Nap

Óra

Perc

Érdekel
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Harmadik hete vannak kisebb-nagyobb összetűzések a hongkongi törvényhozásban, miután október elején botrányba fulladt az új képviselők beiktatása.

    Az esernyős forradalom népszerű alakjai közül hatan is bejutottak a képviselők közé, és széttrollkodták a hivatali esküjüket (zászlókat lobogtattak közben, csigalassan olvasták fel a szövegüket, meg ilyenek). A helyi Kövér László ezek után nem volt hajlandó elismerni őket a házban.

    Tegnap biztonsági őrök teperték le Baggio Leungot, aki fel akarta olvasni hivatali esküjét, de egyelőre még eljárás folyik ellene, és nem biztos, hogy képviselő maradhat a Hongkong függetlensége mellett nyíltan kiálló fiatal politikus-aktivista.

    Így nézett ki  a jelenet, ami akár egy véletlen reneszánsz festmény is lehetne:

    A véletlen reneszánsz az index legeldugottabb és legritkábban frissülő tematikus sorozata. Kész csoda, hogy rátalált! Ha érdeklik a hasonlóan festményszerű hírfotók, nézzen körül erre!

  • Szerda éjjel a Chicago Cubs baseballcsapat megtörte a 108 éves átkot, és bajnoki címet szerzett, emiatt pedig a világ egyik legboldogabb embere a Cubs-drukker Bill Murray volt, aki a helyszínen óriási műsort nyomott. 

    Murray már a hatodik meccs előtt is jegyeket osztogatott szét a szurkolóknak, a mindent eldöntő hetedik mérkőzés alatt pedig a környékén ülő összes nézőt sörökre hívta meg, még tanácsot is adott, hogy melyiket érdemes inni. 

    A győzelem után már kicsit beállva a Cubs öltözőjében pezsgőzve bukkant fel, aztán egy tévéinterjúban azt javasolta, hogy Chicagóban az összes iskolás kapjon tanítási szünetet a hét hátralévő napjaira. 

  • Legutóbb könnygázt vetett be a rendőrség az utcára vonuló mérges nyugdíjasok ellen. A nyugdíjak csökkentése ellen tüntetők akkor rendőrségi buszt borogattak és nekimentek a rendőrsorfalnak is. Ma Athénban ismét demonstráltak az idősek, a kormány újabb megszorító intézkedéseiről szóló értesítő leveleiből raktak tüzet a Munkaügyi Minisztérium előtt.

  • 13956484 f3876b8b83a7c6b7201a609554f0f1f7 wm.gif

    Sok apró őrjítő pillanat van az életben, egyenként még csak-csak. De így együtt: túl sok.

    1478171959133290035.gif

    (via parallel studio)

  • Ausztrál tudósok az ételek és a szén-dioxid kibocsátás összefüggéseit vizsgálták, és az eredményeik alapján az alábbiakra jöttünk rá.

    • Egyetlen kilogrammnyi szén-dioxid kibocsátást jelent 38 gramm marhahús elfogyasztása.
    • Szintén egy kilogrammnyi kibocsátást okoz 5,8 kilogramm hagyma elfogyasztása.
    • Egy átlagos steak 225 grammos
    • Nagyjából 34 kg hagymát kell megenni, hogy elérjük egy átlagos steak kibocsátási szintjét

    Ezt senkinek sem javasoljuk, mert akkor a hagymafogyasztó egyéb kibocsátási értékeivel kell megküzdeni, és az sem túl emberbarát.

    A szén-dioxid kibocsátás alapján felépülő táplálékpiramis alján a gyümölcsök, zöldségek és magvak vannak, ezeket a diók, mogyorók és babfélék követik. Az állati fehérjék közül a csirke, a disznó és a hal kedvezőbb, a bárány meg a marha húsa van áll a csúcson.

  • Jövőre. 

    KELL

    Egy finnországi fejlesztőcég indított kampányt, hogy meg tudják valósítani ezt a fenti képen látható Terméket, ami egy bazi drága Lightroom-billentyűzet lesz. Olyan tekerők-csavarók és potméterek vannak rajta, amivel az alkalmazás funkcióit egér és billentyűzet nélkül lehet használni. És ez még nem minden. Az egész úgy néz ki ettől, mint egy fotós DJ-pult.

    Mielőtt kifizetne majd 120 ezer forintot a Loupedeckért, azért kérdezze meg élete fotósát, hogy használ-e Lightroomot.

  • 39F22A6800000578-3892908-Despite his condition rescuers said Mr

    Egyedül, a szabályokat megszegve ment túrázni egy Andrew Gaskell nevű férfi a Borneó északi részén lévő Mulu Nemzeti Parkban október 20-án, és ahogy ilyenkor szokás, el is tévedt. Két hét után került elő piócákkal borítva, írja az MTI.

    A 28 éves férfi szerint mindössze néhány vadpáfránynak és a sok víznek köszönheti, hogy életben maradt. Elismerte, hogy hülyeséget csinált, de minden rendben lett volna, ha lett volna egy GPS-e. Így vagy úgy, de nem kis teljesítmény, hogy két hetet megúszott néhány elfertőződött vágással a talpán.

  • A Budapesti Gazdasági Egyetem diákjai posztolták az alábbi fotót a Facebookra:

    A fotó szerint a marketing tanár azt ígérte, hogy ha a poszt alatt összegyűlik 25 ezer lájk, akkor a vizsga közben kimegy tíz percre, ha pedig 50 ezer lájkjuk lesz, akkor nem kell vizsgázniuk, hanem megajánlott jegyet kapnak.

    Csütörtökön kora délután 15 ezernél tartanak és a kommentelők közül rengetegen ekézik az ötletet, hogy valaki így próbál megúszni egy vizsgát. Pedig talán nincs olyan ember, aki valamikori diákként titkon vagy akár nyíltan nem örült volna egy ilyen lehetőségnek. Ha egyetért, akkor most itt a lehetőség, hogy segítsen a leleményes hallgatókon!

  • A NATO Euro-Atlanti Katasztrófareagálási Központja szervezett nemzetközi hadgyakorlatot Podgoricában. Így néz ki, amikor katasztrófahelyzetet szimulálnak és árvíznek álcázott folyóból papírlovat mentenek:

  • Ha azt hitte, hogy csak a hármas metró a para, akkor még nem utazott azon a 9-es buszon, amin tegnap este én. Miközben azon rettegtem, mikor tör elő forró gejzír a padló alól, gyulladt ki a motor, esik szét az egész menet közben, vagy mindhárom egyszerre, azzal vigasztaltam magam, hogy hál' isten a 2024-es olimpia szponzorálására azért még van kapacitása a BKV-nak.

    Elég nagy para a 9-es busz

    A zajzene rajongói itt élvezhetik hosszabban az előadást.

  • Jó nagy füsttel égett az a több száz tonna marihuána, amit elégettek a Seulawah-hegy lábánál, természetesen rendőri felügyelet mellett. Csak idén 13 tonna kannaibiszt, 71 kilogramm metamfetamint foglaltak le és 426 hektár marihuána-ültetvényt számoltak fel az indonéz hatóságok.

  • Egy videokamera megörökítette, ahogy egy éhes krokodil rátámad egy medencéző párra Zimbabwében. Látszik, hogy a hüllő becsobban a vízbe, mire a férfi kimenekül, magára hagyva a párját. A nő a medence széléhez úszik, a krokodil pedig nekitámad és megharapja a karját, mielőtt sikerül kimásznia a vízből:

    Nílusi krokodil támadt meg egy párt a medencében

    A nílusi a második legnagyobb krokodilfaj a világon, a kifejlett hímek akár hétméteresre és egytonnásra is megnőhetnek. Évente 200 embert ölnek meg

  • Egész nyáron Justin Timberlake - Can't Stop The Feeling című slágere szólt a rádiókból. Ez a mostanában mozikban bemutatott Trollok című animációs filmhez készült, aminek így mostmár magyar verziója is hallgatható. Ebben Bereczki Zoltán tolmácsolja az amerikai énekest.

    A Trollokról írt kritikánkat itt lehet elolvasni.

  • Legalábbis a CNBC amerikai hírcsatorna szerint, amely azt írja: Donald Trumpnak nem a mexikóiakat és a kínaiakat kellene okolnia azért, hogy folyamatosan tűnnek el az ipari munkahelyek az Egyesült Államokban, hanem a robotokat. 

    Miközben ugyanis 1949 óta 7 millióval csökkent az ipari foglalkoztatottak száma Amerikában, addig az ipari kibocsátás több mint kétszerese az akkorinak. Azaz nem arról van szó, hogy ne lenne ipara az Egyesült Államoknak, hanem arról, hogy az jóval hatékonyabban termel, azaz kevesebb emberi munkaerőt igényel.

    A robotok egyébként Magyarországon is veszélyeztetik az emberek munkáját, bár vannak, akik szerint ócska robotellenes populizmus az automatizációval riogatni, hiszen az hiába van jelen a nagyipari termelés kezdeteitől, általában véve nem csökkent a foglalkoztatás emiatt, sőt közvetetten jelentősen nőt.

    Ettől függetlenül viszont simán lehet, hogy a jövőben nem a szerencsétlen menekültek és migránsok, de még csak nem is a brüsszeliták elleni szájkarate, hanem a robotok elleni uszítás lesz a magyar politika meghatározó szólama. Bár az esélyeket csökkenti, hogy a robotokat első ránézésre sokkal nehezebb gyűlölni, mint az embereket.

  • 2015%2F08%2F12%2F7e%2Fericand3.275e6

    Simán lehetne Westworld-szereplő, nem? Erikán évtizedek óta dolgozik egy japán professzor az oszakai egyetemen, aki augusztusban mutatta be a nagyközönségnek az androidot:

    Ez még csak közepesen volt bizarr, a Bloomberg stábja azonban most meglátogatta a feltalálót, és az, ahogy az új videón Hiroshi Ishiguro egész konkrétan élő emberként beszél róla, hát izé, minimum szürreális. A saját lányáról mintázta természetesen.

  • Az online közösségek császára meglepte a Wall Street elemzőit azzal, és az elmúlt negyedévben 80 millió fővel bővítette a felhasználók számát.

    Mobilon minden nap több mint egymilliárd ember csatlakozik a Facebookra

    Ez teljesen új rekord. Egyébként havonta 1,79 milliárd aktív júzere van, és 3 hónap alatt 6,82 milliárd dollárnyi hirdetési bevételt szerez. A WhatsAppot és a Messengert is egymilliárdan használják, de az Instagramnak még fel kell zárkóznia, a képmegosztó szolgáltatást csak havi ötszázmillióan látogatják.