új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Nagy Renátát és Tóth Gergelyt küldték először párterápiára a Házasság első látásra szakértői, akik nemrég újra körbejárták a lány legnagyobb szívfájdalmát. Renáta ugyanis mérhetetlenül haragszik és csalódott, amiért a nem vették figyelembe a kéréseit, amikor kiválasztották a párját.

    „Csupán két dolgot kértem a szakértőktől: ne vörös szőrzetű és nem túlságosan kigyúrt férfit válasszanak mellém. Ennek ellenére pontosan azt kaptam, amit nem szerettem volna, és úgy éreztem, hogy direkt szúrtak ki velem és szívatnak a kísérlettel” – sorolta a Storynak a műsorban is számos alkalommal kijelentett mondatokat Renáta. Most viszont az is kiderült, nemcsak a kirendelt férjjel volt problémája, hanem az adásokat visszanézve, most önmagával is 

    Nem ilyen ember vagyok, mint amilyennek a tévé képernyőjén keresztül tűnök. Alapvetően nagyon nyitott és pozitív lány vagyok, hiszek a spirituális dolgokban, a vonzás törvényében, a negatív gondolatokat pedig távol tartom magamtól. Ezzel szemben a műsor egy teljesen más oldalamat hozta ki belőlem. 

    – mondta lány, aki belátta, neki is voltak hibái, amiből levonta a tanulságokat.

    Disztingválnom kellett volna, hisz valószínűleg én sem vagyok az álmai netovábbja a férjemnek, de ezzel már nem tudok mit kezdeni. Tanultam a látottakból, már ameddig néztem a műsort, mert nagyjából két adást bírtam, a többit nem követtem. És nem csak magam miatt. Geri miatt sem szívesen nézem, mert hallottam, hogy ő sem nyilatkozott szépen rólam a hátam mögött. Nem is akarom kommentálni azt, amikor azt mondta, hogy egy jókora pofon vagy aktív szexuális élet járna nekem...

  • Nincs most aranyosabb kép az Instagramon, olvadoznak a felhasználók. 

    Mióta a napokban életet adott első gyermekének, Noelnek, Tornóczky Anita büszkén mutat a csöppségről felvételeket az Instagramján, ami nem is csoda, tudván, hogy férjével, Miklóssal mennyit vártak a gyermekáldásra. Az egykori műsorvezető, állatvédő november 27-én hozta világra kisfiát, s nem titok, hosszú küzdelem árán lett édesanya: körülbelül 20-25 orvost keresett fel, mire a kis Noel lombik útján megfogant.

    Bár Tornóczky bevallotta: a szülés nem volt élete legjobb élménye, kisbabája mindenért kárpótolja. A jelek szerint már haza is térhettek a kórházból, otthonukban pedig több kutyus is izgatottan várta Noelt.

    A nagy találkozás...

    – írta a fotóhoz Tornóczky, aki hagyta, hogy szeretett ebei megszaglásszák újszülött kisfiát.

  • Rácz Jenő mentette meg a napot.

    konyhafonok mikro
    Fotó: RTL

    Kaszás Kornél csapata vette birtokba a konyhát A Konyhafőnök elődöntőjének első napján. A versenyzőknek ezúttal egy őzgerinces fogást kellett elkészíteniük egyénileg, majd utána párban főztek a versenyben maradásért. A sokat látott séfeket a nagy felfordulásban azonban újabb meglepetés ért. A zöld kötényesek között pár – a mikrohullámú sütőben felejtett – krumpli borzolta a kedélyeket, amik időközben kigyulladtak. 

    Gyerekek, tűz!

    – szúrta ki Rácz Jenő a káosz közepette, hogy majdnem lángra kapott a mikró.

    Ég a mikró? Vagy mi történik ott hátul?

    – vonta kérdőre Kaszás a versenyzőket, mire Pásztor Isti magára vállalta a hibát, de a burgonyát így is kezdhették elölről, mert az gyakorlatilag szénné égett.

  • A Star Academy korábbi győztese a második gyermekét hordja a szíve alatt.

    Szőcs Renáta a minap osztotta meg az örömhírt, miszerint másodjára is anyai örömök elé néz. A Star Academy korábbi győztese már nagyon várta, hogy kislányát, a tavaly májusban született Améliát kistestvérrel ajándékozza meg, abban pedig, hogy a gyerekek között ne legyen korkülönbség, az énekesnőt a férje, Márk is támogatta.

    „Amikor még csak álmodoztam arról, hogy egyszer édesanya leszek, fiatal anyukaként láttam magam és azt is tudtam, vagy inkább csak reméltem, hogy egy babánál nem állunk majd meg a férfival, aki életem párjául szegődik mellém. Ugyanakkor arról is ábrándoztam, hogy a a gyerkőcök között nem lesz nagy korkülönbség és lám, szép lassan minden álmom valósággá válik. 

    Ha nagyon szőrszálhasogató szeretnék lenni, akkor egy aprócska »hiba« azért becsúszott a tökéletességbe, hiszen Márkkal már február óta tervezgettük a kis tesót, így alig másfél év lenne a korkülönbség, de ez tényleg csak vicc, hiszen így Amélia csupán két éves lesz, amikor megérkezik hozzánk a második gyermekünk

    újságolta el a Borsnak az énekesnő, hozzátéve, nem akart rágörcsölni a babaprojektre, 

    „Nagyon igyekeztem, hogy ne stresszeljek rá a babaprojektre és tényleg sikerült is elengednünk, vagyis rábíztuk magunkat a sorsra. Nem rohangáltam naponta a patikába, de tény, hogy bizonyos időközönként elvégeztem egy-egy tesztet. Még annak ellenére is, hogy Amélia érkezését is egyértelmű »tünetek« jelezték és ez most sem volt másképpen, sőt...”

  • Mint ismert, Berki Mazsinak vasárnap este a Hell Boxing Kings negyeddöntőjében mindössze egy komolyabb ütésre volt szüksége ahhoz, hogy legyőzze ellenfelét, a román származású énekesnőt, Giulia Anghelescu-t, az ugyanis ettől sírva fakadt, a bíró pedig lefújta a meccset az első menetben. Berki Mazsi nem tagadja, hosszabb mérkőzésre várt, de úgy van vele, így legalább tud még meglepetést okozni a későbbiekben a gálán.

    Őszintén szólva, ennél hosszabb mérkőzésre számítottam, de nem bánnám, ha mindenkivel ilyen hamar végeznék. A nézőknek egy izgalmasabb, de mindenképpen hosszabb meccs járt volna, a boksz viszont ilyen. Ahogy meséltem a kisfilmemben is, ha ezt a jobbost bekapja, egészen Romániáig repítem, s az első ütésemmel haza is küldtem

    mondta el a Blikknek az influenszer, hozzátéve, a formájával nagyon meg van elégedve, ugyanakkor sajnálja, hogy nem tudta megmutatni a ringben, hogy mennyit fejlődött az elmúlt egy évben.

    „Gyermekként mindig is arról álmodtam, hogy élsportoló leszek, és ez most megadatott, hónapok óta ugyanis így élek. Naponta kétszer edzek, helyesen táplálkozom, és a regenerálódásra is nagyon figyelek. Emiatt kevesebb időm jutott a gyermekemre, a páromra, a családomra, mert most mindent ennek rendelek alá. A hétvégéken tudom ezt pótolni, akkor tudok pihenni, kikapcsolódni” – osztotta meg Berki Mazsi.

  • Egyre komolyabb a tét a műsor végéhez közeledve.

    árulók gáspár dorka2
    Fotó: RTL

    Hétfőn az utolsó hetéhez érkezett Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban harmadik évada, melyben továbbra sem sikerült gyilkost találniuk az ártatlanoknak. Gáspár, Tímea, Eleonóra és Réka négyese megállíthatatlanul menetelnek előre, bár időközben köztük is felütötte a fejét az egymás iránti bizalmatlanság, ármánykodás.

    A halállistát túlélő Réka igencsak meggyőző mesével állt elő, ám Viktor gyanút fogott, és furcsállta, hogy Dani helyett ő tért vissza a köreikbe. Később a csapatra egy meglepetés is várt: a különleges fáklya-szertartáson a lángjukkal kellett jelezniük, hogy melyik az a játékostársuk, akiben teljesen megbíznak. Ennek a végén Viktor dönthetett arról, hogy az este kerekasztal-szertartással vagy konklávéval fejeződjön be, aki előbbit választotta.

    A kerekasztal-ceremónián ezúttal sem volt sok dolguk a gyilkosoknak, mivel a többség egy újabb ártatlant szavazott ki, Dorka személyében. A játékost nagyon megviselte, hogy véget ért számára a megmérettetés, könnyeivel küszködve búcsúzott társaitól, majd felfedte előttük, hogy az ő kiszavazásával is melléfogtak. 

  • Így érzi magát a színész, mióta különvált a feleségétől.

    Y3A0216
    Fotó: RTL

    Sánta László a Meglepetés magazinnak adott interjút, melyben arról is beszélt, hogyan ismerkedik, amióta házassága Széphalmi Juliskával hét év után véget ért. Mint kiderült, egyelőre nem költözött vissza a szerelem az életébe, melynek okáról bővebben mesélt.

    A válásom óta nincs társam, mert a kisfiamról való gondoskodás és a színházi munkám teszi ki az életemet. Juliska mindig fontos része volt és lesz is az életemnek. Sokat jelent a támogatása, de a kapcsolatunk ennyiről szól, nem többről

    – ecsetelte a Sztárboxban is megfordult színész, akinek exfelesége a nézőtérről szurkolt.

    Mint mondta, nem bánta meg, hogy részt vett az RTL sportműsorában, mert sokat tanult önmaga fizikai és mentális határáról. Bár azt hitte, gyengébb szerepel majd, de számára is kiderült, hogy lényegesen több terhet bír el, mint amennyit korábban gondolt volna magáról. A celebműsorokban szereplésről azt mondja, konkrét vágyai is vannak, mikben szeretne részt venni:

    Szeretnék egy olyan szórakoztató zenés vagy táncos tévéműsorban szerepelni, ami passzol a szakmámhoz. A műsorvezetést is szívesen kipróbálnám, és jó lenne egy újabb játékban megmérettetni magam 2025-ben. Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban nagyon tetszik, kíváncsi lennék arra, én hogyan viselkednék az izolált közegben.

    (via 24.hu)

  • Nem véletlen keltett akkora figyelmet.

    Hétfő este a londoni Royal Albert Hall adott helyet a 2024-es British Fashion Awards nevű díjátadó gálának, ahová Rita Ora is hivatalos volt, jóllehet sokan alig ismerték meg, amikor a vörös szőnyegre lépett. A 34 éves énekesnő ugyanis hosszú tincsek és egy, az alakját szépen kiemelő szett helyett ezúttal Bundesliga-frizurával és egy nagy méretű öltönyben mutatkozott.

    A Let You Love Me című dal előadója a hatást tovább fokozta azzal, hogy a szemöldökeit is kiszőkíttette.

    (via Daily Mail)

  • Körülbelül 100 ezer forintot kér el fejenként, ha pedig úgy érzi, besokallt a vendégektől, mindenkit hazaküld. 

    Nagy port kavart az interneten egy négygyermekes édesanya azzal a vallomásával, miszerint pénzt kér a karácsonyi vacsoráért a családtagjaitól, mondván, a mai élelmiszerárak mellett mindenkinek fizetnie kell, ha enni akar nála a szeretet ünnepén. A 42 éves Carla Bellucci nem titkolja: rokonaitól fejenként 200 fontot (csaknem 100 ezer forintot) szed be, emellett ráadásul este fél 9-kor még haza is küldi őket, ha megunta a közös karácsonyozást. Az összegben az alkoholos italok benne sincsenek.

    „Mivel a megélhetési költségek növekedtek, és minden megemelkedett, fedeznem kell a költségeket valahogy. Ebben az árban benne van egy háromfogásos étkezés és egy pohár pezsgő, de ha szeszes italt vagy mást akarnak inni, az már nem az én gondom. Többnyire barátok jönnek hozzám karácsonykor, de néhány családtag is szokott. Csak a felnőtteknek kell fizetniük, akik még nem töltötték be a 16-ot, azok ingyen ehetnek, körülbelül tízen szoktunk lenni. Van, aki nem akar fizetni, de ez nem baj, akkor nem kell jönni. Nem azért csinálom ezt, hogy több pénzem legyen, ez tényleg csak a kaját és a számlákat fedezi. A vendégeimnek hálásnak kellene lenniük. Leveszem a vállukról a terhet, azt pedig meg kell fizetni, hogy időt töltök az ételek elkészítésével” – magyarázta az egykori modell, aki kijelentéseivel korábban is megbotránkoztatta már az internetezőket. Tavaly karácsonykor például fejenként 150 fontot (körülbelül 75 ezer forintot) kért el vendégeitől a karácsonyi lakomáért.

    Bellucci este fél kilenckor mindenkit hazaküld, mert akkor már csak a gyerekeivel szeretne minőségi időt tölteni.

     (via The Sun)

  • Az X-Faktor felfedezettje nem érti, hogy a műsorkészítők miért gondolják úgy, hogy azok az emberek, akik sok követővel rendelkeznek, bármilyen szerepkörre jók lehetnek, illetve miért hiszik, hogy a nézőknek nincs szükségük a minőségre. Az énekes szerint siralmas a tendencia. 

    Képernyőkép 2024-12-03 102638.png
    Fotó: RTL

    Takács Nikolas a minap arra utalt a közösségi oldalán, hogy elkeserítőnek tartja, ami a mai tehetségkutató műsorokban zajlik. Az énekes, aki az X-Faktor első évadának második helyezettje lett, a Facebookon árulta el, hogy úgy látja: napjainkban a műsorkészítők fontosabb tényezőnek tartják a követők számát a tehetségnél, s hogy sajnálja, hogy háttérbe szorult a minőség. Egyúttal a fiataloknak is üzent.

    „Tudom, hogy anno sem volt minden tökéletes, sőt! De voltak szakmák, amiket szakemberek műveltek! Mily meglepő. Biztosan volt anno is »kakukktojás«, itt-ott-amott, hiszen ki kinek a kije… DE ha csak a televíziót, a rádiót, és az újságot nézem, akkor ezek azok a munkahelyek voltak, ahová bejutni és ahol dolgozni egy kivételes lehetőség volt azon emberek számára, akik a saját szakmájukat kitanulták és magas szinten művelték. Hát kérem, nem ez lenne az észszerű? Az igazi példamutatás?

    Kérdezem én, nem kellemetlen úgy szerepelni, hogy semmit vagy csak foszlányokat tud az illető arról, amit képvisel? Csoda, hogy ma már bárki énekesnek, színésznek, műsorvezetőnek, táncművésznek, mentornak, tanácsadónak érzi és gondolja magát? Dehogy csoda! Hiszen a »sztárszint« felfoghatatlanul elkeserítő! Nem tudom, miért hitték el a műsorok készítői, hogy a sok követővel rendelkező valaki/bárki bármilyen szerepkörre jó lesz, illetve miért hiszik, hogy a nézőknek nincs szükségük a minőségre? Ha marad ez a siralmas tendencia, akkor már valóban nem kell azon csodálkozni, hogy nem marad gondolkodó, igényes néző!

    Minden egyes igazán TEHETSÉGES fiatalnak, aki teli reménnyel fut neki a tehetségkutatóknak, pedig a következőt üzenném. Sajnos nem tud mindenkinek sikerülni! DE minél jobb vagy szakmailag, minél többet dolgozol magadon, minél jobban figyelsz, és hallgatsz, és saját magad maradsz, és nem akarsz egy másik valaki lenni, ha alázattal és emberséggel teszed a dolgod, határ a csillagos ég!” – jelentette ki Takács Nikolas.

  • A műsor álompárjának hitt friss házasok vitájából alig győzték kisípolni a trágár szavakat.

    A Házasság első látásra című műsor a párterápia után a kompromisszumok hetéhez érkezett, amely csak további konfliktusokat gerjesztett. Bár Kovács Reni és Wollner Péter, azaz Brumi is belement abba, hogy a megegyezés érdekében mindketten  engednek az igényeikből, a 30 éves pultos-tartalomgyártó már azt is a szívére vette, hogy újdonsült férje első körben arra kérte, használjon kevesebb sminket. A 37 éves fegyveres őr ugyanis Renit például az erős tusvonal nélkül is szépnek látja, a nő azonban ebből nem igazán akart engedni, mert ő így érzi magát jól a bőrében.

    Az pedig csak olajat öntött a kibontakozó vitájuk tüzére, hogy Reni közölte Brumival, hogy neki nem fér bele az, hogy a férfi azokkal a nőkkel is tartja a kapcsolatot, akikkel korábban összeszűrte a levet. Reni állítja, sérti az önérzetét és a nőiességét az, hogy a férjének túl sok lány barátja van, a férfi szerint azonban ez olyan probléma, amely felett el lehet tekinteni.

    „Nekem nem fér az bele, hogy ő olyan lányokkal tartson fenn baráti viszonyt, akivel előtte már volt szexuális kapcsolata” – szögezte le Reni, aki a nyugodt beszélgetés után úgy összerúgta a port Brumival, mint korábban soha, mert úgy érezte, férje elbagatellizálja a dolgot.

    Nem, a megoldás lenne jó, b*** meg. Az, hogy odafigyelsz arra, hogy nekem mi esik sz*rul. De akkor innentől csinálhatjuk így, Peti, b*** meg. Én eddig normális voltam.

    Reni később vehemensen beleállt a férfiba, akivel eddig látszólag idilli volt a kapcsolata.

    Még én készítek reggelit, mint egy papucs hülye, holott te nem figyeltél tegnap a problémámra. De én, persze, én csinálok reggelit, hát ezért vagyok! Beletaposol a lelkembe, és még kedveskedek is! […] Nem azt mondtam, hogy ne barátkozz nőkkel, hanem azt mondtam, hogy nem fogom eltűrni, hogy olyan nővel spanolj, aki előtte megvolt. Ezen nem értem, mit nem lehet felfogni?! Nem fogom eltűrni. Ha te itt megfogod, és fejed tetejére állsz, akkor sem, ez elvi kérdés nálam

    – fejtette ki a tartalomgyártó, akit férje többnyire csak csendben hallgatott, holott elmondása szerint a nő mondandója kezdte eldurrantani az agyát. Brumi csitítani is próbálta Renit, mire az csak annyit mondott:

    Sz*rok én a szomszédra!

    Renit korábban az is zavarta, hogy Brumi korábban 30-40 nővel bújt ágyba, illetve az is, hogy a férje az Instagramon több mint 2 ezer nőt követ. A férfi utóbbi számot igyekezett lecsökkenteni, sorban követte ki a lányokat neje kedvéért, de nem titkolja: zavarja, hogy Reni megszabja neki, mit ne csináljon. 

    Majomszeretettel véded a csajokat. Hát azt is elmondtam neked, hogy beszólt a Barbika az esküvőn, és mégis véded, b*** meg. Véded a nőt, holott engem próbált tök kellemetlen helyzetbe hozni. Az egy másik szituáció, hogy én ezt jól kezeltem, és nem foglalkoztam vele, mert tudtam jól, hogy ez egy szándékos odaszúrás volt a részéről. A Barbika fog neked főzni, mosni, takarítani?

    – vetette fel a kérdést Reni, mire Brumi azzal védekezett, hogy Barbit már hat éve ismeri, azért őt védte. A férfi úgy érzi, könnyen lehet, hogy ennyivel véget is ért a frigyük.

  • Képernyőfotó 2024-12-03 - 5.36.30.png
    Fotó: RTL

    Őszintén mesélt súlyproblémáiról a Blikknek Solti Berni, akit a nézők hamarosan a Nyerő Páros új különkiadásában is láthatnak. Az édesanya sokáig 52 kg-ot nyomott, ami épp megfelelő volt 160 cm-es magasságához.

    „Aztán ahogy belekezdtünk a lombikprogramba, a sok szteroid miatt szaladtak föl rám a kilók. Egy ilyen folyamat is meg tudja viselni a szervezetet, nemhogy öt. Azért osztom meg mindazt, ami velem történt, hogy segíteni és motiválni tudjam a hasonló nehézségekkel küzdő édesanyákat, mert tudom, hogy sokan vagyunk” – kezdte, hozzátéve: amikor 2023 nyarán életet adott kisfiának, azt hitte, a pluszsúly mind lemegy majd róla, de ez nem így lett.

    Onnantól kezdett ijesztővé válni a dolog, de amíg szoptattam, nem foglalkoztam ezzel. Aztán amikor ez az időszak véget ért, elkezdtem még inkább figyelni, mindent csináltam, de semmi nem segített.

    Solti felesége először nem is vállalta el a visszatérést a realitybe, de végül meggondolta magát.

    „A stáb nagyon aranyos volt, és annak idején szerettünk ebben a műsorban szerepelni. Ádámnak is volt hozzá kedve, így végül igent mondtunk. Az orvos azt mondta, bármit tennék, itt csak a gyógyszer segíthet, és nem csoda, hogy ennyi minden után így felborult a hormonháztartásom. A mozgásba az elején belehaltam, de aztán egyre jobban bírtam. A gyógyszer és az étkezés is segített, fél év alatt sikerült 15 kilót fogynom. Most 58 vagyok, és sokkal jobban érzem magam a bőrömben, kezdem visszakapni a régi Bernit, már a rosszulléteim is megszűntek.

    Szeretnék visszatérni a korábbi formámhoz, ehhez már csak néhány kilót kell leadnom. Sokszor az anyukám és a férjem is rám szól, hogy ne hordjak már bő pólókat, hiszen nincs már miért takargatnom magamat.

    Még nehezen hiszem el én is, hogy újra jók rám a régi, S-es méretű ruháim. Egyre inkább kapom vissza a régi önmagamat, és ezzel lezáródik az elmúlt évek kálváriája is” – ismerte el a kismama.

  • Az énekesnő szerint őt igazolta, hogy a kiesésük után oda sem mentek gratulálni nekik.

    Előző hétvégén Tóth Gabi és Pap Máté Bence búcsúzott a Dancing with the Starstól. Az énekesnő a műsor alatt többször is konfliktusba került a zsűritagokkal, az általuk kapott alacsony pontszámok után pedig olyan nézői vád is napvilágot látott, miszerint a duó csalással jutott tovább hétről hétre. Akkor Tóth azzal érvelt, 20 éves karrierje alatt szert tett pár rajongóra, akik ennek ellenére szavaztak rájuk, bár az ítészek kritikáit így is igazságtalannak tartotta. Erről írt nemrég Instagram-bejegyzése alatt is, amikor egy követője kommentben megjegyezte, nem volt túl szép, hogy kiesésük után oda sem mentek gratulálni nekik.

    „Sajnos az elejétől kezdve nem szeretett volna minket itt látni a zsűri, és sokszor személyeskedő és nem objektív kritikát fogalmaztak meg, de ott is, már amikor találkoztunk velük, érezhető volt az ellenszenv az irányunkba…

    Nem értjük, de már nem is kell, mert ennyi dolgunk volt az életben velük. Sok nehéz helyzetet teremtettek nekünk, amire semmi szükség nem lett volna!

    De mi hittünk akkor is, amikor ők nem, és bíztunk a kedves nézőkben! Hálásak is vagyunk mindenkinek, aki támogatott bennünket! Azt hiszem, azzal, hogy oda se jöttek a végén, beigazolódott minden, amit az elmúlt hetekben mutattak felénk… de így is idáig jutottunk, amiért nagyon hálásak vagyunk” – idézte a Blikk az énekesnő szavait, aki másik hozzászólása szerint csak annyit kérdezett az eredményhirdetés után a zsűritagoktól, hogy „Na végre, mi?”.

  • Le sem tagadhatná az énekes a másfél éves Laurát.

    Tündéri fotót mutatott másfél éves unokájával Fenyő Miklós. A Hungária frontembere 2023 nyarán lett kétszeres nagyapa, első lányunokájával, Laurával pedig most közösségi oldalán dicsekedett el a követőinek:

    Ma másfél éves a legkisebb Fenyő. Nagypapi büszke, karjában »Ribizke«

    – fogalmazott közösségi oldalán az énekes egy aranyos közös fotó alatt. Természetesen követői sem voltak restek bókokkal elárasztani az énekest, sorra érkeztek a kislányt és a rá meglehetősen hasonlító nagypapáját dicsérő kommentek.

    „A szeme a te fiatalkori (gyermeki) szemed!”

    „Igazi kis Fenyő! Nagyon hasonlít a nagypapira!” – fogalmaztak a rajongók.

  • Az énekesnő tévéműsorában csillogtatta meg hangját Remy.

    Váratlan vendég tűnt fel Kelly Clarkson tévéműsorának legutóbbi adásában: a háziasszony kisfia, Remy ragadott mikrofont, hogy ország-világ tudtára adja, bizony őt is előadói vénával áldotta meg a sors. A mindössze 8 éves kisfiú egy meglehetősen nehéz Frank Sinatra-dalt énekelt el élő zenekari kísérettel, de produkciója alatt egy másodpercre sem jött zavarba, angyali hangja pedig azonnal lenyűgözött mindenkit.

    „Csak győzd kivárni, hogy idősebb legyen ezzel a hanggal! Nagyon aranyos!”

    Istenem, milyen ügyes és tapasztalt!

    Annyira hasonlít az anyukájára, és nyilván a hangját is tőle örökölte!” – érkeztek a hozzászólások, míg más a Remyvel együtt éneklő nővérét, a közönség soraiban ülő River Rose-t sem hagyta ki a dicséretekből.