Az erősebbnek tűnő B csoport küzdelmeivel kezdődött meg Svédországban az U21-es Európa-bajnokság. Az első játéknapon egyből rangadót játszottak, a spanyolok csak kapusuknak köszönhették, hogy nem kaptak ki a németektől, a döntetlennel a Finnországot verő angolok is elégedettek, az első forduló után vezetik a csoportot.
Az 1-2. osztályosoknál aratott szombati sikere után a 3-4.-esek között is az Etalonsport Általános és Sportiskola szerezte meg az országos bajnoki címet a Magyar Gyermek Labdarúgó-szövetség (MGYLSZ) péntektől vasárnapig rendezett tanévzáró fesztiválján.
A Ferencváros csapata nyerte a második alkalommal kiírt Puskás-Suzuki Kupa nemzetközi utánpótlás labdarúgótornát, miután a vasárnapi, székesfehérvári fináléban nagy csatában, 2-1-re legyőzte a Budapest Honvédot.
A magyar futballválogatott Filkor góljával 1-0-ra győzött a szerdai Európa-bajnoki selejtezőn. A két csapat múlt szombaton Győrben is játszott, akkor Wilco van Buuren együttese 3-0-ra nyert.
Luxemburg 3-0-s legyőzésével kezdte meg szereplését a magyar U21-es válogatott a 2011-es Európa-bajnokság selejtezőiben, mely egyúttal olimpiai selejtező is. A Győrben lejátszott mérkőzésen végig fölényben játszott a magyar csapat, és rengeteg helyzetéből hármat gólra váltva könnyedén győzött. A két csapat szerdán Dudelange-ban találkozik újra.
Mindenki egészséges, így a legjobb összeállításban léphet pályára szombaton és szerdán a Luxemburg elleni Európa-bajnoki selejtező mérkőzéseken a magyar U21-es (olimpiai) labdarúgó-válogatott, amely pénteken sajtónyilvános edzést tartott a telki edzőközpontban.
Három napon belül másodszor is legyőzte Lengyelországot U18-as válogatottunk, a keddi 2-0 után Telkiben 3-2-re nyertek a mieink. A siker értékét növeli, hogy a győztes gólt már emberhátrányban lőtte a magyar válogatott, a lengyelek csak büntetőből tudtak betalálni a kapunkba.
U18-as válogatottunk barátságos meccsen 2-0-ra verte Lengyelországot. A mieink végig fölényben játszottak, de az első félidőben nem sikerült gólt szerezniük, a másodikban viszont Balla és Laczkovics találataival megérdemelten nyertünk. A két csapat csütörtök délelőtt Telkiben újra megmérkőzik.
A magyar U19-es válogatott az utolsó helyen végzett a szerbiai Eb-selejtezőcsoportban, az Európa-bajnoki bronzérmes korosztály egy győzelem mellett két vereséggel lett negyedik. Az utánpótlás mellett dolgozó szakmai team vezetője, Wilco van Buuren úgy látta, a magyar válogatott a legjobb csapat volt a tornán, mégsem sikerült kiharcolnia a továbbjutást.
A magyar U19-es labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott vasárnap a szerb csapattól Szabadkán, így az utolsó helyen zárta Eb-selejtezős csoportját.
Eredmények:
3. (utolsó) forduló:
Szerbia-Magyarország 1-0
Finnország-Ausztria 2-0
kedden játszották:
Ausztria-Magyarország 3-2
Szerbia-Finnország 1-1
csütörtökön játszották:
Magyarország-Finnország 2-1
Szerbia-Ausztria 3-0
A csoport végeredménye: 1. Szerbia 7 pont, 2. Finnország 4,
3. Ausztria 3, 4. Magyarország 3
Pontazonosságnál az egymás elleni eredmény rangsorolt.
A szerbek jutottak tovább.
Megnyerte második szerbiai Eb-selejtezőjét a magyar U19-es válogatott, a mieink Finnországot győzték le izgalmas meccsen 2-1-re, így továbbra is versenyben vannak a továbbjutásért, bár sorsuk már nem csak a saját kezükben van. Vasárnap Szabadkán le kell győznünk a szerbeket, és meglehet az Európa-bajnokság.
Vereséggel kezdett a szerbiai Eb-selejtezőben a magyar U19-es válogatott, Wilco van Buuren csapata 1-3-as félidő után 2-3-ra kapott ki Ausztriától. Bár a csoportból csak az első jut tovább, nem szálltak el a magyar válogatott reményei, ugyanis a csoport másik mérkőzésén a házigazda 1-1-re végzett Finnországgal.
Hétfőn elutazott Szerbiába U19-es válogatottunk, ahol Eb-selejtezőt játszik Ausztriával, Finnországgal és a házigazdával. Az utóbbi évek legnagyobb utánpótlássikerét szállító korosztály tavalyi Eb-bronzérmes csapatából többen tagjai a mostani keretnek is, Wilco van Buuren szövetségi kapitány csapatának célja a továbbjutás kiharcolása lehet. Legkeményebb ellenfeleink a házigazdák lesznek.
Második meccsén is vereséget szenvedett Dániától a magyar U16-os válogatott. A pénteki 5-0-hoz képest jelentős előrelépés, hogy a 2. meccsen a szünetben 3-1-re vezettek a mieink, de a dánok fordítani tudtak, és 4-3-ra hozták a mérkőzést. Wilco van Buuren nem volt elégedetlen a csapattal.
Az Olaszországban zajló Franco Galliani emléktornán kiválóan szerepel a magyar U15-ös válogatott, amely a szombati játéknapon ugyan vereséget szenvedett az Egyesül Államok korosztályos csapatától, de emellett három győzelmet aratott a 32 csapatos tornán. Gabala Krisztián válogatottja hétfőn még két helyosztón lép pályára - olvasható az mlsz.hu beszámolójában.
Három napon belül kétszer verte meg 2-0-ra a magyar U18-as válogatott Szlovákia hasonló korú fiataljait, ráadásul játékban hazai pályán is ugyanúgy a szlovákok fölén nőttünk,mint a szeredi odavágón. A mieink góljait Eppel Márton és Márkus Gábor szerezték a második félidőben.
Nyáron kezdik építeni a gyulai fociakadémiát a dél-alföldi város sporttelepének határában. A komplett létesítmény jövő őszre készülhet el, de az akadémiára már idén szeptemberben beköltöznek az első növendékek. Ez lesz az ország első olyan fociakadémiája, amely hat évfolyammal foglalkozik bentlakásos rendszerben. Az intézményt a szeged-csanádi megyéspüspök gründolta, aki szerint nem kell csodálkozni, Olaszországban minden plébániának van ificsapata.
A magyar U18-as válogatott 2-0-ra legyőzte Szlovákiát, Wilco van Buuren csapatvezető véleménye szerint jól játszottunk, végig irányítottuk a meccset. A két válogatott csütörtökön újra találkozik, 11-kor a Tatai HAC pályáján fogadjuk a szlovákokat.
Az MTK Budapest nyerte a 26 állomásból álló labdarúgó Nike Premier Kupát, így a kék-fehérek U15-ös csapata képviselheti majd Magyarországot a május 21. és 24. között sorra kerülő európai döntőben, Genkben.
Az U20-as labdarúgó-világbajnokság vasárnapi sorsolásán a magyar válogatott az F csoportba került, Alexandriában vívja vb-csoportmeccseit. Az Egyesült Arab Emirátusok, Dél-Afrika és Honduras lesz az ellenfelünk az első körben. Abból a szempontból szerencsés a sorsolás, hogy a magyarok elkerülték a dél-amerikaiakat, illetve a házigazda Egyiptomot is. Wilco van Buurent, az utánpótláscsapatok mellett dolgozó szakmai team vezetője értékeli a sorsolást, és mi is utánajártunk ellenfeleinknek.
A szeptemberben kezdődő, egyiptomi U20-as világbajnokság csoportsorsolását tartották ma Luxorban, a magyar válogatott egyáltalán nem panaszkodhat a beosztás láttán. A mieink az Egyesül Arab Emirátusokkal, Dél-Afrikával és Honduras-szal kerültek egy csoportba, a meccseinket Alexandriában játsszuk majd.
Erwin Koeman a Málta legyőzését követő sajtótájékoztatón azt mondta, azért örül különösen a magyar válogatott nagyarányú győzelmének, mert a lelátón 10 ezer gyermekfocista ült. Ők jelentik a magyar futball jövőjét, ezért fontos, hogy sikerélménnyel gazdagodjanak, és jó hangulatú meccseket lássanak. A Grundnak nem kellett kétszer szólni, az MGYLSZ-nek köszönhetően elvegyültünk a hosszú idő után újra megnyitott felső karéjban.
A kairói U20-as világbajnokságra készülő magyar válogatott Siófokon 2-0-arányú vereséget szenvedett Horvátország korosztályos csapatától. A 20 évesek válogatottja múlt hét pénteken Szlovákia ellen ért el 0-0-t, Pápán a mieink végig irányították a mérkőzést, és jól játszottak, Siófokon azonban közepes első félidő után a másodikban alárendelt szerepet játszva kaptak ki. A vereség beleillik utánpótláscsapataink tragikus heti szereplésébe.
Az U17-es válogatottak Eb-selejtezőjének szombathelyi elitkörében harmadik meccsét is elveszítette a magyar csapat, ráadásul a már két forduló után továbbjutott Anglia ellen sem sikerült a kapuba találnunk, így nulla ponttal, szerzett gól nélkül esett ki a házigazda magyar válogatott. Anglia 2-0-s sikerével 9 ponttal megnyerte az elitkör-selejtezőt, és kijutott az Európa-bajnokságra, a második helyen a portugálokat 3-2-re verő szerbek végeztek.
Az U20-as válogatott Alpok-Adria kupameccsen 0-0-ra végzett Szlovákiával. A Pápán lejátszott mérkőzésen a mieinket – Wilco van Buuren távollétében – ifj. Albert Flórián és Szapor Gábor készítette fel, a magyar válogatott jól játszott, de helyzeteit nem tudta berúgni, a mezőny legjobbja a szlovákok kapusa volt, aki több óriási bravúrt is bemutatott.
Második meccsét is elveszítette a magyar U17-es válogatott a szombathelyi Eb-selejtezőn, a második játéknapon Portugália győzte le a harmatos magyarokat a szerbekhez hasonlóan 1-0-ra. Már a mérkőzés előtt tudtuk, hogy csak győzelemmel marad esélyünk a továbbjutás kiharcolására, Anglia a mieink meccse előtt 2-1-re legyőzte Szerbiát, és így hat ponttal állt, de igazság szerint a magyar válogatott játékában csak néhány támadás erejéig volt benne a győzelem lehetősége.
Újabb korosztályos válogatottunk lépett pályára a heti meccsdömping során, az U19-esek Szlovéniát verték 4-0-ra, miután kedden idegenben 2-0-ra kikaptak tőle. A 19 évesek válogatottját érdemes kiemelt figyelemmel kísérnünk, mert a tavalyi U19-es (az egyiptomi U20-as vb-re készülő válogatottról beszélünk) csapat tagjai közül többen még nem számítanak túlkorosnak, és jelenleg is tagjai az Ifj. Bene Ferenc és Pisont István által irányított gárdának.
Elrontotta bemutatkozását a magyar U17-es válogatott Szombathelyen, Wilco van Buuren csapata az Eb-selejtezők elitkörének első meccsén 1-0-ra kikapott Szerbiától. További rossz hír, hogy a vereség a játék képe alapján megérdemelt, a mieink legjobbja Ambrusics Róbert kapus volt, aki több szép védést mutatott be. Akadtak ugyan helyzetei a magyaroknak is, de csak jó periódusokra futotta, a folyamatos jó játékkal adós maradt a csapat, mely vereségével igen nehéz helyzetbe hozta magát a csoportban is.
A tavalyi, sikerrel megvívott U19-es után újra elitkörös selejtezőt rendez Magyarország, ezúttal az U17-es korosztály második köréből próbálnak az Európa-bajnokságra kijutni a mieink. A Wilco van Buuren szövetségi edző irányítása alatt készülő csapat szerdán Szerbiával, pénteken Portugáliával játszik, majd jövő hétfőn Anglia ellen lép pályára Szombathelyen.
A legígéretesebb, de legalábbis az utóbbi évek legszebb eredményét szállító utánpótlás-korosztály, az U20-as válogatott 3-0-ra kikapott Olaszországtól. A Paviában játszott Alpok-Adria kupameccs eredményét túlzónak mondják a híradások, a mieink nem játszottak rosszul, Wilco van Buuren szövetségi edző is csak annyit emelt ki, hogy a helyzetkihasználáson javítanunk kell.