodalmat, szándékai szerint legalábbis. Megjelenik első regénye – Kitöltési útmutató halotti bizonyítványhoz (beszédes cím) – amitől már rögtön írónak gondolja magát. Épp ezért bosszantja, ha az olcsó című, olcsó igazságokat tartalmazó, könnyedén megírt bestseller és szintén nemrég pályára csöppent szerzőnője egyszerűnek ható, ám tömegeket mozgató írásain közvetlen környezete, konkrétan a lánya is csüng, s úgy érzi, a vidéki Paula Coelhonak tartott, általa írónak semmiképp nem nevezhető tollforgató előle nyeri el a különböző díjakat, a sikerlisták vezető helyét.

Ezen a ponton a film a szépirodalom mellé áll és kifigurázza az önsegítő, támogató, lélekre ható bestseller-dömpinget,
a mögötte rejlő tömegigényt, felfejti öngerjesztő mechanizmusát és kimondja, attól, hogy valami népszerű, még lehet szar, sőt, lássuk be, a legtöbbször az.
Végre új évaddal jelentkezett a Netflix egyik legsikeresebb szériája, A nagy pénzrablás (La Casa de Papel) című spanyol bűnügyi drámasorozat, amely idén tér vissza utoljára a képernyőkre. Az ötödik évad két részből áll: a záróévad első felét szeptember 3-án tűzte műsorra a szolgáltató, a végjátékra december 3-ig kell várni.

A negyedik évaddal még a pandémia (pontosabban a karantén) első heteiben, 2020. április 3-án jelentkezett a streamingszolgáltató, a sorozat pedig kis túlzással egész tavasszal uralta a Netflix nézettségi listáját. A lakásba szorult felhasználók azonnal együttéreztek a bankrablókkal, hiszen a kritikus hetekben, hónapokban mindannyian a négy fal közé voltunk kényszerülve – csakúgy, mint a sorozat szereplői. 2021 szeptember 3-án, másfél év körömrágás és tűkön ülés után végre itt a várva várt ötödik évad. Kérdés, vajon megérte-e várni az utolsó háborúra…
Rovataink a Facebookon