új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Elise Mallia és kedvese, Jessy Jezequel semmi egyebet nem akartak, mint visszautazni Franciaországból Angliába, ám sikerült rossz gépre szállniuk.

    SWNS WRONG FLIGHT 001
    Fotó: Elise Mallia / SWNS/ Northfoto

    A reptéren fel sem tűnt nekik, hogy valami nem stimmel, a jegyüket beolvasták, fel is szálltak a fedélzetre, abban a tudatban, hogy a Stansted reptéren fognak landolni.

    Nagyjából egy órája voltak a levegőben, amikor az egyik légiutaskísérő bejelentette: mindjárt landolni fognak Madridban.

  • Ennél bizarrabbat nem biztos, hogy látott már idén.

    Mint arról korábban az Index is beszámolt, a Goonew művésznévre hallgató marylandi rappert, eredeti nevén Markelle Antonio Morrow-t még március végén szállították kórházba, miután áldozata lett egy utcai lövöldözésnek – a 24 éves zenész sérülései azonban olyan súlyosak voltak, hogy életét már nem tudták megmenteni.

    Az elhunyt rappert viszont valami olyan módon szerették volna elbúcsúztatni, amire eddig talán nem is volt példa:

    holttestét ugyanis bebalzsamozták, majd kiállították egy klubban, hogy mindenki egy óriásit bulizhasson mellette, minderről pedig videó is készült.

    Íme: 

  • A Legendás állatok: Dumbledore titkainak utolsó előzetesét követően már nem maradt sok hátra a rajongóknak, mint türelmesen várni az április 14-i megjelenést. Na persze azok a fanok, akik nehezen bírják ki addig, még mindig belevethették magukat a kritikusok által a filmet előzetesen véleményező cikkekbe. 

    GettyImages-1388419520
    Fotó: Tim P. Whitby / Getty Images Hungary

    A széria körüli drámát egészen sokáig, a két részen keresztül a filmek főgonoszát, Gellert Grindelwaldot megformáló Johnny Depp magánéleti botránya szolgáltatta. Ez egészen odáig fajult, hogy a Warner Bros. jobbnak látta leváltani a színészt, aki helyére végül a Casino Royale sztárja, Mads Mikkelsen ugrott be.

    Mikkelsen olyan természetesen bújik bele Grindelwald szerepébe, hogy könnyű elfelejteni, hogy Depp valaha is játszotta azt. Depp esetében nem értettem, miért  akarna bárki is követni egy varázslót, aki olyan komikusan nézett ki, mintha egy újabb bizarr találmánya lenne a színésznek az évek során eljátszott különc karaktereinek tárházából.

    –írja az Insider kritikusa Kirsten Acuna, majd folytatja:

    Ezzel szemben Mikkelsen olyan nyájas, bájos kisugárzással játssza Grindelwaldot, ami megtud győzni arról, miért csábítana el bárkit is ez a karakteres, jóképű varázsló, és miért hagyná magát rávenni arra, hogy háborút vívjon érte.

    Ezzel a megállapítással pedig nincs egyedül a cikk írója, ugyanis hasonló véleményeket fogalmaztak meg a legnagyobb sajtóorgánumok munkatársai. Arra pedig, hogy erről a közönség is megbizonyosodhasson, rövidesen sor kerül.

  • Lehetetlenül élethű portrékat képes alkotni egy 29 éves nő, aki 100 órákat tölt 1-1 mű elkészítésével.

    SWNS PENCIL REALISM 007
    Fotó: Emma Towers-Evans / SWNS / Northfoto

    Emma Towers-Evans kétéves korában fogott először ceruzát, a rajz iránti szeretete pedig a Szabadítsátok ki Willyt! című film után ébredt fel benne, ami arra ösztönözte, hogy vesse papírra a gyilkos bálnát.

    A fiatal nő azóta is elképesztőbbnél elképesztőbb rajzokat készít, legyen annak főszereplője ember vagy épp állat. Emma olyan tehetséggel van megáldva, hogy a legtöbb alkotása láttán az ember nem tudja eldönteni, hogy nem fotót lát-e éppen.

  • A rajongók csalódottak.

    GettyImages-1186821556
    Fotó: Rodin Eckenroth / Getty Images Hungary

    Mint arról az Index is beszámolt, a minap az egész Kardashian család a legújabb valóságshow-juk vörös szőnyeges premierjén járt, ahová Kimet természetesen nem is annyira újdonsült szerelme, a humorista Pete Davidson is elkísérte. 

    A fotókon jól látszik, hogy a páros együtt érkezett meg a helyszínre, a vörös szőnyegre Kim azonban már egyedül ment fel, párját valamilyen okból kifolyólag nem invitálta fel maga mellé – mely még a legnagyobb rajongók szerint sem volt egy túl szép húzás. 

    Ön mit gondol?

  • Ezra Miller nem ismeretlen a rendőrség számára. Különösen az elmúlt időben, ugyanis a Villámot alakító színész ámokfutást rendezett egy karaoké bárban, majd miután óvadék fejében elengedték, rátörte a hotel szoba ajtaját egy párosra, akiket megfenyegetett, emiatt távoltartási végzés is van érvényben ellene.

    Mondhatni, hogy Miller hangsebességgel követ el épp karriergyilkosságot, pláne, hogy a Rolling Stones értesülései szerint, a most 29 éves színész a The Flash és a Legendás Állatok 3.részének forgatásán is furán viselkedett sokszor.

    Emiatt a Warner és a DC fejesei állítólag össze is ültek, ahol arról döntöttek, hogy Ezra Miller szélsebesen repülni fog a jövőbeli projektek éléről, így ne nagyon számítson arra senki, hogy Barry Allenként még viszont fogjuk látni egy Flash 2-ben.

  • A színész egy exfelesége botrányairól korábban már az Index is több ízben beszámolt, most azonban úgy néz ki, hamarosan pont kerülhet a történet végére.

    GettyImages-492267182
    Fotó: John Phillips / Getty Images Hungary

    Mint írtuk, Johnny Depp és Amber Heard házassága alig 15 hónap alatt futott zátonyra, utóbbi ugyanis 2016-ban ütésnyomokkal érkezett a rendőrségre, állítván: Johnny Depp egész kapcsolatuk alatt bántalmazta, és pénzt ajánlott neki cserébe azért, hogy hallgasson. A színésznő nem sokkal később beadta a válópert, az igazi háború azonban csak ezután kezdődött, melynek részletiről ebben a cikkünkben írtunk tüzetesebben. 

    Április 11-én azonban most úgy néz ki, végre pont kerülhet a történet végére, a bulvár rajongóinak legnagyobb örömére pedig még arra is lehetőség lesz, hogy egyenesen a tárgyalóteremből kövesse valaki végig az eseményeket – az amerikai Court TV ugyanis élőben közvetíti a tárgyalásokat.

    Az olyan nagy horderejű bírósági ügyek, mint ez, nagy zajt keltenek, így a nézők számára nehéz lehet követni a híreket – de itt jövünk mi a képbe. Kameráink közvetlenül a tárgyalóteremből fogják közvetíteni az eseményeket, így a Court TV lesz a záloga annak, hogy az érdeklődők elfogulatlan és valódi információkat kapjanak a tárgyalásokról

    – magyarázta a csatorna megbízott vezetője. 

    (Forrás: Fraghero)

  • A repülőút alatt a férfi négy alkalommal is magához nyúlt, ráadásul egy női utas előtt.

    A Southwest Airlines Seattle-ből Phoenixbe tartó járatán nem mindennapi eseménynek lehetett szemtanúja egy női utas. A mellette ülő Antonio McGarity nem bírta ki a háromórás repülőutat és miután a gép a levegőbe emelkedett a férfi önkielégítésbe kezdett. Repülés közben McGarity elaludt, a nő pedig értesítette a személyzetet a történtekről, akit ezután áthelyeztek egy másik ülésre.

    A járat landolásakor a női szemtanút a phoenix-i rendőrkapitányság, a férfit pedig az FBI várta. A kihallgatáson McGarity elismerte tettét, de állítása szerint a hölgyet nem zavarta, hogy önkielégítést végez, ezt pedig elég perverznek találta.

    Az esetet követően Antonio McGarity életre szóló eltiltást kapott a Southwest Airlines összes járatáról.

    A férfit obszcén cselekedet, szeméremsértés és illetlenség miatt vádolják, amiért akár 90 napos börtönbüntetésre és/vagy 500 dollár pénzbírságra is számíthat.

    (via People)

  • Amerika legmegosztóbb családja újból visszatér, de ezúttal már a Hulu streaming felületén fognak debütálni, ráadásul az ígéretek szerint még nagyobb betekintés engedve életükbe.

    The Kardashians címmel érkező új realityshow, vélhetőleg rengeteg mindenre fog választ adni az utóbbi időben igen mozgalmas történéseket maga mögött tudható famíliai életében. Elég csak belegondolni a Kim Kardashian és Kanye West féle viharos válási procedúrába, vagy az azután történő elmérgesedő üzengetésekre a rapper részéről, miután Pete Davidson feltűnt volt párja mellett. Az utóbbi SNL komikus részéről, már akkora az elköteleződés, hogy magára is tetováltatta kedvese nevét az egymásra találásuk óta eltelt rövidke időszakban.

    Ez pedig csupán az egyik leányzó életének színes pillanatai, testvérét Kourtneyt és párját, Travis Barkert például, nem is rég egy Elvis-hasonmás adta össze Vegasban. Látnivalója tehát akad majd bőven a zsáner kedvelőinek. A Kardashian-klán tagjai pedig most új sorozatuk premierjén járt, amely április 14-én fog megjelenni.

  • Egy leendő esküdt, akinek részt kellene vennie a Parlandben történt iskolai lövöldözés ügyének tárgyalásán, azt mondta a bírónak, hogy nem ér rá mindennap, ugyanis házas, emellett találkoznia kéne már a sugar daddyjével.

    Nikolas Cruzt októberben ítélte el a bíróság egy iskolai mészárlás miatt, de a halálbüntetéséről szóló tárgyalást elhalasztották, ugyanis az esküdtszék időt kért arra hivatkozva, hogy várják meg az ámokfutó mentális egészségéről szóló jelentést is.

    Hétfőn indult a három lépésből álló előkészületek is, ami nagyjából 2 hónapig fog elhúzódni, ezután pedig megkezdődik a 4 hónapos tárgyalás is, aminek végén eldöntik, Cruz életfogytiglanit, vagy halálbüntetést kap-e.

    A tárgyalás időpontjának, illetve egyéb előkészületek során, Elizabeth Scherer bírónő feltette a kérdést, van-e valakinek mondandója, amire az egyik esküdt jelentkezett is.

    "Ez egy egész hónapot ölel fel. De először is muszáj tisztázzak valamit. Július másodikán van a szülinapom, július negyedikén a fiamé, a tizennyolcadika pedig a másik fiamé" - kezdte a nő, akinek magyarázatára a bírónő láthatóan összezavarodott.

    "Ne beszéljen túl gyorsan, ugyanis mindent értenünk kell.  Azt mondja, hogy júliusban vannak napok, amikor nem ér rá? Melyik napok ezek?" - kérdezte Scherer a fejét elforgatva.

    "Július hetedike, negyedike, tizennyolcadika és, van még egy, amit még ki kell találnom" - választolt a nő, mielőtt ledobta volna az igazi bombát, ugyanis nem csak férjezett, de

    van egy sugar daddy is az életében, akivel találkoznia kellene minden egyes nap, hogy fizesse a számláit.

    "Tessék?" - kérdezett vissza a bírónő egyre zavarodottabban.

    Az esetről videó is készült, a Twitter népe pedig nem képes elfogadni, hogy ez a valóság, és nem valami nagyon bizarr film egyik jelente. 

    "Mégis ki a franc próbál meg kibújni a kötelessége alól azzal, hogy találkoznia kell egy sugar daddyvel?" - kérdezte valaki teljesen jogosan a videó alatt.

  • Egy texasi középiskolai kémiatanár felmondott az iskolájában azt követően, hogy egy kísérlet részeként egy diákja kezét bekente fertőtlenítővel, majd meggyújtotta azt – írta meg a  Patch dallasi kiadása .

    A Granbury városának középiskolájában dolgozó 37 éves tanár korábban már több diákkal sikeresen elvégezte a kísérletet, de ezúttal valami nagyon félrement. A fiú valószínűleg harmadfokú égési sérüléseket szenvedett, állapotáról egyelőre nincsenek hírek.  

    A helyi rendőrség eljárást folytat az ügyben, amelyben a Hood megyei kerületi ügyész hivatala fog eljárni.

  • Krist kifejezetten nehezen érintette a tény, miszerint exférje pár éve már nőként éli az életet, az elmúlt időszakban azonban sikerült rendezniük nézeteltéréseiket.

    GettyImages-509641934
    Fotó: Dimitrios Kambouris / Getty Images Hungary

    A 66 éves üzletasszony épp a legújabb valóságshow-járól, a The Kardashiansről beszélt az ABC-n, amikor szóba került a 72 éves Caitlynnel való kapcsolata is. 

    Jól vagyunk. Barátok vagyunk. Mindig látom őt a családi dolgokon. Sokat rendeződött a helyzet

    – kezdte, majd kitért Caitlyn meglehetősen nyilvános átalakulására is.

    Azt hiszem, ez mindenki számára egy nagy sokk volt. Félelmetes dolog átmenni rajta, mert semmit sem tudsz róla

    - magyarázta Kris. 

    Ez egy olyan téma, amiről sohasem gondoltam volna, hogy közvetlenül kell majd foglalkoznom, vagy szembesülnöm vele. Megértőnek kell lennem valamivel, amit nem értek

    – magyarázta azok után, miután pár hónappal ezelőtt Caitlyn azt nyilatkozta, hogy kapcsolatuk nem olyan jó, mint amilyennek lennie kellene. 

    (Forrás: Just Jared)

  • Váratlan meglepetés érte a napokban a Wight-sziget lakóit.

    Három elektromos autóknak szánt töltőállomást is meghekkeltek a napokban az Egyesült Királyságbeli Wight-szigeten, melyek kijelzőjén így az azokat üzemeltető cég webes felülete helyett pornóoldalak jelentek meg, adta tájékoztatásul a BBC. A történtekről természetesen a helyi vezetőség is értesült, akik helyreállították a "hibát" és elnézést kértek a kellemetlenségekért, a tettes(ek) kilétéről azonban nincs információjuk.

  • GettyImages-692704490
    Fotó: Jamie McCarthy / Getty Images Hungary

    Az egykori szupermodell, már jóideje az America's Got Talent zsűrijének sorát erősíti, de ez nem jelenti azt, hogy a divat iránti szenvedélyének ne hódolna, amikor csak lehetősége adódna rá. Továbbra is nagy kedvelője a különleges és egyedi ruhadaraboknak, amelyeket szívesen oszt meg a követőivel. 

    A műsorvezetőnő ezúttal Németország következő topmodelljét keresi a külföldi ProSieben kereskedelmi csatornán, ahol a vendégzsűriként résztvevő Jeremy Scott divattervezővel öltöztek össze.

  • A Plaza Suite csütörtök esti előadását törölték.

    A Brodway-show hivatalos Instagram-fiókján jelentette be a sajnálatos esetet. A Szex és New York sztárjának második koronavírus tesztje is pozitív lett néhány nappal azután, hogy férje és színésztársa, Matthew Broderick is pozitív tesztet produkált. A producerek természetesen elnézést kértek a nézőktől az okozott kellemetlenség miatt. A jegytulajdonosoknak fel kell venniük a kapcsolatot az értékesítési pontjukkal, hogy a visszatérítést megkapják, vagy jegyüket átütemezzék a következő előadásra.

     Egyelőre semmi biztosat nem tudni arról, hogy meddig tart a leállás.