Soha életemben nem láttam még ilyet - mondta az NFL hétfő esti meccsét megnyerő Baltimore Ravens edzője, John Harbaugh kollégájának a pálya közepén, miután csapata egészen drámai módon gyűrte le a Cleveland Brownst, és nyert 33-27-re.
A forduló előtt 10-0-s mérleggel álló New England Patriots a Peyton Manning nélkül felálló Denver Broncoshoz ment, a rangadót szakadó hóesésben rendezték meg, különösen a végére lettek egyre rosszabbak a körülmények, de a hazaiaknak így is sikerült behúzniuk a győzelmet.
A 2015-ös egyetemi amerikaifutball-szezon előtt összeszedtük azokat a rekordokat, amiket megdönthetetlennek véltünk, erre jött szombaton Paxton Lynch, a Memphis Tigers irányítója, és nagyon közel járt hozzá, hogy csodát tegyen, és egy félidő alatt 7 passzolt TD fölé jusson.
A legkeményebb rivalizálásokkal zárul az egyetemi bajnokság alapszakasza, évtizedekre visszanyúló ellentétek törnek fel komoly tétre menő meccseken. A program sűrű lesz, ha valaki egy évben csak egyszer néz egyetemi amerikaifutballt, akkor ez az a hétvége. Itt az útmutató a legnagyobb derbikhez.
Ha van egy 170 centis, 78 kilós gyors játékosa egy amerikaifutball-csapatnak, akkor arra is nagyszerűen fel lehet használni, hogy szívatós trükkjátékot hívjanak rá. Péntek hajnalban a Texas Tech Red Raiders meg is mutatta, hogy kell ezt csinálni. Kamuflázs.
Három meccset rendeztek hálaadás napján az NFL-ben: a Detroit Lions nagyon megverte a Philadelphia Eaglest, a Carolina Panthers veretlen maradt a Dallas Cowboys ellen, míg a Green Bay Packers a Chicago Bearstől kapott ki.
Az a meccs, amikor Peyton Manning megdöntötte Brett Favre nagy rekordját passzolt yardokban még november elején, karrierjének legnyomorultabb napja lett.
Az NFL-legenda három negyed alatt négyszer adta el a labdát, húsz passzkísérletéből mindössze öt ment jó helyre, 35 passzolt yarddal zárta a meccset, ami rettenetesen kevés. A rekord megvolt, ám ez nem vigasztalta különösebben. Totál elveszettnek tűnt a pályán, úgyhogy megtörtént az, ami úgy másfél éve elképzelhetetlennek tűnt: a 2013-ban MVP-nek választott Peyton Manninget leültették a kispadra.
Aztán kiderült pár nappal később, hogy a pihenője nemcsak néhány negyedre szólt: részleges talpszalag-szakadása van, és ha ebben a szezonban mutatott formáját nézzük, nincs kizárva, hogy végéhez érkezett a Peyton Manning-korszak az NFL-ben.
Legendásra sikerült a Dallas Cowboys és a Denver Broncos közti Super Bowl XII, amin legalább 9 olyan történelmi dolog történt, ami még egy korábbi NFL-döntőn sem, ám a New Orleans-i mérkőzés nem ezek miatt örökre emlékezetes, hanem egy Dion Rich nevű félőrült akciója miatt. Folytatjuk a jubileumi 50. Super Bowlt felvezető sorozatunkat.
Az NFL-ben másodéves Johnny Manzielt kedd este első számú irányítóból a harmadiknak fokozták le a Cleveland Browsnál, miután a vezetés kiakadt, hogy a problémás játékos a pihenőhetét azzal töltötte, amit sok amerikaifutballista ilyenkor szokott csinálni: szórakozott. A történet nem ennyire egyszerű, és nehéz eldönteni, hogy ki a nagyobb hülye az ügyben.
Eléggé felforgatták az egyetemi bajnokság erősorrendjét két héttel a konferenciadöntők előtt, és mivel a legkeményebb rivalizálások hete jön, ezért garantált az izgalom a hétvégére. A végén csak négy csapatot választ be a bizottság a rájátszásba, és még bőven nincs lefutva a verseny.
Súlyos, de nem életveszélyes sérüléseket szenvedett a St. Louis Rams elkapója, Stedman Bailey, akit Miamiban ért két lövés is a fején. Az NFL-elkapó unokatestvérével és két fiatalabb rokonával ült egy autóban kedden, amikor egy melléjük hajtó autóból tüzet nyitottak rájuk. Bailey-t ekkor érte két találat is, míg az unokatestvére, aki testével védte a két gyereket, életveszélyes sérüléseket szenvedett.
11 forduló után a New England Patriots és a Carolina Panthers áll még veretlenül az NFL-ben. A kettő közül utóbbi 10-0-s kezdése a nagyobb meglepetés, úgyhogy öt pontba szedtük, hogy jutottak el idáig, és hogy álmodhatnak-e a 16-0-ról.
A Super Bowlok történetének egyik legkeményebb ütését a raiderses Jack Tatum osztotta ki még 1977-ben, a Super Bowl XI-en, amikor úgy találta telibe a Vikings-elkapó Sammy White-ot, hogy annak a sisakja egész egyszerűen lepattant a fejéről. De ami az ütés erejénél is komolyabb, az az, hogy az újonc elkapó nem ejtette el a labdát.
A vasárnapi NFL-játéknap viszonylag jól eltitkolt botránya volt, hogy a St. Louis Rams-irányító Case Keenum folytathatta a játékot a Baltimore Ravens elleni meccs végén egy fejsérülés után, és aztán nem sokkal később, részben talán ezért is vesztette el csapata a mérkőzést.
A Kansas City Chiefsben játszó Dontari Poe védőként írt történelmet a csapat támadósorában, amikor TD-t szerzett egy futásból a San Diego Chargers ellen, ilyen nehéz játékos ugyanis még sosem szerzett korábban touchdownt az NFL-ben. Manning csillaga leáldozóban Denverben, a Ravens az újabb sérülései miatt teljesen elszállhat, és persze a bírók is hozták a kötelező hülyeséget: ez volt a 11. fordulóban.
Egy hétre vagyunk a riválisok összecsapásától, ez pedig a mostani programra is rányomja kicsit a bélyegét, nem lesz ugyanis túl sok olyan meccs, amitől lerepülne a zoknink, de azért így sem fulladunk majd bele az unalomba, hiszen a Big Ten is kicsinálhatja magát akár, jön a klasszikus USC-Oregon, és a Big 12-ben is sokkal, de sokkal okosabbak leszünk.
Pontosan 50 éve készült a világ egyik legfurcsább sportfotója, amin hiába lángol a pályától méterekre egy ház, a közönség és a játékosok sem foglalkoznak vele különösebben. De mi volt annyira érdekes az amerikaifutball-meccsen, hogy a tűz ellenére sem lehetett abbahagyni?
Sokat elmond egy meccsről, ha egy elrontott trükkjáték az egyetlen igazi érdekessége, márpedig a csütörtök esti Jacksonville Jaguars-Tennessee Titansszal nagyjából ez a helyzet.
Colin Kapernicknél kevés népszerűbb figura volt az amerikaifutballban, mint amikor a San Franisco 49ersben berobbant Jim Harbaugh csapatába, és egészen a Super Bowlig robogtak. A döntőben a Baltimore Ravens ellen több mint húszpontos hátrányból jöttek vissza a meccsbe, ám a végén a legfontosabb passz nem sikerült neki a baltimore-iak endzone-ja előtt, úgyhogy a Ravens lett a bajnok.
Ettől függetlenül a 193 centis, agyontetovált Kaepernick szupersztár lett. 126 millió dolláros szerződést írt alá csapatával, és hónapokon át övé volt a legjobban fogyó mez az NFL hivatalos boltjában, a bicepsz-csókolós touchdown-ünneplését pedig pólókra nyomták.
A múlt szezont eltiltása miatt kihagyó Adrian Peterson a nyáron előtt azzal szórakoztatott mindenkit, hogy 2500 futott yard közelébe kerülne az idén. Akkor a legtöbben csak legyintettek. Ellenben az alapszakasz felénél úgy néz ki, hogy eddigi legjobbját, a 2012-es 2097 yardját még megközelítheti, ami óriási dolog lenne, meg is mondjuk, hogy miért.
A Pittsburgh Steelers zsinórban második döntőjét játszotta a Super Bowl X-en, ezúttal a Dallas Cowboys ellen, melynél mindenki arra számított, hogy egy bizonyos játékos félni fog.
Ha nincs éppen új felállás, trükkös játék, vagy bármi olyan őrület, ami az egyetemi bajnokságban egy könnyed szombat délutáni programnak illik be, akkor bizonyos csapatok egészen addig merészkednek, hogy már a kirúgással is elkezdenek trükközni, mert a trükkből sosem elég. Kamuflázs különkiadás a pálya közepéről.
Tíz forduló után a Carolina Panthers és a New England Patriots is veretlenül áll az NFL-ben, amire korábban csak 1934-ben, 1990-ben és 2009-ben volt példa. Mögöttük viszont óriási a szórás, olyannyira, hogy kicsivel a szezon felén túl a 32 csapat felének már csak minimális esélye van a rájátszásra.
De akkor hol a liga által annyira hangoztatott egyenlőség?
Eggyel kevesebb veretlen csapat van az NFL-ben, miután a Cincinnati Bengals meglepetésre kikapott a Houston Texanstól otthon kedd hajnalban. Csak két mezőnygólra volt képes a támadójátékuk, JJ Watt pedig három sackkel szomorította Andy Dalton irányítót. A vége 10-6-os Texans-győzelem lett, de mi most inkább egy szokatlan játékot mutatunk meg a Cincinnatitől.
A Bengals offensive coordinatora, Hue Jackson rögtön a meccs elején egy tízyardos büntetés után kapta elő a trükköt, amivel sikerült alaposan összezavarni a vendégek védelmét, és nem tudták megfelelően elosztani az embereket.
Két legendás védelem ütközött meg a Super Bowl IX-en, ahol az egyik csapatot még egy egykori vietnami veterán is segítette.
Továbbra is veretlen az NFL-ben a New England Patriots, miután egy meccsvégi mezőnygóllal nyertek a New York Giantsnél. A Denver Broncosnál Peyton Manning megdöntötte Brett Favre nagy rekordját, de aligha akar majd erre a mérkőzésre emlékezni.
Borultak az erőviszonyok az egyetemi amerikaifutball-bajnokság idei szezonjának eddigi legőrültebb éjszakáján, volt bőven izgalmas befejezés és meglepetés is.
Az 1974-es Super Bowlra való felkészülés soha nem látott módon egyenlőtlenül indult a két résztvevő csapat számára Houstonban: a címvédő Miami Dolphins a helyi NFL-csapat, az Oilers létesítményeit használhatta, az ellenfél Minnesota Vikings viszont a középiskolás meccseknek fenntartott James M. Delmar stadionba, illetve azok öltözőibe kényszerült. Azok viszont egyáltalán nem voltak alkalmasak egy NFL-csapat kiszolgálására, de nem ez volt az egyetlen furcsaság a Super Bowl VIII kapcsán.
Titkosan jó és nem titkosan jó meccsekkel folytatódik a november egyetemi fociőrület, és nem lövünk le nagy poént azzal, hogy most is vasárnap hajnalra sűrűsödik be igazán a program. Meccseket ajánlunk a 11. hétre.
Az NFL csütörtök esti meccsén a Buffalo Bills elverte a New York Jetset, de ehhez kellett, hogy a liga egyik legmenőbb nevű játékosa, Bacarri Rambo nagyot játsszon.
Rovataink a Facebookon