34 találat az Indexről, és a környékéről.
Email-háború kezdődött a Mazsihisz legfelsőbb szintjén is
A színes előéletű ügyvezető fél év alatt jutott odáig, hogy már a szövetség elnökét fenyegetheti leveleiben lemondatással.
A Mazsihisz békülne a volt transzvesztita zsidó vezetővel
Ha a vita tovább durvul, egyik szervezet sem kap pénzt a kormánytól, írja a mazsihiszes.
Lázár 2,7 milliárdos ajánlata ugrasztotta össze a budapesti zsidó vezetőket
Még nem is hozták nyilvánosságra az összeget, máris háború lett a kormányzati ajándékból.
Rendkívüli ülésen mondatják le Zoltai utódját
A budapesti hitközségi elnök egy hónapja még megvédte a transzvesztita múltú ügyvezetőt. Fordult a kocka.
Mazsihisz-vezető volt, most Lázár tanácsadója lesz
Zoltai Gusztáv mostantól a kormánynak dolgozik.
Lázár összehívja a Zsidó Közösségi Kerekasztalt
Stratégiai jelentőségűnek tartja a magyarországi zsidó közösségekkel való együttműködést.
Mégsem adták át a német megszállás emlékművét
A tüntetők pedig erre számítottak. Rendőrök a Szabadság téren, a CÖF-ös Bencsik András szerint egy agresszív kisebbség kelti a hangulatot.
Nem hallgattak a Mazsihisz elnökére
A korábban transzvesztita előadóként és katolikus kántorként is működő Schwezoff Dávid maradt a Budapesti Zsidó Hitközség ügyvezető igazgatója.
Heisler: Schwezoff Dávid távozzon!
A Mazsihisz elnöke szerint a transzvesztita múltú ügyvezető igazgató súlyos károkat okoz a zsidó közösségnek, ráadásul hűbéresi rendszert épít.
Kunos Péter lett a Mazsihisz ügyvezetője
Az Agrobank egykor vesztegetésért elítélt volt vezetője 45-40-re kiütötte Schwezoff Dávidot.
Múltja miatt leváltják a zsidó hitközségi igazgatót
Transzvesztita múltja miatt zsarolható, ezért felfüggesztik Schwezoff Dávidot. A legújabb hírek szerint evangélikus lelkészképzőre is járt.
Orbán: Nem változtathatok az emlékművön
A miniszterelnök a Mazsihisz vezetőivel tárgyalt, többek között a Szabadság téri emlékműről.
A többség nem állt bele a Mazsihisz bojkottjába
A holokauszt-emlékév programjaira megítélt támogatások közel 90 százalékát felveszik a nyertesek.
A Mazsihisz inkább maga gyűjt pénzt a holokausztmegemlékezésekre
Végérvényesen visszautasították az állami támogatást. Most támogatókat keresnek.
Az átvilágítás miatt távozhat a Mazsihisz igazgatója
A Szombat úgy tudja: a Szabadság téri emlékmű körüli vita csak ürügy volt Zoltai Gusztávnak.
Távozik a Mazsihisz nagyhatalmú igazgatója
Zoltai Gusztáv szűkkörű tárgyalás után lemondott.
Rávágta az ajtót a Mazsihisz a Sorsok Házára
Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke kilép a tanácsadó testületből.
Újabb zsidó szervezet tiltakozik
A Somer Hacair sem kér a Civil Alap támogatásából.
Heisler: Majdnem biztos, hogy a Mazsihisz nem ünnepel a kormánnyal
A Mazsihisznek elege lett abból, hogy alattvalói áhítattal várják a hatalom döntését.
A Mazsihisz bojkottálja az állami megemlékezéseket
Egyelőre úgy döntöttek, hogy távol maradnak.
Orbán húsvét után tárgyalna a Mazsihisszel
Félő, hogy a választási kampányban nem halljuk meg egymás hangját, írja Heisler Andrásnak.
Orbán nem válaszolt a Mazsihisznak
Lázár János megígérte, de a levél nem bír megérkezni. Emlékmű nem lesz, vagy Holokauszt Emlékév?
A Zsidó Világkongresszus is a Mazsihisz mellé állt
A megszállási emlékmű szerintük is a történelem újraírására tett kísérlet.
Rendőrsorfal védi a zsinagógában kampányoló Jobbikot
Nácik haza! Gyávák vagytok! kiáltással tiltakoznak Esztergomban a civilek. A helyszínről jelentjük.
A Mazsihisz kitart a duma bojkottja mellett
Ha továbbra is mellébeszél a kormány, a zsidó szervezetek távol maradnak a holokauszt-emlékévtől.
Suchman: A Mazsihisz vezetői hazudnak
Az egykori alelnök lemondásra szólította fel a vezetést, mert bojkott helyett békülni akartak Orbánnal.
Az amerikai zsidók is üzentek Orbánnak
Az AJC szerint a magyar kormány történelmet hamisítana, pedig ez éppen a szembenézés éve.
Igen Tisztelt Miniszterelnök Úr!
A Mazsihisz jóvoltából ön és kormánya most testközelből szemlélhetik, mire nem elég a kétharmad.
Orbánt már nem fenyegetik bojkottal
Vasárnap arról döntött a Mazsihisz, hogy ha nem veszik figyelembe a javaslataikat, akkor kivonulnak a holokauszt emlékév kormányzati programjaiból.
Kiszáll a Holokauszt-emlékévből a Mazsihisz
A kormányprogramban nem vesznek részt, a pályázati támogatás sem kell. A Sorsok Háza és a Szabadság-téri szobor tervének elvetését kérik.
Lázár: Orbán válaszol a zsidó szervezeteknek
Csak a jövő héten dől el, mi lesz a Szabadság térre tervezett német megszállási emlékművel.
Botrány a Mazsihisz sajtókonferenciáján
Karsai László egy madámhoz hasonlította Schmidt Máriát. A Mazsihisz tétovázik a Szakály-ügyben.
Mazsihisz: Szakály mondjon le!
A Holokausztot idegenrendészetező szervezet vezetője miatt bojkottálnák az emlékévet is.