Lezárták rendőrsorfallal a határt Röszkénél

Élő
IMG 0045
2015.08.31. 19:12
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Szír gyerekek várnak Bécsben a Németországba tartó vonatra.

  • A négy visegrádi ország miniszterelnökei pénteken délután Prágában találkoznak, hogy megvitassák a migrációs válság legújabb fejleményeit és egyeztessék álláspontjaikat - közölte Bohuslav Sobotka cseh kormányfő hétfő este prágai sajtótájékoztatóján.

    A találkozó legfőbb célja, hogy a négy visegrádi ország egyeztesse hozzáállását az Európába beözönlő menekültekkel kapcsolatban.

    "Nagyon fontos találkozóról van szó arra való tekintettel, hogy szükséges egyeztetnünk a visegrádi országok álláspontját a migrációs válság közepette" - szögezte le Sobotka.

    A találkozón a miniszterelnökök közös nyilatkozatot terveznek elfogadni, amelyet most szövegeznek - jegyezte meg. (MTI)

  • Nemrég írtuk, hogy a kormány kiterjeszti Ázsiára a plakátkampányt, ezzel próbálva meg elriasztani a szír és afgán háborús menekülteket attól, hogy Magyarországon keresztül jussanak Nyugat-Európába.

    A Vs.hu azóta kiderítette, hogy a kormány a  JWT Budapest Marketing Szolgáltató Kft.-t bízta meg a kampánnyal, ami jelzi a menekülteknek, hogy nem érdemes Magyarországra jönni. Ezt a miniszterelnökség sajtóirodája is megerősítette a Vs.hu-nak. A Nemzeti Kommunikációs Hivatal nettó 800 millió forintos maximális keretösszeget szabott meg a kampányra, pontos összegről csak később lesz információ.

    A JWT egy amerikai marketingcég leányvállalata, korábban dolgoztak már a Nestlének, a Rolexnek és a Bayernek is. Most menekülteket fognak riogatni.

  • László nevű olvasónk így számolt be a mai utazásáról, amelynek még nincs vége.

    Ausztriából tart(ott)unk hazafelé párommal Magyarországra egy Railjet vonattal. 14 óra 45-kor Bruck a. L. településen a vonat megállt és letessékeltek minket, mondván, hogy busszal juthatunk tovább (kb 200-300 ember). Kettő órát álltunk ott a peronon 35 fokban minden tájékoztatás nélkük, mire egy újabb Railjet befutott, amiről megint csak leszállították az embereket. Ezután jött ki egy munkatársuk, aki közölte, hogy 17úra 7-kor jön egy szeméyvonat ami Magyarországra megy, de ő sem tudja meddig, ha szerencsénk van talán Pestig. 500 embert feltereltek egy 3 vagonos személyvonatra, ami eleve félig tele volt. Mint kiderült csak Hegyeshalomig közlekedett, de biztosítottak, hogy ott vár ránk a Hortobágy IC ami Budapest érintésével Debrecenbe tart. Odaérve kiderült, hogy ez a vonat se jön, helyette felzsúfoltak minket egy Flirt vonatra, ami Győrbe tart. Hogy onnan hogy jutunk tovább arról senki nem tud semmit...

  • Migránsokat szállító négy vonat indult tovább Hegyeshalomról Bécsbe hétfő délután a Reuters hírügynökség jelentése szerint. Előzőleg a magyar hatóságok úgy döntöttek: felengedik a nemzetközi járatokra a budapesti Keleti pályaudvaron azokat az illegális bevándorlókat, akik érvényes okmányokkal és jeggyel rendelkeznek. A Reuters azt jelentette, hogy az osztrák hatóságok csak azokat a migránsokat engedik továbbutazni, akik nem folyamodtak menekültstátuszért Magyarországon.

    Azok a menekültek, akik továbbutazását engedélyezik, két hétig maradhatnak Ausztriában, eddig kell eldönteniük, hogy  kezdeményezik-e ott a menekültügyi eljárást - írta a hírügynökség. Mindezt osztrák forrásból nem erősítették meg.

  • A 71 menekült halálát okozó tragédia felelősei közül kettő is a német rendőrség látókörében volt korábban, írja a Spiegel. Részletek ebben a cikkünkben.

  • Visszatoloncolják Magyarországra a szlovák hatóságok azokat a menekülteket, akiket még augusztus 29-én, este tíz óra után fogtak el szlovák rendőrök Érsekújvár térségében (Nové zámky) egy magyar rendszámtáblájú Mercedes Sprinterben. A gépjárműben a két magyar állampolgáron kívül 1 líbiai és 29 szír állampolgár tartózkodott, közülük 9 gyermekkorú - jelentette a TASR szlovák hírügynökség.

    A szlovák rendőrség jelenleg minden hasonló esetet megvizsgál, de a migránsoknak vissza kell menni Magyarországra. Összhangban a környező országokkal, Szlovákia is megerősíti határait, különösen a szlovák-magyar és a szlovák-osztrák határon található átkelők őrzését.

  • Öt órakor újra elkezdték az ellenőrzéseket a határon az osztrák rendőrök. Máris nagy lett a sor, nagyjából 1 kilométeres. Napközben abbahagyták a vizsgálatot egy időre, mert szerették volna, ha eloszlik a több kilométeres torlódás. Most, úgy tűnik, újra kezdődik minden.

  • Németország nagyra becsüli, hogy Magyarország regisztrálja a menekülteket, a menekültügyet szabályozó Dublin III. rendelet alkalmazásától pedig nem térhet el, és ezt már a magyar kormány tudomására hozta - mondta a német kancellár hétfőn Berlinben.

    Angela Merkel sajtótájékoztatón a Magyarországra érkezett szíriai menedékkérőkkel kapcsolatban újságírói kérdésre válaszolva kiemelte, "nagyra becsüljük, hogy Magyarország regisztrálja a menekülteket", írta az MTI. Hozzátette, hogy nem minden uniós tagország teljesíti ezt a kötelességét, Magyarország viszont "teljes mértékben" eleget tesz a regisztrációt előíró szabálynak.

    Kifejtette: "bizonyos zavarodottság" alakult ki annak révén, hogy egyes tartományok változtatásokat sürgetnek a szíriai menedékkérőkkel kapcsolatban, a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) pedig úgy döntött, nem él azzal a lehetőséggel, hogy a szíriai menedékkérőket visszaküldje abba az uniós tagországba, ahol beléptek az EU területére.

  • Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter nem ért egyet az EU-t menekültügyi politikájával, ezt ma mondta az újságíróknak az MTI szerint. Szijjártó azt mondta, hogy nem helyes az EU-tagországok közötti, kvóták szerinti elosztása a menekülteknek, és inkább az Unió határán kívül kellene megoldani a helyzetet.

    Szijjártó Brüsszelben vett részt megbeszélésen a migrációs témáról Didier Reynders belga külügyminiszterrel, illetve Violeta Bulc közlekedésügyi EU-biztossal. A beszélgetésen Szijjártó kihangsúlyozta, hogy Magyarország a schengeni előírásokat érvényesíti a külső határok védelmével.

  • Mindhárom vonatot, illetve a később érkező mentesítőjáratot is átengedték az osztrák határon. Az első három járat már megérkezett a bécsi főpályaudvarra, a mentesítőjárat is perceken belül megérkezik.

    Erre a vonatra terelték át a menekülteket mindegy, hogy volt-e jegyük vagy sem. Sok turista is átszállt erre a járatra, mert azt hitték majd ezzel hamarabb jutnak át a határon.

  • Visszautasítja a magyar kormány Laurent Fabius francia külügyminiszter vádjait a határvédelmi intézkedésekkel kapcsolatban, ezt Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára jelentette be a mai budapesti sajtótájékoztatón. Az államtitkár ma beszélt a francia nagykövettel is, majd később bekérették a tárcához.

    Fabius nemrég egy interjúban botrányosnak nevezte bizonyos kelet-európai országok hozzáállását a menekültkérdéshez, Magyarországot pedig külön bírálta  határzár miatt.

    Magyar Levente a sajtótájékoztatón kijelentette, hogy a határvédelmi intézkedésekkel nem csak Magyarországot védik, hanem az EU minden tagállamát.

  • Pár órája egy holttestet találtak a Keletinél, a rendőrség azt írta az Indexnek, hogy román állampolgár az áldozat. Az 58 éves férfit a Thököly úton egy buszmegálló melletti füves részen találták, majd 10 óra környékén értesítették a rendőrséget.

    Az elsődleges szakvélemény szerint a férfi természetes halált halt és kizárható az idegenkezűség.

  • Egy második vonatot is megállítottak Hegyeshalomnál, és a többit is meg fogja állítani az osztrák rendőrség, írta a Reuters.

  • A MigSzol Halas a Facebook oldalán jelentette be, hogy a mai nappal felfüggesztik önkéntes munkájukat, amit a kiskunhalasi vasútállomáson végeztek a menekültek megsegítése érdekében. Mint írják,

    újabb segítők és szervezetek (tolmácsok, aktivisták) csatlakozásának hiányában érezzük, hogy ezt a munkát ezzel a létszámmal és ilyen körülmények között folytatni nem tudjuk, nem bírjuk.

    A civilek panaszkodnak arra is, hogy nem jutottak az adományok tárolására alkalmas raktárhelyiséghez. De döntésüket indokolja az is, hogy elkészült a határon a gyorstelepítésű drótakadály.

    Mint ismert, a kiskunhalasi Gábor Áron laktanyában a túlzsúfoltság és a lassú ügyintézés miatt szintén feszültté vált a hangulat. Vasárnap este a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal ún. meghallgatópontján tömegverekedés alakult ki, a verekedőket a rendőrök könnygázzal és tonfával oszlatták szét. A civil segítők jelenlétének hiánya feltehetően tovább nehezíti majd a helyzetet.

    Pont ma panaszkodott a Migration Aid nevű szervezet is arra, hogy civilek adományaiból etetik és ruháztatják önkénteseik a menekülteket, miközben állami segítséget egyáltalán nem kapnak több hete tartó munkájukhoz. A civil szervezet attól fél, hogy az önkénteseik nem fogják sokáig bírni ezt a terhelést. Erről szóló cikkünket itt olvashatja el.

  • Szigorú ellenőrzést tartottak Hegyeshalomnál azon a részen, ahol a teherautókat engedik át. Az első nagy ellenőrzési roham délutánig tartott, most átmenetileg megint könnyű átjutni a határon, de öt órakor ismét elkezdték az ellenőrzéseket a kivezényelt osztrák rendőrök.

    Most Hegyeshalomnál nincs dugó, megszűnt a torlódás, az autók normálisan tempóban tudnak haladni. De az ellenőrzések után ismét nagy lehet a torlódás.

    Az osztrák oldalra kivezényelt, javarészt burgenlandi rendőrök külön étkezősátrat is kaptak. Nem hivatalos információk szerint később ebből a menekülteknek is juthat majd.

  • Közleményt adott ki Tarlós István főpolgármester a menekülthelyzettel kapcsolatban. Néhány erős mondat:

    • A Magyar Kormány azon fáradozik, hogy az EU tehetetlensége ellenére értelmezhető módon egyengesse az úgynevezett migránsproblémát. Budapest főváros vezetése és a Fővárosi Közgyűlés ennek sikere érdekében igyekszik - bár nem feladata - segítő lépéseket tenni.
    • A Főváros szerepe fakultatív és mozgástere korlátozott, hiszen ebben az ügyben nem rendelkezik hatósági hatáskörrel, kompetenciával. 
    • Célunk, hogy a lehetőségekhez képest egy helyen tartsunk minél több migránst, azért is, hogy ne szóródjanak akadálytalanul szét a városban.
    • Határozott véleményünk, hogy az okmányok nélküli, beazonosíthatatlan embertömegnek nem szabad törvénysértő módon beözönleni az országba, és ezen belül Budapesten összegyűlnie.
    • Visszautasítunk minden olyan olcsó politikai kísérletet, amelyik a városvezetés lakossági érdekkel nem egyező beállítottságára próbál utalgatni - és szintén jogszabályellenesen demonstrálni - a Verseny utcai ideiglenes szociális blokk kapcsán. 
    • Semmiféle állandó tábor létrehozását nem támogatnám. 
    • Nem elszállásolni, csak átmenetileg ellátni, és amennyire lehet, nem messze a pályaudvartól együtt tartani kívánjuk ezeket az embereket.
  • Az osztrák sajtóban is címlapra került az, hogy a Magyarországról induló vonatokat megállította Ausztria.

    A Die Presse arra fekteti a hangsúlyt, hogy Magyarország menekülteket hagyott Bécs és Müncsehn felé utazni.

    Der Standard

  • "Életem Hamburgban" címmel új rovatot indít a német Hamburger Adendblatt nevű újság. Ebben Hamburgban élő menekültek számolnak be az ottani állapotokról és más migránsok helyzetéről. Összesen öt menekültet vettek fel a rovathoz, akik között van: 

    • iraki fizikus
    • szír bankár
    • afgán fotóriporter és politológus
    • és egy eritreai taxisofőr

    Az alkalmi publicisták ugyanolyan fizetést kapnak, mint más szabadúszó újságírók.

  • A lébényi pihenőhelynél is vízosztó pontot állítanak fel az M1-es autópályán a Máltai Szeretetszolgálat közreműködésével, miután az Ausztriában bevezetett közúti ellenőrzés miatt feltorlódtak a járművek a hőségben - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei  Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.

    Ruskáné Takács Anita azt mondta, hogy a 144-es kilométernél található pihenőhelyen is hűtött vizet osztanak, ahogy a délelőtt megnyitott Hanság- és Lajta-pihenőhelyeken is. Ezeken a helyeken mosdó is rendelkezésre áll. Füves Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense hozzátette: a korábbi mintegy 30 kilométeres torlódás mostanra megszűnt.

  • Két, menekültekkel teli járművet tartóztattak fel a szlovák hatóságok a magyar-szlovák határ közelében, Dunacsún (Čunovo) térségében.

    Az elmúlt napokban a szlovák rendőrségnek több helyen is intézkedni kellett embercsempészek ellen. A legfrissebb esetben 26 menekültet szállítottak a gépjárművek, közöttük egy gyermek is utazott - erősítette meg a hírt a  TASR szlovák tájékoztatási irodának Martin Wäldl, szlovák rendőrség szóvivője. 

    A szír és iraki állampolgárságú embereket még a szerb-magyar határon osztották el két járműbe. Az elfogott embereket jelenleg a pozsonyi Határvédelmi és Idegenrendészeti Igazgatóság épületén őrzik, ahol a hatóságok már intézkednek velük szemben, de részletesebb tájékoztatást a szóvivő egyelőre nem adhatott. 

    A TA3 szlovák hírtévé szerint a menekültek fejenként 400 eurót fizettek a csempészeknek a gyereken kívül egy nő is utazott a férfiakból álló társasággal.

  • De csak a menekültek szállhatnak fel rájuk. Munkatársunk szerint a szintén Railjet típusú vonatot az osztrákok küldték, az egyelőre nem tiszta, hogy a felszálló menekülteket hová szállítják vele – Bécsbe vagy valahova máshova, esetleg egyenesen egy menekülttáborhoz. A Bécs felé igyekvő többi utas továbbra is várakozik, közülük is jó páran megpróbáltak odaférkőzni a mentesítő vonathoz, de nem szállhatnak fel. Állítólag az emberek egyelőre türelmesen várakoznak, csak egyszer lehetett kiabálást hallani. 

    A hatósági jelenlét nem túlságosan nagy, összesen négy-hat rendőrt és két kalauzt lehet látni, akik a menekültek átirányítását felügyelik. 

  • Megállították az osztrák-magyar határon a Budapestről Bécsbe tartó, menekültekkel teli vonatot, amelyen csaknem háromszáz menekült utazott - közölte osztrák vasúttársaság (ÖBB) szóvivője hétfőn délután. Az ÖBB a szerelvény túlzsúfoltságára hivatkozva a magyar rendőrség segítségét kérte. 

    Az osztrák belügyminisztérium azzal számol, hogy a magyar hatóságok megteszik a szükséges lépéseket. Feltételezhetően a magyar rendőrség a papírok nélkül utazó migránsokat leszállítja és menekülttáborba helyezi el. 

    A vonatnak 13 óra 45 perckor kellett volna megérkeznie a bécsi Főpályaudvarra (Hauptbahnhof), azonban délután fél háromkor még az osztrák-magyar határon állt a szerelvény. (MTI)

  • A Bécsbe tartó Railjeten utazó kollégánk vonatát Hegyeshalomnál megállították. Az utasok semmiféle tájékoztatást nem kaptak arról, hogy most mi történik, rendőrök vagy határőrök mostanáig nem bukkantak fel. A mellettük lévő vágányon szintén vesztegel egy vonat, nem tudni, mióta. Az állomáson nagy a mozgás, a másik vonatról sokan leszálltak, de egy ideje elkezdtek visszaszállingózni a vonatra. Munkatársunk beszámolója szerint senki nem tudja, mikor indulnak tovább, vagy mire várnak pontosan. 

  • A DK-s Kakuk György posztolta az előbb, hogy a Bécsből Budapest felé tartó Railjetet nem engedték tovább. Állítólag menekültek vannak a vasútvonal mentén. És állítólag busszal viszik Mosonmagyaróvárra az utasokat.

    A Bécs Budapest Railjetet megállitottak Bruck an der Leithanál. A Budapestre tartó utasokat leszallitottak és innen állí...

    Posted by El Camino de Balkan on 2015. augusztus 31.
  • Kérdezi a Demokratikus Koalíció. A párt Pintér Sándor belügyminisztertől szeretné megtudni: ki a felelőse az érvényes vonatjeggyel rendelkező menekültek feltartóztatásának, ki adott erre utasítást a kormányból? „A DK szerint elfogadhatatlan, hogy a magyar rendőrség szervezetten hozzájárul a kormány belpolitikai érdekeinek érvényesítéséhez és szánt szándékkal megnehezíti a menekültek Nyugat-Európába utazását” – írták. (DK)

  • Miután átvizsgálták a járműveket, mehetnek tovább. Itt nem találtak embercsempészt és menekülteket sem.

  • Az osztrák rendőrök délután egykor újrakezdték a járművek fokozott ellenőrzését, ezért az M1-es autópálya megint bedugult Hegyeshalom környékén. Sopronnál, Fertődnél és Kópházánál nincs fennakadás. (Police.hu)

  • Ezt Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke mondta Franciaországban. A politikus arra kérte a tagállamokat, hogy „maradjanak hűek emberi értékeikhez”. 

    A politikus Calais-ban beszélt erről, abban a városban, ahol az egyik legsúlyosabb a menekülthelyzet Európában: több ezren élnek ideiglenes sátortáborokban a hivatalos menekülttábor mellett borzalmas körülmények között és arra várnak, hogy valahogyan átjussanak Nagy-Britanniába. Timmermans azt is közölte, hogy az EB további ötmillió eurót (1,6 milliárd forintot) folyósít a francia kormánynak a kialakult helyzet kezelésére. (MTI)

  • A Tényeknek nyilatkozott egy magyarul jól beszélő, Magyarországon élő afgán férfi, aki annak az embercsempész-bandának is dolgozott, akik miatt 71 ember halt meg Ausztriában egy hússzállító teherautóban. Az afgán férfinak az volt a dolga, hogy olyan menekülteket szervezzen be, akik Nyugat-Európába akarnak eljutni. A férfi 50-60 eurót, azaz 15-18 ezer forintot kapott egy-egy emberért cserébe. A férfi szerint a bandát a szombaton Kecskeméten letartóztatott afgán férfi vezette. Az embercsempészek a teherautókat egy-két alkalomra kölcsönzik vagy strómanok nevére veszik meg. Egy embert 500 euróért szállít Ausztriába.