
Köszönjük megtisztelő figyelmüket, holnap hajnalban folytatjuk.
Újabb nap, újabb magyar érem a tokiói olimpián. Ez történt a 12. napon.
A mieink csoportjából harmadik helyen továbbjutó franciák a hatgólos Laura Flippes vezérletével 32–22-re kiütötték Hollandiát, így a B jelű hatos három csapatot ad az elődöntőbe.
Franciaország–Svédország és Norvégia–Orosz csapat-párharcot rendeznek a négy között.
Andre de Grasse nyerte meg a férfi 200 méteres síkfutás döntőjét 19.62 másodperccel.
A kanadai után három amerikai ért a célba, sorrendben: Kenneth Bednarek, Noah Lyles és Erriyon Knighton.
A szám világ- (19.91) és olimpiai csúcsát (19.30) továbbra is Usain Bolt tartja, aki a 2008-as pekingi, a 2012-es londoni és a 2016-os riói játékokon aranyérmes lett 200-on.
De Grasse két bronzzal és egy ezüsttel zárt Rióban, Tokióban eddig egy bronzérmet nyert 100 méteren, most pedig megszerezte az első olimpiai bajnoki címét.
Már a rajtrácson vannak a férfi 200 méteres síkfutás döntősei – a legutóbbi három olimpián Usain Bolt szerezte meg az aranyérmet ebben a számban.
Nagy Péter magyar idő szerint reggel 6:50-kor kezdett a súlyemelők gyengébb, B csoportjában, amit meg is nyert 396 kg-mal. Az A csoport kora délután kezdett, amit a grúz olimpiai címvédő Lasha Talkhadze toronymagasan nyert meg. A grúz 223 kilogrammos szakításával és a 265 kilogrammos lökésével egyaránt világrekordot állított fel. Összetettben 488 kiló a teljesítménye, ezzel saját rekordját döntötte meg.
Nagy Péter ezzel összesítésben a hetedik helyen zárt. Ez egyéni javítás, Rióban és Londonban egyaránt a tizedik volt.
Az orosz Szvetlana Romasina, Szvetlana Kolesznyicsenko kettős nyerte szerdán a női szinkronúszók páros versenyét a tokiói olimpián, előbbi ezzel hatodik ötkarikás aranyérmét szerezte – hívta fel rá a figyelmet az MTI.
A 31 éves Romasina ezzel az olimpiák történetének legeredményesebb versenyzőjévé vált sportágában, honfitársait, az egyaránt ötszörös bajnok Anasztaszija Davigyovát és korábbi partnerét, Natalija Iscsenkót megelőzve.
A 21-szeres világbajnok Romasina sorozatban harmadszor diadalmaskodott ebben a számban.
Az oroszok mögött a kínai páros lett a második, az ukrán pedig a harmadik.
Szinkronúszás, párosverseny
Emmanuel Korir (1.45.06 másodperc) az első és Ferguson Rotich (1.45.23 másodperc) a második helyen értek célba a férfi 800 méteres síkfutás döntőjében, ez kenyai kettős dobogót jelent. A dobogó harmadik fokára a lengyel Patryk Dobek (1.45.39 másodperc) állhatott. Érdekesség, az első hét helyezett egy másodpercen belül ért célba.
A budapesti születésű, hároméves korában Olaszországba költöző sportoló a női 10 méteres toronyugrás selejtezőjében a 27. helyen zárt, így nem jutott tovább. Ezzel az ugrással fejezte be a pályafutását.
Nagy Péter a B csoport megnyerésével jelenleg a hetedik helyen áll 396-os összesített pontszámával a súlyemelő férfiak +109 kilogrammos összesítésében. Az A csoportban már csak a grúz Lasha Talakhadze nem fejezte be a versenyt. A grúz sportoló szakításban 223 kilogrammal új világcsúcsot állított fel, és első sikeres lökés gyakorlatával (245 kilogramm) már biztosan megnyerte a szám aranyérmét.
Női 3000 méter akadályfutáson az ugandai Peruth Chemutai (9.01.45 másodperc) országos rekorddal és egy aranyéremmel zárta a számot. A második helyre az amerikai Courtney Frerichs (9.04.79 másodperc) egyéni legjobb idővel ért be, a dobogó harmadik fokára a kenyai Hyvin Kiyeng (9.05.39 másodperc) állhatott.
A magyar válogatott 15–11-re legyőzte Horvátországot, így elődöntőbe jutott. Pénteken 8.30.kor Görögországgal csapunk össze a fináléért.
A 200 méteres síkfutáson saját futamában hatodikként ért célba 24.96-os idővel, összetettben továbbra is 19. 3611 ponttal. Összesítésben a holland Anouk Vetter vezet 3968 ponttal.
A számból még hátravan a távolugrás, a gerelyhajítás és a 800 méteres síkfutás, ezek augusztus 5-én, azaz holnap zajlanak.
A tokiói olimpia női gyeplabdadöntőjében Argentína és Hollandia fog összecsapni. Előbbi 2-1-re verte Indiát, míg utóbbi 5-1-re verte a briteket.
A kötöttfogású birkózók 87 kilogrammos súlycsoportjának olimpiai döntőjében Lőrincz Viktort 5:1-re legyőzte az ukrán Zsan Belenyuk, azaz a magyar birkózó ezüstérmet nyert! Helyszíni beszámolónkat Palotai Barnabás tollából ide kattintva olvashatja.
Zsan Belenyuk 5:1-re nyeri a küzdelmet, Lőrincz Viktor olimpiai ezüstérmes! Kihozta a maximumot a mérkőzésből, de az ukránnal nem tudott mit kezdeni.
1:1 után lentről védekezett Lőrincz, ám az ukrán meg tudta forgatni, négy pontot ítéltek az akcióért a bírók.
1:1, Belenyukot ítélték aktívabbnak, lentről védekezik Lőrincz.
Nincs könnyű dolga az ukrán ellen Lőrincz Viktornak, de eddig nála a vezetés!
Pirosban Lőrincz Viktor, kékben Zsan Belenyuk a szőnyegen. Az első pontot Lőrincz kapja, lentről folytatódik a küzdelem!
Következik Lőrincz Viktor és Zsan Belenyuk párharca. Lőrincz még sosem győzte le ukrán ellenfelét, de mint tudjuk, minden sorozat megszakad egyszer...
Amennyiben a magyar birkózónak összejön a győzelem, a Lőrincz tesók lesznek a hetedik olimpiai bajnok testvérek hazánkban.
A harmincéves ukrán Zsan Belenyuk riói ezüstérmes, kétszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok. A 2019-es világbajnokság döntőjében Lőrincz Viktort győzte le 2:1-re. Belenyuk hazájában parlamenti képviselő, a kormánypárt tagja. A birkózó édesanyja ukrán, édesapja ruandai. Belenyuk egy interjúban így fogalmazott bőrszínével kapcsolatban: Afrikához túl világos, Ukrajnához túl sötét vagyok .
Jelenleg a férfi 87 kilogrammos kötöttfogásúak második bronzmérkőzése zajlik. Ezt követi Lőrincz Viktor és Zsan Belenyuk döntője. Lőrincz Viktor bátyja, Tamás tegnap aranyérmet nyert a 77 kilogrammos kötöttfogású kategóriában.
A magyar atléta hétpróbában a 100 méteres gátfutás, a magasugrás és a súlylökés után a 19. helyen áll összetettben. Súlylökésben 13.78 métert dobott. A következő szám, azaz a 200 méteres síkfutás 13.30-kor kezdődik.
Vereségével Dél-Korea lett a nyolcadik.
A brit Ben Maher nyerte a díjugratás egyéni versenyszámát szerdán a tokiói olimpián.
Második helyen a svéd Peder Fredricson, míg harmadikként a holland Maikel van der Vleuten végzett.
Mahernek, aki Explosion W nyergében ült – ez a második olimpiai aranyérme, 2012-ben csapatban nyert.
Rióban ugyancsak brit siker született az olimpián, öt évvel ezelőtt a sportág legendás alakja, Nick Skelton győzött, maga mögé utasítva az akkor is ezüstérmes Fredricsont.
A mieink csoportjában második helyen záró olaszok 2–2-ig tartották a lépést a szerbekkel, a szünetig viszont 7–1-es szériával szomszédunk eldöntötte az elődöntőbe jutás kérdését (3–9). A második félidőben az olaszok valamelyest kozmetikáztak, a vége 6–10 lett.
Krizsán Xénia a 100 méteres gátfutás és a magasugrás után a 20. helyen áll hétpróbában, most a súlylökés, majd 13.30-tól a 200 méteres síkfutás következik.
Krizsán az M4 Sportnak elmondta, annak ellenére, hogy nem áll jól összetettben, továbbra is a legjobb nyolcba kerülés a cél.
A mieink csoportját megnyerő svédek Carin Stromberg vezérletével már a 9. percre elhúztak hattal (8–2), a szünetre pedig nyolcgólos előnnyel érkeztek meg (21–13).
A 34. percben volt először közte tíz (23–13), majd többször is 14 volt a differencia (39–25), az utolsó három és fél percben viszont legalább annyit elértek a dél-koreaiak, hogy kozmetikázzanak kicsit (39–30).
A svédek a francia–holland találkozó győztesével vívnak meg a döntőbe jutásért.