197 centis harcsával küzdött meg
Deássy Ferenc, aki szombat este rekorméretű harcsát fogott ki a Kisszékelyi Barátok Tava elnevezésű horgásztóból - írja a Teol.hu. A 75 kilós szörnyetegről készült képekért ide kattintson.
Deássy Ferenc, aki szombat este rekorméretű harcsát fogott ki a Kisszékelyi Barátok Tava elnevezésű horgásztóból - írja a Teol.hu. A 75 kilós szörnyetegről készült képekért ide kattintson.

Számítógépet, tejet, ingatlanost, ékszerboltot, ásványvizet, táplálékkiegészítőt, és a többi, és a többi, itt a teljes lista. Csoda, hogy maradt idő arra a sok firlefrancos robotra.
Médiatörténeti pillanatról maradtak el azok, akik nem nézték az ATV-n az Újságíróklubot, ugyanis a mai volt az utolsó adás. 13 év után szűnik meg a műsor, a hírigazgató szerint azért, mert brutálisan visszaesett a nézettsége:
Azt gondoljuk, hogy egy műsor életében 13 év szép, hosszú idő, kevés műsor mondhatja el magárol a kereskedelmi csatornákon, hogy megszakítás nélkül ennyi időt tud képernyőn tölteni. Az is természetes, ha egy műsor egy kor után nem tudja hozni a régi nézettséget. Ez történt az Újságíróklubnál.
Hat hónap alatt a nézők 30%-át vesztette el a műsor, Kálmán Olga Egyenes Beszéde után pedig 25% kapcsolt el ahelyett, hogy meghallgatta volna Bolgár Györgyék bölcsességeit. A címben lévő mondat egyébként Németh Péter szájából hangzott el, de Avar János („lehet, hogy másoknak ez már nem annyira fontos″) és a többiek is búslakodtak még egy sort az adás utolsó perceiben.

Kedvenc megtekintési minisztérünk ugyanis ma átadott egy 8,4 kilométeres útszakaszt Tiszagyenda és Kunhegyes között.
Csak azt bánjuk, hogy a Magyar Közút nem azt a fotóst küldte az átadásra, mint 10 napja, pedig ez a kép a newsroom számos gépén háttérképként végezte:
Japánban betiltották a gyermekpornográfiát, de csak a valódit: a szólásszabadságra hivatkozva a rajzolt gyerekpornó megmenekült. A népszabis Révész Sándor véleménycikkben üdvözölte ezt a különbségtételt, és a szólásszabadságon kívül még a pedofilok emberi jogát is felhozta a döntés melletti érvként. A Pride hetére megjelent cikkből (a melegek=pedofilok azonosítást elővéve) garantáltan balhé lesz, és azon se csodálkoznék, ha évek múltán is vissza-visszatérően hivatkoznának a szövegre parlamenti felszólalásokban:
A rajzolt gyerek nem valóságos létező. Ami vele történik, egyetlen hús-vér gyereknek sem árt. Tudom, volt már rá eset, hogy gyerekgyilkosnál gyerekmanga-gyűjteményt találtak, de eset mindenre van. Ha betiltanánk egyes extrém esetek alapján mindent, ami az eddigiekben bűnözőkre hatott, vagy elvileg hathat, hatalmas máglyákat rakhatnánk, remekműveket is vethetnénk rájuk, és semmi nem maradna a szabadságunkból. Lehet és érdemes kutatni és vitatni a pedofília összefüggését a cölibátussal, elfojtott más irányú vágyakkal, késztetésekkel, kreativitással stb. De a vágyak: objektív, tapasztalati tények. Ha vannak, nem kevesen, akik átérzik őket, akkor a tudatunktól független létezésükben nem lehet kételkedni. A hívő tekintheti őket Isten büntetésének vagy próbájának, de a világi állam nem bélyegezheti meg őket! A rajzolt gyerekpornó engedélyezése jelzés a pedofiloknak, hogy a szabadságpárti állam nem ellenük, hanem csak a gyerekekért tilt. Jelzés a társadalomnak: a szabadságot csak annyira szabad korlátozni, amennyire muszáj.
A texasi lottó január 1-ji húzásán valaki 12 millió dollárt nyert, és máig nem vette fel az összeget. A szabályok szerint fél évig várnak rá, szóval még egy napja maradt az illetőnek megtalálni a szelvényt. Amiről egyébként lehet tudni, hogy pontosan melyik városban, melyik benzinkútnál és mikor vették, sőt, a benzinkút trafikja már fel is vette a 120 ezer dolláros bónuszt, ami azért járt, mert sikerült eladnia a nyertes szelvényt. Egyébként Texasban a fel nem vett lottónyeremények egy iskolákat támogató állami alapítvány kasszájába kerülnek. (via)
A DK ifjúsági szervezetének vezetője fantasztikus ask.fm profillal rendelkezik, sőt mindannyiunk nagy örömére azt még nyilvánossá is tette. Ő az a srác, aki azzal robbant be a magyar közéletbe, hogy nadrág nélkül metrózva tiltakozott az oktatási törvény ellen. Úgy látszik, hű követője mestere, Gyurcsány Ferenc „kimondom, amit mindenki más körülír"-filozófiájának, a legkínosabb anonim kérdésre is hajlandó még annál is kínosabb válaszokat adni. Ismerjék meg tehát Szarvas Koppány Bendegúzt, a baloldal fiatal reménységét – ismerjék meg úgy és annyira, ahogy és amennyire sosem szerették volna!

Az egyik kedvenc filmportálom, a JoBlo vicces-nosztalgikus videóval emlékezett meg a 25 éves mozis Bőregérre, ami nélkül ma biztosan nem lenne ekkora divat százmilliókból passzosgatyás szuperhősös blockbustereket forgatni, milliárdok reményében.
De hogy miért Tim Burton verziója a legjobb Batman-adaptáció, és nem a Nolan-féle? Íme az Esquire indoklása:
A Balf és Kópháza közötti útszakaszon, az Akácos úti vasúti átjáróban a tilos jelzés ellenére bement a vasúti átjáróba egy autó, ahol egy Budapestről Sopron irányába közlekedő nemzetközi gyorsvonattal ütközött. A Police.hu szerint az autó sofőrje a helyszínen meghalt.
Most szólt egy barátom, hogy héhahó, ne csak ugyanazon a négy-öt nagyfeszten rugózzunk már folyton, miközben a hétvégén lesz a legmenőbb magyar jampifesztivál Agárdon.
Tudják, ez.
Itt van egy videó a tavalyiról, ami ugyan elég álmosra sikerült, viszont a zenék frankók benne:
Sokan megirigyelhetnék a labdatechnikáját ennek a labradornak. Fáradhatatlan, gyors, technikás, egyetlen hibája, hogy a kutyahátsók olykor elterelik a figyelmét. Ha az angoloknak lett volna egy ilyen játékosuk, egészen biztos, hogy továbbjutottak volna a csoportkörből. A kutyák David Beckhamjére a Jezebel.com talált rá.
A fejlesztési miniszter az MTI szerint azt mondta, hogy
az indulása óta hatékonyan működik az útdíjrendszer.
Akik esetleg vele vannak egy épületben, próbálják gyorsan szabad ég alá rángatni a minisztert, ilyen esetekben ugyanis hirtelen súlyosan meggyengülnek a mennyezet tartóelemei.
Elég lett volna annyit mondania, hogy most már működik vagy hogy dől belőle a lé. Teljesen felesleges az érintettek idegeit ilyen nyilvánvaló baromsággal borzolni. Hacsak nem arra gondolt a hatékonyság alatt, hogy próbaüzem nélkül kezdik el az egészet, hogy aztán már az indulás napján összeomoljon a teljes rendszer, kilométeres sorok alakuljanak ki, a hibákat később is menet közben teszteljék, hogy aztán a káoszba fulladt rendszer miatt kirúgják az autópályakezelő vezetőit, végül a NAV-nak kelljen nyomoznia, mert elég gyanús, hogy szabadalmakat loptak a terminálokhoz.
Persze az is lehet, hogy ez nála még hatékonynak számít. Akkor viszont a fuvarozók után jó eséllyel még számtalan iparág nézhet igazán tréfás hónapok elé.
Ha azt hinné, hogy egy harisnyás lábat, esetleg hálóköntösben flangáló nőt csak úgy lehetett mutogatni a tévében, akkor csalódni fog. Nemhogy az akkori VV Aurelio nem pörgette a pélóját a képernyőn, de italozás közben tilos volt mosolyogni, mert a néző még azt hinné, hogy ez örömteli tevékenység. Klasszikus tévétabuk a comment:com-on.

Videót készített Silvio Berlusconi volt miniszterelnökről egy olasz fotóriporter. Berlusconit tavaly augusztusban ítélték el jogerősen adócsalás miatt. A politikusnak hetente négy napot kell egy öregek otthonában dolgoznia.
A fotóriporter, Stefano Apuzzo beszámolója szerint Berlusconi kedvesen bánik az öregekkel, időnként ajándékokat is visz nekik. A öregek otthonának szabadidőtermében mazurka-zene szól. A videót egy fehér köpeny alá rejtett kamerával készítette a riporter, írja az MTI.
Olvasónk magas labdának ítélte, és lecsapta a Tátra térkövezéséről íródott posztot, mondván: a Városligetet nemhogy térkövezik, de le-be-to-noz-zák. A Levegő Munkacsoport szerint "megengedhetetlen Európa egyik legrégebbi közparkjának beépítése". Küldött mellé videót is:
A BBC számításai szerint a Glastonbury fesztiválozók fejenként 11,4 kg szemetet hagynak maguk után, ami összesen 2000 tonna hulladékot jelent. Nem semmi, ugye? A BCC egy remek time lapse videót is készített arról, mennyire hatékonyan szedik fel a szemetet a fesztivál után a takarítók.
How much rubbish do muddy music lovers generate at #GlastonburyFestival? http://t.co/wrr5XaagHQ #bbcgofigure pic.twitter.com/6P26cW3iOa
— BBC News (World) (@BBCWorld) June 30, 2014
Állítólag élete utolsó interjúját a Komárom-Esztergom megyei Kemma.hu-nak adta Grosics Gyula, három hónappal a halála előtt. Aki máshol nem olvashatta, az ebből az interjúból megtudhatta, hogy az Aranycsapat kapusát ezekkel a szavakkal biztatta a dorogi ifisták edzője, Turczel Vilmos:
„Takarodj, és meg ne lássalak a dorogi pályán még egyszer!”
– az edző mentségére legyen mondva, hogy a meccsen a későbbi Fekete Párduc 7-8 gólt beszedett.
Később hasonlóan reménytelennek találta őt a Dorog NB II-es felnőtt csapatának edzője, Pfluger Dezső is. Pedig azt a mérkőzést 2-1-re megnyerte a csapat, és Grosics újsággal kibélelt, öt számmal nagyobb cipőben védett.
Kedves olvasóink, ha valaki reprodukálja ezt a produkciót (és el is küldi nekünk a videót, ide), akkor kap mondjuk sört. Ha megcsinálja ugyanezt farmernadrággal, akkor kap két sört. Vagy fröccsöt, nem vagyunk kicsinyesek.
(Gawker)
14-14:30 óra között leomlott a bözödújfalusi katolikus templom. ·
− adta hírül a faluról szóló Facebook-oldal. Az erdélyi, Maros megyei, magyar többségű falut még 1988-ban, egy víztározó építése miatt árasztották el, ezzel a romániai falurombolás szimbóluma lett. Szinte csak az unitárius és a katolikus templom maradt meg valamennyire. Utóbbi tetejét 2009-ben letépte egy vihar. Bözödújfalun egykor katolikus, unitárius, ortodox és székely szombatos felekezet is működött.

Annyit mondhatok, hogy a megoldás elképesztő! De először kérjük a tippeket (kg szemét/főben)!

Ha a nyári amerikai sorozatfelhozatalból muszáj egy szériát kiválaszania, akkor semmiképpen ne a Tyrant legyen az, mert a végtelenül ostoba, sablonos és iszlamofób sorozat az FX eddigi legnagyobb tévedése. (Inkább próbálja be a Hátrahagyottakat.) A Tyrantről itt írtunk kritikát.
A Glastonburyn együtt pózolt Lars Ulrich (Metallica), Noel Gallagher (Oasis) és Bradley Cooper (A szupercsapat), illetve még két kis klambó is.
A Hiking.sk szlovák túrázós oldal tette közzé ezt a meglepő képet a Facebookon, amin, igen, az látható, hogy gyönyörű szürke térkővel rakják ki a Magas-Tátra turistaútjait.

A kommentelők persze értetlenkednek, és az ötletgazda értelmi képességeit feszegetik, de van, aki felhívja a figyelmet, hogy csak egy-két szakaszon ilyen, és azért csinálták, hogy a kerekes székesek és a kisgyerekesek babakocsival is tudjanak kirándulni, tehát igazából teljesen pozitív a kezdeményezés. (Természetesen van, aki ezek után is akadékoskodik, mondván: a kerekes székhez alkalmatlan ez a burkolat.)
A honismeretben nincs nemzeti minimum, csak nemzeti maximum létezik: mindig lehet kicsit mélyebben, jobban, hatékonyabban csinálni.
A XLII. Országos Honismereti Akadémiát ezzel a mondattal megnyitó fideszes képviselő civilben egyébként költő, szóval az ilyen logikai ellentmondások nem az ostobaság, hanem a praadoxonokból építkező nyelv csodájának megnyilvánulásai! (MTI via WikiKálmán)


Az ötletet az összegyűrhető pillepalack adta a Sardines tervezőjének, és tényleg: a gumicsizma 95 százaléka csak levegő, miért foglalna feleslegesen helyet? Sajnos még csak koncepció, de hátha lesz belőle igazi termék, sose lehet tudni. Addig is itt van róla egy videó!
És a papok homoszexuális kapcsolatait is, írja a Sky Newsra hivatkozva a Huffington Post. Az Emmy- és Oscar-díjas brit zenész a Sky News beszélgetős műsorában találta ezt mondani. Sőt, szerinte ha Jézus most is élne, ő melegként nem találkozhatna vele, mert az ilyesmi a keresztény egyház szerint valami ördögtől való dolog.
Sok régi hülyeség van ám itt. Pedig Jézus mindig is a szeretetről és a megbocsátásról beszélt, és ezt kellene végre megértenie az egyháznak is.
Eddig azt hittem, hogy csak az oroszok képesek minden képzeletet felülmúló fotosopp rémségek létrehozására, ha esküvői képekről van szó, de most kiderült, a világ más tájain fotosopp nélkül, és már az eljegyzéskor is elszabadul néha a párok és a fotós fantáziája. Vagy egyszerűen csak mélyen hisznek abban, hogy egy boldog pillanatról készült képet SEMMI nem ronthat el.
(via Buzzfeed)
