Az Editors énekesébe még a férfiak is szerelmesek

2015. december 1., 14:05 Módosítva: 2015.12.01 15:53
121

Negyedszerre fog fellépni Budapesten az Editors: eddig kétszer voltak a Szigeten, egyszer még 2009-ben , amikor a tűző nap nem annyira tett jót a zenekar borongós, Joy Division-utánérzésnek ható dalainak. Tom Smith frontember viszont már akkor annyira lenyűgözte a közönséget, hogy még a férfiak is egy emberként lettek szerelmesek belé, ezt „I would be gay for you” táblával hozták az énekes tudomására. Még ugyanebben az évben a Millenárison is adtak egy koncertet kompenzálásként, de 2013-ban már sikerült úgy intézni a szigetes koncertet, hogy pont rásötétedjen a zenekarra, úgyhogy gyorsan meg is tettük a Sziget legjobb koncertjének

Az Editors egyébként elég sokat változott, zeneileg és felállásban is, ami össze is függ, Chris Urbanowicz távozása után jelentősen megváltozott a hangzásviláguk. „Indie akkor voltunk, mikor az divat volt, bár a kiadónk tényleg független volt, szóval még illik is ránk. Mindig is rockzenét csináltunk, próbáltuk megtölteni érzelmekkel, és ezt szerintem nehéz címkékkel ellátni" – mondta Tom Smith, amikor interjúztunk vele

Tovább

2015 nem éppen Sinéad O'Connor éve

2015. december 1., 10:49 Módosítva: 2015.12.02 08:52
11
Hiába lett idén nagymama, volt már jobb éve is Sinéad O'Connornak. Az énekesnő vasárnap este a Facebookon közölte rajongóival, hogy túladagolta magát, majd a pszichiátriáról újabb poszttal jelentkezett, tovább szítva a feszültséget. Nehéz gyerekkor, négy gyerek négy különböző apától, még több botrány és egy több szempontból is kínos magyarországi kerekasztal-beszélgetés.

Vasárnap esti, nagy vihart kavaró Facebook-posztja után, újabb bejegyzéssel jelentkezett Sinéad O'Connor ír énekes-dalszerzőnő. Korábban rendszeresen írt arról, mennyire romokban hever az élete, pedig csupán egy otthonra és munkára lenne szüksége, majd a hét utolsó napján már arról számolt be, hogy épp egy írországi hotelben tartózkodik, ahová álnéven jelentkezett be, és éppen öngyilkosságra készül.

Tovább

Itt az új Gangnam Style?

2015. december 1., 00:08 Módosítva: 2015.12.01 14:50
204

Valószínűleg tényleg csak kevés olyan internettel rendelkező ember él a Földön, aki nem futott volna bele az elmúlt három évben a dél-koreai Psy Gangnam Style c. megaslágerébe, ami minden eddigi rekordot megdöntött és még a Youtube-nak is új fejlesztést kellett eszközölnie a sikere miatt. Akkor sokan azt gondolták a Justin Bieber menedzseréhez szerződő popsztárról, hogy Psy lesz a következő nagy globális jelenség, de hiába tart a Gangnam Style közel két és fél milliárd nézőnél, a koreai rapper mégsem tudott betörni a nyugati piacra. Majd talán most az új klipjével. Vagy rögtön kettővel.

Tovább

Adele egy hét alatt eladott 3 millió lemezt

2015. november 30., 18:17 Módosítva: 2015.12.21 09:03
94

Már az első héten, csak az Egyesült Államokban 3,38 millió példányban kelt el Adele 25 című lemeze - írja a Billboard. 1991 óta nem fogyott el ilyen rövid idő alatt ennyi lemez, ennyit a zeneipar haláláról.

A korábbi csúcstartó egyébként az NSync 2000-ben megjelent, No Strings Attached című albuma volt, amiből mindjárt 2,41 millió kelt el a megjelenés napját követő első hétben.

Nem halt meg a lemezipar, csak Adele-re várt

– írtuk egy korábbi cikkünkben is.

Tovább

Sinead O'Connor teljesen összeomlott

2015. november 30., 13:05 Módosítva: 2015.12.01 09:41
27

Rajongók milliói aggódnak Sinead O'Connorért, a 48 éves ír énekesnő ugyanis teljesen összeomlott. Az előző napokban hosszú Facebook-bejegyzésekkel jelentkezett, amelyekben részletesen bemutatja, mennyire romokban hever az élete.

Vasárnap este viszont úgy tűnt, mintha egy búcsúlevelet posztolt volna Facebookra, amiben arról ír, hogy mindenki cserben hagyta, nem bírja elviselni az életet, ezért túladagolta magát. A helyszínre később mentők is érkeztek, és biztonságba helyezték, orvosi ellátást is kap.

Tovább

Dildóval is rendelhető a hét lemeze

2015. november 29., 09:28 Módosítva: 2015.11.30 07:47
6

Valami olyat mutatunk A hét lemezeként, amivel nem találkozik túl gyakran még a képzett zenehallgató sem. Annyit mondunk előre, hogy Sophie Product c. albuma még Ferenc pápa nagylemezét is megelőzte. Bizony, a katolikus egyház feje is popsztárnak állt, nem is mentünk el mellette szó nélkül. Ahogy a Flaming Lips monumentális elborulása, Chris Brown és Tyga celebrapperek kollaborációja, Ty Segall T. Rex-tisztelgése és a THe pUnch lemeze mellett sem.

Tovább

Sajnálom, hogy nem technozenész vagyok

2015. november 28., 19:05 Módosítva: 2015.11.29 13:35
698
A reklámzenéiből már lassan egy albumot is kiadhatna, és mindenki a Wings Of Love 2-t követeli rajta. Zságer Balázs a kétezres évek eleje óta megkerülhetetlen a magyar popzenében. Az elején a Yonderboi billentyűseként ismert zenész később saját zenekart alapított Žagar névvel, ami négy lemez után most Az éjszakám a nappalod című magyar film zenéjét készítette el.

Közben persze elég kacskaringós utat járt be. A kaposvári Zságer Balázs blues-, és jazz-zenekarokban kezdte, megírta a 2000-es évek egyik nagy magyar rádiós slágerét a Wings Of Love-val, közben pedig két magyar film zenéjét is ő rakta össze. Ha valakit érdekelt a 2000 körüli magyar chill és lounge -a legendák szerint a hollandokat és briteket jobban, mint a magyarokat - akkor nem lehetett nem belebotlani Zságer Balázsba, akivel most egy új filmzene-lemez miatt ültünk le interjúzni a budapesti stúdiólakásában, de átbeszéltük az egész karrierjét, az általános iskolás kezdetektől egészen a legújabb Žagar-számokig.

Az éjszakám a nappalod filmzenéjét november 28-én, élőben is meg lehet hallgatni a Fogasházban (az esemény Facebook-oldala erre), a Žagarnak pedig december 28-án lesz egy évzáró koncertje, majd a jövő évi, 15. évfordulójukra készülnek. 

Tovább

Kosármezes gorilla rabolta el a pomponlányt

2015. november 28., 16:29 Módosítva: 2015.12.10 00:26
29

Ezen a hétvégén is összeszedtük a hét legjobb klipjeit: M.I.A. menekültekből épített piramist, Somló Tamás és Kovács Kati nagyot dilizett a Vasas székházban, a Travis énekese pedig rejtélyes körülmények között tűnt el, de aztán megkerült – igaz, ramaty állapotban. Ezen kívül sok delfin és lángoló virágok a Videódiszkóban, valamint azt is elmondjuk, mit jelent a NoLo kifejezés.

M.I.A.: Borders

rendezte: M.I.A.

Múlt héten rukkolt elő erősen politikai töltetű új dalával a kulturális sokszínűségéről híres M.I.A., a számhoz pedig most hasonlóan erős videóklip is készült, amiben a klipet is rendező énekesnő a menekültkérdést dolgozza fel. Például óriási migránspiramis épül benne, menekültekkel megrakott hajón utazik, de még a dubaji Emirates légitársaságot is kifigurázza benne. A dal egyébként M.I.A. következő, Matahdatah című albumán szerepel majd.

Tovább

Jó kis buli lehetett az amerikai Tankcsapda-turné

2015. november 28., 11:05 Módosítva: 2015.11.28 18:20
1601

Kaptunk egy exkluzív werkfilmet a zenekartól, amiben megmutatják, hogy 40 felett is tudnak úgy viselkedni, mint a  gyerekek, és azt is, milyen volt az amerikai turné néhány állomása, beleértve a bombariadó miatt félbeszakadt visszaút Salt Lake City-i szakasza. 

A turnéról ebben az interjúban mesélt nekünk hosszabban a zenekar. 

Tovább

Magyar előadó remixét pörgette Steve Aoki

2015. november 28., 10:00 Módosítva: 2015.11.28 11:49
537

Jó periódusban van Pixa, tavaly a Snoop Doggal kollaborált, idén pedig megnyerte a Dim Mak Records Uberjack'd remixversenyét, ami már magában is elég nagy dolog, de most már elmondhatja magáról azt is, hogy Steve Aoki is őt játssza. Kijött ugyanis Steve Aoki tour videója, amiben rögtön az első zene egy magyar előadó remixe. 

Tovább

A Beatles sohasem lesz ciki

2015. november 28., 00:45 Módosítva: 2016.04.24 11:07
1152

Az Ivan & The Parazol furcsa jelenség a magyar könnyűzenében. Pár éve akkor tűntek fel, amikor a bluesrock és a vintage rock épp nagyon jött fel külföldön, ők pedig ezzel párhuzamosan hamar egyre komolyabb figyelmet szereztek itthon. Az ilyen revival műfajok azonban nem tartanak sokáig, ráadásul Magyarországon amúgy sem túl hálás feladat angolul énekelni. Az Ivan & The Parazolnak erre sikerült rácáfolnia, és nemcsak rendszeres fellépői az itthoni fesztiváloknak, de több helyen már nagyszínpadon játszanak. Novemberben megjelent a harmadik nagylemezük, mi pedig az együttes három tagjával elmentünk Solymárra, hogy a billentyűs házi stúdióvá alakított bungalójában beszélgessünk.

Tovább

Operával lehet a legtöbb jogdíjat beszedni

2015. november 27., 12:55 Módosítva: 2015.11.27 15:22
1

Az Artisjus honlapján ráleltünk két kalkulátorra, az egyikkel a rádiós, a másikkal a tévés lejátszások után járó jogdíjakat lehet kifizetni. Kicsit kattintgattunk és elhatároztuk, hogy minimum 3 perces operákat fogunk mostantól írni, és valahogy rávesszük a tévéket és a rádiókat, hogy hetente egyszer tolják adásba őket, aztán meg hátradőlünk. Jó, ez így akkora baromság, mint fegyverbuzi egyetemistában dzsihádistát látni, a dolog nem ennyire egyszerű, és ha abból a jogdíjból akarunk tejet venni a kávéhoz, amit operánk után az RTL fizet, jobb ha átszokunk a citromos teára.

Az adatokat viszont ha más nem, a vicc kedvéért érdemes volt átböngészni. Kiderült, hogy a komolyzene jól fizet: az RTL egy 3 perces darabért 71 428 forintot perkál, és a TV2 is kicsenget érte 50 452 forintot. A köztévén annyira nem éri meg komolyzenében utazni, az M1 31 651 forintot ad darabjáért, lejátszásonként. Ha egy évben mindhárom tévé egyszer leadja a mesterművet, bruttó kb. 150 000 forint körül járunk, ami az éhenhaláshoz pont elég. Nyergeljünk hát át a könnyűzenére, csak egyszerűbb egy Hellót a tévébe bejuttatni, mint egy Sevillai borbély-utánérzést.

Tovább

Az új Coldplay-nótában Gwyneth Paltrow is szerepel

2015. november 27., 09:16 Módosítva: 2015.11.27 15:27
4

Ez azért fura egy kicsit ugye, mert a színésznő és a zenekar énekese korábban egy pár volt, de aztán elváltak, és tán volt is egy kis nyilvános kurvaanyázás a sajtóban. Az Everglow című dalról Chris Martin azt mondta, hogy egy nap éppen az óceánban pancsolt, amikor odament hozzá egy szörfös fickó, és mondott neki valamit, amiben az everglow szó is szerepelt, és ez megindította az agyát. Aztán megírta a dalt. A lent hallható dal után erről is mesél. A zenekar új lemeze, az A Head Full of Dreams, december 4-én jelenik meg, és Beyoncé, Noel Gallagher, valamint Barack Obama amerikai elnök is szerepel rajta.

Ha nem akar lemaradni a legfrissebb zenei hírekről, kövesse a Stenket a Facebookon!

Jön az Iron Maiden a Volt Fesztiválra

2015. november 26., 14:10 Módosítva: 2016.07.02 14:31
173

Több mint fél évvel a kapunyitás előtt máris leigazolt két előadót a Telekom Volt Fesztivál, így 2016 nyarán érkezik az Iron Maiden és a rapsztár, Wiz Khalifa is. November 26-tól – 48 órán át – kedvezményes, „early bird” áron lehet hozzájutni a Volt-bérletelhez, a 24. Fesztivál 2016. június 29. és július 2. között lesz Sopronban.

Az Iron Maiden fél évnél is hosszabb, több mint 50 állomásos turnéra indul, a megszokottnál is nagyobb színpadot építenek majd Sopronban. A koncert 2016. július 1-jén lesz, ez lesz a 12. koncertjük Magyarországon, ebből kettő a Sziget fesztiválon, legutóbb tavaly léptek fel a Papp László Sportarénában. 

Tovább

Negyvenhárom ország indul az Eurovízión

2015. november 26., 11:28 Módosítva: 2015.11.26 13:47
1

Negyvenhárom ország indul az Eurovíziós Dalfesztiválon jövő májusban Stockholmban. Eddig csak a 2008-as belgrádi és a 2011-es düsseldorfi versenyen vettek részt ennyien. Idén 40 ország szerepelt Bécsben, a 2015-ös hiányzók közül jövőre szerepelni fog Ukrajna, Bosznia-Hercegovina, Horvátország és Bulgária is, nem indul viszont Törökország - jelentették be a szervezők Stockholmban, a jövő évi verseny helyszínén.

Azt a múlt héten hozták nyilvánosságra, hogy az idén a dalfesztivál 60. születésnapja alkalmából indult Ausztrália jövőre ismét lehetőséget kap a versenyen. Igaz, indulója nem lesz automatikusan döntős, mint idén Bécsben.

A jövő május 10-i és 12-i két elődöntőben a Globe Arenában 37 ország, köztük Magyarország fog versengeni a továbbjutásért a 14-i döntőbe, amelyben vendéglátó országként fix helye van Svédországnak, valamint az öt kiemelt országnak, Franciaországnak, Nagy-Britanniának, Németországnak, Olaszországnak és Spanyolországnak. Az Eurovíziós Dalfesztivált 2016-ban azért rendezik Stockholmban, mert idén májusban Bécsben a svéd Mans Zelmerlöw győzött Heroes (Hősök) című dalával.

Tovább

Adele megdöntötte az NSync 15 éves rekordját

2015. november 26., 11:00 Módosítva: 2015.12.21 09:03
10

Adele új lemeze, a 25 (amiről a hét lemezében részletesebben is írtunk) mindössze négy nap alatt megdöntötte a heti lemezeladások 15 éves rekordját az Egyesült Államokban, írja a Telegraph a Nielsen Music adataira hivatkozva.

A nem mindennapi eredményt a brit énekesnőnek nem kevesebb mint 2,43 millió eladott példánnyal sikerült elérnie. A korábbi csúcstartó egyébként az NSync 2000-ben megjelent, No Strings Attached című albuma volt, amiből mindjárt 2,41 millió kelt el a megjelenés napját követő első hétben.

Tovább

Nem ilyen fejet képzelsz el egy rocksztárnak

2015. november 25., 15:44 Módosítva: 2015.11.26 09:54
634

Már egy jó negyed évszázad eltelt a rendszerváltás óta és mára a magyar popzene - ha csak nagyon lassan - elkezdett közeledni a nyugati trendek felé. Épp ezért annyira figyelemreméltó a Csaknekedkislány (tánc)zenekar, akik egyszerre idézik meg a '80-as évek magyar undergroundját és egy rakás amerikai gitárzenei műfajt. A feltörekvő együttes elkészítette az első nagylemezét, illetve egy új klipet is, úgyhogy leültünk beszélgetni  Csepella Olivérrel. Az interjúban szó lesz arról, hogy miképpen viszonyul egymáshoz Pilinszky és Bereményi Géza, milyen fiktíven és nem fiktíven csajozni, illetve a magyar internetet letaroló Nyugat+Zombik képregényről is, aminek Csepella a kitalálója és az alkotója.

Tovább

Atomkemény lett a Tankcsapda új klipje

2015. november 25., 14:29 Módosítva: 2015.11.28 11:17
5435

A Szarvasvadász című film ikonikus, orosz rulettes  jelenetét forgatta újra a Tankcsapda új, Koponyák és csontvázak című nótájához készült klipben, amiben a vörös fejkendős Christopher Walkent Lukács, Sidi és Fejes is eljátssza, Robert De Niro meg Zotya az Ektomorfból (vagy fordítva), aki ráadásul a dalban gitározik és üvölt is sokat. És milyen jól teszi.   

A klipről Lukács azt mondta a Stenknek, hogy

Nem szoktunk duettezni és ez a dal is csak erős túlzással nevezhető annak. Amikor készült, jött az ötlet, hogy a szövegéhez és a zene hangulatához jó lenne még egy – az enyémnél is karcosabb – másik hang. Nem is gondolkoztunk, egyből az ektomorfos Farkas Zolira gondoltunk. A dal és a most megjelenő klip is az egyik leginkább fajsúlyos darab a Tankcsapda történetében.

Tovább

Jövőre lesz az utolsó Kispál-koncert

2015. november 24., 16:58 Módosítva: 2016.06.30 15:33
23

A Sziget és a Művészetek Völgye mellé ma megérkezett a Fishing On Orfű sajtóanyaga is, amiből kiderül, hogy június 22. és 25. között tartják a fesztivált, értelemszerűen Orfűn. A jegyárak így fognak kinézni:

Tovább

A Kolin London után Budapestet is beveszi

2015. november 24., 14:42 Módosítva: 2016.10.13 14:47
220

Linczényi Márkót mostanában főleg szombat esténként lehet látni a tévében, a Got Talent zsűrijében ül Kovács Patrícia, Horgas Eszter és Csuja Imre oldalán. De közben a Kolin zenekar sem tétlenkedik, sőt, most tértek vissza egy londoni turnéről, amire az NKA-tól nyertek támogatást. A turnéről készítettek egy összefoglaló videót is, amit először a Stenken lehet látni, íme: 

És hogy miért nevezik turnénak? Azért, mert számos helyen felléptek, például a legendás Barfly nevű helyen is, ahol olyan zenekarok játszottak eddig, mint a Killers, az Ash, a Darkness, a Libertines, a Kasabian, a Strokes, a Yeah Yeah Yeahs, a Franz Ferdinand, vagy a Muse. De nem csak koncerteket adtak, hanem a sheffieldi Sheffield live, és a londoni Croydon rádióban is élő interjút adott a zenekar, sőt, az utóbbi helyen élőben eljátszottak egy számot az új lemezről, akusztikus verzióban.

Tovább

A végtelen hosszú vonót már a középkorban feltalálták

2015. november 24., 13:42 Módosítva: 2015.12.01 17:09
160

Zenetörténeti sorozatunkban  a  középkor végére értünk , búcsúzóul bemutatjuk a kor legizgalmasabb hangszereit. A  legősibb magyar népi hangszerek  után az egyik legnagyobb kedvencem következik, egy fantasztikus középkori találmány. Egyszerre billentyűs és vonós, hol királyok udvarában, hol koldusok kezében bukkan fel, ráadásul egyaránt magáénak érezheti a francia, az angol és a magyar, meg még jó pár nép Európától Észak-Afrikáig. Tudjátok mi az?

Tovább

Nem halt meg a lemezipar, csak Adele-re várt

2015. november 24., 11:36 Módosítva: 2015.12.21 09:03
39

A megjelenése utáni három napban összesen 537 575 példány kelt el Adele 25 című albumából, ezzel kapásból a második legjobban fogyó lemez lett az Egyesült Királyság történelmében. Az első helyet az Oasis tartja a Be Here Now-val, de ha Adele a maradék négy napban még 158 000 példányt elad, letarolja a Gallagher tesókat is.

Tovább

Ingyenzenével segít a Foo Fighters a párizsi áldozatoknak

2015. november 24., 08:41 Módosítva: 2016.08.26 16:56
2

Ingyenes, ötszámos EP-t adott ki hétfőn a Foo Fighters. A Saint Cecilia anyagát még akkor vették fel, amikor az Austin City Limits fesztiválon volt egy kis idejük.

Tovább

Fosztogattak, betörtek és csókolóztak Zanzinger új klipjében

2015. november 23., 15:00 Módosítva: 2015.11.23 17:40
259

Az Index dalversenyén tűnt fel, majd egészen a döntőig jutott a Zanzinger néven zenélő Micsoda Dániel, aki később a saját lakásán rendezett koncerteken mutatta be aktuális számait, zenészbarátaival Lone Waltz néven kiadót alapított, illetve bár A Számot – és az ezzel járó szigetes koncertlehetőséget – nem nyerte meg, mégis kijutott a Szigetre, ahol aztán a blues-színpadon léphetett fel.

Micsoda Dániel ezúttal a készülődő új lemezének (Don't Look Now lesz a címe) egyik dalához, a The Country And The Cunthoz készített klipet Damokos Attilával, amit most a Stenken lehet először megtekinteni. A zenész a politikai éllel is rendelkező dalról májusban azt mesélte a Lángoló Gitároknak:

Egy túlsúlyos kislány felnövési történetéről szól az orbáni Magyarországon. Nem tud kommunikálni a környezetével, sok minden kimondatlan marad. Később megtanul érvényesülni – államtitkár lesz, – de csak azért él ebben az országban, hogy dolgozzon, és aztán meghaljon. A történet nincs így elmesélve a dalban, de minden strófának hangulata, korosztályhoz köthető miliője van.

Tovább

2016-ban Budapestre jön a Cure

2015. november 23., 12:21 Módosítva: 2015.11.23 14:09
705

A legendás The Cure 2016. október 27-én a Budapest Sportarénában is fellép! Roberth Smith zenekara összesen 30 koncertet ad Európa 17 országban. Ez lesz az első turnéjuk 8 év után.

95778c72-8876-4d9a-aa8f-4d11b04158bc.png
Fotó: Live Nation

Az 1976-ban alapított zenekart a '70-es évek végén megjelentetett dalaik alapján a posztpunk és new wave vonalhoz sorolták, de a '80-as évek elején zenéjükkel a gothic rock vonalához kapcsolódtak.   

Tovább

Tényleg Adele 2015 legjobb énekesnője?

2015. november 22., 07:01 Módosítva: 2015.12.21 09:03
265

Magasan az idei év legnagyobb durranása Adele visszatérése, sokan már most az ő évének tekintik 2015-öt. Ezért nem is lehetett volna más A hét lemeze, mint az énekesnő 25 című albuma. Rajta kívül meghallgattuk az Ivan & The Parazol eddigi talán legjobb nagylemezét, Freddie Gibbs mixtape-jét és Logic futurisztikus tematikájú zenéit, illetve elmondjuk mi az a King Gizzard & The Wizard Lizard. Ja, és lehet belefutottunk az év metál lemezébe.

Tovább

Farka nőtt a lánynak David Bowie új klipjében

2015. november 21., 08:19 Módosítva: 2015.11.22 08:49
51

A világ legnyomasztóbb vidámparkjában forgatott videóklipet a Pussy Riot, Mykki Blanco kisfilmjében összeszurkálnak egy polipot, a Weezer pedig a Tinder után ezúttal a korrupt egyházakat figurázta ki. Ezen kívül menzatea, intergalaktikus szerelem és karácsonyi hangulat a Videódiszkóban, amelyben ezúttal is a hét legjobb klipjeit gyűjtöttük össze.

Weezer: Thank God For Girls

rendezte: SCANTRON

A Vidám Vasárnapból, illetve annak amerikai változatából csinált viccet a világ első számú lúzerrock-zenekara, a Weezer. A klipben a banda frontembere, Rivers Cuomo a helyi főlelkészt alakítja, aki korrupt társaival hülyíti és fosztogatja az embereket, a színfalak mögött pedig alulöltözött nőcik társaságában kártyázzák el a hívek pénzét. A dal címében is – hogy, hogy nem – a lányokért mond hálát a Teremtőnek a zenekar.

Tovább

Meztelenül idén is ingyenes a Trash Fesztivál

2015. november 20., 16:02 Módosítva: 2015.11.21 17:31
70

Négy év után ismét megrendezik a méltán népszerű Trash Fesztivált, ezúttal a Liliom utcai (!) Rohamban, ahol ezúttal is a mainstreamtől jócskán eltérő, szokatlan és izgalmas produkciók szórakoztatják majd a közönséget. A legutóbbi, 2011-es megmozduláson az Index is ott volt, akkor azt írtuk:

Izgalmas éjszaka volt sok rossz fellépővel, akik eredetiségükkel szórakoztatóak voltak, lelkesedésük miatt meg szerethetőek. (...) Kiderült, lehet, hogy van szcéna, vannak sztárok, vannak gruppik, vannak slágerek.

Az idei fellépők közt ott van például a Flash elvonósnégyes, melynek frontemberével, Barcs Miklóssal két éve láncfűrészmániáról, drogokról, lerohadó középosztályról és a saját országát kifosztó elitről is beszélgettünk.

Tovább

Vége a feszült várakozásnak, kijött az első Pilvaker video

2015. november 19., 19:44 Módosítva: 2015.11.19 19:44
2

A rajongóknak bizonyára jó hír, hogy jövőre is lesz Pilvaker és ezt hivatott tudatni a közönséggel a frissen megjelenő video, amely Petőfi Sándor ikonikus költeményét dolgozza át. A Szabadság, szerelem Marsalkó Dávid kezei között született újjá, a szövegekért Járai Márk, Deego és Wolfie felelt. 

Az igazi rocker nem fél a tűztől

2015. november 19., 14:47 Módosítva: 2015.11.19 17:58
393

Magyarországot is elérte a kétfős rock and roll mánia, legalábbis az egészen friss formációnak (tavaly alakultak) tekinthető Baron Mantis zenéje tökéletes illeszkedik a mostani nyugati gitárzenei trendekbe. A leginkább a Royal Bloodhoz, vagy egy férfiakból álló Deap Valleyhez hasonlítható dob-gitár duó Patience néven hozta ki az első videóklipjét, ami tele van pirotechnikával, és nem mellesleg nálunk debütál.

Tovább