Ha kilépnek a britek, mi lesz a zenével?

2016. június 23., 16:18 Módosítva: 2016.06.23 19:52
26

Csütörtökön szavaznak a britek arról, hogy kilépjenek-e az Európai Unióból vagy sem, és a kormányzó Konzervatív Pártot is megosztó kérdésben tényleg fej-fej mellett a két tábor támogatottsága, ezért nüanszokon múlhat a döntés. Melyik brit rocksztár lépne ki, és lenne-e hatása egy esetleges brit kilépésnek a zenei életre?

Tovább

Az összes bérlet elfogyott a Voltra

2016. június 22., 12:51 Módosítva: 2016.06.30 15:50
2

Július 29-én indul Sopronban a 24. Telekom Volt Fesztivál, a szervezők nagyon büszkék arra, hogy Európa legjobb közepes méretű fesztiváljának választották Hollandiában a rendezvényt, szerintük ennek is köszönhető, hogy elővételben elfogytak a bérletek, amire soha korábban nem volt még példa. Az Iron Maident felvonultató pénteki nap már korábban telt házas lett, most a négynapos bérletek fogytak el, a többi napra még lehet jegyet váltani. 

A keddi nulladik napon adják át majd a Petőfi Zenei Díjakat, elismerésben részesül a legjobb zenekar, dal, koncert, férfi- és női énekes, az év videóklipje, felfedezettje és dj-je. 150 perces gálát élőben közvetíti a Duna World, a Petőfi TV, a Petőfi Rádió és a petőfilve.hu is. 

Tovább

A Petőfi egymillió nehézpáncélost cserélt le kétmillió gyalogra

2016. június 22., 07:39 Módosítva: 2016.06.30 15:36
879

A közelmúlt egyik legnagyobb kulturális botránya volt az MR2-Petőfi Rádió arculatváltása, amelynek keretében távozott a 2007-es átalakítás egyik központi alakja is, Horváth Gergely felelős szerkesztő. A szakember időközben a Fishing on Orfű fesztivál díszdoktora lett, így a magyar könnyűzene helyzetéről, az MSZP-nél egykor nyitottabb fideszes politikusokról és Ákosról is beszélgettünk vele, illetve a fesztivál két meghatározó alakjával, Lovasi Andrással és Egyedi Péterrel.

Tovább

Erdogan szerint a Radiohead-rajongók és a fanatikusok is hibásak

2016. június 21., 17:26 Módosítva: 2016.06.22 11:09
31

Recep Tayyip Erdogan török elnök szerint mindkét fél hibás volt abban a hétvégi esetben, amely során egy nagyjából húszfős, botokkal és üvegekkel felfegyverzett csapat támadt fiatal zenerajongókra, akik épp az új Radiohead-lemezt hallgatták egy isztambuli lemezboltban, írja a Hürriyet Daily News.

Az államfő szerint azok is hibásak, akik nem tisztelik a saját nemzetük és városuk érzékenységét, illetve azok is, akik minderre erőszakkal reagálnak. A támadók egész konkrétan azt sérelmezték, hogy ramadán idején szórakoztak a fiatalok az üzletben, ahol ráadásul még alkoholt is árusítottak.

Tovább

Ez lesz a Budapest Pride hivatalos hivatalos dala

2016. június 21., 15:34 Módosítva: 2016.06.22 11:49
287

Bár a pécsi Mongooz and the Magnet Freedom című száma a Sziget himnusza címért is versenyzett, végül a július másodikai (ez egy szombat) Budapest Pride felvonulás hivatalos dala lett.

"Személyesen is érintett vagyok, hiszen a bátyám is meleg, én pedig természetesen kiállok mellette. Neki is, mint mindenkinek, joga van úgy élni, ahogy szeretne" – mondta a zenekar ír nagybőgőse, Ian O'Sullivan.

Tovább

Beteges pornógyűjteménye volt Michael Jacksonnak

2016. június 21., 11:29 Módosítva: 2016.09.16 15:18
396

Közel hét évvel a halála után rémes rendőrségi dokumentumok láttak napvilágot Michael Jacksonról: a jelentések szerint a poplegenda gyermek- és állatkínzásokat megörökítő felvételeket, valamint szadomazo pornót gyűjtögetett a Neverland nevű kaliforniai birtokán, írja a JezebelRadar Online információi nyomán.

A dokumentumok sötét és rémisztő képet festenek Jackóról, mondta az egyik nyomozó is, aki szerint a popsztár egy manipulatív szexőrült ragadozóként élt. Ezt igazolja az is, hogy a perverz – megkötözött nőket, meztelen gyerekeket és megkínzott állatokat ábrázoló – anyagok mellett szexuális étvágyat csökkentő gyógyszereket is találtak Jacksonnál, amelyeket az énekes orvosai írtak fel neki.

Tovább

Életünk legjobb napjai kezdődhetnek csak így

2016. június 20., 14:00 Módosítva: 2016.06.20 21:05
329

Igazi nyári hangulatú klippel jelentkezett a Cloud9+, amelynek első nagylemeze, a Supernova nálunk debütált 2015 elején. Ezúttal a Radio című számhoz forgott videó, amit Tuza Norbert rendező és Szín Róbert operatőr közös csapatukkal, az Ink Panther Productionsszal rögzített a svábhegyi The Writer's Villában, amelyet a brit Standard 2016 legjobb és legizgalmasabb szálláshelyei közé sorolt az év eleji összeállításában.

A klipben a Cloud9+ 35 rajongója statisztált, de rajtuk kívül két sztárfellépőt is láthatunk: Járai Márk a Halott Pénzből, Wolfie a Punnany Massifból és egy sellő is felbukkan a képeken. A klipben az énekes, Szivák Zsolti egy lány mellett ébred egy nyári, madárcsicsergős reggelen, majd kipattanva az ágyból körbejárja a villát, ahol remek buli van éppen. Pörög kicsit a pajtikkal, pacsizik néhányat, majd visszafekszik aludni még egy kicsit.

Tovább

Meghalt a The Freestylers legendás énekese

2016. június 20., 10:13 Módosítva: 2016.06.20 10:28
42

A brit Tenor Fly egyike volt a ragga legnagyobb legendáinak. Halálának körülményei egyelőre ismeretlenek.

Tovább

Meghalt a fejbe lőtt mexikói zenész

2016. június 19., 17:37 Módosítva: 2016.06.20 09:55
35
Belehalt a sérüléseibe az a chicagói énekes, akire még csütörtökön lőttek rá az észak-amerikai nagyvárosban.

A 45 éves Alejandro "Jano" Fuentes a születésnapját ünnepelte a barátaival, amikor lövöldözést tört ki. Fuentes az autójába ült be éppen a barátaival, amikor egy fegyveres férfi hirtelen odament, kiparancsolta a kocsiból és rálőtt, írja az MTI. 

Alejandro "Jano" Fuentes
Alejandro "Jano" Fuentes
Fotó: Facebook

Az egyik ismert tehetségkutató mexikói változatában néhány éve feltűnt férfi fejét három lövedék találta el. 

A rendőrség közlése szerint nincs gyanúsított. A WGN televízió úgy tudja, hogy azt vizsgálják: kocsilopási kísérlet vagy rablási szándék volt az indíték. Az énekes halálának hírét szombaton jelentették be.

Az eset kevesebb mint egy héttel azután történt, hogy megölték Christina Grimmie-t, aki szintén a Voice című showban, annak amerikai változatában tűnt fel. A hatóságok szerint egy férfi lőtte le, miközben autogramokat osztogatott a floridai Orlandóban. A férfi utána megölte magát.

Nem ez lesz a kedvenc RHCP-lemezünk

2016. június 19., 08:49 Módosítva: 2016.06.19 20:44
75
Szörfös fantáziálgatásra ösztönzött minket a Red Hot Chili Peppers legújabb lemeze, gondolatban legalábbis mindjárt homokszemeket vakargattunk magunkról a tengerparton. Kicsit különös, de a Jonas Brothers harmadát pont a szalonna ihlette meg, Ladyhawke nagy csalódást okozott, a Nails és a Framtid levitte a fejünket, az egri Shapat Terror pedig beindította a házibulis nosztalgiavonatot.

Körülbelül 5-6 éves lehettem, amikor a bátyám hazahozta a Red Hot Chili Peppers Blood Sugar Sex Magik című albumát kazettán, aztán szerencsére jó időre otthon is hagyta. Nincs olyan lemez, ami jobban beleégett volna a tudatomba, és ezt leszámítva olyan sem, amit a mai napig képes lennék kéthetente újrahallgatni. Épp ezért valahol persze nyomasztó az a tudat, hogy ehhez foghatót már biztosan nem fognak csinálni, sem zeneileg, sem popkulturális értelemben. Viszont ha azt nézzük, hogy 50 körül, több mint harminc év aktív zenélés után ki mennyire csinál izgalmas lemezeket, akkor a Red Hot Chili Peppersnek nincs min szégyenkeznie. Végül is a világ legjobb zenészei között vannak, több izgalmas side-projekttel és tekintélyt parancsoló életművel a hátuk mögött, innen már nincs mit veszíteni. Pontosan ez a nyugodtság érződik az új albumon, és hallgatni is hátradőlve érdemes: nem feszülve azon, hogy hol van már az a punkos vadság, ami a nyolcvanas években még bennük volt, hanem élvezni, ami ma jön belőlük: egy jó, kiérlelt poplemez.

Tovább

Hadd bulizzanak a fiatalok úgy, ahogy csak ritkán tudnak

2016. június 18., 14:47 Módosítva: 2016.06.30 17:15
49

Csütörtökön elmentünk a nyitásra és összeszedtünk minden fontos tudnivalót az első Kolorádó fesztiválról, most pedig megpróbáljuk levonni a tanulságokat, hogy például van-e egyáltalán szükség Budapest határában sátrazós fesztivált tartani. A rövid válasz az, hogy igen, és már most gyanús, hogy a következő évek egyik meghatározó eseménye lehet a Kolorádó a főváros környékén.

Tovább

Rihanna már megint csak bámul a kamerába

2016. június 18., 08:02 Módosítva: 2016.06.19 07:30
35

RiRi a legújabb videójában is azt teszi, amihez a legjobban ért: igézően néz bele a kamerába, miközben énekel. A Viet Cong az új névvel (Preoccupations) a gyerekkori félelmeinket hozta össze, a Peter Bjorn And John pedig egy óriásira nőtt komondort sétáltatott meg a vadonban. A Videódiszkóban ezúttal is a hét legjobb klipjeiből válogattunk.

Tovább

Én még ennyi meztelen pasit színpad előtt soha sem láttam

2016. június 17., 23:59 Módosítva: 2016.06.18 19:24
324
A Bécs–Budapest–Berlin-tengelyen élve, válogatott tornászként alapította meg Radnóti Zsuzsa a Hellfreaks nevű psychobilly bandát, azon kevés magyar zenekarok egyikét, ami évek óta aktívan koncertezik Európában, de az Egyesült Államokba is hívták már. Az alternatív modellként is ismert frontemberrel, művésznevén Shakey Sue-val arról beszélgettünk, hogy a zenekar miért ismertebb külföldön, mint itthon, miért könnyebb egy hozzájuk hasonló együttesnek átlépni az ingerküszöböt nyugaton, és milyen volt, amikor Rostockban egy sereg, nemi szervét lóbáló férfi előtt kellett koncertet adnia.

Miközben a magyar zeneipar épp azon dolgozik, hogy valahogy utolérjük a nyugati piacot, sokszor észre sem vesszük azokat, akik már évek óta aktív részesei ennek. Ilyen például az itthon még mindig bőven radar alatt működő Hellfreaks, ami megalakulása után az ötödik koncertjét már külföldön adta, miközben itthon egy rockfesztiválon kívül nem igazán tudnak róluk. Az új nagylemezükkel kapcsolatban beszélgettünk az alternatív modellként is ismert Shakey Sue-val.

Tovább

Pest és Buda két jó barát együtt bulizza szét magát

2016. június 17., 14:24 Módosítva: 2016.06.30 17:13
88

Először rendezik meg a Kolorádó fesztivált, ami úgy hirdeti magát, mint a pesti fesztivál a budai hegyekben. Megnéztük a Kolorádó legelső napját és összeszedtünk minden olyan fontos tudnivalót, ami jól jöhet a hétvégére becsatlakozóknak, illetve azoknak, akik még nem döntötték el, mit csináljanak ezen a pokoli melegnek ígérkező hétvégén.

Tovább

Meat Loaf összeesett koncert közben

2016. június 17., 10:00 Módosítva: 2016.06.17 17:07
14

Kórházba kellett szállítani Meat Loaf rockénekest egy edmontoni koncertről, írják a nagy hírügynökségek. A 68 éves, nem éppen egészséges életmódjáról híres zenész az utóbbi időben elég sokat betegeskedett, több koncertjét is lemondta, de az edmontoni előtt úgy érezte, jobban van. A koncertfelvételen jól látható, hogy Meat Loaf az I Would Do Anything For Love című slágere éneklése közben ejti el mikrofonját és rogy össze. A koncert azonnal félbeszakadt. 

Tovább

Szívrohamot kapott a Status Quo gitáros-énekese

2016. június 17., 07:55 Módosítva: 2016.06.17 12:08
12

Rick Parfitt a zenekar törökországi koncertje után lett rosszul, és jelenleg is intenzív osztályon ápolják. A zenésznek ez már a harmadik infarktusa, az előző után állt le a cigivel és az alkohollal.

Tovább

Jól állnak az RHCP-nek a gördeszkás lányok

2016. június 16., 21:54 Módosítva: 2016.06.17 10:05
7

Június elején mi is megírtuk, hogy Olivia Wilde rendezi a Red Hot Chili Peppers új klipjét, amelyik a Dark Necessities című számhoz forgott. A Doktor House-ból, a TRON: Örökség-ből, valamint a Martin Scorsese és Mick Jagger nevével fémjelzett Bakelit című sorozatból ismert színésznő az Instagramon adott először hírt a forgatásról, mostanra pedig a klip is elkészült.

A videó főszereplői – a zenekar tagjai mellett – a gördeszkás lányok (név szerint: Carmen Shafer, Amanda Caloia, Amanda Powell és Noelle Mulligan, akit főleg kaszkadőrként lehet ismerni), akik nagyokat esnek, diliznek, a sebekre meg sört locsolnak a klipben. A kamerák mögött Christopher Blauvelt, Kelly Reichardt (Sötét húzások, Járatlan út) kedvelt partnere, a Lopom a sztárom és a kétrészes Egy szerelem története operatőre állt.

Tovább

Egymást váltják a gitárosok a Kopaszi-gáton

2016. június 16., 18:16 Módosítva: 2016.06.17 14:02
7

Csütörtöktől indul a Dunán a buli, ekkor kezdődik ugyanis a Dunapest művészeti és urbanisztikai fesztivál. Mi most a zenei programokat emeljük, de filmvetítések is az A38 hajón, csónaképítés, utcaszínház és látványos szöveget formázó vízes installáció a Ludwig múzeumnál, amiről már korábban is írtunk.

Tovább

Tisztázták Cliff Richardot a gyerekmolesztálás vádja alól

2016. június 16., 15:29 Módosítva: 2016.07.10 15:29
5

A rock and roll első brit sztárjánál még két éve tartottak házkutatást egy harminc évvel ezelőtti ügy miatt, de elegendő bizonyíték hiányában az ügyészség megszüntette az eljárást. 

Tovább

Hiába az Eurovízió, a Halott Pénz uralma megingathatatlan

2016. június 16., 11:47 Módosítva: 2016.06.17 09:50
719

A tavaszi YouTube-toplista első két helyét is Halott Pénz foglalja el, az Eurovízióval nagy médianyilvánossághoz jutó Freddie csak harmadik. A Darabokra törted a szívem úgy is vezet, hogy most csak fele annyian nézték, mint télen. 

Tovább

A Volt Fesztivál és az Akvárium aláírta a nyílt levelet, de nem szakít a Petőfivel

2016. június 15., 18:41 Módosítva: 2016.06.30 16:21
78
A Petőfi Zenei Díjat átadják a Volt Fesztivál első napján, az MTVA szerint egyébként is bejött a váltás.

Több tucat hazai zenekar, művész, szervező, zenei szakember nyílt levélben foglalt állást a Petőfi rádió körüli változásokra reagálva. A levélben a Petőfi rádió körül történt változásokat kifogásolták, és hogy a váltás óta olyan emblematikus figurák és műsorok tűnnek el a rádióból, amiket mindenki szeretett, és amelyek nagyon sokat jelentettek a hazai zenei életnek.

A levelükben hangsúlyozták, hogy a Petőfi az elmúlt tíz évben az igényes könnyűzenei kultúra támogatója és felkarolója volt. "Egy friss zenei fórumot teremtett, ahol olyan zenekarok kaptak bemutatkozási lehetőséget, akiknek értékes alkotásai korábban nem jutottak el hasonló csatornán keresztül a közönséghez. A Petőfi Rádió közvetlen hatással volt a magyarországi klubéletre és fesztiválkultúrára is." 

Tovább

Megkezdődött a Led Zeppelin plágiumpere

2016. június 15., 16:18 Módosítva: 2016.06.15 18:29
18

Megkezdődött kedden egy Los Angeles-i bíróságon a Led Zeppelin Stairway to Heaven című száma miatt indított plágiumper. A sztori elég régóta ismert: a Spirit zenekar pereli a Led Zeppelint, mert szerintük a Taurus című számuk gitárriffjét lelopva írták a Stairway to Heaven című slágert

Az 

Tovább

Újra összeáll a Rapülők

2016. június 15., 14:18 Módosítva: 2016.06.15 20:39
423

Ön még mindig a magyar Eb-győzelemmel van elfoglalva? Akkor nem hallotta még a nap igazi hírét: Geszti Péter ma reggel a Morning Show-ban jelentette be, hogy újra összeáll a 90-es években alapított együttese, a Rapülők. A hírt azóta a Facebookon is posztolta.

Tovább

Kihátrálna a magyar popszakma a Petőfi mögül

2016. június 15., 14:09 Módosítva: 2017.03.01 15:31
1362

Több tucat hazai zenekar, művész, szervező, zenei szakember nyílt levélben foglalt állást a Petőfi rádió körüli változásokra reagálva. „Ezzel a levéllel szeretnénk jelezni felétek, hogy a problémát mi is látjuk, halljuk” – írják.

A levelet aláírta például Bródy János, a Wellhello, a Quimby, a Punnany Massif, a 30Y, a Biebers, a Pál Utcai Fiúk, a Mary PopKids, a Kiscsillag, a Hiperkarma, az Irie Maffia és az Anna & The Barbies is. A nagyok mellett a feltörekvők is csatlakoztak az aláírókhoz, többek között Zanzinger, a Run Over Dogs, a Lóci játszik, a Papaver Cousins, a Headbengs és a Fran Palermo.

Tovább

2500-an bulizhatnak a Wellhellóval Orfűn

2016. június 15., 12:05 Módosítva: 2016.06.15 15:57
8

A régi hiphoptáborok legendáját éleszti újra a Wellhello és a Halott Pénz. A két népszerű zenekar július 30. és 31. között egy limitált létszámú hétvégét szervez az orfűi Panoráma Campingbe.

A Wellhello és a Halott Pénz nem titkolt célja, hogy egy családias hangulatú rendezvényen felejthetetlen két napot tölthessenek el a legnagyobb rajongóikkal. Fluor, Diaz, Red Pitt és Járai Márk nem maradnak majd a backstage-ben, a két nap alatt mindenféle programban vesznek majd részt. Lesznek pingpong- és focimeccsek meg vízibicikli-verseny is. Ezenkívül közönségtalálkozó és dedikálás is a program része.

Tovább

Számháború és kánikula lesz, térerő nem annyira

2016. június 14., 09:49 Módosítva: 2016.06.30 17:13
7

Csütörtökön nyitja meg kapuit a vadiúj és első alkalommal megrendezett Kolorádó fesztivál, ahol három napon át csaknem száz fellépő játszik majd az adyligeti Sztrilich Pál Cserkészparkban, azaz nagyjából Budapest határában. Fellép például a Stenk idei dalversenyének győztese, a Dope Calypso, valamint két döntőse, a Felső Tízezer és a Fran Palermo is. 

kolorado terkep
Fotó: Kolorádó fesztivál

Rajtuk kívül játszik még több olyan zenekar is, akikkel rendszeresen foglalkozunk az Indexen, például a Puma Danger, a Blahalouisiana, a Csaknekedkislány, a Gustave Tiger, a Signore Crust vagy a Szabó Benedek és a Galaxisok. A hétvégére nagyon durva kánikulát is jósolnak.

Tovább

Úgy vesztél el, hogy mindenki rád talált

2016. június 13., 15:07 Módosítva: 2016.06.13 17:44
433

Harmadik lemezét mutatja be az idén tízéves Magashegyi Underground. A Talált tenger című anyag három évvel a 2013-as Tegnapután után jelenik meg, és az Indexen lehet először meghallgatni.

A zenekar – a koncerteket leszámítva – 2016 első felét szinte végig a stúdióban töltötte. A munka eredményeképp született meg az új lemez, amelyen a 30Y éléről ismert Beck Zoli is közreműködött, aki több dalszöveget is írt az albumra, valamint az egyik dalban (Látod) énekel is.

Tovább

Magyarországon koncertezik a Lukas Graham

2016. június 13., 10:44 Módosítva: 2016.06.13 12:14
3

Jövő februárban első világkörüli turnéjára indul a Lukas Graham. A frontemberéről elnevezett dán zenekar európai koncertsorozata az Egyesült Királyságban kezdődik.

A turnéindító buli után fellépnek például Belgiumban, Hollandiában, Ausztriában, Németországban, Lengyelországban, Franciaországban

, Olaszországban és Spanyolországban, a turné során pedig a magyar fővárost is útba ejtik.

Tovább

Mintha Charlize Theront indiánok üldöznék

2016. június 12., 10:36 Módosítva: 2016.06.13 10:28
63

Öt év után jelentkezik új nagylemezzel a The Kills, így nem is lehetett volna másé a hét lemeze nálunk. Meghallgattuk a fütyülős dalról ismert Peter, Bjorn & John, illetve a Band of Skulls albumait is, illetve ismét mutatunk pár kifejezetten király magyar nagylemezt a Gustave Tigertől, az Agavoidtól, a The Beanstől és a Hellfreakstől.

Tovább

A Voice-ból ismert énekesnőt előre kitervelten ölték meg

2016. június 11., 19:36 Módosítva: 2016.06.12 20:37
26

Mint korábban írtuk, az NBC csatorna The Voice műsorának sztárját,  Christina Grimmie énekesnőt, egy floridai koncertje után, autogram osztás közben lőtték le. A támadó egy 27 éves fehér amerikai férfi volt, Kevin James Loibl, aki külön azért utazott Orlandoba, hogy végezzen az énekesnővel, így a rendőrség biztos abban, hogy a gyilkosságot régebb óta tervezte. Az eddig ismert két fegyver mellett találtak nála két tölténytárat, valamint egy vadásztőrt is. A rendőrség jelenleg a férfi telefonját és számítógépét is vizsgálja, további információk reményében. 



Hősnek nevezte az énekesnő testvérét 
Wanda Miglio, az orlandoi rendőrség szóvivője, aki szerint azzal, hogy a férfi utána eredt a gyilkosnak további vérontást előzött meg. Az elkövető akkor végzett magával, amikor Christina Grimmie testvére utolérte.