új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az énekes több tehetségkutatóban szerepelt már, mégis a TikTokkal futott be igazán.

    zoller.png
    Fotó: YouTube

    Zoller Zsolti nemrég az IndexTikTalkcímű műsorának vendégeként beszélt arról, hogy miként lehet Magyarországon fiatal zenészként érvényesülni és mennyire leszűkült az a management világ, amellyel igazán a nagy közönség elé lehet kerülni. Zoller a Jákob Zoli és a Tűz Piros Ferrari című humoros dalával vált virálissá a TikTok világában, azt azonban kevesen tudják róla, hogy egy konzervatóriumot végzett jazz szakos tanár, aki több mint 1600 fellépésen van túl. Az énekes megjárta a nagyobb tehetségkutató műsorokat is, az X-Faktor kétszer is a táborban ért véget számára.

    A 33 éves zongorista elárulta, miért nem küzd foggal-körömmel azért, hogy híresebb legyen.

    Fel lehet ülni a trendre, de azt nem érzem magaménak. Elvagyok a zongora mögött, szeretem az érzelmesebb dalokat. Nem tudnék azzal flexelni, hogy milyen kocsiban ülök, mit csinálok, hogy élek, mert az nem én vagyok. Elég sok előadón azt érzem, hogy ez is csak egy trendre való felülés. Ezek nem ők, biztos van átfedés, egy része biztos igaz, de nem mindegy, hogy 5% százalék igaz, vagy 95. Szerintem ez egy nagy vetítés. Mindig inkább azt mondom, ha ez az ismertség ára, akkor inkább elismert legyek, az jobb út, mintsem mindenáron ismert akarjak lenni

    – fogalmazott a tartalomgyártó, 

    @index.hu A TikTalk legújabb vendége mesélt többek között arról, hogy Magyarországon fiatal zenészként miként lehet érvényesülni és mennyire leszűkült a management világ. A TikTalk legújabb vendége: Zoller Zsolti. #tiktalk @lenzsrolivr @zsoltzoller ♬ original sound - Index.hu

     A teljes adás ide kattintva érhető el.

  • Így érzi magát most a volt teniszező.

    Bár a mérkőzést pontozással megnyerte, nem úszta meg sérülés nélkülaSztárbox vasárnap esti nyitómeccsét Noszály Sándor. A volt teniszező a 27 éves Pribelszki Norberttel csapott össze a ringben az első adásban férfi nehézsúly kategóriában, aki a bokszerversenyt feladó Henry Kettner helyébe lépett, és akitől súlyos pofonokat kapott: az 52 éves sportoló a meccs során két foga is kitört. Hogy fájdalmai vannak, már akkor is látszott, amikor vérző szájjal válaszolt Héder Barna riporter kérdéseire az eredményhirdetéskor

    Nagyon jól vagyok, csupán két fogam hiányzik. Sajnos rosszul volt rajtam a fogvédő, kiesett, az ütések pedig eltaláltak. Az orvos lefertőtlenítette, megröntgenezték, nincs nagyobb baj, úgyhogy amint lehet, megyek, megcsináltatom a pótlást. Beszélni sem érdemes erről többet

    – szögezte le a Blikknek Noszály.

    Ugyanaz az eufória és boldogság van bennem, mint amikor teniszezőként győztem. Nagy áldásként éltem meg a mérkőzést, nyugodt szívvel léptem a ringbe és igyekeztem minden percét élvezni. A szívem vitt végig, és ösztönösen csináltam mindent. Alapvetően nem szeretek verni embert és ütéseket kapni, de most mindent beleadtam, küzdöttem, ahogy csak tudtam, és ennek meg is lett az eredménye. Igaz, nagyon elfáradtam, főleg idegileg, a koncentráció miatt

    – fejtette ki a volt teniszező.

  • Mindig vigyázott rá az őrangyala.

    Majoros Péter, azaz Majka az Adom a napom című műsorban lesz vendég, ahol az ózdi rapper többek között betekintést enged egy teljes napjába a vele tartó stábnak. A nap végén pedig már a Viasat3 stúdiójában beszélget kötetlenül Geszti Péterrel a magánéletéről, karrierjéről.

    Majka a kocsijában egy reggeli műsorba tartva a különféle közlekedési formák biztonságáról kezdett el beszélni. Elmondása szerint egyszer Las Vegasban helikopterezett a Hoover-gát körül, majd egy hétre rá arról értesült a hírekből, hogy lezuhant ugyanaz a helikopter, amiben ült. Egy másik alkalommal pedig, 2004-ben a Maldív-szigetekre tartott volna, de valamiért lekéste a reggeli járatot, ami „reggel 9-re már nem volt a térképen”. Ha ez nem lenne elég, egy pár autóbaleset is kijutott a rappernek:

    Sok nagy dolgot megúsztam már. Kétszer volt nagy autóbalesetem még fiatalon. De mind a kettőből kiszálltam teljesen sértetlenül. Az egyikből úgy félig-meddig, mert beleállt a magnó a térdembe. Ott ültem elől a jobb egyen, és az egy kicsit fájt. Két totálkárból szálltam ki teljes épen

    – számolt be az esetekről Majka.

  • Öniróniából jeles.

    beres.png
    Fotó: TV2

    Vasárnap este adta le a TV2 az Ázsia Expressz ötödik évadának első epizódját, melyben a versenyzőknek nincs könnyű dolguk, már az elején a mély vízbe dobták őket – szó szerint. Béres Anett és Sáfrány Emese ráadásul rögtön nehezítéssel indította a játékot a szimpátia szavazás miatt, de még így is elsők között értek célba, azaz a lakatlan szigetre, ahol mondhatni hajótöröttekként kellett átvészelniük az éjszakát.

    A játékosok csupán a parton tudták meg, mi vár rájuk az első éjszakán. Rendelkezésükre némi gyümölcs és hálózsák állt, ám ez a jelek szerint nem borzasztotta el olyan nagyon Bérest. Nem úgy, mint társát, Sáfrány Emesét.

    Az egykori valóságshow-szereplő, aki aValóVilág3. évadában tűnt fel , egy rövid mondattal reagált ugyan, de azért akár az év poénja díját is neki lehetne ítélni. Pontosabban az alábbi párbeszéd hangzott el közte és Sáfrány között:

    – Remélem, hogy itt most csak az a feladat, hogy megtaláljuk Nórit. Én egy lakatlan szigeten nem akarok aludni – aggódott a légtornász, mire barátnője lazán, kellő öniróniával hozzátette:

    – Én már aludtam erdőben, úgyhogy...

    – Szerintem ne ismételjük meg, annak sem volt jó vége – zárta rövidre a dolgot nevetve Sáfrány.

    Mint ismert, Béres Anett arra a kis híján végzetesre sikeredett teaszeánszra utalt, melynek következtében több csontját eltörte. A volt villalakóra a teaszánszot követő napon találtak rá egy szőlőültetvényen, összetörve.

    Béres egy másik kisvideóban elmondta:

    Az, hogy most itt ülök, és ezen a játékon részt vehetek úgy, hogy kettétört a gerincem, rommá tört a sarkam, öt bordám eltörött és hátizsákot fogok cipelni, egy bizonyíték nekem arra, hogy igen, megcsináltam, bebizonyítottam... Mindjárt sírok basszus...

    (via story.hu)

  • Elárulta az igazságot VV Gerivel való szakításáról is.

    vv reni.png
    Fotó: RTL

    Néhány héttel ezelőtt bombaként robbant a hír, miszerint a ValóVilág12 egyik játékosa teherbe esett a villa falain belül. VV Reni és villabéli párja, VV Geri szerelmének gyümölcseként fogant meg egy gyermek a valóságshow utolsó heteiben, s bár a fiatal lány a legutóbbi interjújában azt nyilatkozta, már látja maga előtt a baba arcát, s megnyugodott, mióta tudja, hogy áldott állapotban van, a műsort követően szakított a szombathelyi fiatalemberrel. A személyi edzőként dolgozó egykori valóságshow-szereplő eddig nem tért ki az okokra, ám hétfőn egy TikTok-videóban mindent igyekezett tisztázni.

    Mint kiderült, a gyermeket nem fogja világra hozni.

    Szeretném a teóriákat tisztázni, Gerivel már egy jó ideje nem vagyunk együtt. Nem a baba miatt nem vagyunk együtt, egyszerűen nem működött. Nem figyeltünk oda arra, hogy a másikat mi zavarja, ezért szakítottunk. Szakítás után a Verával történtek a dolgok. És nem, nem fogom egyedül felnevelni a gyereket, sajnos már nem vagyok terhes. Erről nem szeretnék többet beszélni és nyilatkozni. Úgyhogy az, hogy köztük mi van, az az ő dolguk. Igazából ennyi, úgyhogy nem lettem megcsalva, nem lettem elhagyva, közös döntés alapján szakítottunk. Úgyhogy ne bántsatok senkit, előfordulnak az ilyenek

    – fejtette ki a személyi edző, utalva arra, hogy Geri összeszűrte a levet VV Verával. 

    @th.renata Az éremnek mindig két oldala van, nagyon szép pillanataink voltak Gerivel, boldolgok voltunk nagyon. Aztán sajnos a külső tényezők miatt így alakultak a dolgok kettőnk között. Előfordul az ilyen sajnos. Remélem ezzel minden kérdést megválaszoltam🫶🏽 #nekedbe #nekedbelegyen ♬ original sound - TothRenata
  • Nagy Ervinnek köszönhetően kosarazni majd sörözni ment a világhírű színésszel.

    Molnár Áron hétfőn az Instagram-oldalán árulta el követőinek, mi volt az oka annak, hogy nem jelent meg a 2024-es Sztárbox első adásának felvételén a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban. A tavalyi évad középsúlyú bajnoka vasárnap este azért nem tekintette meg a nyitómeccseket, mert Woody Harrelson amerikai színésszel kosárlabdázott. A színész Budapesten forgat jelenleg, filmes munkái mellett pedig többek között arra is múlt héten jutott ideje, hogy padelezzen egyet Noszály Sándorral.

    „Egyetlen kifogásom van, hogy miért nem voltam tegnap a Sztárboxon... Woody Harrelsonnal kosaraztunk.. Gyerekkorom első kosaras filmje volt a 'Zsákolj, ha tudsz', most pedig vele játszhattunk 2 órán keresztül. 63 éves, szórta a pontokat, irdatlan passzokat adott és mindig, de mindig visszajött védekezni a támadások után. Aztán eljött velünk sörözni...

    »Beszéltünk erről, arról,

    Amint nyelvünkre jött;

    Még a szinészetről is

    Sok más egyéb között.«

    U.i.: aki nincs rajta a képen, de leszervezte ezt a kalandot, az @nagy_ervin_hivatalos mert ő egy ilyen csávó” – árulta el Molnár Áron, aki Petőfi Sándor Egy estém otthon című verséből idézett.

  • Helyzetjelentést adott az énekesnő.

    Vasárnap este ismét elstartolt az RTL-en a Sztárbox legújabb évada, ahol a női könnyűsúly mezőnyében Hódi Pamela és Halastyák Fanni, művésznevén Nemazalány is összecsaptak a döntőbe jutásért (a női súlycsoportokban kettő, a férfiaknál három győzelem kell az öv megszerzéséhez). Kettejük mérkőzésének idő előtt vége lett, miután az énekesnő a harmadik menetet követő szünetben, közönsége és edzői unszolása ellenére végül feladta a mérkőzést – így pontozással Hódi Pamela lett győztes.

    Nemazalány a mérkőzést követően Instagramján jelentkezett be, hogy mindenkit biztosítson arról, hogy nem lett komolyabb baja:

    Jól vagyok, minden rendben. Nagyon-nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki támogatott, szurkolt nekem. Gratulálok a Pamelának, nekem ez egy hatalmas élmény volt, itt is kipróbálhattam magam. Nulla kondival, 3 hónap edzéssel szerintem kihoztam magamból a maximumot. Az én kezembe a mikrofon való

    – fogalmazott az énekesnő.

  • A homokos tengerparton töltötték az első éjszakát.

    Vasárnap, szeptember 1-től elrajtolt a TV2-n az Ázsia Expressz ötödik évada, amelyben a versenyzők már az első napon kaphattak egy kis ízelítőt abból, milyen kihívások várnak majd rájuk. A kaland ezúttal a Fülöp-szigeteken vette kezdetét, ahol a sztárokat szó szerint bedobták a mély vízbe, hisz a nyitórészben az volt a feladatuk, hogy különböző csónakokkal eljussanak arra a lakatlan szigetre, ahol éjszakázni fognak.

    Egy szimpátiaszavazás döntötte el, hogy a versenyzőpárosok hogyan fognak eljutni az első szálláshelyükre, aminek értelmében Krausz Gábor és Mikes Anna, valamint az általuk kiválasztott Cserpes Lauráék használhatták a motorcsónakot. A lista alján végzett Zámbó Krisztiánék és Sáfrány Emeséék viszont egy rozoga tutajjal vághattak neki életük kalandjának.

    A szigetre elsők között érkező Krauszék egyből döntési helyzetbe is kerültek, ugyanis nekik kellett dönteniük az étel elosztásáról, valamint arról, ki hol hajthatja fejét álomra az este. Legtöbbjüknek így maradt a homokos tengerpart alvóhely gyanánt, amit Zámbóék nehezen bírtak, ellenben Till Attila és Stohl András pontosan erre számított.

    Bár nagyon-nagyon kényelmetlen volt, de valahogy mi elfogadtuk a sorsunkat, nem? Tudtuk, hogy nem a milyen szállodában alszunk, hanem a tengerparton, a homokban, hát mire számítottak?

    – jegyezték meg viccesen Stohl Andrásék.

  • Először mutatta meg a párját.

    Lukács Miki legutóbb a Celebrandiban szerepelt annak reményében, hogy újra rátalál a szerelem. Az RTL-es műsorban ugyan nem lelte meg az igazit, de Instagram-sztorija most arról árulkodik, hogy újra foglalt a szíve – szúrta ki a Blikk. Lukács Miki és Peller Anna 14 évnyi házasság után váltak el, de jó viszonyt ápolnak, és közös gyermeküket egyetértésben nevelik.

    Lukács a közösségi oldalán megosztotta, hogy Szicíliában nyaralnak új kedvesével, az egyik képen pedig a „Baby loading” címke is látható, azaz szülői örömök elé néznek. 

    Igaz a hír, babát várunk, immár hetek óta növekszik Alexa pocakjában és jövőre érkezik a kisfiunk. Az Instagram-történetet kicsit elszúrtam, mert még nem akartuk bejelenteni a nagy nyilvánosságnak, csak a közeli ismerősökkel tudattuk volna, de ez már csak így alakult

    – mesélte a lapnak Lukács Miki, aki hozzátette: párjának civil foglalkozása van, egy online marketing céget működtet, de kerüli a nyilvánosságot.

    Mint kiderült, az egyre népesebb család már közös nyaraláson is volt Peller Annával és új párjával, valamint kislányukkal, Annabellával. Gyermekük nagyon várja, hogy kis testvére szülessen. Lukács azt is elmondta, hogy a válásukat Pellerrel heteken belül kimondják.

  • Izgalmakból nem volt hiány.

    IMG 9572
    Fotó: RTL

    Vasárnap elrajtolt a Sztárbox új évada, amelyben tavalyhoz hasonlóan ismét három meccset láthattunk az este folyamán. Férfi könnyűsúlyban Miller Dávid és Varga Ádám mérkőzésével kezdődött a gála, ami rögtön megadta az alaphangulatot a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban. Az összecsapás azonban a második menetben véget ért, miután Varga ereje látszólag teljesen elszállt, Miller pedig egy hatalmas ütéssel kiütötte az ellenfelét. A padlóra került színész ezután ápolásra is szorult, majd amikor már helyrejött, Héder Barna kérdezte a mérkőzés alakulásáról. 

    – Erre én se számítottam. Kicsit ledőltem egyet itt az első menetben… – kezdte Varga.

    – A másodikban! – helyesbített a műsorvezető, aki aztán arról kérdezte a színészt, hol csúszhatott hiba a gépezetbe.

    Nagyon kemény volt a Dávid, nem számítottam arra, hogy ennyire. Elsősorban elnézést kell kérjek az edzőmtől, ezt szajkózta hónapok óta, hogy fönt a kéz, fönt a kéz, ne menj ész nélkül előre. Nekem eldurrant az agyam, és mentem előre, kint volt a fejem, ez volt az eredménye, hogy betalált ez az állas.

    Héder arra is rákérdezett, hogy miért nem figyelt jobban a védekezésre, miután edzője az első menet után erre figyelmeztette. A színész a meccsszituációnak tudta be a hibát:

    Ilyenkor nem mindig megy át minden információ, olyan adrenalin van az emberben. Az első menetben azt éreztem, hogy volt egy pillanat, amikor megcsíptem a Dávidot, és hogy onnantól nekem előre kell mennem. Aztán ő csípett meg engem.

  • Hajnali négy után érkezett a bejelentés a philadelphiai rendőrségre, hogy a Schuylkill folyóba zuhant egy autó a Fairmount parknál. A kocsiban ülő párnak még időben sikerült kiugrania az elszabadult Range Roverből, amely elmerült a vízben – írja a New York Post.

    A rendőrség megkezdte a baleset körülményeinek felderítését, és ezúttal alapos munkát végeztek. Kiderült, hogy a páros a hátsó ülésen romantikázott, amikor egyikük valahogy belerúgott a sebváltóba, a pillanat hevében üresbe tette az autót, és mivel a kézifék nem volt behúzva, az autó gurulni kezdett.

    Az ilyesmit nem tanítják a KRESZ-tanfolyamokon? 

  • John Cena 2020 óta házas ember, azt azonban mégsem látja maga előtt, hogy családot alapítson feleségével, Shay Shariatzadeh-vel. A 47 éves színész-pankrátor nem érzi késznek magát az apaszerepre, abban az életben pedig, amit szeretne magának, nem is lát gyerekeket maga mellett.

    Elég kíváncsi ember vagyok, tudom, mivel járna a gyermekvállalás. Olyan emberként, aki elhivatott, gyakran makacs és önző, próbálok kedvesen állni ehhez a világhoz.... de nem hiszem, hogy valaha is kész leszek családot alapítani, vagy időt szánni arra, hogy jó szülő legyek. Szeretném úgy élni az életet, amilyen. Még nagyon sok dolgom van

    – fejtette ki egy podcastműsorban a színész, aki elmondása szerint párjával már a kapcsolatuk elején megejtette azokat a bizonyos kellemetlen beszélgetéseket a témában. Nejével végül meg tudtak egyezni. Ez egyébként Cena második házassága, előtte három évig  Elizabeth Huberdeau volt a neje, de hat évig Nikki Bella pankrátorral is egy párt alkotott.

    Nem John Cena azonban az egyetlen híresség, aki úgy döntött, hogy nem alapít családot: ide kattintva olyan sztárokról olvashat, akik nyomós okból döntöttek a gyermekmentes élet mellett.

    (via Female First)

  • Tóth Andi láthatóan komolyan gondolja, hogy visszavonult az énekléstől, bár az X-Faktor mentoraként nem kizárt, hogy látjuk még mikrofonnal a kezében az RTL műsorában. Mostanában leginkább a YouTube-csatornáján elindított főzőműsorával foglalatoskodik, amely Max rendelünk néven fut, és már nyolc részen keresztül sütött-főzött a követőinek.

    53257193 5a8499055fa5c93f3d6308ad587be298 wm
    Fotó: Kaszás Tamás / Index

    Eddig egyedül tett-vett a konyhájában, de a kilencedik részhez erősítést hívott, az Erdélyben élő édesanyját, Magdolnát. Mint a Blikk írja, ő volt az, aki megszerettette vele a főzést, amikor gyerekkorában esti meseként is szakácskönyvből olvasott fel neki.

    Ma 15:00-kor érkezik a Max rendelünk 9. része YouTube-ra! Anya pedig csatlakozik hozzánk, hogy megmutassa a tuti Kekk és Vinetta recepteket erdélyi módra. Imádom veletek ezeket a kis videókat. Pusssz és BOLDOG SZEPTEMBERT!!!! VÉGRE ŐSZ

    – írta a bejegyzésében.

  • Nem könnyű feladat levenni a lábáról a színésznőt.

    Több szerelmi csalódáson túl van már Csomor Csilla, aki úgy döntött, nem keresi görcsösen élete párját. A Barátok közt egykori Berényi Zsuzsájának inkább az a célja, hogy egyedül is boldog legyen.

    Elég sok csalódásom volt szerelmi, párkapcsolati téren. Ezt a dolgot már el tudtam engedni. Nem akkor leszek boldog, ha lesz párkapcsolatom, hanem amikor én egy teljes, önjáró, száz százalékig kompakt, derűs, kiegyensúlyozott és nyugodt ember leszek, akihez szívesen kapcsolódnak mások. Ha én magamban tudok találni egy egységet, akkor az csak plusz lesz, ha valaki beérik hozzám, de nem tőle teszem függővé a boldogságot

    – szögezte le a Kiskegyed videóinterjújában Csomor Csilla, akinek szavait a Blikk idézte.

    A színésznőnek ugyanakkor vannak udvarlói, de azoknak nincs könnyű dolguk.

    „Én már nem rohanok fejjel a falnak. Már fent ülök a hegytetőn, várva, hogy jöjjenek. Vannak hegymászók és vannak, aki eljutott már félútig. (...) Még mindig vannak kritériumok. Az emberben hiszek, az emberekben és az emberi dolgokban. A párkapcsolat egy folyamatos kompromisszum, és ez nem azt jelenti, hogy mindig én megyek alá a másiknak.”