új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Újabb busz érkezik Röszkére, de akkora a tömeg, hogy ez csak növeli a káoszt.

    Lehetetlen feljutni a buszokra
  • Vasárnap este jött meg Magyarországra az osztrák konvoj, ami több száz menekültet vitt át Ausztriába. Most Röszkén a tábor előtt beszéltem egy osztrák férfivel, aki az első menetben kivitt egy családot, most pedig újabb családot keres, akik vele jönnének. Egy fiatal damaszkuszi lányt és a barátait akarta elvinni, de ők félnek. Inkább kivárnak, nem mernek egy idegen kocsijába beszállni. A táborba nem fértek be, mellette sátraznak, van olyan családtagjuk, aki bent van. Azt sem értik, hogy az osztrák férfi miért nem kér pénzt.

    Hans, az osztrák férfi apja holokauszttúlélő, azt mondta, ma az Iszlám Állam a nácik, és a menekülők a zsidók. A rendőröktől nem fél, nem hiszi hogy embercsempészetért osztrákként Magyarországon bíróság elé állíthatják. Könnyekkel küszködve mondta, hogy nem tudja nézni, hogy étel, ruhák, gyógyszerek, víz nélkül gyalogolnak a menekültek. De megérti a magyarokat is, akik arra hivatkoznak, hogy az osztrákokhoz képest szegények, nincs penzük ennyi ember ellátására.

  • Mintha apadt volna a tömeg a Keleti pályaudvar fogadócsarnokában: szemre körülbelül 200 menekült várja, hogy felszállhasson egy Ausztriába tartó vonatra. Ugyanakkor egyre többen vannak az aluljáróban. Itt nagyjából 100 ember lehet még.

  • A Helsinki Bizottság ügyvédje Kovács Tímea ügyvéd miután részt vett a kitört menekültek mediációjában, hogy visszamenjenek a röszkei táborba, azt nyilatkozta, hogy

    rendőrségnek 36 óra alatt kell végezni a személyi adatok rögzítésével. Úgy tapasztalom, hogy egyre ritkábban veszik le az ujjlenyomatokat, ami nyilvánvalóan komoly probléma, ha meg kell állapítani a személyazonosságot vagy komolyan vesszük a dublini rendeletet. Elképesztő munkateher hárul az apparátusra, amely nem kap elegendő segítséget. Fel nem foghatom, a mostani helyzetben miért nem bővítik a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) meg a rendőrség személyi állományát.

    Kovács Tímea szerint probléma az is, hogy alig van anyanyelvi tolmácsolás

    eleinte voltak anyanyelvi (arab, dari, pastu stb.) tolmácsok, ma már csak elvétve. Ez valóban igen drága mulatság, 12 ezer forint meg az áfa óránként, mert a távoli és ritka nyelveken kevesen tolmácsolnak, és az erre félretett költségvetési keretet már rég elköltötték. A közvetítő nyelveken, többségében angolul folyik némi kommunikáció, de ez esetleges, mert igazából a rendőrök többsége sem beszél angolul. Már az alapadatok kitöltésénél sincs könnyű dolga a hatóságnak és menedékérőknek a tulajdonnevek latin betűs átírásánál.

    A Helsinki Bizottság ügyvédje szerint nagy probléma, hogy nem bővítették kellően a kapacitásokat,

    mi történne, ha a menekülők betartanák az előírásokat, mind szépen bevonulnának a befogadó állomásokra, és ott maradnának, amíg nem születik döntés? Huzamos ideig ezeken a helyeken 4 ezernél több embert ma tényleg nem lehet elhelyezni. Ugyan hova tennénk az ide érkező tízezreket, mikor az állam nyilvánvaló szükségletek ellenére sem növelte a befogadó kapacitást?

    A teljes interjút itt olvashatja el.

  • A pápa nem tudja, miről beszél

    Legalábbis Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök szerint. Orbán Viktorral viszont teljes mértékben egyet ért: invázióról és arroganciáról beszél, itt.

  • A karmester Mahler 7. szimfóniája előtt köszöntötte a szíriai menekülteket, akiket meghívott a koncertre.

    Aggasztó híreket kapok Magyarországról. Sok fáradt és kétségbeesett embert tartanak vissza akaratuk ellenére. Arra kérem a német, a magyar és a többi európai hatalmat, hogy engedjék őket azonnal szabadon, hadd mehessenek oda, ahova akarnak, és regisztráljanak ott, ahol akarnak. A menekültek problémája akkor fog megoldódni, ha Európában elég toleráns ember él majd, akik meleg szívvel és nagylelkűen fogják őket üdvözölni. A zene segítse ezt a törekvést!

    - írja a Fidelio.  A beszédről videó is készült, sajnos csak németül nézhető egyelőre, itt:

     

    Vor Beginn des Saisoneröffnungskonzerts heute Abend hat sich Iván Fischer, Chefdirigent des Konzerthausorchesters Berlin und Musikdirektor des BFO - Budapest Festival Orchestra, mit einem Aufruf an das Publikum gewandt:

    Posted by Konzerthaus Berlin on 2015. szeptember 4.
  • Kevés a rendőr és a busz ezért teljes káosz uralkodott el Röszkén.

    Így rohanják meg a menekültek a buszokat Röszkén
  • A rendőrök körbezárták a határtól egy kilométerre lévő, kukoricás mellett kialakított gyűjtőpontot, ahol legalább kétszáz ember várt arra, hogy busszal beszállítsák őket a röszkei táborba. A menekültek egy része arabul skandálva tiltakozott a hosszas várakoztatás ellen, végül 50-70 ember kifutott a rendőrgyűrűből, be a kukoricásba. A rendőrök látták, hogy nem tudják egybentartani a tömeget, abban bíznak, hogy a kukoricás végén úgyis elfogják az elfutókat.

  • Szelényi Zsuzsa, az Együtt politikusa a röszkei hangárban és a rendőrségi gyűjtőponton tett látogatása után azt mondta, hogy a helyi hatóságok minden erőfeszítésük ellenére csak nagyjából tudnak eleget tenni feladataiknak. 

    A gyűjtőponton és az idegenrendészeti előállítókban hatalmas az emberhiány, nincs elég tolmács, egészségügyi és humanitárius szakember. A menekültek ellátása pedig a gyűjtőponton ad hoc jelleggel zajlik, magyar és külföldi civilek dolgoznak ott, de munkájukat nem hangolják össze. Mint mondta, a kormánynak már régen együtt kellene működnie a karitatív szervezetekkel.

    A képviselő szerint az Országgyűlés által elfogadott törvénycsomag kriminalizálja a menekülteket. A zöldhatárt átlépő minden migránssal szemben büntetőeljárás indul, elzárva kell majd tartani őket - mondta, megjegyezve: arra azonban senki nem tudott válaszolni, egy hét múlva hogyan zajlik majd ez a gyakorlatban. (MTI)

  • Rengeteg menekült gyűlt össze a röszkei gyűjtőpontnál, és mivel nincsenek buszok, amik regisztrálni vihetnék a migránsokat, eluralkodott a káosz.

    Dulakodás és gyereksírás: teljes a káosz Röszkén
  • A rendőrök egyelőre nem állják útjukat. Feltehetően megismétlődik, ami tegnap történt: a menekülteket hagyják, hogy elmenjenek néhány kilométert, majd tolmácsokkal és önkéntesekkel rábeszélik őket, hogy menjenek be a táborba regisztrálni.

  • Pár százan kijutottak a kukoricás felé, a többieket próbálják visszatartani a rendőrök, akik erőszakot is alkalmaztak. Több menekültet megrugdostak, gumibottal megütöttek. A síneken elestek menekültek, rendőrök is.

  • Több százan átjutottak a rendőrökön a gyűjtőpontnál.

  • Az ORFK 13 órakor tartott sajtótájékoztatóján próbáltunk rákérdezni arra, hogy mi történik másfél napja Röszkénél, miért aludt a gyűjtőponton szabad ég alatt 500 menekült, miért nem érkezett elegendő busz az elszállításukra. A rendőrség erre azt válaszolta, hogy azért vannak ott, mert elő vannak állítva tiltott határátlépésért, és csak azután tudják őket elszállítani, hogy átestek a szükséges procedúrán. Kérdésünkre, hogy átlagosan mennyi időt kell a gyűjtőponton eltölteniük, csak annyit közöltek, hogy míg korábban 4-5 óra volt a várakozási idő a regisztrálásra, most annyian érkeztek, hogy ez kitolódott - azt azonban nem mondták meg, hogy most mennyi időt vesz igénybe. Mint mondták, az idő köti őket a feladat elvégzésére, de próbálják előrevenni a nőket és a gyerekeket, a férfiak ugyanakkor lázonganak ez ellen.

    Arra a kérdésünkre, hogy a Hvg.hu információi szerint feladták a rendőrök a menekültek regisztrálását, azt válaszolták, hogy cáfolják az értesülést, miszerint regisztráció nélkül engednének el embereket. (Ugyanakkor tudósítónk 25 vonatra váró menekültet kérdezett meg a Keleti pályaudvaron arról, hogy regisztrálták-e őket, de csak 3 embertől kapott igenlő választ.)

    De cáfolták a Délmagyarnak azt a hírét is, hogy csak Röszkénél regisztrálnának, mint mondták, nyolc helyen végzik el a feladatot. 

    A sajtótájékoztatón ott volt a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal képviselője is, aki kérdésünkre elmondta, hogy a legfrissebb adatok szerint most 2832 ember van a menekülttáborokban, az elméleti kapacitás 1500 fő lenne, de ezt folyamatosan bővítik.

  • Elment a busz, sokan tülekedtek, hogy felférjenek. Az emberek egyre türelmetlenebbek, mert nagyon lassan jönnek a buszok. A rendőrök mindenkit próbálnak nyugtatni. Az előbb érkezett mentő egy fiatal nőtt vitt el, azt nem tudni, mi történt vele.

  • Megint érkezett egy Ikarus csuklóbusz, ahogy a korábbi videón is látható, most is nagy a tolongás. A rendőrök próbálják terelgetni őket. Egy iszonyú nagy rendőrsorfal biztosítja, hogy ne menjenek ki a menekültek az úttestre, hanem maradjanak a sátras helyeken.

    Most kb. 1500-an lehetnek a szerb–magyar határnál lévő mezőn, megérkezett az Országos Mentőszolgálat is, egy mentőautó két emberrel képviselteti magát. A külföldi aktivisták folyamatosan ételt és italt osztanak.

  • A vonaton nagyjából 175-180 menekült indult el végül 37 perc késéssel, 12.38 helyett 13.15-kor Győrbe.

  • Gyurcsány Ferenc szerint a többi uniós tagállammal közösen kell megoldásokat találni a migrációs válság kezelésére. A DK elnöke azután beszélt erről, hogy Varju László és Oláh Lajos országgyűlési képviselőkkel együtt kedden látogatást tett a bicskei befogadóállomáson.

    "Csak magyar megoldás nincs" - mondta a volt miniszterelnök, aki szerint a jelenlegi miniszterelnök egymagában nem tudja megoldani az ország előtt álló feladatokat.

    Egyet javasolhatok csak, muszáj barátként megegyezni azokkal az államokkal, akik nélkül nincs megoldás, vagyis nem érdemes bántani őket

    - fogalmazott a volt kormányfő. Úgy vélte, ha Európa nem fogadná be a menekültek többségét, drámai konfliktusokra kellene felkészülnie Magyarországnak. Meg kell tehát állapodni a másik 27 tagállammal és velük közösen kell megoldásokat találni. (MTI)

  • Megrohanják a buszt Röszkénél a menekültek

    Végre érkezett egy busz Röszkére, de mivel rengetegen várakoznak, és nincs aki irányítaná a felszállást, elszabadultak az indulatok.

  • Durván gazdagodik a magyar alvilág a menekültbizniszen

    Elképesztő pénzeket szakítanak le a menekülthullámot meglovagoló bűnözők. A 2-3 hónapja még cigarettacsempészetben utazó alvilági körök mostanra szinte teljes egészében átálltak a jóval jövedelmezőbb, bár rizikósabb embercsempészetre. Alvilági forrásokból úgy tudjuk, tetemes cigimennyiség "ragadt" szerb oldalon a kerítés miatt, ez pedig ellátási gondot okoz a feketepiacon. A menekültek hétvégi ingyen utaztatása viszont a csempészek üzletét rontotta.

  • A 8-ból a többi 6 kocsiban menekültek utaznak. Eddig 20 perc a késés a 12.38-as győri gyorson.

  • A Prezi dolgozói 600 ezer forintot gyűjtöttek össze a menekültek megsegítésére, a cég pedig megduplázta ezt, így 1,2 millió forintot adnak az önkéntes szervezeteknek - közölte a Facebook-oldalán Somlai-Fischer Ádám, a Prezi társalapítója.

    Ennek egy részéből már vettek is takarókat, hálózsákokat, amelyeket, amint lehet, elvisznek Röszkére, illetve azzal segítenek, amit az önkéntesek kérnek, mivel ők tudják mire van leginkább szükség. A Prezi budapesti irodájában több arab anyanyelvű mérnök is dolgozik, akik korábban tolmácsolással segítettek.

    Segít a menekülteknek a PreziSok ezer embernek van szüksége most átmenetileg a mi, magyarok segítségére. A Prezi...

    Posted by Adam Somlai-Fischer on 2015. szeptember 8.
  • Miközben Magyarország szóróanyagokat terjeszt a tranzitútvonalak mentén, Dánia a libanoni lapokban hirdet:

    A hirdetés szerint "Dánia a menekültekre vonatkozó szabályok szigorításáról döntött". A dán parlament nemrég olyan törvényt hozott, amelynek értelmében a menekültek juttatásait egyes esetekben a felére csökkentik.

  • Menekült válság az amerikai tévében
  • Orbán Viktor miniszterelnök megköszönte a migránsokat segítő szervezetek munkáját azon a megbeszélésen, amelyet kedd délelőtt folytatott Lehel Lászlóval, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatójával és Kozma Imrével, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vezetőjével, olvasható a Kormany.hu-n. 

    Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár tájékoztatása szerint a kormányfő az Országházban lezajlott tárgyaláson meghallgatta vendégei tájékoztatását az eddig elvégzett munkáról, és arra kérte őket, továbbra is segítsenek a szükséget szenvedő embereken.

  • Már több km-es a kocsisor a szúrópróbaszerű ellenőrzések miatt Hegyeshalomnál az M1-esen, mondta az M1 tudósítója, aki szerint egy nap alatt ötezren mentek át Ausztriába. A torlódás az Útinform webkameráin is jól látható.

  • Ezer fáradt menekült várja a röszkei szántón, hogy végre eljussanak regisztrálni. Vannak, akik már inkább visszafordulnának Szerbiába.

    Egyre feszültebb a tömeg a röszkei gyűjtőpontnál
  • 1,2 milliárd forintot kaptunk Brüsszeltől

    Négymillió euró (nagyjából 1,26 milliárd forint) rendkívüli segítséget hagyott jóvá az Európai Bizottság kedden Magyarország számára a menekültválság kezeléséhez. A pénzt a menedékkérők fogadására szolgáló létesítmények továbbfejlesztésére, újak létrehozására, a hozzájuk szükséges eszközök és felszerelések beszerzésére, a humán erőforrások és a szállítási lehetőségek bővítésére fordítják majd. 

  • A röszkei gyűjtőpontnál érkezett az eddigi kb. száz rendőr mellé egy ugyanekkora erősítés. Amíg azonban rendezték a soraikat, sok menekült futva megindult a másik irányba. Végül sikerült a rendőröknek visszaterelniük őket. Akkor jött két busz is, ezeket rohantak meg, hatalmas a tömeg, mindenki próbál valahogy felférni.

  • A UNHCR megköszönte Nagy-Britannia és Franciaország felajánlását a szíriai menedékkérők befogadásában. A szervezet szerint más országoknak is ki kell venni részüket az európai migránsválság megoldásából. A szervezet szerint Európának 200 ezer menekült elhelyezését kellene megoldania, írja a Reuters.