Egy 25 éves nő és egy 71 éves férfi az élő bizonyíték arra, hogy a szerelemben nincsenek tabuk. Fabienne és Denis a köztük lévő 46 év korkülönbség ellenére is boldogok, ami miatt sokan ítélkeznek felettük, a nő legalábbis gyakran megkapja, hogy csak a pénze miatt van együtt több mint 16 hónapja az idős férfivel, akit egy jótékonysági rendezvényen ismert meg.
A nyugdíjazott üzletember, akinek az elmúlt 22 évben csak fiatalabb párjai voltak, mostanság tőzsdézéssel foglalkozik, de párja is megkeresi magának a kenyérre valót: műsorvezetőként dolgozik Montrealban.
Az volt az első benyomásom, hogy különbözik a többi férfitól – ahogyan kommunikált, meg minden. Lenyűgözött ezzel engem az ő korában. Elbűvölő volt, ezért szerettem bele. Először szkeptikus voltam, azon járt az agyam, hogy ez vajon működhet-e köztünk. Az emberek gyakran mondják, hogy csak pénzel engem, és hogy csak egy aranyásó vagyok, főleg azóta, hogy nyíltan beszélünk a kapcsolatunkról. De már nem olvasunk kommenteket, nem vesztegetjük erre az energiánkat. Jól érezzük magunkat a közös életünkben, semmit nem változtatnánk meg
Ma, azaz január 18-án töltötte be 25. életévét Tóth Andi, aki úgy döntött, hogy születésnapja alkalmából elutazik. Az X-Faktor korábbi győztese Edinburgh felé vette az irányt, ahol több különleges élményben is része lehetett: többek között a Harry Potter-könyvek egyik fontos forgatási helyszínére, az Abszol útra is ellátogatott, valamint több olyan boltban is megfordult, ahol Harry Potter-termékeket vásárolhatott. Majd Lord Voldemort, vagyis Thomas Riddle síremlékét is megnézte, ahogy a kávézót is, ahol J.K. Rowling elkezdte írni Harry Potter történetét, de az író kéznyomáról sem feledkezett meg.
Varázslatos kirándulásáról videót is készített, melyhez az Instagramján annyit írt, hogy:
Bár abban mindenki egyetért, hogy Adam Sandler a vígjátékaival ellentétben nem brillírozik a drámai szerepekben, de a csillagok valamely szerencsés együttállása folytán a 2019-es Csiszolatlan gyémántban mégis sikerült nagyot alakítania. Sandlert a Nagyfiúk-filmekben is láthatott gyerekes, megosztó humoráért rengetegen imádják, míg másokat a világból ki lehetne vele kergetni. Ami persze rendben is van, de ezzel együtt sem kevésbé meglepő, hogy egy űrdrámával tér vissza a Netflixre az 57 éves humorista. Az űrhajós elnevezésű filmje Jaroslav Kalfar A bohémiai űrhajós című regényének adaptációja, ami Johan Renck rendezésében készült. A filmben olyan nevek tűnnek fel még, mint Kunal Nayyar, Lena Olin és Isabella Rossellini.
A történet szerint hat hónappal azután, hogy elkezdett egy magányos kutatói küldetést a naprendszer peremén, Jakub (Adam Sandler), az űrhajós rájön, hogy a házasság, amelyet hátrahagyott, nem biztos, hogy vár rá, amikor visszatér a Földre. Kétségbeesetten rendbe akarja hozni a dolgokat a feleségével, Lenkával (Carey Mulligan), és ebben egy titokzatos lény segíti őt, akit az űrhajója gyomrában talál. Hanus (Paul Dano) segít Jakubnak megfejteni, hogy mi történt. Mielőtt túl késő lenne.
Nem muszáj erről lemondani csak azért, mert az ember idősebb, vallja.
Fotó: Bodnár Patrícia / Index
Éppen ma, azaz január 18-án ünnepli születésnapját Jakupcsek Gabriella, akit az RTLReggeli című műsorában is felköszöntöttek. Az író-műsorvezető az adásban többek között új könyvéről is említést tett, melynek a szerelem a központi témája. Jakupcsek, aki 24 éve házas, férjét azonban csak ritkán mutatja meg, nem tagadja: 61 évesen is vágyik a szerelem érzésére, hiszen ez az érzelem nem kopik ki a korral sem.
Én is keresem, hazudnék, ha azt mondanám, hogy én nem keresem. Nekem is egy kihívás, hogy a saját életemben ezt az érzést hogyan lehet előhívni, konzerválni, visszahozni. Akárhány nővel beszélgetek, mindenki abban reménykedik, hogy társra lel, békére lel abban, amiben benne van. Hogy tudsz megmaradni valaki mellett, akit egyszer szerettél, de nagyon máshogy változik, mint te. Ezek a nagy kérdések. Te is változol, ő is változik. Egyáltalán nem biztos, hogy együtt változtok. De hogy muszáj erről az érzelemről lemondani, mert korosabb vagy? Nem!
– magyarázta Jakupcsek, aki kitért arra is, hogy kötetében arról is szó lesz, hogyan lehet feléleszteni vagy szinten tartani a szerelmet.
„Egy hosszú házasságban, amiből egyre kevesebb van, hogy lehet együtt maradni? Nem arra vagyunk kódolva, hogy egy házasságban éljük végig az életünket. Tudod, milyen nehéz volt olyan embert találni, aki 40-50 éve van valakivel? Az is egy nagyon nehéz dolog” – fejtegette.
Lékai-Kiss Ramóna és férje, Lékai Máté 2019 óta él boldog házasságban, a köztük lévő harmóniát pedig részben annak is köszönhetik, hogy kapcsolatukban előre lefektettek bizonyos szabályokat. Korábban elárulták, hogy külön kasszán vannak, de emellett a sportoló például azt is kérte, hogy otthon a munkáról már ne kelljen beszélnie.
Bár Lékai a csarnokban hagyja a kézilabdát, családja is rajong a sportért, ezért arról csak a háta mögött tudnak beszélni.
Ez egy szabály nálunk, hogy én otthon nem szeretek a kézilabdáról beszélni. Egész életemben többet vagyok a pályán, mint otthon, ha hazamegyek én nem akarok, se meccs után, sem edzés után beszélni róla. Eleget beszélek egész nap, meg az életemben is fontos szerepet tölt be. [...] Előre tisztáztam, hogy én nem akarok szakmai elemzéseket meccs után, meg olyanokat, hogy miért kellett, merre, meddig! De ahogy elmegyek mondjuk a mosdóba, már hallom, hogy elkezdik a kézilabdát. Visszajövök, és abba kell hagyni
– mesélte Lékai, mire neje hozzátette, hogy az apja szerencsés, mert bár Lékai nem, de a húga, Debóra párja, a Ferencváros egykori beállója, Schuch Timuzsin szeret a kézilabdáról beszélni.
Van, aki nagyon szereti, és van, aki nem érti, hogy mások miért szeretik annyira. A harmadik kategóriába tartoznak azok, akik még nem látták. A Coen testvérek (Joel David Coen és Ethan Jesse Coen) A nagy Lebowski című filmjéről van szó, amely, ahogy az igazi kultfilmekkel megesik, nem kasszasikernek indult, csak később került a műkedvelő rajongók oltárának kiemelt helyére.
Részlet A nagy Lebowski című filmből
Fotó: IMDb
Huszonhat éve, 1998. január 18-án mutatták be először az egyesült államokbeli Sundance Filmfesztiválon. Február 26-án volt a New York-i premier, és március 6-tól adták az amerikai mozikban, Magyarországon szeptember 24-én debütált.
A nagy Lebowski egy könnyed vígjáték, amely azonban sok mindenről szól, vagy inkább sok mindenről szólhat (életérzés, filozófia, vallás, társadalomkritika) azok számára, akiket beszippantott a bowlingozással keretezett, Raymond Chandler krimivilágát idéző történetvezetés.
Az alapszituáció pofonegyszerű: a főszereplő Töki (az amerikai eredetiben Dude, akit Jeff Bridges alakít) egy negyvenes évei második felét taposó hippi, aki csapzott hajjal, papucsban, köntösben és napszemüvegben botorkál laza eleganciával a vegyesboltban. „Nem mondom, hogy hős, mert mi is a hős?” – hangzik el az ismeretlen narrátortól. Egy nap, még mielőtt leguríthatna kedvenc italából, a Fehér Orosz koktélból egy pohárral, majd a nappalija szőnyegén meditálhatna Creedence Clearwater Revival-kazit hallgatva a szokásos másnapi bowlingozás előtt, kellemetlen meglepetésbe botlik otthon. Két tahó fazon várja, akik szembesítik nem túl tágas bungalója WC-csészéjével. Mint rövidesen kiderül, (egyrészt fogalmuk sincs a bowlingról, másrészt) összetévesztették a város egyik leggazdagabb fickójával, akit történesen Lebowskinak hívnak, akárcsak Tökit. De késő, a kár felbecsülhetetlen. Az egyik tompa fickó lepisilja Töki kedvenc szőnyegét, amely remekül illett a szobához. Innen indul a sztori.
Tökinek a barátai is fura szerzetek, az egyik a fegyvermániás, állandóan a vietnámi háborúról karattyoló Walter (John Goodman), és a csendes, legtöbbször letorkollt Donny (Steve Buscemi). Mindig együtt járnak bowlingozni; előbbi meggyőzi Tökit, keresse meg a gazdag Lebowskit, és kérje rajta számon, hogy miatta pisilték le a szőnyegét, amely... nagyon fontos... mert remekül illett a szobához. Töki még nem sejti, innentől kezdve egymás után peregnek az események, amelyek magával sodorják, anélkül, hogy azokat érdemben irányítaná tudná.
A nagy Lebowski a helyzetkomikumok és poénok, örökké idézhető dumák („A Töki kibírja”, „Szarok bele, Töki, menjünk bowlingozni”) tárháza, tele szürreális, de szerethető szereplőkkel.
Én úgy látom, Töki valóban tanúsít egyfajta bölcsességet, amelyet én »a Köröm Bölcsességének« szoktam nevezni; ez az a bölcsesség, amelynek köszönhetően a körmünk és a hajunk nő, a szívünk ver és a beleink mozognak. Ezek a folyamatok nap mint nap végbemennek, csak épp nem feltétlenül tudjuk hogyan – hogy honnan tudjuk, hogyan kell csinálni, mégis kiválóan csináljuk. Számomra ez nagyon tökis dolog. Nem mintha a Töki valami okostojás lenne. Nem tudja ő a tutit, vagy ilyesmi, csak jól érzi magát a bőrében
– írta Jeff Bridges a rajongók által összeállított A nagy Lebowski-könyv előszavában (I'm Lebowski, You're Lebowksi: Life, The Big Lebowski, And What Have You), ami 2008-ban magyarul is megjelent a Cartaphilus Könyvkiadó gondozásában.
Ha ez valakinek semmit sem jelentene, vagy csak csupa zagyvaságnak tűnne, mert még nem látta A nagy Lebowskit, akkor nézze meg, és adjon egy esélyt a filmnek. Aki már látta, és szereti a filmet, keverjen egy Fehér Oroszt, majd nézze meg újra.
Nem ízlett a tévésnek a színésznő étele, ezért járt el annak keze.
Fotó: Mohai Balázs / MTI
Csütörtök reggel a Mokkában közvetítették élő adásban, ahogy Oszvald Marika a gödöllői otthonában a TV2 riporterével, Hederman Stellával közösen készít farsangi fánkot és rezgő kocsonyát, melyhez a zöldségek egy részét a tévésnek kellett megpucolnia. A jelek szerint a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő vicces kedvében volt, ugyanis a Mokka munkatársával már azért is csipkelődött, mert az késsel állt neki a zöldségek megtisztításának, holott az asztalra egy pucoló is oda volt készítve.
– Hát te mit csinálsz? Milyen szakácsnő vagy te? – Szoktam főzni! – Dehogy szoktál!
– szólt oda a riporternek Oszvald. Az adás legérdekesebb pillanata mégsem ez volt, hanem maga a villával történő kocsonyakóstolás. A 71 éves színésznő az ételt egyébként nem is szerető riporternek egy jó nagymama módjára azt mondta:
Finom az, nagyon finom. Te figyelj, tiszta kollagén, egyed. Tiszta kollagén, ennek a gyönyörű kis pofádnak milyen jót fog tenni
– emelte ki, s azt követően, hogy megfogta Hederman állát, lazán arcon is csapta őt.
A színésznő az adásban egyébként előre leszögezte, hogy szólni fog, ha Hederman valamit rosszul csinál.
Én is megmondom őszintén, hogy szeretem a kritikát. Olyan értelemben, hogy abból nagyon sokat tud tanulni az ember. Figyelem, hogy ki mit csinál, meg hogy. Hát akkor te nem szoktad nézni. Pedig sokszor jársz ilyen helyen, ahol főznek. Nem?
Oszvald azt is bevallotta, ez volt az első alkalom, hogy farsangi fánkot sütött. A finomságok mesélés közben azonban kicsit odakaptak.
Egy brit nő hosszas gondolkodás után úgy döntött, hogy vállalja az ezüstös hajkoronáját, és az idő előtt őszülő sorstársait is erre biztatja. A 35 éves Blakely Jones évente kisebb vagyon költött fekete színű hajfestékre, egészen 2020 márciusáig, amikor is úgy döntött, hogy felvállalja természetes kinézetét.
Mint mondta, 2020 februárjában hosszú és sötét hajjal távozott a munkahelyéről, de valamilyen okból kifolyólag a Covid-zárlat miatt, közel egy esztendővel később sűrű, őszes tincsekkel tért vissza. Kezdetben nagyon zavarta a gyorsan bekövetkezett változás, de mostanra úgy véli, új kinézete beszélgetéseket indított el arról, hogy mit jelent méltóságteljesen öregedni. Blakely szeretné, ha a nőtársaiban tudatosulna: nem baj, ha idő előtt őszül valaki, hiszen akkor is megőrizhető a kisugárzás és a szépség.
Fodor Zsókát 1998-ban ismerte meg az ország az RTL-en futó Barátok közt Magdi anyusaként. A 81 éves színésznő az indexnek nemrég elárulta, hogy az ikonikus szerepe óta nem tűnt fel egy sorozatban sem, de január elején visszatért a tévézéshez, mivel Budapesten és Pécsen is bérel lakást, amelyek nagy költséggel járnak.
Fotó: Németh Kata / Index
Most az rtl.hu-nak adott interjút, amelyben feleleveníti boldog gyerekkorát, aminek édesanyja megbetegedésekor, 14 éves korában hirtelen vége szakadt. Emiatt már fiatalon elkezdett dolgozni, egészen addig, amíg nem tudta folytatni a tanulmányait. Volt gyári munkás, elárusító, díjbeszedő hivatalban hivatalnok, valamint fodrásztanuló is, mielőtt 18 éves korában felvették volna a Színház- és Filmművészeti Főiskolára.
Nagyon sokáig szégyelltem, hogy diplomám van, de érettségim nincs. Mindenki érettségizett, és mindenki elmondta az élményeit, ha volt. Nekem volt, de érettségim nem, és elsírtam magam. Meg kell mondjam, hogy a pályámat ez nem befolyásolta
– magyarázta a színésznő, aki hozzátette: megköszöni a jóistennek, hogy ilyen gyerekkora volt, mert ebből meríti az önállóságra való emlékeit, hisz mindig csakis magára számíthatott.
Mint mondta, fiatalabb korában nagyon szerelmes természet volt. Kétszer ment férjhez, akikkel a válásuk után is barátságban maradtak, ám mindkettőjüket jóval túlélte. Miután másodszor is elvált, már soha nem akart újraházasodni, mely döntéséhez mindmáig tartja magát. A Barátok közt-ös szerepéről is mesélt: Dezsőffy Rajz Katalin mondta neki anno, hogy indulni fog egy napi sorozat, amelynek a castingjára végül úgy is elment, hogy nem sok reményt fűzött hozzá, hogy kiválasszák. A meghallgatáson papír nélkül, fejből mondta el a szövegét, egy hét múlva pedig csörgött a telefonja, hogy értesítsék, övé lett a szerep.
L.L. Junior és Dárdai Blanka ismét egy pihentető nyaraláson van túl, ugyanis több mint két hetet töltöttek a Dominikai Köztársaságban. A szerelmesek tavaly márciusban szintén a Karib-térséget választották kikapcsolódás gyanánt, ami mellett láthatóan a mosolyszünetük után is kitartanak. Néhány nap eltéréssel egyébként Curtis is Dominikát célozta meg, így L.L. Juniorral össze is futottak, hogy megünnepeljék előbbi névnapját és utóbbi születésnapját. A rapper utoljára a repülőgépen ülve posztolt az Instagramra kedvesével, ezen láthatóan mindketten készek a hazatérésre.
A brit reklámfelügyelet két bejelentés alapján jutott arra a következtetésre, hogy a Calvin Klein tavalyi kampányában megjelenő képek FKA Twigsről túlságosan szexuális töltetűek, illetve tárgyiasítják az énekesnőt. FKA Twigs nem ért egyet a döntéssel, és kettős mércével vádolja a felügyeletet.
Fotó: Jamie McCarthy / Getty Images Hungary
Az Egyesült Királyság reklámfelügyelete, az Advertising Standards Authority (ASA) betiltotta a Calvin Klein tavaly tavaszi reklámkampányának poszterét. A felügyelet arra hivatkozott, hogy a kép túlságosan szexuális töltetű, a ruhadarabok helyett pedig inkább a kivillanó testrészeken van a hangsúly, amitől az összkép szexuális tárgyiasításnak tűnik. Ennek fényében pedig a posztert nem ítélték alkalmasnak arra, hogy olyan helyen jelenjen meg, ahol például gyerekek is láthatják – írta meg a MediaFuture.
A Calvins or nothing felirattal ellátott képen FKA Twigs látható, akit egy farmering takar, ami mindössze félig fedi az énekesnő testét. A plakát még a márka 2023-as tavaszi kampányának részeként jelent meg, az ASA pedig két egyedi bejelentést követően vizsgálta felül a fotókat. A bejelentések nemcsak FKA Twigs képeit kifogásolták, hanem a vele egy kampányban szereplő Kendall Jennerről készült posztereket is, ám a felügyelet ez utóbbit nem találta kifogásolhatónak.
A luxusmárka körüli kálváriáról bővebben a MediaFuture oldalán olvashat, amely ide kattintva érhető el. Az Indamedia Csoport új, média- és marketingkommunikációs tematikájú online kiadványa januárban kezdte meg működését. A prémiumkiadványban többek között önálló teret kap a média, a marketingkommunikáció, a reklám, a PR és egyéb kapcsolódó területek.
Vajna Tímeáról gyakorlatilag mostanra köztudott, hogy odáig van a macskákért, és egyik kedvence, Szimba elvesztése után néhány hete egy új bengáli macskával bővült a családja. Az influenszer nem bízta a véletlenre, honnan szerzi be új kis kedvencét, aminek egy teljes posztot szentelt a közösségi oldalán.
„Az új kis családtagunk, egy édes cicafiú. Kanadából jött, és szerintem Szimba küldte ezt az angyali kisfiút. A nevét még nem tudjuk, a jelleme fogja meghatározni. Mivel babát szeretnénk, és hamarosan terhes szeretnék lenni, nagyon fontos volt, hogy a cicának és szüleinek is negatív toxoplazmózisteszt-eredménye legyen” – írja Vajna az Instagramon.
Mint azt mi is megírtuk, az influenszerről tavaly év végén derült ki, hogy hozzáment feleségül a milliárdos Ráthonyi Zoltán üzletemberhez az Egyesült Államokban. Alig néhány napja pedig összefutott a legendás Robbie Williamsszel, akivel közös szelfit is lőttek.
A 24 éves Vivienne Temitope Hassant valóságos sokként érte, amikor először találkozott kisfiával, Zayne-nel, aki albinizmussal született 2023 márciusában.
Annak ellenére, hogy Hassan és férje, az ingatlanügynökként dolgozó Ezike Ebhota egyaránt fekete bőrűek, újszülött gyermekük világos bőrrel és vörös hajjal jött a világra. Az édesanya mostanra annyira megszerette gyermeke csodás fürtjeit, hogy ő maga is befestette a haját vörösre. A házaspár elmondása szerint az albinizmus a család egyik ágán sem fordult még elő, így még inkább meglepte őket a kis Zayne.
Egy brit nő az 1940-es évek stílusának jegyében rendezte be az egész házát, és imádja annak ellenére, hogy amióta megosztotta a neten sokszor megkapta már azt a kritikát, hogy ízlésficamos. – írja a The Sun.
A 36 éves Josephina Finch azóta szereti ezt a korszakot a berendezésben, amióta gyerekkorában a The Royle Family című szitkom sorozatot nézte, és nagymamája, a 87 éves Patricia Minshull otthonából merített ihletet. Josephina az elmúlt két évet azzal töltötte, hogy párjával, a 35 éves asztalos foglakozású Chrissy Harrisonnal átalakítsa a teljes családiházát. Mint kiderült, a házaspár imádja a bársony kanapékat, a virágosmintás natúrszálas függönyöket, és a mahagóni bútorokat.
Mindent használtan vásároltak régiség boltokban, autókiárusításokon, valamint a internetes piactereken. Már csak régiségükből adódóan újonnan nehéz is lett volna felkutatni virágos tapétákat, old school csecsebecsék és klasszikus bútorokat. A háromgyermekes anyuka becslése szerint mindössze 2-3 ezer fontot (közel 1,3 millió forintot) költött a házra, aminek azóta teljesen a szerelmesévé vált.
Egy vállalat szokatlan piaci rést talált, olyan kutyák számára készült tévét forgalmaz, ami különösen a napközben egyedül maradt kedvencek számára teszi szórakoztatóbbá a mindennapokat.
A Dogsplay elnevezésű készülék videóhívóként is funkcionál, így a gazdik a munkából vagy egy bevásárlásból is haza telefonálhatnak, hogy köszönjenek a kedvencüknek. Annak érdekében, hogy ez az idő a lehető legszórakoztatóbb legyen, a készüléket a kutyák világlátásához hangolták, amely értelemszerűen eltér az emberétől. A készítők szerint a négylábúak nem képesek megkülönböztetni a mozgó tárgyak részleteit, és nem látják a piros vagy a zöld színt, valamint nehezen azonosítják be a dolgokat nagy távolságból.
A dél-koreai tervezésű és gyártású termék úgynevezett „kutyaszűrő technológiát” használ, amely korrigálja az alacsony felbontású képeket és stabilizálja a képkocka sebességét, így optimalizálva az ebek számára a nézési élményt. A platformhoz különböző műfajok is tartoznak, amelyek letöltésével a kedvencek egy gombnyomással szórakoztathatók.
A kiszűrődő fény miatt lett gyanús, hogy valami lehet az ajtó túloldalán.
Fotó: TikTok
A Missouri államban lévő Kansas Cityből származó Xena Habashi a családtagjaival együtt bérelt egy alagsori lakást Chicagóban. A fiatal lány által a TikTokra feltöltött videó szerint este épp lefekvéshez készülődtek, amikor az unokatestvére észrevette az ajtónál átszűrődő fényt, így megpróbálták kinyitni. Végül egy villa segítségével sikerült kitárniuk az ajtót, ami egy sötét, pinceszerű szobába vezetett, ahonnan további helyiségek nyíltak. A felvételen látni faajtókat rajtuk zárral, illetve láncokat a földön.
Ahogy Habashi a videóban mondja, értesítették az édesanyját, majd az említett ajtót egy asztallal próbálták eltorlaszolni, de így sem tudtak elaludni. Hozzátette, reggelig maradtak, de egész éjszaka hangokat hallottak. Az alábbi videót pedig akkor rögzítette, amikor másnap elhagyták a szállást. Mint az Airbnb szóvivője a Newsweeknek kifejtette, az ügyfélszolgálat visszatérítette a foglalást árát, illetve segítettek nekik új szállást találni.