A pufók japán óriásszörny a méretét idéző, elképesztően nagy, 93,2 millió dolláros nyitóbevételt hozott össze a gigaszörnyes lázban égő Észak-Amerikában. Ez sokkal jobb nyitás a vártnál: az elemzők múlt héten csak 65 millió dolláros hétvégi bevételt jósoltak a városromboló gigásznak. A második Zac Efron és Seth Rogen kertvárosi vetélkedése lett (Rossz szomszédság), Pókember a harmadik helyre szorult vissza 16,8 millió dollárral.

Nekünk egyébként összességében tetszett a Godzilla , úgyhogy kíváncsian várjuk, hogy "Az Index lehúzta a filmet? Már rohanok is a moziba! Jót írtak róla? Akkor nézhetetlen szar!"-típusú kommentelőink végül vesznek-e jegyet a Godzillára.

1. John Travolta a The Devil's Rainben (1975)

Az ötvennek látszó, de már 60 éves szcientológus sztár a világhírt meghozó Szombat esti láz-Grease-Ponyvaregény trió előtt rengeteg fércműben vállalt szerepet fillérekért. Ilyen volt például a brit horror- és sci-firendező, Robert Fuest sátánista horrorja, a The Devil's Rain is. Ebben az akkor épp 21 éves, táncoslábú Brodway-színész egy ördögimádó szektatagot alakított, akinek a film csúcsjelenetében szétolvadt az arca a szentségtelen templomba bezúduló esővíztől.

Erről a horrorról maga Travolta sincs túl jó véleménnyel, annak ellenére, hogy olyan hírességekkel dolgozhatott benne együtt kezdőként, mint William "Kirk kapitány" Shatner vagy a 2012-ben elhunyt Ernest Borgnine. A Vh1-nak adott egyik interjújában így emlékezett vissza röhögve a The Devil's Rainre:

Ó, hát az egy borzalmasan rossz film volt! Pedig egy csomó nagy sztár szerepelt benne.

Igaza volt, tényleg borzalmasan rossz horror. A se füle se farka sztori több idősíkon játszódik: valamikor a csatoskalapos amerikai puritánok máglyahalálra ítéltek egy boszorkányt, akinek a Lucifer-hívő leszármazottja (Ernest Borgnine) most bosszút akar állni a banyaégetők leszármazottján, Mark Prestonon (William Shatner) és az egész Preston-családon. A Lucifer-hívő főpap egy mexikói kísértetfaluban készül mindenféle ördögi rítusra egy csapat szektatag élén, a Prestonok azonban már nyomoznak utána. Travolta egy olyan cowboykalapos sátánimádóként tűnik fel az egyik akciójelenetben, aki már félig zombi lett a sok bizarr szertartásról, de még így is elég tökösnek érzi magát ahhoz, hogy rátámadjon Mark Preston bátyjára (Tom Skerritt). A végén persze ő is meghal. A horrorfilmesdi egyébként annyira bejött Travoltának, hogy egy évvel később a Carrie-ben is szerepet vállalt.

A The Devil's Rain érdekessége, hogy Anton Szandor LaVey, a Sátán Egyházának alapítója egy kámzsás főpapot alakított benne. Sőt, szakértőként is részt vett a produkcióban, hogy az összes fordított kereszt, fekete gyertya, kecskefej és pentagramma autentikus lehessen a filmben.

A magyar néplélek sajnos Cannes-ban sem hazudtolja meg magát: itt vagyunk egy gyönyörű tengerparton, szuper filmeket nézhetünk egész nap, de persze fásultan csak arra tudunk panaszkodni, hogy szép ruhát kell húzni és sokat kell sorbaállni, hogy lássunk egy nem is olyan rossz filmet.

De aztán látunk valami olyat, ami mindennek véget vet, és annyira jó, hogy muszáj már közben is tapsolni, a főcím alatt pedig legszívesebben megölelnénk a rendezőt, hogy köszönjük! Na, csak ennyire dobott fel a svéd Tourist vasárnap déli sajtóvetítése

A svéd Ruben Ostlund visszaadta a hitemet az európai filmben, a filmfesztiválokban és úgy egyáltalán, a filmnézésben. Én már az előző rendezését, a Play-t is nagyon szerettem, és szerencsére meg is nyerte 2012-ben a budapesti Titanic filmfesztivált, remélhetőleg erre az újra is lecsap majd valamelyik forgalmazó, és ismét egy jó skandináv filmet nézhetünk majd a moziban. 

A Tourist egy jómódú család síeléséről szól – borzasztó unalmasan hangzik, igaz? Az apa nagyon sokat dolgozik, úgyhogy eljöttek a gyerekekkel egy kicsit telelni, hogy végre együtt legyen a család, tudjanak időt tölteni egymással. Ebből persze meg is van a baj. Spoilerek nélkül még annyi árulható el a filmről, hogy egy iszonyat látványos lavinajelenet is van benne, éppen ennek a látványával nem tudnak megbirkózni a szereplők. Ostlund a Playben is a skandináv jólét árnyoldalait mutatta be, csak ott a gyerekek szemszögéből, és a bullying volt a témája, most pedig inkább a családtagok kapcsolatrendszere izgatta. 

Az apa, aki kevés időt tölt a családjával. Az anya, akinek a családon kívül nincs élete. A gyerekek, akik csak tévéznek és az Iphone-t nyomogatják. New age felnőttek, akik még hisznek a nyitott kapcsolatokban. Ezek olyan figurák és problematikák, amikkel mindannyiunk élete tele van, és ugyanúgy nem foglalkozunk vele. Ostlund teremt egy egyszerű, teljesen hétköznapi szituációt, ami tényleg bárkivel megeshetne, és a reakciók is teljesen tipikusak, de pont ettől jó szembesülni a Tourist lélektani pontosságával, ettől lesz rettenetesen szórakoztató és jó értelemben véve kínos film, amit nagyon-nagyon jó nézni.

A Play is nagyon jól játszott azzal, hogy látszólag milyen semlegesen, távolságtartóan kezelte a történetet, ugyanígy a Tourist is ridegen tartja a hőseit: egyetlen beállításban mutatja őket, általában távolabbról, mintha csak kukucskálnánk a szereplők életét.  Eleve nagyon jók a színészek és a párbeszédek, végre igazán jó és hiteles gyerekeket láthatunk valós reakciókkal. De amitől igazán nagy élmény volt ilyen nagy vásznon nézni a filmet, hogy csodálatosan képezték fel a sztorit, az egész síparadicsom egyszerre metaforikus és idézőjeles, miközben nagy valós és hiteles. A színekkel is nagyon erősen játszanak, főleg a hó fehérjével: konkrétan van olyan jelenet, amiben semmit sem látunk, csak a nagy fehérséget, és olyan is, ami teljesen koromfekete, csak a szereplőket halljuk beszélni. 

A Ostlund előző filmje, a Play a Rendezők Kéthetében mutatkozott be, most az Un Certain Regard hívta meg, ha ilyen szuper filmekkel folytatja, a következő filmjét egész biztosan beválogatják a cannes-i versenybe is. De előtte jöjjön a Tourist a magyar mozikba!

Gigan

Filmek: Godzilla vs. Gigan, Godzilla vs. Megalon, Godzilla: Final Wars

Miért béna: Az 1972-ben felbukkant Gigan egy kibernetikus, szárnyas űrszörny, aki karjai végén nagy fémkampókat visel, hasába egy asztali fűrészgép van beépítve, a feje pedig nevetségesebb, mint egy sisakos kazuáré. Nehéz komolyan venni, amikor felberregteti a pocakját, és támadásra indul, és ezekkel a karokkal nyilván esélye sincs Godzillával szemben, akit szembeforduló hüvelykujjakkal áldott meg az evolúció.

Így neveznék a Pom Pom meséiben: Fűrészhasú kampómadár

Így lehet legyőzni: A sok beépített fémszerszám miatt egy erősebb elektromágnes megteszi.

Végre, túl vagyunk a nagy napon: lelkes taps fogadta a cannes-i filmfesztiválon Mundruczó Kornél Fehér isten című filmjét.

Már amikor bejelentették a film cannes-i szereplését, akkor is tévedésből White Dog, azaz fehér kutya szerepelt a programban, úgy látszik a cannes-i válogatókat is annyira magukkal ragadták a kutyák, hogy megkavarodtak egy kicsit. Később korrigálták a hibát, amelynek most a díszbemutatón akkor a forrása is kiderült. Thierry Fremaux a fesztivál igazgatója, a színpadra lépve a legnagyobb természetességgel konferálta fel a filmet Fehér kutyaként, majd a félreértések elkerülése végett elmondta franciául és angolul is a címnek ezt az új változatát, nem hozta zavarba egyáltalán, hogy egy zsemleszínű jószág érkezett a színpadra.

Batman - A Denevérember

megjelenési év: 1989
rendező: Tim Burton
Batman: Michael Keaton
szereplők: Jack Nicholson, Kim Basinger, Robert Wuhl, Pat Hingle, Billy Dee Williams
büdzsé/bevétel: 48 millió dollár/411 348 924 dollár

Az 1989-es Batman a maga korában kifejezetten rizikós vállalkozásnak számított, a Beetlejuice sikere nélkül nem is valósulhatott volna meg a majdnem 10 éve tologatott film, ugyanis a Warner ennek anyagi sikeréhez kötötte Burton következő projektjének elindulását. Hollywood csak a vállát vonogatta egy sötét hangulatú szuperhősfilm hallatán, aminek az Adam West-féle, teljesen komolytalan '60-as évekbeli tévésorozat sem tett jót. Aztán megjelent 1986-ban Frank Miller The Dark Knight című képregénye, aminek népszerűsége stabil alapot adott Burtonnek.

A film látványa is ennek a képregénynek köszönhető, Burton rengeteget merített Frank Millertől, és egy olyan sötét világot teremtett, ami eddig ismeretlen volt a jelmezes hősök filmjeiben. Az addig főleg vígjátékokból ismert Michael Keatonre osztotta a főszerepet, ami óriási felháborodást okozott, 50 ezer tiltakozó levél érkezett a stúdióba. A Jokert játszó Jack Nicholson pedig csak olyan feltételekkel vállalta a szereplést, ha a film bevételéből is százalékot kap. Végül majdnem 60 millió dollárt keresett ezzel a húzásával.

A film bemutatását óriási PR-kampány vezette fel, akciófigurák milliói, sapkák, pólók, zabpehely viselte a Batman-logót, ezzel megalapozva a későbbi szuperhősfilmek marketingjét. Jó film nélkül az egész mit sem ért volna, de Burton aprólékos figyelme a részletekre, Keaton és Nicholson játéka, és a hátborzongatóan képregényes Gotham City rácáfolt minden kétkedőre. Meg kell említeni Danny Elfman zenéjét is, akinek ez a film jelentette a belépőt Hollywood legkeresettebb zeneszerzői közé.

Örök vita tárgya, hogy Michael Keaton vagy Christian Bale a jobb Batman. Keaton jobban hozta a zavart, magányos milliomost, de a karaktere túlságosan eltért a képregényben megismerttől. Egyesek még azt is felhozzák, hogy ez a film inkább Jokerről, mintsem Batmanről szól, nem sikerült benne megfelelően kibontani a karakter komplexitását. Az is nagy zúgolódást keltett, hogy a történet szerint Joker öli meg Bruce Wayne szüleit. Ahogy az is, hogy a filmben Batman több ellenségét megöli, annak ellenére, hogy íratlan szabály a szuperhősöknél, hogy soha sem ölnek, ami Batmannél különösen igaz. De valahogy el kellett vonatkoztatni a gagyi Adam West-sorozattól és a túlságosan pozitív Superman-filmektől.

Batman visszatér

megjelenési év: 1992

rendező: Tim Burton
Batman: Michael Keaton
szereplők: Danny DeVito, Michelle Pfeiffer, Christopher Walken, Michael Gough
büdzsé/bevétel: 80 millió dollár/266 822 354 dollár

Az első film sikere után a stúdió ragaszkodott a folytatáshoz, ami nem volt sem Burton, sem a 10 milliós szerződést kapó Keaton ellenére. Ráadásul a rendező ismét szabad kezet kapott, vagyis azt csinálhatott a filmmel, amit csak akart. Ennek minden idők legsötétebb Batman-filmje lett az eredménye.

Danny DeVito és Michelle Pfeiffer is kapott egy-egy szélsőséges karaktert, sokkolóan tragikus háttérrel. Érdemes kiemelni, hogy amíg ma külön filmeket szentelnek egy-egy eredettörténetnek, addig ezt Burton képes volt egy filmen belül akár többször is megoldani úgy, hogy annak megfelelő drámai hatása legyen, és megalapozza a szereplők jellemfejlődését.

Annak ellenére, hogy a megjelenés évében a Batman volt a harmadik legsikeresebb film, mégsem szerepelt olyan jól a kasszáknál, mint az első. A marketinggépezet túltolta a márkát, a gyerekek szabályosan megőrültek a Batman-játékokért. Aztán a moziban kiderült, hogy ezt egyáltalán nem kicsiknek találták ki. A gusztustalan, ijesztő, orrleharapó Pingvin, vagy a szado-mazo ruhába öltözött Macskanő is elég lett volna a sokkhatás eléréséhez, de Tim Burton beválogatta Christopher Walkent is, aki alapból egy két lábon járó klinikai eset.

Kicsit el is szaladt ló Burtonnel, túl nagy hangsúlyt fektetett a látványra és a jelmezekre, illetve a film főgonoszaira. Batman még az előző filmhez képest is kevesebb figyelmet kap, a legérdekesebb jelenetek nem is hozzá, hanem Bruce Wayne és Selina Kyle kapcsolatához fűződnek.

Ráadásul radikálisan átírta az eredeti karaktereket. A Pingvin és a Macskanő ugyan megfelelően ijesztő, és zavarbaejtően lehúzó jelenségek, de ez lényegtelen ahhoz képest, hogy az egész mögött nincs jó forgatókönyv. Nem véletlenül mondják a Batman visszatérre annyian, hogy inkább egy Tim Burton-film, amiben benne van Batman, mintsem egy hiteles képregényadaptáció.

Mindörökké Batman

megjelenési év: 1995
rendező: Joel Schumacher
Batman: Val Kilmer
szereplők: Tommy Lee Jones, Jim Carrey, Nicole Kidman, Chris O'Donnell, Michael Gough
büdzsé/bevétel: 100 millió dollár/336 529 844 dollár

A túl erőszakosnak ítélt Batman visszatér után a Warner úgy döntött, hogy ideje kicsit családbarátabbá tenni a franchise-t. Tim Burton helyett jött Joel Schumacher, Michael Keatont pedig Val Kilmer váltotta. Batman megszelídítése a bevétel szempontjából jó húzásnak bizonyult, más szempontból meg katasztrófának.

Kilmer vállalhatóan alakította a főszerepet, eredetibben hozta Bruce Wayne milliomos karakterét, de érezni lehetett rajta, hogy nem igazán képes komolyan venni a Denevérember szerepet. Most először feltűnik Batman hű társa, Robin is, Chris O'Donnell személyében. Schumacher irritáló seggfejet csinál Robinból, aki kizárólag azért szerepel a filmben, hogy mellette még az alapvetően csöndes Batman is jófejnek tűnjön. Ott van még Nicole Kidman, kizárólag a romantikus szál miatt, ami igazából az első perctől fogva senkit sem érdekel. Ebből is látszik, hogy Schumacher Batmanes karrierje már a színészválasztásnál eldőlt.

A két főgonosz itt Tommy Lee Jones, és az akkor éppen a szupersztárrá válás útján járó Jim Carrey. Lesz olyan, aki nem ért egyet, de Jim Carrey ügyesen formálta a saját képére Rébuszt (Enigmát), talán túlságosan is, ami miatt az ember képtelen elvonatkoztatni a színész karaktereitől előző filmjeiben, mint a Maszk, az Ace Ventura vagy a Dumb és Dumber. A mostani Jim Carrey biztosan jobban játszaná ezt a szerepet, de annak idején is megtette a tőle telhetőt. Tommy Lee Jones viszont abszolút csalódás, a rideg Kétarcból hisztiző primadonnát kreáltak, azt is rosszul.

Schumachernek az a bravúr is sikerült, hogy Burton zseniális díszletéből borzalmasan olcsó bazári giccset csinált. A sötét hangulatot rengeteg zöld és lila váltotta fel, a fantasztikus zenét lecserélte olcsó kalandfilmes zenére, és nagyobb hangsúlyt fektetett az akciójelenetekre. Batman végre megkapta a neki járó figyelmet, több szerepet kapott a nehéz múltja. A karakterek viszont teljesen kidolgozatlanok, és a műfajhoz képest is sok a logikai bukfenc. De a Batman Mindörökké még mindig kisebb égés, mint ami ezután jött.

Batman és Robin

megjelenési év: 1997
rendező: Joel Schumacher
Batman: George Clooney
szereplők: Arnold Schwarzenegger, Chris O'Donnell, Uma Thurman, Michael Gough
büdzsé/bevétel: 125 millió dollár/238 207122 dollár

A harmadik rész rengeteg pénzt hozott a Warnernek, ezért gyorsan kihozták a folytatást. Még több karaktert, még több járművet raktak a filmbe, még Arnold Schwarzenegger is kapott egy fontos szerepet. Az akkor még bőven a Vészhelyzetben életeket mentő George Clooney majdnem 20 évvel megelőzte a korát, és sorozatszínészként kapott egy filmes franchise-ban  főszerepet. Ez papíron még jól is hangzik, de a Batman és Robin annyira rossz lett, hogy még a stáb is letagadná, ha tehetné.

Ha a harmadik filmre nem sikerült figyelemreméltó karaktereket létrehozni, akkor hozzunk be még több új szereplőt - mondhatta magában Joel Schumacher. Bane, Méregcsók, Batgirl és Mr. Freeze ma legalább három filmet jelentene Hollywoodban, itt viszont egyszerre le akarták tudni mind a négyet úgy, hogy közben ott volt Batman és az egyre nagyobb seggfejként viselkedő Robin.

Az egész lélektelen, borzalmasan megírt, összecsapott önparódia lett, ami az idő múlásával még nevetségesebbé vált. Ez az a produkció, ami szinte az összes rosszfilm listán ott van a top20-ban. Arnold Schwarzeneggernek 25 millió dollárt fizettek csak azért, hogy egy-egy mondatot ismételgessen, Alicia Silverstone semmi másért nem került a filmbe, csak hogy legyen egy női hős is. 

  

A jó nyitóhét után drasztikusan csökkent a nézettség, hamar ízekre szedték a produkciót. Még paródiának is gyenge volt a film, az odafigyelés szikrája is hiányzott belőle. A logikai hibákat 5-6 perces videókban számoló Youtube-sorozatnak 17 perc kellett, amíg az összes amatőr hibát felsorolták a filmből. Erre már azt sem lehetett mondani, hogy kikapcsolom az agyam és folyatom rá a nyálam két órát, mert akkor már rég halott lennék.

Az óriási égés eredménye a filmes franchise átmeneti halála lett. Ezt kellett újraélesztenie Christopher Nolannek 2005-ben.

Batman: Kezdődik!

megjelenési év: 2005
rendező: Christopher Nolan
Batman: Christian Bale
szereplők: Michael Caine, Liam Neeson, Katie Holmes, Gary Oldman, Cilian Murphy, Rutger Hauer, Ken Watanabe, Morgan Freeman
büdzsé/bevétel: 150 millió dollár/374 millió dollár

Nyolc év kellett ahhoz, hogy begyógyuljanak a sebek, amiket a Batman és Robin okozott, miközben megjelentek más szuperhősfilmek, mint az X-Men vagy a Pókember. Sokan csóválták a fejüket, hogy minek egy újabb Batman, amikor kiderült, hogy Christopher Nolan vezetésével rebootolják a franchise-t. Pedig annyira nem volt meglepő, az X-Men és a Pókember megmutatta, hogyan érdemes szórakoztató, de nem túl erőszakos szuperhősfilmet gyártani úgy, hogy valamennyire igazodjon a képregényekhez. Nolan viszont valami teljesen mást akart.

Az óriási égés eredménye a filmes franchise átmeneti halála lett. Ezt kellett újraélesztenie Chripstopher Nolannek 2005-ben.

A rendező nem csak a korábbi filmek hibáit, hanem az erényeit is észre vette. Burton szélsőséges világát kicsit finomította, jobban kidolgozta az akciójeleneteket, aztán az egészet egy sokkal realisztikusabb világba helyezte. Már maga a Batman: Kezdődik! koncepciója is egy meglepő húzás volt, hiszen sokkal átfogóbban foglalkozott Bruce Wayne múltjával, és az ebből következő jellemfejlődéssel, mint az eddigi filmek összesen.

Amíg Burtont a képregények látványvilága, és a torz valósága fogta meg, addig Nolant a korábbi filmekből hiányzó, jellemi komplexitás érdekelte Batmanben. Végre egy rendező, aki képes értéke szerint kezelni egy több évtizede létező szereplőt, és megfelelően interpretálni a modern korba. Schumacher és Burton filmjei inkább mesék voltak, Nolan viszont megpróbálta eltűntetni a határt a mesefilm és a dráma között.

Ehhez persze kellett a karakternek megfelelő érzelmi mélységet biztosítani tudó Christian Bale, és olyan remek mellékszereplők, mint Michael Caine, Gary Oldman és Morgan Freeman, akiknek köszönhetően jobban megismerhetjük Bruce Wayne személyiségét. A Batman: Kezdődik! megalapozta a részletes szuperhősmítoszt, ezután már senki sem mert újabb Fenegyereket, vagy Batman és Robint forgatni. Felütötte a fejét a nolanizmus - vagyis fogjunk egy valóságtól teljesen elrugaszkodott alapanyagot, és tegyük realisztikussá, legyen szó járművekről, az eredettörténetekről vagy csak a karakterek jelmezeiről.

Azért hibátlannak senki sem nevezné a filmet. A legtöbb panasz az elnyújtott elősztorit érte, miszerint túl sokáig építik fel Batman megszületését. Ez azonban kellett Nolannek ahhoz, hogy tudatosítsa a nézővel, hogy ebben a műfajban ott van a potenciál egy komoly drámára is, csak időt kell adni neki, és nem áthelyezni a hangsúlyt a szuperhősből a szuperre.

A pozitív fogadtatás be is bizonyította Nolan zsenialitását, hogy aztán máig mindenki őt emlegetve akarjon nagyon sötét, de közben vagány blockbustereket csinálni, általában kevés sikerrel.

A sötét lovag

megjelenési év: 2008
rendező: Christopher Nolan
Batman: Christian Bale
szereplők: Michael Caine, Heath Ledger, Aaron Eckhart, Gary Oldman, Maggie Gyllenhaal, Cilian Murphy, Eric Roberts, Morgan Freeman
büdzsé/bevétel: 185 millió dollár/1 004 558 444 millió dollár

Ezután jött a legnagyobb dobás, A sötét lovag. Nolan az első film végén már felvezette, hogy ebben Joker lesz Batman nagy ellensége, minden idők egyik legjobb főgonosza. Kisebb megrökönyödésre, Nolan Heath Ledgernek adta a szerepet, a Túl a barátságon miatt pedig a rajongók elképesztő hőzöngésbe kezdtek. Feleslegesen, mert mint kiderült, Ledger élete alakítását hozta a filmben, és még Jack Nicholson Jokerjét is kenterbe verte.

A második Nolan-féle Batmanre ért be a rendező munkája annyira, hogy igazán elkezdjék értékelni a szuperhős műfajt. Ledger zseniálisan hozott pszichopata alakítását azóta is emlegeti mindenki, a színésznek hat hétre be kellett zárkóznia egy hotelszobába, hogy megértse a karaktert. Ekkor találta ki az őrült hanghordozást, a tikkeléseket, és ötvözte Sid Vicious megjelenését Malcolm McDowell karakterének személyiségével a Mechanikus narancsban. Valamit nagyon tudhatott Christopher Nolan, hiszen Christian Bale ugyanúgy nagyon komoly munkát fordított arra, hogy igazán megértse Batman lényegét, és sikerüljön a saját képére alakítania, így jött létre Batman mélyített beszédhangja is. Persze ott van még Aaron Eckhart nagyszerű bipoláris alakítása Harvey Dentként, de a mellékszereplőkre sem lehetett igazán panasz.

A film minden egyes pontján a maximumot hozta. Joker és Batman közös jelenetei a filmtörtént legemlékezetesebb jó-rossz párbeszédei közé kerültek, miközben Christian Bale tovább árnyalta a karaktere személyiségét. Megmaradt a sötét, de realisztikus látvány, a jelmezekre és a díszletre továbbra sem lehetett egy rossz szót sem mondani (kivéve a batmobil), akcióból pedig jutott bőven ismét.

Ledger korai halála azonban elvetette annak a lehetőségét, hogy a fantasztikusan működő Joker és Batman párbeszédek a következő filmben is megjelenjenek. Így Nolan abba a nehéz helyzetbe került, hogy filmjének pont a legerősebb pontjára nem tudott építeni a folytatásban.

A sötét lovag: Felemelkedés

megjelenési év: 2012
rendező: Christopher Nolan
Batman: Christian Bale
szereplők: Michael Caine, Tom Hardy, Aaron Eckhart, Gary Oldman, Joseph Gordon-Levitt, Anne Hathaway, Marion Cotillard, Morgan Freeman
büdzsé/bevétel: 250 millió dollár/1 084 439 099 millió dollár

A trilógia záró epizódjára el kellett varrni az összes eddigi szálat, ezért a másodikhoz képest kissé elkapkodottnak tűnt a Felemelkedés. Túl sok történet, túl sok szereplő, túl nagy történések Gothamben, egyszerűen nem lehet ennyi felé fókuszálni egy filmben anélkül, hogy az rontson az összképen.

De az utolsó Batman-film még így is köröket ver bármire az előző érából. Megismerhetjük Batman vezetői oldalát, ahogy a város megvédését próbálja megszervezni, még többet megtudunk a múltjáról, és jön egy-két egész érdekes új szereplő. Azonban az egész várost fenyegető veszély már túl sok Nolannek, és kicsit szétesik a film, elveszti azt a hangulatot, amit korábban megteremtett. Batmanből szuperkatona lesz, akinek nincs ideje megbújni a sötétségben, Harvey Dentről alig esik szó, Anne Hathaway pedig elég közepes Macskanő. Selina Kyle azon kevés példák egyike, amit Tim Burton egyszerűen jobban csinált. A szexis, kihívó, szexrabszolgaruhás Macskanő jobban illett volna Nolan világába egy kicsit megszelidítve, mint egy ennyire semmilyen Anne Hathaway. Dicséretet érdemel viszont Joseph Gordon-Levitt, akivel szépen megágyaztak Robinnak, kár, hogy ennek a kibontakozását az átkozott Batman vs. Superman, és az Igazság ligája-film miatt valószínűleg nem láthatjuk.

Az egyik legmeredekebb húzás Bane átírása volt. A mexikói pankrátomaszkos gonoszból totális agyhalottat csináltak a Batman és Robinban, miközben a képregényekben Bane Bruce Wayne egyik legádázabb ellensége. Nolannek sikerült megfelelően adaptálni a karaktert, még az is jól sült el, hogy az ő realizmusához nem túlságosan illő pankrátormaszkot lecserélje erre, ami aztán később viharként söpört végig az interneten. Tom Hardy a negatív hangok ellenére remek karaktert hozott össze, nagyon ritka, amikor egy hatalmas, verőember külsejű főgonosz mellé intelligencia és taktikai érzék párosul. A lelkileg és fizikailag összetört Bruce Wayne pedig talán Bale legjobb alakítása Batmanként.

Nolan távozásával egy újabb korszak zárult le a filmes Batman történetében, aminek a következő epizódját Zack Snyder, vagyis a szegény ember Joss Whedonja viheti tovább. A Marvel hatalmas sikereinek hatására a Warner volt annyira vadbarom, hogy a következő produkcióban egymásnak ereszti Batmant, és a mindössze egy, meglehetősen közepes filmet kapó Supermant, hogy aztán bitang gyorsan jöhessen a Warner Bosszúállókja, vagyis az Igazság ligája.

Már most annyira rossz a karmája az egész produkciónak - a Ben Affleck-féle Batmantől kezdve az innen-onnan berántott kultikus hősökig - hogy sokan egy második Schumacher-érát vizionálnak. Talán kicsit korai ítélkezni, várjuk ki a végét 2016-ig.

Nehéz volna hetvenöt év Batman-irodalmából kiválasztani a legjobbat. Vagy akár a tíz legjobbat. Alan Moore Killing Joke-ja, Frank Miller Dark Knight Returns-e, Grant Morrison Arkham Asylumja mind-mind felejthetetlen olvasmányok. De a dilemma legalább ekkora, ha a legjobb Batmobilt kell kiválasztani.

A Berlinalét a férfiak uralták: George Clooney, Shia LaBeouf és Lars von Trier csinálták a fesztivál, itt Cannes-ban viszont a nők viszik a pálmát. A Killing sztárja, Mireille Enos, a Sin City Rosario Dawsonja és a minden körülmények között isteni Cate Blanchett volt pénteken Cannes vendége. Utóbbiról elmondható, hogy ugyanazt hozza ki az emberekből, mint George Clooney, akit szintén nem képesek az emberek rendezőként vagy színészként kezelni, csak a szépségét tudják felhozni a neki intézett kérdésekben. 

Cate Blanchett úgy került egyébként idén Cannes-ba, hogy a Dreamworks Így neveld a sárkányodat 2 című háromdimenziós animációs filmjében ő kölcsönzi az egyik szereplő hangját, de a szokásos körök után (mennyiben más úgy színészkedni, hogy csak a hangját és nem a testét adja a szerephez), már csak olyan kérdéseket kapott, amik a szépségére és a korára vonatkoznak, sőt egy francia újságíró még arra is kíváncsi volt, hogy szerinte ki a jobb színésznő, Marion Cotillard vagy ő. Blanchett viszont szokás szerint lehengerlően elegánsan és okosan válaszolta meg a hozzá intézett kérdéseket - más alkotóra nem is nagyon voltak kíváncsiak az újságírók. 

Ez is Cannes jellegzetessége: míg kora reggel a gyerekmolesztálós Captives-re alig lehetett beférni, a háromdimenziós Így neveld a sárkányodat déli vetítése félházzal ment. Kicsi, de lelkes tapsvihar fogadta a végén, míg szegény Atom Egoyan filmjét meg kifütyülték.

Úgyhogy ez az állatos filmek nagy éve lehet Cannes-ban: Afrika egy tehenes filmmel nyomul, kutyák nemcsak Mundruczó Kornélnál lesznek, de a Godard-filmben is, a Sárkány-filmet pedig versenyen kívül vetítik. Kicsit messzebbről szemlélve a Sárkányok tulajdonképpen a magyar Fehér isten populáris változata: ugyanúgy egy alávetett faj (sárkány-kutya) és az ember együttéléséről, szembenállásáról szól. Igaz, Mundruczó is egy újraértelmezett állatmesét ígér szombatra, lehet hogy ezt az egész sárkányosdit új megvilágításba helyezi majd a magyar film.

A Sárkány második része, ahogyan az első is, is szórakoztató, szívhezszóló és tartalmas egyszerre: Hablaty továbbra is a kutyák sárkányok és az emberek békés együttélését próbálja megteremteni, valaki megint keresztbeszervez neki. Nem spoiler, és erre Dean DeBlois rendező a sajtótájékoztatón külön felhívta a figyelmet: szeretné, ha az emberek tudnák, hogy ebben a folytatásban megismerjük Hablaty anyukáját, őt játssza hangban Cate Blanchett. A Dreamworks egyébként a Sárkánnyal ünnepli a 20. születésnapját itt Cannes-ban. 

Ami a reggeli gyerekmolesztálást illeti: az örmény-kanadai rendező, Atom Egoyan cannes-i visszatérése, a Captives egy nézhető és fogyasztható film lett annak ellenére, hogy semmi olyat nem mutatott, amit ne láttunk volna korábban, akár magyar filmben is. A szinten kanadai rendezőtől érkező Fogságban (kritikánk) nemcsak az év végi filmeket összesitő listánkon tűnt fel, hanem a rémálmainkat felsorolón is.

A Fogságban és a Captives története szinte kísértetiesen hasonlít: egy gyerek felfoghatatlan körülmények között eltűnik, egy elszánt rendőr (Jake Gylenhaal / Scott Speedmen nyomoz, az apa (Hugh Jackman / Ryan Reynolds) kikészül. De míg a Fogságban befejezése azóta is kísért és nem tudom eldönteni, vajon hogyan kell értelmezni a végét, a Captives szinte már-már banális bugyutasággal varrja el a szálait.

Sőt, a Captives-ben az elrabolt kislány történetesen jégtáncolt, így amikor megláttam Ryan Reynoldsot a sárga tetejű jégcsarnokban, szinte visszahőköltem, hogy úristen ezt a képet már láttam, méghozzá egy magyar filmben: Dyga Zsombor Utolérje szintén gyerekrablós-molesztálós történet, bosszúálló apával (Andrew Hefler) jégkorcsolyázó szállal.

És még egy közös tulajdonság: a széttagolt időszerkezet. Míg a Fogságban ilyen szempontból egyszerűbb, whodoneit történet volt, az Utolér három különböző idősíkon szőtte a szálakat, a Captives pedig folyamatosan ide-oda ugrál az időben, szépen lassan rakjuk össze a történetet, a szereplők kapcsolatát, és az összefüggéseket. Igazság szerint ez a Captives nagy előnye is, mert amíg a sztori felfedezésével bíbelődünk, és örülünk, ha végre összeáll a kép, kicsit kevésbé figyelünk arra, hogy milyen rohadt szájbarágós az egész (a gyerekmolesztálással foglalkozó rendőrök élete nagyon nehéz, értem?), és hogy néhol mennyire következetlenek a reakciók, mennyire túlzó a színészi játék és melodramatikus a zenehasználat - nemcsak a Varázsfuvola, hanem a drámai pillantok sokszoros aláhúzása drámai szólamokkal. Nem véletlenült volt az a fujjolás a sajtóvetítés végén.

Ugyankkor Egoyan ezúttal is szépen rendszerbe foglalta a kedvenc témáit, mint a gyász (Eljövendő szép napok), a molesztálás (Felícia utazása), a megfigyelés, manipuláció (Chloe). A hangulatteremtésben egyébként is mesteri örmény rendező most is olyan filmet rendezett, amit (nyilván témájától eltekintve) szívesen nézünk. Inkább az a probléma, hogy annyira szerteágazó a történet, hogy csak jelentősen leegyszerűsítve tudta feldolgozni. Pedig egy olyan szektáról mesél, ami nemcsak gyerekeket molesztál, de kifejezetten azon a valóságshown élvezkedik, ahogyan a szülők szenvednek a gyerekek elvesztésén, sőt lelkileg kínozzák is őket a remény életben tartásával. A Killingből ismert Mireille Enos a sajtótájékoztatón az űrben lebegéshez hasonlítta az érzést, amikor a szűlő egyre csak reménykedik, hogy visszakapja a gyerekét.

Az első álló ovációt egyébként a Party Girl című film, a Mundruczó-filmet is bemutató szekció, az Un Certain Regard nyitófilmje kapta, és azóta is mindenki áradozik róla. A nemzetközi sajtó szavazásán, ami a versenyfilmekre terjed ki, a Mr. Turner vezet: ebben az angol festő életét dolgozta fel nem túl izgalmas módon Mike Leigh. 

Ridley Scott  2011 óta félévente beígéri  a Szárnyas fejvadász 2-t, bár sejtelmünk sincs, mikor akarja leforgatni, mikor még  az új Avatar-trilógiával a Prometheus 2-vel sincs kész. Korábban ráadásul arról volt szó, hogy a kultikus Szárnyas fejvadász folytatásábannem lesz benne  a replikánsvadász replikánst alakító Harrison Ford, aztán 2012-ben Scott bejelentette, hogy  mégis visszahozza  Deckardot, de még ugyanebben az évben ellentmondott önmagának, amikor  új, női főhőssel hitegette  a sci-fi rajongókat.

Úgy tűnik, az amerikai hadsereget, a légierőt és a New York-i katasztrófavédelmet is foglalkoztatja a "mi van, ha egy 100 méter magas, a pofájából radioaktív sugarakat lövellő, szörny támad a nemzetre?"-szcenárió, és ha már így alakult, konkrét terveket is eszkábáltak a veszély elhárítására. A hadsereg esélyeiről a film katonai tanácsadója, James Dever alezredes nyilatkozott a Business Insidernek, és azt mondta, a hadsereg nagyon jó esélyekkel venné fel a küzdelmet Godzillával, mert megvan hozzá az emberanyag és a haditechnika is.

Dever szerint hosszú távon mindenképpen az emberek nyernének (most megnyugodtunk egy picit), de nem lenne sima győzelem, hiszen Godzilla radioaktív lehelete és az az eshetőség, hogy a konfrontációra vélhetően egy sűrűn lakott nagyvárosban kerülne sor és nem a mezőn (hóban), nagymértékben nehezíti a feladatot (értsd: kinyírni a mutáns sárkánygyíkot).

A magyar mozikban tegnap óta látható, új Godzilla-filmben egyébként főleg az amerikai haditengerészet foglalkozik Godzillával, ami Dever szerint teljesen rendben van, hiszen tengeralattjáróik, hajóik és szonárjaik a legmegfelelőbbek a nyomon követésére. A lap azt a kérdést is feltettek, hogy (és ezt most nem hiszem el, hogy leírom) ha tényleg egy amerikai városra támadna egy bazinagy, gyíkszerű lény, bevetnének-e vajon ellene nukleáris fegyvereket.

Dever óvatosan fogalmazott, és azt felelte, hogy ha a sereg úgy véli, hogy hatásos lenne Godzilla ellen, habozás nélkül bevetnék, de a döntést ebben az esetben az elnöknek kell meghoznia, és így is csak akkor adna rá engedélyt, ha a lakosságot már evakuálták. Az alezredes szerint egy-két nap alatt végeznének a szörnnyel.

Az amerikai hadseregen belül, ha hiszik, ha nem, az egészséges mennyiségnél (0) jóval többen foglalkoznak ezzel a problémával. A War Is Boring blog írója egy fegyverszakértővel beszélt, aki azt mondta, az első lépés Godzilla megvakítása lenne. Fehér foszforral töltött robbanófejeket emlegetett, amiket helikopterekről lőnének ki a szörnyre, annyit, amennyit csak bírnak.

Azaz, és most akkor el lehet ereszteni egy nagy, megkönnyebbült sóhajt, Mechagodzilla sem bírna az amerikai hadsereggel. Amint a vakítással megvagyunk, jöhet a gyilkos csapás, amit két B-2-es bombázó juttatna célba a hadseregnél rendszeresített, bunkerrobbantónak is nevezett távirányítású bombákkal. Ezek egyenként 13 kilogrammnyi RDX nevű robbanóanyagot tartalmaznak, és berobbantják a sziklafalat is. 

A légierő már sokkal lazábbra vett a figurát, a The Smithsonian Air and Space Magazine újságírójának kérdésére az okinawai Kadena légitámaszpont legénységének pár tagja egy videóban azt válaszolta, hogy ők bizony szétrúgnák Godzilla seggét. Ez minket annyira nem hat meg, mire ideérnek, már régen annyi lenne Hajdúdorognak. A szörny 2014-re egyébként alaposan megnőtt: míg 1954-75 között "csak" 50 méter magas volt, most a százat is veri (lásd a Mashable.com infografikáját):  

A kihalás kora alcímmel jön a mozikba az új Transformers-film, ami egy új trilógia kezdete lesz, és nagyon-nagyon sok robot fogja benne aprítani egymást. A bemutató előtti utolsó, istenbizony végső előzetesben ha más nem is, de a főszereplőket sikerült eltüntetni: Mark Wahlberg ostoba ábrázatát jó, ha 13 másodpercig mutatják a 2 perc 48 másodperc alatt. Nem is baj, ki az a hülye, aki egy Transformers-filmre a színészek miatt ül be? Bemutató: június vége.

A Legendary Pictures és Warner Bros. 75-25 százalékban adtak bele 160 millió dollárt az új Godzilla mozifilmbe, így a stúdiófőnökök most azon izgulnak: vajon már az első héten visszajön a városrombolós popcornmozi ára, vagy csak később? A filmet ugyanis nemcsak az Egyesült Államokban, hanem 60 másik országban is bemutatják a héten, és siker esetén természetesen ez is egy új trilógia nyitánya lesz.

Nekünk egyébként összességében tetszett a film, úgyhogy kíváncsian várjuk, hogy "Az Index mindent csak fikáz, úgyhogy már rohanok is a moziba!"-típusú kommentelőink megnézik-e a Godzillát. (via Hollywood Reporter)

Az amerikai mozikban a sorok közepén található ülésekért magasabb jegyárt szabnak majd ki, írja a Film School Rejects. Információik szerint a Cineplex nevű cég torontói mozijában hamarosan ki is próbálja a rendszert, és megnézik, van-e érdeklődés a magasabb jegyáron kínált élmény iránt, amivel azért vannak apróbb kis problémák.

A cég igazgatója szerint ugyanis nincs ebben semmi kivetnivaló, a repülőgépeken is van választási lehetőség, a turistaosztály az olcsó, a business- és első osztály meg a drágább alternatíva. Az mondjuk nem világos, miért gondolja a kétségtelenül sikeres üzletember, hogy egy pont ugyanolyan szolgáltatásért miért lenne erkölcsös felárat elkérni - a székek középen is ugyanolyanok, a könyöklőért dettó harc folyik, és mellettünk valaki úgyis zabálni fog.

Majd ha a drágább jegy mellé jobb minőségű popcorn, üvegpohárban felszolgált üdítő és szélesebb ülés dukál, befizetünk a dologra, amit egyelőre itthon nem akarnak bevezetni, és remélem, nem mi adtunk ötletet a Cinema City-nek. De ha már ötletek: a Film School Rejects szerint pont ellenkező irányba kellene elmenni, és levinni a kevésbé népszerű helyek árát, hogy mondjuk az első sor egyes székbe is üjön valaki, aki ráadásul nem a fogát csikorgatja, hanem tudomásul veszi, hogy ennyi pénzért ennyi jár.

Viggo Mortensen nem nagy rajongója Peter Jackson Gyűrűk Ura-trilógiájának, és ezt készségesen el is mondta a The Telegraph nevű lapnak adott interjújában. A színész eleve nagyon későn került be a filmekbe, a helyére Stuart Townsendet nézték ki annak idején, de őt egy nappal a forgatás kezdete előtt szó nélkül kirúgták (erről a színész azt nyilatkozta, hogy nem bánja, mert nagyon bunkók volta vele a próbák alatt is), így került képbe Mortensen, aki csak azért vállalta el a szerepet, mert a fia folyamatosan rágta a fülét miatta.

Ma tartják az Artmozik éjszakáját, ami azt jelenti, hogy szombat hajnalig 34 aktuális és a közelmúltban bemutatott filmet vetítenek a fővárosi Toldi, Művész, Puskin, valamint a nemrég újranyitott Tabán moziban. Lesz A nagy szépség, A Wall Street farkasa, a Halhatatlan szeretők és a magyar Viharsarok is.

Premier előtt vetítik a Csúnya, gonosz bácsik című izraeli thrillert, amelyben két férfi a törvényes határokat átlépve próbálja megtudni, mi történt egyikük brutálisan meggyilkolt kislányával. Az olykor fekete komédiába hajló filmet Quentin Tarantino 2013 legjobb filmjének nevezte.

Szintén az országos bemutató előtt tekinthetik meg az éjszakázók Az ötödik kerék című olasz vígjátékot és a Dollár, kanna, szerelem című amerikai filmet. A fesztivál látogatói láthatják elsőként a Coen-testvérek Cannes-ban 2013-ban díjazott filmjét, a Llewyn Davis világát, amely a hatvanas évekbeli New York-i művészlétbe vezeti be a nézőt. A Grace - Monaco csillaga című életrajzi drámát viszont valamiért nem mutatják be.

Aki szereti az Asylum stúdió gagyifilmjeit, és jobban bejött neki a filléres A Föld után: Apokalpszis, mint a Will Smith-féle A Föld után, most örülhet: itthon is készülnek már ZS-kategóriás sci-fik. Csapnivaló, de lelkes színészekkel és direkt nevetséges speciális effektekkel, ahogy azt kell.

A Lurdy moziban és a Youtube-on is bemutatott U-fájlok 3 - Végső összecsapás tipikusan ilyen: egy kicsi, savanyú, de ízig-vérig magyar Asylum-gagyifilm. Az éjjel-nappal a neten lógó, vlogoló Y-generáció válasza az X-aktákra, a Függetlenség napjára, és arra a szomorú trendre, miszerint Hollywoodban nem születnek eredeti ötletek, csak folytatások és remake-ek ömlenek a nyakunkba.

Magyar égre magyar ufót!

Az U-fájlok 3 egy amatőr filmesekből álló, baráti társaság 2005 óta hömpölygő, viccesen fapados sci-fi szériájának legújabb darabja. Igazából már ez is reboot: a 2008-ban összebarkácsolt, eredeti U-fájlok 3 pörgősebb és látványosabb verziója, ahol a Magyarországot megszálló űrlények elleni harcban végre egy női mellékszereplőt is raktak a Justin Bieber-frizurás főhős, Földesi Gergő mellé. Aki egyébként majdnem 10 éve írója, rendezője, operatőre, vágója és egyszemélyes hajtómotorja az U-fájlok-filmeknek.

Íme az U-fájlok 3: Végső összecsapás sztorija a széria hivatalos, gportálos honlapjáról, ahol mintha megdermedt volna az idő, és egyetlen másodperc sem telt volna el a 2000-es évek eleje óta:

Az ügynökök nem tudták megállítani Urbánt. Visszatért az űrbe, hogy beteljesítse az ufo-k követeléseit. A végcél a Föld elfoglalása, az emberiség kiírtása. Egy ufo civilizáció támadja meg a Földet Urbán irányításával. A háború az Urbánok és az emberek között megkezdődött. Sikerül e Nuldör ügynöknek (Földesi Gergő) és Szkuli ügynöknek (Horváth Virág) megállítani a tébolyult fogyatékost, mielött porig rombolja az egész világot, könyörtelen Urbán hadseregével...?

93 éves korában meghalt Szécsényi Ferenc Kossuth-díjas operatőr, írja az MTI. Az operatőrködést egészen legalulról kezdte, laboránsként a Magyar Filmiroda Részvénytársaságnál, majd átkerült a Hunnia Szivárvány Filmlaboratóriumába. Segéd- később másodoperatőrként dolgozott, majd Eiben Istvántól és Hegyi Barnabástól tanulta ki a szakmát. Első komoly operatőri munkája a Hannibál tanár úr volt Fábri Zoltán rendezésében, majd ő fényképezte az Édes Annát, a Két félidő a pokolbant, illetve a részben a saját életéről is szóló Hogy szaladnak a fák című filmet Zolnay Pál rendezésében.

Érzékeny kameráját mindig a lényegre irányítva sallangmentes, emlékezetes képeivel, kimunkált fényhangulataival szolgálta és tette emlékezetessé azokat a filmeket, amelyeknek érdemi alkotótársa volt - írta nekrológjában a Magyar Filmszövetség, emlékeztetve, hogy Szécsényi Ferenc a Kovács András rendezte Hideg napokban szinte grafikára emlékeztetően kontrasztos fekete-fehér képvilágot teremtett.

A fekete-fehér filmezés legnagyobbjai között emlegették itthon, később gond nélkül váltott át a színes filmre, ahol szintén képes volt saját képi világot létrehozni. Dokumentumfilm-rendezőként komoly nemzetközi elismerést is kapott, az oberhauseni fesztivál díját nyerte el az 1974-es Csak egy B betűért, továbbá megkapta például a Szőts István- és a Kossuth-díjat is.

Lassan kezd kicsit sok lenni, hogy az X-Men: Az eljövendő múlt napjaiból alig maradt olyan jelenet, amit eddig nem sütöttek volna el valamilyen előzetesben vagy teaservideóban. Ezért gondoltak egyet a készítők, és majdnem az ÖSSZES szereplőhöz készítettek egyperces karaktervideót, ha még maradt volna pár képkocka, amit nem láttunk. Nálunk a filmet május 22-én mutatják be.

Will Smith és Noomi Rapace (A tetovált lány, Prometheus) szerepel majd a Brilliance című sci-fiben, ami Marcus Sakey regénye alapján készül, írja a Variety. A történet szerint az újszülöttek egy százaléka különleges képességekkel születik, egyikük pedig később terroristaként polgárháborút készül kirobbantani. Will Smith játssza majd azt a különleges ügynököt, akinek meg kell fékeznie a terroristát. A forgatókönyvet az a David Koepp írja, akinek a nevéhez fűződik a Jurassic Park, a Mission Impossible, a Pánikszoba és a Titkos ablak is.

Hajdú Eszter A fideszes zsidó, a nemzeti érzés nélküli anya és a mediáció című 2008-as filmjével elérte, hogy az emberek moziba mentek azért, hogy lássanak egy magyar dokumentumfilmet. Még nem tudni, hogy új filmje, a szerda este bemutatott Ítélet Magyarországon is ekkora érdeklődést vált-e ki. De nagyon jó lenne, ha sokan megnéznék, mert ennél pontosabb látlelet a mai Magyarországról nemigen készült.

Hajdú Eszter a romagyilkosságok tárgyalássorozatát dolgozta fel a filmben, elképesztő kitartással, hangyaszorgalommal és lényeglátással. A tárgyalássorozat ugyanis minden előzetes várakozásnál hosszabbra nyúlt, két és fél éven át tartott. Hajdú, ahogy a magyar sajtó egésze, ott volt az első tárgyalási napon, 2011. március 25-én, és az ítélethirdetéskor, 2013. augusztus 6-án. De a többiekkel ellentétben a két dátum közötti napokat is végigülte, összesen 167 napot forgatott.

A filmben nyomon követhető, hogy ürül ki a kezdetben zsúfolásig megtelt tárgyalóterem, az elhúzódó eljárás miatt hogyan fogy el az érdeklődés. Végül már voltak olyan napok, amikor Hajdú és stábja egyedül követte az eseményeket. Hogy érdemes volt, azt ez a megrázó és megdöbbentő film bizonyítja, amit néha kifejezetten nehéz volt nézni. Emellett az Ítélet Magyarországon végig feszült, izgalmas, annak ellenére, hogy a lényeget mindenki ismeri.

A Budapest Környéki Törvényszék első fokon tényleges életfogytiglanra ítélte a romagyilkosságok miatt Kiss Árpádot, Kiss Istvánt és Pető Zsoltot, Csontos István negyedrendű vádlott büntetése pedig tizenhárom év fegyház lett. A Kiss testvérek és Pető 2008–2009-ben kilenc helyszínen intéztek támadást lőfegyverekkel, Molotov-koktélokkal romák otthonai ellen. A bűncselekmény-sorozatban hat ember, köztük egy gyerek meghalt, öten súlyosan megsebesültek. Az elkövetők 78 lövést adtak le, 11 Molotov-koktélt dobtak, 55 ember testi épségét veszélyeztették. Negyedik társuk a két utolsó támadásban vett részt sofőrként.

Van szeme rám nézni

De a részletekről, amiket kizárólag Hajdú Eszter kamerája rögzített, eddig a nyilvánosság nem tudott. Ebből a filmből mindenkit megismerhetünk, az áldozatok hozzátartozóit, a vádlottakat és a tanácsvezető bírót, Miszori Lászlót.

Hiába láttunk, esetleg voltunk is már több tárgyaláson, mellbevágó, ahogy rögtön a film elején látjuk az egyik áldozat, Kóka Jenő özvegyét, aki harminc közös év után vesztette el a férjét, és aki a vádlottaktól pár méterre kénytelen tanúskodni. Hangja alig van, mert mióta elvesztette a férjét, nemigen tud beszélni. És ez még csak a kezdet, mert Hajdu Eszter szembesít minket az ötéves Csorba Robi holttestéről készült képekkel is, amiket a tárgyaláson a kisfiú édesanyja és nagyszülei is kénytelenek voltak végignézni. Látjuk, ahogy a vádlottak kérdéseket tesznek fel a hozzátartozóknak, egyre magabiztosabban kérdőjelezve meg az állításaikat. „És még van szeme rám nézni” – suttogja maga elé döbbenten az egyik áldozat, Balogh Mária testvére. És ezután őt intik rendre, mert a megjegyzéssel ő vétett a tárgyalótermi szabályok ellen.

Hiába érthető, mégis megrázó, hogy a zavart, összetört, dühös hozzátartozókat milyen keményen utasítja rendre a bíróság. Szeretteik holttestének fotóit látva, azok (akkor még csak feltételezett gyilkosai) előtt kellene világosan, következetesen beszélniük. Miszori László keménységének okait lassan bontja ki a film: a nyomozás hiányosságai miatt lényegében újra fel kellet tárnia a történteket. Látjuk, ahogy az egyikre helyszínre kiérkező tűzoltót, mentőst, majd a nyomozás egyik vezetőjét kérdezi, nem rejtve véka alá, hogy a nyomozati anyagok alapján mit gondol a munkájuk minőségéről. Nem hiszünk a fülünknek, amikor a mentős magyarázza, hogy miért füstmérgezést állapított meg a halál okaként, holott a kisfiú arcán lőtt sebek voltak.

Hitler a cipőpaszta mellett

Hajdú Eszter filmjéből eddig nem látott alapossággal ismerhetjük meg a vádlottakat és baráti, ismerősi körüket. Bármilyen megrázó is a téma, a moziban néha végigsöpört a derültség, amikor az ügyetlenül előadott hazugságokat, a 88-as szám szimbolikájával állítása szerint nem teljesen tisztában lévő tetoválót vagy azt a szkinhedet hallgatjuk, aki szerint csak a zene szeretete kötötte össze a társaságot. Náci zászlók, és Hitler képe a cipőpaszta mellett a polcon az egyik vádlott lakásában, vagy a sok egyforma, tetovált, kopasz, nagydarab tanút egy pillanatra összekeverő bíró: csupa olyan jelenet, ami a megrázó pillanatok mellett velünk marad ebből a filmből.

Éppen ez volt a rendező szándéka: a vetítés végén csak annyit mondott a közönségnek, hogy reméli, a film velünk marad. Ebben biztos lehet: az Ítélet Magyarországon-t mindenkinek látnia kellene, mert így, ebben élünk ma Magyarországon.

Fontos szerepet kaphat egy későbbi Marvel-filmben, írja a Latino Review. A sokszor meglehetősen kétes információkat lehozó oldal szerint Efron már a forgatókönyvet is megkapta, de egyelőre csak a találgatás folyik arról, hogy melyik szuperhőst játszhatja a jövőben. Mivel több Marvel-projekt is fejlesztés alatt áll, így érdemes sorra venni melyik karaktert kaphatja a Disney-produkciókban felnőtt Zac Efron.

Megvan a szereposztása Goda Krisztina Veszettek című filmjének, ami a filmalap 693 millió forintos támogatásával készül. A forgatás júniusban indul, és a tervek szerint 73 napig tart majd Kazincbarcikán, Várpalotán és Budapesten. A történet két vidéki fiúról szól, akik a bűnözés ellen akarnak tenni, ezért egy karizmatikus vezető hatására egy rendvédelmi szervezethez csatlakoznak. A két fiú szerepét ifjabb Vidnyánszky Attila és Klem Viktor kapta, a karizmatikus vezető pedig Fenyő Iván lesz, továbbá feltűnik még Györgyi Anna, Molnár Piroska, Nyári Oszkár, Törőcsik Franciska, Bán Bálint, Béli Ádám és Fritz Attila. A film producere Kálomista Gábor.

Készül a folytatása  Harmony Korine Spring Breakersének, amit azonban új rendezővel, új szereplőgárdával készítenek. Vagyis nem lesz benne a fegyverimádó drogdílert játszó James Franco, aki nemrég rendesen kikelt magából a folytatásra hírére, írja a  MovieWeb . 

Michael G. Wilson és Barbara Broccoli, a James Bond-filmek producereire bízta a Sony Edward Snowden történetének megfilmesítését, írja a Slash Film. A Sony Pictures bejelentette, hogy megszerezték a jogokat a nemsokára megjelenő No Place To Hide: Edward Snowden, The NSA, And The U.S. Surveillance State című könyvhöz, ami az amerikai titkosszolgálat hátteréről szivárogtató számítógépes szakértő életéről szól.

Ha szörnyfilm, akkor duplakritika, a múltkor sixxnek bejött a Tűzgyűrű, Stöki meg rühellte, most vajon megfordulnak a szerepek? És mi van, ha az egyik vélemény pozitív, a másik negatív? Mi lesz akkor a "ha az Index lehúz egy filmet, az csak jó lehet, megyek megnézem"-mantrát valló kommentekőkkel?   

Őszintén szólva én nagyon akartam szeretni ezt a Godzilla-filmet. A Tűzgyűrűt is nagyon szerettem, mert bazinagy szörnyek voltak benne, meg óriási robotok, és két órára gyerek lett belőlem, aki azt élvezte, hogy hatalmas lények dúlják fel a Földet és közben széjjelrúgják egymás seggét. Ennél a filmtörténet legnagyobb, legfélelmetesebb, legjellegzetesebb szörnye csak jobb lehet, és igazság szerint bizonyos értelemben az is lett, de egy filmhez kurvára kevés az, ha van benne félórányi gyönyörű monszta-mayhem, kellene hozzá még pár dolog.

A filmet rendező Gareth Edwards már négy éve el akarta készíteni azt a Godzilla-filmet, amit Roland Emmerichtől várt 1998-ban, de nem volt senki, aki foglalkozott volna vele, 160 millió dollárt összeszedni meg nem olyan egyszerű, mint gondolnánk. Edwards őszintén nem is remélhette, hogy valaki hozzávágja ezt a tudományos összeget, hiszen mindössze egy filmet forgatott, a Monsters című inváziós scifit, azt is valami félmillió dolláros büdzséből. Amit viszont ki lehetett hozni a filmből, azt kihozta, egy nagyon fontos, bár leginkább kényszerűség szülte dologgal együtt: a trükköket mind ő rakta össze, és úgy filmezte le az idegen lényeket, hogy azokat csak a film legvégén látjuk, viszont végig érzékeljük a jelenlétüket.

A Legendary Pictures-nek meg pont ez kellett: egy olyan szörnyfilm a műfaj királyáról, ami nem az Emmerich-féle, minden idők legrosszabb Godzillájának tartott alkotásra, hanem a japán eredetire, Ishiro Honda 1954-es Godzillájára hajaz. Edwards 2010-ben kezdett el foglalkozni a filmmel, aminek a történetét az élet is alakította, a 2011-es, japán partoknál bekövetkezett földrengés, azt azt követő cunami és a fukusimai reaktorbaleset. Ebben a tekintetben is hasonlított tehát a nagy elődre, amit a Japánra a II. világháborúban ledobott két atombomba és az ötvenes évek sorozatos kísérleti robbantásai ihlettek meg - Godzilla ugye soha nem csak egy bazinagy mutáns sárkánygyík volt, hanem a japánok félelmének egyfajta kivetülése, a két lábon járó nukleáris holokauszt.

Edwards filmje ebből a szempontból, és a film kb. utolsó 40 percét tekintve tökéletes főhajtás a Kaiju-filmek ősatyja előtt (Godzilla a természetet jelképezi itt is, és kapunk egy viszonylag finoman, de azért a képünkbe vágott Üzenetet is az atom=rossz vonalon), viszont az előtte levő nyolcvan percből csak arra emlékszem, hogy Bryan Cranston fejére bármilyen parókát adnak, szarul áll, a főszereplő csávóra viszont ha agyonvernek, akkor sem. Mert értem én, hogy a rendező azt szerette volna, ha az IMAX moziban idétlen 3D-s szemüvegben ülő néző pont úgy, tátott szájjal bámulja majd a szörnyek királyát, mint a karakterek, csak éppen ehhez egy faroknál, vagy az óceánból lassan kiemelkedő, Margitszigetnyi hátnál többet kellett volna mutatni.

Ennek hiányában azon lehetett csak csodálkozni, hogy az istenbe' tudnak minden amerikai filmbe legalább egy olyan színészt beválogatni, akiknek nem sokkal emlékezetesebb az arca egy közepesen izgalmas kártyanaptárnál (Aaron Taylor-Johnson, de lehetett volna Chris Ewans vagy Jai Courtney is, tökmindegy). Futószalagon gyártják ezeket az egyenfejű, egyentestű, egyformán buta arcot vágó, színésznek csak jáksói értelemben nevezhető alakokat? És minek egy ilyen filmbe Cranston mellé Juliette Binoche, Ken Watanabe, Sally Hawkins és Elizabeth Olsen, ha a szerepeiknél még a taxisok havilapjának orvos válaszol rovata is izgalmasabb?

A film egyébként nem indul rosszul, két tudósember (Watanabe és Hawkins) egy Fülöp-szigeteki bányában felfedez valamit, amitől nagyon-nagyon nagyra tátják a szájukat, és csészealjnagyságú lesz a szemük: valami gigantikus, de azonosítatlan lény élte napjait vígan a mélyben, majd egyszer csak meghalt, és maradt utána pár izé, amik közül egy kiásta magát a mélyből és elindult Japán felé. Mindez a múltban történik, aminek egy másik szegletében Bryan Cranston és felesége (Binoche) egy japán atomerőműben melózik, egészen addig, míg valami nem történik arrafelé, és össze nem dől az egész, mint egy kártyavár. Az eseményt persze eltussolja a kormány, mondván földrengés volt, mert a kormányok a szörnyfilmekben már csak ilyenek.

Ugrunk 15 évet, Cranston kap egy másik parókát és kevesebb alapozót, hogy öregebbnek tűnjön, de továbbra is az okokat kutatja, és pont olyan őrült összeesküvés-elmélet-fanatikus, amilyennek egy ilyen filmben legalább egy szereplőnek lennie kell. A fia felnőtt, és katona (mi más lenne, rendes amerikai), és a töke tele van azzal, hogy a fatert évente kell kihozni a japán sittről, mert megint az egykori reaktor romjai körül kóringyált. Nem kell hozzá nagy jóstehetség: Cranstonnak végig igaza volt, a kormány titkol valamit. Elkezdődik a flúgos futam, aminek során a szereplők Japánból Hawaii-ig jutnak, és közben a világot az armageddon szélére sodró eseményeket hol egy tévén, hol mások elmondása alapján követik.

A film kétharmadát, azaz a végső városromboló tombolást felvezető szakaszt simán ki lehet hagyni, mert ami történik benne, tök lényegtelen. Nem érdekes, mi lesz a Nagyon Okos Tudóssal, senkit nem zavar, ha a mindenkire azonnal atomot hajigáló tábornok (admirális?) fejét leszakítja egy hajódaru, és az is teljesen lényegtelen, milyen sorsra jut a kifejezéstelen arcú főszereplő. Onnantól lesz a film érdekes, hogy Godzilla feláll, és a néző száján akaratlanul kicsúszik egy húbazdmeg, mert a látvány olyan elementáris, hogy nem tudsz mást csinálni, csak tátott szájjal nézni, ahogy a felhőkarcoló-méretű izé áttrappol egy városon és nyomában nem marad más, csak pusztulat. 

Edwards azzal, hogy elhúzta Godzilla bemutatását, és másfél órán keresztül vizuálisan pettingel velünk, saját magával és a filmmel tol ki. A "kevesebb néha több"-elv egy olyan filmben, aminek az a címe, hogy Godzilla, nem működik. Értem a szándékot, látom a főhajtást, de ennél több szörny kell egy szörnyfilmbe. Az utolsó félóra viszont maga volt a képi orgazmus, a lény fizikája, a végletekig kidolgozott trükkök, a pompás kameraállások és a hangok miatt majdnem megbocsátom a filmnek, hogy 90 percen át csak szórakozott velem, és kartonpapírból kivágott színészfigurákat tologatott a milliós díszletek között. De csak majdnem. (sixx)

Öngyilkos lett Malik Bendjelloul, a Searching for Sugarman című, tavaly Oscar-díjat nyert dokumentumfilm 36 esztendős svéd rendezője. Bendjelloul bátyja, Johar az Aftonbladet svéd napilappal szerdán közölte, hogy testvére önkezével vetett véget életének kedden. Elmondta, hogy a rendező egy ideje depresszióban szenvedett. "Az élet nem egyszerű" - idézte a svéd napilap Johar Bendjelloult, aki hozzátette, hogy életének legrosszabb pillanta volt, amikor üzenetet kapott testvére öngyilkosságáról.

Malik Bendjelloul Oscar-díjas rendezőre holtan találtak kedden Stockholmban, a rendőrség halálának okáról eddig nem közölt részleteket.  A Sundance-en és az Oscaron is díjat nyert  Searching for Sugarman című dokumentumfilm  egy hetvenes években Detroitban zenélt és élt  énekesről szól, aki tehetséges volt, de két lemezével semmiféle visszhangot nem ért el, viszont Dél-Afrikában hihetetlen népszerű lett, bár nem tudott róla. 

Szerda este a Grace – Monaco csillaga című film díszbemutatójával veszi kezdetét a cannes-i filmfesztivál, ahol idén is az európai film sztárjai hemzsegnek majd a vörös szőnyegen, hogy népszerűsítsék a legújabb munkájukat. Idén tényleg igazi nagyágyúkkal lesz tele a program, a veterán Jean-Luc Godard, David Cronenberg, Mike Leigh, Ken Loach, Atom Egoyan és a Dardenne fivérek a versenyprogramban indulnak, de a merészebb filmeket felvonultató Un Certain Regardban is olyan nevek vannak, mint Wim Wenders, Asia Argento, Ryan Gosling vagy éppen a magyar filmet képviselő Mundruczó Kornél. Az Index a helyszínről tudósít majd a fesztivál során.

A cannes-i filmfesztivál kétségkívül a legjelentősebb filmes esemény: az év meghatározó filmjeit itt mutatják be, a filmszakma fontos találkozói is ekkor zajlanak. Noha van némi ellentmondás a filmfesztivált körülölelő rongyrázás és az európai filmpiac jelenlegi állapota között, azért az év végi összesítő listákon elég nagy számban szoktak szerepelni Cannes-ban bemutatott filmek. 2014 legjobbjait fogjuk megnézni az elkövetkezendő 10 napban, de ezekért az emberekért a világ végére is elmennénk.

Grace Kelly

Az már biztos, hogy annyi év után ismét Grace Kellyről fog szólni a fesztivál: a monacói hercegnő életéről készült filmet vetítik a megnyitón. A Grace – Monaco csillaga főszereplője Nicole Kidman, rendezője pedig az az Olivier Dahan, aki az Edit Piaf-filmet rendezte (akkor Berlinben vonultak a vörös szőnyegen). Ez némi bizakodásra ad okot, reméljük, hogy a Grace nem lesz olyan borzalmas fiaskó, mint amilyen a Diana volt pár hónapja. Sajnos ennek ellentmondani látszik, hogy a filmet kivonták az Oscar-versenyből, Harvey Weinstein forgalmazni sem akarja, és Albert herceg is elhatárolódott. Mindenesetre egy Grace Kelly életéről szóló filmnek mindenképpen Cannes-ban van a helye: a színésznő először 1955-ben járt a fesztiválon a Country Girl című film főszereplőjeként, ekkor ismerkedett meg a monacói herceggel is. Később 1972-ben és 1980-ban is visszatért a fesztiválra, előbb Hitchcock Téboly című filmjének stábjához csatlakozott, utóbb pedig a rendező halálára emlékezésképpen. 

Sofia Coppola

A Coppola klán tagja, mint az a fenti fotón is látszik, nem először jár Cannes-ban, a fotó 1979-ben készült, ebben az évben nyerte édesapja az Arany Pálmát az Apokalipszis most című filmjével. Sofia később saját jogán is volt már a fesztivál vendége, az Öngyilkos szüzeket 1999-ben a Rendezők két hete mutatta be, 2006-ban a Marie Antoinette a versenyprogramban szerepelt, az Un Certain Regard nyitófilmje tavaly a Lopom sztárom volt. Sofia Coppola idén a zsűriben ül, azaz az ő szavazata fogja eldönteni, hogy ki kapja idén az Arany Pálmát. 

Június 5-én érkezik a mozikba az új magyar akciófilm, a Fekete leves: a koksszal és idiótákkal kibélelt filmet mi már láttuk a Titanicon, és nem csak azért lelkesedtünk érte, mert az Index is kapott benne egy kicsi, de annál fontosabb szerepet. 

A film előzetese először az Indexen látható:

A Berlinalén zajlott nemzetközi premieren kitűnő kritkákat kapott Császi Ádám első egész estés játékfilmje, a meleg fiúk szerelmi háromszögéről szóló Viharsarok. A film az elmúlt hetekben már több más filmfesztivált is megjárt, sikerrel szerepelt a pozsonyi FebioFesten, a mexikói Guadalajarában, és Vilniusban is. Itthon március közepe óta játsszák a mozik, és még mindig nem csappant meg az érdeklődés a film iránt. Eddig 3300-an látták, ami egy ilyen témájú művészfilm esetében kifejezetten jónak számít.

A film ázsiai premierjét a tajpeji fesztiválon tartják júliusban, amely Tajvan egyik legnagyobb kulturális rendezvényének és az egyik legjelentősebb ázsiai filmfesztiválnak számít. Negyven ország százhatvan filmjét láthatják itt a nézők, akik százezres nagyságrendben vesznek részt az eseményen. Sok film itt talál ázsiai forgalmazóra.

A film megy a cseh zlíni fesztiválra is, amely kifejezetten az ifjúsági és fiatal felnőtteknek szóló filmekre koncentrál. Ebben a műfajban a legrégibb ilyen rendezvény a világon, hiszen 1961 óta minden évben megrendezik. A seattle-i filmfesztivál az USA északnyugati területén szinte az egyetlen nagyszabású filmes rendezvény, a Viharsarkot itt is bemutatják. 

A film nekünk is nagyon tetszett, hosszabb cikkünket itt lehet elolvasni róla. 

Gwyneth Paltrow és Chiwetel Ejiofor lesz a főszereplője a Szemekbe zárt titkok című Oscar-díjas argentin film új feldolgozásának – számolt be róla a The Hollywood Reporter. A The Secret in Their Eyes című remake-et Billy Ray rendezi, és a forgatókönyvön is ő dolgozik. Ray írta a Pillips kapitány és Az éhezők viadala forgatókönyvét is, rendezőként pedig A hazugsággyáros és Az utolsó jelentés című filmeket jegyezte.

A hollywoodi változatot eredetileg a Warner Bros. akarta elkészíteni, de végül az IM Global állt a film mögé, és vállalta finanszírozását. A cég képviselői a ma elkezdődött cannes-i filmfesztiválon keresnek majd külföldi forgalmazókat a produkcióhoz.

A thriller egy egykori titkos ügynökről szól, akit nem hagy nyugodni egy megoldatlan gyilkossági ügy. Mikor Bostonban az FBI-nak kezd dolgozni, egyre közelebb jut a megoldáshoz, amely azonban teljesen új megvilágításba helyezi a múltat.

A Szemekbe zárt titkok 2010-ben elnyerte a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díját, és számos további rangos filmdíjban is részesült.