Fotó: BKK
Néhány napja a Szerencsi Válasz nyomán az Urbanistán is megjelent, hogy hibásan írták az egyik település nevét a Rákóczi téri metrómegállón, ráadásul öles betűkkel, betonba. Nos mint kiderült, tévedtünk: nem Tiszavasvári nevének végéről maradt le az i betű, ugyanis a korabeli dokumentumok szerint a Rákócziak birtokai közt valóban szerepelt egy ilyen nevű település. Csak épp nem tudjuk hol volt.
Mint Dévényi Tamás, Ybl-díjas építész írja:
Már a tény önmagában erős, hogy egy frekventált pesti téren léteznek házfalhoz tapasztott bódék. Pedig léteznek, sőt nincs olyan fővárosi térfelújítás, ahol eltakarításuk után előbb-utóbb meg ne jelennének. Ez főleg azért meglepő, mert a házak alja általában üzlethelyiségekkel van tele, a főváros meg azon töri a fejét, hogy leheljen életet ezekbe a boltokba. Nem lenne egyszerűbb azokat kiadni? Elképesztő, hogy még a KÖKI-hez is - ami önmagában is egy üzletközpont, aminek ugye az a lényege, hogy üzletek vannak benne, és amit ráadásul kifejezetten a bodéváros felszámolására hoztak - hozzácsapódtak idővel a külső bódék.
Az OC egy örök témát dolgozott fel legfrissebb elemzésében: miért árazzuk többre a lakásunkat annál, mint amennyit valójában ér? Kimazsoláztam a lényeget, úgy tűnik öt hibát követünk el leggyakrabban:
Gyönyörű térképet alkotott Airdace és egyből meg is osztotta blogján, a Metamorfózisokon. Az alapötletét az az oldal adta, amelyen Hollandia valamennyi háza rajta van, színekkel jelölve a koruk. Persze ilyen roppant vállalkozásba fogni Magyarországon nem lenne olyan egyszerű. Nem csak azért mert ehhez egy bloggernek kevés az erőforrása, de azért sem, mert nincsenek meg hozzá a szükséges adatbázisok. Kisebb léptékben azonban már el lehet kezdeni a munkát.
Budapest
Nekem kicsit kisujjból szopottnak tűnnek a Glasstilestore jóslatai, de mivel egy elég szépen összeszedett infografikába rendezték a lufit, érdemes egy pillantást vetni rá. Milyen színek, minták, anyagok és formák határozzák meg jövőre a lakberendezést.
Mármint annak, aki épp 2014-ben tervez lakásbelsőt és érdeklik a trendek. Merthogy azért a lakberendezés-divatot alighanem jóval kevesebben követik (tudják követni), mint mondjuk a fürdőruhát.
Ingatlanárak a XI. kerületben: amennyit az eladók kérnek és amennyiért valóban elkelnek a kecók. Kattints a részletekért!
Megint kijött a Balla Ingatlanok egy elemzéssel, ezúttal a Dél-Budai ingatlanpiacról. Túl nagy megfejtések nincsenek benne, de azért érdemes elolvasni, mi az ami legjobban pörög a XII. és a XXII. kerületben. Vagyis azokon a környékeken, amelyek a legtöbbet tudják kamatoztatni a Buda brand-ből.
Illetve ez csak a fotocellás ajtóra vonatkozik. Csak éppen máshol nem lehet bemenni a soroksári Auchan-ba - legalábbis a képet küldő István szerint.
A dolog persze csak elsőre meglepő, hiszen a metrók mozgólépcsőjét is csak így használhatjuk és oda sem lehet máshogy lemenni. Pedig az azért fontosabb lehet, mint az Auchan.
Budapest
Lenyűgözően jól néz ki a 4-es metró Rákóczi téri megállója. A nemrég elkészült állomás fotóját én is megosztottam, de a helyesírási hibát nem vettem észre, pedig öles betűkkel öntötték betonba. Kiszúrta viszont a Szerencsi Válasz!
FRISSÍTVE: Mint kiderült, valóban említi egy XVII. századi összeírás Tiszavasvár nevét a Rákócziak birtokai közt. Hogy azonban pontosan hol volt a szóban forgó település, nem tudjuk. Nagy valószínűséggel a szóban forgó dokumentumban is elírták a település nevét. Részletek itt.
Ahol ezek a föld alatt kanyargó izék a felszínre törnek, ott mindig csak a baj van velük. Hogy pontosan, hol van ez a parkolóhely Erzsébetvárosban, azt nem tudjuk, csak azt, hogy gyönyörű és hogy a 444-esek találtak rá.
Eszméletlenül jól néz ki ez a két feje tetejére állított ház, amit a nagy építészeti mókamester, Alex Chinneck követett el, aki legutóbb egy tengerparti ház homlokzatát csúsztatta le kissé, mintha csak papírcsomagolás lenne és levált volna az épületről. Nos ez sem Photoshop, de persze nem is az, aminek látszik.
Merthogy ezt látják a járókelők ezen a southwarki utcán:
Kijött az OTP Jelzálogban Telek Értéktérképe, ami azt mutatja meg, hogyan alakul a családiház-építésre alkalmas telkek ára az országban. (Az időutazó sajtóközleményen ugyan december 9 szerepel, szóval vagy előbb lőtték ki mint akarták, vagy csak egyszerűen eldátumozták.) Kimazsoláztam nektek a hosszú szövegből a lényeget néhány pontba szedve:
Fotó: businessinsider.com
Még pedig egy bizonyos La Carmina utazó blogger, aki ráadásul elég jól néz ki ahhoz, hogy elhiggyük, amit mond. Persze azért a szavának súlyt ad az is, hogy mindezt nem egy alig látogatott blogon kürtöli világgá (mint brit társa), hanem a Business Insideren (ahová sok egyéb mellett ír), mégpedig 12 fotóval bizonyítva: Budapest Európa hipszterfővárosa!
Budapest
A Duna partjára tervezett Rubik-ház ötlete már egy ideje lebeg (bár legjobb tudomásom szerint egyáltalán nem adták fel a megvalósítását). Hanem bármennyire is a magyar szellem egyik szimbóluma a bűvöskocka, most az osztrákok dobbantottak vele egy nagyot, mégpedig Linzben.
Szerencsére nem azt csinálták, hogy építettek egy bűvöskocka-alakú házat, ennél sokkal szellemesebb megoldással álltak elő.
Az, hogy építési telkeket hirdet egy önkormányzat a Helyi Témában, elég megszokott dolog. Az, hogy ezt egy másik kerületi kiadásban teszi, már kevésbé. Olyat meg még végképp nem láttam, hogy diszkréten célozgasson egyik kerület vezetése a másiknak egy ingatlanhirdetésben.
Pedig most ez történt, és rendkívül szórakoztató!
A mellékelt hirdetés (nagyításért katt a képre) ugyanis a VI. és a VII. kerületi Helyi Témában jelent meg a héten. Az átlagos ingatlanbemutatás mellett felbukkant pár szokatlan sor is:
"olyan utcában lakhat, ahol mindenki a saját háza előtt parkol, és a kutyák sem az utcán végzik a dolgukat, hiszen a szomszédnak is van kertje"
Budapest
Na ilyennek tuti nem láttad a Mátyás-templomot (kivéve, ha a főhajó közepére függesztettél egy földig érő hintát és aztán mennyezettől mennyezetig el nem kezdtél hintázni úgy, hogy végig fölfele nézel). Richard Silver elképesztő "vertical churches" fotósorozatában, 6-10 képből vágja össze a végeredményt.
Eredetileg csak New York-ban fényképezte a katedrálisokat, aztán - mint a My Modern Metnek adott interjújában elmeséli - nyakába szedte a világot és fotózott katedrálisokat Indiától Boliviáig mindenfelé. A 40 darabból álló portfólióban nincs túl sok európai templom, de szerencsénkre Krakkó mellett épp Budapestre esett a választása, így összerakta a Mátyás-templom képét is.
Ez lassan külön műfaj lesz. Láttunk már hirdetményt arról, hogy a trolibuszpótlókat trolibuszokkal fogják pótolni, de a legabszurdabb azért mégiscsak az, amikor néhány éve kézzel fogható táblán tették ki a trolira, hogy trolipótló.
Kár, hogy ma már nincsen trolibuszpótkocsi, mint régen, mert akkor gyönyörű költeményeket írhatna róla Varró Dani, hogy ott jön egy trolibuszpótló trolibusz trolibuszpótkocsi-pótló trolibuszpótkocsival.
[A fotót Szilágyi András lőtte Újlipótvárosban és Rózsahegyi Péter osztotta meg az Urbanista Facebook-oldalán. Kösz!]
Horthy-villák és -vadászkastélyok korábban is felbukkantak már az ingatlanpiacon, de vajon mi lett velük azóta? Esetleg előkerültek újabbak is? Körülnéztünk, mennyiért és hova költözhet az, aki feltétlenül a kormányzó egykori ingatlanaiban szeretne lakni.
Budapest
Kicsit úgy vagyok az elúszó fényekkel, meg a magaslati pontokról készült képekkel, mint a time-lapse videókkal. Egy ideig nagyon izgalmasak voltak, mostanában már nem hoznak annyira lázba. De! Ahogy azok közt is felbukkannak azért meghökkentő darabok, itt is lehet még szépet és újat alkotni, amire felkapja az ember a fejét
Rizsavi Tamás talán a legismertebb alakja a budapesti városfotózásnak, a legutóbb ezt posztolta a Facebook-oldalára. Hát nem gyönyörű?
[©Rizsavi Tamás. A kép a szerző engedélyével posztolva.]
Láthattuk egy elképesztő animgifen hogyan változott Buda vára az elmúlt néhány száz évben, de vajon milyen volt a Mátyás korában? Amikor ez volt az Itálián kívüli reneszánsz fellegvára? Néhány fiatal gondolt egyet és megrajzolta, majd filmre vitte. A trailer itt az Urbanistán debütál, de néhány látványtervet is megnézhettek az egykori várról - biztos felfedeztek rajta ismerős részleteket!
Az Otthontérképért már korábban is lelkesedtem. Elsősorban azért, mert egy remekül beágyazható és kereshető ingatlaninformációs alkalmazás: városrészekre bontva láthatók rajta az átlagárak, legyen szó kiadó vagy eladó lakásokról, kínálati vagy valós árakról. Nem mellesleg az egész egyre inkább ingatlanhirdetési oldallá is alakult. Most egy csomó új fejlesztést jelentettek be. Nézzük mik ezek és mennyire hasznosak az Urbanista és mennyire az ingatlankeresők szempontjából!
A fenti térkép önmagában is csodálatra méltó, de van belőle még vagy száz a worldmaparchive.com. Igaz, talán ez a legszebb (a stockholmi Gustav Nord alkotása). A szubjektív térképek igazi szerethető műfaj, Németországban meg ilyen firkált világtérképekből rendeztek kiállítást. Meg össznépi rajzolgatós workshopot, az eredményt pedig feltöltötték a linkelt oldalra.
Klassz ötlet, de persze még érdekesebb lenne csinálni egy ilyet nálunk is. Akár világgal, akár országgal, akár várossal. (Tetszés szerint: fiúval, lánnyal, híres emberrel stb.)
[via: theguardian.com via: Szubjektív Budapest Tér-képek]
Budapest
A Nyugati pályaudvar sínjei alatt átvezető alagút elég hatásos helyszín, egyszer szerepeltem is egy ott forgatott vizsgafilmben, mint a főhős rémálmának egyik alakja. (Nem volt hálás szerep belátom.) Talán egy forgatásról maradtak ott a kellékek, amelyekbe Péter belefutott? Nem tudom, de hatásos installációt talált, az biztos. Ha egyedül kell átkelned a kivilágított alagúton, alighanem ijesztőnek is találod.
Íme a beszámolója:
A budapesti szellemplázák persze nem olyanok, mint a klasszikus kínaiak, amelyeknek fotói évente kétszer körbejárják a Földet, és minden kanyarban minden blognak hoznak pár tízezer kattintást (hisz annyira megdöbbentő kihaltnak látni azokat a díszleteket, amelyek közt minden nap megfordulunk hömpölygő tömeget alkotva).
A mi szellemplázáink többsége ugyanis csak annyira halott, mint a Gyalog Galopp öregembere. Szóval elvileg működnek, igaz a fene se tudja miből és meddig. Na lássunk akkor néhány példát:
Rovataink a Facebookon