Nap

Óra

Perc

Érdekel
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Mondjuk kicsit túl sok guruló buldog került a gyűjtésbe, de ez legyen a legnagyobb baj ezzel a videóval... (Time)

  • Scottie kutyák miatt akadtak ki maláj politikusok és vallási vezetők az idei nemzetközösségi játékok megnyitója után. A glasgow-i megnyitón 40 Scottie skót mintás gyapjúszövet ruhában vezette a csapatokat a Celtic Parkban. A közösségi médiában elég népszerű volt a kutyás megnyitó, sokak szerint a Scottiek egyenesen ellopták a show-t, viszont nem mindenki volt elégedett. Maláj politikusok és vallási vezetők azért panaszkodtak a kutyákra, mert sok muszlim kerüli az állatokat, amiért azok tisztátalannak számítanak az iszlám kultúrában.

    Az eset ráadásul Ramadán alatt történt, amikor az iszlám vallás szerint tilos megérinteni a kutyákat. A helyzetet valószínűleg az már csak rontotta, hogy Jock, a maláj csapat mellé kijelölt kísérőkutya abban a pillanatban leült, hogy ráadták az ünnepi kosztümöt, és ezek után mozdulni se volt hajlandó, így a maláj csapat egyik tagjának kellett vinnie őt. (Telegraph)

  • lophatnám el tbyte klasszikus poénját címnek. Az Ausztráliában őshonos, de a kihalás szélén álló bilby, azaz közönséges erszényesnyúl ugyanis még sosem kapott annyi figyelmet, mint miután a brit kis herceg szülei ausztráliai körútján lepacsizott névrokonával, a George nevű bilbyvel. A kép azonnal beszakította az internetet, mindenki azóta is megőrül a bilbykért, úgyhogy a Vanity Fair kis túlzással úgy fogalmazott, hogy

    György herceg félkézzel megmentett egy kihalás szélén álló fajt.

  • Az USA-ban évente hét ember hal meg bázisugrás közben, ehhez képest az infógrafikára kattintva talál még jó pár érdekes elhalálozási módot, amiről biztos nem gondolta volna, hogy veszélyesebb, mint magas helyekről ugrálni a semmibe.

  • A dél-dalmáciai Orebić városában készült a videó, amit vasárnap töltöttek fel Youtube-ra. A leírás szerint a tornádó 24 fokos, párás, szélcsendes időben alakult ki. Az erős szélben csak megkapaszkodva lehetett felállni, és alig lehetett levegőt kapni.

  • Csúnya baleset volt az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 26-os kilométerszelvénynél, Tárnok és Martonvásár között. A katasztrófavédelem honlapja szerint egy kocsi nekiütközött a szalagkorlátnak, és mikor az egyik utasa kiszállt, elütötte őt egy másik autó, ami emiatt szintén a szalagkorlátnak csapódott. A mentők szerint a balesetnek egy súlyos és két könnyű sérültje van, őket kórházba viszik. A katasztrófavédelem már akkor arról írt, hogy jelentős torlódásra kell számítani, amikor egy sáv még járható volt.

    A rendőrség háromnegyed tízkor kiadott közleménye szerint később az autópálya érintett szakaszát teljes szélességében lezárták, a forgalmat Martonvásárnál leterelik az autópályáról. Budapest irányába a 7-es számú főúton lehet menni.

  • ... Burger King. A Zágrábot Splittel összekötő A1-es autópálya egyik pihenőjében (Draganić-jug) adták át szombaton, írja a Jutarnji list. A magyarországi árakhoz képest nem olcsó, de valószínűleg arra számítanak, hogy a tengerre özönlő turistáknak megér 11 kunát (kb. 450 forintot) egy hamburger. A Whopperért kétszer ennyit kérnek. A Forbes tavalyi adatai szerint a McDonald's a világ legnagyobb gyorsétterem-hálózata 18 710 üzlettel, a második a KFC majdnem 12 ezerrel. A Burger King a hatodik, ötezer éttermük van világszerte.

  • Elpusztult az utolsó császári póni is Japánban, hétfő reggel holtan találták a jokohamai Kodomonokuni gyermekparkban, írta meg az MTI. A park személyzete szerint a hőhullám okozhatta a halálát. Matuzsálemi kort ért meg: 1973-ban született, állítólag ez olyan, mintha 160 évet élt volna emberként. A pónit Argentína adományozta a japán császári családnak 1979-ben egy másik pónival együtt. Akihito császár és Micsiko császárné a park igazgatójának címzett üzenetben köszönte meg a teljes személyzetnek, hogy sok éven át "oly kiválóan gondját viselték az állatnak".

    A pónik, Akihito császár és Micsiko császárné 2005-ben, a park negyvenedik évfordulóján.
    A pónik, Akihito császár és Micsiko császárné 2005-ben, a park negyvenedik évfordulóján.
    Fotó: kodomonokuni.org
  • Mindenkit ledöbbentett a hír, miszerint Szajolban kutyát vágtak" - írja a Szoljon.hu egy drámai hangvételű cikkben.

    A férfi ellen a rendőrség már eljárást indított, de az ügy részleteiről csak plyetkák keringenek a városban.

    Én csak hallomásból tudom, hogy az egyik itteni férfi levágta a kaukázusi kutyáját, majd becsomagolva, kecskehúsként akarta értékesíteni. Hogy igaz-e vagy sem, azt nem tudom, de még az is közszájon forog, hogy akadt olyan, aki vásárolt ebből a húsból - mondta egy helyi férfi a Szoljon.hu-nak.

    230860 aa
    Fotó: szoljon.hu
  • Itt az új szám a nagyon titokzatos brit Sophie-tól, akinek az előző dala (?) egy irtózatos nagy buli számnak tűnik, pedig mindig megáll a csúcspont előtt. Ez a fenti Lemonade augusztusban jelenik meg hivatalosan, addig lehet pörgetni itt.

  • Olyanoknak, akik nem akarnak naponta kocsiba pattanni, és nem bíznak a kormányzárban sem.

  • Soltész Miklós az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára és Garami Miklós a Semmelweis Egyetem II. számú Gyermekklinikájának főorvosa hétfőn sajtótájékoztatót tartottak a daganatos betegségekből gyógyuló gyermekek táboroztatását segítő civil szervezetek támogatásáról és munkájáról a zalaszabari Holnapocska Táborban. Utána pedig csúszdáztak egy jót.

  • Több ember is rendőrt hívott Torontóban szombat éjjel, amikor az égen egy kerek, fényes repülő pontra lettek figyelmesek, amiről azt hitték, egy UFO.

    UFO Torontoban vagy mi ez?

    " Nagyon magasan volt, kerek volt és fényesen világított. Először azt hittem, egy csillag, de ahhoz túl fényes volt" - mondta egy nő a Huffington Postnak. A repülő tárgyat eddig nem sikerült beazonosítani, de az UFO-teórián kívül is sok elmélet van arról, hogy mi lehet, a rendőrök szerint például valószínűleg egy kis drón, egy quadrocopter volt a fura jelenség.

  • Nem csupán sebesült katonákról, szétbombázott házakról vagy halott gyerekekről szóló fotókkal lehet érzékeltetni a háború borzalmait.

    Megrendítő kép az AP fotóriporterétől a kelet-ukrajnai Sahtarszk lakóiról, akik egy szál papucsban, néhány szatyorba csomagolva az életüket menekülnek otthonaikból a városban és környékén dúló harcok miatt.

  • Készüljenek fel a nap legpörgősebb videójára:

  • A nyugat.hu találta ezt a meglepő házirendet a sárvári teniszpályán. Eszerint ha Orbán Viktor államférfi elhívná játszani teniszzseni Federert, de egyikük sem szeretne erre pénzt költeni, a mérkőzést itt akkor is meg lehetne tartani. (Persze feltéve, hogy a játék után hosszanti irányba is lehúzzák a pályát.) Nehézkesebb lenne egy Kiss Zsolt-Németh Zsolt küzdelem, őket ugyanis egyáltalán nem látják szívesen.

  • Helyesebben: megszámolták, a Washington Post pedig megírta, hogy nagyjából 10 százalékkal több magyar macska van, mint kutya, Ausztriában ez a különbség háromszoros, Szlovákiában majdnem kétszeres, kattintható térkép itt.

    dogs cats

    Érdekesség, hogy Japánban több kutya van, mint macska, én ez alapján egész más számokat vártam volna.

  • Itt az első szám Karen O szólólemezéről, alig két perc, ráadásul az eredeti zenekarától idegen módon egy nyamvadt sikoly sincsen benne. A lemez szeptember 9-én jelenik meg, az a címe, hogy Crush Songs. Karen O legutóbb Spike Jonze A nő című filmjéhez írt egy dalt, azért Oscarra is jelölték.

  • Kiindulásnak jó lesz a Földközi-tenger környéke, legalábbis a nagy szőrtérkép szerint. Nálunk a férfiak testének jóval több mint felét borítja szőr, Ázsiában viszont nem vágnánk borotvabizniszbe.

  • 420 centiméter magas, a tulajdonosa azt mondja, nem csinált vele semmit, csak hagyta kinőni. Azért jó sok nedvességhez juthatott a növény, mert nagyon párás volt az időjárás. Mint az óriás-szarvasgomba, ez is rekordgyanús.

    73645 604552 750x450
    Fotó: vasarhely.hir24.hu
  • Egy kisfiú megpróbált gyorsabban futni a glasgow-i Nemzeközösségi Játékok maratonfutóinál, de nem annyira sikerült neki, arcra esik az aszfalton!

    Kisfiú vs maratonfutók
  • Nem, ezt nem Vona Gábor, hanem Immanuel Kant üzeni nekünk. A vájt fülűek már beiktatási beszédében is észrevehették, hogy a liberalizmus bukásának bejelentésével a Miniszterelnök úr voltaképpen viccel, mert olyan erős hitet tett a liberalizmus erkölcsfilozófiája mellett, mintha Soros György személyesen adta volna neki át Kis János katedráját.

    Hülyeség? Akkori idézzük csak fel, mi volt az, ami a Miniszterelnök Úrnak már májusban sem tetszett a liberalizmusban, és aminek Tusványoson is hangot adott: Az, hogy két ember közti viszonyban

    Mindent szabad megcselekednünk, ami a másik szabadságát nem sérti.

    Ez ugyanis a Magyar Valóságban Orbán szerint azt jelentette, hogy „az erősebb mondja meg, hol legyen a garázsbeálló”. Azt most hagyjuk, hogy az érv két felének semmi köze egymáshoz, inkább nézzük, hogy milyen erkölcsi elvvel cserélte le ezt a NER! Ezzel, ni:

    Amit nem akarsz, hogy veled cselekedjenek, azt te se tett másokkal!

    Ez bizony nem más, mint Immanuel Kant kategorikus imperatívusza a rezsipontok nyelvén megfogalmazva. Eredetileg így hangzik:

    Cselekedj úgy, hogy akaratod maximája mindenkor egyszersmind általános törvényhozás elveként érvényesülhessen.

    Azaz Orbán Viktor egy gyenge liberális alapelvet lecserélt egy sokkal erősebb és kiterjeszthetőbb liberális alapelvre. Illiberalizmus? Ugyan már, kérem!

    De miről is szól ez a kategorikus imperatívusz?

    Kant valami olyasmit akart vele mondani, hogy kényes erkölcsi dilemmáinkban nem elsősorban saját vágyainkat és érdekeinket kell néznünk, hanem azt, nézeteink mennyire válhatnak egyetemes szabályokká. Egy ismert példa úgy szól: lehet valakinek az az erkölcsi stratégiája (ez kb. a maxima), hogy kénye-kedve szerint hazudik, ennek kiterjesztése azonban már nem. Hiszen ezzel egy olyan állapotot akarna, amiben mindenki hazudik, amiben nem léteznek betartható ígéretek és érvényes szerződések. Ilyet pedig Kant szerint egy értelmes ember nem akarhat. Orbán Viktor pedig valahogy így fogalmazna, ha autogram helyett erkölcsi iránymutatást kérnének tőle:

    Ha nem akarod, hogy hazudjanak neked, akkor te se hazudozz!

    Az erkölcsi kérdések egyetemes kiterjeszthetőség felőli, ún. formális megközelítése szédítően új dolog volt Kant idejében, és kétszáz-egynéhány év után is a liberális politika elsődleges magyarázó elveként szolgál. Az pedig még szédítőbb, hogy a liberális aszály Magyarországán pont Orbán Viktor helyezte vissza a Nemzeti Együttműködés erkölcsi piramisának tetejére a liberalizmus egyik legkiérleltebb tételét.

  • A vasárnapi kaland jól végződött a Tisza-tó sarudi medencéjében, a kirándulók átfáztak, de annyi baj legyen. 

    Kenusok mentése
  • Évente majdnem annyian halnak meg hepatitisben, mint AIDS-ben: 1,4 millió beteg halálát okozza a krónikus májbetegség a WHO (az ENSZ Egészségügyi Világszervezete) legfrissebb adatai szerint. A világon másfél milliárd ember szenved hepatitis B- vagy C-fertőzésben, a hazai fertőzöttek száma százezerre tehető, a betegség a vezető halálozási okok közt szerepel Magyarországon.

    A halálozások 90 százalákát a B és C vírus okozza, ez a kettő felelős a májrákok kétharmadáért is.

    A hepatitis-világnapot a WHO kezdeményezésére tartják július 28-én, annak a Baruch Blunberg Nobel-díjas amerikai orvosnak emlékére, aki 1925-ben ezen a napon született, és később felfedezte a B vírust. A cél, hogy felhívják a figyelmet a betegségre, kialakulásának okaira, a felismerés és kezelés lehetőségeire.

  • Ez is lenyűgöző, de már készül egy másik poszt is, amiben egy óriás-napraforgót mutatunk be. Az még jobb lesz. A szarvasgombáért egyébként a felvásárlók kilónként akár 600 ezer forintot is megadnak.

  • Gyáni Levente ismét evez, folytatva a tavalyi, Forradalom van a mi utcánkban kezdetű dalát.

    Ön mit tenne Leventével?

  • Ha valaki megnézi ezt a Hawaii-szigeteken, egy oahui víztározónál készült videót (vagy éppen ezt), akkor alapesetben egy dologra tud gondolni: a csúszdázásra, és arra, hogy azt ennél tökéletesebb helyen nem is lehet művelni. A Nalo víztározó szappannal lekent, több mint 20 méteres műanyag lejtője olyan, mintha erre teremtették volna.

     

    Waimanalo Reservoir from Phili G on Vimeo.

    A dolognak viszont két szépséghibája is van: a kisebbik, hogy ez birtokháborításnak számít, amiért még egy paradicsomi helyen is megbüntetik az embert, ennél nagyobb baj viszont, hogy egy Facebookra feltöltött videó egyik kommentelője azt állítja: itt törte el a nyakát, ami után újra kellett éleszteni, és deréktól lefelé lebénult.

    (via Huffington Post)

  • Tényleg.

    Soltész Miklós nekiment a Norvég Alapnak egy daganatos betegségből felépülő gyerekeket támogató tábor nyílt napján.

    Először elárulta, hogy az állami alap 365 millió forintot osztott el a rákos betegeket táboroztató szervezetek között.  Ezután pedig rá is tért a Norvég Alapra, ami ugyan 1,3 milliárd forintot oszt szét Magyarországon, viszont a támogatottak között nemcsak beteg gyerekeket táboroztató intézmények szerepelnek. Példának azt hozta fel, hogy az 1,3 milliárdból 20 millió forintot egy leszbikus szervezet kapott.

    „Nem véletlen, hogy a magyar kormány felvette ezzel szemben a küzdelmet” – mondta.

    Nem olyan civil szervezeteket fogunk támogatni, amelyek az értéktelenséget, a felesleges dolgokat közvetítik

    – fejezte be Soltész az eszmefuttatást.

  • Nagyjátékfilmhez keres statisztákat extrém olcsón a Hunicom Stúdió Kft. a P.S.O. Apám nevében című filmhez Jelentkezni. A filmről egyelőre annyit tudni, hogy április óta folynak az előkészületei, Pilátust Sághy Tamás, Máriát Román Judit, Pétert Őze Áron, Jairust Várfy Sándor, Júdás anyját pedig Andresz Kati alakítja majd, de feltűnik majd a történetben Kálloy Molnár Péter is (az mondjuk vicces lenne, ha ő kapja Jézus szerepét).

    Jelentkezni itt lehet.

    Díjazás: 2000.- ft/ nap Csak 18 éven felüliek jelentkezését várjuk! A film Jézus történetét írja le modernkori környezetben. Az alacsony költségvetésű, független, magyar film gyártója a Hunicom Stúdió Kft. A film: Kirakatper, melyben elveszejtik a világ egyik legfontosabb emberét. Emberét? Politika, összeesküvés, ármány és féltékenység. A film Jézus története a megkeresztelkedéstől, feltámadásáig. Az Evangélium hű szövegkönyvnek egy minimalista, futurisztikus díszlet ad hátteret. A film a jövőben játszódik. Terepszínű ruhás gépfegyveres római katonák járják a várost. A három Királyt Heródes öltönyben fogadja és mobilon ad utasítást a 2 éven aluli gyermekek elpusztítására. A meggyötört elnyomott tömeg a pólót és farmernadrágot viselő Jézust nem csak felkentként és gyógyítóként, de vezetőként kezdi követni egészen addig, míg a politikai vezetők hatalmukat féltve kiharcolják a világ első kirakatperét.

  • Nem, ez nem egy zombikról szóló horrorfilm

    Az erősen betépett férfinél kevés ijesztőbbet láttunk ma. Ajtókat bezárni, ablakokat feltekerni!