A Buffalo Bills játékosai tanulhattak egy új szabályt meccs közben az NFL utolsó alapszakaszi fordulójában, igaz, ennek komoly ára volt: egyrészt touchdownt vitt ellenük a New York Jets (hivatalosan 0 másodperc alatt 10 pontot szerezve), másrészt meg az egész ország rajtuk röhög most. Irányítócsúcsok is dőltek a szezonban, de egy billses történelmi negatív rekordot is elért.
Szilveszter éjjel játszottak le az egyetemi amerikaifoci-bajnokság elődöntőit, és az Alabama Crimson Tide a várakozásoknak megfelelően lenyomta a Washington Huskiest. A másik meccsen viszont elég meglepő eredmény született.
Szegény Mitch Trubisky nem így tervezte utolsó egyetemi meccsét, mielőtt (vélhetően) benevez az NFL-draftra. A North Carolina Tar Heelsben játszó irányítónak amúgy is megvoltak a maga hibái a Stanford elleni bowlmeccsen, de ráadásként még a bíró is kiverte a kezéből a labdát egy játéknál.
Ebben a szezonban is szilveszter éjszakáján rendezik az egyetemi amerikaifutball második és harmadik legfontosabb meccsét, vagyis a két elődöntőt.
A furának tűnő időpont, azért van, mert a bajnokságban három éve vezették be az elődöntős rájátszás rendszerét. Az első évben január elsején rendezték meg a meccseket nagy sikerrel, tavaly viszont szilveszterre estek az elődöntők, és annyira nem jött be a húzás, mert a nézettség erősen visszaesett. Ettől függetlenül idén is bevállalták a szilveszteri rendezést, bár egy órával előrébb hozták a két derbit.
A rájátszásba egy bizottság választotta be a résztvevő négy csapatot különböző szempontok alapján. Figyelembe vették a csapatok mérlegét, hogy mennyire erős ellenfelekkel játszottak, és mennyire meggyőzően nyerték a mérkőzéseiket. Így jött ki, hogy az első kiemelt Alabama Crimson Tide a negyedik Washington Huskies ellen játszik, a második Clemson Tigers pedig az Ohio State Buckeyesszal meccsel a január 9-ei döntőért.
De felvezetésnek is lesz egy jó bowlmeccs: délután öttől a Heisman-győztes Lamar Jackson által vezetett Louisville az izmos védelmű LSU Tigersszel játszik egy nagyot.
A 2016-os NFL-szezonban két gyorsan lelőtt edzői újítást láthattunk, és mindkettő hasonló ötletre vezethető vissza. A San Francisco 49ers védekezés, a Baltimore Ravens pedig támadás közben használta időhúzásra a szabálytalanság egyik módját azért, hogy az ellenfél ne juthasson pontokhoz.
Az Arkansas Razorbacks 24-0-ra vezetett a Virginia Tech ellen a csütörtök éjjel a Virginia Tech ellen lejátszott egyetemi bowl-meccsén, ekkora előnyből sikerült elbukni a győzelmet.
Dez Bryant egészen elképesztő, egykezes elkapással szerzett touchdownt, aztán kiosztotta élete első TD-passzát a hétfő esti Dallas Cowboys-Detroit Lions mérkőzésen. Az elkapónak emellett volt még egy touchdown-t érő elkapása, így nyugodtan nevezhető a 42-21-es dallasi győzelem legfőbb letéteményesének.
A fantasztikus, 25 yardos elkapás apróbb szépséghibája, hogy Bryant rámarkolt a Lions-védő Johnson Bademosi sisakrácsára, de a bírók csak nála láttak végül szabálytalanságot, amit a Dallas elutasított, így megadták a TD-t. Ez elég fontos volt a Dallasnak, mivel ezzel egyenlítettek ki 21-21-re a félidő előtt.
A Kansas City Chiefsben játszó 160 kilós védő, Dontari Poe rombolt már párszor támadójátékosként: méretét kihasználták már, hogy touchdownt futtassanak vele, és volt már elkapott TD-je is, ezekben a kategóriákban rekorder lett. De hétfő hajnalban a korábbiaknál is látványosabb játéknál vetették be, ő adta a touchdownpasszt.
Szerencsére az idei NFL-es és egyetemi amerikaifocis alapszakaszban is tombolt a kreativitás, és a csapatok egészen jó hatékonysággal mutattak be a szívatósabbnál szívatósabb trükkös játékokat.
Az ilyen húzásoknak mindig az ellenfél megtévesztése a lényege, ha a másik csapatot váratlanul ér például egy váratlan visszapassz vagy egy furcsa felállás, már sikerült célt érni. Minden évben előkerülnek újak, de vannak olyan csapatok, ahol a már ismert trükkön csavarnak egyet. Kiválasztottuk, szerintük mik voltak a legjobbak az idén.
Az egyetemi bajnokság karácsony táján rendezett bowlmeccsei valahogy mindig tartogatnak valami őrültséget, két éve például a Central Michigan csinált 34 pontot az utolsó negyedben a Western Kentucky ellen közte ezzel a játékkal, hogy aztán a végén kétpontosra törve mégis elbukják a meccset. Idén a Hawaii egyetem csapatán volt a sor, hogy valami nagyon meglepőt húzzanak.
Fekete karácsony: több olyan komoly sérülés is történt az NFL 16. fordulójában, ami akár a rájátszást is befolyásolhatja majd. De a karácsonyi csoda is megvolt: a Cleveland Browns bő egy év után nyert újra meccset, így elkerüli a 0-16-os szégyent. A játékhét legtöbb meccsét azünnep miatt kivételesen szombaton rendezték.
Ami a hálaadás napjával már szinte összeforrt Amerikában, az nagyon sokáig nem ment az NFL-nek a karácsonnyal, vagyis meccseket rendezni az ünnepnapon.
Az Egyesült Államokban nem is a december 24. számít nagy családi ünnepnek, hanem a december 25., de a mikor a két liga egyesülése után 1971-ben egy rájátszásos derbi túl hosszúra nyúlt ezen a napon, olyan felháborodás fogadta, hogy utána évekig meg se próbáltak versenyezni a karácsonnyal.
Az év egyik nagy őrülete az amerikaifutballban a százlábú formáció volt, amit a Michigan-edző Jim Harbaugh hozott be a köztudatba, amikor egy Wisconsin elleni meccsen ezzel keltettek zavart. Egy későbbi meccsükön touchdownt is szereztek belőle, azóta kiderült, hogy egy középiskolás csapattól lesték el, és péntek este pont egy középiskolás döntőben került elő újra.
A BYU Cougars szoros meccsen nyerte meg a Poinsettia Bowlt a Wyoming ellen csütörtök hajnalban, de ehhez kellett az a lehetetlen touchdown is, amit a harmadik negyedben szereztek.
Kedd este találkozott egymással a Western Kentucky és a Memphis a Boca Raton Bowlban, mindkét egyetemi csapatnak elsősorban a támadójáték az erőssége, és az első félidő végén jött is egy olyan trükkös játék, ami ugyan nem volt a legsportszerűbb, de működött.
Aaron Hernandezt azonosította elkövetőként az a férfi, aki túlélte azt a 2012-es bostoni lövöldözést, amelyben ketten is meghaltak.
Sokkal könnyebb szidni az NFL-bírókat, mint mondjuk a munkájukat végezni helyettük, de amit vasárnap a New York Giants elleni meccsen alkottak, arra tényleg nehéz jelző találni. A Giants-elkapó Odell Beckham Jr.-nak úgy adtak meg egy elkapást, hogy a labda láthatóan pattant egyet a földön, a bírókat viszont ez sem zavarta.
A karácsonyi időszakba lépve már szombaton is rendeztek NFL-meccset, a csütörtök esti rangadó kihelyezett verziója volt a New York Jets és a Miami Dolphins összecsapása, ami előzetesen nem ígérkezett nagy számnak a sok sérülés miatt, de a Dolphinsban beugró irányító Matt Moore kellemes meglepetést okozott. A túloldalon viszont csak szenvedek a QB-k.
Szombaton megkezdődött a bowlszezon, vagyis az idényt lezáró döntősorozat az amerikai egyetemi amerikaifutball-bajnokság első osztályában. Ez, és a másodosztály rájátszása is hihetetlen drámát, na meg egy nem mindennapi elkapást hozott.
Szombat este kezdődik az egyetemi amerikaifutball-bajnokságban a bowlszezon, ami egész intenzív két hetet jelent: december 17-től januárig 3-ig negyvenegy meccset rendeznek meg.
Maga a bowlszezon egy olyan szezonvégi sorozat, ahol az alapszakaszban jól szereplő csapatokat jutalmazzák meg egy extra mérkőzéssel. A legtöbbnek igazán komoly tétje nincs, inkább tradíciója, plusz ilyenkor is lehet még javítani a draftértéken, már aki nevez az NFL-draftra. De azért is jó buli a játékosoknak, mert a bowlszponzorok elhalmozzák őket ajándékokkal, plusz olyan eszement trófeákért lehet játszani, mint egy tál krumpli a Híres Idahói Krumpli Bowlról.
Benne van az is a hangulatban, hogy sok csapat már felszabadultan lép pályára ilyenkor, ezért egészen kalandos meccsek, trükkös játékok, nagy fordítások és bukások szoktak születni. A kivétel a szilveszter éjszakáján rendezett két elődöntő, ide a playoff-bizottság választott be négy csapatot, ezekről a meccsekről később részletesen írunk majd.
Az idei bowlszezonra elég sok izgalmas párosítás jött össze, ezekből szedtünk össze tíz meccset, ami érdekes lehet. A teljes program pedig a cikk végén található.
A Seattle Seahawks már 24-3-ra vezetett a Los Angeles Rams ellen péntek hajnali NFL-meccsen öt és fél perccel a vége előtt, szóval nem igazán voltak veszélyben, de a Seahawks-edző Pete Carroll volt akkora troll, hogy így is trükközzön egyet negyedik kísérletnél.
A múlt héten írtuk, hogy a 2017-es NFL-szezonban minden korábbinál több mérkőzést rendeznek majd Londonban, a liga most mind a négy párosítást bejelentette.
Elképesztő jelenet zajlott le a Tampa Bay-New Orleans meccs utolsó negyedében. A Buccaneers a félpályáról puntolt. Mielőtt a labda az end zone-ba ért volna, Ryan Smith egy látványos bedőléssel mentette meg, így a Saints nem a 25 yardról indíthatta a támadást, hanem közvetlen az end zone elől.
Az egyetemi amerikafoci második vonalában az egyik legszívatósabb trükköt kapta elő a nyolcadik kiemelt South Dakota State Jackrabbits az első North Dakota State Bisons ellen, a tökéletes kivitelezés touchdownt ért.
Az NFL péntek délután bejelentette, hogy a 2017-es idényben tovább növelik a Londonban megrendezett mérkőzések számát, és már négyre ruccannak át Európába.
Az Oakland Raiders a hetvenes évek óta nem nyert zsinórban hét mérkőzést az NFL-ben, de csütörtök este megismételhették volna ezt a sorozatot, ha le tudják nyomni a Kansas City Chiefst. Nem jött össze, és erről a liga egyik leggyorsabb embere tehet.
Egy hete a New York Jets legyőzésével Tom Brady második NFL-irányítóként érte el a 200 győzelmes mérföldkövet – a Super Bowl 50-et megnyerő, majd utána visszavonuló állandó riválisát, Peyton Manninget érte be. A Rams vasárnapi legyőzésével viszont már egyeduralkodó lett.
Az agyrázkódásból visszatérő Andrew Luck elképesztő formában vitte győzelemig az Indianapolis Coltsot a New York Jets elleni hétfői rangadón, a meccs legjobb jelenete mégsem az ő nevéhez, hanem a pálya rohanó szurkolókat leterítő biztonsági őrökhöz kötődik.
Néha pont egy jól kivitelezett trükkös játékra van szükség, hogy kapjon egy lökést a csapat, és pontosan ez történt a Virginia Tech egyetemi csapatával a Clemson elleni ACC-döntőben a hétvégén, amikor tizennégy pontos hátrányban voltak.
Cam Newton óriási meglepetésre a padon kezdett a Seattle Seahawks ellen a forduló rangadóján, mert a meccsre nyakkendő nélkül utazott. A dolog csak egy játékra szólt, de így is nagy égés lett belőle. Tom Brady rekordot jelentő 201 győzelemnél jár már, a Raiders őrült feltámadást produkált, a Chiefs pedig remek trükkös punttal szívatta a Falconst.
Rovataink a Facebookon