Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Győztesként térhetett vissza az All Stars évadra.

    Szombat esténként többek között Gubik Petra is feltűnik a Sztárban Sztár All Stars című show-műsorban, amelynek előző évadát meg is nyerte a fiatal énekesnő. Most a Meglepetés magazinnak adott interjút Gubik, és arról is beszélt, milyen érzés volt visszatérni a TV2-s produkció újabb évadában.

    Mint fogalmazott, izgalmas kihívás visszatérni a műsorba, már csak abból adódóan is, hogy mivel már egyszer végigcsinálta, pontosan tudja, mennyi felkészüléssel és energiával jár.

    Kicsit olyan érzés, mintha a kedvenc sorozatom második évada tért volna vissza, azzal a különbséggel, hogy szerepelek benne. Szeretem feszegetni a határaimat, és még mindig képes vagyok izgulni, mielőtt színpadra lépek, de ez nálam azt jelenti, hogy fontos számomra a feladat, és igyekszem a legjobb formámat hozni. Ez tényleg kihívás. De az is szempont, ha már sokat dolgozom, a televízión keresztül legalább eljuthatok a nagyszüleimhez, mert sajnos őket ritkábban látom.

    Gubik nemrégiben leszerződött a Játékszínnel, ahol több darabban is szerepet kapott, így rengeteg a munkája mostanság, de ez egyáltalán nincs ellenére.

    „Számos új feladat talált meg, ami visszaigazolás, hogy jó úton haladok. Nehéz a mai világban önazonosnak maradni, ezért is tartom fontosnak, hogy ne felejtsem el, honnan jöttem, hova tartok és higgyek magamban. Igyekszem a jóra összpontosítani és a szépből táplálkozni, a kritikát pedig a helyén kezelni.”– tette hozzá.

  • A 41 éves színész nem vágyik a gyermekvállalásra.

    Andrew Garfield az Esquire magazinnak adott interjút legújabb filmje, a We Live in Time kapcsán , amelyben egy apát alakít. Mint kiderült, a 41 éves színésznek ez a szerep nem hozta meg a kedvét ahhoz, hogy saját családot alapítson; elmondása szerint már akkor elbizonytalanodott a gyerekvállalás kérdését illetően, amikor betöltötte 40. életévét.

    Már most is egy fáradt pasi vagyok. Nem akarok emellett fáradt apa is lenni

    – jelentette ki Garfield, hozzátéve, gyermeket vállalni nem lehet meggondolatlanul. A színész azt is számításba veszi, hogy híres emberként ez mivel járna. Mindig úgy hitte, a baráti körében neki lesz elsőként gyermeke, ám végül nem így alakult.

    Nem Andrew Garfield az egyetlen híresség, aki úgy döntött, hogy nem alapít családot: ide, ide és ide kattintva olyan sztárokról olvashat, akik nyomós okból döntöttek a gyermekmentes élet mellett. 

    (via People)