új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Nehéz végignézni a jelenetet nevetés nélkül.

    Képernyőfotó 2024-09-18 - 16.04.12.png
    Fotó: RTL

    Kedd este újabb izgalmas feladatokkal folytatódott a Fort Boyard – Az erőd az RTL-en. Mind közül talán a legszórakoztatóbb Varga Ádám Légyfogó fantázianevű játékában nyújtott teljesítménye volt, ahol a színésznek a kulcs megszerzéséért egy szurokkal teleöntött szobában kellett célbadobnia labdákat – és úgy általánosságban boldogulnia.

    Természtesen ez nem ment túl egyszerűen, s bár Varga igyekezett hallgatni kintről tanácsokkal segíteni próbáló csapattársait, valamint kihasználni rugalmas kezeslábasának előnyeit, a ragacsos felület rendre kifogott rajta. Próbálkozásai végül nem jártak sikerrel, a harisnyaszerű jelmez ráadásul megadta magát, és teljesen leszakadt a férfiról, aki mindezek tetejében még börtönbe is került, amiért nem jutott ki időn belül a teremből.

    „De nagyon vicces voltál, ez nyugtasson” – öntött bele lelket a játék vége után Janicsák Veca.

  • Megható bejegyzés következik.

    Szinetár Dóra annak apropójából tett közzé egy csokor fotót a Facebook-oldalán, hogy legkisebb gyermeke szeptember 18-án, azaz éppen ma töltötte be 7. életévét. A színésznő a bejegyzésben kiemelte: férjével, Makranczi Zalánnal nagyon büszkék Benjire, aki különleges ajándékokat kapott szeretteitől a születésnapjára. 

    „Van egy kisfiú, aki a 10 tagú családjától könyveket kapott, társasjátékot, egy madárijesztő jelmezt, horgolt Pom-Pom figurákat, egy évre egy örökbefogadott oroszlánt az állatkertben, és a nővérétől egy saját rajzot a szülinapjára, és az ajándékozás után azt mondta: »micsoda csodás szülinapom van«! Van egy kisfiú, aki a szülinapján minden ajándék könyvet hosszú percekig tanulmányozott. Van egy kisfiú, aki nagyon belegondolt, mikor kívánt a gyertya elfújás előtt. Van egy kisfiú, akitől és aki által mi mind elképesztő dolgokat tanulunk az életről, magunkról, a játékról, a szeretetről, a figyelemről, az összetartozásról. És ez a kisfiú tegnap 7 éves lett!” – újságolta el a közösségi oldalán a büszke édesanya, aki arra is választ adott, miért ezeket a fotókat posztolta.

    „A képeken azért nem látszik  » rendesen « , mert ez egy nyilvános közösségi oldal, és maximum ennyit szeretnénk belőle – és bármilyen kiskorú gyerekből – megmutatni a nagy nyilvánosságnak. Aki kíváncsi rá, drukkoljon, hogy majd egyszer találkozhasson vele az életben, és ismerhesse igazából. Addig pedig képzeljen el egy kedves, vicces, okos, értelmes, gyönyörű kicsi fiút, akire nagyon büszke, és akit imád a családja, és aki mindenkit levesz a lábáról, aki találkozik vele.”

  • Azért döntött a látványos stílusváltás mellett, mert betöltötte a negyedik X-et.

    Szerda reggel Voksán Virág főzött az RTL Reggeli című műsorában, aki nagy meglepetést okozott stílusváltásával. A 41 éves lemezlovas ugyanis, aki Szabados Áginak és Papp Gergelynek tavaszi tekercset készített, úgy döntött, drasztikusan változtat külsején: megvált sötét tincseiről, s szőke lett.

    Mint mesélte, egy évig tartott, mire kedvenc fodrászai lágyabbá tették vonásait új, szőke hajkoronájával.

    „Nagyon szeretek mindig ilyen nagy változásokat csinálni. Sokan nem tudják, de én marketing-kommunikáció szakon végeztem a főiskolán, eredetileg nekem ez a szakmám. Utána hirtelen irányt változtattam, és a dj szakmát választottam. Drasztikus változásokat szeretek külső jegyekben is. Húsz évig voltam extrasötét barna, amit nagyon szerettem, de így, hogy a negyedik X-et betöltöttem, úgy vettem észre, ahhoz elég markánsak az arcvonásaim, hogy ezt az erős színt tovább viseljem magamon. Itt az ideje lágyítani egy kicsit. Egy évvel ezelőtt összeültem a kedvenc fodrászaimmal, és elkezdtünk világosítani. Hosszú folyamat” – mesélte a kétgyermekes édesanya, akiről sokan nem gondolnák, de az eredeti hajszíne sötétszőke, ami sokkal közelebb áll a mostani hajszínéhez, mint ahhoz a sötétbarnához, amit húsz évig festettek neki. Közben a fogszabályzót is bevállalta.

    Voksán Virág szakmailag is megújul, hiszen nemsokára gyerekdalokat fog játszani, méghozzá saját kisfia 6. születésnapi buliján, Beninek ugyanis ez volt a kívánsága. A lemezlovas körülbelül 18 éve zenél, de ez a legnagyobb elismerés a számára.

  • A Sztárbox-felkészülésnek az árvíz sem tehet keresztbe!

    Az áradó Duna, ahogy azt sejteni lehetett, Varga Viktor folyóparti házát sem kímélte. Szerencsére az énekes már napokkal ezelőtt megkezdte a felkészülést a vízszint tetőzésére, így már tegnapra kipakolta otthona alsó, leginkább veszélyeztetett részét, ahová szerdán valóban be is tört a víz. Erről 24 óráig elérhető Instagram sztorijaiban számolt be, itt megtekinthető videókkal dokumentálva, hogy érkezett meg fokozatosan, de meglehetősen gyorsan az ár.

    „Mint egy erdei patak. Micsoda Niagarák alakulnak percek alatt!” – írta egyik felvételéhez Varga, aki tavaly már hasonlóan járt, így viszonylag nyugodtan, egy hintaszékben ebédelve szemlélte a víz csordogálását. 

    Áradás ide vagy oda, a Sztárbox következő mérkőzésére bizony készülni kell – a középdöntőbe jutott énekes egy kötélen leereszkedve, kenuval indult el következő edzésére, amelyet szintén videón mutatott meg követőinek.

  • Az influenszer már bánja, hogy nem tanult meg angolul.

    zsigmondangi.png
    Fotó: TV2

    Nem csupán a fárasztó versenynapok utáni szálláskereséssel, de napközben a stoppolással is meggyűlik a baja az Ázsia Expressz játékosainak. A fiatal influenszer, Zsigmond Angéla azt már belátta, hogy szőke haja miatt előnyt élvez, hiszen a sofőrök nagyobb eséllyel állnak meg neki, ám mivel angolul csak nagyon keveset beszél, fuvarszerzés további része a párjára, Mészáros Bendére hárul.

    A tiktoker azonban nehezményezi, hogy Mészáros Árpád Zsolt fia nem tér rögtön a lényegre, hanem hosszú magyarázkodásba kezd azzal kapcsolatban, hogy miért kérik a fuvart és hova tartanának.

    Inkább tanultam volna meg angolul, esküszöm, mert ő elmond egy fél regényt, mire beülünk egy kocsiba

    – vonta le a következtetést Zsigmond, akinek párja, Mészáros úgy véli: az influenszer semmire sem menne nélküle.

    „Azért nyilván kell neki a tudásom neki, mert ő nem teljesen tudja elmondani azt, amit szeretne. Szerintem a szépsége meg a kis cukisága miatt megállnak, aztán utána a nehezebbik feladat nyilván az enyém lesz. Én meg hadd használjam már a számat annyiszor, ahányszor akarom. Ez köztünk egy hatalmas nagy gát” – látta be a zenész, aki emiatt kicsit össze is kapott kedvesével.

    – Nem mennél semmire, ha nem beszélnék az emberekkel, ezt ugye tudod? Nem itt ülünk egy autóban, amit én beszéltem le?

    – Nyilván te beszéled le, mert te tudsz jobban angolul, de te se mennél semmire, ha én nem stoppolnék. 

    – Mégis csak másabb, hogy én eljutnék, te meg nem.

    – Jó, akkor feladtam, tessék, itt van. Csináld most már egyedül azt, amit szeretnél teljes mértékben, én meg mint egy kutya, egy pincsi, megyek utánad, aztán majd kiesünk, ennyi – fakadt ki Zsigmond Angi.

    Mészárossal végül arra jutottak, nincs értelme vitatkozniuk, hiszen abból csak hátrányuk lesz a versenyben, ezért megfogadták, hogy amíg játékban vannak, többé nem feszülnek össze.

  • Nehéz döntést hozott meg.

    PAP 8124 (1)
    Fotó: Papajcsik Péter / Index

    Mikes Anna a minap közösségi oldalán jelentette be, hogy idén már fog nem szerepelni a Dancing With The Stars című műsorban. Mint fogalmazott, bár a TV2 ismét felkérte, hogy szerepeljen az ősszel induló 5. évadban, de hosszas mérleges után úgy döntött, nem vállalja a műsort.

    Őszintén bevallom, hogy a szívem szakad meg, hiszen az elmúlt négy évad nagyon sok élményt, érzést és a közönség szeretetét jelentette nekem. Minden porcikámmal imádtam, magaménak éreztem ezt a műsort. A kollégáim a barátaim lettek és azon túl, hogy tavaly a trófeát is hazavihettük Gáborral, megtaláltuk egymásban a szerelmet is.

    – írta a DWTS tavaly győztese, aki hozzátette, bár nehéz szívvel hozta meg a döntést, de úgy hiszi, a csúcson kell abbahagyni.

    Aki ismer engem, az pontosan tudja, hogy csak azokra a felkérésekre mondok igent, amit szívből tudok csinálni. Idén ez most nem menne, mert úgy érzem a szereplésem nem a táncról szólna, hanem a bulvárról. Ebből pedig én szeretnék kimaradni. Számomra a magam, és családom nyugalma a legfontosabb, köszönöm mindenkinek a megértést és az eddigi támogatást.

  • Már egyenruhásként teljesít szolgálatot.

    Képernyőfelvétel (929).png
    Fotó: TV2

    Magyarország árterületein továbbra is nagy erőkkel folytatnak küzdelmet az árvíz ellen, a TV2 Mokka című műsora ezúttal Vácon készített interjút dr. Drót László dandártábornokkal. Mint fogalmazott, a helyszínre már megérkeztek az önkéntes területvédelmisek, és a település biztonsága érdekében éjjel-nappal dolgoznak. A helyszínen Rajczi Péter, az újpesti egykori futballistája és ifjabb Schobert Norbert is szolgálatot teljesített, utóbbi így vélekedett a veszélyhelyzetről:

    Én Gödöllőn vagyok a Reviczky László 1.Területvédelmi Ezredben, és nagyon büszke vagyok arra, hogy egyenruhában jöhetek segíteni. Tényleg, aki tud, az jöjjön és segítsünk, mert: Szeretem, megvédem, akárcsak a mottó mondja. Becsületre méltó, mennyi önkéntest lehet látni, ők is jönnek segíteni, amiben csak tudnak.

    – nyilatkozta a TV2 kameráinak Schobert Norbi Jr.

    Az élő kapcsolásban arról is szó esett, hogy Rubint Réka és Schobert Norbert is segítettek a homokzsákok töltésében és pakolásában a Római-parton. A fiatalabbik Schobert megjegyezte: részéről már a teljes baráti körének ajánlotta, hogy csatlakozzanak a tartalékosok közé, vagy ha tudnak, önkéntesként segítsenek, ugyanis nem győzte hangsúlyozni, mindez mennyire „becsületre méltó”.

  • Apjára ütött a fiatal.

    A 48 éves Oscar-jelölt színész 14 éves fiát, Henryt eddig nem sűrűn lehetett látni nyilvános eseményen, de most kivételesen világhírű apjával pózolt az HBO Pingvin-sorozatának New York-i premierjén. A DC stúdiójának égisze alatt elkészült nyolcepizódos széria nem mellesleg Matt Reeves Batmanjének világát hivatott tovább bővíteni.

    Mint azt tudni lehet, Farellnek két fia van: a 21 éves James Farrell a modell Kim Bordenave-től született, akinél kétévesen Angelman-szindrómát diagnosztizáltak, ami egy ritka genetikai rendellenesség. Kisebbik fia, Henry Tadeusz Farrell pedig Alicja Bachleda-Curuś színésznőtől van, és láthatóan az apja vonásait örökölte. Íme:

  • Ismertsége miatt érhetett véget a friss kapcsolat.

    BP-7023
    Fotó: Bodnár Patrícia / Index

    Kajdi Csaba nyár elején arról számolt be, hogy újra rátalált a szerelem, ám akkor azt is kiemelte, hogy szeretné megóvni a nyilvánosságtól magánéletét, hisz párja nem közszereplő, ezért kerüli a reflektorfényt. Bár úgy tűnt, az influenszer ezúttal harmonikus kapcsolatban élhet, mégis a Blikknek nemrég megerősítette, hogy útjaik különváltak, és ismét egyedülálló lett.

    A párom mondta ki, hogy vége, ami akkor eléggé megviselt, de már jól vagyok, túl vagyok a bánkódáson. Az ismertség nem nagyon segít a párkapcsolatokban, és aki azt hiszi, hogy irigylésre méltó dolog, az nagyot téved. Én is szeretek mindennapi életet élni, piacra, boltba járni, de rendre felismernek, amihez én már hozzászoktam, és tudom kezelni. Van, akit nagyon zavar, hogy a párja sokat szerepel a nyilvánosság előtt, mások hasznot akarnak húzni belőle. Nálunk az előbbi helyzet állt fönn. Hiába nem posztoltam kettőnkről, a mindennapi életben úton-útfélen szembejött az ismertség ilyen jellegű hátránya, én pedig nem tudok az ellen semmit tenni, ha felismernek vagy lefotóznak minket

    – magyarázta Cyla, hozzátéve, hiába óvta a magánéletét a nyilvánosságtól, párja amiatt is aggódott, hogy kiderül a mássága, amit nem szeretett volna felvállalni.

    Sokan nem tudnak mit kezdeni ezzel, ő pedig amiatt is aggódott, hogy a munkahelyén kiderül a mássága, mert ezt nem akarta ott megosztani. Nincs ezzel mit tenni, hiszen nem tudok más életet élni, mint amit élek.

    A modellügynökség-vezető, influenszer látszólag már túltette magát a szakításon, hisz véleménye szerint a legfontosabb az, hogy az ember saját magában találja meg a boldogságot, és azt kell megosztani másokkal, nem egy kapcsolattól várni.

  • A színésznő már kétszer megtapasztalta, milyen károkat tud okozni a dunai árvíz, harmadszor azonban már nem szeretné átélni ezt. Főleg nem úgy, hogy néhány hónapja tűz ütött ki a Dunakanyarban található otthonában.

    A tavaly decemberi tűz után most a dunai árvíz okozhat komoly problémákat Papadimitriu Athinának. A színésznő kilenc hónappal a történtek után sem tudott mindent helyreállítani a Dunakanyarban álló házánál, pedig minden energiáját és szabadidejét erre szánta. Mint mondja, így az már nem hiányzott neki, hogy a Duna áradása miatt kelljen aggódnia.

    Teljes bizonytalanságban vagyok. Ha a mostani nagyobb lesz, mint az az emlékezetes 2013-as dunai árvíz, akkor óriási bajban vagyok. Évekkel ezelőtt megemelték a gátat, ami elvileg megvéd minket, csak abban reménykedem, hogy ez tényleg így lesz

    – mondta a Borsnak a színésznő, akinek otthonát korábban már kétszer is elárasztotta a Duna, az pedig máig emlékezetes a számára, amikor traktorral vitték ki a házától, hogy el tudjon menni fellépni a színházi előadásán. Körülbelül 7-8 évvel ezelőtt feljebb költözött, ezért is reménykedik abban, hogy harmadjára már nem kell megküzdenie az árvízzel.

    „Kicsit el vagyok fáradva, a tűz után ez már végképp nem hiányzott nekem. Az elmúlt hónapok a helyreállításról szóltak. Az sem volt egyszerű, mert szinte alig voltam otthon, mert annyit dolgoztam a nyáron. 28 előadásom volt, többek között Erdély, Felvidék, Sümeg, Bikal, Mórahalom, és ezt még hosszasan sorolhatnám. Jelenleg is pakolok, sok minden nincs még a helyén. Egy helyben topogok, hogy mitévő legyek. Folyamatosan hallgatom a híreket, mire számíthatunk. Ha esetleg tényleg elkerülhetetlen lesz, a Duna vízállása miatt hozzám is elér a víz, akkor lépek, és igyekszem megóvni az értékeimet, hogy ne ázzanak el” – magyarázta a lapnak Papadimitriu Athina, akit félelemmel tölt el, mi lesz az állataival.

    Két nappal ezelőtt még azt gondoltam, megúszom, de semmi jóval nem kecsegtetnek. Úgy hallottam, hogy a 11 évvel ezelőttihez képest 50 centivel feljebb lesz a víz, akkor pedig a házamat is elönti. Nem tudom, mi lesz az állataimmal. Eléggé elfáradtam ezekbe a problémákba, még akkor is, ha ezek megerősítik az embert, így aztán tudom, hogy mint mindig, most is találok valami megoldást. Bevallom őszintén, egyszer átszaladt az agyamon, amikor belegondoltam a tűzesetbe, most pedig az árvízbe, talán egy jelnek kellene vennem, hogy elköltözzek innen. De azt mondtam, hogy nem. Imádok itt élni. Tizenegy évenként még ezt is kibírom érte.

  • Ahogy ígérték, nem bírták ki vita nélkül, a rapper rendesen leteremtette az énekesnőt, amiért az nem maradt csendben.

    A hétfő esti adásban Lesi László, azaz L.L. Junior és Dárdai Blanka is csatlakozott az Ázsia Expressz versenyéhez , akiknek hirtelen kellett alkalmazkodniuk a körülményekhez, s az nem ártott, ha felzárkóznak a többi pároshoz, hiszen két héttel később érkeztek, mint a többiek.

    Mint az a legutóbbi adásból kiderült, a rapper és a fiatal énekesnő, akik a forgatást követően szakítottak, napközben a stoppolásnál, majd a versenynap végén a szálláskeresésnél is nehézségekbe ütköztek. L.L. Junior úgy vélte, férfiként az ő feladata találni egy helyet, ahol aludhatnak, ő akart tehát irányítani, amire volt kedvese áldását is adta, de nem voltak összhangban. 

    Ráadásul kiemelte: mivel a Fülöp-szigeteken keresztények vannak túlnyomó többségben, tisztelettel kell a helyiek felé nyitni.

    – Fáradt vagyok baba, és nem lehetsz hangosabb, mint én egy férfival.

    – Jó, csak haladjunk!

    – Hát na, haladunk! Olyan, mintha engem kérnél számon. 

    – Te mondod, hogy maradjak csöndbe.

    – De nem bírsz csöndbe maradni, csak csinálod! Hát akkor csinált te, tessék! Menjél, vedd ki a ...-od és mutasd meg! Hát de tényleg elegem van ebből! 

    – Laci, elég legyen belőled! 

    A rapper-énekes és az énekesnő azonban ezzel nem hagyták abba egymás ekézését.

    – Mindjárt az utcán alszok inkább! Nem vagyunk szinkronba, így nem lehet baba!

    – Mi az, hogy nem vagyunk szinkronban? Engem lekussoltatsz és azt mondod, hogy csinálod, és nem csinálod!

    – Vitatkozva nem lehet. Nem tudod előadni magad egy férfinak, mert ez más kultúra! Legalább ezt tanuld meg ebben az országban, hogy milyen alázatosak. Ebben a tüzességben nem lehet, hidd el, nem fog menni, nem fog nő dönteni, hogy ott aludjunk. És ha látja, hogy ilyen nagy szád van, nem fog beengedni egyik se!

    – vitatkoztak Dárdaiék, akiket végül egy nő és a kisfia fogadott be éjszakára.

  • Előítéletes pillantások kísérik útjukat, bárhová menjenek.

    Megtalálni a megfelelő albérletet nem egyszerű dolog, ezt jól tudja egy fiatal olasz pár, Alessia Castellani és Daniel Iaconis is, akik bár pontosan tudják, milyen lakást szeretnének kibérelni, még sincs szerencséjük. Nem azért, mert lemaradnának a hirdetésekről, vagy túlságosan válogatósak lennének: a fiatalok problémája az, hogy a tetoválásaik miatt nem szavaznak nekik bizalmat a lakástulajdonosok.

    Castellani és barátja is nagy tetoválásrajongó, mi több: mindketten tetoválóművészekként keresik a kenyerüket. Több minta is ott virít a bőrünkön, ezt azonban sokan nem találják valami szimpatikusnak. Negatív véleményekkel akkor szembesültek igazán, amikor kirakták egy Facebook-csoportba, hogy egy két-, esetleg háromszobás albérletet keresnek Torinóban, melynek bérleti díja havonta maximum 750 euró (körülbelül 300 ezer forint). Nagy megdöbbenésükre a főbérlők nem hirdetésekkel halmozták el őket, hanem rosszindulatú megjegyzésekkel a tetkóik miatt.

    Megszoktuk, hogy az emberek csúnya pillantásokat vetnek ránk, és atrocitások is érnek minket az utcán, de arra nem számítottunk, hogy egy udvariasan megfogalmazott Facebook-bejegyzés ekkora negatív visszhangot vált ki. Igen, mindketten ki vagyunk tetoválva. Ez a szenvedélyünk ez életben, de azt aljasnak és ódivatúnak tartom, hogy a külsőnk alapján hiszik, bűnözők vagyunk, piszkosak és kábítószerezünk. Minden nap küzdök azokkal a rossz emberekkel, akik utálkoznak, nagyon érzékeny vagyok. Lehet, hogy egy megszólt tetovált ember diplomás, őszinte és jótékonykodik, csak ebbe nem gondol bele senki

    – magyarázta Castellani.

    (via DailyStar)

  • A Kőgazdag fiatalok sztárja nem tart a lámpaláztól.

    Hétfő délután hozta nyilvánosságra a TV2, hogy kik azok a hazai sztárok, akik a Dancing with the Stars című showműsor táncparkettjére lépnek a 2024-es évadban. Többek között a Kőgazdag fiatalok című reality szereplője, PSG Ogli 7 is elvállalta a felkérést, s bár lámpalázzal nem küzd, úgy véli, a legnagyobb kihívást a koreográfiák betanítása jelenti majd a számára. 

    Táncpartnerével, Szőke Zsuzsannával máris megtalálta a közös hangot, s mint mondta, arról szó sem lehet, hogy az első adásokban kiessenek.

    Azért vállaltam el a felkérést, mert nagyon színvonalas műsornak gondolom, nagy vágyam volt igazából ide eljutni, ami sikerült is szerencsére az évek során. Ugye azért valamit le kellett tenni az asztalra, hogy ide eljussak, amit nekem szerencsére sikerült, úgyhogy most megmérettetem magam a táncolásban, hogy hogy is megy ez nekem

    mondta a TikTok-sztár, aki izgatottan várja a táncórákat.

    Az első benyomásom nagyon jó volt Zsuzsiról, nagyon ilyen kis kedves léleknek tűnt, az is. Szerintem tényleg jól megleszünk, nagyon kis normális szerencsére, úgyhogy szerintem a legjobb társat kaptam.

  • Kapott egy is kimenőt otthonról, szabadidős programnak pedig az edzést választotta.

    Belcalis Marlenis Almánzar, művésznevén Cardi B szeptember elején adott életet harmadik gyermekének, akit Offsettel közösen vállaltak, de a baba születése előtt nem sokkal bejelentették, hogy elválnak. A rappernő azonban nem pihent sokat: mindössze nyolc nappal azt követően, hogy szült, már visszatért az edzőterembe.

    A 31 éves előadó ugyanakkor nem tagadja: bármilyen merésznek is tűnhet, hogy ilyen rövid idő után újra az edzést választotta, egy félórás testmozgás is kifogott rajta.

    Mivel ma este szabad vagyok, úgy döntöttem, edzem egy kicsit. Nincs emelés, nincs súly, csak egy kis lépcsőzés van jövőhétig. Hölgyek, ne felejtsétek el, ez a harmadik babám után van, az első két gyermekemmel egy-egy hétig végig ágyban feküdtem 

    – nyugtatott meg mindenkit Cardi B.

    (via PageSix)