Nap

Óra

Perc

Érdekel
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az Apple titokban körülbelül 600 millió iPhone-ba épített be egy hátsóajtót, amivel a telefon fájljaihoz lehet hozzáférni. A hekker, aki felfedezte a titkos programot úgy gondolja, hogy arra csak a telefonon tárolt személyes adatokhoz való hozzáférés miatt lehet szükség, más értelme nem lehet. A programot nem lehet kikapcsolni, és olyan formátumban tárolja az adatokat, ami biztonsági mentésként sem tud működni.

    Az Apple azt állítja, hogy a szoftverre diagnosztikai célból van szükség. A hekker szerint viszont ilyen sok személyes adatra sosincs szükség diagnosztikai célból, tehát a cég nem mond igazat. A Gawker Blackbag blogján azt találgatják, hogy esetleg egy titkos bírósági végzés miatt építette be az Apple ezt a hátsóajtót, amit ráadásul elképzelhető, hogy magáncégek is ki tudnak használni. Ami elég ijesztő.

  • Putyin Mária ebben a házban lakik, illetve lakott:

    800 millió körüli lakásban. Hollandiában. Ráadásul mindössze harminc kilométerre attól a reptértől, ahonnan a lelőtt maláj gép felszállt.  Legalábbi a Blikk ezt tartotta fontosnak kiemelni.

    A helyi sajtó egyébként napok óta támadja a lányt, ezért állítólag el is költözött ebből a házból.

  • "Olyan szabálytalanságukat találtunk, amelyek az étteremlánc termékeinek minőségét és biztonságosságát is megkérdőjelezik" - mondta a McDonaldsról Anna Popova, az orosz fogyasztóvédelmi szolgálat, a Roszpotrebnazdor vezetője. A fogyasztóvédelem ezért néhány McDonald's-termék betiltását javasolta.

    A hatóság korábban már többször is az orosz nemzetközi érdekeknek megfelelően határozott egy-egy termék sorsáról. Betiltottak például egy grúz bort, miután Tbiliszi szorosabbra fűzte a viszonyát Washingtonnal, illetve egy moldáv töményt is, miután Moldova közeledni kezdett az EU-hoz.

    A Roszpotrebnazdor szerint a Cheesburger Royale, a Filet-o-Fish, a sajtburger illetve a shake-ek és fagylaltok szegik meg a szabályokat azzal, hogy nem annyi tápanyag van bennük, mint amit az étteremlánc állít. Ezen kívül a vizsgálatok során azt állapították meg, hogy a Caesar wrap szendvicsekben és a zöldségsalátákban coliform baktérium van, ami káros lehet az egészségre.

    Pulp Fiction - Royal with Cheese

    A McDonald's egyébként nagyon népszerű Oroszországban, és eddig még soha sem talált az éttermekben semmilyen problémát a fogyasztóvédelem. 

  • Danny "Amerika kedvenc fogatlan ananásza" Brown például őrületeset featel Rustie új számában, ami augusztus végén fog megjelenni. Engem már a lemez első nyilvános száma, a Raptor is bőven meggyőzött, de most már az a helyzet, hogy régóta vártam ennyire új lemezt.

    A régi vágású hiphop rajongói pedig azért örülhetnek, mert a VERETÉST egyébként elég saját bevallása szerint is elég komolyan vevő liverpooli Melé nagyszerű mixet készített a Vice számára a hiphop aranykorából, bár én azt is szívesen elnézegetem, amit a dj-pult mögött csinál.

  • Ezzel a kis szerszámkészlettel. Hercegnői bicskát, de a későbbi VII. Edward király kiscipőjét is megnézheti a Buckingham Palotában nyíló kiállításon.

  • Negyven perc alatt keresztülautózni Amerikát lehetetlen - de nem egy videojátékban, ahol máshogy telik az idő. A Ubisoft új autós játéka, a The Crew azzal akarja magát érdekessé tenni, hogy látható töltögetés nélkül el lehet benne jutni a keleti parttól a nyugatiig. Sok adrenalint ugyan nem termel ez a fajta játékmenet, de kétségkívül jól néz ki.

  • Egy Star Wars-rajongónak nyilván semmi sem lehet igazán túlzás, valahogy így gondolhatta Tom Bingham is, aki gitárokat készít, vagyis valódi gitárkölteményeket. Ráadásul a hangjuk is pöpec, megnézheti és meg is hallgathatja a Rockstation blogon, hogy néz ki és hogyan szól egy Millenium Falcon gitár.

  • Mert hogy a reggeli Alfa Romeo után megint kerekekkel égnek látni egy autót Budapesten. Ezúttal egy Seat Toledo, a Hűvösvölgyi úton.

  • "Sam vagyok, profi ölelő" – mutatkozik be honlapján Samantha Hess, aki Cuddle Up To Me nevű vállalkozásával már 60 dollárért (azaz mintegy 14 ezer forintért) egy órán keresztül ölelkezik bárkivel az ágyában. A harmincéves nő azt írja, hogy kiskifli és nagykifli is egyaránt szeret lenni.

    Hess épp egy 13 éves párkapcsolatból mászott ki, amikor megfogant a fejében a saját vállalkozás ötlete: épp egy cikket olvasott egy fiatalemberről, aki egy vasárnapi vásáron "ingyen ölelés" táblával a kezében állt az emberek közé, majd megjelent egy másik férfi is egy "deluxe ölelés, 2$" felirattal a kezében, a különös helyzet pedig furcsamód úgy végződött, hogy többen választották a második, luxust ígérő szolgáltatást.

    A nő azt meséli, klienseinek csaknem 90 százaléka férfi – többnyire 20 és 75 életév között –, öt kuncsaftnál többet nem kell vállalnia naponta, és ha hat napot dolgozik egy héten, akkor akár hétezer dollárt (több mint másfél millió forintot) is megkeres havonta, Samantha Hess így gond nélkül meg tud élni az ölelkezésből. A Cuddle Up To Me nemrég ünnepelte első születésnapját.

  • Ugye emlékszik, nemrég mutattuk Fekete István könyvének borítóját, amin egy félreérthető pózban kuporgó róka látható. A Szubkultúr blog erre válaszul összegyűjtött pár rókás képet - javaslatként a következő kiadáshoz. Szerintünk bármelyik fotó jobb választás lenne, mit amit most sikerült odacsinálni a borítóra.

  • Nem bűnös, elvont konceptuális művészet, aminek szellemében ez a videó fogant, sokkal több annál. Elég a szorongásból és a sajnálkozásból, találjuk meg a belső elfogadás forrását magunkban, miközben átadjuk magunkat a posztkapitalista vásárlótér végtelen nyugalmának!

  • A Medievalist összegyűjtötte 10 olyan vidék térképét, ami csak a középkori tudatban létezett, a fizikai világban sosem. Egyetlen kivétel van: Thule, a Világ Vége. A szigetről ugyanis kiderült, hogy tényleg ott van valahol a messzi északnyugaton. Ma Izlandnak hívják, és a képen láthatónál kevesebb szörny veszi körül:

    46abda74-8458-4c7e-8fb4-820337824415
    Fotó: cdn.playbuzz.com
  • Bemutatjuk Cetlit és az ő Vallomás című dalát. Annak a skálának az ellenkező végpontja, aminek a kezdete az ófrancia trubadúrlíra. Tételmondatok, amiktől a minnesängerek forognak a sírjukban:

    - bennem a szikra, ilyen a szerelem

    - úgy megbaszlak, kettéáll a füled

    - rácsapnék, sőt rá is csapok

     -az análvonaton nincsen fék

    De inkább hallgassák meg. Vagy ne. Inkább az utóbbi.

  • Nem ez volt a színész első héliumos szereplése – korábban egy tévészpotban beszélt mókásan elvékonyodó hangon –, csütörtök este viszont Jimmy Fallon Tonight Showjában beszélgetett héliumot belélegezve a műsorvezetővel.

    Nincsenek is szavak, mennyire vicces!

  • Dobó kapitány teljesen új karddal a kezében került vissza a megújuló egri főtérre. A restaurált szobrot daru emelte a helyére. További részletek a heol.hu-n .

  • Egy nyugat-ukrajnai népszerű étterem már döntött, Putyin arcát választotta.

  • bvs-00754-edit 53d03e04c5f306-62433326
    Fotó: Warner Bros. Entertainment / Variety

    A motani hétvégére időzített San Diego-i Comic Cono természetesen a közelgő  Batman vs Superman: Dawn of Justice című Warner-filmnek is ácsoltak színpadot, úgyhogy a következő néhány napban biztosan tele lesz a net Ben Géza Affleck szomorú Denevéremberével, meg a "Batfleck" spandexruháival és szuperkütyüivel. (via Variety)

  • Már majdnem egymillió megtekintésnél jár a Youtube-on egy srác videós összeállítása arról, hogyan lógott be otthon hamisított fesztiváljegyekkel a legmenőbb popsztárok koncertjére, hogy ott az első sorból kamerázhassa a bulit.

    A gerillavideós, aki hamis jeggyel megy U2-koncertet filmezni

    Persze ez csak félig gerillavideó, a másik fele inkább egy jól kitervelt kandi kamerás-reality show-s összeesküvésnek tűnik, ami a No Camera Allowed című mozifilmet hivatott reklámozni.

  • Ashik Gavainak be volt dagadva az arca, ezért kórházba ment. Az orvosok nagyon meglepődtek, ugyanis a fiúnak több, mint 350 foga volt. Hétórás műtéttel 232 fogat távolítottak el a szájüregből, a legkisebb darabokat meg sem számolták.  Arca annyira be volt gyulladva, hogy a műtét után az anyja sem ismert rá. A fejlődési rendellenesség miatt Gavai fogait rendszeresen ellenőrizni kell majd.

  • Szóval jövő héten indul a keresztény Balaton Sound. Úgy tűnhet, mintha túloznék, mert most miért kell lebalatonsoundozni valamit, csak azért, mert néhány fiatal összejön elektronikus zenére lötyögni?! Nos, a soundos jelző a fesztivál húzócsapatának, a norvég Jesus Loves Electro-nak szól. A nevükben szereplő electro kifejezés már előirányozza, hogy itt nem valami Jean Michel Jarre szerű elektronikus prüntyikélésre kell készülni, hanem bizony kemény dropokra és még keményebb kiállásokra. 

    De azt hiszem, a Jesus Loves Electro muzsikájára körülbelül annyira finomkodó a kemény szót használni, mint Snoop Doggra azt mondani, hogy füves. Szóval, a következő az ajánlatom. Először hallgassa meg a Jesus Loves Electro-tól a Burning Love-ot, majd döntse el, hogy Ön szerint milyen ez a zene. 

    Zárójelben megjegyzem, hogy a fesztivál honlapján azt írják róluk

    Nincs rossz tánc vagy mozgás, hamis hangok vagy rossz szavak a dalban. Csak az van, amit Te beleadsz: a zene és Isten.

    Ön szerint milyen ez a zene

  • Oké, 91 évesen azért már a szuperhősképregények szuperatyja sem olyan fitt, mint 50 évvel ezelőtt. Igaz, most csak a hangja ment el, a szóvivője szerint az egészsége makulátlan.

    452415960
    Fotó: Albert L. Ortega / Europress / Getty

    A Marvel-rajongókat mindenesetre sokkolta a hír, hogy idén nem dedikáltathatnak Pókember, Vasember, Hulk, az X-Men és a Fantasztikus Négyes kiagyalójánál.

  • Pár közepesen híres színész és színésznő, plusz egy producer (Gale Ann Hurd) az idei Comic Con alkalmából a Hollywood Reporternek állt modellt, hogy pár ikonikus filmjelenetet eljátsszon, és hát igen pöpec dolgok sültek ki belőle. A teljes képsorozat itt

  • A Monkeyneck tavalyi számában jócsajok bicikliztek, most jócsajok kocsikáznak Budapesten, kiegészülve két marcona férfival, akik közül az egyik maga Miszter Majomnyak. Én bírnám, ha hirtelen eltűnne egyszerre minden rádióból a Hey Brother és a Want You menne a helyén.

  • Pár hete már akítv a ghostbusters30th.com elnevezésű oldal, ahová tényleg elképesztő rajztudású Szellemirtók-rajongók pakolják fel a műveiket, amiket természetesen meg is lehet venni. Íme a Phantom City Creative munkája: a filmbéli, sárga New York-i taxi az emlékezetes zombisofőrrel, amint épp a napi kötelező ijesztgetésre viszi a démonfejű Zuult, a könyvtáros vénasszonyt, a sumér isten Gozert, és a Szellemirtókhoz átpártoló Slimert.

  • A Share It Allba Romy Madley Croft segített be, olyan is, mármint lassú, búgós és tök jó. A Disclosure- és SBTRKT-számokon éneklő Ware második lemeze augusztusban jön, az elsőről ez a legjobb szám.

  • zhhbawqvvlo1facyb1jr
    Fotó: The Walt Disney Company / BBC

    Nem lesz semmi digitális megfiatalítás és semmi titokzatos, életmeghosszabító Erő-hókuszpókusz a J.J. Abrams-féle Csillagok háborúja 7-ben: Luke Skywalker pont ugyanolyan ősz hajú, bölcs Jedi tanítómester lesz a fiatal főhősök mellett, mint amilyen az idős Obi-Wan Kenobi volt azokban az időkben, amikor egy lelkes parasztgyerek felrobbantotta a Halálcsillagot. (via io9)

    Mark-Hamill 612x380
    Fotó: The Walt Disney Company / Getty Images
  • A szakadárok és az ukrán hadsereg is BM-21 Grad rakéta-sorozatvetővel próbálják puhítani egymást Kelet-Ukrajnában. Az a baj, hogy ezek a nem túl pontos, ám elég nagy tételben kilőtt rakéták már így is túl sok civil életét oltották ki. A fegyver valamit fejlődött a második világháború óta, de még most is katyusának nevezik. A szerelmét hazaváró Szép Katyusáról dal is született, de én nagyon nem szeretnék ott lenni, ahova egy ilyen szép katyusa hazaérkezik.

    Grad-rakétákat lő ki az ukrán hadsereg
  • Lane Hickenbotton fotóst fotózza Travis Heying fotós, ahogy a nebraskai Callawyben fotózza a csillagos eget.

  • Végre kijött az első előzetese a Halo 5-videojáték előzménysztorijaként szolgáló Halo: Nightfall, aminek Ridley Scott a producere. Az ötrészes minisorozat első részét novemberben mutatják be, és a videó alapján ezt kell mondani, hogy a látvány nagyon hasonlít Ridley Scott előző filmjére, a Prometheusra.

    Halo: Nightfall First Look