Hétfőn mindenki jobban teszi, ha nem rutinból közlekedik.
A rendkívüli hőség miatt erre a hétvégére ismét megnyitják a budapesti Palatinus strandot - áll a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. pénteki közleményében. A strandon szombat és vasárnap reggel 10-től várják a vendégeket A Palatinuson kívül további öt helyen lehet majd strandolni Budapesten.
A szezon hivatalosan múlt vasárnap ért véget, a BGYH Zrt. által üzemeltetett strandok augusztus 31-én bezártak, a medencék vizét leeresztették. A szokatlan szeptemberi kánikula miatt azonban az országos tisztifőorvos a hétvégére másodfokú hőségriasztást rendelt el. A strand üzemeltetője emiatt döntött úgy, hogy hétvégére ismét megnyitja a margitszigeti strandot.
A Palatinuson kívül a Csillaghegyi Strand is várja a fürdőzőket, míg Dagály nyári medencéi szeptember végéig nyitva tartanak. A Széchenyi, a Lukács és a Gellért Gyógyfürdő kültéri medencéi is várják a fürdőzőket.
A Magyar Nemzet szerint Demszky is érintett lehet.
Eddig engedély nélkül dolgoztak a munkások éjszaka és hétvégén. Talán jövő nyáron használhatjuk a hidat.
Újabb öt útszakaszon javítják a burkolatot csütörtökön, Budapesten. Reggel fél héttől délután 3 óráig a III. kerületi Dózsa György utcában, a XII. kerületi Határőr úton, valamint a XVIII. kerületi Királyhágó utcában várható emiatt korlátozás. Este 10 órától péntek reggel 6 óráig pedig a XIII. kerületben a Váci úton és a XV. kerületi Szőcs Áron utcában dolgoznak az útépítők. A fővárosi közterület-fenntartó arra kéri a járművezetőket, fokozott figyelemmel közlekedjenek az érintett útszakaszok környékén.
Buszokkal pótolják a 18-as és az 56-os villamosokat Budagyöngye és a Hűvösvölgy között, mivel egy baleset miatt nem járható a sínpálya, közölte a BKV fődiszpécsere szerdán. A Budagyöngye közelében egy busz gázolt el egy gyalogost a villamospályán, mondta Gresz Mihály.
Zugló környezetvédelmi, közlekedési és kulturális feltételekhez köti a Mexikói úti kisföldalatti végállomásának ingatlanfejlesztési támogatását, tájékoztatta Weinek Leonárd polgármester kedden az MTI-t. A beruházással kapcsolatos elvárásokat mind az ott élők, mind pedig a kerület érdekeit szem előtt tartva fogalmazták meg. A feltételek között szerepel többek között a térfigyelő kamerarendszer, a zajvédő falak kiépítése, a zöld területek kialakítása, az alacsony, a környék karakteréhez igazodó épületek építése, valamint a közcélú irodák létrehozása. "Ezek a követelmények garantálják, hogy a megújult Mexikói út illeszkedjen a zöld kerülethez, és biztonságos, kulturált, európai környezet várja itt a helyieket és az átutazókat" - írta a polgármester.
A XIV. kerület vezetője a feltételeket levélben az ingatlanfejlesztő cég tulajdonosával, a Raiffeisen Ingatlan Zrt.-vel is közölte, hogy a beruházó a zuglóiak által elvárt szempontokat maximálisan figyelembe véve átdolgozhassa az eredeti terveket. A feltételeket a kerületi Fidesz is támogatja, mondván, a megfogalmazott feltételek a civilek álláspontjához is közel állnak. Zugló vezetése a nyár folyamán reprezentatív közvélemény-kutatást végeztetett a terület jövőjével kapcsolatos lakossági elképzelésekről és az eddig ismertté vált tervek megítéléséről. Ennek nyomán fogalmazták meg a tíz feltételt, amelyeket a beruházónak teljesítenie kell ahhoz, hogy a kerület vezetése támogatni tudja az ingatlanfejlesztést.
A rendőrség szerint nem történt bűncselekmény a külsős cégek és a BKV között kötött szerződések teljesítésekor.
Az NKH logójával díszített Opel miatt babakocsival az úttesten kellett közlekedni a troli végállomásán.
Azt vizsgálják meg, áthelyezhető-e a buszvégállomás.
Az ellenzék a 4-es metr54ó uniós támogatásáért aggódott a közgyűlésben.
A kerületi szocialista polgármester jobboldali voksokkal akadályozta meg a negyed fokozottabb védelmét.
Tarlós István és Hagyó Miklós Petőfi és Rejtő Jenő nevében káromkodott.
Visszavonták a javaslatot, ami rögtön az egyik legfontosabb jogkörétől fosztotta volna meg az új igazgatót.
Budapest legkátyúsabb útvonala ideiglenes borítást kap jövőre, 2 évre rá megint felbontják.
A közlekedési hatóság szerint a 4-es metrót építő Bamco engedély nélkül dolgozott.
A regnáló elnök Szabadai Viktor kihívója az újpesti pártelnök lehet.
Bombariadó volt az állomáson, a menetrend várhatóan csak éjszaka áll helyre.
Bombariadó miatt kiürítik a Keleti pályaudvart, kiterelik az utasokat, kihúzzák a szerelvényeket - közölte Sigulinszki Tibor, a MÁV szóvivője az MTI-vel vasárnap délelőtt. Legutóbb csütörtökön volt bombariadó a Keletiben. A kiűrítés és a pályaudvar átvizsgálása legalább másfél-két óráig tart. Addig az elővárosi vonatokat Kőbánya-Felső, illetve Rákos állomásokon visszafordítják, a távolsági vonatok és az InterCity-k külső pályaudvarokon vesztegelnek a vizsgálat idején.
A háttérben politikai megegyezés született a vezérigazgató személyéről. Hivatalos döntés a jövő héten.
A BKV szerint viszont jól sikerült az átállás első üteme, az éjszakai táblacseréhez a hozzátartozókat is mozgósították, étkezési utalványért.
A legolcsóbbként nyerte a pályázatot két éve, mára az egyik legdrágább.
A Nemzeti Közlekedési Hatóság szerint túlfúrtak a metróépítők. Jövő héten lépnek.
A kertvárosok lakói nem kérnek a tömegközlekedésből, ha az a házuk előtt megy el.
Dancs Gábor távozásával nincs többsége a koalíciónak a fővárosban.
Mentővel karambolozott egy autó szerda délelőtt Budapest XIII. kerületében, a Dráva és Hegedűs Gyula utca kereszteződésénél. Az Országos Mentőszolgálat gyermek-rohamkocsija felborult, két ember megsérült.
Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy a rohamkocsit 10 órakor hívták a Dagály strandra, ahol rosszul lett egy gyerek. A szirénát és kék villogót használó kocsi a Dráva utcán sietett a beteghez, amikor a Hegedűs Gyula utcából kihajtó kocsi nekirohant. A mentő az ütközéstől az oldalára borult.
A mentőápoló könnyebb sérüléseket szenvedett, és megsérült a másik járműben utazó nő is - őt kórházba szállították, a mentőbe saját lábán szállt be. A strandon rosszul lett gyermeket egy másik mentő látta el.
A rendőrség vizsgálja, hogy ki a felelős az ütközésért.