Nap

Óra

Perc

Érdekel
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az infót az IDDQD blogon találtuk, részletekért klikk!

  • De ha én nem tudom, engedje, hogy a belvárosi kínai bolt kínálata átmossa az agyát:

    unnamed (1)

    Olvasónk, Vucsi elégelte meg a minden 100 forint termékek hiányát életünkben, egyébként a lomishopos repülőszőnyegen és bútor puzzle-ön buzdult fel. Ön is küldje el, ha úgy érzi, tudja, mi hiányzik az átlagos magyar háztartásból.

  • Miután az Apple megvette a Beats-et, a Google vett egy zenés appot. Egészen pontosan a Songzát, 6,7 millió dollárért, írja a The Verge. A Songza a korábban meghallgatott dalok, vagy hangulatok alapján válogat és ajánl fel egyedi, zenei szakemberek által létrehozott playlisteket. Öt és fél millióan használják a világon. 

    Az Apple még májusban jelentette be, hogy 3 milliárd dollárért felvásárolja a Beats Electronic hangtechnikai céget. Dr Dre és partnere, a zenei mogul, Jimmy Iovine közös cége dizájnos és drága fej-, fülhallgatókat, hangszórókat gyárt. Nemrég saját, a Spotifyhez vagy a Deezerhez hasonló zenestreamelő szolgáltatást is indítottak.

  • Nettó egymillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője annak, aki segít megtalálni egy pécsi emberölés elkövetőjét, írja a police.hu. Az eset múlt csütörtökön történt Pécsett, ahol az ismeretlen tettes a Bajcsy Zsilinszky utca egyik tízemeletes épületében, saját lakásán ölte meg az ott élő nyolcvanegy éves asszonyt.

    A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki az elkövető személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, melyek segítségével az elkövető azonosítható, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik, és ismereteit az eljárás során ismerteti. 

    – írják. A pécsi rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli, és arra kéri mindazokat, akik a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkeznek, jelentkezzenek a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságon személyesen vagy hívják őket a 06-72-504-400-as számon.

  • Keveslik a Pekingből érkező demokrácia mennyiséget, ezért tüntettek annak évfordulóján, hogy a várost 17 évvel ezelőtt csatolták vissza Kínához. Félmillióan vonultak utcára.

  • New York legújabb főköcsögeként emlegetik a fiatal Gerry-t, akit múlt vasárnap filmeztek le a Madison Avenue közelében. Az említett felvétel készítője szerint a fiatalember egy verekedés elől menekült el, majd amikor észrevette, hogy filmezik, kikelt magából és inzultálni kezde őt. Ekkor hagyta el a száját a következő mondat:

    Méghogy a te területed? Az apám a kibaszott ingatlanbizniszben van, és még azt mondod, ez a te területed? Az övé fél Manhattan!

    A nem túl meggyőző érvelése során még a New York-i rendőrökre is kitér, akiket a kőgazdag apuka természetesen szintén a zsebében tud. (via Gawker)

  • A Petcube alapvetően arra szolgál, hogy segítségével távolról is szemmel tudjuk tartani kedvenceinket, sőt, beszélhetünk hozzájuk és játszhatunk is velük. A prototípus augusztustól lesz elérhető a nagyközönség számára, azonban már most tesztelik egy tucat állatmenhelyen a San Francisco Bay Area területén. A gyártó cég reményei szerint így a leendő gazdiknak lehetősége lesz kapcsolatot teremteni a menhelyi, örökbe fogadható állatokkal. A nagyszerű kezdeményezésről a bitsandpix blogon olvashat bővebben.

  • Verrückt POV at Schlitterbahn Kansas City

    Tesztelték a kansasi 17 emeletes csúszdát, egyelőre még nem emberekkel, hanem egy adag homokzsákkal, azok tetején pedig egy kamerával. A Verrückt („őrült") fantázianevű szerkezet a legmagasabb a világon, és nekem ez a videó bőven elég volt belőle. (io9)

  • Történelmi pillanat: nyíltan beszél a crackről az amerikai elnök. Az amerikai melegjogi hónapját indító sajtótájékoztatón Obama szót ejtett a Fehér Ház nyugdíjba vonuló pékjéről, akinek sütijei nagyon finomak.

    Nem tudom, hogy mivel éri el, talán cracket rak bele, vagy...

    – mondta az elnök a hallgatóság megdöbbenésére. Felesége azonban gyorsan reagált. „Nem, szó sincs erről. Nincs crack a sütijeinkben" – vágott közbe Michelle Obama.

    A későbbiekben az elnök koleszterinjéről volt szó, de az már nem ilyen érdekes téma.

    (USA Today)

  • Dolly Parton koncertjén a hétvégén a Glastonbury-fesztiválon új arcukat mutatták. Mutatjuk:

    Dolly Parton - Jolene at Glastonbury 2014
  • A Shop-Stop, a Dogma és még egy rakat más film rendezője elment meglátogatni a Pinewood stúdiói forgatást, aztán annyira meghatotta az egész, hogy elsírta magát. Posztolta is a vörösre zokogott szemeit.

  • A hétvégén 15. alkalommal kerül megrendezésre a Duna Maraton, így jubileumi versenyről beszélhetünk. Még mindig lehet nevezni, részletek a Mountain Bike blogon!

  • A történet bő két hónapja kezdődött. Kiposztoltam az egyik számukat, amit rongyosra hallgattam, annyira tetszett. Talán ez a stílus áll hozzám a legközelebb, ha tudnék jó zenét írni, körülbelül ilyen lenne a végeredmény. De nem tudok, sajnos, pedig próbálkoztam. Általában egy versszak plusz refrénig jutottam, és ott vége volt a tudománynak.

    Szegeden több együttesben és a színházban is basszusgitároztam. Aztán úgy alakult, hogy Pesten kaptam munkát, és a két dolgot nem tudtam összeegyeztetni. Elengedtem a hangszert.

    Mostanában elkezdett hiányozni. Írtam a Mocsok 1 Kölyköknek, hogy vegyenek be egy félórára. Csak egy próba, tét nélkül. Ez lett belőle.

    Megtanultad a számot?
  • A Budapest Pride felvonulását és a A család nevében Facebook-csoport rendezvényét részben egy helyszínen és egy időben tarthatják meg szombat délután, az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint.

    A Facebook-csoport közölte, hogy a Fővárosi Közigazgatási Bíróság hatályon kívül helyezte a rendőrség korábbi tiltó határozatát, és így az eredeti terveiknek megfelelően július 5-én délután a Kossuth tér és az Alkotmány utca sarkánál tarthatnak rendezvényt a Budapest Pride felvonulásával részben egy időben és egy helyszínen.

    Azt is írják, hogy „a rendőrség felháborító vádaskodásával szemben nemhogy a közrend vagy bármiféle közösség ellen, hanem éppen ellenkezőleg, a közerkölcs-, a család hagyományos értékei-, a gyermekek jogainak védelmében, a család ellen irányuló törekvésekkel szembeni társadalmi immunitás kibontakoztatása érdekében" szervezik éppen akkor és éppen oda az eseményüket. 

  • Volt egyszer egy Légió című rémes film, amiben az angyalok a Földre támadtak, mert csak. Aztán ebből lett egy háború, és megszületett a második Messiás, aki viszont gyerekként nem tett csodát. Meg felnőttként sem. És az angyalok kis híján kiirtották az emberiséget, DE vannak túlélők, akik ellenállnak éa arra várnak, hogy Messiás 2.0 végre tegyen valamit az egyre pofátlanabb szárnyas nyikhajok ellen. Ez a Dominion című sorozat felütése, és hogy ez nekünk mennyire tetszett, az innen kiderül

  • Susan Dietrich a nyolcvanas években kezdett el San Francisco utcáin zenélni a béndzsa dobgépével, a torzított Casio-szintijével és az angyali hangjával, közben pedig egy szárnyas vikingsisak volt a fején, most szeptemberben Budapestre érkezik és ez nagyon jó, mert a Space Lady művésznév alatt futó hölgy tényleg csodálatos zenét csinál, az egész olyan, mintha egy hálószobában próbálna valaki  a Szputynik inspirálására zenét írni. 

    Dietrich évtizedekig játszott az utcán, tavaly év végén jött ki az első, boltokban is megvásárolható albuma, a korai demókból összerakott The Space Lady’s Greatest Hits, amire feldolgozások kerültek, például éteri hangon elénekli a Born To Be Wildot, a Ballroom Blitzet és a Fly Like An Eagle-t is. Itt el lehet olvasni vele egy hosszú interjút és az albumát is végig lehet hallgatni. Addig is itt a countryklasszikus Ghost Riders In The Sky megűrasszonyosítva:

    A Space Lady szeptember 10-én jön Budapestre a Küss Mich szervezésében.

  • Egy korszerű okostelefonnal esélye sem lett volna a túlélésre annak a 70 éves tajvani férfinak, aki egy vezetett túrán leszakadt a csoportjától, és eltűnt. Később kiderült, hogy a Liu Csanming egyedül kószálva megcsúszott, és legurult egy vízmosásban. A férfi elájult, zsebéből kiesett tízéves mobilja, amely azonban nem tört össze.

    Sőt, a telefon kicsöngött, és bejelentkezve maradt a hálózatba. A telefon jelei alapján tudták háromszögeléses módszerrel lokalizálni a baleset helyszínét. 250 rendőr kereste öt napon keresztül a férfit. Végül már hallották a telefon csörgését, az alapján találták meg a készüléket, a közelben pedig a szerencsétlenül járt túrázót.

    A kórház egyelőre nem adott tájékoztatást az állapotáról. (NBC)

  • Napi Kim Dzsongun-posztunk Észak-Korea keleti határán készült, ahol a helyőrséget látogatta meg Kim Dzsongun. 

    Nagyítsanak bele bátran a fotóba (a képre kell kattintani), és merengjenek kicsit az apró részleteken. Például miért nincs egyenruha a bal-alsó sarokban álló férfin?  Biztosan a kamerába néz mindenki? Egyáltalán: kik lehetnek a gyerekek és miért tűnt jó ötletnek őket is odaállítani?

  • Oké, a Blink-182 nem egy Rush, de azért így is szép teljesítmény. Kye Smith öt perc alatt eldobolja az összes számukat, persze nyilván nem az elejétől végéig, mert az azért nem menne ennyi idő alatt, hanem mindenből annyit, hogy pont felismerhető legyen. Megemelem a lyukas Converse-talpakból varrt süvegem!

  • Miután egy koncert után leesett a lépcsőn, és eltört a nyaka, június elején még úgy tűnt, hogy egész nyáron ágyban kell majd lennie, és a nyári koncertjeit is le kell mondania. A legendás gitáros hetekig a kezét sem tudta megmozdítani.

    Ehhez képest hétfőn a következő videót tette ki a Facebookra:

    További jobbulást kívánunk neki, de a látottak alapján szerintünk sem lesz ebből nagy gáz!

  • Baukó „VV" Éva felcsapott castingosnak, és az úgynevezett szociális médiákokat használja, hogy megtalálja a következő Pongót, Itit vagy Renátót. Ön kapott már hasonló levelet? Ha igen, küldje el nekünk a levelezést az tema@mail.index.hu emailcímre! (via suntm.tumblr.com)

    bauko
  • Ebben a csodálatos videóban Amerika Kapitány = Amerikai Egyesült Államok, vagyis ez a szuperhős rossz matekból, nagyon kövér és nincs állása. A fantasztikus dalt egyébként az eredeti Amerika Kapitány-intró alapján készítette az Animation Domination, ami a közismerten republikános Foxhoz tartozik.

  • A nap legszórakoztatóbb sajtóközleményében a MÚOSZ Fellebbviteli Tanács fenntartja az Etikai Bizottság Eljáró Tanácsának és Fellebbviteli Tanácsának korábbi döntéseit, és hat hónapra kirúgja a soraiból dr. Kárpáti Györgyöt, mert nem átallotta a saját nevét használni, miközben ilyen néven már van másik újságíró Magyarországon. Ha jól követem a csodálatos rendőrségiszóvivő-nyelven írt közleményt, az volt a baj, hogy az egyik Kárpáti után pár évtizeddel a másik is megszerezte a doktori címet, és használta is, márpedig a névazonosság az újságírói szövetség szerint etikátlan, viszont az ejnyebejnyénél erősebb kényszerítő lehetőségük nincs a dolog megváltoztatására. Hej, ha szegény exdoktor Schmitt Pál is ennyivel megúszhatta volna!

  • Parkolás sms-ben 8 óra 4 perckor elindít. 

    Visszajelzés megérkezik. Parkolása elindult. Ezek szerint minden rendben.

    Két óra múlva látja ám az ember a lakása ablakából, hogy ott vírit a kocsi ablakán a mikuláscsomag.

    Na de hogy? Gondolja, akkor már inkább leállítja a parkolást, minek fizessen tovább. Elküldi a stop-ot sms-ben.

    És akkor jön a válasz, hogy az elmúlt két órában ő nem is parkolt. 

    Ügyes, ügyes - mormogná magában az egyszeri amerikai a magyarok furfangosságát látva.

  • Noha a skandináv elektronikus zene királyai egyértelműen a svédek, az évek óta a műfaj élvonalába tartozó Trentemøllernek köszönhetően Dániának sem kell egyáltalán szégyenkeznie: az 1974-es születésű Anders Trentemøller ugyanis évek óta szállítja hol minimalista, hol gazdagabb eleganciával megkomponált kiadványait, amivel nem csupán Európa, de a világ minden táján is egyre nagyobb elismerést vív ki magának

    - írja a szervező.

    Ami biztos:

  • Még ki sem hűlt a fenekünk az X-Men: Eljövendő múlt napjai megtekintése után, Bryan Singer rendező az újonnan létrehozott instagramján már a következő rész forgatókönyvének mézesmadzagát húzza előttünk.

    A fotón tisztán kivehető, hogy a könyv az előző X-Men utolsó jelenetével fog folytatódni, mármint a stáblista utániról van itt szó, amikor valaki az ősi Egyiptomban az akaratával építi a piramisokat, aztán feltűnik a közelben négy lovas egy homokdűnén. Nem, én sem tudtam, hogy ez mi a túrót akar jelenteni, mert nekem azonnak a Csillagkapu jutott eszembe, de egy rövid wikizés megmondta, hogy az a hadonászó szereplő Apocalypse volt, aki miatt a következő film az X-Men: Apocalypse címet kapta. Igen, most én is elszédültem egy kicsit.

    A lényeg az, hogy az új forgatókönyv első oldalán szerepel a Nílus szó. Ennyit akartam csak elmondani.

  • Tavaly decemberben az ünnepek alatt valaki Makita-, Stihl- és Einhell-kisgépeket lopott el Mezőberény önkormányzatához tartozó épületből, mire a város polgármestere 100 ezer forintos díjat tűzött ki annak, aki érdemi információt tud nyújtani az ellopott tárgyak hollétéről. A nyomravezetői díjat június 30-ig tartotta fent a polgármester, vagyis július megkezdésével a 100 ezer forintos díjat visszavonták. (via)

  • Bár ki tudja, ha valaki az arctalan pasikra bukik, és gyorsan tud ASCII-ben tankelhárító gránátvetőt rajzolni...

  • Szeptemberben válogatás jelenik meg Nas Mass Appeal kiadójánál, amin a most kiadott Old English c. szám is hallható, Freddie Gibbs, Young Thug és A$AP Ferg közreműködésével. A dal meghallgatásához erősen ajánlott feltekerni a mélynyomót.

     

  • Nem járt mostanában a Nefelejcs utcában, ahol repülőszőnyeget és plazmatakarót vehetett volna, mint András nevű olvasónk majdnem tette:

    unnamed

    A lomishop azóta ki tudja, hol jár, de ha lát hasonlóan izgalmas tárgyakat, amiktől hirtelen rádöbbenünk, hogy mi hiányzik az életünkből, írja meg nekem.