Ez nem az a világ, ahol mutyizni kell

2016. február 10., 18:32 Módosítva: 2016.11.07 14:33
1337

A szüleivel disszidált Németországba a '80-as években, Münchenben nőtt fel, volt a brüsszeli Magyar Kulturális Intézet vezetője, kapott francia érdemrendet, hét évig igazgatta a Szigetet most pedig hat berlini fesztivál, köztük az Amerikából importált Lollapalooza fesztiváligazgatójaként dolgozik. Szép Fruzsina ma már komoly szaktekintélynek számít az európai fesztiválpiacon, és egy új szervezet létrehozásával egy hosszútávú folyamatot indított el, ami akár történelminek is nevezhető az európai könnyűzenében. Szép Fruzsinával interjúztunk a nyugati és a magyar mentalitás különbségeiről és arról, hogy mire van szüksége a hazai könnyűzenének a jövőben.

Tovább

Régiségek között fagyoskodik Bérczesi Robi

2016. február 10., 15:15 Módosítva: 2019.01.28 10:23
94

2009-ben állt össze Nemes András (Pluto) és Bérczesi Robi (hiperkarma) projektje, a klasszikus magyar altert slágeresebben játszó Biorobot. Egy problémásabb időszak után Nemes 2013-ban adta ki a még mindig letölthető első albumukat, és úgy tűnt, hogy az akkor a zenekar vége is lesz. Aztán a Biorobot a hamvából feléledt, idén februárban újra összeállt Nemes és Bérczesi, február 12-én az Akvárium Klub KisHalljában be is mutatják az új lemezüket, amiről megérkezett az első, Annyi még című szám videoklipje.

Tovább

Mindenki nyugodjon le a picsába, idén végre lesz Prodigy!

2016. február 10., 10:02 Módosítva: 2016.07.01 23:40
50

Bejelentettek a legújabb fellépőket az idei Voltra. Véget értek a szenvedéseink, hiszen most már hivatalos, hogy a történelemkönyvbe csak "a depresszió éveként" bekerülő 2015 (amikor is nem volt egy magyar fesztiválon vagy klubban sem Prodigy) után megint lesz Prodigy Magyarországon. Sőt, nem csak Prodigy, hanem az iszonyúan aktuális és népszerű Stereo MC's is fellép. A két giga név mellé még odafért Axwell és Ingrosso párosa, a Gorgon City, Paul Kalkbrenner, Alle Farben, Jan Blonqvist és a Skillet rockzenekar.

Tovább

Ami a Balaton Methodból kimaradt

2016. február 9., 16:32 Módosítva: 2016.03.31 19:24
183

Akik megnézték a végig klipekből összeállított Balaton Methodot, azok láthatták, hogy a Jónás Vera-epizódnak nagyon hamar vége lett, hiába néztük volna még a sokmonitoros villódzást, új klip kezdődött. Úgy tűnik, az alkotók is így voltak ezzel, mert most készült az akkor forgatott anyagból egy új klip is a Send Your Love című számhoz, amit itt a Stenken lehet először látni. 

Tovább

Az ügyes tanár nem veri véresre a diákot, inkább megvereti a diáktársaival

2016. február 9., 15:56 Módosítva: 2016.02.22 10:09
75

Kemény lehetett tél Nancy környékén, amikor 1477 januárjában, több napos keresés után megtalálták végre a kor egyik legszellemesebb, legműveltebb és legelegánsabb uralkodójának meztelen holttestét, amit már úgy megdézsmáltak a vadállatok, hogy csak gyermekkori sebhelyei alapján lehetett azonosítani. Merész Károly halálával sírba szállt a reneszánsz glamrock birodalom, a Burgundiai hercegség dicsősége is. Nevéhez méltón vakmerő, nagyravágyó és kegyetlen uralkodó volt, ez okozta vesztét, amikor nem bírta elfogadni, hogy képtelen bevenni egy várost és addig ostromolta a hideg tél közepén, amíg felmorzsolta hadait, s a felszabadító sereg könnyen végzett vele.

Hogy miért érdekes ez itt a Stenken? Mert Merész Károly szerette a zenét (sok más uralkodóhoz hasonlóan zeneszerző is volt), és szolgálatában épp olyan nagynevű mesterek alkottak, mint apja, Jó Fülöp udvarában, akiről pár hete esett szó.

Nem kizárt, hogy egyikük, Antoine Busnois (vagy Busnoys) maga is ott volt Nancy ostrománál, csak épp szerencsésebb volt, mint gazdája. Egy biztos túlélte a katasztrófát.

Tovább

10 érdekes tény a Stenk dalversenyéről

2016. február 9., 07:07 Módosítva: 2016.04.05 15:52
80

Múlt héten összeállt a Stenk idei dalversenyének mezőnye: több mint 180 zenekar, illetve előadó jelentkezett, sőt, a saját dolgunkat nehezítve mi is neveztünk néhány számot, így egy több mint kétszáztételes listából kellett kiválogatnunk a legígéretesebbeket.

A harminc legjobbnak talált számot már ismertettük, és a verseny napokon belül tovább folytatódik. Addig is összegyűjtöttünk néhány az idei – többek szerint is kivételesen erős – mezőnnyel kapcsolatos érdekességet.

Tovább

Csak ülni lehet a ZAZ-koncerten, nagy a felháborodás

2016. február 8., 16:46 Módosítva: 2016.02.09 11:28
68

Rengeteg ember felháborodott, hogy a február 13-i ZAZ koncertet szervező Budapest Promoter cég hétfőn közölte a Facebookon, hogy mégsem lesz állóhely a koncerten.

"Kedves Vendégeink! Értesítünk mindenkit, aki a küzdőtérre jegyet váltott, hogy a hatóságok és a jogszabályok rendelkezéseit szem előtt tartva nem lesz állóhely a koncerten! Így - csak a küzdőtéren - érkezési sorrend lesz! A jegyellenőrzés után a bejáratnál helyre szóló karszalagot kap minden küzdőtéri jegy tulajdonosa. Természetesen ez a lelátókon ülőkre NEM vonatkozik! Megértéseteket köszönjük!" 

Ezt nagyon sokan nem tartják tisztességesnek, mivel sokan pusztán azért vették meg a 12 ezer forintos jegyet, mert arról volt szó, hogy táncolni lehet, ha tudják, hogy a küzdőtéren is csak ülni lehet, akkor az olcsóbb jegyeket veszik meg a lelátóra. 

A szervező cég, most a helyszínt adó Tüskecsarnokra mutogat, hogy az ő biztonsági előírásaik miatt nem lehet állni. A Budapest Promoter azt is közölte, hogy a helyeket majd az érkezési sorrendben lehet elfoglalni, illetve a Facebookon azt írták, hogy a Ticketportál ügyfélszolgálatát keresse, aki szeretné visszaváltani a jegyét. 

Tovább

Vartyogással köszönt be az új nap

2016. február 8., 14:41 Módosítva: 2016.02.08 15:29
42

Sokszor elmondtuk már, sokszor el is fogjuk még: itt a Stenken eléggé bírjuk a magyar MYGL elektropopját, nálunk lehetett meghallgatni az első albumát, volt már nálunk klippremierje, és a nemsokára érkező EP-jéhez készült első számot is itt lehetett meghallgatni. Most megérkezett a második.

mygl ujnap
Tovább

David Guetta és az Arctic Monkeys énekese is visszatér a Szigetre

2016. február 8., 12:06 Módosítva: 2016.02.08 16:49
227

Újabb neveket jelentett be a Sziget, vannak közöttük visszatérők, de olyanok is, akik idén jönnek először a fesztiválra.

Jön a Muse, akik már voltak kétszer is, de a közönség a visszatérésükre szavazott és visszatér David Guetta is. Legutóbbi nagylemeze, a Listen 2014 novemberében jelent meg, idén pedig ő lesz a foci EB himnuszának szerzője és előadója.

Tovább

Ezért nincs értelme a Coldplaynek

2016. február 8., 03:49 Módosítva: 2016.02.09 07:32
102

A Super Bowl nem csak azért a világ egyik legfontosabb sporteseménye, mert eldől, ki a legjobb NFL-csapat, hanem a félidei show miatt is. Ennek óriási hagyománya van Amerikában, a Rolling Stonestól a The Who-ig egy rakás híres zenekar és énekes fellépett már a döntő nagyszünetében. Az elmúlt években az NFL kicsit hanyagolta a rockzenét a popsztárok miatt, idén viszont úgy érezték, hogy a Coldplay és Beyoncé párosa tökéletes kombináció lesz. Nem volt az.

Tovább

Kurt és Courtney köztünk él

2016. február 7., 08:09 Módosítva: 2016.02.08 08:57
32

A DIIV herointól meggyötört frontembere abban sem volt biztos, hogy megéli a második lemezük elkészültét, de most hogy az anyag elkészült, úgy érzi, tökéletes munkát végeztek. Meghallgattuk, mennyire volt igaza. Ezenkívül egy iszonyatosan másnapos egyetemi zenekar, mézes torkú kanadai elektropop és egy remek magyar raplemez is a hét lemezében.

2013 szeptemberében a DIIV-vezér, Zachary Cole Smith és barátnője, az énekesnőként és modellként egyaránt ismert Sky Ferreira együtt utaztak Cole papírokkal nem rendelkező furgonjával a zenekar egyik koncertjére. Mikor egy igazoltatás közben a rendőrök heroint és ecstasyt találtak náluk, mindkettőjüket letartóztatták. Ferreira ellen végül ejtették a vádakat (bár modellként néhány szerződése megsínylette az ügyet), Smith ellen pedig ugyan nem, de aznap este, az őrizetet hátrahagyva, lejátszotta az aznapra ígért koncertet.

Tovább

A Scooter ezer arca

2016. február 6., 11:00 Módosítva: 2016.02.07 11:31
1114

Több mint 20 éve már, hogy megalakult a Scooter, a kulturálisan fontosságban máig komoly vitákat gerjesztő német happy hardcore formáció. Február 5-án megjelent az Ace, a Scooter tizennyolcadik nagylemeze, és ennek tiszteletére megnéztük, hogy az eredeti felállásból egyedül maradt H.P. Baxxter frontember, énekes, nyelvész és szexikon mennyit változott az évek során a Scooter különböző klipjeit nézve. Pontosabban azokon belül az úgynevezett Baxxter-kivágásokat, vagyis a geometriailag totál középre komponált képeket vizsgálva, amiknek a közepén mindig a hidrogénezett herceg üvöltötte az arcunkba, hogy mennyibe kerül a hal.

Tovább

Mindenki Beyoncét bámulja

2016. február 6., 10:12 Módosítva: 2016.04.24 10:56
13

Az eheti videódiszkóban bepótoljuk a lapzárta után érkezett Coldplay + Beyoncé sztárcsapatot, megnézzük, hogy mire képes mostanában a Primal Scream, és bemutatunk egy csupa emojiból álló világot.

Tovább

A fotelből is nézhetjük az új Metallica-bulit

2016. február 5., 06:39 Módosítva: 2016.02.05 11:03
56

Ahhoz képest, hogy 16 éve a Metallica mekkora hisztit csapott a Napster fájlcserélőn keresztül letöltögetett számaik miatt, most már profin kezeli a net nyújtotta lehetőségeket: a Super Bowl előtti estére szervezett San Francisco-i koncertjüket bárki ingyen megnézheti majd a LiveMetallica streamjén keresztül.

Tovább

Meghalt Maurice White, az Earth Wind & Fire alapítója

2016. február 5., 00:23 Módosítva: 2016.02.05 12:08
1586

74 éves korában elhunyt az Earth Wind & Fire nevű, legendás R&B zenekar alapítója, producere és egyik vezetője, írja az Associated Press. Több mint húsz éve küzdött a Parkinson-kórral, csütörtök hajnalban, álmában érte a halál.

A betegséget 1992-ben diagnosztizálták nála, majd két évvel később fel kellett hagynia a turnézással. Betegségét nyolc éven át titokban tartotta, 2000-ben vallotta csak be a nyilvánosság előtt, hogy mi a visszavonulásának valódi oka. Együttesét ugyanebben az évben iktatták be a Rock & Roll Hall of Fame-be.

Tovább

Új helyszínnel bővült az idei Guns-turné

2016. február 4., 16:45 Módosítva: 2016.02.05 07:37
4

A többéves gyűlölködés után végre kibékülő Slash és Axl Rose régi haverjaikkal, Duff McKagan basszusgitáros-énekessel és Dizzy Reed billentyűssel kiegészülve áprilisban félbeszakítják a floridai Coachella-bulit, csakhogy felléphessenek Mexikóvárosban is - írja a Teamrock.com.

Tovább

Lady Gaga énekli a himnuszt az ötvenedik Super Bowlon

2016. február 3., 12:31 Módosítva: 2016.02.03 14:27
15

Lada Gaga énekli majd az amerikai himnuszt a vasárnap esti Super Bowlon, írja a Variety. Az amerikaifoci-liga döntőjét (és a hozzá kapcsolódó bulit) immár ötvenedik alkalommal rendezik meg, a Carolina Panthers és a Denver Broncos mérkőzését a Santa Clara-i Levi’s stadionból a CBS közvetít majd élőben.

Miközben a Pokerface énekesnője a himnuszt énekli majd, miközben az Oscar-díjas Marlee Matlin (Egy kisebb isten gyermekei, Mi a csudát tudunk a világról? stb.) jelnyelven tolmácsol majd.

Tovább

Lagzi Lajcsi börtöndalt írt

2016. február 3., 08:56 Módosítva: 2016.03.24 08:14
15

Megreccsen a szív címmel írt a rácsok mögött töltött időről számot Lagzi Lajcsi, írja a szerdai Blikk. A börtöndal Lajcsi odabent eltöltött 125 napjáról szól, és az is kiderül belőle, hogy nem csupán fájdalmas emlékeket, hanem örömöket is szerzett a fogsága alatt.

A dalt legelőször a büntetés-végrehajtás egészségügyi személyzete hallhatta, és a zenész elmondása szerint közülük többen is elsírták magukat. A számot a zenész Körmendi Péter hangmérnök stúdiójában énekelte és trombitálta fel.

Tovább

Pozsonyi szajhára vágyott Oswald, csúnyán megverték

2016. február 2., 11:15 Módosítva: 2016.03.01 10:02
380

Mindig is csodáltam, hogy a középkorban mennyit utaztak néhányan. Nem tudom pontosan milyen volt az akkori úthálózat Európában és hogy mennyivel lehetett azon haladni kocsival/lóval, de felteszem nem túl jó és nem túl gyorsan. Ehhez képest zenetörténeti kalandozásunk (amit biztos követtek Facebookon) tele van világlátott zenészekkel, akik hol egy angol, hol egy holland, hol egy olasz városban bukkannak fel.

Ám egyikük sem volt akkora kalandor és világcsavargó, mint Oswald von Wolkenstein, az utolsó német trubadúr (vagyis minnesänger), akinek nem csak számtalan dalt és verset köszönhetünk, de az egyik legkorábbi magyar káromkodás fennmaradását is.

Tovább

Köztük van az év legjobb magyar dala

2016. február 2., 07:06 Módosítva: 2016.02.16 17:28
936

Több mint 180 zenekar, illetve előadó nevezett az Index idei dalversenyére, amely során ezúttal is megkeressük a mögöttünk álló év legjobb dalát. A nevezőkön kívül mi is jelöltünk néhány dalt, így állt össze össze az a több mint kétszáz tételes lista, amelyet végighallgatva kiválasztottuk a legígéretesebb előadókat.

Az előzsűrizésben az Index hét munkatársa vett részt (Libor Anita, Klág Dávid, Koroknai Gergely, Kovács M. Dávid, Pándi Balázs, Panyi Szabolcs és Sajó Dávid), akik valamennyi jelöltet végighallgatva tízes skálán értékelték a befutó számokat. A hosszú, sokszor embert próbáló feladat során a 183 nevező közül végül 22-t választottunk ki, és csupán nyolc előadót indítottunk mi a versenyen. Csak viszonyításképp: tavaly 140 produkció közül 12-t válogattunk be, a többi helyet a saját jelöltjeinkkel töltöttük fel.

Tovább

Van érdekesebb Rihannánál

2016. január 31., 12:20 Módosítva: 2016.01.31 20:08
49

Hiába hozta ki mindenki meglepetésére Rihanna négy év után az új nagylemezét, inkább írtunk róla egy külön cikket, mert sajnos annyira nem lett jó, hogy kinevezhessük a hét lemezének. Helyette az új felállással jelentkező Bloc Partyt választottuk, akik már régóta lógtak egy igazán erős albummal. Rajtuk kívül meghallgattuk még Nagy-Britannia egyik legbalhésabb új zenekarának számító Fat White Familyt, Siát, a Basementet, a suttyóbajnok Kevin Gatest, és megpróbáltunk rájönni, hogy mi a francért tudott a Panic! At the Disco rockzenekar létére az amerikai lemezeladási listák élén landolni. Annyit mondunk előre, hogy bárcsak soha a közelébe ne mentünk volna.

Tovább

Nem ilyen cicás videókhoz vagyunk szokva

2016. január 30., 10:20 Módosítva: 2016.01.31 09:15
13

Micsoda felhozatal! A Chemical Brothers és a New Order is remek, megható videót adott ki a héten, de ez még mind semmi a Wolfmother és a Meow The Jewels totálisan krézi bolondságához. Tessék csak nézni:

Tovább

Megvan az idei Nagy-szín-pad mezőnye

2016. január 29., 13:07 Módosítva: 2016.01.29 15:14
3

Idén harmadik alkalommal rendezi meg a Volt, az MTVA és az Akvárium a Nagy-szín-pad nevű versenyt, ami egy hatalmas fesztiválreklámba csomagolt tehetséggondozó. 2014-ben a Mary Popkids, 2015-ben pedig az Ocho Macho nyerte. A 12-es mezőny szereplői lehetőséget kapnak a Sziget Kft. fesztiváljain való fellépésekre a nyertes pedig részt vehet azon a Eurosonic fesztiválon, ahol nemrég mi is kint voltunk.

Tovább

Majka a VIVA TV bojkottjára szólít

2016. január 29., 11:17 Módosítva: 2016.01.29 22:11
250

A VIVA TV teljes bojkottjára szólította fel a magyar zenészeket Majka, miután a csatorna ragaszkodott hozzá, hogy kitakarják a City Taxi és a Coca-Cola termékmegjelenítését az Eléglesz c. klipben. A rapper azzal vádolja a csatornát, hogy diszkriminál bizonyos előadókat és az Indexnek elmondta, hogy precedenst akar teremteni a mostani kirohanásával.

Tovább

Meghalt a Jefferson Airplane alapítója

2016. január 29., 11:09 Módosítva: 2016.01.29 13:38
18

Csütörtökön elhunyt Paul Kantner, a Jefferson Airplane gitárosa és alapítója, ezt a zenész sajtósa erősítette meg a San Francisco Chronicle-nek.  A 74 éves zenész a héten szívinfarktust kapott, majd összeomlott a szervezete.

Tovább

Erre nem számított senki: visszatért Rihanna

2016. január 28., 21:12 Módosítva: 2016.03.16 10:57
330

Ha most azt mondanák egy átlagembernek, hogy mondjon három híres amerikai popénekesnőt, akkor minden valószínűség szerint Rihanna neve hangozna el a legtöbbször, még akkor is, ha ő egyébként történetesen Barbadoson született. Ma egyértelműen ő az egyik legtöbbet érő modern popsztár, akit legalább annyira szexszimbólum, mint előadói híresség. 2012 óta nem adott ki új nagylemezt, és főleg csak közreműködött mások dalaiban. Ma viszont hatalmas meglepetésre kijött az Anti, a sokak által régóta várt új album, ami ráadásul ingyenesen letölthető bárkinek.

Tovább

Tyler, the Creator is jön a Balaton Soundra

2016. január 28., 14:54 Módosítva: 2016.01.28 18:22
10

Újabb fellépőket jelentett be a Balaton Sound, július 6. és 10. között fellép Dimitri Vegas & Like Mike, Tyga, Sven Väth, a hazai fellépők között meg a Halott Pénz, a Punnany Massif, a Wellhello, a Brains és az Irie Maffia is. A Dimitri Vegas & Like Mike duo jelenleg a DJ Magazine legjobb 100 DJ-t összefoglaló listájának első helyén áll, és jelenleg ők állnak az élen a Sound kívánságlistáján is, több ezer szavazattal.

Az elektronikus zene mellett a szervezők nyitnak más műfaj felé is, így jön a rapper TYGA, és újra jön Sven Väth, valamint a holland Ferry Corsten. Tavalyi szigetes szereplése után idén a Sound-ra jön Tyler, The Creator . Jön még Timmy Trumpet, Németország egyik legrégebb óta aktív techno-pop alakulata a Booka Shade, érkezik Zamárdiba Izraelből Borgore, valamint Nick Douwma, a Sub Focus és Aly & Fila.

Tovább

Bob Marley fia idén nyáron Budapestre jön

2016. január 26., 16:09 Módosítva: 2016.08.31 17:03
53

A reggae-legenda Bob Marley fia, Damian "Jr. Gong" Marley augusztus 30-án ad koncertet a Budapest Parkban.

Damian Robert Nesta Marley az első szólólemezét 1996-ban jelentette meg, és sikeresen keverte benne a hiphopot a dancehall és a reggae műfajával. 2001-es második albumával 158 hétig szerepelt a Billboard Top Reggae Album listáján, és megnyerte első Grammy-díját is. Harmadik albumának címadó dalát a Welcome To Jamrockot a Rolling Stone beválasztotta az évtized legjobb 100 dala közé. Ezután átlépve a stílushatárokat közös albumot készített Nas segítségével, de felvett egy dalt Skrillex közreműködésével is.

Tovább

Van egy debreceni együttes, amelyik ötször annyi ideje játszik mint a Rolling Stones

2016. január 26., 14:14 Módosítva: 2016.01.27 10:31
149

A legöregebb világsztárzenekar egyértelműen a Rolling Stones. 1962-ben alapították, s bár az eredeti felállásból nem él már mindenki, azért ma is elég aktívak. Ugyanebben az évben indult amúgy a magyar Omega együttes pályafutása is, szóval azért nekünk sem kell szégyenkeznünk a korversenyben. Na és ha már magyarok, ne feledkezzünk meg az 58-as Bergendyről sem, igaz 62-ig még nem vették fel szaxofonosaik nevét (- kösz a tippet Terézágyú!). Vannak azonban talpon ennél is régebbi együttesek.

A legtöbben az 1961-ben alapított, holland Golden Earring bandát tartják a korelnöknek, de ha kísérőzenekarok is érnek, akkor ott van például Bill Haley együttese, az 1952-ben alapított Comets, mely néhány éve még koncertezgetett, nem tudom mi lehet velük azóta.

Persze ezekben olykor cserélődnek a tagok. Sőt. A Nagy Feró szülinapja kapcsán mostanában sokat emlegetett Beatrice például eredetileg csak nőkből állt, szóval az 1969-es felállásból már senki sincs a zenekarban, miközben az él és virul, és ugyanígy hívják.

Oké és mindennek mi köze a zenetörténeti sorozatunkhoz, amely most éppen a kora reneszánsz zeneszerzőnél, Guillaume Dufaynél tart? Máris meglátjuk!

Tovább

Itt egy Amoeba-remix Monkeynecktől

2016. január 26., 13:48 Módosítva: 2016.01.26 13:48
29

Hamarosan az A38-on koncertezik az Amoeba, akik a brit Call Me Unique énekesnővel készítettek egy EP-t. Ebből már mi is mutattunk ízelítőt a lemezen szereplő Thank You c. számhoz, most pedig itt egy partykompatibilis Monkeyneck-remix hozzá.