A Házasság első látásra szereplője nem követi a műsort: Tanultam a látottakból, mert nagyjából két adást bírtam
Nagy Renátát és Tóth Gergelyt küldték először párterápiára a Házasság első látásra szakértői, akik nemrég újra körbejárták a lány legnagyobb szívfájdalmát. Renáta ugyanis mérhetetlenül haragszik és csalódott, amiért a nem vették figyelembe a kéréseit, amikor kiválasztották a párját.
„Csupán két dolgot kértem a szakértőktől: ne vörös szőrzetű és nem túlságosan kigyúrt férfit válasszanak mellém. Ennek ellenére pontosan azt kaptam, amit nem szerettem volna, és úgy éreztem, hogy direkt szúrtak ki velem és szívatnak a kísérlettel” – sorolta a Storynak a műsorban is számos alkalommal kijelentett mondatokat Renáta. Most viszont az is kiderült, nemcsak a kirendelt férjjel volt problémája, hanem az adásokat visszanézve, most önmagával is
Nem ilyen ember vagyok, mint amilyennek a tévé képernyőjén keresztül tűnök. Alapvetően nagyon nyitott és pozitív lány vagyok, hiszek a spirituális dolgokban, a vonzás törvényében, a negatív gondolatokat pedig távol tartom magamtól. Ezzel szemben a műsor egy teljesen más oldalamat hozta ki belőlem.
– mondta lány, aki belátta, neki is voltak hibái, amiből levonta a tanulságokat.
Disztingválnom kellett volna, hisz valószínűleg én sem vagyok az álmai netovábbja a férjemnek, de ezzel már nem tudok mit kezdeni. Tanultam a látottakból, már ameddig néztem a műsort, mert nagyjából két adást bírtam, a többit nem követtem. És nem csak magam miatt. Geri miatt sem szívesen nézem, mert hallottam, hogy ő sem nyilatkozott szépen rólam a hátam mögött. Nem is akarom kommentálni azt, amikor azt mondta, hogy egy jókora pofon vagy aktív szexuális élet járna nekem...