Vannak a léleknek régiói, amelyekbe csak a zene világít be – mondta Kodály Zoltán népzenekutató és valószínű, hogy Lackfi János költő is erre érzett rá amikor e népdal rigmusokat megírta, Kijárási népdalok címmel. Nem éppen a csujogatás ideje van most, de ezek a sorok, mindennapjaink megmosolyogtató visszaköszönései, a 2020-as év leletei:
Bárcsak ez az éjszaka
nyolctól ötig tartana…
Este van már, nyolcat ütött az óra,
mégsem pittyen bulitipp a telóra…
Hej, leányok, szépek vagytok az este,
kár, hogy mindnek pixelből van a teste…
Le se hunytam én a szemem az éjjel,
itthon ittam, nem több mint nyolc személlyel…
Barna kislány egész éjjel jól bírja,
munkába jár, van is róla papírja…
Tisztiorvos sokat intett a jóra,
hogy ne menjek nyolctól ötig sehova…
Szombat este felöltözök nagy cifrán,
posztolgatom a szerkómat az Instán…
Minek nekem szombat estét várni,
ha a rózsám többé úgysem jár ki…
Szombat este kinyitom az ablakot,
jogosultan, merthogy, kérem, itt lakok…
De szomorú szombat este jött rám,
nem mulatok, zárva tart a… könyvtár…
Este, este, de szerelmes este,
Covid miatt össze vagyok esve…
Este van, este van, kilenc óra tájban,
szaladok, mert a yard lohol már utánam.
Vártalak, rózsám az este,
ha nincs kártyád, hozzad cash-be…
Sej, a mozit, a színházat bezárták,
el is pálinkázom én a jegy árát…
Hol jártál az éjjel, cinegemadár?
Maszkot varrogattam, kedves violám.
Megismerni a kijárási menyecskét,
este hatkor már úgy köszön: jóestét!
Nem lehet kijárni, nem ér ma haza,
mulathatunk, rózsám, egész éjszaka…
Ha lefekszek este kilenc órakor,
a babám is maszkban horkol valahol…
