Ugyan soha nem kutattam még az űrt, de a témáról való felületes információim alapján mindig is az volt a benyomásom, hogy az űrkutatás egy komoly dolog, amelyet csak úgy lehet sikeresen végezni, ha az ember képes rengeteg adatot és információt gyorsan, objektíven, pontosan megérteni és feldolgozni, képes szöveget értelmezni, összefüggéseket átlátni, stb.
Ezért is volt meglepő, hogy a 444 beszámolója szerint Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos pénteken arról beszélt az M1-en:
Hogy mennyire kontraproduktív a klímaproblémák szempontjából az, amit a baloldal művel, azt például Kína példáján lehet lemérni, ahol most visszaesett a megújuló energiaforrások támogatása, és közben elindult, pont a Greta Thunberg-féle jelenségre adva egy olyan politikai reakció, hogy igazából egy csomó kínai hírportál is úgy kezd beszélni a klímaváltozásról, mintha ez egy nyugati klímahiszti lenne. (...) Nagyon nagy baj lesz abból, hogyha a baloldali őrjöngésnek az az eredménye, hogy Kína visszafordul.
Mindez azért érdekes, mert egy nappal a fentiek elhangzása előtt, csütörtökön jelent meg az Indexen egy cikkem arról, hogy az állami támogatások megvágása miatt Kínában megtorpantak a megújulóenergia-beruházások, cserébe szépen növekszik a széntüzelésű erőművek száma és kapacitása; és a helyzet súlyosságának aláfestéseként idéztem egy kínai kormánytisztviselőt is, aki szerint "egyre elterjedtebb az a nézet Kínában, hogy "a Nyugat összefogott Kína ellen", és ebből fakadóan a kínai közösségi oldalakon sokan például Greta Thunberg klímaaktivistát is “a nyugati liberális érdekek” megtestesítőjének tartják". (A Google alapján a magyar sajtóban más helyen nem volt szó Thunberg és a kínai zöldenergia-megtorpanás viszonyáról, a nemzetközi sajtóban november végén ment körbe ez a téma.)
Ugyanakkor mint a cikkből elég világosan kiderül, ez utóbbi csak a tünete, és nem oka a folyamatoknak. Az ok ezzel szemben az, hogy:
- egyrészt a Kínai Kommunista Párt legfőbb hatalmi érdeke a gazdasági növekedés minden áron való fenntartása, amit jelenleg jobb híján a rendkívül szennyező építőipar és nehézipar államilag támogatott felpörgetésével próbálnak elérni;
- másrészt Donald Trump amerikai elnök gazdasági háborújára válaszul próbálják fokozni energiafüggetlenségüket, rövid távon pedig ez a leggyorsabban szénerőművekkel biztosítható.
Magyarul nem a baloldal és Greta Thunberg őrjöngése van a dolog mögött, hanem az Orbán Viktor által is bálványozott Donald Trump őrjöngése, illetve az Orbán Viktor által szintén bálványozott Kínai Kommunista Párt rövid távú hatalmi érdekei. (A kormányzati kommunikáció sokszínűségét jelzi egyébként, hogy szintén pénteket a Magyar Hírlap kormánylap azért savazta a svéd tinédzsert, mert nem szól be elég keményen a rettentő szennyező Kínának.)
Persze reális lehetőség az is, hogy az űrkutatásért felelős miniszteri biztos valójában nem funkcionális analfabéta, hanem politikai lojalitását demonstrálta a fake news-terjesztéssel, esetleg nem az előző napi Index-cikkből informálódott a témáról, hanem saját kutatásai alapján sikerült egyedi, a téma minden komolyan vehető szakértőjének ellentmondó konklúziókat levonnia.