"Netezz bátran" - olvasható azon a molinón, amit az Alagút bejárata fölé függesztettek ma reggelre ismeretlenek. A felszólítás nem a dugóban araszolókat buzdítja, hogy autózás közben is nyomkodják az okostelefonjukat. Valójában forradalmi üzenettel állunk szemben.
Ez onnan tudható, hogy az ismeretleneket mi mégis ismerjük. Ők az Analóg Utópia művészcsoport, akik az Orbán-kormány eddigi legnagyobb felháborodást keltő lépésére, a netadóra reflektálnak. A művészgerillák tumblres oldalukon kiáltványt is közzé tettek, amelyből kiderül, hogy nem csupán a netadó miatt akadtak ki, akciójuk ugyanennyire szól a kormány antidemokratikus lépéseiről.
Aki nem akar művészeti kiáltványokat olvasni, annak itt összefoglaljuk: A további netezéssel a lankadatlan ellenállásra hívják fel a kedves emberek figyelmét.
Az Analóg Utópia legutóbb egyébként a Műcsarnok kormányhű, Kádár-kort idézően szervilis igazgatója ellen tiltakozott.
Az Internet szabadság.
Ne hallgass el, mert nem hallgattathatnak el!
Az internet a szabad információszerzés legfontosabb eszköze. Az a kormány, amelyik nem azt segíti elő, hogy az emberek minél könnyebben jussanak információhoz, tanulási lehetőséghez, az a kormány akadályozza azt, hogy tények és megfelelő ismeretek tudatában, mindenki saját maga dönthessen jövőjéről.
Az a kormány, talán fél valamitől, vagy talán már semmitől sem.
Mindkettő veszélyes.
Nagyon sok olyan dolog történt, ami miatt már eddig is rengetegen mehettek volna ki az utcára. Egyértelműen többen gondolják úgy, hogy valami nagyon nincsen jól, mint akik eddig valóban érzékelhető módon hangot adtak volna. Az internet az ami mindent és mindenkit közvetlenül érint.
Fiktív párbeszédünk második mondata arra szólít fel, hogy mindenki bátran éljen a még meglévő szabadságával, bátran adjon hangot.
NEtezz bátran, NEhagyd magad, NEmaradj csendben!
Analóg Utópia