Öt perc alatt megőrült az NFL-piac

2015. március 11., 11:11 Módosítva: 2015.04.29 17:01

A vártnál is őrültebbre sikerült a szabadügynök-piac első éjszakája az NFL-ben, már a nyitás utáni percekben robbant az egyik legnagyobb üzlet: a New Orleans Saints elcserélte sztár tight endjét, Jimmy Grahamet. 

graham.jpeg

Graham a tavalyelőtti Super Bowl-győztes Seattle Seahawkshoz került, a legutóbbi nagydöntő vesztese elég nagy árat fizetett érte, odaadták Max Unger centert és elsőkörös draftjogukat, a Saints a játékos mellett egy negyedik körös draftjogot küldött cserébe. Graham 2010 óta volt a Saintsnél, azóta 4752 elkapott yardja és 51 touchdownja volt. "Engem is ugyanúgy sokkolt a dolog, mint bárki mást" - mondta a Saints-irányító Drew Brees a történtekről. Ám lehetett arra számítani, hogy a csapatnál komoly mozgások várhatók a cap-helyzet miatt. És ki tudja még, hol a vége, mert az éjszaka olyan pletykák is voltak, hogy a New Orleans akár Breestől is megválna. 

Elég sok Philadelphia Eagles-szurkoló kiakadt a nap egyik meglepő quarterback-cseréjén, ugyanis a philadelphiaiak odaadták Nick Folest a St. Louis Ramsnél játszó Sam Bradfordért, A Rams a 2015-ös drafton egy negyedik körös, a 2016-oson meg egy második körös draft picket is kapott, míg az Eagles egy ötödik köröset kapott. Az elég bonyolult ügyletben van egy olyan kondíció is, hogy az Eagles kaphat még egy picket attól függően, hogy Bradford mennyit játszik. Ha legalább a meccsek ötven százalékát, akkor egy negyedik körös draftjog jár nekik, ha egyáltalán nem játszik, akkor egy harmadik köröset. Ha ötven százaléknál többet, akkor semmit sem kap a Philadelphia. 

Nagy kérdés volt, hogy a Patriots meg tud-e egyezni, Darrelle Revisszel az utolsó utáni pillanatokban, ám a friss Super Bowl-győztes cornerback végül visszatért korábbi csapatához, a New York Jetshez. Az öt évre hetvenmillió dollárt kapó játékos hazatérésként emlegette a visszatérést. A Jetsnél az is eldőlt, hogy nem tartanak igényt Percy Harvinra, miután egy trade-del megszerezték a chicagói Brandon Marshallt.

Az már eldőlt korábban, hogy hogy a sokak által megkörnyékezett exlionsos Ndamukong Suh rekordpénzért aMiami Dolphinshoz kerül (bár szerződés még mindig nincs a hírek szerint), de a Detroit Lions is igyekezett aktív lenni, megszerezték a Baltimore Ravenstől Haloti Ngatát. 

A San Francisco49erstől távozó Frank Gore a Philadelphia Eagles helyett az Indianapolis Coltsban folytatja, a running back három évre írt alá 12 millió dollárért, és várhatóan csatlakozik hozzá a Texanst elhagyó Andre Johnson elkapó is. 

Maradtak még  nagy kérdések azért, például, hogy mi lesz a Cowboysban a múlt idényben 1845 yardot futó DeMarco Murray-vel, akit előbb a Jaguarsszal, majd az Eaglesszel hoztak szóba. 

Viszlát, 49ers!

2015. március 10., 14:12 Módosítva: 2015.11.12 12:07

Arizona Cardinals

Első pick: 1/24, cap space: 21,1 millió dollár, szabadügynökök száma: 12

A legjobb hír Arizonában nem is a szabadügynökökhöz kötődik, hanem a QB Carson Palmerhez, aki a hírek szerint tök jól halad a rehabbal és kész lesz a szezonra. Elment viszont a védelemből Darnell Dockett a 49ershez, de elment a DC Todd Bowles is, aki már a Jetset vezényli.

Az kérdés, mi lesz Antonio Cromartie, Larry Foote, Dan Williams és a többiek sorsa, de biztosítéknak már szereztek egy Sean Weatherspoont a Falconstól. Ezzel viszont még nincs kész a védelem, ami ugyan erős volt, de ha ennyien elmennek esetleg, azt azért megérzik.

Az offense nagyjából egyben marad, így elég lesz a védelemre koncentrálniuk, és mivel most cseréltek koordinátort, akár kicsit alakíthatnak is rajta.

Ennyire lesznek játékosok a piacon: **

20140105_mjr_su5_171_0.jpg

St. Louis Rams

Első pick: 1/10, cap space: 14,1 millió dollár, szabadügynökök száma: 12

Az induláskor nem volt cap space-ük, mostanra sem lett túl sok, pedig ehhez a falból meg kellett válniuk Jake Longtól és Scott Wellstől. Utóbbi 16 meccset kezdett a fal közepén, de rettenetes volt, Long viszont csak hetet (LT és RG), de ő sem volt kiemelkedő, meg lehet, hogy vissza is vonul.

A legnagyobb kérdés mégis Sam Bradford jövője. A pályán nincs vele komolyabb baj, csak rengeteget sérült (az elmúlt két szezonban 7 meccse volt...). A 10. helyen Mariota és Winston már nem lesz, így konckázatos lehet, ha QB mellett döntenek a drafton, de valami biztosíték kelleni fog Bradford mögé - ezért is röppent fel a hír, hogy Tavon Austint odaadnák Nick Folesért.

Akárhogy is lesz, a falat teljesen újjá kell építeniük, ami nem lesz egy könnyű feladat, miután Joe Barksdale is ment a jobb szélről.

Ennyire lesznek játékosok a piacon: *

San Francisco 49ers

Első pick: 1/15, cap space: 22,1 millió dollár, szabadügynökök száma: 17

Eléggé úgy néz ki most már, hogy Jim Harbaugh egy süllyedő hajót hagyott el San Franciscóban, de lehet, hogy csak a véletlenek játszanak össze. Mindenesetre a védelemnek szar hír, hogy Patrick Willis és Justin Smith is visszavonul, még úgy is, hogy Dockett náluk kötött ki. Dan Skuta nem megasztár azért, de ő is elmehet, Navarro Bowmant meg állítólag ők tennék ki elbukott orvosi miatt.

A Colin Kaepernick trade-et inkább hagynánk, majd kiderül, azzal mi lesz, jó hír viszont, hogy Michael Crabtree helyére Torrey Smith kerülhet, Colin tehát (ha marad) dobálgathatja az égbe fel a labdákat 60 yardos passzokért. Frank Gore viszont megy, de legalább Carlos Hyde-dal és az ausztrál rögbissel rendben lesznek ezen a poszton. Bár Iupati blokkjai eléggé hiányoznak majd.

De meg vannak mentve, mert a long snapper Kyle Nelson marad még négy évig!

Ennyire lesznek játékosok a piacon: **

Seattle Seahawks

Első pick: 1/31, cap space: 24,7 millió dollár, szabadügynökök száma: 22

seattle-seahawks-cornerback-byron-maxwell.jpg

Byron Maxwell már ment a védelemből, de igazából ő nem is fog annyira hiányozni a Legion of Boomból, mert Sherman, Chancellor és Thomas is maradnak, úgyhogy nincs para. Nagyobb hiányzó lehet a DC Dan Quinn, de mivel még decemberben megoldották Cliff Avril és KJ Wright hosszabbítását, ez sem annyira érzékeny veszteség.

Megegyeztek Marshawn Lynchcsel is, így kb. Kevin Williams, James Carpenter és O'Brien Schofield a legnagyobb szabadügynök náluk, akiket simán tudnak pótolni, ennyi pénzből meg pláne. Nem árt viszont előre gondolkodni, mert Russell Wilson szerződése lejár hamar, és nyilván a legjobban fizetett QB lesz belőle.

Ennyire lesznek játékosok a piacon: **

 

A legtöbb játszótársát elvesztheti Manning

2015. március 9., 20:24 Módosítva: 2015.04.29 17:01

Denver Broncos

Első pick: 1/28, cap space: 20 millió dollár, szabadügynökök száma: 14

Gary Kubiak kinevezése nagyon izgalmas lesz Denverben, és elsősorban nem amiatt, hogy 8 éven át volt irányító, majd 10 éven át edző a Broncosnál. Inkább Kubiak offense-e lesz érdekes Peyton Manninggel, merthogy a veterán QB már nem fogja megfutni neki a bootlegeket, de nyilván nem is ezt várja tőle.

A nagyobb igazolás (vagy inkább visszatérés) viszont inkább Wade Phillips a védelem élére, aki vezetőedzőnek teljesen alkalmatlan, DC-ként viszont az egyik legjobb, elég csak megnézni, miket művelt a Chargers vagy a Texans védelme alatta. Phillips, illetve az OC Rick Dennison is kötődik Denverbe, előbbi előbbi DC, majd HC volt bő 20 éve, utóbbi pedig 14 évet töltött már a csapatnál, egy részét OC-ként.

julius-thomas-broncos1.jpg

Na de nézzük a játékosokat: Demaryious Thomas marad a franchise taggel, ezzel viszont még nincs megoldva minden, mert Julious Thomas, Wes Welker, Jacob Tamme, a védelemből pedig Terrance Knighton szabadügynök, (Thomas állítólag megy is...), míg a másik falból Orlando Franklin lesz az, aki biztos nem tér vissza.

Mivel Kubiak alatt szinte 100 százalék, hogy zone blokkolásra váltanak, a támadó fal ezért még jobban átalakulhat. D. Thomas megtartása nagyon fontos lépés volt, de a többi játszótárs nélkül sokat csökkenhet Manning teljesítménye. Igaz, az ő kímélése miatt a futójáték is nagyobb szerephez juthat...

Ennyire lesznek játékosok a piacon: **

Kansas City Chiefs

Első pick: 1/18, cap space: -1,7 millió dollár, szabadügynökök száma: 19

Hiába kapott Justin Houston taget, a DE annyira elégedetlen ezzel, hogy sorra hívogatja a csapatokat, ki vinné el őt két első körös pickért, ami sosem jó jel, mint ahogy azt sem, hogy nyíltan hangoztatja, hogy simán otthon marad a 10. hétig, és nem írja alá a tendert.

Tamba Hali volt olyan jó fej, hogy átdolgozza a szerződését, a 12 millióból felszabadult részből pedig szereznek majd egy Jeremy Maclint. Kérdés viszont, hogy Dwayne Bowe pedig 10,75-ös cap hitjét benyelik-e. A spórolás jegyében korábban már elküldték Anthony Fasanót és Joe Mayst, de még így sem állnak túl jól pénzzel.

És akkor arról nem is beszéltünk, hogy a center Rodney Hudson szabadon mehet (Oaklandbe...), míg a remek, de sokat sérült Eric Berry a Hodkin-limfóma miatt távozhat, legalábbis addig, amíg fel nem épül.

Ennyire lesznek játékosok a piacon: *

020315-hudson-image2.jpg

Oakland Raiders

Első pick: 1/4, cap space: 63,5 millió dollár, szabadügynökök száma: 18

Szokásos a képlet nyugaton: egy tonna költhető pénz és egy rettenetes csapat. Cserébe viszont kb. csak Darren McFadden olyan játékos, akiért megérné sírni, ha elmegy, bár inkább nem szeretnék, ha menne, hiszen Maurice Jones-Drew visszavonult.

2002 óta nem volt nyertes szezonjuk, a gyógyírt pedig újra egy denveri DC-ben látják, de kérdés, hogy Jack Del Rio mennyivel lesz jobb, mint az a Dennis Allen, akit négy meccs után vágtak ki.

Legalább van üde színfolt Derek Carr személyében, aki tényleg a jövő QB-ja lehet Oaklandben (Los Angelesben???). A védelem viszont hát, khm, izé, ahol a 38 éves Charles Woodson még meghatározó lehet, az olyan is. Elküldték innen Tyvon Branchet és LaMarr Woodleyt, lesz tehát hova igazolni új embereket.

Egy centerre, Hudsonra már elszórtak egy zsák pénzt, de bőven van még, ahonnan az a cash jött.

Ennyire lesznek játékosok a piacon: ***** (Ha van eszük.)

San Diego Chargers

Első pick: 1/17, cap space: 26,8 millió dollár, szabadügynökök száma: 18

Tele vannak neves free agentekkel, mégis hatalmas terveik vannak, de lehet is, mert King Dunlap már biztos, hogy marad, és közben megszerezték Jacoby Jonest is, nincsenek tehát kilátástalan helyzetben.

Mehet viszont Brandon Flowers, Eddie Royal, Ryan Matthews, Nick Hardwick pedig visszavonult, bár ő sérült volt a szezon jó részében. Dwight Freeney-ért nem sírnának, de a sok távozóval elvékonyodhatnak.

A nagyratörő terv legfontosabb eleme Ndamokung Suh lett volna, szombaton legalábbis úgy tűnt, hogy bejelentkeznek ők is érte, de már a Dolphinst emlegetik már biztos befutónak.

Ennyire lesznek játékosok a piacon: **

Monster tavasz vár az Eaglesre

2015. március 8., 12:10 Módosítva: 2015.04.29 17:01

Dallas Cowboys

Első pick: 1/27, cap space: 4,4 millió dollár, szabadügynökök száma: 17

Dez Bryanten ott a tag, Doug Free marad, DeMarco Murray-vel meg tárgyalnak ezerrel a közös folytatásról, vagyis papíron jól állnak a dolgok Dallasban, csakhogy a védelemre is kéne kicsit figyelni, főként, hogy Anthony Spencer, Bruce Carter és Rolando McClain is szabadügynök innen.

dal_g_murray_1296x729.jpg

Pénzük nincs már olyan sok (ezen Romo segíthet), ezzel lehet a legnagyobb gond a védelem feltámasztásánál. Nyilván a kevés cap space-ből adódik, de szombaton egy nagy pletykában sem voltak benne, miközben a legjobb RB-ket már elkezdték körbeajnározni, így ha esetleg lemaradnak Murray-ről, könnyen lehet, hogy már Gore és Spiller is elkel. De még mindig ott lesz a draft.

Ennyire lesznek nagy játékosok a piacon: *

New York Giants

Első pick: 1/9, cap space: 13,1 millió dollár, szabadügynökök száma: 20

Elég jó helyről drafolnak, és mivel eszelősen nagy lyuk nincs a csapatban, az ilyen mindig igazi ajándék. Jason Pierre-Paul a franchise tag miatt marad, a legizgalmasabb elkapó évekig még náluk lesz, van tehát mire építeni.

Nem jó hír viszont, hogy sorban háromszor maradtak ki a rájátszásból, és a támadó falon is sokat kellene erősíteni, mert ez volt Eli Manning legnagyobb ellensége a szezonban. Az irányító is számíthat pár telefonra egyébként, mert 20 millió fölötti a cap hitje, és ha ebből ezt-azt átalakítanak, sokkal többet költhetnének tavasszal.

Ennyire lesznek nagy játékosok a piacon: **

Philadelphia Eagles

Első pick: 1/20, cap space: 45,1 millió dollár, szabadügynökök száma: 12

Chip Kelly úgy döntött a szezon végén, hogy akkor ő most hatalmas játékos lesz tavasszal, és csinált magának hipphopp 45 millió dollárt. LeSean McCoy eltrade-elését persze sokáig megkérdőjelezik majd, de ebbe az offense-be nem kell egy csodás RB, elég 2-3 közepes is. Vinnék Frank Gore-t, de érthető módon CJ Spiller is a céltáblán. Jeremy Maclinnel még nem egyeztek meg, az elkapó 11 milliót kérne évente, az Eagles csak 9-et adna, de ez feloldható.

6a01348829760c970c01a5115cc661970c-800wi.jpg

A védelemre viszont ráférne az erősítés, így az sem meglepő, hogy Devin McCourty, Byron Maxwell és Jason Worilds is kiszemelt náluk, sőt, Maxwell esetében szombaton úgy hírlett, ők a tuti befutók.

Viszont ott a nagy pletyka, miszerint állat módon rámennek a drafton Marcus Mariotára. Állítólag a Jetscel már meg is egyeztek, hogy ha náluk még ott a QB, akkor csere, de nem árthat feljebb is tárgyalásokba kezdeni. Minden azért náluk sem rózsás, elküldték Cary Williamset és Trent Cole-t, őket meg nem árt majd pótolni.

Ennyire lesznek nagy játékosok a piacon: *****

Washington Redskins

Első pick: 1/5, cap space: 24,9 millió dollár, szabadügynökök száma: 15

Brian Orakpo már biztosan nem tér vissza hozzájuk, ezt le is dumálták a védővel, így az új DC Joe Barry nem számol vele. Ez viszont a legkisebb gondjuk kb azok után, hogy egész szezonban csak szart lehetett hallani az öltözőből.

Az új koordinátor mellett új GM került a csapathoz, Scot McCloughan dolga viszont nagyon nehéz lesz, mert papírvékony a mostani keret az RG3 trade miatt, hiszen nem nagyon került minőségi fiatal mostanában a csapatba.

Ahhoz, hogy el tudjanak mozdulni, jó pár idős, sokat kereső embert ki kéne vágniuk, de ez nem egy nyár alatt megy majd. A TE Niles Paul marad, Ricky Jean-Francois is sokat segíthet majd, de csodát senki ne várjon a fővárosból.

Ennyire lesznek nagy játékosok a piacon: ***

A Patriotsnál széthullhat, a Billsnél csúcsra törhet a védelem

2015. március 6., 19:15 Módosítva: 2015.04.29 17:01

Buffalo Bills

Első pick: 2/51, cap space: 17,3 millió dollár, szabadügynökök száma: 17

Onnan nézve tök ijesztő a helyzet Buffalóban, hogy a védelem eddig is elég vad volt, Rex Ryan meg konkrétan az egyik legjobb defense-felfogású edző a ligában, onnan nézve viszont tré a dolog, hogy például mi lesz az offense-szel?

Merthogy a Jetsnél ez már gondot okozott Sexy Rexynek, és EJ Manuel, de még Matt Cassel sem sokkal jobb, mint mondjuk Geno volt. És akkor ott van az is, hogy Ryan mindig is futtatni szerette a csapatát, CJ Spiller viszont FA, Fred Jackson meg 70 34 idén már. A védelemben Jerry Hughes a kiemelt FA, két szezonban is 10 sackje volt, úgyhogy őt nem ártana megtartani Mario Williams mellé, akinek kinéz egy másodvirágzás az új edzővel.

hughes-best-trade-storyt.jpg

Az offense újjáépítése viszont nem lesz könnyű, mert nincs első körös pickük (Sammy Watkins), az 50. helyen meg már nem lesz akkora elit célpont, Cassel pedig biztos, hogy nem egy 10 éves befektetés Manuel mellett sem. Hughes mellett Da'Norris Searcy és Brandon Spikes is távozhat a védelemből, ahova nagyon szeretnék Darrelle Revist, de lehet, hogy már nem lesz rá elég pénzük.

Ennyire lesznek nagy játékosok a piacon: **

Miami Dolphins

Első pick: 1/14, cap space: 10,5 millió dollár, szabadügynökök száma: 21

Joe Philbin alighanem utolsó esélynek kapta meg a 2015-ös szezont, de egyelőre nem indult jól a kampány, hogy megtartsa az állását: elküldték Brian Hartline-t és Brandon Gibsont, Mike Wallace-szal alighanem szakítanak, így nemigen lesz komoly célpontja Ryan Tannehillnek.

Legalább Charles Clay maradt, de komoly áldozat lenne a védelemben Jared Odrick távozása is. A csapatban legtöbbet kereső Wallace mellett Dennell Ellerbe és Philip Wheeler ultramagas szerződése van még veszélyben.

Ennyire lesznek nagy játékosok a piacon: *

New England Patriots

Első pick: 1/32, cap space: -4,1 millió dollár, szabadügynökök száma: 16

Csodás dolog a Super Bowl-győzelem, csakhogy ehhez állatira kellett az a védelem, amiből Devin McCourty és a leárazást nem nagyon ismerő Darrelle Revis is megy a piacra, Vince Wilforkot pedig önszántukból engedték el, mert bármekkora ikon is Big Vince arrafelé, 8 milliót már nem ér. Revisnek hivatalosan van egy 20 milliós játékos opciója, de ennél olcsóbb megoldást szeretnének a Patsnél.

Revis és DMC mellett két futó, Shane Vereen és Stevan Ridley, a szezon közben érkező, de a jól játszó védő Akeem Ayers, illetve a guard Dan Connolly is szabadügynök többek között, tehát Belichicknek minden mágiájára szüksége lesz, hogy megoldja ezt az egyenletet.

revis-mccourty.jpg

Jerod Mayo segíthet rajtuk egy gyors átszervezéssel, de Danny Amendola, illetve a két tackle, Solder és Vollmer is esélyes erre, mindenesetre nincsenek ideális helyzetben. A -4,8 millió azért csalóka persze, mert ebben már benne van a 25 milliót jelentő Revis-opció, anélkül azért már nem mutat olyan rosszul a dolog.

Ennyire lesznek nagy játékosok a piacon: **

New York Jets

Első pick: 1/6, cap space: 46 millió dollár, szabadügynökök száma: 18

Elég nagy szart hagyott maga után Rex Ryan a Jetsnél Todd Bowlesnak. Geno Smith enyhén szólva sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A védelem közepén muszáj lesz megtartaniuk David Harrist, aki ha akar, maradhat, mert a pénz nem akadály. Revis nekik is kéne, meg is adnának neki bármit, de akár Byron Maxwell-lel is beérnék a védelemben.

Percy Harvin 10,5 milliót vinne a capből, ennyit lehet nem ér meg nekik, úgyhogy tőle szabadulhatnak, de amikor Randall Cobb, Torrey Smith szabaügynök, könnyen hoz ilyen döntést az ember, főleg, ha már megszerezte Brandon Marshallt a Bearstől egy ötödik körös pickért. A csomó pénz miatt kb. tényleg azt igazolnak le, aki hajlandó hozzájuk menni, egyedül a QB-val lesznek gondban, de mindent nem lehet egyszerre.

Ennyire lesznek nagy játékosok a piacon: *****

A Saints nagyobb szarban, mint valaha

2015. március 5., 16:08 Módosítva: 2015.04.29 17:01

Atlanta Falcons

Első pick: 1/8, cap space: 31,1 millió dollár, szabadügynökök száma: 15

Dan Quinn kinevezésével nyomtak egy resetet Atlantában, erre viszont maximálisan szükség is volt, mert tavaly a 32. volt a védelmük. A Seattle korábbi DC-je talán megoldja a gondokat, de ez nem egy szezon alatt lesz meg.

Az offense még Steven Jackson elküldésével is oké, Matt Ryan be van biztosítva, Julio Jones is, bár utóbbinak idén már lejár a szerződése, úgyhogy lassan vele is tárgyalni kell. Jackson helyett mindenképp kell majd valaki, de a legfontosabb lépés először a pass rush megoldása lesz, mert a 22 sack egy szezonban siralmas volt tavaly, még a szabadügynökké váló Osi Umenyiorával a sorokban is.

Ennyire lesznek nagy játékosok a piacon: ***

Carolina Panthers

Első pick: 1/25, cap space: 15,6 millió dollár, szabadügynökök száma: 16

Az már eldőlt, hogy hiába ejtették a családon belüli erőszakról szóló vádakat Greg Hardy ellen, a Panthers nem kér belőle. Ami a többit illeti, félig jól állnak, félig viszont nagyon nem. 3-8-1-ről úgy küzdötték be magukat a playoffba, hogy hét rookie volt a kezdőben, a jövő tehát papíron rendben, viszont a szezon végén lejár Cam Newton és Luke Kuechly szerződése is, és nem lehet elég korán gondolni a hosszabbításra egyikük esetében sem.

greg-hardy.jpg

Viszont csak 13 millió költhető pénzük van, de ez még mindig nagyságrendekkel több, mint amiből az elmúlt két évben kellett dolgozniuk. Charles Johnson (20), Cam Newton (14,7) és Ryan Kalil (11,8) szerződése is sokat foglal a capből, de mindegyikükkel leülhetnek tárgyalni, hogy hosszabbítsanak és/vagy átszervezzenek, amivel egy kis levegőhöz jutnának.

Kalvin Benjamin mellé viszont kellene még egy jó elkapó, hogy az offense kiteljesedjen, és DeAngelo Williamset is pótolni kell majd.

Ennyire lesznek nagy játékosok a piacon: *

New Orleans Saints

Első pick: 1/13, cap space: -15,9 millió dollár, szabadügynökök száma: 13

Ezzel a véleménnyel nem biztos, hogy népszerű leszek, de ideje elgondolkodni azon, hogy mi van, ha a Saints mindig is csak egy középszerű csapat volt egy kiváló irányítóval, aminek összejött egy Super Bowl...

A védelem borzasztó volt, alig volt pass rush, de a secondary sem tett ki magáért. A center Jonathan Goodwin vélhetően elmegy és Mark Ingram maradása sem biztos. És ez még a legkisebb gondjuk, mert hogy jelenleg bő 20 millióval vannak a salary cap fölött, vagyis pár szerződést még fel kell bontaniuk/át kell írniuk, hogy bármi történhessen. Mindezt azért, hogy tavaly nyáron egy kicsit all-in jellegű évre nevezzenek, amiből aztán a világon semmi nem lett.

A legtöbb pénzt Drew Brees (26,4), Junior Galette (15,45), Jimmy Graham (11) és Jahri Evans (11) foglalják, de rajtuk kívül még három játékos van 9 milliós cap hit fölött, van tehát kivel egyezkedni, vagy épp kit kivágni az eredményes folytatás reményében. Jairus Byrd már beleegyezett az átszervezésbe, Pierre Thomast elküldték, 

Ennyire lesznek nagy játékosok a piacon: (nem lemaradt a csillag, csak egyelőre semmit nem látok abból, mit akarnának és hogy)

6482479_g.jpg

Tampa Bay Buccaneers

Első pick: 1/1, cap space: 29,5 millió dollár, szabadügynökök száma: 17

Indulhat a WinstonMania Tampában, legalábbis minden jel arra mutat, hogy az FSU QB-ját viszik a drafton. Sőt, még az is lehet, hogy már előre megegyeznek vele, mint anno a Miami Jake Longgal, hiszen minek várni, senki nem fogja elhinni, hogy letrade-elnének.

Winston jól ellesz Mike Evansszel, de mondjuk nem ártana egy falat építeni előtte, mert elég jóhoz szokott a Florida State-en: az előző centere Super Bowlt nyert idén, a mostani az első kör végén vagy a második elején kelhet el, míg a Bucsnál kell az erősítés.

Ahogy a védelembe is, de ez egy 2-14-es csapatnál nem is meglepő. Adrian Clayborn és Da'Quan Bowers a jelek szerint nem tér vissza, szóval lesz kinek a helyére igazolni. És ha a 12,2 milliót foglaló Vincent Jacksonnal is kezdenek valamit, még többet költhetnek.

Ennyire lesznek nagy játékosok a piacon: ***

Az AFC South irányíthatja a piacot

2015. március 4., 18:34 Módosítva: 2015.04.29 17:01

Houston Texans

Első pick: 1/16, cap space: 14,1 millió dollár, szabadügynökök száma: 16

Kicsit kakukktojás a Texans ebben a csoportban, mert nekik nincs egyedül egy tonnányi költhető pénzük, pedig bőven lenne/kellene kire áldozni. Andre Johnson 16,1 milliós cap hitje elég fájdalmas, viszont biztos, hogy ezt nem nyelik be: vagy eltrade-elik, vagy kirakják, amivel 9 milliót spórolnak.

A támadóknál a legnagyobb kérdés, hogy ki lesz a QB. A 16. pickre már nem lesz normális jelölt, Case Keenum és Ryan Mallett is szabadügynök, igaz, maradt Ryan Fitzpatrick és Tom Savage is, már ha ez vigasztal bárkit, de leginkább Mallettet kéne megtartani.

A védelem papíron rendben lenne, nagyon fiatal a fal, és ha JJ Watt mellé felépül Jadeveon Clowney, iszonyat ijesztő lesz a front seven (ők, meg Nix III, Crick, Simon, Cushing, Mercilus...), és jó eséllyel az első körben is védőjátékost visznek. Eközben persze pótolniuk kell majd a CB Kareem Jacksont, illetve két safetyt, Kendrick Lewist és Danieal Manninget, és a sokkal többre hivatott LB-t, Brooks Reedet is.

Ennyire lesznek nagy játékosok a piacon: **

colts_jaguars_shorts.jpg

Indianapolis Colts

Első pick: 1/29, cap space: 45,1 millió dollár, szabadügynökök száma: 24

A Pagano-Luck kettős az elmúlt három évben 11-5-re beállt jól, a playoffban pedig évről évre eggyel tovább jutottak, tehát ha ez marad, jövőre Super Bowlban lesznek... Csakhogy a neheze most jön, mert a csapat egyik fele kezd kiöregedni, és több poszton is nehéz döntés előtt állnak.

Ilyen Trent Richardson, akiért csak a jóég tudja, miért adtak bármit is. Luck köré már nagyon kellene egy rendes váz, mert egyedül nem sokáig tesz majd csodát, ennyi pénzzel pedig már illene mit kezdeni. Mike Adams, Hakeem Nicks, Cory Redding, Reggie Wayne és Ahmad Bradshaw is mehet, ha épp úgy döntenek, ami nem a legjobb kilátás, de a 40+ millió dollár tényleg sok erősítésre elég lehet. Állítólag érdeklődnek Andre Johnson iránt, Adrian Peterson meg többek között hozzájuk is menne.

Ennyire lesznek nagy játékosok a piacon: ****

Jacksonville Jaguars

Első pick: 1/3, cap space: 65 millió dollár, szabadügynökök száma: 15

Elképesztően sok pénz a 65 millió dollár, de kérdés, hogy akar-e egyáltalán bárki hozzájuk menni. Oké, Cecil Shorts kezd normális elkapónak tűnni, de ő szabadügynök, és nem ártana észhez téríteni mellé Justin Blackmont is. Róla azt mondták, szeretnék a pályán tudni, de nem rá építik a jövőt, ugyanakkor el sem küldik a balhés WR-t.

Blake Bortles fejlődésének jót tett a korai tapasztalat, Denard Robinsonnal nagyot fogtak, de a védelem egyenlő egy felgyújtott szemétteleppel, szóval oda lehet önteni a zsét rendesen. De nemcsak oda, hanem minden posztra kéne nekik ember, úgyhogy ne csodálkozzunk, ha az FA market indulásakor mindenkivel összeboronálják őket.
Jó hír viszont, hogy amekkora szar volt a csapat, Shortson kívül nagyjából senkiért nem kellene sírniuk, ha elmenne a szabadügynökök közül. Az újjáépítés egyik kulcsa a DC Gus Bradley lehet, aki Chris Clemons és Red Bryant megszerzésével már elkezdte az új Seattle-védelem megalkodását Flordiában, amihez lazán hozzá tudnak adni egy Ndamokung Suh-t.

Ennyire lesznek nagy játékosok a piacon: *****

Tennessee Titans

Első pick: 1/2, cap space: 43,3 millió dollár, szabadügynökök száma: 25

Jake Lockernek leáldozott, viszont a Zach Mattenberger éra még nem indult el, úgyhogy nagy szarban maradhatnak Nashville-ben, ha az ex-LSU-QB nem szedi össze magát, vagy nem találnak helyette bárki mást.
Az offense-ben ez a legnagyobb gond, vagy legalábbis minden mást elhomályosít. A fal bal szélét megkapta Taylor Lewan, jobbra visszatérhet Michael Roos (ha megtartják), elvben tehát a fallal sem lehet gond.

dmorgan-20110925_63471.jpg

A védelem viszont nem túl acélos. Cornerback mindenképp kell, miközben a 4-3-ról 3-4-re átállás miatt amúgy is átalakításban vannak. Emiatt nem is marasztalják Karl Krugot, aki majd egy 4-3-as csapatnál újra szupersztár lesz. Derrick Morgannek viszont bejött az új séma, őt mindenképp meg kellene tartani, aztán rárepülhetnek akár Jason Worildsre is.

A második pick miatt viszont különös helyzetben lesznek. Mariota nem illik a rendszerbe, így ha a Tampa (a várakozásoknak megfelelően) elviszi Winstont, akár le is trade-elhetnek, ami pont jól jönne az újjáépítéshez. Ha nem trade-elnek, én simán vinném a helyükben a USC-s Leonard Williamset a védelembe.

Ennyire lesznek nagy játékosok a piacon: ****

15-20 agyrázkódás után befejezte, ha meghal, vizsgálják az agyát

2015. március 4., 13:23 Módosítva: 2015.04.30 15:56
4

Egy 27 évesen visszavonult Seattle Seahawks-elkapó és a New York Giantsban még aktív, 32 éves punter ajánlotta fel az agyát az orvostudománynak kutatásokra. 

teljes bejegyzés

Leáldozóban az NFC North-nak?

2015. március 3., 18:30 Módosítva: 2015.04.29 17:01

Chicago Bears

Első pick: 1/7, cap space: 25,3 millió dollár, szabadügynökök száma: 17

Kicsit csalásnak is tűnhet, hogy az egyébként (papíron) nem túl gyenge Bears idáig süllyedt, de hát mindennek oka van, és tényleg megértek egy újjászületésre. Új vezetőedző (John Fox), új OC (Adam Gase, mindketten a Broncostól), új DC (Vic Fangio, 49ers) és új GM, de a nagy kérdés, hogy fel tudják-e rázni Jay Cutlert, aki nagyjából ilyen volt az egész szezonban:

Cutler túl jó ahhoz, hogy az új vezetés ne próbálja meg vele legalább egy szezonig, ráadásul Mariota és Winston is már elmegy majd a 7. helyig - ha véletlen mégsem, akkor viszont hülyék lennének nem behúzni.

A nagyobb gond viszont a védelem, ezt kéne erősíteni, ráadásul úgy, hogy Lance Briggs, Charles Tillman, Chris Conte és Stephen Paea is szabadügynökök a nyáron.

Ennyire lesznek nagy játékosok a piacon: ***

Detroit Lions

Első pick: 1/23, cap space: 17,9 millió dollár, szabadügynökök száma: 23

Nagyon érdekes helyzet állt elő a Lionsnál, ugyanis a top 3 DT szabadügynök: Ndamokung Suh, Nick Fairley és CJ Mosley. Ráadásul ők döntöttek így, bár nem lehet hibáztatni őket azért, hogy nem vállalták be a kb. 27 milliós cap hitet jelentő franchise taget Suh-val.

Cserébe a balhés center, Dominic Raiola és a corner Rasean Mathis is szabadügynök, bár egyik sem valami fiatal, úgyhogy lehet, hogy engedik őket elmenni. Ha Raiola megy (és a guard Rob Sims is), mindkét fal újjáépítésével gondban lehetnek majd. Az viszont már biztos, hogy Reggie Bushból elegük lett, a futót ugyanis idejekorán kitették a csapatból. Az ok? 2012 óta nem volt teljes szezonja, erre pedig nem nagyon lehet építeni.

Lemaradtak a rögbilegenda Jarryd Hayne-ről is, így a hype is elkerüli őket majd a nyáron.

Ennyire lesznek nagy játékosok a piacon: **

Green Bay Packers

Első pick: 1/30, cap space: 32,5 millió dollár, szabadügynökök száma: 19

Szinte a zsebükben érezhették a Super Bowlba jutást, ehhez képest viszont elég jól állnak, bár azért a költhető pénz nem tűnik túl soknak, ha figyelembe vesszük, kiket kéne megtartaniuk/pótolniuk.

Randall Cobb fontos elem lett a passzjátékban, John Kuhn az egyik legjobban blokkoló FB a ligában, BJ Raji bármennyire is sérült volt a szezonban, elég nagy helyet foglalt mindig is középen. A legfontosabb viszont Bryan Bulaga megtartása lehet, utána jön Kuhn és Cobb, van gondjuk tehát elég.

Az onside kicknél nagyot betliző Brandon Bostickot már kivágták, de nem rajta múlik a franchise jövője. Viszont az sokat segíthet, ha szereznek egy normális belső linebackert, hogy ne Clay Matthewsnak kelljen ott nyomulnia, főleg azután, hogy AJ Hawktól is megváltak február végén.

Ennyire lesznek nagy játékosok a piacon: ***

a1.jpg

Minnesota Vikings

Első pick: 1/11, cap space: 11,8 millió dollár, szabadügynökök száma: 13

Hiába van költhető pénzük, szinte biztos, hogy még többet akarnak majd csinálni pár szerződés átdolgozásával, hogy nagyon beerősítsenek a nyáron. Rengeteg fiatal játékosuk van, most kell lépniük a veteránok terén is. Ha nekiállnak a tárgyalásoknak, Greg Jenning és Chad Greenway telefonja csöröghet először, mert ők most 20 millióba fájnak a csapatnak.

A legnagyobb kérdés viszont mindenképp Adrian Peterson jövője, vagyis hogy egyáltalán marad-e a Vikingsnál az RB. Papíron már visszatérhet, bár lesz még dolga a futónak a bíróságon, hogy jogerős maradjon az ítélet. Viszont akárhogy is döntenek róla, a hírek szerint a Lions nem akarja bevállalni a  15,4 milliós cap hitet, hiszen ha cutolják,13 millió ebből felszabadul, ami rengeteg pénz. Előtte persze megpróbálják eltrade-elni, de ez nem anyira egyszerű.

A QB Christian Ponder elengedhető Teddy Bridgewater érkeztével, akinek inkább a falban kéne erősítés, meg pár jó célpont: akár egy jó csere/helyettes Peterson mellé is. Pótolhatatlan szabadügynökük viszont nincs, a jövő a Vikingsé, de hát hányszor mondtuk már ezt az elmúlt években...

Ennyire lesznek nagy játékosok a piacon: ****

A 49ershez ment a rögbiszörny

2015. március 3., 10:27 Módosítva: 2015.10.30 15:07
15

Az utolsó pillanatban meggondolta magát, és mégsem a Detroit Lionshoz, hanem a San Francisco 49ershöz ír alá Jarryd Hayne, jelentette be az ausztrál szuperrögbis.

teljes bejegyzés

Szénné erősítheti magát a Browns

2015. március 2., 13:40 Módosítva: 2015.04.29 17:01

Lement a Super Bowl, nyert a Patriots, mindenki megnyugodhat, a leállásra viszont nem nagyon van idő, mert egyrészt alig ért véget a combine, de nagyjából máris itt a free agency. Úgyhogy itt az idő arra, hogy divíziónként átnézzük, melyik csapatra mi várhat – az AFC North-nál kezdve.

Baltimore Ravens

Első pick: 1/26, cap space: 5,2 millió dollár, szabadügynökök száma: 28

Ötmillió dollár nem sok, de gyorsan tudnak sokkal több mozgásteret adni maguknak, ha leülnek Joe Flaccóval, Terrell Suggsszal, Haloti Ngatával, Marshal Yandával, vagy épp Elvis Dumervillel tárgyalni egy kis fizetéscsökkentésről, vagy a már jól bevett átstrukturálásról. Főleg Ngata helyzete kérdéses, mert 16 milliót (a csapatban a legtöbbet) foglal a capből 31 évesen, úgyhogy akár cutolhatják is, ha nem hajlandó átszervezni a dealt.

torrey_home.jpg

Chris Canty is ebbe a kategóriába esett, de vele inkább szakítottak, hogy legyen hely Torrey Smith, Owen Daniels, Jah Reid, Pernell McPhee, Justin Tucker (RFA) és Justin Forsett megtartására. Utóbbi különösen fontos lehet Ray Rice elengedése miatt, de Smith is nagyon hiányozna Flaccónak, még a TE Dennis Pitta visszatérésével is, hiszen az új OC-vel, Marc Trestmannel is össze kell szoknia majd.

Leginkább használható cornerekre és elkapókra lenne szükségük, még akkor is, ha Torrey Smith marad, mert Steve Smith bármilyen kemény volt is, idén már 36 éves lesz. A jó hír, hogy biztos van valami tervük, különben nem bontották volna fel Jacoby Jones szerződését.

Ennyire lesznek nagy játékosok a piacon: **

Cincinnati Bengals

Első pick: 1/21, cap space: 38,5 millió dollár, szabadügynökök száma: 19

Nem kell túlzottan aggódni ott, ahol az a legnagyobb kérdés, hogy mit kezd az ember az offseasonben Jermaine Gresham és Ray Maualuga szerződéseivel. Ha épp úgy döntenek, mindkettő pótolható, bő 34 millióból meg aztán pláne. A guard Clint Boling viszont alighanem maradni fog, fontos blokkoló volt Jeremy Hill előtt.

Persze az egész mit sem ér, ha egyből kiesnek, amint bejutnak a playoffba. Pedig a keret tele van fiatal tehetséggel, szóval van is mire építeni. Mivel az egész szezonban csak 20 sacket hoztak össze, leginkább DE és DT kellene nekik, már persze amíg nem döntenek úgy, hogy elég volt Andy Dalton középszerűségéből.

Ennyire lesznek nagy játékosok a piacon: ***

Cleveland Browns

Első pick: 1/12, cap space: 49,9 millió dollár, szabadügynökök száma: 19

Költhető pénznél talán csak gondból van több Clevelandben: Mr. Football rehabon, Josh Gordon minimum egy teljes szezonos eltiltáson, és közben még zajlik a textgate nyomozása is, ami miatt ilyen-olyan büntetésre számíthat a csapat.

Kyle Shanahan elment, John DeFilippo az új OC, vele is össze kell állnia a csapatnak, ami úgy külön gond lehet, hogy az eddigi QB Brian Hoyer szabadon mehet, ahova akar. Jordan Cameron nem akar maradni, de ha franchise tagelik, nem sok választása lesz.

Van két pick az első körben, azon kívül is még nyolc, csomó pénzt költhetnek, de valahogy meg kell majd győzni a játékosokat, hogy minden rendben lesz 2015-ben náluk. Cameron mellett Tashaun Gipson (RFA) és Jabaal Sheard a két legnagyobb FA, mindketten sérüléssel bajlódtak a szezon végén, ami csökkentheti az árukat.

jabaal-sheard-de-cleveland-browns_pg_600.jpg

Hoyer szinte biztos nem kell már nekik azok után, hogy elég sok pénzt vágtak Josh McCownhoz, de a két első körö pickkel akár fel is mehetnek Marcus Mariotáért.... Elkapó is kéne, na meg erősítés a védelembe, ami utolsó volt 2014-ben a futás ellen, szóval lesz hova költeni.

Ennyire lesznek nagy játékosok a piacon: *****

Pittsburgh Steelers

Első pick: 1/22, cap space: 8,3 millió dollár, szabadügynökök száma: 16

Dick LeBeau 10 év után távozott a védelem éléről, vagyis részben új korszak kezdődik a Steelersnél, ahol egyébként is jó pár fontos döntésre van kilátás. Nem sok pénzük van, úgyhogy pár játékossal egyezkedni kell majd: erre Ben Roethlisberger az első számú esélyes, hiszen most ér majd a Super Bowl-győzelem előtt aláírt szerződés végére.

A második pedig a legendás Troy Polamalu, aki a negyedik legtöbb cap space-t vinné el 2015-ben 8,25 millióval, miközben már régen nem játszik a legjobb formájában. Tavaly már átvariálták a szerződését, de lehet, hogy a safety nem akarja ezt csinálni a végtelenségig.

Ha csinálnak némi helyet, Jason Worildsnél csörög majd elsőként a telefon, hogy hosszabbítanának vele - két szezon alatt már 15,5 sacknél jár, ezt pedig honorálni kell. Corner és szélső LB poszton is erősíteni kell majd, de fiatal a védelem, Keith Butler pedig a kedvére alakíthatja majd. És Bell mögé is kell egy megbízható csere.

Ennyire lesznek nagy játékosok a piacon: *

Egy rejtélyes videó miatt megint óriási botrány lehet az NFL-ben

2015. február 26., 15:18 Módosítva: 2015.04.30 16:03
8

A családon belüli erőszakok miatt botrányos NFL-szezon után újabb nagy balhé elé nézhet az amerikaifutball-bajnokság, különösen a Dallas Cowboys és sztárelkapója, Dez Bryant.

teljes bejegyzés

A combine-ra megint kinyitott a szörnyraktár - ők voltak a kedvenceink

2015. február 25., 09:18 Módosítva: 2015.06.24 15:26

Az egész combine-t elsöpörte a UConn-ról érkezett Byron Jones utolsó napi vilárekordja az idei szintfelmérőn, de azért igyekszünk most összeszedni még néhány emlékezetes teljesítményt, és a 2015-ös combine számunkra szimpatikus szörnyetegeit. 

Mondjuk először nem kifejezetten egy szörnyeteg jön, de van abban valami szomorú, hogy pont egy UAB-játékosé lett a leggyorsabb 40 yardos idő, hiszen az alabamai kiscsapat megszűnését az idény végén jelentették be, elég nagy dráma volt. Kistermetű elkapójuk, J.J. Nelson a combine-on pedig csak azért nem kapta meg a korábban felajánlott 100 ezer dollárt az Adidastól, mert nem az ő (szerződéses) szerelésükben rohant. Nelson sprintje hivatalosan  4,28-as volt, a pénzjutalmat meg Michigan State-ról érkezett Trae Waynes kapta 4,31-re.

Az egy dolog, hogy Chris Conley, a Georgia Bulldogs elkapója 4,35-öt futott 40 yardon, és ezzel a negyedik lett a mezőnyben, de aztán a verticalja egészen elképesztő lett, 45 incses súlypontemelkedést mutatott be, ezzel combine-rekordot döntött. Byron Jones hétfőn 1,3 centire maradt el ettől, úgyhogy a következő évig biztos Conley lesz a csúcstartó, távolugrásban pedig a második lett Jones után. Szörnyeteg!

Az elkapóknál a West Virginiáról érkezett Kevin White is bizonyított, 4,35-ös ideje a 40 yardos sprinten eléggé statement-jellegű volt azok felé, akik kételkedtek a sebességében, emellé még jött egy 36,5-ös vertical, úgyhogy most a combine után úgy tűnik, ő lesz az első elkapó, akit kiválasztanák az idei drafton. 

A linebackerek közül Vic Beasley mindenkit rabul ejtett. Egyrészt a clemsonos leggyorsabb volt az LB-mezőnyben 4,53-mal, fekvenyomásban sem volt nála jobb, súlypontemelkedése és távolugrása alapján a harmadik volt posztján, feljebb is tornázta a draftértékét, már az első tíz sem kizárt. Igazán csak egyetlen ember versenyezhetett vele, a Kentuckyról érkezett Bud Depree. A 193 centis, 122 kilós DE/OLB hibrid 4.57-et futott 40-en, amit megtoldott egy 42 incses súlypontemelkedéssel.

Valószínűleg a combine előtt az emberek 98 százalékának fogalma sem volt arról, hogy ki az az Ali Marpet, maximum annak, aki látta a Senior Bowlt. A Div III-as Hobartról érkezett OL jó eséllyel felkeltette több NFL-csapat érdeklődését az első napon nyújtott teljesítményével, 4,98-as idejével a legjobb volt a mezőnyében, fekvenyomásban az ötödik volt, és 30,5 incses verticalt mutatott be - mindezzel olyannyira sikere volt, hogy már arról lehet hallani, hogy akár a draft második napján elvihetik.A Hobartnak óriási lenne, ha NFL-játékosuk lenne, a harmincas évek óta nem adtak a profik közé futballistát. 

Világcsúcs dőlt az NFL játékosválogatóján

2015. február 23., 20:46 Módosítva: 2017.02.27 20:25

Megdőlt a helyből távolugrás világcsúcs az NFL Combine-on, az egyetemről a profik közé bekerülni vágyó játékosok válogatóján.

A University of Connecticut védőjátékosának, Byron Jonesnaksikerült történelmet írnia, amikor 373,38 centimétert ugrott a combine egyik gyakorlatán, két centiméterrel megdöntve a helyből távolugrás világcsúcsát. Az eddigi rekord a norvég Arne Tvervaagé volt, aki még 1968-ban ugrott 371 centimétert. Jones ezzel természetesen a válogató csúcsát is megdöntötte – az eddigi rekordon 20 centimétert javított.

A cornerbacknek nemcsak vízszintesen, de függőlegesen is sikerült nagyot ugrania, 113 centis súlypontemelkedésével csak 1,3 centire maradt el az idén megdöntött csúcstól.

A helyből távolugrás 1900 és 1912 között olimpiai sportág is volt, háromszor az amerikai Ray Ewry nyert, majd Stockholmban a görög Konsztantinosz Ciklitirasz lett olimpiai bajnok.

Az NFL Combine hétfőn véget is ér, az utolsó napon a secondary, vagyis a védelem leghátsó sorának játékosai teljesítettek.

18 éves, vagy nem?

2015. február 23., 12:17 Módosítva: 2016.04.21 16:40
26

Az Auburn Tigers szerződtetett egy tizennyolc éves tehetséget, Montavious Atkinsont, akiből még azelőtt internetsztár lett, hogy egyetlen meccset játszott volna az egyetemi amerikaifutball-csapatban.

A linebacker eleve nem rossz a posztján, belső linebackerek között tizedikként rangsorolták az ország középiskolás játékosai között, és aztán előkerült róla egy fotó is. 

teljes bejegyzés

Buta rendőrökön múlhat a vád Hernandez gyilkossági ügyében

2015. február 19., 13:42 Módosítva: 2016.12.20 23:09
6

A többszörös gyilkossággal vádolt NFL-es, Aaron Hernandez perén egyre egyértelműbb, hogy valami hasonló lesz a védelem stratégiája, mint ami Oscar Pistorius ügyvédjeinek volt, a bizonyítékokat és azok begyűjtésének módját igyekeznek támadni.

A perben az egyik legfontosabb elem egy rágógumi lehet, illetve az a töltényhüvely, amihez hozzáragadt. Mindkét tárgyat abban a bérelt autóban találta meg egy autókölcsönző alkalmazottja, amit Hernandez és társai használtak a gyilkosság éjszakáján. Az autót a gyilkosság másnapján vitte vissza az amerikaifutballista. Le volt törve a vezetőoldali visszapillantó, ezért a sportoló bocsánatot kért, de nem tudta megmondani, mi történt pontosan, majd rágóval kínálta az alkalmazott nőt.

A nő nem emlékezett, ugyanolyan rágóval kínálta-e, amiből az autó padlóján talált később. Amúgy a rágót és a megtalált töltényhüvelyt egy szemeteszsákba rakta, és kidobta, csak később, amikor hallotta a hírekben a gyilkosságot, akkor értesítette a rendőröket, hogy az autóban talált tárgyaknak köze lehet az ügyhöz.

Aaron Hernandez a bíróságon
Aaron Hernandez a bíróságon
teljes bejegyzés

Adrian Petersont visszavárják, a Pats tight endekkel beszélget - combine 1. nap

2015. február 19., 13:02 Módosítva: 2015.04.29 17:01

combine.jpg

Bár maguk a felmérők még nem kezdődtek el az idei NFL Combine-on, de azért a szerda éjszakai , helyszínen tartott sajtótájékoztatókon és a beszélgetéseken is akadt érdekesség. 

Kikkel beszélget a Patriots?

A bajnok New England Patriots például interjúzott a mezőny legjobb tight endjével, Maxx Williamsszel, akinek a Minnesotánál eltöltött két szezonjában 986 yardja és 11 touchdownja volt. Ugyanúgy egy másik top tight enddel is beszéltek, az FSU-val elődöntős Nick O’Leary 618 yarddal és 6 touchdownnal zárta a legutóbbi idényt.

Amúgy itt a teljes névsor, akikkel még ismerkedni akarnak, vagy már meg is tették a héten:

Arizona State guard Jamil Douglas
Duke offensive tackle Takoby Cofield

Louisville offensive tackle Jamon Brown
Florida State guard Bobby Hart
Florida State guard Tre Jackson
Hobart guard Ali Marpet
Duke guard Laken Tomlinson
Notre Dame kicker Kyle Brindza

A Brownsnál már megint bármi lehet

Bár Mike Pettine nagyon szép dolgokat mondott a rehabon pihenő Johnny Manzielről, egyúttal azt is megerősítette, hogy quarterback-fronton semmi nincs eldöntve, pláne, hogy Brian Hoyer maradása egyáltalán nem biztos. A Brownsnak két pickje is van az első körben, ez eleve jó tárgyalópozíció a drafton, de mi van ha szembejön egy olyan név irányítófronton, akit nem nagyon érdemes passzolni? Az elmúlt három évben két elsőkörös választásuk is irányítóra ment el, Weeden és Manziel sem vált be, legalábbis Johnnyról egyelőre nem lehet ezt mondani. Mi van, ha ott lesz Mariota, akivel együtt dolgozik majd a nyáron egy táborban leendő QB-edzőjük? A legendás mezen még mindig van hely. 

Adrian Petersonnak végül megbocsátanak?

A Minnesota Vikings elég egyértelműen elítélte Adrian Petersont a gyerekverős balhéban, de szerdán az is kiderült, hogy a general manager Rick Spielman, meg amúgy mindenki a klubnál azt szeretné, ha a running back a csapatnál folytatná, ha eltörlik, vagy letölti az eltiltását. Peterson ügyében leghamarabb április 15-én tárgyalhatnak újra. 

A Redskinsnél RG III lesz a kezdő

A Redskinsnél ugyan viharosak voltak az elmúlt hónapok, de Robert Griffin III lesz a kezdőjátékos a csapatnál. Jay Gruden szerint egyértelműen RG III a kezdő, de ettől még fejlődnie kell a játékosnak, hangzott el a csapat szerdai sajtótájékoztatóján. 

Mariota, Winston

Eddig úgy néz ki, hogy a ráklábkedvelő Winstont viszik majd el korábban, mindenesetre a New York Jets a héten mindkét játékossal szeretne találkozni, és beszélgetni egyet. Amúgy a csapatok maximum hatvan, egyenként tizenöt perces interjút csinálhatnak a combine alatt, így összesen 1920 rövid beszélgetés zajlik a héten, hogy az NFL-csapatok jobban megismerjék a kiszemeltjeiket. 

Amikor az amerikai elnököt leigazolta volna a Packers

2015. február 18., 10:30 Módosítva: 2015.04.29 17:01

Az Egyesült Államokban minden február harmadik hétfője ünnepnap, Washington's Birthday, vagy más néven President's day ez a nap, még akkor is, ha George Washington tényleges születésnapja nem vándorol, hanem fixen február 22-én van.

teljes bejegyzés

Valaki itt NFL-sztár lesz, vagy orbitális bust

2015. február 17., 11:15 Módosítva: 2015.04.29 17:01
8

draft.jpg

A 2014-es, rekordot jelentő 98 nem végzősköz képest valamivel kevesebb, de még mindig a második legtöbbet jelentő 74 underclassmen döntött úgy, hogy nem várja meg az utolsó évét az egyetemen, és jelentkezik az április 30-május 2. közötti draftra. Őket mutatjuk be most röviden, akihez tudtunk, videókat is linkeltünk a neve alá.

Underclassmennek azokat a játékosokat nevezzük, akik nem seniorként, vagyis nem negyedéves (speciális esetben ötöd- vagy hatodéves) hallgatóként, hanem az érettségi után legalább három évet várva, redshirt sophomore-ként vagy (redshirt) juniorként otthagyják az egyetemet az NFL-ért.

teljes bejegyzés

Mi lesz az Alabamával? És az Oregonnal? És miért jósoltunk ilyeneket?

2015. február 13., 14:18 Módosítva: 2015.04.29 17:01

Emésztettük egy kicsit a pontosan egy hónapja véget ért egyetemi szezont, megvártuk, melyik csapat toborozza össze a legnagyobb tehetségeket, és magunkra húztuk a vizes lepedőt, hogy miket is jósoltunk az idény előtt, mi lett ebből, és mi várható a következő évre. 

teljes bejegyzés

Sokkoló fordulat a gyilkossággal vádolt NFL-es perében

2015. február 11., 13:36 Módosítva: 2015.05.02 01:16
13

Másfél hete kezdődött el Aaron Hernandez, a gyilkossággal vádolt korábbi NFL-játékos pere Bostonban, de a hatalmas havazás miatt több tárgyalási napot is halasztani kellett már. Eközben viszont egy régóta emlegetett, döntő fontosságú fejlemény is megtörtént: vádalkut kötött és teljes immunitást kapott Hernandez menyasszonya, Shayanna Jenkins.

teljes bejegyzés

A Lionsnál köthet ki az ausztrál rögbiisten

2015. február 10., 16:18 Módosítva: 2015.10.30 15:07

A Detroit nemrég már befürdött egy rögbissel, de nem adják fel ezt a projektet, és az ausztrál legendával, Jarryd Hayne-nel is bepróbálkoznak, legalábbis a legfrissebb hírek szerint ők a legesélyesebbek arra, hogy szerződtessék a játékost.

Azt viszont nem tudni, mikor dőlhet el, hogy Hayne hol kezdheti majd meg az NFL-karrierjét. Az ügynöke pár hete azt mondta a Detroit Free Pressnek, hogy arra várnak, minden csapatnál teljes legyen az edzői stáb, de most, hogy ez már megtörtént, még mindig nincs új fejlemény.

jhayne2.jpg

Ennek ellenére továbbra is a Lionst tartják a favoritnak, náluk kétszer is járt próbajátékon a 189 centis, 100 kilós játékos, emellett pedig a helyi GM, Martin Mayhew is úgy nyilatkozott, hogy nagyon szeretnék megszerezni.

Közben viszont már eldőlt, hogy várhatóan running back lesz Hayne megfelelő pozíciója, itt viszont Joique Bell-lel, Reggie Bush-sal, Theo Riddickkel és George Winn-nel kellene megküzdenie, hogy a rosterre kerülhessen. Az egyeztetések ideje alatt továbbra is Sydney-ben edz Hayne az RB-specialista Clarence Shelmonnal, majd csak a szerződés aláírására utazik vissza az Egyesült Államokba.

Intő jel lehet viszont a Lions-szurkolók számára, hogy egy éve hiába vártak egy rögbisztárra, nem lett az egészből semmi. Akkor a sprintersebességgel bíró amerikai, Carlin Isles írt alá hozzájuk, de december végétől csak februárig volt érvényes szerződése az NFL-csapattal, az edzőtábor előtt inkább elment a Glasgow Warriorshoz rögbizni, hogy nehogy lemaradjon a 2016-os riói olimpiáról.

14314816-large.jpg

Egy workouton viszont 4,22-es 40 yardot mértek nála, amire Isles csak annyit mondott, hogy ez a kocogótempója, 4,1-et is tud futni, ha nagyon akar. Pedig már 4,22-vel is a leggyorsabb lett volna a tavalyi Combine-on, ahol Dri Archer 4,26-ja volt a legjobb idő.

Jobb, mint az NFL? Látványosabb!

2015. február 8., 00:36 Módosítva: 2015.05.02 02:20
1
Miközben a profi amerikaifutball elindult világhódító útjára, Amerikában az egyetemi amerikaifutball-bajnokság is óriási áttörést ért el, és idővel vetekedhet az NFL népszerűségével is. A tévénézők kint pazar közvetítéseket kapnak, Magyarországon azonban majdnem teljesen eltűnt a képernyőkről. De mi köze van ennek Obamához?

A január közepén véget ért egyetemi amerikaifutball-bajnokság óriási sikersztori lett, az átszervezett lebonyolítási rendszer annyi nézőt vonzott a tévék elé, mint még soha egyetlen kábeles program.

Az eseményt közvetítő ESPN a következő évtizedre páholyban érezheti magát a közvetítési jogok miatt, hiszen az egyetemi futball előretörése szinte megállíthatatlan, és sokan már eddig is a világ legjobb bajnokságának tartják.

Mi köze ennek Barack Obamához?

Miután az Ohio State a január 12-ei döntőt az Oregon ellen 42-20-ra megnyerte, Barack Obama amerikai elnök is felhívta Urban Meyer edzőt, hogy gratuláljon neki. A már háromszoros bajnok Meyer a gratuláción kívül azonban sokkal többet köszönhet Obamának. 

Még 2008-ban történt, hogy az amerikai elnök nyilvánosan is szót emelt amellett, hogy valamit kezdjenek az egyetemi bajnokság rendszerével, mert hülyeségnek tartotta, hogy a BCS-rendszerben számtalan szempont alapján végül egy számítógép rangsorolja az idény végén a csapatokat, amelyek közül aztán az első kettő lejátssza a döntőt.

Obama a 2009-es idény után újból felhozta a témát, amikor a bajnok Florida Gators meglátogatta a Fehér Házban. Obama akkor megígérte, hogy addig nem nyugszik, amíg valami változás nem történik. 

Öt évet kellett várni, hogy aztán bemutathassák a rájátszás rendszerét az egyetemi bajnokságban. Obama eredetileg nyolc csapatról beszélt, de ez azért mégsem az NFL, és az egyetemi csapatoknak az alapszakaszban is 12-13 meccset kell lejátszaniuk, a 16-17 meccses szezon így már túl sok lett volna ezen a szinten. Ezért maradtak a négy csapatnál. 

Az idény elejétől egy tizenkét tagú bizottság figyelte a csapatok teljesítményét, a legjobb négyet december elején, a konferenciadöntők után választották ki.

Persze óriási balhé lett az egészből, hogy miért ezek a csapatok kerültek be, illetve miért maradtak más csapatok, de ez elkerülhetetlen volt. Végül az Ohio State-et nyomták be negyediknek a Big 12 konferencia csapatai előtt. 

A negyedik kiemelt Ohio State az előző rendszerben biztosan nem játszott volna döntőt, és a kalkuláció miatt az Oregon sem került volna be, az új rendszerben viszont a Ohio State kvázi esélytelen csapatként bekerülve is megcsinálta a csodát, kiverte az első kiemelt Alabamát, majd a Florida State-t kiütő Oregont is lenyomták a döntőben. A vita ekkor fejeződött be. 

Az egész egyetemi szezonban hatalmas hírverést kapott a rájátszás, a legnagyobb szponzorok külön reklámokat gyártottak, hogy szeptember elejétől promózzák az eseményt.

És az ESPN-nek is nagyon bejött a közvetítés. 2012-ben 7,3 milliárd dollárért vásárolták meg 2024-ig a rájátszás közvetítési jogát, pedig akkor még nem is tudták, sikeres lesz-e az új rendszer. A harminc másodperces reklámspotokat kétmillió dollárért értékesítették a rájátszás szüneteire (az NBC 4,5 milliós árat számít fel a Super Bowlra), és a becslések szerint ez az ár még feljebb kúszhat a következő évben.

33 millióval a nézettség óriási kábeles rekord lett, a két elődöntő a második és a harmadik az örökranglistán, majd korábbi egyetemi döntők és NFL-rájátszásmeccsek következnek. A húszas élmezőnyben amúgy az összes esemény amerikaifutball-mérkőzés, egyedül a Walking Dead zombis sorozat egyik része tudta megközelíteni az első húszat 16 millióval. Nyilván a Super Bowl 111 milliós rekordnézettségét még nem tudja megközelíteni az egyetemi döntő, de még így is olyan tényező lett az egyetemi bajnokság, hogy az NFL-komisszár Roger Goodell a mostani Super Bowl előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, azért rizikós kibővíteni a rájátszást a profiligában, mert akkor az egyetemi bajnoksággal kellene rivalizálniuk, és elkerülhetetlen lenne az időpontütközés. 

Miért ennyire izgalmas?

Ha egyetlen dolgot kellene megnevezni, miért veri az egyetemi foci az NFL-t, az nem más, mint az állandó káosz. 128 első osztályú csapat van, és mindegyik kerete 3-4 évente teljesen kicserélődik. 149 rivális meccs oszlik el a szezonban, egy átlagos szombaton 35-40 mérkőzés zúdul az emberre, és mind hoz valami olyat, amitől még a szezon végén is libabőrös az ember. 128 csapat legalább 128 őrült tradícióval. Az NFL-ben elképzelhetetlen támadójátékok virágoznak, és olyan 19-22 éves srácokból lesznek legendák, akik aztán lehet, hogy profiként semmire nem jutnak. 

Nagy kérdés, hogy az idén milyen nézettséget produkálnak majd az egyetemi elődöntős meccsek Amerikában, mert szilveszterre esik a két meccs, ami egyesek szerint komolyan befolyásolhatja a számokat.

Az ESPN már most átrakná az elődöntőket újévre, az egyetemi rájátszás szervezői viszont ezt nagyon nem akarják. 

teljes bejegyzés

Akkora a falember, hogy az már nem fair

2015. február 4., 00:05 Módosítva: 2015.04.29 17:01

Évről-évre felbukkan egy középiskolás vagy egyetemi játékos, aki egészen valószínűtlen méretekkel bír, de Dondre Harrist nézve összeszorul a szívunk, ha az ellenfelekre gondolunk. De tényleg, itt van például rögtön ez a kép:

harris.jpg

A középiskolás Harris 213 centi magas és 172 kg, ezzel a tavalyi NFL-draft legnagyobb darab emberét, a steelersös Daniel McCullerst is veri, pedig a pittsburghi is úgy néz ki, mint egy szörnyeteg. Szerencsére akad róla videó is: olyan, mint egy mozgó hegy, aminek egyértelműen megvannak a hátrányai is, mégis van abban valami hipnotizáló, ahogy jelen van a pályán és lépdel. Amikor pedig az ellenfél puntere felé indul meg, az nem is evilági.

Egyelőre nem keltette fel az egyetemek figyelmét, de csak most jön majd a végzős éve a játékosnak, akinek amúgy kosárlabdás múltja is van (na az milyen lehetett?). A MaxPrepsen további képeken lehet megcsodálni ezt a pazar testet. 

Érthetetlen, sokkoló a Super Bowlt eldöntő játékhívás

2015. február 2., 15:31 Módosítva: 2016.02.04 15:15
281
Az éjszaka a New England Patriots csapata nyerte az amerikaifutball-bajnokság döntőjét, de arra még ők sem számítottak, hogy a győzelmüket az ellenfél utolsó pillanatban hozott rossz döntésének is megköszönhetik. Ki a hibás, és mi állt a döntés hátterében? És mit csinált igazán jól a Patriots? Elemzésünk.

A 2015-ös Super Bowl igazi drámája a Seattle Seahawks labdavesztése volt a meccs vége előtt huszonnégy másodperccel. Évekig fogják még elemezni, hogy Pete Carroll Seahawks-edző és stábja miért a passzjáték mellett döntött New England Patriots-vezetésnél.

Az alábbiakban kielemezzük a mindent eldöntő pillanatot, és felsoroljuk, hogy még mi minden vezetett a New England Patriots bajnoki címéhez. 

Senki se érti, a játékosok se

A mindent eldöntő akció előtt a Seattle Seahawks remek mezőnypozícióban volt, hogy touchdownt szerezzen, amivel újra ők vezethettek, és feltehetően nyertek is volna egy perccel a meccs vége előtt. Ezelőtt a Patriots tízpontos hátrányból kapaszkodott vissza, és fordított 28-24-re, de a hajrában a címvédő seattle-iek egy egészen lehetetlen elkapás után kiváló mezőnyhelyzetbe kerültek. Egyértelmű meccshelyzet, ráadásul náluk játszik a liga legjobb futójátékosa, Marshawn Lynch, aki a utolsó előtti Seattle-playnél az egyyardos vonalig haladt előre.

Innen indult az akció, amitől mindenki azt várta, hogy ismét Lynchre élezik ki.

  • A futójátékosról azt érdemes tudni, hogy az egész szezonban neki volt a legtöbb kontakt utáni yardja, ez azt jelenti, hogyha ütközött is, rettenetesen nehéz volt a földre vinni. A Patriots is arra ment rá a meccsen, hogy több embert ráállítottak, hogy megállítsák, viszont a running back a mérkőzés elején még így is touchdownt tudott szerezni.

Ilyen helyzetben és ilyen futójátékossal szinte törvényszerű, hogy az ő segítségével próbálják meg bepasszírozni a labdát az endzone-ba.

  • A döntő play előtt a meccsen Lynch 24-szer cipelhette a labdát, és ebből 22-szer legalább egy yardot szerzett.
  • Ezek után még a meccs után nyilatkozó Patriots-védők is  azt mondták, meglepte őket a Seahawks döntése.

De mi történt pontosan?

Pete Carroll Seattle-edző a pályára küldte elkapóit, Doug Baldwint, Jermaine Kearse-t és Ricardo Lockette-et. Az indok az volt, hogy a Patriots a legkeményebb gólvonalvédelemmel állt fel, de hát mi mást is csináltak volna.

Közben folyamatosan ment az idő, 33 másodpercet vártak, hogy elindítsák a játékot.  

A Packers elleni konferenciadöntőn győztes touchdownt szerző Kearse (2) feladata az volt, hogy helyet csináljon Lockette-nek (1), akinek be kellett mozognia az üres területre. Mivel Russell Wilson (3) shotgun formációban, azaz hátul várta, hogy a snap után megkapja a labdát, a Patriotsnak nem nagyon kellett attól tartania, hogy ő indul majd meg, holott a liga legjobban futó irányítójáról van szó, aki hasonló helyzetből csinált touchdownt a Green Bay Packers elleni konferenciadöntő végén.

A Seattle bevallott célja az volt, hogy az egész felállással ölje az időt, hogy aztán esetleg third downnál vagy fourth downnál megpróbálkozzanak a futással. Az sem tiszta, minek akarták ennyire elégetni az időt, ha ők voltak hátrányban, és övék a liga egyik legjobb védelme, aminek nagyjából fél percet kellett volna kihúznia Tom Bradyékkel szemben (még ha voltak is hullámvölgyeik a döntőn, egy ilyen helyzet teljesen mást jelentett volna), de ez most már mellékes.

A lényeg, hogy kockázatos játékot húztak, mert Wilson középre, a sűrűjébe dobta be a labdát. A döntés a lehető legrosszabbul sült el. Wilson és edzője teljesen biztonságosnak találta a játékot, Malcolm Butler viszont tökéletesen olvasta a szándékát, és megelőzte Lockette-et, lekapta a labdát, és megnyerte a Patriotsnak a Super Bowlt.

A Patriotsnál hőssé vált Butler a meccs után azt mondta, azért is passzolhattak felé, mert tisztában voltak azzal, ő az újonc.  

Később Pete Carroll minden felelősséget magára vállalt, azt mondta, az ő hibája volt az egész, míg offensive coordinatora, aki a játékot hívta, úgy nyilatkozott, hogy Lockette lehetett volna erőszakosabb ebben a helyzetben.

Lockette a harmadik számú elkapó a Seahawks keretében, rá kijátszani ezt a playt nem bevállalósság volt, hanem meggondolatlanság, meg is fizettek érte. Az már más kérdés, hogy Lockette valóban kicsit gyámoltalanul ment a labdáért, behajlított kézzel, és nem nyújtottal. 

A Seahawks-játékosok is nyíltan megkérdőjelezték a döntést, a helyszíni beszámolók szerint az öltözőben értetlenkedtek és tomboltak.

És, hogy mit szólt ehhez az egészhez Marshawn Lynch, aki nyerőember lehetett volna? Azt mondta, ilyen a csapatsport. 

De mivel nyert a Patriots?

Megnéztük, mivel bukta el a Seahawks, de legalább ennyire fontosak voltak a New England Patriots húzásai, amivel megérdemelten lettek Super Bowl-győztesek. 

teljes bejegyzés

Az újonc, aki másodpercek alatt megjárta a poklot és a mennyet

2015. február 2., 12:57 Módosítva: 2015.05.02 01:55
13

Bár Tom Brady, a New England Patriots irányítója lett a 49. Super Bowl Legértékesebb Játékosa (MVP), volt egyvalaki, aki még nála is nagyobb hős lett: a Patriots ötödik, utolsó számú cornerbackje, Malcolm Butler.

teljes bejegyzés

Horrorsérüléssel indult a Super Bowl

2015. február 2., 07:38 Módosítva: 2015.05.02 01:55
11

A New England Patriots-irányító Tom Brady a Seattle Seahawks elleni Super Bowl elején eladta a labdát, az ellenféltől Jeremy Lane szedte le, aki egy ideig próbált utat keresni magának, aztán amikor megindult, akkorát kapott az egyik patriotsostól, hogy annak a sisakja is lerepült. 

Csak a pálya szélén derült ki, hogy komoly a baj, Lane karja természetellenesen állt a földet éréskor. Hamar rögzítést adtak rá, és nem is tudott már visszatérni, a képet látva nem csoda.

Jeremy Lane sérülése
Jeremy Lane sérülése

Sérülését kihasználta a Patriots, mert a seattle-i védelemből fontos ember dőlt ki, és tudtak olyan védőkre játszani, akik nem tudták tartani a tempót. És ez később fontos is lett, a New England Patriots óriási drámával nyerte meg a Super Bowlt 28-24-re. 

A Seahawks nem bírta a végét: tömegbunyó, kiállítás

2015. február 2., 07:36 Módosítva: 2015.05.02 01:55
3

Miután egy egészen érthetetlen játékhívással a Seattle Seahawks esélyt sem adott magának, hogy megnyerje a Super Bowlt a meccs legvégén, a csapat védőjátékosai is nehezen viselték el a történteket. 

A mindent eldöntő interception után a Patriots offense letérdelt volna, hogy lepörögjön az a néhány megmaradt másodperc, ám a Seattle-játékosok ezt nem akarták annyiban, így hamar kialakult a lökdösődés. 

Pillanatokon belül tömeges balhéba ment át az egész, a patriotsos Rob Gronkowski is beszállt, végül több csapattársával együtt ő is földre került. A bírók dobálták a zászlókat, a seahawksos Irvint állították ki, úgy látták, ő kezdte az egészet. Rendet rakni azért nem volt egyszerű.

A New England Patriots tíz év után lett ismét bajnok, a seattle-iek meg emésztetik még egy darabig, hogy a legvégén egy yardról futójáték helyett passz mellett döntöttek, ez vezetett a mindent eldöntő interceptionhöz. 

10 év és egy órási dráma után a Patriots Super Bowl-győztes

2015. február 2., 04:29 Módosítva: 2015.05.02 01:55
95
Talán már a New England sem gondolta, hogy meglesz a győzelem, aztán a végén egészen váratlan fordulat jött. Tom Brady az MVP, beérte Montanát a feledhetetlen NFL-döntőn.

Minden idők egyik legszorosabb Super Bowljaként harangozták be a New England Patriots és a Seattle Seahawks NFL-döntőjét, ami a védelmekről fog szólni, és ez az első negyed alapján bejött. Már a bemelegítésnél feltűnő volt, hogy a címvédő seattle-iek védelmének több kulcsfigurája is eléggé viharvert állapotban várta a kezdést, Chancellornak a térde nem volt teljesen jó, Sherman a könyökét fájlalta.

Ezek a gondok csak nőttek a kezdés után, pedig épp leszedték Tom Brady egyik passzát az első negyedben, de a labdát visszahordó Jeremy Lane akkorát kapott a karjára, hogy nem tudott visszajönni. Hiába volt a Seahawksé a labda, a támadásoknál Marshawn Lynchre öten ugrottak, Wilson meg egyszerűen képtelen volt üres embert találni, annyira jó munkát végzett a Patriots védelme. A válasz a másik oldalon egy Patriots-touchdown volt. 

A New England folytatta a tanári védekezést, Wilson egyre nagyobb nyomás alatt játszott, jöttek a sackek, és a secondary is tökéletesen működött, Wilsonnak sikeres passza a második negyed közepéig egyáltalán nem volt. Aztán a negyed végére kezdtek bemelegedni a seattle-iek, előbb a Seahawks-irányító adott sebészi passzt Chris Matthewsnak, majd Lynch brutális darálásba kezdett, két-három védőn törte át magát, így vitte be a végén a labdát az endzone-ba is. 

De a Patriots tempója túl gyors volt a Seahawksnak, a védelemnek nem volt ideje lereagálni a változtatásokat, úgyhogy Rob Gronkowski is beköszönt, a seahawksos linebacker Wrightnak esélye sem volt megakadályozni a touchdownt. 

Nem sok idő maradt a félidőig, a seattle-iek így is mutattak valami olyasmit, mint amit a Packers elleni nagy feltámadás során. Wilson futásával majd passzaival hamar helyzetbe kerültek, mondjuk kellett ehhez egy facemask-büntetés is a másik oldalról. A végén mindössze hat másodperc volt az órán, mezőnygól helyett rámentek a first downra,  nagyon sokan nem merték volna ezt bevállalni. Carroll edző viszont kockáztatott, és bejött, 14-14 volt az állás. 

A második félidő

Amennyire uralta a Pats a meccset az első két negyedben, annyira más volt a játék képe a folytatásban. A Seahawks nagyon bekezdett a szünet után, egy kis read option, egy kis Marshawn Lynch-futás és megint egy hosszú passz Matthewsnak, aki szépen csöndben a meccs hőse lett a seattle-i oldalon azok után, hogy azelőtt elkapása se volt még az NFL-ben. Rögtön ott is voltak az endzone előtt, ám csak mezőnygól és 17-14-es vezetés lett belőle. 

A Patriotsnak olyan pocsékul indult a második félidő, ahogy az első. A Seahawks-linebacker Bobby Wagner minden adottságát kihasználva leszedte Brady passzát Gronkowski elől, úgyhogy megint ők támadhattak.  

A recept nem változott, Lynch teherautóként száguldott megállíthatatlanul tovább, Wilson is beindult a földön. A támadás végén a Seahawks-irányító megetette a Patriots-védelmet, majd a veterán Doug Baldwinhoz passzolt, aki a bírónak is köszönhetően le tudta szakítani a védőjét, ezzel a touchdownnal már tízpontos volt a Seahawks előnye. 

A Patriots szenvedése nem akart véget érni, sokkal frissebbnek tűnt a Seahawks, Wilson egyre jobban élt, könnyedén osztogatta a passzokat, érezték, ha még egy ütést bevisznek a Patriotsnak, az könnyen döntő lehet.

Viszont a seattle-iek támadása fennakadt, elmaradt a kritikus pontszerzés. Volt  tartalék még a Patriots-védelemben, ugyanolyan jól dolgoztak, mint az első félidőben. Ez volt az a lélektani plusz, ami visszahozta Bradyéket a meccsbe, a következő támadást mintaszerűen vezették végig, a végén az irányító Amendola kezei közé bombázott, három pontra csökkent a hátrányuk. 

Az utolsó tíz percre megtorpant a Seahawks, a Patriots-játékosok beindultak, visszatért az önbizalmuk, igyekeztek biztosra menni a playeknél, és a Brady-Gronkowski-tengely is a legjobbkor kezdett el működni újra. Baromi jól bántak az idővel is 24-21-es hátránynál, ügyeltek arra, hogy minél kevesebb ideje maradjon az ellenfélnek. Egyszerűen érezni lehetett, hogy ezt a támadást pontokkal fejezik be, Edelman touchdownjával már 28-24-re ők vezettek. 

A dráma

A következő Seahawks-támadás a bajnoki címért ment 2 perccel a vége előtt. Rögtön Lynch 31 yardos elkapásával indultak meg előre. Wilson most hiába próbálkozott Matthews felé hosszú passzal, aztán nem sokkal később jött a csodaelkapás. A Packers elleni meccs hőse, Jermaine Kearse valahogy összeszedte a labdát a földön fekve. Yardokra voltak az endzone-tól, és akkor jött Marshawn Lynch, aki még el is vitte a gólvonal elé a labdát, de aztán teljesen érthetetlenül a Seahawks-passzjátékot hívott.

Hiába volt ott a remekül futó Lynch, Wilson passzolt, egyenesen az újonc patriotsos Malcolm Butler kezébe, interception, és ezzel vége volt a meccsnek.

A végén a seahawksosok nem bírták idegekkel, elszabadultak az indulatok, több játékos is verekedésbe keveredett, a Patsből Gronkowski is földre került. 

Brady a legjobb, beérte Montanát

A New England Patriots 10 év után lett ismét bajnok egy olyan döntőben, ahol voltak bőven hullámvölgyek, és talán a végén már ők sem remélték, hogy bajnokok lesznek. A Seahawks utolsó játékhívása előtt még évekig értetlenül állnak majd a szurkolók. 

Tom Brady negyedik bajnoki gyűrűjét szerezte, ezzel beérte gyerekkori ikonját, Joe Monanát, és még Super Bowlos touchdownok számában is megelőzte őt. Ő lett a döntő legértékesebb játékosa, az MVP is, megérdemelten. 

Szinte megjósolhatatlan, mi lesz a Super Bowlon

2015. február 1., 21:48 Módosítva: 2015.05.02 02:00
172

Vegasban is napokig tanácstalanok voltak a fogadóirodák. Amerikában milliók jelenthetnek beteget holnap. Tudta, hogy JFK is lehetett volna Patriots-játékos? NFL-döntő, percről-percre.