Összevertem egy hadseregnyi klónt, hogy megmentsem a Földet

2018. február 5., 20:11 Módosítva: 2018.02.06 11:22
20

Azt hiszem, nem a legszerencsésebb ezzel kezdeni egy Dragon Ball-játékról szóló cikket, de jobb előbb túlesni a nehezén: néhány véletlenül elkapott epizódon kívül soha nem néztem Dragon Ballt. Ez eddig nem is nagyon zavart, de úgy éreztem, hogy nem lenne hiteles a cikk, ha nem néznék legalább egy kicsit utána, úgyhogy megkértem egy, a témában jártas ismerősömet, hogy foglalja össze röviden, hogy miről szól ez az egész.

Két és fél óra után még a történet felénél sem tartott, ennek fényében pedig kicsit féltem attól, hogy az égvilágon semmit nem fogok érteni a játék sztorijából és karaktereiből, de mint később kiderült, aggodalomra semmi ok, ugyanis a Dragon Ball atyja, Torijama Akira érdekes és jól követhető történetet rakott össze a játékhoz, amihez nem is feltétlenül szükséges az univerzum ismerete. Persze mindez kevés lenne, ha maga a játék nem lenne jó, de szerencsére ezzel sincs gond, sőt.

Azt már a tavalyi Tokyo Game Show alatt is megírtuk, hogy a Dragon Ball Fighter Z 

  • baromi jól néz ki és
  • az örömjátékra helyezi a hangsúlyt,

így kíváncsian vártam, hogy végül mit tudott belőle kihozni a BlazBlue és a Guilty Gear játékokról ismert Arc System Works, több mint 40 óra játék után pedig magabiztosan állíthatom, hogy lényegében mindent. Az persze borítékolható volt, hogy egy ilyen múlttal rendelkező stúdió kezei közül nem fog rossz játék kikerülni, de

A DRAGON BALL FIGHTER Z TÉNYLEG MINDEN VÁRAKOZÁST FELÜLMÚLT. 

Tovább

Egy gyerek szexuális kizsákmányolásával vádolják a Counter-Strike fejlesztőjét

2018. február 2., 14:55 Módosítva: 2018.02.02 18:59
2

Őrizetbe vette a seattle-i rendőrség Jess Cliffe játékfejlesztőt, a Counter-Strike egyik alkotóját – írja az Ars Technica. Cliffe a gyanú szerint szexuálisan kizsákmányolt egy gyereket.

52823 counter strike

A KIRO-7 helyi tévécsatorna szerzett tudomást arról, hogy Cliffe a King megyei börtönbe került. A helyi rendőrség az Ars Technicának megerősítette, hogy Cliffe-et magánál a börtönnél vették őrizetbe, de egyelőre nem emeltek vádat ellene.

Tovább

Megvan, mikor jelenik meg a Red Dead Redemption 2

2018. február 2., 12:07 Módosítva: 2018.02.02 16:03
2

A fejlesztő Rockstar Games bejelentette a Red Dead Redemption 2 debütálásának dátumát: a kultikus westernkalandjáték folytatása október 26-án érkezik Xbox One-ra és PlayStation 4-re – írja a GameSpot. 

A vadnyugati GTA-ként is emlegetett, nagy sikerű 2010-es videojáték folytatását már másodszor tolták későbbre. A Rockstar Games először még 2016 őszén lengette be, hogy jön a második rész, és eredetileg 2017 őszére ígérték a kiadását. Ezt később 2018 tavaszára módosították. Ez a dátum tolódott most kicsit még hátrébb a naptárban, remélhetőleg a végső helyére.

Tovább

Leszünk mi még sportnagyhatalom

2018. január 31., 05:13 Módosítva: 2018.01.31 13:46
442
A magyar kormány, a Lenovo és a Budapesti Honvéd sportegyesület közösen fogtak hozzá egy esport-akadémia létrehozásához. A Lenovo Legion Honvéd Esport Akadémia közös nevezőre hozza a testmozgást, a világszínvonalú versenyeket és az utánpótlásképzést. És talán a kiberhadviselést is, de ez még nem biztos.

„Ez sportegyesület, itt tilos a dohányzás” – pirít ránk kedvesen az egyik szervező a Honvéd konferenciatermének bejárata előtt. A kézenfekvő válasz – ha ez egy esportos rendezvény, e-cigit lehet szívni? – szerencsére csak később jut eszünkbe; inkább pironkodva elnyomjuk a csikkeket, mint egy doppingoláson kapott súlyemelő.

Tovább

Egy dühös csoport már tűkön ülve várja, hogy végre bedőljön az összes rohadt kriptovaluta

2018. január 19., 10:21 Módosítva: 2018.02.13 16:27
932

Szinte még sosem volt olyan nagy a kereslet a csúcsminőségű pécés videókártyák iránt, mint manapság. Ezeket a kártyákat többnyire a játékosok vásárolják. Bár a számítási teljesítményük alapján másra is használhatók, a kilencvenes évek vége (és az első 3d gyorsítókártyák megjelenése) óta a 3d kártya minden játékos kedvenc hardvere.

Aztán jött a kriptovaluta, és mindent megváltoztatott. Több amerikai hírportál, napilap és dühös fórumbejegyzés tanúsága szerint a legnagyobb elektronikai üzletekben teljesen letakarították a videokártyák polcait. Bár az eladatlan példányok többnyire leárazva várják, hogy gazdára találjanak, ma ezek a kártyák a bolti árnál drágábban cserélnek gazdát az eBayen és a Craigslisten.

Tovább

Ha valaki nem érti, hogy miért fuldoklik a pénzben a Nintendo, tessék, itt a magyarázat

2018. január 18., 15:24 Módosítva: 2018.05.21 14:37
275

A Nintendo már rengeteg üzletágban kipróbálta magát az 1889-es fennállása óta, de amióta beléptek a játékiparba, azóta inkább diktálják, mint követik a trendeket. Vannak mellényúlásaik, persze – a Wii U lett a cég történetének egyik legkevésbé sikeres játékkonzolja –, de mindig mertek újítani, improvizálni, és letérni a kitaposott ösvényről.

Most azt találták ki, hogy hajtogatható kartonból készítenek kiegészítőket és filléres szoftvereket a Nintendo Switch konzolhoz. Kimishima Tacumi, a Nintendo vezérigazgatója bejelentette, hogy rövidesen piacra dobják a Nintendo Labo termékeket, amivel egészen újszerű módon használhatjuk a Switch tablet- és kontroller-egységeit.

Tovább

Beindultak a játékmagyarítások a Sonynál

2018. január 17., 11:07 Módosítva: 2018.01.17 17:36
368
A tavasz egyik legjobban várt játékában magyar feliratok lesznek, és a kisebb partijátékok szinkronnal jelennek meg. A PlayStation 4 itthon vezet a mostani konzolgenerációban, sem az Xbox One, sem a Switch nem veszélyezteti a pozícióját. Sándor Csabáva, a Sony PlayStation konzoljának magyarországi üzletágvezetőjével beszélgettünk.

Nemrég jelentette be a Sony, hogy már több mint kétmillió PlayStation VR fogyott el. Ebből mennyi ment el Magyarországon?

Sajnos nem mondhatok számokat. Kezdetben világszerte nagyon nagy volt a lelkesedés, ezért Magyarországon csak kis késéssel tudtuk forgalomba hozni a VR-t. Ekkor nálunk is beindult, aztán a nyári szünidő miatt természetesen visszaestek az eladások. Szeptember elején bejelentettünk egy új csomagot – összecsomagoljuk a VR-headsetet a kamerával és egy játékkal, melyet ugyanolyan áron adtuk így, min korábban csak a headsetet – és ettől érezhetően megugrottak az eladások. A Black Friday akciónk is nagyon sikeres volt. Mostanra régiós átlagban ott vagyunk a többi ország között, nagyjából ugyanolyan arányban fogy nálunk is a PlayStation VR.

Tovább

Már a zsebünkben is elfér a GTA V

2018. január 15., 21:04 Módosítva: 2018.04.05 15:33
14

A tavaly bemutatott GPD Win egy ormótlan, de egész tisztességes teljesítményű játékos laptop volt – és nagyjából olyan apró, mint egy Nintendo 3DS. A sencseni gyártó most bejelentette, hogy piacra dobják a platform utódját, GPD Win 2 néven. Ennek jóval lesz nagyobb a teljesítménye, mint a korábbi modellnek, de az ára már nem lesz olyan barátságos.

rcwuktzxriicj1wd6wru
Fotó: GPD HK / indiegogo
Tovább

Ebben a pillanatban nem is tűnik olyan katasztrofálisnak a számítógépes piac helyzete

2018. január 13., 22:55 Módosítva: 2018.01.14 18:04
3

Hat év után most először fordult elő, hogy a számítógépes piac – köszönhetően a karácsonyi vásárlási rohamnak – nemhogy nem csökkent, hanem valamelyest növekedett is.

Az IDC piackutató cég most közzétett jelentése szerint a teljes pc-s piac – ami magába foglalja az asztali számítógépeket, laptopokat és munkaállomásokat – 0,7 százalékkal nőtt karácsonykor az előző évi értékhez viszonyítva. (Az IDC korábban 1,7 százalékos csökkenéssel számolt.)

Tovább

Visszatérhet közénk a Game Boy

2018. január 11., 12:51 Módosítva: 2018.01.11 15:32
48

A játékipar egyik jelentős szegmensét uraló retrohullámot szeretné meglovagolni a Hyperkin gamer hardvergyártó cég. Az épp zajló CES-en bemutatták ugyanis az átmenetileg Ultra Game Boy névre hallgató kézi játékgépük prototípusát, ami az 1989-ben bemutatott, legendás Nintendo Game Boy surranópályás újraélesztésének tűnik, akárhogy is nézzük. A Nintendo elég jó bevételeket könyvelhetett el a NES és a SNES konzolok feltámasztásával, de arról még pletykák se nagyon érkeztek eddig, hogy a Game Boy-jal is ezt terveznék. A Hyperkin a jelek szerint jó ritmusban előzött most.

Tovább

2017 az áttörés éve volt a japán konzolpiacon

2018. január 10., 16:36 Módosítva: 2018.01.10 18:19
2

Utoljára 2006-ban volt olyan jó éve a japán játékkonzolgyártóknak mint tavaly, írja a Famitsu adataira hivatkozva a Kotaku. Az utóbbi években a konzolos piac – úgy a hardver-, mint a szoftvereladások – szenvedtek, nem tudtak kiemelkedő teljesítményt mutatni. Ez a jelek szerint alaposan megváltozott 2017-ben: az előző évhez képest kiugró számokat produkáltak a konzoleladások.

Tovább

Kétmilliárd forintos esportrendezvény helyezi fel hazánkat a világtérképre

2018. január 10., 14:44 Módosítva: 2018.01.30 19:55
156

A kormány 2017 őszén egy vicces elírással megjelenő határozatban döntött a visegrádi országok közötti e-sport bajnokság és konferencia támogatásáról. A Magyar Közlönyben először kétmillió forint jelent meg a program támogatásaként (hibásan), aztán rájöttek, hogy lemaradt három nulla, és a következő számban 2 milliárdra javították az Egymillióan a Magyar Esportért Egyesületnek kiutalt összeget.

future

A Magyarország, Csehország, Lengyelország és Szlovákia esportolóinak szervezett rendezvényre szerdától lehet nevezni, négy játékban. Két csapatsportágban (League of Legends, Counter-Strike Global Offensive) és két egyéniben (Clash Royale, FIFA18), a pénzdíjas versenyek területi selejtezővel kezdődnek, a döntőket pedig a fesztiválon rendezik.

A "Jövő sportja - a sport jövője" szlogennel induló nemzetközi sportesemény összdíjazása egymillió euró (313 millió forint) lesz.

A regisztráció megkezdésének alkalmából tartott sajtótájékoztatón Deutsch Tamás, a kormány Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztosaként, és egyben a rendezvény egyik szervezőjeként beszélt a médiának a fesztivál horderejéről, és egyben felvázolta a magyar e-sport jövőképét.

Tovább

Az indiánok és a koreaiak is kiakadtak a Civilization VI-ra

2018. január 5., 15:00 Módosítva: 2018.01.06 11:44
51

Hamarosan érkezik a Civilization VI Rise and Fall nevű kiegészítője, amely több új választható történelmi személyiséget is bevezet a népszerű körökre osztott 4X stratégiai játék világába. A fejlesztő 2K Games fokozatosan mutatja be ezeket az új karaktereket, a héten például a krí indiánok egy 19. vezetőjét, Pîhtokahanapiwiyint. Ennek a játék kedvelői feltehetően örülnek is, de maguk a krí indiánok kevésbé – írja a Polygon.

Tovább

Ha mindenkit gyűlölünk, nagy baj nem lehet

2017. december 30., 21:05 Módosítva: 2019.12.31 00:26
512

Empátia. Ha kitömött vele a sors, biztos azon gondolkodsz, másoknak miért nincs, ha viszont neked sincs, imádni fogod a PlayerUnknown's Battlegroundsot, ami 2017 semmiből jött sikerjátéka, és a korai hozzáférés sikere után december végén jelent meg az első (1.0) verziója pc-re. Az egész év a játék rekordeladásairól (30 millió, csak pc-n) és népszerűségi statisztikáiról szólt, sok újdonságot talán nincs is értelme leírni róla. Beszélgessünk inkább az empátiáról, ami az egész játék lényege.

Van egy amerikai kutatás, amiben arra próbáltak rájönni, miért nehéz nekünk (embereknek) empátiával viseltetni ismeretlenek iránt. A tesztalanyokat bezárták egy szobába idegenekkel, aztán ismerősökkel is, majd arra kérték a résztvevőket, hogy dugják a kezüket jéghideg vízbe. Arra voltak kíváncsiak a kutatók, milyennek érezzük a fájdalmat, ha vannak körülöttünk, akikkel megoszthatjuk. Az eredmény meglepő volt.

Tovább

Már nem félek a gonosztól

2017. december 23., 00:14 Módosítva: 2018.06.22 11:24
Volt egy barátságtalan, de szigorú akciójáték, ami vasbottal verte belénk a profizmushoz szükséges rutint, kivívva ezzel a játékos tiszteletét. Nemrég megjelent a folytatása, ami sokkal áramvonalasabb, szerteágazóbb és könnyebben fogyasztható. Minden alapunk megvan rá, hogy gyűlöljük.

Az Evil Within 2 annyira magába tud szippantani, hogy tizenvalahány óra is eltelhet, mire észrevesszük, mennyire rossz.

Pedig a fejlesztőcsapat még mindig a Tango Gameworks. A sztori csavaros és túlírt horror-kollázs, akár az előző részben. A dizájn is rendben van: jó ízléssel kombinálták a modern kisvárosi környezetet az absztrakt vizuális hallucinációkkal és a japán formatervezés minden elmebajával. Viszlát, szűk terek, hello, open world; helló, fegyvertuning, helló, karakterfejlesztés. Hé, mi ez a Last of Us-os fazon? És ki ez a kiégett alkoholista nyomozó Nathan Drake tavalyi ruhájában? Ne már, ez tényleg Sebastian Castellianos az első részből! És itt van Kidman is! (Rá még homályosan emlékszem az első részből – másra nem nagyon.)

De sebaj, egyik virtuális pszichohorror olyan, mint a másik. Csak most kicsit nagyobb lesz a mozgástér: néhány négyzetkilométernyi kertvárosi terület, temérdek gyűjtögetnivalóval, bejárható épületekkel, és egy rakás vérszomjas szörnyeteggel. Meg a főszereplő kiszabadításra váró kislányával, Lilyvel – őt túszul ejtette egy időmanipulációra képes nárcisztikus pszichopata, aki a meggyilkolásuk pillanatában belemerevíti az áldozatait az időbe, és ezt művészetnek tartja.

Eltart egy darabig, mire leülepszik, hogy az egész micsoda fércmunka.

Tovább

Civilization VI-ot adtak ki iPadre

2017. december 22., 13:15 Módosítva: 2017.12.22 15:53

Kemény 60 dollárba, azaz közel 16 ezer forintba kerül az iPadre kiadott Civilization VI, és ettől most vagy hangosan felröhögött, vagy a szívéhez kapott, hogy miért kell karácsony előtt pár nappal ekkora bombát dobni a rajongókra.

Akárhogyan is számoljuk, ez rettentően sok pénz. Viszont ezért cserébe kapunk egy teljes értékű játékot, és nem kapunk átbaszós mikrotranzakciós hülyítést, amilyenekkel mostanában telepakolják a jóval olcsóbb mobilos és tabletes játékokat.

Tovább

Annyi a lehúzós játékoknak az Apple eszközein

2017. december 22., 09:13 Módosítva: 2017.12.22 13:45

A videojátékipar legnagyobb idei botrányai a mikrotranzakciós nyereményjátékok miatt robbant ki. A játékosok pénzért vesznek virtuális dobozokat vagy csomagokat, és ezekben véletlenszerűen találnak hasznos segédeszközöket, amelyekkel nagy előnyre tehetnek szert a játékban. Mindez nagyon hasonlít a szerencsejátékra, ezért több országban vizsgálják a hatóságok, hogy mihez kezdjenek ezzel az üzleti modellel.

Tovább

Eddig Dárdai Pál akartam lenni, de már nem akarok

2017. december 20., 05:15 Módosítva: 2017.12.21 13:29
53

A Football Manager 2018-as kódjelű kiadásával elértünk arra a szintre, hogy lényegében ez a legtökéletesebb szimulátorjáték a piacon bármilyen sportágat vagy játéktípust nézve, ez van ugyanis közelítő értékben legközelebb a valósághoz. Sajnos, ez egyben azt is jelenti, hogy már egyre kevésbé játék, sokkal inkább munka – egyszerre osztályfőnöki, statisztikai adatelemzői, és nyelvtanári –, de hogy ez jó-e vagy rossz, arról picit később.

Tovább

E-sport bajnokság lesz a V4 országainak Budapesten

2017. december 19., 20:53 Módosítva: 2017.12.20 10:02
1

Március 23. és 25. között Budapesten rendezik meg a V4 Future Sports nevű rendezvényt, amelyen Lengyelország, Szlovákia, Csehország és Magyarország legjobbjai versenyeznek olyan videojátékokban, amik közül sok már e-sportnak minősül. Az esemény a jövőben a V4-országok első számú e-sport rendezvénye szeretne lenni.

Tovább

Hogyan tanultam meg szeretni Mariót

2017. december 17., 20:03 Módosítva: 2018.01.18 13:22

A Nintendo talán legfontosabb videojáték-hőse, Mario és én tragikusan elkerültük egymást. Amikor gyerek voltam, a konzolkultúra még csírájában is alig létezett Magyarországon, ellenben Commodore 64-en bejött a The Great Giana Sisters. A szaksajtó ezt a legpofátlanabb Mario-nyúlásként tartja számon (a Nintendo perelt miatta, a spectrumos verzió megjelenését meg is akadályozta), de akkor, 1987-ben nekem mégis Giana lett Mario, és kifogta a szelet a Nintendo klasszikus platformjátékának vitorlájából. Így amikor később láttam a Super Mario Brost, legyintettem, hogy micsoda Giana-lopás, és hát az sem segített, hogy a tévében találkoztam először a játékkal, Dévényi Tibor tekikatonázós körítésével.

Később aztán már nem voltam gyerek, rákattantam a Doomra és a stratégiai játékokra, a komolytalan ugrabugrák hidegen hagytak. Amikor pedig visszataláltam hozzájuk, mindig akadt egy Rayman vagy egy Ori, aki izgalmasabbnak tűnt a Nintendo agyonhasznált vízvezeték-szerelőjénél. Ez is bosszantott: hogy a cég nem bír új brandeket kitalálni, hanem ugyanazt a hármat-négyet koptatja, ami az ötlettelenség benyomását keltette (pedig könnyű belátni, hogy egy jó játékmechanika összerakásához kellenek igazán ötletek, nem ahhoz, hogy néz ki a fő karakter). Végül az is taszított, hogy a Nintendo-játékok körül szép számmal akadnak kritikátlan fanatikusok, akik olyan vehemenciával és korlátoltsággal képesek nyilatkozni bármilyen új Marióról, mint a legkeményebb Apple-őrültek a legújabb iPhone-ról.

Tovább

Doom a VR-ben: ölni és okádni

2017. december 16., 20:39 Módosítva: 2018.02.16 10:01
38

Amikor nyáron Jim Ryannel, a Sony értékesítési igazgatójával beszélgettem, megkérdeztem, hogy mik a hosszú távú terveik a virtuális valósággal (VR). Az addigi játékbemutatók és bejelentések alapján sejthettem volna a választ: ők sem tudják.

Annak ellenére, hogy a Sonynak van saját VR eszköze, még Ryan sem volt meggyőződve arról, hogy a VR valódi potenciálját a játékok fogják megmutatni. Ahogy mondta, ez csak kísérletezés, tanulóidőszak: megvárják, ki mit tud kihozni a technológiából, és az ígéretes fejlemények fogják megszabni a majdani csapásirányt.

Tovább

Ha asztal alá iszod a sátánt, kapsz egy második esélyt

2017. december 16., 07:30 Módosítva: 2017.12.17 09:46
165

A legjobb partik köztudomásúlag a föld alatt vannak, de ahhoz, hogy megpillantsd még egyszer az életet jelentő Napot, bele kell húznod: a pokolban magát a sátánt kell asztal alá innia annak, aki vissza akar térni az élők világába. A Night School Studio most bejelentett új játékában egy infernális tivornyán kell diadalt aratni: ez az Afterparty, ahol Belzebub, a kecskeszarvas tökfej az ellenfél.

Tovább

Összebalhéztak a fejlesztők a Star Citizen miatt

2017. december 15., 16:56 Módosítva: 2017.12.16 21:13
13

Bár az évek óta várt Star Citizen hivatalos megjelenéséről most már hivatalos dátum sincs, a várakozás közben perre ment a játékkészítő Cloud Imperium Games-szel a grafikus motort fejlesztő Crytek. A menet közben az Amazon Lumberyardjára cserélt motor és egyéb szerződésszegések miatt kártérítést akarnak, de nagy anyagi megroppanástól azért nem kell tartania minden idők legkomolyabb közösségi finanszírozós játékprojektjének.

Tovább

South Park: fingós viccek és genderpolitika

2017. december 14., 17:30 Módosítva: 2017.12.15 10:02

2014 egyik nagy meglepetése volt a South Park: The Stick of Truth, aminek sikerült a szinte lehetetlen. Vagyis az, hogy csináljanak egy tévésorozaton alapuló videojátékot, ami száz százalékig olyan, mintha mi magunk is éppen egy epizódban lennénk. Nyilván elkerülhetetlen volt a folytatás, a Magyarországon is szép kis reklámkampányt kapó South Park: Fractured But Whole. Mint játék, köröket ver az elődjére, de mint South Park, sajnos pont annyira kezd ellaposodni, mint a nemrég véget ért 21. évad.

Tovább

Csütörtöktől előrendelhető az Ataribox

2017. december 12., 10:12 Módosítva: 2018.05.31 16:07
17

Alighanem a NES Classic váratlan (és óriási) sikere miatt döntött úgy az Atari, hogy ők is piacra dobnak egy retro játékokkal tömött mikrokonzolt. Az Ataribox  az érdeklődő vevőknek küldött email szerint – csütörtöktől lesz előrendelhető.

Tovább

Most jó lesz Street Fighter-rajongónak lenni

2017. december 11., 12:36 Módosítva: 2017.12.11 21:44
23

A Capcom bejelentette, hogy hamarosan gyűjteményes kiadás jelenik meg a Street Fighterből. Jó eséllyel ez lesz a sorozat történetének legnagyobb antológiája, sőt, az sem zárható ki, hogy nemcsak a sorozat, hanem a kiadó életében is rekorder.

Tovább

70,6 millió PS4-et adtak el eddig

2017. december 8., 16:35 Módosítva: 2017.12.08 23:33
2

Négy évvel a PlayStation 4 piacra dobása után rengetegen veszik a Sony játékkonzolját, és december elején már több mint 70,6 millió talált gazdára. Január elején még csak 53,4 millió PS4-et adott el a japán társaság. 

Tovább

Magyarországon az Xbox a legsikeresebb konzol

2017. december 5., 05:07 Módosítva: 2018.05.18 15:58
437
Szabó Péter, a Microsoft lakossági üzletágának régiós igazgatója szerint az Xbox a legelső modell bevezetése óta vezeti a piacot, és nem tűnik úgy, hogy a vásárlók kevesellnék az exkluzív játékokat vagy a fejlesztőcsapatok számát. A Forza nagyon megy, a Kinect elvesztése fájt, a szürkeimportőrök nem annyira.

Jelenleg a globális konzolpiacon az Xbox One jelentős lemaradásban van a PlayStation 4-hez képest – miben látja ennek okát?

A globális trendek nem minden esetben érvényesülnek itthon, így arról mélységeiben nem tudok nyilatkozni, de Magyarországon erősek vagyunk.

Mennyire?

A GfK adatai alapján a piacnak több mint a fele a miénk, tehát piacvezetők vagyunk. Ennek egyrészt történelmi oka van: kollégáim 2001-ben nagyon jól vezették be a legelső Xboxot, aztán az Xbox 360-nal és Kinecttel is nagyon jól alakultak a dolgaink. Azt én is látom, hogy a világpiacon néhol máshogy alakulnak a számok, de nálunk a befektetett munka jobban megtérült. Most pedig az Xbox One-nal sikerül megtartani az előnyünket a karácsony előtti – számunkra legfontosabb – hónapokban.

Tovább

Hogyan legyünk esportnemzet?

2017. december 2., 00:07 Módosítva: 2018.01.15 15:52
276

Két héttel ezelőtt, amikor a Magyar Közlönyben megjelent a hazai esport, pontosabban az Egymillióan a Magyar Esportért Egyesület (Esportmilla) által szervezett verseny és konferencia 2 millió forinttal való megtámogatásáról szóló határozat, azt gondoltam, szegény Esportmilla, kijártak maguknak annyi pénzt, amivel pont semmit nem lehet kezdeni. Aztán másnap kiderült, lemaradt egy pár nulla az első verzióban:

A Magyar Közlöny 2017. november 10-i számának 29739. oldalán közzétett 1839/2017 (XI. 10.) Korm. határozat 4. pontjában megjelölt összeg helyesen: "legfeljebb 1 999 500 000 forint” 

(Ha esetleg nem tudja, mi az esport, képzeljen el versenyszerűen űzött videojátékokat, amiket szervezett csapatok profi játékosai játszanak sok néző előtt, és ezeknek a játékosoknak ugyanúgy vannak edzőik, menedzsereik – esetenként horribilis fizetésük vagy akár bundabotrányuk is –, mint az igazi sportolóknak. Bővebben korábbi gyorstalpalónkban olvashat.)

Tovább

Felmásztam egy piramisra, na bumm

2017. november 24., 22:24 Módosítva: 2018.06.01 11:40
149

Tíz éve jelent meg az első Assassin's Creed, ami később a 21. század egyik legismertebb márkájává vált a videojátékok világában. Egy évtized alatt kilenc játék, egy rakás kiegészítő, spinoff és még egy borzalmas egész estés film is kijött, szóval nem véletlenül érezte úgy a Ubisoft, hogy kicsit vissza kéne venni a tempóból, és tavaly kihagytak egy évet az aktuális rész megjelenéséig. Ez lett az Assassin's Creed: Origins, ami elvileg újradefiniálja a franchise-t, és ismét menővé, szexivé teszi, de igazából csak megint megcsinálták ugyanazt, az átlagosnál jóval szebb grafikával.

Tovább