Budapest

Feljelenti a BKV volt vezérigazgatóját Bruck Gábor

2010.03.14. 15:48 - MTI

Jogi lépést tesz rágalmazásért Antal Attila, a BKV volt vezérigazgatója ellen Bruck Gábor, a Sawyer-Miller Group nevű PR-cég vezetője, mert szerinte a jelenleg házi őrizetben lévő Antal hamisan állította egy interjúban, hogy Demszky Gábor nyomására még több megbízást kaptak.

Bruck Gábor vasárnap kijelentette: egy élő szerződése van a BKV-val, amely a 4-es metró kommunikációjával kapcsolatos, ezt egy Brüsszel által is jóváhagyott közbeszerzésen nyerte el, jóval Antal Attila megbízatása előtt.

A Magyar Nemzet szombaton közölt interjút Antal Attilával. Ebben Antall azt mondta az őt kérdező újságírónak, hogy Demszky Gábor főpolgármester kérésére bővítették ki a PR-cég szerződését, így több megbízáshoz juttatva azt.

Bruck Gábor úgy reagált, hogy egyetlen szerződést sem kötött a BKV-val Antal Attila vezérigazgatósága alatt. Tíz év alatt egyetlen kisebb szerződést kötöttek, de azt később. Ez egyszeri, kisösszegű és már lejárt szerződés, amely teljesült.

A kommunikációs szakember megjegyezte azt is, hogy Demszky Gábornak a 90-es években, 12 évvel ezelőtt volt a kampányfőnöke. "2000 óta lényegében nem dolgozom fővárosi cégeknek, és szándékosan" - tette hozzá.

Ünnepi forgalomkorlátozások a fővárosban

2010.03.14. 09:43 - MTI, Index

A március 15-i állami ünnepség, megemlékezések és rendezvények miatt forgalomkorlátozásokat léptetett életbe a fővárosban a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Hétfő estig nem állhatnak meg az autósok a Belvárosban a Városház utca egy szakaszán, a Kammermayer Károly téren, és a Gerlóczy utca egy szakaszán, vasárnaptól hétfő estig lezárásokra is kell számítani.

Vasárnap estétől hétfő kora délutánig tilos lesz megállni a Nemzeti Múzeum környékén, vasárnap estétől hétfő estig a Belváros több pontján, így a Kossuth téren és környékbeli utcákban. Ugyancsak nem lehet majd megállni már ma estétől hétfő késő estig a Lánchíd két hídfőjénél.


Tekintse meg a március 15-i rendezvényeket nagyobb térképen

Szintén vasárnap estétől nem lehet megállni a Madách téren és a Bajcsy-Zsilinszky úton, ez utóbbit hétfőn le is zárják. Ugyancsak lezárnak hétfőn több útszakaszt a VIII. kerületben a Nemzeti Múzeum körül és a hétfő délelőtti órákban a Belvárosban az állami ünnepségekhez közeli utcákat. Lezárják hétfőn a Lánchidat és a Roosevelt teret is.

A Fővárosi Önkormányzat központi rendezvényének környékén, a Petőfi térhez közeli utcákban, az Erzsébet híd alatti parkolóban és a pesti rakparton vasárnap estétől tilos a megállás, hétfőn pedig több útszakaszt lezárnak a környéken.

Vasárnap déltől Budán is forgalomkorlátozásokat léptetnek életbe, hétfő késő estig tilos lesz megállni az I. kerületben az Attila úton az Alagút utca és a Szarvas tér között, a Dózsa György téren, a Váralja utca, a Krisztina körút és a Palota út egy-egy szakaszán. Itt ma estétől hétfő estig lezárásokra is kell számítani.

A forgalomkorlátozásokról részletesen a rendőrség honlapján lehet tájékozódni.

Kommandó üldözi a graffitiseket

2010.03.14. 07:30 - Tenczer Gábor

A tavalyi évet nyugodtan lehet a budapesti graffitisek fekete évének nevezni. A BRFK-n belül külön központi nyomozócsoport állt rá a falfirkálásokra, sorra göngyölítik fel a graffitis bandákat. Készül a büntető törvénykönyv módosítása is, önálló bűncselekmény lehet a graffitizés.

A rendőrök becslése szerint 400-500 graffitis működik Budapesten, 80-100 bandába szerveződve. A csoportok tagjainak van külön graffitis becenevük (tag-nevük), amelyeket filctollal, festékszóróval firkálnak a falakra, tömegközlekedési járművekre.

Távolról sincs vége, olvasson még»

Demszky elképesztő kérései

2010.03.13. 11:20 - Index

Antal nem tudta, hogy mire vállakozik a BKV vezetésének elfogadásakor, és a valós, rémregényre emlékeztető helyzettel csak a pozíció betöltése után került tisztába – idézi fel tapasztalatait a Magyar Nemzetnek adott interjúban. A BKV ugyanis – az igazgatóságoknak megfelelően – valójában 12 különálló kis céget jelent.

Távolról sincs vége, olvasson még»

BKV-s ingeket találtak a szeméttelepen

2010.03.11. 18:44 - MTI

Egy férfi körülbelül száz, bontatlan csomagolású, BKV feliratú inget talált Pest megyében egy kistarcsai szemétlerakóban. Nem tudni, hogyan kerültek a fehér, rövid ujjú ingek a szeméttelepre. A BKV kommunikációs igazgatója azt mondta, hogy a közlekedési társaság nem dobott ki egyetlen inget sem.

Az említett formaruha már közel két éve nincs használatban a társaságuknál, tette hozzá Székelyné Pásztor Erzsébet.

A társaságnál korábbról megmaradt, még készleten lévő hasonló ruhadarabokat szigorú elszámolás szerint, tételesen leltározva, őrzött telephelyen tárolják. Az eset miatt számba vették a készleteket, és egyetlen darab sem hiányzik, mondta.

Őrizetbe vettek egy parkolóőrt

Parkolás

2010.03.11. 13:56 - Index

A Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi főosztályának munkatársai szerda délután őrizetbe vették az egyik fővárosi parkolási társaság parkolóőrét, mert a megalapozott gyanú szerint megvesztegették, olvasható a rendőrség honlapján.

Távolról sincs vége, olvasson még»

Lakos és Bőhm kilépett az SZDSZ-frakcióból

2010.03.11. 13:47 - Tenczer Gábor

Kilépnek a fővárosi SZDSZ-frakcióból, jelentette be csütörtökön Bőhm András és Lakos Imre. Bőhm tizenhat, Lakos nyolc év után távozik.

Távolról sincs vége, olvasson még»

Kirúgják a 4-es metró mérnökcégét

4-es metró

2010.03.11. 13:00 - Tenczer Gábor

A fővárosi közgyűlés átvágta a gordiuszi csomót a 4-es metró ügyében: a BKV átveszi a független mérnöki teendőt ellátó Eurometro 65 emberét, hogy a beruházás folytatódhasson. A cégnek ugyanis lejárt a szerződése, a meghosszabbításra viszont pályázatot kellene kiírni, ami legalább fél év szünetet jelentene az építkezésben. Kiderült, hogy az épíkezés vezetője nem közbeszerzési dzsungelharcos.

Klados Gusztáv, a 4-es metró beruházás projektigazgatója az előállt helyzetzetről a fővárosi közgyűlés ülésén elmondta: már 2009 elején tudtak arról, hogy az építkezés elhúzódása miatt baj lesz független mérnök cég, az Eurometro megbízásával. A szerződést ugyanis fix díjra kötötték, a kilenc milliárdos keret pedig mára kimerült, de munka lenne még.

Távolról sincs vége, olvasson még»

Elfogadták a fővárosi költségvetést

2010.03.11. 12:02 - Tenczer Gábor

Az idei költségvetés fő számait Demszky Gábor főpolgármester ismertette. Eszerint a büdzsé kiadási oldala 538 milliárd 939 millió, a bevételi oldala 491 milliárd 496 millió, a hiány pedig 47 milliárd 743 millió forint.

Távolról sincs vége, olvasson még»

Hagyó ellenlábasát felvették a BRFK-ba

2010.03.11. 09:04 - Index

Óbuda egykori alpolgármestere, Pető György néhány hete a BRFK gazdaságvédelmi osztályán dolgozik, írja a HVG.

Távolról sincs vége, olvasson még»

Demszkynek már 2006-ban szóltak

BKV

2010.03.10. 17:44 - MTI

A BKV egyik belső ellenőre már 2006-ban levélben tájékoztatta Demszky Gábor (SZDSZ) főpolgármestert, hogy a cégnél "lopnak, csalnak, sikkasztanak", írta szerdán a HVG Online.

Információik szerint a belső ellenőr levelében az állt, hogy évente több milliárd forintot törvénytelenül, esetenként fiktív számlák alapján fizet ki a BKV, továbbá már évek óta lopnak, csalnak, sikkasztanak, fiktív számlákat fogadnak be, és ehhez kapcsolódóan csalnak az áfával, szja-val, tb-vel.

Távolról sincs vége, olvasson még»

Letette esküjét Hagyó Miklós utódja

Városháza

2010.03.10. 16:50 - Független Hírügynökség

Szerda helyett csütörtökön tárgyalja Budapest 2010. évi költségvetését a Fővárosi Közgyűlés, így döntött a testület a kétnapos ülés napirendjének megszavazásakor. Letette esküjét Hagyó Miklós utódja.

Az MSZP-frakció egy 3,2 milliárd forintos módosító indítvány elfogadását kéri az 539 milliárd forintos költségvetésben. Mivel a szocialisták új képviselője, a Hagyó Miklós helyére lépő Élő Norbert letette az esküt, ismét megvan a volt koalíciós partnerek, az MSZP és az SZDSZ egyfős többsége, így van esély a költségvetés elfogadására. Nem kerül viszont most a közgyűlés elé a kormány és a főváros között kötendő BKV-szerződés.

Távolról sincs vége, olvasson még»

Hagyó: nem menekülök Budapestről

2010.03.10. 15:00 - MTI

Hagyó Miklós a tevékenységével, a vagyonával és az ingatlanvásárlásával kapcsolatban is áll a vizsgálatok elé. A volt főpolgármester-helyettes szerdán elmondta: nem készül külföldre, Budapesten fogja tisztázni az igazát.

A hvg.hu kedden számolt be arról, hogy Hagyó Miklós nemrég a lánya nevére íratta két budapesti ingatlanját. Ezzel kapcsolatban a szocialista párttagságát felfüggesztett politikus az MTI-nek szerdán leszögezte: az ajándékozásban semmi nem korlátozza; hiteles közokiratokkal tudja igazolni az ingatlanszerzést.

Távolról sincs vége, olvasson még»

Éjjel visszaengedik a Margit hidat

2010.03.10. 13:36 - Független Hírügynökség

Szerda éjjel visszaengedik a Margit hidat, amelyet az előző hétvégén emeltek meg, közölte az MH2009 Konzorcium sajtóirodája. A pesti rakpart feletti hídrészt 20 centiméterrel magasították, amihez egy speciális szerkezettel összesen 40 centiméterrel kellett megemelni a hidat. Erre azért is szükség volt, hogy a magasabb teherautók ne szoruljanak be a szerkezet alá.

A híd emelését az előző hét végén kezdték meg, amikor egy speciális szerkezettel 40 centiméterrel megemelték, majd, összesen másfél köbméternyi beton alapoztak be. Most, hogy a betonréteg megkötött, visszaengedik az átkelőt: először szerda éjjel 19 centiméterrel süllyesztik le a parti nyílást, majd pár nap múlva újabb 1 centimétert. A kivitelező ekkor végzi el a finom beállításokat is.

A munkálatok idejére a pesti felső rakpartot a híd alatti részen lezárják. Ez azt jelenti, hogy nem lehet az érintett szakaszon közlekedni szerda este 10 óra és csütörtök reggel 5 óra között, csütörtök este 10 óra és péntek reggel 5 óra között, valamint péntek este 10 óra és hétfő reggel 5 óra között. A gépkocsival közlekedőknek északi irányból a Pannónia utcát, a déli irányból a Szemere és a Hegedűs Gyula utca irányát javasolják. A pesti alsó rakpartot folyamatosan használhatják az autósok.

Jogtalanul vádolták Terézváros alpolgármesterét

Kerületek

2010.03.10. 11:12 - Index

A Pesti Központi Kerületi Bíróság első fokon nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozó, folytatólagosan elkövetett rágalmazás vétségében bűnösnek mondta ki Berecz Károlyt, az önkormányzati tulajdonú, Bajcsy-Zsilinszky út 61. alatti ingatlan bérlőjét, közölte a terézvárosi önkormányzat sajtóirodája.

Távolról sincs vége, olvasson még»

Kaptak pénzt a szakszervezetek a BKV-tól

BKV

2010.03.09. 16:45 - Index

Földényi György, a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetségének elnöke szerint a szakszervezetek beszéltek pénzről a 2008-as sztrájk után Balogh Zsolttal, de nem úgy, ahogyan  volt megbízott vezérigazgató állította elhíresült interjújában, hanem legális alapon. Más vezetők is emlékeznek erre a tárgyalásra, de szerintük biztos, hogy nem erről beszélt Balogh az interjúban, amikor azt mondta, hogy vissza kellett juttatni valamennyi pénzt a szakszervezeteknek.

Ha Balogh Zsolt arra gondolt az interjúban, hogy a kollektív szerződés alapján járó elmaradt támogatásról tárgyaltak a 2008-as BKV-sztrájk befejezése után, azt megerősíti, ha viszont arra, hogy más jellegű pénzvisszaosztásról, azt cáfolja, mondta az Indexnek Földényi György, a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetségének elnöke.

Távolról sincs vége, olvasson még»

BKV-botrány: Balogh Zsolt is gyanúsított

BKV

2010.03.09. 15:56 - Index/MTI

Balogh Zsolt is gyanúsított a BKV-val kapcsolatos nyomozásokban, derül ki az ügyészség tájékoztatásából. A rendőrség megerősítette: B. Zsoltot tettesként, hűtlen kezeléssel gyanúsítják.

Távolról sincs vége, olvasson még»

Demszky nem tud pártoknak juttatott pénzekről

BKV

2010.03.08. 18:31 - Független Hírügynökség

Demszky Gábort sokkolta Balogh Zsoltnak, a BKV volt megbízott vezérigazgatójának nyilatkozata, amely szerint Baloghon keresztül több tízmillió forint jutott el Hagyó Miklós volt MSZP-s főpolgármester-helyetteshez. A főpolgármester az RTL Klub Híradójának azt mondta, nem tud egyetlen fillérről sem, ami pártokhoz érkezett volna.

Körülbelül hetvenmillió forint juthatott Hagyó Miklóshoz a BKV volt megbízott vezérigazgatóján keresztül. Erről Balogh Zsolt beszélt a szombati Magyar Nemzetnek adott interjújában. Azt mondta, hogy egyszer egy Nokia-telefondobozban adta át a pénzt, amelybe 15 millió forint fért. A pénzt a BKV-nál adták össze Hagyó Miklóshoz közel álló vezetők, akik azt a közlekedési vállalat körüli cégektől kapták.

Távolról sincs vége, olvasson még»

Hagyó egyelőre még érinthetetlen

BKV

2010.03.08. 17:08 - Index

Bár a hétvégén megjelent interjúkban Balogh Zsolt volt megbízott BKV vezérigazgató egyértelműen rávallott Hagyó Miklósra, a BRFK egyelőre nem kíván nyilatkozni arról, hogy a volt főpolgármester-helyettessel kapcsolatban tesznek-e lépéseket. A politikust védi parlamenti képviselői mentelmi joga, amit a legfőbb ügyésznek kellene kikérni a BRFK kezdeményezése alapján. Ha így is lenne, a parlamentnek rendkívüli ülésen kellene döntenie az ügyben, amire kevés az esély.

A nyomozás folyamatban van a BKV-s ügyekkel kapcsolatban, a BRFK nem kíván többet nyilatkozni az ügyben, mondta az Index kérdésére Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője. Hozzátette, nem zárható ki, hogy lesznek még gyanúsítottak.

Távolról sincs vége, olvasson még»

Létszámemelés a 4-es metrónál 50 millióért

4-es metró

2010.03.08. 15:30 - Tenczer Gábor

Öt új embert venne fel a 4-es metró építését koordináló DBR Metró Projektigazgatóság a megnövekedett feladatkörre hivatkozva. A bérkeret így 50 millió forinttal emelkedne meg. A társaság idén 1 milliárd 187 millió forintból gazdálkodik.

Idén tovább növelné létszámát a DBR Metró Projektigazgatóság: 5 embert vennének fel. A létszámfejlesztés 50 millió forintba kerül. Az igényről szerdán vagy csütörtökön dönthet a fővárosi közgyűlés. A projektigazgatóság idei költségvetése 1 milliárd 187 millió forint.

Távolról sincs vége, olvasson még»
Címkék:

Kezdődik az első BKV-s büntetőper

BKV

2010.03.08. 14:02 - Tenczer Gábor

Kedden kezdődik Dányi József pere a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. A BKV korábbi gazdasági vezérigazgató-helyettese ellen közérdekű adattal visszaélés vétsége miatt emeltek vádat, mert nem akarta kiadni a Peron Kft. reklámszerződését.

Március 9-én kezdődik a per a PKKB-n Dányi József, a BKV volt gazdasági igazgatóhelyettese ügyében, ami az első olyan BKV-s büntetőügy, amely bírósági szakba jutott.

Távolról sincs vége, olvasson még»

Hídpénz: a fővárosnak nincs részletes számlája

Margit híd

2010.03.08. 09:11 - Tenczer Gábor

A napokban kaptuk meg a Margit híd felújításának részletes teljesítési igazolását a főpolgármesteri hivataltól. A dokumentum mindössze az eddig kifizetett két összeget (negyedéves össz-számlát), valamint a beruházás néhány részének százalékos teljesülését tartalmazza. Kiderült, a hivatal sem kap ennél részletesebb tájékoztatást. Hídpénz rovatunkban a Margit híd felújításának költségeit próbáljuk nyomon követni.

A főváros a megküldött igazolásoknál nem kér és nem is kap többet a kivitelezőtől, azaz nem rendelkeznek munkanemenkénti felbontással, derült ki abból a levélből, amit a napokban a hivataltól kaptunk, két teljesítési igazolás kíséretében (a támogatott és a nem támogatott tételekről). A cél a hivatal szerint az, hogy a teljes munka „a budapesti Margit híd és a kapcsolódó közlekedési rendszer fejlesztése” férjen bele a rendelkezésre álló keretösszegbe. A részleteket nem firtatják.

Távolról sincs vége, olvasson még»

Rákapcsoltak a budapesti rendőrök

2010.03.07. 14:26 - MTI

Egyiküket a rendőrök Budapesten a Szindbád utcában igazoltatták szombaton, amikor kiderült, hogy a Budai Központi Kerületi Bíróság csalás miatt körözte, közölte honlapján vasárnap a a Budapesti Rendőr-főkapitányság .

Három elfogatóparancs is érvényben volt az ellen a férfi ellen, akit vasárnapra virradóan fogtak el a rendőrök kispesti lakásában. A férfit jogerősen szabadságvesztésre ítélték orgazdaság és sikkasztás miatt, de a kiszabott büntetést egyik esetben sem kezdte meg, emiatt adtak ki ellene elfogatóparancsot. A harmadik körözést a BRFK közlése szerint két kerületi bíróság adta ki ellene rongálás gyanúja miatt.

Egy másik férfit a Lehel utcában igazoltatták, ellene lopás miatt adott ki elfogatóparancsot a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB). Szintén a PKKB körözte azt a 36 éves férfit, akit a BRFK akciósai fogtak el angyalföldi lakásában. Őt tartás elmulasztása miatt keresték.

Rákoscsabán fogtak el a rendőrök egy férfit, akit két kerületi bíróság is körözött ittas járművezetés miatt. Nagytétényből is előállítottak egy férfit, aki ellen a PKKB rendelt el körözést garázdaság miatt.

Címkék:

Lendvai: ha valaki bűnös, nem lesz helye az MSZP-ben

2010.03.06. 19:55 - MTI

Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke szerint nem tudni, hogy igaz-e, amit Balogh Zsolt a volt főpolgármester-helyettesről, Hagyó Miklósról mondott, de ha valaki bűnös, nem lesz helye a szocialista pártban. Az MSZP elnöke pártja nőnapi rendezvénye után újságíróknak azt mondta: "mi sem tudjuk, hogy igazak-e ezek az ügyek, egy újságcikkben olvastunk egy interjút".

Balogh Zsolt a Magyar Nemzetnek adott interjújában ugyanis azt állította, hogy a BKV volt megbízott vezérigazgatójaként, mintegy hetvenmillió forint jutott rajta keresztül Hagyó Miklóshoz. Balogh azt mondta, hogy a BKV-nál adták össze a Hagyóhoz közel álló vezetők a pénzt, amit a BKV körüli cégektől szereztek.

A HírTV tudósítása szerint Lendvai Ildikó a nőnapi rendezvéyen közölte: örülne, ha nem volna igaz, amit Balog állít, de elsősorban abban érdekelt, hogy derüljön ki az igazság, ez pedig az igazságszolgáltatás feladata.

Burány Sándor, az MSZP fővárosi elnöke nagyon súlyos állításnak nevezte azt, amit Balogh Zsolt nyilatkozott.

Távolról sincs vége, olvasson még»

Balogh Nokia-doboznyi pénzt adott Hagyónak

BKV

2010.03.06. 11:17 - Index

"Azóta tudom, hogy tizenötmillió fér el egy Nokia-dobozban, mert egyszer például abban adtam át az összeget" - mondta Balogh Zsolt, a BKV volt megbízott vezérigazgatója, aki szerint mintegy hetvenmillió forint jutott rajta keresztül Hagyó Miklóshoz. Balogh a Magyar Nemzetnek adott interjújában azt mondta, hogy a BKV-nál adták össze a Hagyóhoz közel álló vezetők a pénzt, amit a BKV körüli cégektől szereztek. Balogh állítása szerint Hagyó Gödöllőn közölte vele, hogy éves tagdíjat kell fizetnie neki.

baloghzsolt
Balogh Zsolt (Fotó: Honéczy Barnabás)
Távolról sincs vége, olvasson még»

Parkolási szégyenfal

Friss kommentek

Keresés

h i r d e t é s